Szürkeszem 15.

Rowan gyanakodva nézte a visszapillantó tükörben a sötét felhőket az ég alján, miközben az Aston Martin Rapide halk

duruzsoló hangja töltötte be az utasteret. Még a végén igazuk lesz az időjósoknak és Szentestére tényleg megérkezik a tél. Élvezte a kocsija kényelmét, a könnyedséget, ahogy a motortérbe szorított lóerők nekilódultak az Eastbourne felé vezető útnak. Tisztában volt vele, hogy nem csak a kocsi típusa felel meg a luxus fogalmának, de pusztán a tény is, hogy kocsit tart. December 24-e volt már, de ebben az évben összesen nem használta egy hónapnyit az autót. Most azonban úgy simított végig a bőrbevonatú kormányon, mint egy szerető testén. A faborítások és a hűvösen elegáns bőr kárpitozás, a fűtött ülés és a Bang & Olufsen csúcsminőségű ezer wattos hifije, elmaradhatatlan tartozékai voltak ennek az ezüstös testű párducnak. A lejátszóban éppen az új Ephemerals lemez szólt, amivel karácsony alkalmából lepte meg magát. A kormányon lévő gomb segítségével váltogatta a számokat, végül kikötött a Six Days A Week című számnál. Felerősítette a hangerőt, aztán lábának egy alig látható mozdulatával tövig nyomta a pedált. Az autó méltóságteljesen suhanva falta a mérföldeket, hamarosan a szüleinél lesz.

Élvezte a rohanást az autópályán és szinte sajnálta, amikor meglátta a kihajtót jelző táblát. Lassított, aztán a tengerpartra vezető kanyargós útra koncentrálva megengedett magának egy gondolatot tegnapról, amikor utoljára látta Gabrielát.

A nő egy csomó minden alól nemes egyszerűséggel felmentette. Nem a te hibád! – mondta, amikor Julia harapásáról mesélt és később, amikor a személyes tragédiájáról. Furcsa és megrázó volt, hogy valaki, aki szinte még nem is ismeri, ennyire higgyen benne. A nőt láthatóan nem rázta meg Julia harapásának nyoma. …És együttérzően simogatta meg a térdét, amikor Melanieról és Amandáról beszélt. Nem szánakozott rajta, egyszerűen csak egy gesztust tett egy ember felé, akinek iszonyatos tragédián kellett átmennie. Rowan úgy érezte, mintha a lelkéről egy pánt pattant volna le végre, amely hosszú éveken keresztül szorongatta azzal, hogy önmagát hibáztatta. Gabriela csak annyit mondott: Nem a te hibád volt. – és ő volt az első, akinek el is tudta hinni, hogy talán így volt. Az apósáék sosem hibáztatták, mégsem tudott tiszta szívvel a szemükbe nézni, Melanie nem volt boldog terhes asszony, és ezért végeredményben nem kereshetett más bűnbakot.

*

Gabriela türelmesen mesélte el Vickynek már sokadszor a nappaliban álló karácsonyfa történetét. Az a szürke szemű bácsi,

akinek a szállodában ott hagyta a rajzot, igen, ő volt az, aki hazáig cipelte és felállította, egy csomó munkát megspórolva ezzel a Jézuskának. És közben olyan finoman csókolta meg a mamát, olyan szépeket mondott neki... és olyan szomorúakat – tette hozzá gondolatban. Nem múlt el óra, hogy eszébe ne jutott volna Rowan és a csókok, az őszinte, megrázó vallomása, …alig bírta elhinni, hogy a férfi a maga csendes, lassú módján, mégis a vérét felforralva vezette egy kapcsolat felé, pedig már-már ott tartott, hogy egy érzéki viszonnyal is beérné. Amikor a beszélgetésük után megköszönte a vacsorát és elbúcsúzott, Gabriela alig hitte el, hogy ennyi volt. Tudta, hogy csak vissza kéne húznia a férfit az ajtóból és máris a kisszoba felé vennék az irányt, de végül egy utolsó csókot követően kissé reszkető kézzel becsukta mögötte az ajtót. El kellett engedje, hogy mindkettőjükben lecsillapodhassanak az elhangzottak. Az az éjszaka pedig úgy ment pocsékba, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Forgolódott, ledobálta a párnáit, aztán a sötétben visszacuccolt az ágyra, vizet ivott, tejet melegített, aztán pisilni ment, nem volt két óra, amit nyugodtan töltött volna, és reggel reszkető szívvel nézte az ablakból a parkot, hátha megint egy futót sodor eléje az északról érkező sötét felhőt kísérő szél. Tudta, hogy úgy viselkedik, mint egy tinilány, de képtelen volt uralkodni az izgatottságán. Már annak is örült, hogy kamaszkori rossz szokása szerint nem rágcsálja a körmét idegességében. Aztán nem sokkal dél előtt összeszedte magát és elindult a szüleihez, hogy velük ebédeljen és hazahozza a lányát. Tudta, hogy a férfi közben már a szüleihez tart Eastbourne-ba, és hirtelen nagyon kíváncsi lett volna a tengerparti városkára.

*

Még csak egy órája volt otthon, de már örömmel kapta magára a kabátot, amikor az apja sétálni hívta. Fogta Alma pórázát és sietősen az örege után indult, miközben az anyja a háta mögött még mindig sóhajtozott. Egy gyerek – hallotta az édesanyja motyogását, aki láthatóan nem tudott simán túllendülni a tényen, hogy ha esetleg úgy alakulnának a dolgok, hogy Gaby és őközte komolyra fordulnak egyszer a dolgok, akkor rögtön készen kapnának egy kotnyeles unokát. Bár sosem mondta – őelőtte legalábbis -, hogy Melanie halálával elvesztették az unokájukat, de tudta, hogy az anyja szekrényében akkor már ott lapult néhány apró ruhadarab. Nagyon várta azt a csöpp kislányt és rettenetesen összetörte az apró fehér koporsó látványa, amit az anyjáéra helyezve eresztettek a mélybe. 

Már bánta egy kicsit, hogy a viszontlátás örömétől eltelve kiszaladt a száján a nagy újdonság, hogy megismerkedett valakivel. Sejtette, hogy ennyivel a szülei nem érik be, ezért aztán mesélt nekik Gabrieláról. Persze nemcsak ezért. Egész egyszerűen élvezte, hogy kimondhatja a nevét és addig is rá gondolhat, amíg elmeséli, hogy vásároltak karácsonyfát a kis Vickynek. Meg kellett volna még tartania magának a titkot, zsugoriként dédelgetni, hiszen még annyira friss volt, annyira törékeny és teljességgel kiszámíthatatlan, hogy hogyan alakulnak köztük a dolgok. De már kiszaladt a száján és nem akart úgy tenni, mintha egy jelentéktelen apróságról lenne szó. A tény, hogy szóba hozta, máris rácáfolt erre.

-Azt hittem, már eladtad. – biccentett az apja a ház feljáróján álló kocsira, és Rowan szeme végigfutott a csillogó

karosszérián.

-Gondoltam rá, de annyira örültem neki, amikor megvettem, és remélem, lesz még időm örülni neki. A városban ugyan nem használom, de lehet, hogy kicsit többet fogok járkálni vele, ha… - harapta el a mondat végét. Ha? Ha Gabrielával komolyra fordul a dolog és együtt töltenék a ritka és értékes szabad napjaikat.

-Nem egy családi autó. – dünnyögte az apja, mire Rowan megforgatta a szemét.

-Apa, ne kezdd te is! Még szó sincs családról. Néhány napja ismerem. Lehet, hogy mire visszamegyek, már véget is ér az egész.

-Ezt te sem hiszed. Vagy van valami, amit nem mondtál el? Visszatérhet a gyerek apja?

-Nem hiszem, úgy tűnik, nem is akarna, de ha mégis, akkor Gaby nem kérne már belőle.

-Azért ebben ne legyél olyan biztos. Egy vérségi kapcsolat nagyon erős kötelék bír lenni. És joga is lenne hozzá… gondolom. Az, hogy szóban lemondott róla… ezt bármikor letagadhatja, ha nincs róla papír.

-Anya eléggé kiakadt.

-Majd megemészti. Azért lásd be… hetekig nem lát, aztán hazaállítasz és mondasz valamit, amiből neki azonnal az jött le, hogy hamarosan nagymama lehet. Csak ő még az álmainál tart, amikor egy csecsemőt pátyolgathat.

-Jézusom, semmi ilyet nem akartam, hogy gondoljon. Lehet, hogy nem is lesz belőle semmi. Januártól Gaby a titkárnőm lesz és mint ilyen … elvileg nem is lehetne köztünk semmi.

-Akkor keress másik titkárnőt!

-Ha az olyan egyszerű lenne. – sóhajtott a férfi. –De egyébként is szüksége van az állásra.

-Tudnál találni neki, ha csak ez a gond. De te magad mellett akarod tudni – hunyorgott rá az apja és Rowan arcán átsuhant egy kesernyés mosoly. Jó ég! Ennyire nyilvánvaló? 

-Olyan fura ez a kutya. – váltott témát hirtelen Rowan és az apja mosolyából nyilvánvaló volt, hogy az öreg pontosan tudja, ingoványos talajra merészkedtek a beszélgetésben, és hirtelenjében ezt a menekülő utat találta.

-Anyád ezzel nem dicsekedett, mi? – kuncogott. –Átment vele Flavia-hoz, a barátnőjéhez, vitte a kutyát is, pedig tüzelt. És amilyen szerencsénk van, Flav szomszédjának a kutyája átrágta magát a kerítés alatt. Mire észbekaptak, már ott álltak összeragadva Almával. A szomszéd azt mondta, az állatorvos tud valami injekciót ilyen esetekre, de ismered anyádat… ha így alakult, akkor ennek biztos oka volt, megtartjuk a kölyköket. Mármint hagyjuk megszületni őket. Végül is a papa is golden, úgyhogy olyan nagy kár nem esett.

-Vemhes? – vigyorodott el Rowan és leguggolt, magához hívta a szukát és összeborzolta a fején a selymes szőrt. –Te kis   - Alma kéjesen hagyta gyűrni a bundáját, aztán vad farokcsóválással arcon nyalta a férfit, jelezve, hogy értékeli a kedveskedését, de mielőtt lelkesedésében fellökhette volna, Rowan felállt. Átvágtak a partmenti úton és a homokra érve lekapcsolta róla a pórázt. –Na, szaladgálj te kismama! – nézett nevetve az elszáguldó kutyalány után.

szégyentelen! A családtervezés neked smafu? Jön az első jött-ment suhanc és hagyod magad?

-Mit fogtok kezdeni a kölykökkel? – nézett a boldogan vihácoló és a partra kiszaladó hullámokat ugató kutyára, aki úgy bolondozott, mintha még ő maga lenne kölyök.

-Hát, majd feladunk egy hirdetést, meg az állatorvosnál is kiteszünk egy papírt, és hát … akár te is örökbe fogadhatnál egyet.

-Na, én biztos nem! – csóválta meg a férfi. –Apa, egész nap a szállodában vagyok, sokszor késő estig. Időnként utaznom kell… hova tenném olyankor?

-Napközben vihetnéd magaddal. Ez a fajta nyugodtan ellenne veled az irodában. Délben kimész vele a parkba. Arany élete lehetne. Ha meg el kell utaznod, nálunk is lehetne.

-Felejtsd el! – rázta meg a fejét a fia, mire az apja a vállára tette a kezét.

-Legalább nem lennél egyedül. 

A hangjában annyi kimondatlan fájdalom bújt meg, hogy Rowan mélyet sóhajtott. Az apja mindig viccelődött vele, ritkán engedte meg magának, hogy akár a családjából is bárki e mögé az álarc mögé leshessen. Ez egy ilyen ritka pillanat volt. Tudta, hogy Jonathan Marshall mindenek elé helyezné a családját, és a fia vesztesége legalább annyira fájdalmasan érintette, mintha ő maga szenvedte volna el, de sosem beszélt erről… még vele sem. Ez az egyszerű mondat azonban lerántotta a leplet a félelméről, hogy a fia magányos és boldogtalan lehet.

-Nincs semmi baj apa, tényleg… és most, hogy találkoztam Gabyval, talán még jobb lesz majd. Nem kapkodunk… neki is sok a veszíteni valója, úgyhogy lassan haladunk. De tudod, már el is felejtettem, mennyire izgalmas ez a tapogatózós ismerkedés. Érzem, hogy megvan köztünk az ösztönös vonzódás, de azt akarom, hogy ennél sokkal több legyen. Valami olyan, ami nem ér véget, ha a kezdeti izgalom múlni kezd.

-Ez jó, ha így érzel. – mondta halkan az apja, aztán a tenger felé nézve folytatta: -…de tudod, ha az ember már az első percben érzi, hogy valami kincsre bukkant, akkor nem árt, ha ezt idejében a másik tudomására hozza. Nehogy az óvatoskodásod oda vezessen, hogy az a nő azt hiszi, igazából nem is akarsz tőle semmit. Akarj mindent, egyszerre, mert olyan gyorsan megváltozhatnak a dolgok!  …Na, de okos fiú vagy te, nem szorulsz a tanácsaimra… gyere menjünk, anyád már biztosan belezöldült a kíváncsiságba, hogy vajon miről beszélgetünk a háta mögött. – azzal füttyentett a kutyának, aki egy partra sodródott fadarabbal a szájában játékosan rohant vissza hozzá.

*

A karácsonyfa csillogói égőinek fényében a Rowannal vásárolt üveggömbök szikrázva szórták szét az ezüstös csillogást. Vicky megbűvölten nézte a teljes pompájában ragyogó fenyőt. Gyermeki hiszékenysége fel sem tételezte volna az anyjáról, hogy az ő műve lehetett, hogy amíg ő Grace-szel és a papájával a parkban biciklizett, addig feldíszíthette a fát. Nem! Egészen biztosan a Jézuska járt itt, hiszen gondosan becsomagolt ajándékok is voltak a fa alatt. Még szokásos hangereje is elcsitult, néma áhítattal nézte az ágakról lógó kis pereceket és pattogatott kukorica füzéreket, amiket Gabriela aggatott az ágakra. A műfenyőn ezek furcsán festettek volna, de ha már igazi fájuk volt, nem sajnálta az éjszaka néhány óráját, hogy az apró fehér gombócokat felfűzze.

A szinte kábult kislánnyal leültek a fa elé a szőnyegre, a gyereket az ölébe húzta és régi szokásuk szerint együtt énekeltek el néhány karácsonyi dalocskát. Látta a lánya tekintetén, hogy majd belepusztul a várakozásba, hogy megtudhassa, mit rejtenek a díszes csomagok, úgyhogy a kezébe vette az elsőt és a kicsi kezébe nyomva egy puszit nyomott a homlokára:

-Boldog karácsonyt kincsem!

Vicky türelmetlen mohósággal tépte le a dobozról a sok gonddal elkészített csomagolást és apró sikkantással ölelte magához a régóta vágyott Barbie babát. Pont olyan, mint Grace-é – sóhajtotta boldogan, és a többi csomagra egyelőre ügyet sem vetve beszaladt a szobájába, hogy Virágtündér Barbie barátnőit, a szőke és a barna Tündérhercegnőket is kihozza. Gabriela szelíd mosollyal nézte a csemetéjét, ahogy mindenről megfeledkezve játszik a babákkal.

Feltérdelt és a fa alól előkotorta az apró, egyszerű barna csomagoló papírba csomagolt kis dobozt, amit reggel talált meg az előszobatükör előtti polcon. Rowan hagyhatta itt, de este észre sem vette. Talán nem is az enyém – motyogta bizonytalanul, de valamiért mégis biztos volt benne, hogy a férfi neki szánta. Az anyjának vett hógömb ennél nagyobb csomagocska volt. Óvatosan lefejtette a csomagolást a leheletkönnyű kis dobozról, aztán az ajkába harapva nézte a csodás díszt, méltó társát azoknak, amelyeket ő választott. Ezt észre sem vette az árusnál, mert ha látta volna, egészen biztosan ezt is megvette volna. 

A csillogó gömbön egy apró szőke kislány játszott egy világos szőrű kutyával. Ha Vicky meglátja, egészen biztosan újrakezdi majd az Anya, úúúgy szeretnék egy kiskutyát! című könyörgést, de mégsem akarta elrejteni, a vékony arany zsinórnál fogva fellógatta az egyik magasabban lévő ágra. A lánya felnézett ugyan, de Virágtündér egyelőre minden más gondolatát lefoglalta.

Gabriela nézte a csendesen himbálózó díszt, ahogy a kutyus szőrén megcsillan a fény, aztán egy boldog mosollyal átölelte magát és magában suttogva üzent a férfinak: -Boldog karácsonyt Rowan!

*

-Anya, ez megint fantasztikusan sikerült! – törölgette a száját Rowan, ahogy az utolsó pulykafalat is lecsúszott a torkán, az

apja által a vacsorához választott 2008-as dél-afrikai Nederburg cabernet-savignonnal. Ő maga inkább a könnyű toszkán borokat kedvelte, de ez a testes vörösbor kiválóan illett a vacsorához. Amikor megemelte a poharát, hogy köszönetet mondjon a szeretetteljes kényeztetésért, egy pillanatra Gabrielára is gondolt, hogy vajon megtalálta-e az ajándékát. Apró kis semmiség volt, nem is tudta, miért vette meg éppen azt a díszt. Talán Alma jutott eszébe a szőke kislánnyal játszó kutya láttán. Alma! – nézett az elégedetten szuszogó kutyára, aki most is itt aludt mellettük. Talán Gabriela elfogadna egy kölyköt… - jutott eszébe, aztán megrázta a fejét. Mennyivel lenne jobb annak a szegény kutyának ott, ahol a nő egész nap dolgozik, a kislány meg biztosan halálra nyúzná szerencsétlent?

-Ugyan, csak olyan ritkán van részed rendes ételben, hogy örülsz minden falatnak, ami nem a mirelitből került elő. – legyintett az anyja, aki sosem tudta jól kezelni a konyhaművészetét ért dicséreteket.

-Nem, hidd el, jó dolgom van. Otthon ugyan tényleg nem főzök, de nincs is rá szükség, mert a szállodában Ulf fantasztikus ebédeket csinál még a dolgozóknak is. Vagy csak nekem – bizonytalanodott el egy pillanatra, bár még senkit nem hallott panaszkodni a személyzeti koszt miatt. –De szerintem ennek a pulykának a receptjét még Ulf is elkérné tőled. – kacsintott az anyjára, aki boldogan elmosolyodott.

-Mondd, ez a te Gabrielád tud főzni? – kérdezte az anyja, nyilvánvalóvá téve, hogy ugyan egész délután kerülte a témát, de azért a gondolatai nagyrészt e körül járhattak egész idő alatt.

-Nem tudom, mama, de ha nem tudna, akkor tőled egészen biztosan tanulhatna pár remek fogást. – bókolt tovább, miközben felrémlett előtte a pizzázóból rendelt pizza. Tulajdonképpen fogalma sincs róla, hogy vajon a nő tényleg tud-e főzni. De hát egy gyerek mellett nyilván nem a gasztronómia csúcsait döngeti egy fáradt magányos anya… biztosan van néhány egyszerűbb étel, amit kiválóan el tud készíteni, a többit pedig az óvodára vagy a környékbeli olcsóbb kis éttermekre bízza. A gondolat fészket is vert a fejében. Ha hazaér, az elsők között fogja kideríteni, hogy Gabriela vajon hogy áll a szakácskodással. Nem mintha ezt  olyan égető lett volna kiderítenie, de hát mégis csak egy jó ürügy a mielőbbi találkozásra. Mert abban egészen biztos volt, hogy nem akar 30-áig várni, hogy újra lássa őt.