Szürkeszem 08.

Rowan megbűvölve nézte a ragyogó színű ruhát, ahogy puhán öleli körbe a karcsú testet. Még sosem látta Gabriela Harmont kabát nélkül, ezért a látvány most mellbeverően erőteljes volt. A fényes anyagon játékosan csillantak meg a fények, ahogy a szabás és a test figyelemreméltó domborulatai miatt itt-ott megtört a sima felület. A nő haja fényesen csillogott, bár sokkal rövidebbnek tűnt, mint amikor legutóbb látta. Érezhetően meglepődött, hogy már ilyen sokan vannak a teremben, szeme félénken cikázott az arcok között és jól láthatóan megkönnyebbült, ahogy Dora feléje indult. Rowan megvárta, amíg neki háttal megáll, aztán lassú léptekkel feléjük indult. Az a vékony kis lepel a vállain igazán izgalmas szabásmintát rejtett, ezt már ebből a távolságból is látta. Mint ahogy azt is, hogy határozottan formás hátsója van új alkalmazottjának. De legalább a haját nem vágatta le! – nézte a strasszokkal kirakott csatot, amely kissé hányaveti módon fogta össze hátul a dús hajzuhatagot. Nem is barna! A csillárok fényében szőkés-aranyos fénye volt. Talán festeti – nézte már egészen közelről a szinte szálanként változó színorgiát.

Gabriela szégyenlős mosollyal fogott kezet James Dunst-tal, akinek Dora elsőként bemutatta. Izgatottságában kicsit nyirkos kezéből kicsúszott a stóla anyaga és szabadon hagyta meztelen hátát. A háta mögül felhangzó éles szisszenésre ideje sem volt megfordulni, amikor valaki, egy férfi, visszasimította a vállára a könnyű anyagot. Az érintés már-már ismerősen égette a bőrét, aztán megpördült és a legszebb szempárba nézett bele, amit valaha látott. A lányának nem volt igaza, ennek a férfinak igenis szürke a szeme, gyönyörű szürke, futott át rajta az ábrándos gondolat. Hogy a zavarát leplezze a férfi váratlan felbukkanása miatt érzett izgalma felett, megköszörülte a torkát.

-Már megint maga? Jaj istenem! Esküszöm, nem követem… és nyugalom, most a lányom sincs itt. – mentegetőzött sután.

-Az se lenne olyan nagy baj, ha itt lenne, biztosan élvezné. Egyébként is tartozom még neki egy narancslével. – érkezett a riposzt.

A nő zavart tekintetén Rowan elmosolyodott.  -Még be sem mutatkoztam Ms. Harmon, Rowan Marshall vagyok, a szálloda igazgatója, és ha jól tudom, hamarosan az ön közvetlen főnöke. Engedje meg, hogy végre üdvözöljem új munkahelyén.

-Az nem lehet – suttogott kétségbeesetten Gabriela, és sápadtan gondolt a képzelgéseire, amik a parkbeli találkozás után kínozták. 

-De bizony ő az! – kuncogott mellette Dora, aki szemeit rajtuk tartva figyelte az előbbi jelenetet. Ezek ismerik egymást valahonnan! De hát hogyan lehet ez, hiszen még nem is volt alkalma bemutatni őket egymásnak? Így már érthető, hogy a főnöke minden tétovázás nélkül aláírta Gabriela szerződését, anélkül, hogy két szót váltottak volna. Bár, az teljesen nyilvánvaló volt az előbbi mondatokból, hogy a nő nem tudta, ki lesz a főnöke. Ez határozottan kíváncsivá tette Dorát, romantikus énje azonnal valami regényes kis kalandot sejtett a háttérben, amit teljes szívével támogatni akart. 

-Csalódást okoztam? – kérdezte egy félmosollyal a férfi, mire Gabriela elpirult.

-Nem, persze, hogy nem, csak én azt hittem, hogy Rowan Marshall jóval idősebb, már csak azért is, mert a titkárnője gondoskodására szorul, és hát… - zavarodott bele a hebegésbe. Oké, a bemutatkozás parádésan sikerült, lényegében vén magatehetetlen trotlinak írta le a fickót. De hát honnan is sejthette volna…

-Jaaa, a húsleves … - vörösödött el most a férfi. –Ezek szerint maga is tanuja volt Dora anyáskodásának? Hát, igen… egyedül élek, és mint minden férfi, az első tüsszentésre már a végrendeletemet kezdem fogalmazni. Doránál remekebb munkatársam pedig talán sosem volt, … mindent megtesz, hogy munkára fogjon. – kuncogott a férfi. -Még Ulffal is hajlandó összekapni, hogy soron kívül főzessen nekem a gyógyleveséből. De mint látja, mint már oly sokszor, most is igaza volt. Az a leves valóban csodaszer, szerintem szabadalmaztatnia kéne. – kacsintott a titkárnőjére, aki a szemeit forgatta a főnöke túlzásain. 

Gabriela elbűvölve hallgatta a férfi viccelődő hangját, ahogy beismeri apró emberi gyengeségét és közben a titkárnőjének bókol, aki büszkén karolt mellettük a férjébe, aki közben szeretettel simogatta felesége kezét. Az egész annyira …családias volt. Jobb szót nem is talált volna a jelenetre. Körülöttük a kollégák felszabadultan csipegették a félelmetes séf művészi alkotásait, néhányan már összekapaszkodva táncoltak, amikor Rowan elnézést kért és a mikrofonhoz sétált. Megkocogtatta, mire Charles, az értékesítési csoport vezetője a lemezjátszóhoz lépett és lekeverte a zenét.

-Szeretettel köszöntök mindenkit az idei karácsonyi partynkon! Nehéz, de sikeres éven vagyunk túl. És az érdem az Önöké, akiknek az áldozatos munkájával ismét sikerült megőrizni a csillagjainkat. Voltak veszteségeink – hajtotta le a fejét a kegyeletteljes emlékezés jeleként, aztán amikor újra felnézett, már mosolygott: -…és voltak nyereségeink, új barátok, kollégák személyében – zengett végig a termen Rowan erőteljes hangja, miközben ujjai között egy pohár gyöngyöző pezsgőt forgatott. Gabriela érezte, ahogy az éteri regiszterekben csengő hang minden érzékét felborzolja, tekintetét pedig képtelen volt levenni a férfi ujjairól. Végignézett a társaságon és némi elégtétellel állapította meg, hogy a látvány és a hang nemcsak őt vonta bűvkörébe, néhány szobalány, pincérnő és adminisztrátor is úgy nézett a főnökre, hogy a tekintetekben a tiszteleten és kíváncsiságon túl némi kifejezetten szexuális érdeklődés is megcsillant. 

Nem volt meglepve. Rowan Marshall már akkor is figyelemre méltó jelenség volt, amikor a lánya a metrón leszólította. A parkban ugyan már kissé sötétedett, de ahogy utánuk futott, és kissé zihálva odaadta az elhagyott kesztyűt, már érzékelte a föléje magasodó férfiból áradó vonzerőt, nem véletlenül gondolt rá az  azóta eltelt időben annyiszor. De ezek a kis álmodozások a közelében sem jártak annak az érzésnek, amikor az előbb visszahúzta a vállaira a stólát. Bőrének minden négyzetcentimétere sikoltva rimánkodott újabb és újabb érintésért, gyomra mélyén meleg borzongás indult az útjára, ujjai pedig zsibongva könyörögtek, hogy megérinthessék a borostás arcot. Valósággal betege lett a gondolatnak, hogy erre neki sincs sokkal több esélye, mint a körülötte sóvárgón figyelő kolléganőknek. 

Napok óta abban az örömteli gondolatban várta január első napját, hogy ebben a csodás, patinás épületben és egy kedves főnök mellett  végre biztonságban tudhatja majd magát és a lányát, miközben érdekes munkája lesz. De amióta megpillantotta az igazi Rowan Marshallt, kételkedni kezdett ebben a boldog jövőben. Nem, ez maga lesz a kínszenvedés – borzongott meg a kétségbeeséstől. Naponta látni, beszélni vele, hallgatni az utasításait, miközben az érzékei kétségbeesetten vágynának valami másra, többre. A legjobb lesz, ha már holnap elkezdi újra böngészni az álláshirdetéseket.

Közben a férfi arról beszélt éppen, hogy erre a néhány órára mindenki hagyja maga mögött a gondokat, a terveket, az egymás közti surlódásokat, és örüljön a pillanatnak, élvezze a finom falatokat és kortyokat. Aztán ha holnapra elpakolják ezeket a csodás díszeket, a következő évben ezeknek az óráknak a hangulata tartsa mindannyiukban a lelket, hogy megküzdhessenek a rájuk váró feladatokkal. Az egyik kis asztalkáról kiosztotta az ajándékokat, amiket a dolgozók egymás között szavaztak meg a különböző területeken legjobbnak tartott kollégáik számára, és amiket Dora és Gaby készítettek oda még reggel; majd mindenkit arra buzdított, hogy vásároljanak minél több tombola-jegyet, mert az idén igazán izgalmas ajándékok kerülnek kisorsolásra. Nem beszélt hosszan és inkább csak úgy, mintha a barátaival viccelődne, végül jó mulatást kívánt és intett Charlesnak, hogy kapcsolja vissza a zenét. Aztán néhány kézfogásra és pár szóra megtorpant még, de végül megindult vissza hozzájuk, és Gabriela szívdobogva érezte, hogy ezzel a férfi egyértelműen kifejezte az érdeklődését iránta, mint nő iránt; mert annyira azért nem volt naív, hogy úgy gondolja, a leendő munkatársnak szól a kitüntető figyelem. 

-Dora, tökéletes a szervezés! – mosolygott a férfi a titkárnőjére, aki Gabriela felé intett.

-Közös munka volt, Gaby rengeteget segített.

-Köszönöm Gabriela! – biccentett felé a férfi. –Bár, egy kicsit elszaladt a ló a díszítéssel, nem? – mutatott a férfi a girland rengetegre. –Mennyiről kapok számlát holnap reggel az asztalomra?

-Semennyiről. – vigyorgott Dora. –Tudja, még Mr. McCullen idejében rendeltek egy hatalmas tételt ezekből, aztán valahogy elfelejtődött az egész és azóta is ott hevertek a dobozok a raktárban. Csodálom, hogy ennyi éven át nem kerültek elő, igazság szerint most is Gaby volt, aki felvetette, hogy minden munkahelyen szoktak ilyenekből  tárolni, nekem meg eszembe jutott, hogy van egy rakás doboz, amit azóta se nyitottunk még ki, aztán előkerültek ezek. Mivel az elmúlt években is olyan visszafogott volt a szobákban és a közös terekben a díszítés, mint az idén, hát fel sem tűnt a hiányuk.

-A lobbi gyönyörű fája mellett nincs is igazán szükség semmi másra. – vetette közbe Gaby. –A vendégek belépnek, elvarázsolja őket a hatalmas fa csillogása és már nem is hiányolják ezeket a mű díszeket. Különben is, abban a lenyűgöző rusztikus térben ezek olyan bazáriak lennének, nem? – kérdezte feltekintve a fejük fölött lógó füzérre, amin apró színes égők világítottak. 

Dora elégedett mosollyal fordult a főnöke felé.

-Ugye érti, miért gondoltam, hogy tökéletes jelentkező?

Rowan értette. Gabriela pontosan azt fogalmazta meg, amit ő maga, amikor Dorával és a marketingesekkel döntöttek az idei díszítésről. Egyetlen nemesen egyszerűen feldíszített fa és a szobákba szánt fagyönggyel díszített fenyőkoszorúk, ez volt az ő kérése, Bernadette és csapata színekben tobzódó elképzelése helyett. Lám, az első közös gondolat… csak remélni merte, hogy egy diszkrét kapcsolat kérdésében is ennyire egy nevezőn lennének. Közben egy lassú szám következett és elszántan Gabriela felé fordult: -Felkérhetem? - A nőnek pedig nem maradt más választása, követte a hívogatóan felé nyújtott kezet. Dora kikapta Gaby kezéből a kis táskát, aztán csillogó szemekkel fordult a férje felé. 

-James Dunst! Akármibe le merném fogadni, hogy nemcsak egy titkárnőt szereztem a háznak, de talán egy feleséget is a főnöknek. – A férje megcsóválta a fejét.

-Drágám! Talán egy kicsit előreszaladt a fantáziád, nem? Hiszen még csak most ismerték meg egymást.

-James! Te már elfelejtetted, hogy milyen az… meglátni és megszeretni? Mert én még nagyon is jól emlékszem arra a napra, amikor a szemedbe néztem. Abban a percben eldöntöttem, hogy te leszel a férjem és a gyerekeim apja.

A férje elvigyorodott. –Hát, ha Gabriela is ilyen elszánt nőszemély, akkor lehet, hogy tényleg megpecsételtétek szegény Rowan sorsát. Pedig ki tudja, talán nagyon is jól érezte magát a pátyolgatásra szoruló özvegyember szerepében. Talán csak egy kalandra vágyik, miközben ti már az esküvői harangokat zúgatjátok.

Dora megrázta a fejét: -Nem! Rowan rendes fickó! Társra vágyik, nem valami kis játékszerre, és én azt hiszem, megtaláltam neki ezt a társat. Ráadásul kap hozzá egy gyereket is, úgyhogy egyik napról a másikra tökéletessé válhat az élete.

-Jézusom, asszony! Ilyen eltökélt kerítőnővel még életemben nem találkoztam. Szerencsére! – fűzte hozzá egy kis grimasz kíséretében a férje, mire azonnal meg is lett a büntetése, Dora alaposan oldalba bökte a könyökével. Aztán a nő lerakta Gaby és a saját kis táskáját a korábban kiosztott ajándékok helyére és az éppen kezdődő számtól felcsillanó tekintettel felkérte a férjét, aki büszke mosollyal húzta a karjába.

*

Rowan különös megnyugvással ölelte magához a női testet, miközben lassan keringtek Alicia Keys Fallin c. számára. Gabrielával táncolni olyan régen elfeledettnek hitt érzéseket csalt elő belőle, amiket valamikor régen eltemetett és sosem gondolta volna, hogy egy ilyen egyszerű alkalommal törnek majd a felszínre, pusztán annyitól, hogy magához ölel egy nőt, aki hamarosan a feljegyzéseit fogja gépelni és a telefonhívásait fogadni. Mindenesetre ékes bizonyítékul szolgált arra nézve, hogy a teste és az érzései még nem nyugdíjazták magukat.  A nő tökéletesen illett a karjai közé. Magas sarkain pont olyan magas volt, hogy különösebb erőfeszítés nélkül megcsókolhatta volna a pirosló cseresznye ajkakat, amelyek az észbontó ruha ellenére sem rejtőztek vastag rúzsréteg alatt, csak leheletnyi szájfény csillogott rajtuk. Szemeit kiemelte a szürkés kontúr és a szempilláit kiemelő – valószínűleg – tartós festék. Valamiért úgy gondolta, hogy egy szenvedélyes éjszaka után sem nézne rá vissza egy panda-tekintetű megkopott női arc. Gabriela reggelente is éppen ilyen bájos és kívánatos lehet.

Még időben kapcsolt, hogy a gondolatai veszélyes vízekre eveztek. Feszélyező érzés volt, hogy ennyi szempár söpör újra és újra végig rajtuk, ezért a visszafogottságra kellett helyezze a hangsúlyt, miközben ujjai szinte önálló életet élve találták meg az utat az áttetsző selyem alatt a merész kivágás széléhez. Először csak véletlen akadt bele a kivágásba, Gabriela megremegett, ő pedig – ha nehezen is, de – megállást parancsolt a kezeinek. Keringtek tovább, aztán egy merészebb táncmozdulatnál újra megtalálta a fényes szatén alá vezető utat. Persze csak azért, hogy biztosabban foghassa a nő testét, magyarázta magának a kis partizánakciót.

Tisztában volt vele, hogy a társaság nagy része elhűlve figyeli szokatlan viselkedését. Amióta ezt a házat vezette még soha nem látták, hogy egyetlen nőnek is ennyi figyelmet szentelt volna. Mindig ügyelt rá, hogy a céges összejöveteleken – ha egyáltalán táncolt – megforgasson mindenkit Dorától a felszolgálókig. Most azonban nem akarta elengedni ezt a karcsú derekat, annak ellenére, hogy a beszélgetés egy ideje elakadt köztük, csak keringtek a lassú dallamokra. Mindenesetre, aki a mai zenei válogatást összeállította, akaratlanul is a keze alá játszott. Talán még soha máskor nem követte egymást ennyi érzelmes, lassú melódia. Marc Anthony latinos érzékenysége szinte sütött a dalokból, és Rowan most először nem sajnálta a tánctanulással töltött órákat, mert még a gyorsabb ritmusú salsa számoknál is magához ölelhette Gabrielát, aki megadóan és meglepően ügyesen követte a mozgását.

A következő szám hallatán Gabriela arcán az eddigi kissé feszült mosoly helyett őszinte, boldog öröm suhant át. Már kezdte kényelmetlenül érinteni, hogy senki mással nem táncolt, csak leendő főnökével. Attól tartott, hogy a kollégák szemében ennek valamiféle egyértelmű üzenete lesz, ami ellehetetleníti őt előttük. Még az sem vigasztalta, hogy láthatóan Rowan is észrevette a körülöttük suttogókat… de ez a szám, a Szerelmünk lapjainak egyik kedvenc betétdala volt és most akkor sem engedte volna el a férfi kezét, ha az kifejezetten megkéri rá. Szerencséje volt, Rowannak ez eszébe sem jutott.

Ahogy az utolsó taktusok elhaltak, Charlie lekavarta a zenét és bejelentette a tombola kezdetét, de ők csak álltak a sokaság közepén egymás szemében kutatva a történtek jelentőségét.