Szürkeszem 06.

Rowan másnapra úgy döntött, hogy egy kis náthától a világ nem állhat meg. Végül is láza nem volt, a torka sem kapart, csak az orra volt piros az állandó trombitálástól. Korán reggel már bent ült az asztalánál, átnézte a leveleit és elkészített néhány feljegyzést, mire Dora megérkezett.

-Nem lenne szabad már dolgoznia! – csóválta a fejét. –A végén még valami szövődményt szed össze.

-Dora! Náthás voltam, nem influenzás. Tulajdonképpen szégyellem is, hogy így elhagytam magam és otthon maradtam. Ráadásul sok élvezet nem is volt benne, mert az anyám jött és hozott egy halom gyógyszert. Ott ült mellettem egész délután, hogy lássa, rendesen elszopogatom a gyógycukorkáit, és természetesen leszólta Ulf igazán finom levesét is. 

A szülei öt évvel ezelőtt költöztek Eastbourne-be, ebbe a gyors iramban fejlődő kis délangol városba, amely arról híresült el, hogy Nagy Britannia legnaposabb helye. Londonhoz való közelsége miatt a diákok, tiszta levegőre vágyó családok kedvelt lakhelyévé vált, ahonnan könnyű volt az ingázás. Jonathan Marshallt persze elsősorban a golf vonzotta, a feleségét pedig a tengerpart időtlen viktoriánus hangulata és a friss tengeri levegő.

-Maga még most is náthás. – szögezte le az asszony. -Úgyhogy egy hőtárolós bögrébe kap ebédre egy jó forró levest és szépen kiül a napra egy fél órára. Olyan csend van úgyis a házban, hogy szinte unalmas. Nem is emlékszem rá, hogy ilyen eseménytelen napok előzték volna meg a karácsonyt, amióta én itt dolgozom. Tavaly is milyen őrültek háza volt – merengett el egy pillanatra az emlékekben, amikor egy népes orosz família szinte feje tetejére állította tavaly karácsonykor a házat. Rengeteg pénz hagytak itt, de mégsem kívánták őket vissza soha többé. 

Rowan úgy érezte magát, mintha Dora az anyaságtól eltelve már őfelette is anyáskodni akarna, de igazság szerint nem volt ellenére. Igazából, minden nyafogása ellenére, tegnap igenis jó volt az anya kényeztetését élvezni. Néhány órára visszarepült a múltba, amikor lázas homlokát az anyja hűvös keze simította végig, borogatást tett fájó halántékára, vitaminokat diktált bele és gyümölcssalátát készített. Kivételesen még csak barátnőt sem ajánlgatott neki, csak meghívta, hogy töltse velük a karácsonyt. Rowan pedig komolyan elgondolkodott rajta. 

A szüleinek határozottan jót tett a költözés és a nyugdíjas lét. Kutyát vettek, egy gyönyörű golden retriever lányt, Almát, és olyan sportosan élték a mindennapjaikat, mint még talán soha életükben. Az apja golfozni járt, az anyja biciklizett a tengerparton, hogy Almát a futással alaposan megmozgassa, és rengeteget kirándultak. Mind a ketten leadtak néhány kilót, úgyhogy Carole kényeztethette a férjét a finomabbnál finomabb falatokkal, nem látszott meg rajtuk. Évente egyszer elutaztak a kontinensre, hogy igazi, forró nyaralásban lehessen részük valahol az olasz vagy francia Riviérán, Almát pedig olyankor Rowanra bízták. Ő pedig örömmel fogadta be a kedves jószágot.

Mivel Aston Martinja bőrülését nem volt hajlandó Alma körmeinek beáldozni, ilyenkor taxival járt dolgozni, vitte magával a kutyát, aki csendesen elnyúlva aludt, amíg ő dolgozott. Aztán napközben a parkban fogyasztotta el az ebédjét, hogy a kutya a füvön rohangászhasson a haverokkal. Az ilyen alkalmaknak aztán mindig egy-egy kellemes találka lett a vége valamelyik kutyus gazdájával. Bár, ha jobban belegondol, az idén ez elmaradt, talán azért is volt vevő Kofun annak a Lornának a bájaira.

Ígéretet tett az anyjának, hogy meglátogatja őket, de azzal a kikötéssel, hogy csak Szentestére megy haza. Másnap dolga van. Az anyja most nem kezdte faggatni, hogy milyen programja van, ezért felkészült rá lelkileg, hogy a Jingle bells meghallgatása után alávesse magát az anyai inkvizíciónak.

*

Elérkezett a péntek, Rowan már csak ritkán szipogott, akkor is úgy érezte, inkább csak megszokásból, mint azért, mert szüksége lenne rá. Korán reggel érkezett a szállodába és az első meglepetés akkor érte, amikor Dora asztalán nagy halom ruhát látott heverni, az ő ajtaja pedig nyitva volt. A munkatársai nem voltak kitiltva a szobájából, de még sosem volt rá példa, hogy valaki odabent lett volna, ha ő is az épületben volt. Kíváncsian, halkan lökte be az ajtót, hogy aztán elakadó lélegzettel nézze a kis szöszke buksit, ahogy az íróasztalára hasalva elmélyülten rajzol valamit.

-Kié ez a gyerek? – ez volt az első gondolata, aztán amikor a kicsi felnézett, megérezve, hogy valaki figyeli, a férfi elsápadt. Hogy kerül ez ide? 

-Hogy kerülsz te ide? – reccsent rá talán egy kicsit barátságtalanabbul, mint illett volna, de a kicsi nem ijedt meg.

- Szia! A mama azt mondja, ha valahova bemegyek, mindig illik köszönni.

Rowan alig kapott levegőt, de ebben most nem a náthája volt a ludas. Ez a kis tökmag akarja őt jólneveltségből kioktatni?

-Azt is mondta a mamád, hogy egy idegen asztalán rajzolgass?

-Nem, azt Dora néni mondta, hogy itt nyugodtan rajzolhatok. – válaszolt a kicsi és apró nyelvét kidugva, elmélyült koncentrálással dolgozott tovább a remekművén, amiben Rowan a lobbi-beli karácsonyfát vélte felismerni. Még a recepció is ott volt, sőt William figurája is, bár a hasonlóságot  a fiú alighanem kikérte volna magának. 

-Szóval, hogy kerültél te ide? – kérdezte újra, miközben kabátját a fogasra akasztotta és tanácstalanul toporgott a laptoptáskájával. Most zavarjon el egy gyereket? De hát ez egy munkahely, könyörgöm – vitázott önmagában.

-A mamát várom. Megyünk a nagyihoz. – közölte vele a csöppség, és a férfi lassan kezdte felfogni a dolog csoda-oldalát. Egy ideje a kis szöszi mamájáról ábrándozott, erre a gyerek már előkerült, nemsokára nyilván a kedves mama is felbukkan. Bár még mindig nem volt egészen világos, miért itt várja a kis Vicky a mamáját, de akkor legfeljebb majd együtt várják, döntötte el. Persze, azért nem ártana, ha ő is helyet kapna a saját asztalánál.

-Engedj az asztalomhoz! – szólalt meg még önmaga számára is hisztisnek tűnő hangon, mire a kicsi lesújtóan nézett rá:

-És akkor én hol rajzoljak?

-Otthon hol szoktál? – vonta meg a vállát Rowan.

-A padlón. – jött a válasz.

-Akkor tessék! – intett körbe a tágas szobában a férfi. Az asztala előtti szőnyegen, vagy akár a parkettán rengeteg rajzolásra alkalmas hely volt.

-De otthon tiszta a padló. – vitatkozott vele a kicsi, szemét fel sem emelve a rajzáról. –Te szoktál itt takarítani?

Rowan nagyot sóhajtott és igyekezett türelmet erőltetni magára. A helyzet kezdett nevetségessé válni.

-Nem én takarítok itt, de a padló tiszta. De tudod mit? Azon a kisasztalon is rajzolhatsz – mutatott az ablak előtt álló fotelek és a köztük álló dohányzóasztal felé.

-Akkor hozd utánam a ceruzáimat! – rendelkezett a kis boszorkány és Rowan meglepetten engedelmeskedett neki. Vicky a rajzát kisimította az asztalkán, határozottan félretolva az értékes dísztálat, aztán a férfira nézve megszólalt.

-Szomjas vagyok.

Rowan csak pislogott. Először is biztonságos távolságba helyezte a kicsitől a viktoriánus kerámiát, aztán megpróbálta elképzelni, Dora szobájában milyen innivalót találhat.

-Mit szeretnél inni? – nézett a gyerekre, aki megrántotta a vállát, miközben újabb piros szívet és aranyló csillagot rajzolt a fenyőre.

-Narancslét.

-És ha nincs? – próbált Rowan azonnal valami alternatívát keresni, ha narancslé éppen nem lenne a titkárnője hűtőjében. Vicky ráemelte a szemét és grimaszt vágott.

-Ez egy szálloda. Ha nincs narancslé, az elég ciki.

-Oké, szerzek narancslét – adta meg magát Rowan, elkönyvelve, hogy amíg a kis bestiáért nem jön az anyja, addig ő úgysem dolgozhat. De vajon hol lehet a mamája? Csak nem ő lenne Dora választottja a helyére? – zsibbadt el az agya még a lehetőségre is. Nem attól tartott, hogy még hányszor fogja a gyerek hátráltatni a munkában. Sokkal inkább az foglalkoztatta, hogy fog ő együtt dolgozni egy olyan nővel, aki már akkor szűkre szabta a nadrágját, amikor még a nevét se tudta. 

Kinyitotta a titkárnő kis hűtőjét, de csak ásványvizes palackok sorakoztak benne, meg tejszín a kávéhoz, így aztán elindult, hogy a bárban kérjen egy pohár narancslevet. Vicky kulcsfontosságú figura az anyjához vezető úton, nem árt elnyerni a kegyeit. Amíg a lépcsőn baktatott lefelé, egy kellemetlen gondolat vert fészket az agyában. Egy felelősségteljes szállodavezető nem kezdhet ki a titkárnőjével. Akkor viszont talán mégsem a kis Vicky mamája a megfelelő Dora helyére. De hogy rúgjon ki valakit, akit éppen csak felvett, ráadásul olyan indokkal, hogy az ágyába szeretné csábítani? A helyzet lehetetlensége- karácsonyi party ide vagy oda -  teljesen hazavágta a hangulatát.