Szürkeszem 11.

A pillanatnyi csalódottságot, amit a férfi távozása jelentett, olyan heves szívdobogás váltotta fel, amikor váratlanul mégis visszatért, hogy Gabriela attól tartott, nemcsak az ő fülében visszhangzik ez olyan hangosan, de Rowan Marshall is éppen olyan jól hallja. Hátát az ajtónak vetve állt és próbálta eldönteni, hogy hiányérzete van-e egy elmaradt csók miatt, vagy megkönnyebbülést érez. Mire éppen döntésre jutott volna, a háta mögött koppant a fa. Miközben a kilincsért nyúlt, átfutott a fején, belehal, ha most Les vigyorog az ajtó előtt. Nem Les volt, és az illető nem vigyorgott. Háta mögött éppen elaludt a lépcsőházi világítás és ettől a bentről kiszűrődő fényben szinte hipnotikus volt a pillantása. Ahogy magához húzta Gabriela testét, a nő szája várakozóan ellazult és ettől a csók bensőséges és meleg lett. Álltak a küszöbön valami csodás módon megőrizve az egyensúlyukat, mert bensőjükben mindketten érezték a káoszt és az összeomlást, és épp csak annyi időre szakították meg az első csókot, hogy levegő után kapjanak. Aztán folytatták anélkül, hogy bármelyikük lába megmoccant volna. Rowan magához szorította a nőt, ujjai olyan szorosan ölelték, hogy a kabátgombok szinte fájón nyomódtak Gabriela bőrébe a vékony ruhán keresztül.

Az emeleten kinyílt egy ajtó és hangos búcsúzkodással újabb társaság készült útjára indulni. A felkapcsolt világításban hunyorogva Rowan eltolta magától Gabrielát és az arcát két keze közé fogva egy puha csókot nyomott az ajkára. Aztán aprót taszítva rajta, annyi teret nyert, hogy behúzhassa a nő ajtaját. –Szép álmokat! – súgta halkan, mielőtt az ajtó becsukódott volna, majd sietve a kapu felé indult.

*

Hazafelé sétálva Rowan mélyeket lélegzett a friss levegőből. Nem tudta eldönteni, hogy gól vagy inkább öngól volt ez a visszafutás utáni csók. Ha enélkül jön el, akkor az éjszakát minden bizonnyal azzal töltötte volna, hogy azon morfondírozik, milyen lehetett volna megcsókolni azokat a selymes ajkakat. Most viszont a folytatást vizionálta a testének egy vérrel igen bőven telített része. Istenem, ha egy csók ennyire el tudja venni az eszét, mi lesz itt, ha ennél tovább jutnak végre?

Nem fogja kibírni, hogy 30-ig ne lássa Gabrielát, ezt már most kénytelen volt beismerni. Eszébe jutott, ahogy a nő arról mesélt, a lánya ilyenkor 1-2 napig a nagyszülőknél van és ő csak vasárnap délután megy érte. Hát, akkor máris nyert egy kis időt. Igaz, hogy Gabriela ezt az ünnep előtti készülődésre szánta, de istenem, mit kell annyit készülődni? Nem igaz, hogy másfél napban ne legyen egy kis rés, amit ő tud kitölteni. Háta mögül egy kocsi hangját hallotta és örömmel fedezte fel egy taxi üres jelzését, leintette és hazavitette magát, miközben máris a lehetőségeit latolgatta.

*

Gabriela még percekkel később is úgy állt az előszoba közepén, mint akibe villám sújtott. Nem emlékezett rá, hogy csók valaha is ekkora hatással lett volna rá. Még Danielé sem, pedig akkor azt hitte, hogy szerelmes a férfiba, most pedig nyilván nem az.

Ahogy Rowan Marshall forró ajka az övére simult, jelentőségét vesztette minden, amivel korábban gondolatban hadakozott. Nem érdekelték a munkatársak pletykázásai, a bizonytalanság kettejük kapcsolatával kapcsolatában. Ott és akkor csak az a forró lélegzet és a puhán kutakodó nyelv számított, amely szájának zugaiban fedezett fel újabb, sosem sejtett erogén zónákat. Például sosem gondolta volna, hogy fogainak koccanása a gerincében visszhangzik, vagy az ajkai finom harapdálására megroggyan a térde. Az összefüggés fiziológiai értelemben nem volt világos, csak annyit tudott, hogy Rowan Marshall önuralmán múlott, hogy még mindig ebben a zöld rongyban didereg itt az előszobában. Ő a maga részéről már régen hagyta volna kifejteni magát belőle, és ha a férfi nem lép el időben előle, már a nyakkendőjét bogozta, az ingét gombolta volna a lépcsőházban. Gyereke volt, de nem emlékezett rá, hogy ennyire akart volna egy férfit. 

Végre összeszedte magát és halkan dúdolva a fentről leszűrődő szám dallamát, tánclépésekben a hálószobája felé indult. Menetközben lehúzta a ruha oldalán a cipzárt és szinte meg sem állva hagyta, hogy lehulljon róla. Kilépett belőle, aztán a karjait szétdobva hanyatt dobta magát az ágyon, mint aki a szeretőjét várja. Mivel a szerető nem érkezett meg, átölelte magát és a puha ágyneműben ringva lassan végigsimított felforrósodott bőrén. Annyi év után most először érezte, hogy a teste életre kelt. Borzongva vágyott egy érintésre, amiből még éppen csak ízelítőt kapott, de máris függőként sóvárgott utána. Nem örült, hogy ezeket az érzéseket éppen Rowan Marshall váltotta ki belőle, de boldog volt, hogy világossá vált, még képes a szerelemre. A vágyra – javította ki magát azonnal. 

A férfi azt mondta, nem fogja sürgetni, és ez után a csók után már Gabriela is hinni kezdett benne, hogy talán mégis találhatnak egy biztonságos közös utat a munka és a személyes kapcsolat sérülékeny határmezsgyéjén. Persze, talán nem árt, ha mégis körülnéz más állásajánlatok felé, de eltökélte, hogy nyitottan várja a 30-i színházlátogatást. Ugyan a férfi azt mondta, érte jön, de mivel nem tudta a darab címét, fogalma sem volt, végül is hova mennek és mikorra. Nem aggódott, a fickó majd keresni fogja. Most csak hagynia kell magát sodorni az árral. Van tíz napja, hogy felvértezze magát egy esetleges csalódással szemben és kitalálja, hogyan lehet boldog nő egy férfi mellett, aki hamarosan a főnöke lesz.

*

Rowan nem sokat aludt. Végül feladta és futni indult. Talán nem is tudatosan, de a lábai a Gladstone park felé vitték. Szombat volt. Ilyenkor az emberek többsége élvezi a jól megérdemelt hétvégét és szunyókál még egy kicsit, kárpótolva a hétközbeni koránkelésekért, de neki ma is be kellett mennie a szállodába. Ha semmi másért, hát azért, hogy lássa, a tegnapi bálnak a nyomait szorgos kezek már eltüntették. Egyenletes tempóban futott, ma még a zenelejátszóját sem csíptette a karjára, csak hallgatta a szíve erőteljes dörömbölését. Már a park sétányán futott, amikor ráébredt, hogy hova tart. …Amióta egyszer futás közben csúnyán kifordult a bokája és nem volt nála egy fillér sem, hogy leintsen egy taxit és hazavitesse magát, már nem járkált pénz nélkül, így engedett a kísértésnek, amikor a park bejáratánál észrevette, hogy a kis kávézót éppen most nyitják ki. 

-Kaphatok elvitelre két kávét? – állt meg a csinos sötét hajú nő előtt, aki az asztalkákat törölgette le éppen, és ugyan először bosszankodva fordult a korai és türelmetlen vendég felé, de meglátva a férfi nyakában nyirkosan göndörödő tincseket és a szürke melegítőben domborodó mellkast, egy apró csücsörítést követően beleegyezően bólintott.

-Tejjel?

-Nem tudom. – grimaszolt a férfi. –Megtenné, hogy a tejet egy harmadik pohárba tölti?

Egy jelentőségteljes pillantást vetve rá, a nő három papír pohárba töltötte a forró italokat és beleállította őket egy papírtálcába.

-A pék is az imént nyitott, ha … gondolja … - intett fejével a majd ötven lépésnyire lévő pékség felé és Rowan hálásan bólogatott. Fizetett, aztán óvatosan egyensúlyozva a poharakkal, elfutott a pékségig. Vett néhány forró fánkot, aztán mély levegőt véve becsengetett Gabrielához. A kaputelefonban megszólaló álmos hang hallatán elmosolyodott, aztán kissé elváltoztatott hangon megszólalt:

-Küldemény Ms. Harmon számára.

-Jöjjön be! – hallotta a lány hangját egy időben a kapuzár zúgásával. 

Gabriela még kába volt az álmatlanul átforgolódott éjszaka után. Amikor a férfi elment, és ő szinte szélütötten ott ragadt az előszobában, jó idő eltelt, amíg eljutott az ágyába, de ettől egy pillanatra sem került közelebb az alváshoz. Csak nézte maga fölött a plafont és ha nem éppen a férfi erős karjaira gondolt, ahogy ölelte, vagy forró, kemény szájára, amivel mégis oly puhán csókolta, akkor azon agyalt, hogy hova fog vezetni ez az egész őrület. Úgy érezte, hogy még egy szemhunyásnyit sem aludt, amikor a kaputelefon felzavarta. Felkapott magára egy köntöst és haját a tükör előtt az ujjaival átgereblyézte. A látvány pontosan olyan volt, mint akit az ágyból ugrasztottak ki. Már elfordította a biztonsági zárat, amikor egy halvány gondolat suhant át rajta. Szombat van, hajnali hét óra… ilyenkor nem küldenek küldeményt senki számára. Malaclopójából jobb híján kikapta a hajspray-t, mint védekezésre alkalmas fegyvert, aztán kezét a háta mögé rejtve kinyitotta az ajtót. A látványtól a spray kiesett az ujjai közül és hangos zörgéssel elgurult a nappali irányába. Rowan meglepve, a nő mellett elnézve nézett a guruló csendháborító után. Aztán elvigyorodott:

-Biztonsági óvintézkedés? Helyes!

-Mit keres itt? – lehelte Gabriela a kérdést, miközben nagyot nyelt, ahogy a férfi étvágygerjesztően zilált alakját nézte és a friss fánk illatát szaglászta.

-Futottam. – közölte egyszerűen a látomás, mintha az olyan egyértelmű lenne, hogy egy ilyen sportos napkezdetnek magától értetődően nála kéne befejeződnie.

-És futás közben szokott reggelizni? – biccentett a nő a papírzacskó és a tálcán sorakozó poharak felé.

-Néha megesik. – vont vállat mosolyogva a férfi. –Velem tart?

-Mit hozott? – szimatolt Gabriela, miközben hátralépett, hogy Rowan beléphessen az előszobába.

-Kávét, de mivel nem tudtam, hogy feketén issza, vagy tejjel, így a tejet külön kértem. …És fánkot. Barack lekváros – nyelt nagyot a férfi. Az egyik gyengéje volt a baracklekváros fánk. Az anyja régen ilyenekkel kényeztette, és ha valahol vett egy pékségben, az első harapások mindig ezeket az otthoni pillanatokat juttatták az eszébe. 

-Ez már kimeríti a zaklatás fogalmát – sóhajtott a nő, miközben tányérokat vett ki a konyhaszekrényből.

-Megértem, ha tiltakozni akar ellene – mondta komoly arccal a férfi és már a harmadik fánkot tette a saját tányérjára, amikor Gabriela nevetve kikapta a kezéből a zacskót.

-Jézusom! Még képes és megeszi mindet! Pedig már a gyomrom is megkordult. – nyelt nagyot, ahogy a porcukorral gazdagon behintett még meleg süteményt a tányérjára tette. –Ma nem megy dolgozni? – kérdezte kíváncsian, mire Rowan egy grimaszt vágott.

-De, mennem kell. Sőt, már régen hazafelé kéne futnom, hogy legyen időm zuhanyozni, átöltözni… hosszabb volt az út a parkig, mint gondoltam.

-És a reggelit, gondolom, nem is kalkulálta bele.

-Nem, az csak egy hirtelen elhatározás volt. De azt hiszem, megérte. Öröm nézni, ahogy habzsolja a fánkot.

-Nem habzsolom. – vágott morcos képet a nő. Micsoda férfi ez, hogy ilyen modortalanul figyelmezteti a falánkságára?

-Oké, nem habzsolja – vigyorgott Rowan. -Akkor nyilván csak véletlenül kente össze magát porcukorral – porolgatta a nő orrát játékosan, aztán cukros ujjával körberajzolta az ajkát. Ahogy Gabriela ajkai elnyíltak, a férfi nem tétovázott. Az asztal fölött áthajolva megcsókolta. Nyelvén még érezte a lekvár édes ízét, a kávé fanyarságát, de még a saját verejtékének a szagát is. Ez józanította ki. 

-Mennem kell! – pattant fel az asztaltól, és kifelé indult. Az ajtóban megtorpant. –Nincs kedve bejönni a városba ebédelni? Szép idő lesz ma is, és talán a parkban ehetnénk egy szendvicset.

Gabriela csak állt, száján még az előbbi csók ízével és emlékével, aztán amikor a férfi már-már feladta a várakozást a válaszára, halkan megszólalt. -Egykor a park bejáratánál? Én hozom a szendvicseket.

-Ott leszek. – mosolyodott el a férfi, aztán kilépett a lakásból és néhány pillanat múlva a nő az ablakban állva nézte, ahogy átvág az úttesten a park felé. Mielőtt eltűnt volna a kanyargó sétányon, még hátrafordult és néhány pillanatig a házat pásztázta. Ahogy összeakadt a tekintetük, integetett, majd megfordult és futni kezdett. Gabriela ábrándozva simított végig az ajkán. A csók édes volt, mint a lekvár és félt, az ébredés keserű lesz, mint a cukor nélkül felhörpintett kávé. De most csak arra tudott gondolni, hogy kínaiban is kedveli az édes-savanyú mártást.