Szürkeszem 19.

A cirógatás a gerince mentén forró borzongást indított útjára a teste mélyéről, de megpróbált ellenállni neki,  és a fejét a párnába fúrta.

-Naaa, hagyj aludni! – nyafogott fáradtan, mire a kalandozó ujj helyét átvette egy forró, puha száj, amit már végképp nem tudott figyelmen kívül hagyni.

-Fel kellene kelnünk – suttogta a bőrébe az a formás ajak, amely kimondhatatlan dolgokat művelt vele az éjjel és még zavarba ejtőbb dolgokra vette rá, olyannyira, hogy Gabriela szinte kívülállóként figyelte magát, annyira tőle eddig idegen késztetések uralták a gondolatait és cselekedeteit. Megadta magát az édes ostromnak és hanyatt fordult. Résnyire nyitott szemei mögül figyelte a szájához közelítő ajkat és lustán kéjelegve fogadta a csókot. A takaró lassan lecsúszott a testére és a melleire két jéghideg tenyér simult.

-Jézus! – sikoltotta görcsbe rándulva a váratlan fagyos sokktól és kipattant a szeme.

-Rowan vagyok. – vigyorgott felette a férfi, aztán fájdalmasan összerándult, ahogy kapott egyet az oldalába.

-Jéghideg vagy! – nyöszörgött szemrehányóan Gabriela, a meleg takarót magára rántva, lúdbőröző melleit betakarva, amelyekben a váratlan fagyos érintés furcsa ellenreakciót váltott ki. A vére meglódult és további érintésekért könyörgött. A következő pillanatban egy szuszogó szőrös orr csatlakozott a kettősükhöz. Alma.

-Muszáj volt kivinnem, apám ilyenkor már sétálni szokott vele. – vonta meg mosolyogva a vállát magyarázatképpen a férfi. Gabriela csak most vette észre, hogy a férfi melegítőben ül mellette, de szempillái, haja vizesek. Jobb kezével előmerészkedett a meleg takaró alól és megsimogatta a férfi arcát.

-Zuhany után mentél ki? Bolond vagy? Még megfázol.

Rowan mosolyogva csóválta a fejét.

-Nem őrültem meg. De nézz csak ide! – állt fel és néhány hosszú lépéssel az ablakhoz ment, ahol félrerántotta a függönyt. A

kora reggelt is világosra varázsolta a sűrű hóesés. 

-Hány óra van? – ült fel hirtelen Gabriela, ráeszmélve, hogy bármennyire is kellemesen sajog a teste, odahaza a lánya vár rá. Ha végre esik a hó, akkor talán még inkább; és vele kell töltsön egy kis időt, mielőtt a szállodába indul Dora búcsúztatójára.

-Hét – nézett a halkan ketyegő hatalmas álló órára a férfi, amely a két íves ablak között állt méltóságteljesen, mintha az ablakok őrzője lenne. –Alig aludtunk valamit, én is érzem, de reggeliznünk kell, téged is haza akarlak vinni, aztán be kell mennem a szállodába.

-Szerinted Alma szót fogadna a szüleimnek, amíg Dora buliján vagyunk? Mert akkor nem kellene itt maradnia egyedül. – nézett a békésen várakozó ebre, aki mintha megértette volna, miről beszélnek, odaballagott és a pofáját az ágy szélére fektette.

-Nem tudom... Alma? Szót fogadsz majd? – nézett rá vidáman a férfi, aztán összekócolta a selymes buksit. –Ez egy nagy macska, és most valahogy még nyugodtabb, mint volt. Lassan már olyan lesz, mint egy nagy puha, szőrös lakberendezési tárgy. Szerintem befekszik Vicky szobájába és elő sem jön onnan, amíg a lányod mellett lehet. Nekem meg nincs több felesleges széttépni való újságom, úgyhogy ... azt hiszem, elfogadjuk a meghívást.

-Megtaláltad. – grimaszolt Gabriela és Rowan most az ő haját kócolta össze még jobban.

-Értékelem, hogy nem akartad, hogy lebukjon, de ismerem már, ez a gyenge pontja. Szinte mindegy is, hogy valamilyen napilap, színes magazin, egy kéztörlő guriga vagy a szálloda éves jelentése. Papír, amit neki muszáj aprítania. Igaz, te bestia? – nézett a kutyára, aki unottan ásított egy nagyot. -Igazi nő, unja, ha a fejére olvassák a stiklijeit. ...Na, gyere! Kelj fel, megmosom a hátad, aztán kerítünk valami melegebb holmit, mert abban a tegnapi kis semmiségben még a kocsiban is kockára fagysz. Reggelire müzlivel, kekszel, banánnal és almával tudok szolgálni, és tejjel.

-Így könnyű megőrizni a formádat – dugta a kezét Gabriela a férfi melegítője alá és élvezettel figyelte, ahogy az első érintésekre megfeszül ujjai alatt a hasizma. Helyes! Úgy igazságos, ha ő is szenved egy picit. – somolygott kacéran, és a büntetése – vagy jutalma – nem is maradt el. A következő pillanatban Rowan lerántotta róla a takarót és meztelen testét a karjaiba kapva megindult vele a fürdőszoba felé.

*

Carole Harmon szeme óriásira tágult, ahogy megpillantotta a különös társaságot az ajtó előtt. Vicky azonban diadalordítással vetette magát az ajtó felé. –Almaaa! – borult a kutya nyakába, aki nyugtalanul tolatni kezdett. Rowan figyelmeztetően szorította meg a kislány vállát, miközben szorosan fogta a pórázt.

-Hééé, Vick, nem szabad ilyen hagosan rárontani, mert megijeszted. Az ijedős kutya pedig akár harapós kutya is lehet, tudod?

-Bocsánat! – szelídült meg egy pillanat alatt a kislány és kezéből a kutyalány orra alá dugta a sütemény maradványát, amit reggelire evett. Alma megbocsátónak bizonyult. A nagyanyja figyelme a közjátékról visszafókuszált a lánya fura ruházatára.  Gabriela kis grimasszal rántotta meg a vállát, mintha az választ adna arra, miért van rajta egy szürke melegítő alsó és a tűsarkú cipője.

-Esik a hó. – jelentette be nem törődve az anyja arcán átfutó árnyékkal. 

-Azt hittem, hazajössz még az éjjel. – suttogta az asszony, miközben a férfiak kezet fogtak.

-Túl késő lett volna, nem akartam felverni a házat. – válaszolt Gabriela póker arccal. –Színház után elmentünk még vacsorázni. – tette hozzá olyan hangsúllyal, mintha az a vacsora tartott volna ma reggelig. –Anya! Ha egy kicsit még tudtok maradni, elmennék a szállodába. Ma lesz az elődöm búcsúztatója és engem is meghívtak. De ha menni akartok, akkor majd hazafelé beugrom Vickyért.

-De kislányom, pont most egyeztem meg a barátoddal, hogy nyugodtan hagyja itt a kutyáját, vigyázunk őrá is, amíg visszaértek. – simogatta az apja éppen Alma fejét, aki lehunyt szemekkel élvezte a kényeztetést.

-Menj, öltözz át, mert gondolom, nem így akarsz elindulni! – állt félre az anyja és Gabriela úgy surrant el mellette, mint gimnazista korában, amikor hajnalban jött haza egy házibuliból. Még hallotta, ahogy a mama Rowanhoz fordul:

-Szóval, van egy kutyája? 

-Nem az enyém, a szüleimé, csak egy hétig én vigyázok rá, amíg ők Párizsban szilvesztereznek. Amióta Alma megvan, még nem voltak sehol, ahova ne vihették volna magukkal... rájuk fért már ez a hétnyi nyugalom.

-Jöjjön, töltök egy kávét, amíg Gaby elkészül! – hívta magával az asszony és a hangjából a férfi érezte, hogy a kávé mellé anyai jótanácsokat is kapni fog. Megfogadta, hogy próbál nem tiszteletlen lenni, és őszintén remélte, Gaby anyja nem akarja őt helyretenni a történtek miatt. Végül is a lánya felnőtt nő, nem tinilány.

Carole kitöltötte a kávét és már éppen meg akart szólalni, amikor Rowan megelőzte.

-Az édesanyámat is Carole-nak hívják.

-Ha már szóba hozta... az édesanyja tudja, hogy a lányomnak van egy gyereke? – nézett rá szúrósan az asszony, váratlanul keményen a lényegre térve; Rowan pedig állta a pillantását, miközben válaszolt.

-Tudja... és nem örül neki.

-Ah, ... értékelem az őszinteségét. – morogta a nő, miközben kávét öntött egy csészébe. –Kér tejet, cukrot?

-Tejet, köszönöm. – tartotta a csészéjét Rowan, amíg a nő öntött neki. –Mrs. Harmon, nagyfiú vagyok, nem az anyám dönti el, hogy kivel ismerkedjem... bár, tagadhatatlan, hogy korábban voltak próbálkozásai, hogy felvonultassa a barátnői szingli lányait. 

Carole Harmon előtt felrémlett a saját próbálkozásaik sora, amikor egymás után mutattak be partiképes férfiakat a lányuknak. Gabriela utálta ezt, de nyilván minden szülő szeretné a gyerekét boldog házasságban látni.

-Akik közül egy sem volt a titkárnője. – szólalt meg végül, kibökve azt, ami számára ennek a kapcsolatnak az egyik legnagyobb buktatóját jelentette.

-Nos, nem. És ez az egyetlen dolog a Gabrielával való kapcsolatunkban, amit még nem tudunk, hogy fogjuk tudni kezelni. – bólintott a férfi. Nem akart úgy tenni, mintha ez csak egy feledhető semmiség lenne, mert tisztában volt vele, hogy még akár neki is lehetnek emiatt nehézségei a vezetőség előtt. Aztán az őszinteség mellett döntött: -Lehet, hogy nem lesz semmi probléma, de az is lehet, hogy néhány hét múlva újabb állása lesz. Akárhogy is alakul, a munkaidőn túl minél több időt szeretnék vele és Vickyvel tölteni. Kedvelem a lányát, és azt hiszem, ő is kedvel engem.

-Oh, abban biztos vagyok. – vágott egy beszédes grimaszt a nő, mire Rowan beharapta a szája szélét. Nem fog nevetni, ha addig él, akkor sem! 

-Köszönöm a kávét, asszonyom! Szólna Gabrielának, hogy siessen egy kicsit, mert máris késésben vagyunk? – állt fel az asztaltól.

-Nem kell, itt vagyok. – szólalt meg a háta mögött Gabriela. Rowan tekintete végig simogatta a puha kötött ruhát, amibe bújt, a barna bőrcsizmával, a két anyag között megvillanó nylon harisnyába bújtatott lábakat; és a nő érezte ebben a pillantásban az éjszakai gyengédséget, ezért aztán nagy levegőt vett, hogy ő maga is lecsillapodjon. Kezében egy apró, díszes csomagocska volt. A férfi kérdő tekintetére vállat vont: -Dorának... és a picinek.

-Ez kedves, biztosan örülni fog neki. – mosolygott a férfi szeme, miközben a nagypapához fordult.

-Köszönöm uram, hogy Alma itt maradhat. Szereti ugyan az irodámat, de ma a fél ház ott fog szorongani, jobb, ha nincs láb alatt.

-James, csak James... és nagyon szívesen. Nekünk öröm, hogy Vickyt ilyen boldognak látjuk vele. Na, menjenek, mielőtt

ennek a tündérnek eszébe jut, hogy inkább magával akar tartani – terelgette be az unokáját és a kutyát a gyerekszobába. Gabriela lekapta a fogasról a kabátját, egy puszit dobott az anyjának és máris kifelé tuszkolta Rowant az ajtón. A szülei egészen biztosan jót akarnak neki, de az volt a véleménye, hogy nemcsak Rowan és őközte kell hagyni lassan, a maga útját keresve alakulni a kapcsolatot, de a szülei és Rowan között is. Ő már elhitte, hogy a férfi Vickyvel együtt is akarná, de az anyja szavait hallgatva, az ő bizalmukat még el kell nyerje.