Perlekedők 69.

Robert elmélyülten olvasta a még Londonban vett könyvet, miközben a repülő lassan falta a mérföldeket az óceán felett; Anna pedig a vállára hajtva a fejét, mélyen aludt. Hirtelen megmozdult és kezét, amit eddig a férfi hóna alá dugott, most a férfi ölébe ejtette. Robert  felnézett a könyvből és az öntudatlanul tilosban járó kis kacsót a kezébe fogva egy puszit nyomott rá. A lap aljára érve rájött, hogy így nem tud lapozni, ezért aztán megjegyezte az oldalszámot és inkább becsukta a könyvet.  Lehunyta a szemét és gondolatban visszarepült a hó borította Mátrába, a szilveszter-éjszakához.

A vacsora várakozáson felül jól sikerült, és bármennyire is soknak tartották az ételt, végül alig maradt belőle, mert olyan szorgalmasan emelgették a poharakat, hogy kellett alá a bélelés. Így mindenki kicsit kapatos volt ugyan, de igazán részeg egyikük sem. 

Marlowe – hála a délutáni vaddisznó kalandnak – korán este bebújt az ágyába és reggelig meg se moccant, mélyen aludt. Ők pedig kártyáztak, beszélgettek, pezsgőzve megünnepelték az éjfélt, az interneten megnézték a londoni tűzijátékot is, aztán Sienna találomra berakott egyet a cd-lejátszó mellett sorakozó lemezekből és felkérte a férjét. Tom vigyorogva forgatta a vad ritmusra, és amikor a lassú, középiskolai bulikat idéző szám elkezdődött, Robert is magához húzta Annát és egymáshoz tapadva táncolni kezdtek.  A házban semmi nem emlékeztetett a karácsonyra, de a szilveszterre sem. Nem voltak fenyőgirlandok, nem lógtak színes papírfűzérek, lampionok, mint az ilyenkor szokásos bulik többségén, mégis magával ragadta őket a meghitt hangulat, a barátságos ház, a kinti havas táj, a kandalló duruzsolása, és a lágy dallamok, amelyek szinte körbeölelték őket.

A táncból persze csókolózás lett, ami csak azért nem volt ciki, mert Tomék is eszelősen falták egymást, s végül ők voltak azok is, akik a lépcsőn botladozva eltűntek az emeleten. Ők pedig magukra maradtak Annával a kandallóban égő tűz mellett, és mire George Michael a következő érzelmes dalba kezdett, már a tűz előtti szőnyegen ölelték egymást.

Az elmúlt hónapokban igazán volt alkalmuk szeretni egymást, bár, ha őt kérdezték volna, még mindig nem eleget, de ez a mostani valahogy más volt. Az előző év annyira sűrű volt számára érzelmileg, hogy néha nem is volt benne biztos, hogy amit tesz, az nem valami korábbi cselekedetének az utóhangja-e. Ebbe a sorba kiválóan simult be az Adéllal közös múlt felbukkanása is. Anna volt a kakukktojás a történetben, és most, hogy az új évet vele kezdhette meg, olyan érzése volt, mintha egy új életet is kezdett volna. És ez az érzés most maga alá gyűrte. Ha bárki ezekben a pillanatokban akart volna kicsikarni tőle vallomást, döntést, önkéntelenül is mindent ennek a percnek rendelt volna alá. De Anna a karjaiban nem kért semmit, csak adott és ő hálásan vett el mindent; magában megfogadva, hogy amíg él, ezt az éjszakát nem fogja elfelejteni.

Az álom is ott érte őket, a lemez lassan lejárt, a tűz kialudt és amikor már az összebújás sem tartotta őket elég melegen, a karjába kapta a lányt és felvitte a szobába a meleg takarók közé. Másnap délben aztán nagy nehezen összeszedték magukat és egy kiadós ebéd után elindultak a repülőtérre. Londonban Tomékkal együtt bementek a városba, hogy köszönthessék a szülőket, aztán már fordultak is vissza, hogy a késő esti géppel Los Angeles felé vegyék az irányt.

*

-Nyúzottnak tűnsz. – szólt oda Annának a pultból Ryan, a csapos. –Van nálam egy kis cucc, ha ki akarod heverni a szilveszteri macskajajt. – kacsintott a lányra sokat sejtetően.

-Kösz, de csak az időeltolódás visel meg. – hárította el a lány az ajánlatot, miközben arra gondolt, hogy az ilyen ajánlatok nem voltak ismeretlenek Londonban, sőt Budapesten sem, de ebben a városban még csak halkabbra sem veszik az emberek a hangjukat, miközben felajánlják.

-Arra is jó. – vont vállat a férfi, akinek már megvolt a kellő gyakorlata ahhoz, hogy felismerje, ha valaki nem vevő a portékájára. A Crazy Catsben mindenki tudta róla, hogy bármit képes előteremteni, de ez az új macska még ezen a téren is teljesen kezdőnek tűnt. Úgy látszik, Európában még nem jöttek rá, hogy az éjszakát hosszú távon másként nem lehet kibírni. Egyébként is fura náció voltak, mert akik az óceán túlpartjáról érkeztek, vagy azonnal a mélyvízbe vetődtek és a legkeményebb szerekkel próbálkoztak, vagy ilyen elutasítóan álltak a kérdéshez, mint ez a kis mimóza meg a barátja. Pedig egy kis fű még senkinek nem ártott meg. Oké, a kokain és a heroin már más tészta, de azokkal ő sem szívesen foglalkozott. Könnyű party-drogok, fű… leginkább ezeket kérték tőle. De ha nem, hát nem, nem erőszakoskodik, ennyit nem ér az egész.

Anna elgyötörten nézte magát a pult mögötti tükörben. Tényleg kicsit elcsigázottnak tűnt, amit nem indokolt sem a szilveszteri kilengés, sem az időeltolódás, hiszen már két napja itthon voltak. Itthon? – mosolyodott el a gondolatra. Mitől érzi ő magát itt itthon? Nyilván a férfi közelsége jelenti ezt a számára, de azért érdekes volt belegondolnia, hogy néhány hónapja még Budapesten érezte otthon magát, most meg itt. … Az öltözőbe indult, hogy a sminkjét felfrissítse és valami kis trükkel élőbbre varázsolja a pandás szemeit, s menetközben nem kerülte el a figyelmét, ahogy a Ryan által felkínált ajzószerek valamelyike éppen gazdát cserél az egyik asztalnál. Utálta, hogy ez itt ennyire mindennapos látvány. Egészséges paranoiával már nem is volt hajlandó semmit inni, csak az otthonról hozott citromos vizet, amit a táskájában tartott. Mindenesetre ez is egy olyan apróság lesz, amiről nem fog beszámolni Robertnek, mert amúgy is utálja ezt a helyet, nem kell, hogy még rémeket is lásson a drog miatt.

*

Robert a futógépen izzadt és előrenyúlt, hogy a tempóból visszavegyen, mert úgy érezte, ha még sokat késlekedik a dologgal, a végén úgy fog fejreállni, hogy a gép majd maga mögé dobja, mint valami szemetet. Már csak sétált, amikor  Jesse, a személyi edzője lépett mellé.

-Te Rob! Nagyon leeresztettél az ünnepek alatt. Fogadjunk, hogy nem mozogtál semmit.

-Hát, attól függ, mit nevezel mozgásnak. Futni tényleg nem voltam, de amúgy…

-Oké, a szex sem rossz kalóriaégetésnek, de az erőnlétet nem igazán fejleszti. – vigyorgott Jesse férfias egyre gondolunk kifejezéssel az arcán.

-Hát, mindenesetre nem volt panasz az erőnlétemre, de az előbb másra gondoltam. Európában voltunk és elég sokat gyalogoltunk térdig hóban, hógolyóztunk, ilyesmik… - vont vállat Robert és lelki szemei előtt felrémlett a mátrai tisztás, ahol Annával hemperegtek a hóban.

-Hóóó? – borzadt el a bronzbarna edző. –Apám! Fura dolgaitok vannak nektek európaiaknak. Amikor itt a napfény és a meleg, akkor ti önként elmentek megfagyni?

-Hát, a karácsony meg a hóesés együtt az igazi, nekem ezek a műfák és karácsonyi díszekkel teliaggatott pálmafák nem jönnek be. – grimaszolt Robert. –Bár… - tette hozzá beismerően – jó volt visszajönni a melegbe. 

-Na, akkor ha kilihegted magad, akkor folytassuk! – nyúlt a gép kezelőpaneljéhez Jesse, és Robert felkészült az újabb tüdőtágító félóra megpróbáltatásaira. Jesse mielőtt elfordult volna, egy lapos pillantással még a kuncsaftjára nézett.

-Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de ugye nem szedsz semmit? Mert olyankor szoktak így leereszteni az emberek.

Robert elvétette a ritmust és majdnem leesett a futópadról. Bassza meg! -Jesse! Persze, hogy nem! Honnan jött egyáltalán az ötlet?

-Hát, tudod, a barátnőd is az éjszakában dolgozik, és tudom, hogy azon a helyen elég sokan hozzáférnek és használják ezeket a cuccokat. Persze, remélem, nektek több eszetek van, de azért felmerült bennem a gondolat, mert adott a lehetőség, te elég lekvár vagy… de ha más az oka, akkor itt és most bocsánatot kérek még a feltételezésért is.

-Hát, kérhetsz is! – csattant fel Robert. Kihagytam az edzéseket az elmúlt majdnem két hétben, ennyi. És  még talán az, hogy anyám meg a párom is egy csomó olyan kajával etetett, hogy nem győztem lemozogni. De ha már három napja itt kínzom magam, minden oké lesz, nyugi. Méghogy lekvár! – puffogott magában és dühösen nézte Jesse hátát, aki a válasszal elégedetten újabb áldozat után nézett.

*

Anna befejezte a műsorát és mire a taps elhalt, ő már az öltözőben kortyolta mohón a vizet. Robert nyitott be hozzá és a tükörben összeakadt a tekintetük.

-Szia! – hajolt a nyakába a férfi, és Anna jólesően felmorrantott, ahogy a forró száj végigkalandozott a nyakán. –Készen vagy? Mehetünk? – nézett fel a férfi és a lány már nyúlt is a táskája után, hogy minél hamarabb maga mögött hagyja ezt a helyet. Még mindig nem tudta eldönteni, hogy szívesen énekel-e ebben a klubban, vagy hallgatnia kéne Robertre és hagyni a fenébe az egészet. Mindegy, még egy hónap, aztán úgyis elmegy, hiszen kezdődik a forgatás, és a két elfoglaltság nem fért bele az időbeosztásába, ő pedig inkább a film mellett döntött. Lehet, hogy iszonyatosan meg fogja bánni, de pillanatnyilag az tűnt vonzóbbnak Trevor és az általa irányított házzal szemben. 

-Mondtad már neki? – intett a fejével a tulajdonos felé Robert, ahogy gyors léptekkel kifelé igyekeztek a hátsó bejáraton.

-Mondtam. Nem örült. – biggyesztette el a száját Anna. –Az is igaz, hogy csak annyit mondtam, nem csinálom tovább, azt nem kötöttem az orrára, hogy miért. A szerződésben szerencsére csak egy hónapot kötött ki, úgyhogy mire a forgatás elkezdődik, szabad ember leszek.

-Sosem leszel szabad, amíg mellettem vagy, mert én ugyanolyan rabszolgaként tartalak, ahogy te engem.  – fordította maga felé Robert a lányt, aki a nyakába csimpaszkodva válaszolt:

-Azt hiszem, csípem ezt a rabszolgasorsot.