Szürkeszem 07.

-Igazán hálás vagyok, hogy bejött Gaby! – hálálkodott Dora, miközben már visszafelé tartottak Ulf birodalmából az irodába. A meghallgatást nem számítva már kétszer találkoztak, Dora szinte észrevétlenül vonta be a szálloda életébe és egyre inkább meg volt győződve róla, hogy Miss Harmonnal a cég kifejezetten jó vásárt csinált. Kedves személyiségével hamar megkedveltette magát az emberekkel, és az a néhány feladat, amit adott már neki, nyilvánvalóvá tette, hogy titkárnőként is megállja majd a helyét. Tündéri kislánya pedig arra nézve volt biztosíték, hogy Rowan Marshallt is kezelni tudja majd. A főnök tulajdonképpen nem volt túl bonyolult eset. A lelkiismeretes munkához ragaszkodott, probléma esetén erős kezű vezetőként állt az élre, és ha valamelyik alkalmazottjának meggyűlt a baja az élettel, akkor is korrektül kiállt mellette. Gaby egészen biztosan jól ki fog jönni vele és nyilván nem okoz gondot neki, hogy apró figyelmességekkel tegye kellemesebbé a férfi munkáját.  -…de így legalább látja, hogy itt milyen családias a hangulat.- folytatta az előbbi gondolatmenetét. Ez az ünnepség pedig már hagyomány nálunk és azt kell mondjam, mindig olyan jól sikerül, hogy aztán a következő évben erre vár az egész társaság. Szerencsére ez a kis konferenciaterem teljesen leszeparálható a vendégektől, így aztán nem zavarjuk őket és ők se minket. …Azt hiszem, Ulf barátunk szemet vetett magára – kacsintott végül a nőre, aki elpirult. 

Na, igen, Ulf. A német séf olyan mogorván jött eléjük, amikor meglátogatták, hogy szinte megijedt tőle, de aztán a fickónak leolvadt az arcáról a szinte már haragos álarc, amit Dorának szánt, és a helyét őszinte érdeklődés foglalta el, ahogy Gabyra nézett. Talán túlzás is volt, hogy ijedtében egy kézfogás helyett két puszival köszöntötte és azzal, hogy Dorától hallotta, a személye kész főnyeremény a szálloda számára. A fickó arcán olyan önelégült mosoly éledt, hogy azonnal biztos is lett benne, pontosan az a figura lehet, akinek az egoját folyamatosan fényezni kell. Legszívesebben megnyomta volna az újratervezés-gombot, hogy egy kissé hűvösebb, távolságtartó kézfogással üdvözölje, nehogy a nagy darab pasi többet lásson a közvetlensége mögé, mint amit valójában takart. Most már mindegy, így alakult, remélhetőleg nem lesz belőle harag, ha idővel az értésére adja, ez a közvetlenség a kollégának szólt, nem a férfinak. 

Már kezdett aggódni, hogy Vicky túl sokáig maradt magára abban az irodában, amely a jövőbeli főnökéé. Ki tudja, ez a Mr. Marshall azóta már biztosan megérkezett, és lehet, egyáltalán nem örült neki, hogy egy ismeretlen gyerek rajzolgat az asztalánál. A lánya általában nem jelentett közvetlen veszélyt a környezetére, úgymint a kerámiákra és kanapéhuzatokra, nem túrta fel egy idegen holmiját, de hát azért mégiscsak ötéves volt és arról volt már tapasztalata, hogy egy ötévesnek igenis támadhatnak hirtelen és meggondolatlan ötletei. 

Dora megbökte a karját, hogy felhívja a figyelmét valakire, de mire odanézett, az illető eltűnt, már csak a lustán becsukódó ajtó mozgását látta.

-Most megleshette volna a főnökét, de nem baj, előbb-utóbb csak összefutunk vele  – mosolygott rá a nő viccelődve, miközben homlokráncolva gondolkodott, hogy Mr. Marshall vajon hova igyekezett olyan elgondolkodva, aztán megrántotta a vállát. Bárhova is tartott, kabát nem volt rajta, tehát egészen biztosan hamarosan visszajön. Közben Gabriela az órájára nézett.

-Jaj istenem, nagyon elszaladt az idő! Az édesapámmal a park bejáratánál beszéltünk meg találkozót. Vickyért jött, hogy a hétvégére elvigye magukhoz. – magyarázta, miközben megnyugodva látta, hogy a gyerek még mindig elmélyülten rajzolgat. Igaz, átköltözött egy alacsonyabb asztalkához, nyilván így sokkal kényelmesebb volt neki is. –Gyere Vicky, sietnünk kell, a nagypapa már biztosan aggódik, hol maradunk ilyen sokáig. És még felhívni sem tudott, mert otthon felejtettem a telefonom.

-Jövök! – tápászkodott fel a kicsi és hagyta, hogy az anyja gyors mozdulatokkal öltöztesse. Felmarkolta a rajzát és Dora kezébe nyomta.

-Dora néni! Ezt add majd oda a bácsinak, hálából, hogy elment nekem narancslevet hozni. Sajnos már nem tudom megvárni.

-Rendben, feltétlenül oda fogom adni neki. – mosolygott a nő és önkéntelenül is végigsimított még lapos hasán. Ha egy idegen gyerek is így el tudja érzékenyíteni, mi lesz majd a saját csemetéjével? – szipogott párat. Szóval, a főnök és a kicsi már találkoztak, és a főnöke nem akadt ki a kis honfoglalón. Mindig is sejtette, hogy Rowan Marshall meg tudna birkózni egy ilyen feladattal, és őszintén sajnálta, hogy nincs családja, mert remek apának tartotta volna. Szeretett volna légy lenni a falon, amikor megérkezve itt találta a kislányt. Mindenesetre az sokat elárult róla, hogy nekiindult narancsléért, nem pedig valakivel felhozatta az üdítőt. Közben anya és lánya elkészültek és egy már-már baráti ölelés után sietve elmentek.

Néhány perc múlva Rowan óvatosan egyensúlyozva a teli poharat, belépett a szobába.

-Jó reggelt, Dora! – motyogta szemét a pohárra szögezve és a saját ajtaja felé indult.

-Jó reggelt, főnök! Már elmentek! – szólt a férfi után, majd folytatta: -…és bocsánat, hogy a kislányt a szobájába engedtem, de úgy gondoltam, ott lesz a legjobb helyen, ott nem zavarja senki és azt hittem, hamarabb végzünk, mint ahogy maga beér.

Rowan benézett a szobájába és a kis kotnyelesnek valóban nyomát sem látta. Valaki már rendet rakott. Mintha csak egy álomszerű találkozás lett volna az egész reggeli jelenet. Még a színes ceruzák is eltűntek a kis asztalkáról, a kerámia tál pedig ott díszelgett a szokott helyén. A nagyobbik baj, hogy így a mamával való találkozás is elakadt ebben az álomban – sóhajtott nagyot és hirtelen nem is tudta, mit kezdjen a kezében lévő teli pohárral. Jobb ötlete nem lévén, hosszú kortyokban felhajtotta az egészet. Ha már azzal tökölte el az időt, hogy az éppen reggeliztető Miával frissen facsartatott narancsot a vendégének, akkor legalább ne menjen kárba a finom gyümölcslé. 

-Vicky ezt magának hagyta itt, köszönetképpen a narancsléért. – vigyorgott rá az asszony és Rowan úgy tartotta ujjai között a gyerekrajzot, mintha egy múlt századi metszetet nézegetne.

-Miért voltak itt? – kérdezte hirtelen.

-Az esti partyval kapcsolatban segített Gaby, és bemutattam Ulfnak is …meg akikkel a múltkor nem találkozott. Ulfot szabályosan elbűvölte… nem is csoda, zavarában adott neki két puszit. – mondta az asszony kuncogva, fel sem nézve az éppen bejelentkező laptopjáról. Így aztán nem láthatta, hogy Ulf említésére árnyék fut át a férfi arcán. Ulf csak ne legyen elbűvölve! Itt ő van elbűvölve és már sokkal régebben, ráadásul itt ő a főnök, ezért mondhatni előjogai vannak. A gondolat annyira kényelmetlen és egyúttal képtelen volt, hogy nagyot nyelt, aztán egy mély sóhajjal a szobája felé fordult. Dora egyértelműen emellett a nő mellett döntött, az egész szálloda úgy ismeri már, mintha máris itt dolgozna, ráadásul teljesen nyilvánvaló, hogy Gabriela Harmonnak szüksége van erre az állásra, most hogy állítsa le ezt az egészet? Már elkésett, úgyhogy legjobb, ha megpróbálja a legjobbat kihozni ebből a helyzetből. 

A halántékát dörzsölve már majdnem belépett az irodájába, amikor eszébe jutott az esti party. Ő is itt lesz! Hát, akkor majd ma este eldől, hogy egyáltalán érdemes-e agyalnia ezen az egészen. Lehet, a nőnek nem is jön be… talán éppen az ilyen Ulf féle nagydarab kétajtós szekrényeket kedveli. Egy teljesen őrült gondolat futott át a fején… most lemegy és megnézi, milyen szeme van Ulfnak. Ha nem szürke, akkor a fickónak vesztett ügye van, Vicky szóba sem fog állni vele. És különben is, ő kapott rajzot a gyerektől. A papírlapot az íróasztalára állította a céges naptárnak döntve és elgondolkodva nézte a távollétében kiegészült rajzot. A fenyőfa mellett egy szőke kislány állt és egy barna hajú nő…mellettük pedig egy férfi, aki … nézett a sötéten tükröződő monitorra, akár én is lehetek…nem, ..én vagyok! – vigyorodott el a férfi kezében tartott sárga folyadékkal teli poháron.

*

Gabriela izgatottan igazította meg smaragdzöld ruháját, amit a napokban vett. Dora azt mondta, hogy megadják a módját az ünneplésnek, mindenki kiöltözik, így aztán ő is elvetette a szoknya-blúz összeállításról szőtt korábbi elképzeléseit; és megvette az első ruhát, amibe valósággal beleszeretett, ahogy a vállfán lógva megpillantotta. Senki meg nem mondta volna, hogy egy second hand üzletben akadt rá a kortalanul elegáns darabra. Így aztán olyannyira pénztárcakímélő ára volt, hogy képtelen lett volna ellenállni neki. Tökéletesen simult az alakjára, talán csak egy cseppet fedett fel többet a térdéből, mint

ahogy ő tervezte volna. Elöl szinte szűziesen magasan záródott, a meglepetést és a ruha tervezőjének zsenialitását a ruha hátának szabása adta. Hogy az összeállítás tökéletes legyen, a közeli bizsu-mennyországban vett két, a ruha színével harmonizáló kövekből kirakott klipszet is, amiket azonban nem a fülére, hanem egyszerű fekete körömcipőjére csippentett. A hatás elsöprő volt. A szemet akaratlanul is karcsú bokájára vonta. Amíg meg nem fordult. Mert akkor a hátát felfedő mély kivágás minden mást feledtetett a szemlélővel. Talán ez volt az oka annak is, hogy a ruha ebben az üzletben végezte – grimaszolt a tükör előtt forgolódva. Egy céges karácsonyi partyra talán túlontúl is kacér – nézett már sokadszor át a válla fölött azon tűnődve, hogy a tükörben látszódó tejfehér bőrt mivel takarhatná el. Végül egy – a kinn gomolygó ködhöz hasonló füstszínű, áttetsző stólát kanyarított a vállára, és az eredménnyel elégedetten felmarkolta kis kézitáskáját. Hitetlenkedve dobta a vállára a kabátját, amíg az ajtót bezárta, hogy az érkező taxihoz siessen. Hétköznapokon egy igazi malaclopóval járkált, amiben a saját dolgain kívül Vicky legszükségesebb apróságai is helyet kaptak, valamint egy flakon víz, némi csokis keksz, rágógumi, egy rózsaszín sörényű apró lovacska, és egy Metropol újság még a múlt hétről. El sem akarta hinni, hogy ebbe az apró fekete neszeszer-méretű kis táskába is belefért minden, amire szüksége lehet.

*

Rowan nemlétező bajsza alatt mosolyogva nézte Olivért, a lobbi vezetőjét, aki a tekintélyes pocakján megfeszülő sötét öltönyéhez karácsonyi mintás nadrágtartót és csokornyakkendőt vett. A felesége is ott volt és a férfi biztos volt benne, hogy az asszony ötlete volt, hogy egymáshoz öltözzenek, mert a férfi kiegészítőinek mintája a felesége vállán átdobott, és a csípőjén megtűzött széles sálon köszönt vissza. Az örökké kócos William most gondosan felzselézett hajával hívta fel a figyelmet magára, és úgy tűnt, a szobalányok között sikert is aratott szokatlanul elegáns megjelenésével.

Dora is megérkezett már. Elegáns volt és tiszteletet parancsoló az időnként ezüstösen megcsillanó szürke koktélruhában, és vaknak kellett volna lennie, ha nem látta volna, hogy a férje milyen szerelmes pillantással követi örökmozgó-intézkedő feleségét a sokaságban. A díszítés az idén sokkal erőteljesebb volt, mint tavaly, amikor jószerivel egyetlen, a terem közepén feldíszített karácsonyfa volt a kis tárgyaló dísze. Most mindenfelé girlandok lógtak, és Rowan kicsit homlokráncolva gondolt rá, hogy a vezetőség által oly nagyon szorgalmazott takarékosságot nyilván nem így képzelték el. A svédasztal mellett Ulf tekintélyes alakja magasodott, ahogy még egy utolsó ellenőrző pillantást vetett a remekműveire. Dora éppen lemezt cserélt a lejátszóban, néhányan összekapaszkodva táncolni kezdtek, kicsit siettetve a party kezdetét, hiszen ő még nem mondta el az ünnepi köszöntőjét, amikor a kétszárnyú ajtó kinyílt és belibbent rajta egy tünemény. Rowan először fel sem ismerte.