Perlekedők 96.

-Mit csináltál? – ismételte meg a kérdést Robert.

-Én? Ééén? Miért éppen nekem kellett valamit elkövetnem, hogy az asszony kirúgjon? – kérdezett vissza sértettem Tom. –Nem csináltam semmit! Még ha csináltam volna... Amúgy nem hajlandó semmit mondani. Hülye hisztis tyúk. Azt mondta, adjak neki egy kis időt, gondolkodnia kell. Mégis, mi a jó büdös francon kell neki gondolkodni? És amíg nem jelentkezik, addig Marlowe-ot se hívogassam, mert csak összezavarodik a gyerek. Neki azt mondta, hogy apa dolgozik.

-De hát hogy...? ...Veszekedtetek? – próbált valami kapaszkodót találni erre a megdöbbentő hírre Robert. Már csak azért is, hogy valami hasonló hibát el ne kövessen, mint a barátja. Remélhetőleg nem későn érkezik majd a felvilágosítás.

-Nem. És ez  benne az őrület.  ...Hazamentem a próbáról, a gyerek otthon sem volt, mert  Savannah, a sógornőm elvitte valahova. A két csaj ezt úgy kitervelte, hogy már lépni sem tudtam. A cuccom ott volt összepakolva, asszony könnyes szemekkel tördelte a kezét és elrebegte, hogy értsem meg, ez neki most nem megy. Ne nehezítsem meg a dolgát, egy kis magányra van szüksége, hogy végiggondolja a dolgokat, miközben én azt sem tudtam, hogy van mit végiggondolni. Most csináltuk meg együtt a Glastonbury reklámot, velünk van tele a fél világ, ahogy édelgünk, erre itt a gyomros. 

-De hát reggel csak volt már valami... olyan nincs, hogy együtt reggeliztek, csók drágám, majd jövök, aztán annyi... valaminek lennie kellett, Tom! – motyogta Robert még mindig lefagyva az élet  váratlan meglepetéseinek lehetőségétől.

-Hát, valami van... – mormolta vissza a barátja. –De ez nem telefontéma. Ha úgyis összekaptatok, akkor nem futhatnánk össze valahol?

-Itt vagy LA-ben? Miért nem ezzel kezdted? Mondd, hova menjek, már úton vagyok! – hadarta Robert a telefonba, miközben felmarkolta a kocsikulcsot és már ki is lépett az ajtón. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy Annának szóljon, aztán vállat vont. A kisasszony hisztisen játsza a sértődöttet? Olyat ő is tud. Azzal gázt adott és olyan kipörgő kerekekkel indult el, hogy a kutyák nem győztek elugrani az apró kis lövedékek elől.

*

Anna  ült az ágyon és a lassan lenyomódó kilincset nézte. Hát, hapsikám, most pedálozhatsz egy darabig, amíg ezt feledteted velem!  - motyogta magában. Várta, hogy a férfi bársonyos, kérlelő hangját meghallja, de csend volt. Na jó, talán az ajtót nem kellett volna bezárni, az végül is olyan gyerekes dolog és eléggé megnehezíti a békülési folyamatot, hiszen először is neki kéne feladni a védvonalat azzal, hogy elfordítja a kulcsot. Fülelt, mert mintha Robert hangját hallotta volna, végül rájött, hogy telefonál, de olyan tompán hallotta a hangokat, hogy fogalma sem volt, kivel és miről. Hirtelen azonban a bejárati ajtó dörrenését hallotta. Ez eltéveszthetetlen volt. Aha, akkor most az ablak felől próbálkozik? – nézett oldalra, és tényleg csak egy pillanatra futott át az agyán, hogy gyorsan felkeljen és becsukja, aztán türelmesen várt, hogy a férje szép szerelmes szavakkal bocsánatot kérjen és a bebocsátásért esedezzen.

De a szép szavak helyett a felbőgő motort, a kipörgő kerekeket és a kutyák szemrehányó ugatását hallotta. Mi a fene történt?  Mert egyelőre nagyon úgy tűnt, mintha Robert túlságosan is a szívére vette volna az ő sértettségét. ... talán csak virágért ment – ötletelt tovább, de valahol a szíve mélyén érezte, hogy a férje gondolatai most nem éppen a békülésük körül forognak.

*

A Chateau Marmont parkolófiúja régi ismerősként  pattant ki a bódéjából, hogy Roberttől átvegye a kulcsot és elvigye az   

autót. Igaz, az utóbbi időben már nem járt erre a színész. Hallotta is, hogy kapcsolatban él valami külföldi csajjal, bár ez korábban sem jelentette azt, hogy időnként meg ne jelent volna itt a barátaival. Sandy, a huga meg azon sápítozott valamelyik nap, hogy el is vette azt a libát, bár ennek még sehol nem látta a hivatalos megerősítését. Házasembernek meg végképp nem sok keresnivalója volt ebben az épületben, hacsak nem akart mielőbb válóperes ügyvéd elé kerülni.A fickó most szokásos hosszú lépteivel tűnt el a lift irányába, ő meg végezte a dolgát, de azért gondolatban feljegyezte magának, hogy megkérdi majd Pierre-t, hogy nézzen körül odafönt, kivel találkozott ez a jómadár.

*

Tom már nem az első pohárnál tartott, ez látszott a szemén és Robert merő szolidaritásból intett a pincérnek, hogy neki is hozzon abból a színtelen valamiből, ami a barátja előtt állt. Vodka – borzongott össze, ahogy az erős ital lecsorgott a torkán. Már régen volt, amikor önmaga vigasztalására folyékony barátjához fordult segítségért és krákogva ébredt rá, hogy ettől is el lehet szokni. Anna mellett néha egy kis sör csúszott le vagy ritkább alkalmakkor egy kis bor, de alapvetően a vízre szavaztak mindketten, és ez a fogyókúrájának is jót tett, könnyebben szabadult meg a felesleges kilóitól, mint bármikor korábban. Kevin az edzőteremben mindenféle löttyökkel bombázta, de az első korty búzafűlé után úgy döntött, hogy ezt az áldozatot képtelen meghozni az egészséges életmód oltárán. 

Csendben ültek egymás mellett, úgy tűnt, Tomnak pillanatnyilag az is elég, hogy a barátja ott ül vele és a sóhajtozását hallgatja; aztán szinte egyszerre mozdultak. Tom egyetlen kortyintással lenyelte a pohara tartalmát, Robert pedig a maradékot hajtotta le. Az üres poharat forgatva Tom beszélni kezdett.

-A Glastonbury forgatásán volt egy helyes kis sminkes csaj. Siennán dolgozott, nem is rajtam, de hát ott voltunk egymás mellett, persze találkoztunk. Apám, ha láttál jó formát, minden a helyén volt rajta, egyszerűen muszáj volt megnézni.  Sienna is látta, de nem volt gond, hiszen annak idején ő mondta, hogy hűséget fogadott, nem vakságot. Otthon elhülyéskedtük a dolgot, meg is feledkeztem róla. Aztán Alec mesélte a színházban, hogy az asszony volt bent. Nem találkoztam vele, nem is tudtam, hogy be akar menni, így utólag már világos, hogy nem is akarta az orromra kötni. Bement, hogy megnézze magának a benti lányokat, Mollyt, a sminkesemet, meg még Clarát, a fodrászcsajt is. Mit mondjak, kiszúr velem az élet, mert mind a kettő… - és kezeivel igazán formás idomokat rajzolt a levegőbe, Robert el is vigyorodott barátja „szerencsétlenségén”. Bezzeg ő, alighanem kifogta a leglaposabb sminkest, akit a filmipar fel tud mutatni. 

-Szóval – folytatta Tom letörten – este hazamentem az előadás után, ébren várt és csak úgy mellesleg megkérdezte, hogy mi a bajom a lógó melleivel? Megjegyzem, nem is lógnak! Én hülye meg nem vettem le elsőre, hogy egy kis udvarlásra vár, egy kis megerősítésre, hogy még mindig a legjobb csajnak látom a világon. Viccelődtem, hogy imádom, ahogy a számba lóg, meg tudod… a szokásos pasis baromságok, még el is sütöttem pár viccet, amit ebben a témában hallottam … erre durcásan megfordult, elküldött a fenébe. Persze, próbáltam kiengesztelni, de akkora pofont adott, hogy a fülem csengett. Én meg … kicsit elborult az agyam… megmondtam neki, hogy úgy üssön, a következőt visszaadom. Megütött. Én meg ész nélkül pofonvágtam. … Aztán egy agyeldobós szex következett és azt hittem, ezzel a dolog a lovagiasság szabályai szerint lezárult.... Másnap meg kirúgott. Ennyi.

Robert hüledezve hallgatott. Egyrészt próbálta elképzelni a szituációt, amikor kezet emel egy nőre. Nem igazán sikerült. Alighanem nem olyan impulzív, mint a barátja, de Anna nem tudna olyat tenni vagy mondani, ami miatt megüsse. Valószínűleg még így, valamilyen szinten a szex előjátékaként sem. Persze, ne mondjon olyat, amiről fogalma sincs, hiszen még sosem került hasonló helyzetbe. Próbálta fejben lejátszani az adott pillanatot, Anna üt először… nyilván elkapná a kezét és kicsókolná belőle a lelket, talán durvább lenne a szex, mint máskor, de ütni… nem, az nem az ő formája.

Hallgatott, mert nem tudott, nem mert állást foglalni. Kérdezni akart, de tudta, hogy Tom azonnal berágna, ha kicsúszna a száján, amire igazán kíváncsi volt. Hogy ütött-e máskor is, mekkorát ütött, hogy reagált az adott pillanatban Sienna…? –zúgtak a fejében a kérdések, miközben csak arra volt képes, hogy a fejét csóválja.  

-Tudod, az a baj – folytatta Tom letörten – hogy történt, ami történt, de a feleségem úgy tűnik, nem tudja rólam, hogy én nem vagyok egy olyan faszi, aki megütné… ez egy egészen más helyzet volt, ezt neki is éreznie kéne. Akkor talán az indulat dolgozott mindkettőnkben, de ez vegyült valahogy a szenvedélyünkkel. Te is láttál már olyat, nem, hogy verik egymást, mint a répát, aztán ölelkezés közben repül az éjjeli lámpa, borul a virág, de semmi sem számít, csak a másik közelsége, az öröm, hogy a kezed között van? 

Robert előtt felrémlett a minapi konyhai csetepaté, ami után másnap beszereztek pár habókos bögrét. Egyrészt, hogy legyen miből inni a reggeli kávét, másrészt, ha újra elszabadulnának a szárító közelében, tutira ne sajnálják, ami a földön landol. Oké, a keze nyoma ott maradt Anna karján, combján, úgy markolt bele a húsába, mintha azon múlt volna, hogy a zuhanástól megvédje, harapni szerette volna, de még idejében visszafogta magát, mert tudta, hogy az agyukat elborító köd felszálltával kínos lenne szembesülni a tettei következményével.  De megütni… ez egy percig fel sem merült benne. Még a szenvedély hevében sem. A fenekét esetleg… de hát az megint egy más műfaj – nyomott el egy arcára kúszni készülő vigyort. 

-Igazából azért vagyok beszarva – folytatta közben a barátja megtörten a monológot – mert Marlowe-ot sem hagyja, hogy vele lehessek. Mintha azt hinné, hogy egy brutális barom vagyok, aki verné a gyerekét… vagy nem is tudom, de komolyan bepánikoltam… nem teheti meg, hogy elszakít tőle, és hát … magától sem. Szeretem! – nyögött fel kínjában Tom.

-Beszéljek vele? – kérdezte halkan Robert, mire a másik csak egy bólintással jelezte, hogy igen, tulajdonképpen erre akarta kérni. Legyen a közvetítő, mielőtt a dolgok még rosszabbra fordulnának.

Perlekedők 95.

-Imádom a mamádat, de itt volt az ideje, hogy hazamenjenek! – sóhajtott Anna, ahogy a reptérről hazaértek.

-Mit mondott, amivel így kiakasztott? – sandított rá a férje, bár meglehetősen tisztában volt vele, mi lehet a probléma. Az anyja ugyanis valószínűleg ugyanazt a kérdést tette fel neki is  az elmúlt napokban vagy tízféle csomagolásban.

-Az unoka. –Az unoka? – szólaltak meg egyszerre.

-Azt mondta, hogy nem igazán értette a sietségünket  az esküvővel kapcsolatban, de ha már így döntöttünk, akkor ne húzzuk az időt, mert ő nem lesz fiatalabb és ha időnként rájuk akarjuk bízni ŐKET, akkor viharos gyorsasággal kezdjünk neki – hangsúlyozta a lány a többesszámot. –És tette mindezt azok után, hogy nyilvánvalóan tanuja volt annak, hogyan veszekszünk az én munkakeresési törekvéseimen. – sóhajtott a szemét forgatva, mintha már maga az elképzelés is képtelenség lenne.

-És ebből te azt a következtetést vontad le, hogy ő is az én pártomon van? – vigyorgott rá Robert, miközben a Stephanietól kapott postát nézte át.

-Nyilván. Elvégre az anyád. Ő is egy terhes menyet vizualizál magának.

-Akkor nem egyre gondolunk, látod, mert én egy terhes feleséget. – kacsintott a férje, mire Anna egy beszédes grimaszt vágott. 

-Mintha az nem ugyanaz lenne. … Bááár, tudod, már azért megérné szülni neked egy lányt, hogy lássam, azt hogyan próbálod megóvni a világban rá leselkedő farkasoktól. Istenem, minden bűnödért megfizetnél egy kis pisissel. Én meg szövetkeznék vele és közös erővel szereznénk neked az ősz hajszálakat. – álmodozott Anna a kanapéra vetődve, mire a férfi ledobta a levélköteget és eléje guggolt.

-Veszélyes vízekre evezett, mrs. Pattinson! Szeretném, ha most azonnal kifejtené nekem, hogy is gondolja ezeket az ősz hajszálakat?

-Elengedném a tetovált fiújával bulizni, engedném, hogy szexi kis rucikban járjon, ilyenek…

-Oké, már látom, hogy a gyereknevelési kérdéseken is jókat fogunk veszekedni – harapott a szája szélébe a férfi, miközben gyors kezekkel bontogatta az apró gombokat a felesége blúzán. –De engem igazán az érdekelne, hogy a maga részéről mivel szeretné bosszantani szegény férjeurát?

-Mire gondolsz? – húzta össze a szemöldökét Anna, nem is értve, hova akar kilyukadni a férfi, már azon túl, hogy a ruháitól nyilvánvalóan meg akarja fosztani.

-Netán te is el akarsz járni a fiúddal bulizni szexi kis rucikban? – biggyesztett a férfi, miközben már a lány szandálját kapcsolta ki.

-Mi ebben a bosszantás? – nézett rá értetlenül a lány.

-Az, ahogyan abban a buliban a többi fiúka meregeti a szemét arra, ami az enyém – magyarázta neki a férfi türelmesen a nyilvánvalót.

-Na, fiúka! Akkor tisztázzunk valamit! – emelte meg Anna a férfi fejét, hogy a szemébe nézzen. –Se te, se én nem fogadtunk vakságot. A hűségbe ez belefér szerintem, és egy másik dolog, hogy egymásnak tetszeni akarunk. Ha pedig más is élvezi a látványt, ezt nyerte ő a bulin… és nem többet. Kapise?  Nem azért riszálom a fenekem, hogy egy olyajos képű beachboy nyála folyjon, hanem hogy a tied. Nem tagadom, hogy néha jól esik egy-egy elismerő pillantás, ugyanis nőből vagyok, és mi ilyenek vagyunk, szükségünk van a megerősítésre, hogy tetszünk. De ettől a szívünk még mindig csak azé marad, akinek odaadtuk. 

-Miért van az, hogy mindig meggyőzöl? Még akkor is, ha elsőre azt hiszem, az adott kérdésben tuti nem hagyom magam, hm? – motyogta a férfi pislogva, mint aki egyfajta transzból próbál szabadulni.

-Mert tudod, hogy igazam van, és azt is, hogy … Szeretlek! – suttogta neki a felesége, aztán hozzáhajolt és játékosan végigsiklott ajkával a férfién. –És nem adnám semmiért az érzést, hogy te is szeretsz.

Nem az első eset volt, hogy valami komoly témáról kezdtek beszélni, aztán a beszélgetés átment játékosságba és végül kikötöttek a vallomásoknál. Úgy tűnt, mintha még rengeteg elmondatlan gondolatuk maradt volna az esküvő előtt a témáról, de nem is akarták ezeket magukban tartani. Jó érzés volt elmondani és talán még jobb, meghallgatni a másikat. Ami pedig a koronát feltette ezekre a beszélgetésekre, az az azt követő szenvedély ideje volt. A vérforraló értelmetlenségek, amiket zihálva suttogtak egymás fülébe, a lázas érintések, az önkívület pillanatai és az édes elernyedés, amikor csak annyi erejük maradt, hogy elszakíthatatlanul kapaszkodjanak egymásba.

De ahogy visszatért az erejük, visszatért a külvilág is, és a késztetés, hogy meggyőzzék a másikat a maguk igazáról. Egy örök körforgás volt ez, és mindketten tisztában voltak vele, hogy most még friss a szerelmük és ez segít kezelni ezeket az állandó perlekedéseket, de idővel apró tüskeként ül majd meg a körmük alatt a folytonos csatározás. Tudták, hogy erre ki kell dolgozzanak egy stratégiát, különben óhatatlanul kenyértörésre kerül majd a sor. De most még tele voltak tűzzel és szerelemmel, így aztán Anna nem sokkal az után, hogy Robert Stephaniehoz indult, felöltözött és a Crazy Cats-be vitette magát egy taxival.

*

-Szia! Vagy most már úgy kell mondjam: Üdvözlöm, mrs. Pattinson? – vigyorgott Trevor Annára, amikor belépett a klubba. Még korán volt, egy férfi ült a zongoránál, akit nem ismert, a pultban pedig Cliff még tisztességesen kimérte az adagokat.

-Szia! – mosolygott a férfira, bár ez a mosoly elég visszafogottra sikerült. Nem különösebben kedvelte a férfit, de pillanatnyilag ő volt az egyetlen, akihez fordulhatott, hiszen néhány hónap közös munka volt már mögöttük. Még bökte a csőrét, amiért Robert beleavatkozott a dolgába, és neheztelt a fickóra is, amiért hagyta magát befolyásolni. Bár, most éppen abban bízott, hogy ő is hatni tud rá. Sejtette, hogy ehhez egy szemhéjrebegtetés kevés lesz. 

-Robert is jön? – nézett el mellette Trevor, miközben a szeme vidáman megcsillant, és ebből a lány is azonnal tudta, hogy a férfi nagyon is tisztában van vele, magányos küldetésben jár.

-Nem, nem jön – sóhajtott. –Figyelj, Trevor! Tudom, hogy Robbal beszéltetek, de azóta már mi is, és neki is meg kell értenie, hogy nekem is megvan a magam munkája, meg neki is. Én sem szólok bele az övébe, és nem hagyom, hogy ő megtegye az enyémmel kapcsolatban. Szóval, csak oda akarok kilyukadni, hogyha van számomra szabad óra a színpadon, akkor kész vagyok fellépni.

-Nem fog idejönni és lerángatni a színpadról? – nézett rá felhúzott szemöldökkel a fickó.

-Ha idejön és lerángat, te még a lábam nyomát is megcsókolnád, mert olyan hírverést kapnál ingyen, amilyet megfizetni nem is lennél hajlandó. – grimaszolt Anna. 

-Ez igaz. – nevette el magát Trevor. –Hát, mrs. Pattinson, lenne szabad óra, de… elég későn, tíz után, szóval…

-Hagyd már ezt a mrs. Pattinsonozást, azt se tudom, ilyenkor kihez szólsz, …Anna… mint régen. De… nem lehetne például vele cserélnem? – intett a zongorista felé, aki úgy tűnt, mintha a szöveget is elfelejtette volna, mert inkább csak dudolászott a játéka mellett.

-Nem akarok tönkremenni! – nyögött Trevor. -Ha Pete-et raknám be az éjszakai műsorba, a takarítás lenne a legnagyobb tétel a kiadásaimban, mert tuti megdobálnák paradicsommal vagy kajamaradékkal. Már az a kevés ember, aki a második-harmadik alkalommal még benézne a csehóba. Csak tudod, régi jó haverom és most gödörben van, aztán így próbáltam segíteni neki, de a vendégek nem nagyon tolerálják a karitatív akciómat.

-Akkor hadd játsszak vele! Ő csak zongorán kísérne, én gitározom és énekelek. – ötletelt lelkesen a lány.

-Én meg fizessek két embert ugyanarra az időre? – nézett rá a férfi olyan ábrázattal, mintha valami tisztességtelen ajánlatot tett volna neki.

-És ha csak fele annyit fizetnél, mint korábban? – próbálkozott tovább Anna.

-Ennyire el akarsz jönni otthonról? – csóválta meg a fejét a férfi, mire a lány harciasan csípőre tette a kezét.

-Miért mániája minden pasinak, hogy a nők otthon várják őket? Mi van, ha én is örülnék neki, ha valaki otthon várna rám? Akkor majd Rob otthon ül ezentúl?

Trevor védekezően feltette a kezeit: -Ne velem pörölj, én csak örülök, ha jössz. De ha az urad berág, akkor tedd neki világossá, hogy csak az erőszaknak engedelmeskedtem. A franc se akar a harcállásaitok közé kerülni. Úgyis csak én húznám a rövidebbet. …Akkor gyere, beszéljünk Pete-vel, mit szólna hozzá, ha ezentúl csak zongoráznia kéne!

*

-Hallom, voltál Trevornál… nem adod fel, mi? – morogta Robert abban a pillanatban, ahogy belépett az ajtón. A fene a pletykás férfiakba! A bártulajdonos valószínűleg abban a pillanatban hívta fel Robertet, ahogy ő kitette a lábát. Mindegy, jobb túl esni az újabb veszekedésen – sóhajtott magában és a magas sarkú cipőt lerúgva leroskadt a férje mellé és a vállára hajtotta a fejét.

-Aha, akkor most a bájaidat fogod bevetni, mint Trevornál? – dünnyögte a férfi, de még mindig nem nézett fel a laptopról, amit a térdén egyensúlyozott.

-Nem akarlak elbájolni, mint ahogy őt sem akartam. Na jó, talán csak egy kicsit. Rob, szükségem van rá, hogy kimozduljak itthonról, mert lassan már gitározni is elfelejtek. Meg be is rekedtem – krákogott Anna kis grimasszal. Na igen, ha énekelni akar, akkor előtte nem ártana újra gyakorolni egy kicsit. –És az a lepcses szájú biztosan elmondta neked azt is, hogy egy héten csak háromszor lépek fel, ennyi meg igazán bele kell férjen, nem?  Mellette keresek majd valami mást is… talán Steph is tud ajánlani… van időnk. És örülni fogok, valahányszor eljössz velem vagy elém.  – lelkesedett be egyre jobban Anna.

-Aha, és amikor valahol a világban forgatok, akkor ki megy eléd? Ki fog vigyázni rád itthon az üres házban? … Hamar elfelejtetted, hogy megtépáztak a reptéren. Nehogy azt hidd, hogy azért mert mostanában csend volt körülöttünk, az mindig így is lesz. Minél ismertebb vagy, annál többent gyűlölhetnek is.

-Na, ezt a benned lakozó angol mondta – grimaszolt Anna. –Miért nem tudod úgy nézni a dolgokat, hogy minél többen ismernek, annál többen szeretnek, hm?

-Ááá, hagyjuk, úgyse tudlak meggyőzni! – sóhajtott a férje és összecsukta a laptopot, majd a kisasztalra tette. A mozdulattól felcsúszott a pólója és Anna kutató kis keze már a puha anyag alatt a hátát simogatta.

-Most jön a szex, hogy még az agyam is eldobjam és ne foglalkozzak vele, hogy szarsz rá, mit szeretnék? – nézett maga elé mereven a férje. 

-Menj a fenébe! – pattant fel sértetten a lány. Felkapta a cipőit és a hálószoba felé indult, de az ajtóból még visszaszólt.

-Soha az életben nem próbálnálak szex-el befolyásolni még téged sem, nemhogy egy idegent. De ha úgy érzed, úgy viselkedek, mint egy kurva, akkor csak szólj, és már itt sem vagyok. – azzal egy határozott mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót.

Robert fülében ott rezgett az indulattól fűtött, sértett hang és ettől kicsit magába szállt. Oké, ez egy kicsit erős volt. Felállt és néhány perc tétova toporgás után ő is a háló felé indult. Klassz, most éppen ő szeretné egy jó kis szex-el rávenni Annát, hogy ne haragudjon. Szóval, már megint kár volt kinyitnia a száját, mert a saját mondatait lehet már megint ellene fordítani. Lenyomta a kilincset, de az ajtó nem engedett. Basszus, kizárta! Ó, Pattinson, tényleg sikerült kiakasztanod az asszonyt! – dörzsölte meg a szemeit, aztán megfordult, hogy kitaláljon valamit. Elég reménytelen ügynek látszott. 

Ebben a pillanatban a telefonja kezdett rezegni a zsebében. Előkotorta és egy kis grimasszal konstatálta, hogy Tom keresi.

-Ne most, haver! – sóhajtott bele a telefonba. –Majd visszahívlak.

-Hééé, le ne rakd! – csattant fel a barátja a túloldalon. –Tudom, hogy egy jó numera felülírná még a barátságunkat is, de most szükségem van rád!

-Szó nincs numeráról, de mindegy … na, mondjad! – motyogta halkan, amire már Tom is felfigyelt a túlvégen.

-Mi van? Minden rendben, Rob? Anna? … - találgatott a barátja, mire Robert mélyet sóhajtott.

-Nem érdekes, összekaptunk.

-Elég komoly lehet, ha így megzuhantál, mert általában csak mondasz ilyenkor valami becsületsértőt, és ….

-Tom, hagyjuk! – szólt közbe. –Miért hívtál?

-Sienna kirúgott.

-Ne bazz! Mit csináltál? – képedt el Robert és önkéntelenül is leült, mintha ettől a hír kevésbé lenne letaglózó. Közben azért átfutott a fején, hogy valami lehet a levegőben, ami a kapcsolatok ellen munkálkodik