-Van valami programod Szilveszterre? – nyúlt Carole a fia
keze után.
-Semmi, azt hiszem. – ráncolta a homlokát Rowan, miközben
arra gondolt, hogy még ki tudja, a 30-i színháznak mi lesz a folytatása.
-Apád egy párizsi szilveszterrel lepett meg karácsonyi
ajándékként, és remek lenne, ha magaddal vinnéd Almát egy hétre. Az ő
állapotában talán jobb, ha olyannal van, akit jól ismer. De ha gond, akkor majd
beszélünk Josh-sal, ő biztosan vállalná a kisasszonyt, amíg mi nem vagyunk
itthon. – utalt a szomszédjukra, az özvegy Josh Hardiganra az asszony.
-Nem, persze, nem probléma, viszem magammal… ha van egy jó
vastag takarótok, mert ha kikaparja a bőrhuzatomat, akkor nem éri meg a kölykei
születését – intette játékosan fenyegető ujjal a kutyát Rowan, mire a lelkes eb
heves farokcsóválással válaszolt. Hiába, nem lehetett rá haragudni, amikor
ilyen ártatlan csupa fül és figyelem
vagyok pofát vágott.
-Nemhogy vastag takarónk, hanem egy kifejezett kutyatakarónk
van – vigyorgott az apja. –Anyád azonnal tudta, hogy a kocsid miatt aggódnál,
úgyhogy beszerzett valami spéci darabot, ami – legalábbis az ára alapján –
biztosan megvédi az imádott autódat. Szerintem maga az Aston Martin cég
tervezte, mert aranyárban adták. – fintorgott csúfolódva a feleségére, aki
megrántotta a vállát.
-Még mindig olcsóbb, mint újrakárpitoztatni ezt a gyönyörű
autót.
-30-án este színházba megyek Gabrielával, de annyit egészen
biztosan ellesz magában őladysége – simogatta meg a kutya puha szőrét Rowan,
aki megérezve, hogy a következő napokban a férfi szeretetére hagyatkozhat
csupán, máris elkezdte a behízelgő akcióját azzal, hogy az ölébe fektette a
fejét.
-Ó, persze, itt sincs huszonnégy órában velünk. – nyugtatta
meg az anyja. –Majd összepakolom az oltási könyvét, a kedvenc játékait, a
táljait, az ágyát, a pórázt és a sétáltatáshoz szükséges dolgokat, konzerveket
és a fogtisztító rágcsáját... – sorolta erősen koncentrálva, ki ne felejtsen
valami nagyon fontosat.
-Anya, nem örökre viszem el, csak egy hétre. Másrészt már
van nálam takarója, edénye, labdája, sőt még másik póráza is, nyugi. Elég ha az
oltási könyvét kikészíted, a többit majd én megoldom. – sóhajtott a fia, ahogy
Carole máris úgy tervezgette a szőrös négylábú családtag utazásának
előkészületeit, mint annak idején az övét, amikor táborba indult. –Inkább arról
meséljetek, honnan jött a párizsi szilveszter ötlete, mikor indultok és melyik
szállodába mentek. Ha szóltatok volna előre, talán még némi kedvezményt is
tudtam volna elérni a kollégáknál. De talán még nem késő.
-Nem kell emiatt szívességet kérned! – legyintett az apja.
-Még a nyáron lefoglaltam és mivel már akkor kifizettem előre a teljes
összeget, akkora kedvezményt adtak, hogy el sem hinnéd. Egyébként 26-án
indulunk és majd csak 2-án jövünk haza. Tengernyi időnk lesz végre bebarangolni
a várost. Már ezer éve tervezgettük, de most végre meg is valósítjuk; megnézünk
mindent, megkóstolunk mindent és lefotózunk mindent. – emelte fel a vadonatúj
Nikont Jonathan, amit a fiától kapott.
Rowan nézte a szüleit, akik fiatalon vállalták a gyerekkel
járó felelősséget, így aztán még most is jó erőben vághattak neki életük nagy
kalandjának; és a kanapén összekulcsolódó kezüket nézve látta, hogy az együtt
töltött sok-sok év cseppet sem homályosította el az egymás iránt érzett
szerelmüket. Talán ma már inkább szeretet volt ez, de valamiért biztos volt benne,
hogy a szerelem városában nemcsak a camembert és a finom francia borok ízét
ízlelgetik majd, hanem a valaha volt szenvedélyükét is. Elnyomott egy mosolyt,
meg azt a legbelül éledező halvány reményt is, hogy valaha még ő is így nézhet
egy asszonyra, aki a társa lesz, a gyermekei anyja, az örök szerelme. Ez az
utóbbi gondolat talán még túlságosan utópisztikus volt, de hiába is próbálta
lecsendesíteni magában az érzést, az már meggyökeresedett és meglepő erővel
igyekezett szárba szökni. Talán Gabriela felbukkanása az életében volt rá ilyen
hatással, talán a már maga mögött tudott harmincöt év, de szíve mélyén még
hinni akart benne, hogy létezik az ő számára is ez a fajta csendes, elégedett
boldogság.
*
-Anya! Úúúúgy szeretnék egy kiskutyát! – csicsergett Vicky
már korán reggel a karácsonyfa előtt állva. Kis kezével óvatosan fogta a díszt,
amit a nő Rowantól kapott. Az izgatottság kiűzte a kislányt az ágyából és a
régi hagyományt követve, ma reggel bontotta ki a második ajándékát. Még
pizsamában volt, apró lábán meleg – kutyust formázó – kis mamusz volt, haja még
kócosan meredezett az éjszakától. A Barbie hajfestő készlet egészen tűzbe hozta
és már sorba is ültette a babáit azon tűnődve, melyiken kezdje a fodrászati
beavatkozást, amikor a szemébe ötlött a kutyás dísz.
-Kincsem, egy kutyát nem lehet bezárva tartani egész nap.
Reggelenként így is alig tudunk elkészülni időben. Ha lenne egy kutyánk, akkor
még korábban kéne kelni, hogy levihessük a parkba játszani. És valakinek adnunk
kéne egy kulcsot, hogy délben is vigye le. Aztán este, amikor fáradtan
hazajövünk, akkor megint elvinni sétálni. Lásd be, egyikünk se szeretne télen,
a hideg sötétben odakint fagyoskodni! – borzongott meg Gabriela önkéntelenül is
a gondolatra, hogy hóban, esőben fogja a pórázt és vigye a kutyát. Mert az
nyilvánvaló volt, hogy Vickynek csak addig kéne a szőrös játékszer, amíg kicsi
és aranyos, és dögönyözni lehet. Amint feladat is lenne vele, a lánya azonnal a
nyakába varrná még ezt a feladatot is.
Vicky átmenetileg elfeledkezett a kiskutya-kérdésről, talán
éppen azért, mert eszébe jutott, mi lenne, ha szőrös kis barátja pont olyankor
vágyna a szabadba, amikor ő játszani akar a babáival, vagy a Barbie hercegnőket
szeretné megnézni a tv-ben.
Gabriela megnyugodva látta, hogy a lánya visszatér a
babáihoz és nem nyaggatja tovább ezzel a kívánságával. A legutóbbi alkalommal
már odáig fajult a dolog, hogy titokban az édesanyját kezdte győzködni,
vegyenek egy kiskutyát. Nyugdíjasok, otthon vannak, igazán jót tenne nekik egy
kis háziállat, de az anyja mereven elzárkózott a dolog elől, úgyhogy feladta a
próbálkozást.
Arra gondolt, Rowan azt mondta, 25-én hazajön a szüleitől. A
férfi nevetve mesélte, hogy ennél több időt nem is szabad ott töltenie, mert az
anyja meg van győződve róla, hogy a főztje nélkül éhen halhat, ezért aztán
egész idő alatt a legjobb falatokkal traktálja, amíg ott van. Gabriela ugyan
nem nagyon hitte, hogy Rowan ne tudna megbirkózni néhány napos nassolással, de
hagyta, hogy a férfi ezzel magyarázza a sietős hazatérését. Sokkal inkább
hitte, hogy őt is annyit nyaggathatják a szülei azzal, hogy miért él
magányosan, mint őt az ő szülei. Ez a kérdés minden alkalommal előkerült; vagy
az anyja, vagy az apja figyelmeztette, hogy az ő korában már egyre nehezebben
talál magának társat és egészen biztosan nem akarhatja egyedül leélni az
életét. Mert eljön majd az a nap, amikor Vicky is a maga lábára áll és elmegy,
akkor pedig belőle nem lesz más, mint egy megkeseredett, magányos öregasszony. Na,
akkor aztán vehet majd egy kutyát.
Nem mintha néha nem gondolt volna ő is ilyen frusztráló
jövőképre, de azért összességében sokkal bizakodóbban látta az életét. Azzal
nyugtatta magát, hogy nincs neki szüksége férfira ahhoz, hogy jól érezze magát
a bőrében. Ma már egy egyedülálló nő is elmehet színházba, egy kiállításra, a
mozi pedig házhoz jön a dvd-k segítségével. Vannak barátai, akikkel néha-néha
összejöhet és mindenekelőtt ott a lánya, aki minden percét képes beosztani az
életében. Ha egyszer majd önállósodik, Gabriela bízott benne, hogy akkor is
szüksége lesz az anyjára. …És most belépett az életébe Rowan. Még nem tudta,
hogy mit hoz számukra a jövő, de bizakodó volt. A start máris minden
elképzelését felülmúlóan jól sikerült.
*
-Alma, kupán váglak, ha nem viselkedsz rendesen! – fenyegette
meg Rowan az izgatottan helyét kereső ebet, ahogy arra várt, hogy végre
lefeküdjön a hátsó ülésre. Az anyja által vásárolt takaró valóban profi volt.
Az első ülések fejtámláihoz kellett beakasztani és a hátsókéhoz, így aztán szinte vízhatlan
bölcsőként várta, hogy a szuka beugorjon és a hámjának csatját Rowan
bekattinthassa a biztonsági öv zárjába. Amikor végre mindenki lenyugodott és
Carole egy utolsó puszit nyomott kedvence buksijára, Rowan végre rácsukta az
ajtót.
-Gyertek korábban és aludjatok nálam! Akkor nem kell nagyon
korán kelnetek, hogy elérjétek a gépet. – ölelte meg az apját, aki megrázta a
fejét.
-Nem, már mindent megszerveztem. A taxi itt lesz értünk
korán, a gépünk úgyis csak délben indul. Ez is hozzátartozik a kalandhoz. Te
csak csináld a dolgodat. Az ünnepek között is dolgozol, nem?
-De, sajnos. –sóhajtott a fia. –Almát majd beviszem
magammal, hogy ne legyen otthon egyedül. Szereti az irodámat és ne áruld el
senkinek, ott még a bőrgarnitúrára is felengedem. Van egy takarója, amit én
eredetileg a földre terítettem volna, de ő mániákusan felpakolta mindig a
kanapéra, én meg egyszer viccből ott terítettem le neki. Azonnal felmászott rá
és nyugodtan végig aludta a délelőttöt. Úgyhogy ott az lett a helye.
-Vigyázz majd rá! – szipogott az anyja. –Nehogy a többi
szuka megtámadja, mert megérzik rajta, hogy vemhes.
-Anya! Mint a szemem világára, tudod … - vigyorgott a fia és
megölelte az édesanyját. -Érezzétek nagyon jól magatokat és néha azért adjatok
hírt magatokról! Világcsavargók! – nevetett rájuk szeretettel, aztán néhány
puszi után beszállt a kocsiba és a visszapillantó tükörben Alma várakozó
pofázmányára vigyorgott. –Na, kislány, csapjunk a lovak közé! Ha jó leszel,
bemutatlak valakinek… nem pasi, nyugi – kacsintott a kutyára, aztán lassan
lemanőverezett a kocsibeállóról. Két rövid dudálás után pedig finoman a gázra
lépett és az elegáns erőgép meglódult alatta. Irány London! Irány Gabriela!
*
-Meglepetés! – szólt bele vidáman Rowan a kaputelefonba,
amikor már azt hitte Gabriela nincs is itthon, de végül mégis megszólalt a nő
enyhén ingerült hangja. Upsz, lehet, hogy rosszkor zavar? Vagy a karácsony este
nem úgy sikerült, ahogy tervezte? – nézett tanácstalanul Alma rendületlenül
vigyorgó képére. A kutya az érkezésük óta eltelt időt kifejezetten élvezte,
mert ahogy kiszálltak a kocsiból és behurcolkodtak a házba, Rowan vette a
pórázt és sétálni indultak. Ha futva legyűrte a nő lakásáig lévő távolságot,
akkor kutyával kész élvezet lesz – gondolta akkor, nem is sejtve, hogy idegen
környezetben Alma kifejezetten ráérősen caplat majd, megszagolva minden nyomot,
amit a kutyatársak hagytak hátra. De végre ideértek!
Gabriela hangulata pedig rohamtempóban látszott javulni,
ahogy a férfi hangját meghallotta. Éppen Vickyvel pörölt, mert a kislány nem
akart sétálni menni, pedig az ünnepek alatt sem tervezte minden idejét a négy
fal között tölteni. Mire végre ráimádkozta a kabátot, csengettek. Kinyitotta az
ajtót és várta, hogy a férfi magas alakja töltse be az ajtókeretet, de ehelyett
egy lihegő kutya barátságos pofája nézett be a nyitott ajtón.
-Egy kutya! – sikkantott boldogan a lánya és minden
tartózkodás nélkül megsimogatta a láthatóan békés ebet. A következő pillanatban
felbukkant mögötte Rowan mosolygó arca.
-Zavarunk? Indultok valahova?
-Csak a parkba akartunk kimenni levegőzni egy kicsit,
mielőtt besötétedik. – nézte Gabriela, ahogy a lánya a dohányzó asztalról
felemeli a kedvenc piros kerámia tálját és a mosogatóhoz szalad vele, hogy
vizet eresszem bele. –Vick! Mit csinálsz?
-Szomjas, mama, nem látod? – buzgólkodott a kicsi és az
anyja inkább odalépett segíteni, mielőtt a lánya végigönti az étkező szőnyegét.
A konyhakövön letette a tálat a kutya elé, aki úgy követte Vickyt, mintha régi
ismerősök lennének. Hangos lefetyeléssel ivott, aztán visszament a gazdájához,
aki még mindig az ajtóban állva nézte a jelenetet.
-Kösz a vizet! – paskolta meg közben a kutya fejét. Kicsit
tartott tőle, hogy vajon hogy reagál idegen emberek jelenlétére, de láthatóan
semmi oka nem volt az idegeskedésre. –Akkor indulunk? Ha van egy labdád, amit
nem sajnálsz, akkor hozhatnád azt is. De előre szólok, Alma valószínűleg ki
fogja harapni; de akkor majd kapsz helyette egy másikat. Vicky némi tétovázás
után felkapta a szobájában a Barbie-s labdáját.
–Hogy hívják? – simogatta meg a kutya fejét.
-Almának. – válaszolt a férfi és a kislány kezébe nyomta a
póráz végét. Amíg Vicky óvatosan a kijárathoz vezette a kutyát, megvárta, hogy
Gabriela elfordítsa a zárban a kulcsot, aztán magához húzta és megcsókolta.-
Istenem! Mennyire hiányzott ez! – sóhajtott nagyot a végén, ahogy elengedte a
nőt. –Na, menjünk, mielőtt kiküldöm az ötéves lányodat Almával a parkba… -
mondta és a kis csapat hamarosan már a parkban háromszögezve cicázott a játékra
mindig kész kutyával.
Egy idő után Alma szemfogának nyomán éles szisszenéssel
távozott a levegő a színes kis labdából. Meglepő módon Vicky egyáltalán nem
búslakodott a veszteség miatt, hanem a park hatalmas fenyőinek lehullott
tobozaival csalogatta további játékra új keletű ismerősét. Rowan leroskadt az
egyik padra és lehúzta maga mellé Gabrielát.
-Nem baj, hogy átjöttünk?
-Istenem, dehogy! – nyögött fel a nő. Még hogy baj? Olyan
volt ez, mint egy valóra vált álom. Azért is akart kimenni a kicsivel a
levegőre, hogy végre ne azzal foglalkozzon gondolatban, hogy a férfi vajon hol
van és mit csinál. –De hogyhogy kutyával? A tied?
-Egy hétig igen. – mosolyodott el a férfi, ahogy Vicky éppen
hangos visongással vetette magát a fáradhatatlan kutya után. –A szüleimé, de
Párizsban szilvesztereznek és addig én vigyázok rá. Azt hiszem, lassan haza is
mehetnénk, nehogy túlpörögjön, ugyanis ha gyereket lát, képtelen abbahagyni a
játékot. Remélem, a saját kölykeivel is ilyen játékos lesz.
-Kölykeivel? – visszhangozta a nő jobban megnézve a kutyát,
de nem látta, hogy a lógna a hasa, mint egy frissen szült szukának. Arról nem
is beszélve, hogy nincs az az anyakutya, amelyik ennyi időre magára merné hagyni
a kölykeit.
-Még nincsenek, de vemhes. Anyám nem vigyázott rá eléggé és
az egyik szomszéd kanja beikszelte.
-Beikszelte… ezt kutyáéknál így hívják? – nézett rá
rosszallóan a nő. –Szerintem ez egy meglátni
és megszeretni pillanat lehetett. Nem is csodálom, olyan szép… - lágyult el
a tekintete, ahogy Vicky éppen megpuszilta a kutyát a két szeme között. –Na jó,
menjünk haza! Iszunk valami meleget, a kismama is kipihenheti magát, amíg mi
mindannyian megvacsorázunk. Vélemény? – nézett a férfira, aki sokat sejtetően
elmosolyodott.
-A nap legjobb ajánlata.
6 megjegyzés:
He. He. He. XDDDD
Már a második rész, ahol azon somolygok, mennyi fejtörést okoz neked ez a barbiezás?! :P
Jó is egy ilyen betoppanós meglepetés... ;)
Tetszett!
K&P
és zso továbbra is üzenő üzemmódban ;)
zso: Na, tudtam én, hogy a kislány megnyer majd egy két kölyköt....nagyon optimális üzem módban van ez a Rowen.De nagyon jó!!!
Kuncogtam az elején, ahogy Rowenhez küldi "táborozni" Almát Carol anyu! XDDD /tál, póráz, takaró stb./ A pizsit kifelejtette XDDDD
Akkor indul a "kiskutyátakiscsaládnak" akció? Rowan magának nem akar nyűgöt, de beszervezné Gabynek, hogy még jobban megnehezítse az életét a kópé kislány mellett???
Jujj, de kis gonosz!
Vagy úgy gondolja, hogy úgyis egymás mellett kötnek ki, és majd besegít Ő is a kutya/gyereknevelésbe?
Imádtam minden sorát!
Hálás köszönet!
hehe-, de biztosak vagytok a közelgő kutyagyerek-áldásban, de hát nem vagyok én olyan, aki ennyire könnyen kiismerhető. Vagy igen? :P
Ha golden retriever van a dologban, akkor kiismerhető vagy! XDDDD
Nem menekülhet meg senki a kedves, okos barna kutyaszemektől!
:P <333
Na behoztam a lemaradásomat. :)) Remek részek voltak, élvezettel olvastam. Örülök, hogy nem volt sunnyogás. XD
Rowan és Alma... jó párosítás! XDD
Tetszett Jutkám, köszönöm :)
pusza
Megjegyzés küldése