Szürkeszem 22.

A nappali kanapéján ölelkeztek, amíg Gabrielának el nem jutott a tudatáig, hogy nincsenek magukban. Nagy nehezen megállította Rowant és nagyot nyelve feltette neki a kérdést, amit még sosem:

-Nem maradnál itt éjszakára?

Rowan a gyerekszoba irányába nézett, aztán megcsókolta a nőt.

-Szerinted nem lesz reggel gond, ha itt talál? …Talán beszélni kéne vele, mielőtt…

-Szeret téged, és még elég kicsi ahhoz, hogy ne okozzon ez neki olyan nagy problémát. Szerintem. De ha te másként gondolod, akkor hagyjuk. – állt fel Gabriela, de Rowan szinte visszarántotta maga mellé.

-Te is tudod, hogy nem akarom hagyni… itt akarok maradni, csak az nem akarom, hogy holnap reggel úgy nézzen rám, mint egy betolakodóra. Nem akarom összezavarni azzal, hogy hirtelen itt kerülgethet engem is, amikor ahhoz van szokva, hogy csak kettesben vagytok.

-Láttad a szobáját, de nézz oda a hűtőszekrényre! Mindenhol ott vagy a rajzain, azt hiszem már családként gondol ránk. És ezzel most nem akartalak halálra rémíteni, csak azt próbálom elmagyarázni, hogy Vicky nem furcsálná, ha reggel itt találna.

-Akkor szívesen maradnék! – suttogta a férfi és gyengéden megcsókolta. Aztán felállt és a kisszoba felé húzva Gabrielát, elvigyorodott. -Legalább lesz valaki, aki reggel időben felébreszti ezt a hétalvó bandát.

*

Rowan még álmában is megérezte, hogy valaki figyeli. Az álomra nem emlékezett, amikor résnyire nyitotta a szemét, de az a szürke szempár, amely olyan közelről figyelte, hogy az orruk majdnem összeért, a frászt hozta rá. Önkéntelenül is hátrahőkölt, mire a háta mögül fájdalmas nyögés hallatszott. Alighanem orron fejelte Gabyt, aki a hátához simulva még mélyen aludt.

-Szia! – suttogott az alig egy méter magas kísértet. –Te mit csinálsz itt?

-Szia! – suttogta rekedten. –Alszom. Te miért nem alszol?

-Rosszat álmodtam és ide akartam bújni a mamához, de nincs hely. – közölte a szürke szemű morcos kislány, miközben láthatóan felmérte, hol tudna elhelyezkedni. Rowan szabályosan pánikba esett. Rajta semmi nem volt, csak remélni merte, hogy a kislány a szőrös lábszárán kívül mást nem látott, amit a meleg takaró alól kidugott; és hát abban is egészen biztos volt, hogy Gabrielán sincs semmi. Ilyen körülmények között nem a legjobb ötlet felhajtani a paplant és felszólítani a kislányt, bújjon csak nyugodtan közéjük. Mi a fenét lehet mondani egy ijedt ötéves kölyöknek, amivel megnyugtathatná? 

-Nem vagy szomjas? – tette fel végül kínjában a kérdést, mire Vicky elgondolkodva a konyha felé nézett.

-Csinálsz nekem kakaót?

-Vick, éjjel nem iszunk kakaót, de ha iszol egy korty vizet, akkor utána idebújhatsz. – próbált egyezkedni a kislánnyal, hogy egy kis időt nyerjen.

-Nem akarok vizet inni. – döntötte el a kislány és a paplan széle után nyúlt, mire Rowan ijedten magához szorította a puha anyagot. Úgy döntött, őszinte lesz.

-Vick, nekem nincs pizsamám, de ha kimész egy pillanatra, akkor keresek valamit, amibe belebújhatok, és ha visszajöttél, idebújhatsz. – jött elő az újabb ötlettel.

-És miért nincs rajtad semmi? – érdeklődött a kicsi olyan tekintettel, amiből nyilvánvaló volt, nem érti ezt az egész helyzetet.

-Tudod, nem tudtam, hogy itt fogok aludni és nem hoztam pizsamát, a ruhámat meg nem akartam összegyűrni. – magyarázkodott Rowan, és közben érezte, hogy a füle egészen nevetséges módon égni kezd, ahogy egy óvodás előtt magyarázza ki a meztelenségét. Vicky tétovázott még egy picit, aztán az ajtó felé indult. -Hozom Barniet. 

Rowan rekordsebességgel rántotta ki a nadrágjából az alsóját és belebújt, aztán az ingén heverő pólót rántotta magára, és mire ezzel végzett, a kislány már újra ott állt előtte. Egy váratlanul hazatérő férj elől nem kellene ilyen gyorsan öltözködni, állapította meg magában; és szinte szemrehányóan nézett Gabrielára, aki a történtekből semmit sem érzékelve mélyen aludt.

-Hagyjuk anyát aludni! – suttogta a kicsinek és beljebb húzódott, a nőt finoman odébb tolva, hogy a gyereknek bőven legyen helye mellette. –Gyere, bújj be ide!

Vicky felmászott az ágyra, elhelyezkedett a férfi ölelésében a mackójával együtt, majd halkan megszólalt: -Jó éjszakát!

-Jó éjszakát, csibe! – suttogott vissza Rowan elvigyorodva, ahogy arra gondolt, Gaby mennyire meg fog lepődni, ha felébred. Remélhetően hamarabb veszi észre a lányát, mintsem megkísértse őt valami ösztönösen előtörő érzéki ötlettel, jó szokásához híven. A nő megérezve a közelségét, karját a derekára fonta és a hátához simulva szuszogott, az ő ölelésében pedig ez a kis boszorkány tette ugyanezt. Rowan még életében nem volt ilyen helyzetben, de úgy döntött, meg tudná szokni. Volt valami szinte már megható a kislány bizalmában, ahogy elfogadta a jelenlétét az anyja ágyában, és beérte az ő védelmével a mama megnyugtató ölelése helyett. Lehunyta a szemét és hamarosan ő is álomba merült.

*

Gabriela kuncogva cirógatta … volna … meg a férfi – emlékei szerint – pucér csípőjét, amikor az ujjai egy pamut alsóneműt tapintottak. Majdhogynem felháborodva, a férfi háta mögött feltámaszkodva felkészült rá, hogy egy nagy ívű mozdulattal lerántsa kettőjükről a takarót, amikor Rowan ölelésében a lányát fedezte fel. Az első reakciója az ellágyulás volt, ahogy a férfi álla alá befészkelődött gyereket nézte. Ugyan túlságosan is az ágy szélén feküdt, de a férfi karja olyan biztonságot adóan ölelte magához, hogy inkább irigyelte, mint féltette a kicsit, aki ugyanilyen szorosan Barniet ölelte magához. Mire kiörvendezte magát a bájos látványon, eszébe jutott, hogy teljesen pucéron fekszik a takaró alatt. Nem tudta, hogy ebből Vicky mennyit látott vagy sem, de most belepirult a gondolatba. Nem mintha a lánya nem lepte volna már meg a fürdőszobában vagy öltözködés közben, de ez a helyzet itt, Rowannal kiegészülve valami egészen más volt. Szóval, Vicky miatt öltözött fel – nézte a sötét borostát a férfi állán, és ahogy a szempillái meg-megrebbennek, mintha álmodna. Az ágy mellett megtalálta a trikóját és a bugyit, amitől viharos gyorsasággal szabadította meg a lovagja, ahogy átlépték a hálószoba küszöbét tegnap este; és a takaró alatt magára húzta. Mire befejezte a műveletet, Rowan óvatosan a hátára fordulva rámosolygott, miközben a másik karját tette Vicky mellé, hogy megóvja a legurulástól. 

-Jó reggelt! Kicsi az ágyad… alig fértünk el hárman. – közölte halkan.

-Mikor jött át? – suttogta Gaby, a férfi szabadon maradt karjába fészkelődve.

-Valamikor kora hajnalban, még sötét volt. A frász jött rám, mert arra ébredtem, hogy valaki néz. Még Alma se ijesztett meg így soha. – kacarászott a férfi. –És alig bírtam rávenni, hogy menjen ki egy kicsit, hogy magamra kaphassak valamit. Esküszöm, zavarban voltam előtte. Ettől eltekintve viszont azt hiszem, nagyon jól vettük az akadályt. Ha nem eszem meg a reggeli palacsintáját, nem hiszem, hogy különösebben haragudna érte, hogy itt talált.

-Milyen palacsintát? – kérdezte Gabriela kissé még kábán, mire Rowan elnevette magát.

-Amit most fogsz sütni. Nekem azért, mert megérdemlem, Vickynek meg azért, hogy eszébe se jusson visszatérni az éjszaka nagy kérdésére, mármint arra, hogy miért voltam mezítelen.

Gabriela kuncogva egy csókot nyomott a férfi szájára, aztán felkelt.

-Te nagy stratéga! Megcsinálom a palacsintát, te meg addig keltsd fel ezt az álomszuszékot, különben nem érünk oda a szüleidhez még vacsorára sem, nemhogy ebédre.

*

Gabriela aggódva fordult hátra, ahogy Vicky már sokadszor kezdett köhögni. A már-már fullasztó köhögést, sípoló, nehéz légzés követte. A héten néhányszor már hallotta ezt a hangot a gyerekszobából esténként, de aztán a kislány elcsitult, ő pedig azt hitte, csak félrenyelt. A hét legfontosabb teendői közé gondolatban feljegyezte, hogy felkeressék a gyerekorvost, de most csak abban bízott, hogy a hétvégén nem kell egy idegen rendelőben igénybe venni az ügyeletet.

Rowanra nézett, aki igazán mindenre gondolt. Amikor reggeli után hívott egy taxit és átmentek hozzá, a holmija már összepakolva várta az ajtó mellett, ráadásként egy vadonatúj gyereküléssel, amit pillanatok alatt szerelt be csodás autója hátsó ülésére. Gabriela ugyan figyelmeztette, hogy nem ártana a kutyatakarót is ott hagyni a lánya alatt, de a férfi nevetve akasztotta ki a praktikus darabot, mondván, az elképzelhetetlen, hogy Almánál nagyobb rumlit csináljon a kislány. Hogy ez így is legyen, Gaby inkább nem kínálta meg menetközben sem enni-, sem innivalóval a gyereket, hanem inkább megálltak egy benzinkútnál, amikor Vicky nyafogni kezdett, hogy szomjas. 

Éhes amúgy sem lehetett, mert Rowannal kettesben egy nagy halom palacsintát pusztítottak el. A lánya vidáman falatozott és egyetlen szóval sem utalt rá, hogy meglepte volna a férfi kora reggeli jelenléte. A hálószobából épp hogy nem kéz a kézben kerültek elő, Vicky valamit magyarázott a férfinak, akin addigra már hosszú nadrág is volt, igaz, mezítláb téblábolt mellette a konyhában. Ajánlkozása szerint a reggeli elkészítésében segédkezett, a valóságban azonban csak falatokat lopott a lassan készülő reggeliből, és időnként a nő nyakába csókolt, hogy aztán a forró lélegzete végig borzongassa a gerincét és mellbimbóit úgy kihegyezze, hogy majd átbökték a puha póló anyagát. Igaz, a kávét és Vicky kakaóját is ő készítette el. Később aztán olyan békésen falatoztak Vickyvel, hogy Gaby már-már ott tartott, megkérdezi, az ő jelenléte vajon teljesen felesleges? Rowan kérésére a lánya szó nélkül szaladt öltözni, ő meg csak nézte a vigyorgó pasast és hagyta, hogy az ölébe húzva egy rövid, de annál is édesebb csókolózással tartsa fel a készülődésben. 

Egész úton a visszapillantó tükörben leste a kislányt, és Gaby biztos volt benne, nem annyira a puha bőrülés iránti aggodalmában les állandóan hátra, hanem mert a lányának be nem állt a szája és egymásba folyó mondatainak jó részét a férfinak címezte. Meglepte Vickynek ez a nyílt állásfoglalása, és egyúttal elgondolkozóvá is tette. … Vajon hogy reagálna, ha egyszer felbukkanna az életükben Daniel? A lánya számára ismeretlen, de nem titkolhatná el előle a tényt, hogy ő a vérszerinti apja.

-Rendben? – jutott el a füléig Rowan kérdése, mire zavartan válaszolt.

-Persze. – és rámosolygott a férfira, aki a tükörbe nézve nevetve megcsóválta a fejét.

-Nem ismétlem meg, mert másodszorra nem biztos, hogy elkerülné a kérdés a lányod figyelmét, de örülök, ha te is így gondolod.

-Jesszusom, Row, mit kérdeztél? Oké, nem figyeltem. Kérlek, ne hozz hülye helyzetbe, mibe egyeztem bele?

-Hogy anyáméknak nem kell külön szobában ágyazniuk.

-Nem tudom, …Vick egyedül egy idegen helyen?

-Nem lesz egyedül. Alma egészen biztosan vele alszik majd, úgyhogy ez nem jött be, kicsim. Mi meg elég felnőttek vagyunk hozzá, hogy kinézzék belőlünk a közös alvóhelyet. Legalábbis az én szüleim. Azt el tudnám képzelni, hogy anyádéknál a garázsban ágyaznának nekem. – kacsintott a nőre, aki megforgatta a szemeit.

-Nincs is garázsuk.

-Hát, ezt mondom én is. – kuncogott a férfi.

*

-Szervusztok! – tárta ölelésre a karját Carole Marshall, és a fia úgy simult hozzá, mint amikor még nem harmincöt, csak öt éves lehetett. Gabriele-nek tetszett, hogy ebben a minden tekintetben érett pasiban még ott rejtőzik a gyerek és mosolyogva lépett a férfi anyja elé.

-Anya, Gabriele-vel már találkoztál az irodában, ő pedig a tündéri kislánya, Vicky – húzta maga elé a kislányt Rowan.

-Csókolom! – mondta illedelmesen a gyerek, de szeme már a kutyát fürkészte, aki nehézkesen megjelent az ajtóban. –Alma, hogy meghíztál! – ragyogott fel a szeme a barátságosan farkát csóváló eb láttán.

Carole önkéntelenül is elmosolyodott a kicsi örömén, hogy egy jó barátra lelt bemutatkozás közben.

-Tudod, kiskutyái lesznek hamarosan, azért ilyen dundi, szóval … most csak óvatosan játszatok, nehogy megerőltesse magát vagy megsérüljön! Rendben?

-Rendben. Majd mesélek neki, hogy mi minden történt otthon, amíg nem láttuk egymást. – csicsergett a kicsi, és Alma hátát simogatva már követte is a házba. 

-Elnézést! Alma – azt hiszem – mindenki másnál érdekesebb a számára – vonta meg a vállát bocsánatkérően Gabriela, amiért a gyerek a további barátkozás helyett máris ott hagyta a férfi szüleit.

-Megértem. – mosolyodott el az asszony. –Sokszor mi is így vagyunk vele. Bolondulok ezért a bestiáért. Ott álltunk egy örökkévalóságnak tűnő tervezgetés után az Eiffel-torony tövében, és én csak arra tudtam gondolni, vajon  minden rendben van-e vele. Rowan néha már biztosan azért nem vette fel a telefonját, mert már unta, hogy róla érdeklődöm.

Gabriela mélybordó színt öltött. Egy alkalommal tanuja volt annak, hogy Rowan lenémította a telefonját, amikor az anyja kereste. Nem az Almáról való érdeklődést unta, csak egész egyszerűen más dolga akadt. És ő boldog volt, amiért az a dolog vele volt kapcsolatos. 

-A kislánynak a szobáddal szemközti szobában ágyaztam meg. – szólalt meg a férfi anyja, mire Rowan rosszallóan nézett rá, ahogy a csomagtartóból pakolta ki a táskákat.

-Vicky, anya!

-Igen, persze, szóval Vickynek – helyesbített a mama. –Ha félne egyedül, …nem is tudom, cseréljetek szobát és akkor Gabriele-vel alhat. Igaz, neked lelógna a lábad arról az ágyról. – nevette el magát a mama.

Végre mindent bepakoltak a házba, Jonathan jókedvűen nézte a borokat, amiket a fia hozott. Ő is értékelte a jó borokat, de Rowan ismerte is őket, így nyilván nem nyúlt mellé, mint ahogy ő szokott, amikor pusztán az áruk alapján válogatott.

Gabriela megnyugodva látta, hogy Vicky azonnal belakta a kis szobát, ahol megágyaztak neki, és a földön üldögélve, Alma dús bundáját simogatva valóban az eltelt hetek megannyi gyerekes érdekességét mesélte éppen a nyugodt ebnek. Rowan halkan behúzta maga mögött az ajtót és a nőt nekidöntve megcsókolta.

-Végre!  Már azt hittem sosem maradunk kettesben. Van egy kis időnk, amíg anya megterít, Vick is elfoglalta magát, szerintem frissítsük fel magunkat. Kitehetjük az ajtóra a ne zavarjanak táblát is.

-Őrült vagy! – kuncogott a nő. –Nem fogok a szüleid házában szeretkezni, amíg a mamád az ebédet melegíti. Sőt… ha így viselkedsz, akkor éjszaka sem fogok.

-Ne ígérj olyat, amit eszedben sincs betartani! – fedte meg finoman a férfi. –Egyébként rendben, úgyis csak elkapkodnánk a dolgot, s bár az sem rossz, de azért adjuk meg a módját, ha már megtehetjük. …Lemegyek, hátha kell segíteni. Gyertek ti is… szerintem öt percetek van, aztán anya úgyis utánatok küldene. Szeretlek! – hadart vidáman a férfi, aztán már ott sem volt. Gabriela meg csak állt a szoba közepén és ajkán próbálta megőrizni a röpke csókot, amivel azt a szót a szájára lehelte.  Sok kedves dolgot mondott már neki a férfi, de ezt… főleg ilyen felszabadultan, ösztönösen, játékosan és teljesen természetesen …még sosem. Az élmény teljesen elgyengítette, aztán percekkel később, amikor felébredt ebből a csipkerózsika-álomból, szipogott egy aprót és annyit suttogott maga elé: Én is.