Szürkeszem 23.

-… és hogy működik a közös munka? – nézett fel Carole Marshall, miközben az omlós marhasültet vágta apró falatokra a tányérján, aztán akkurátusan a villájára szúrt darabra egyensúlyozott egy szál zöldbabot. Vele szemben Gabriele ugyanezt csinálta Vicky adagjával. Értékelte a háziasszony figyelmességét, amiért a kicsinek egy szelet csirkét készített. Még így is aggódott, a gyerek étvágytalansága ne tűnjön udvariatlanságnak Rowan anyja előtt. De felesleges volt aggódnia. A tengerparti sétától kipirulva a lánya jó étvággyal evett. Még a párolt zöldbabot is megette, amit otthon csak hosszas  rimánkodás után volt hajlandó legalább megkóstolni.

-Jól. Igazán jól. – mosolygott Rowan a nemlétező bajsza alatt, ahogy arra gondolt, milyen édes pillanatokat tudnak lopni maguknak az irodája rejtekén. De persze, ők maguk is vigyáztak, hogy a munkahelyükön a figyelmük elsősorban a munkának szóljon.

-hát, nem igazán jól. – szólalt meg vele egy időben Gabriela. A férfi csodálkozva nézett rá. Ez teljesen új információ volt. Mi

nem jó?

A kérdés hangosan is kicsúszott a száján, ahogy döbbenten ledobta a tányérja mellé a kést és a villát. Gabriela zavartan nézett rá, aztán Vicky felé biccentett a fejével. Ezt igazán nem most kéne megtárgyalniuk. Rowan a szemét forgatva felpattant.

-Gyere ki! Most! – sziszegte ingerülten és hosszú lépteivel máris az előszobában járt, ahol magára kapta a kabátját. Gabriela, a férfi szüleire vetett bocsánatkérő grimasszal követte.

-Gyere, hozzuk be a sütit! – nyúlt a kislány vékonyka karja után Carole, amikor Vicky is az anyja után akart indulni. A kicsi egy pillanatig tétovázott, aztán követte az asszonyt a konyhába.

Odakint Rowan a kocsibeálló betonszegélyét rugdosta, ahogy Gabriela a kabátban is vacogva mellé állt. A férfi ránézett, szürke szemei kiismerhetetlen homállyal fürkészték.

-Mi nem volt jó? És ha így érzed, akkor miért nem szóltál? 

-Row, az egész szálloda kettőnkről suttog. Nem is értem, hogy te nem hallod, vagy csak nem

akarod hallani? Csak egy apró szikra kell és valamelyikünk repülni fog. És még az sem biztos, hogy az én leszek. Támadhatóvá váltál azzal, hogy a titkárnőd vagyok és közben együtt vagyunk.

A férfi hallgatása csak egyet jelenthetett, …hogy pontosan tisztában volt ezzel, csak tőle szokatlanul, egyáltalán nem foglalkozott vele. A boldogság nemtörődömmé tette, de ez még nem jelentette azt, hogy a munkájában hanyaggá. És ebbe a ténybe kapaszkodott, talán hamis biztonságérzetet érezve, hogy a dolgok örökre így maradhatnak.

-Oké, nem mondom, hogy nincs igazság a szavaidban, de könyörgöm, nem tudtál volna ma egy kicsit füllenteni… a kedvemért… az anyám kedvéért… hogy megússzuk a hegyi beszédet, ami most következik. Komolyan, harmincöt évesen most hallgathatom, ahogy az anyám megmossa a fejemet a felelőtlenségem miatt… mint egy kamasznak. Kösz, Gaby… meddig tartott volna egy néma mosollyal egyetérteni velem?

-Talán, ha megbeszéltük volna, hogy ilyen kérdésekre is válaszolnunk kell, akkor felkészülhettem volna rá… de váratlanul ért, és az őszinte válasz csúszott ki a számon. – rántotta meg a vállát a nő, aztán dideregve összefogta a kabát gallérját. A tenger felől fújó szél kellemetlenül kúszott be a ruhája alá. –Menjünk be!

-Menj csak! Én még maradok, mert tényleg semmi kedvem hallgatni most a siránkozásaikat. Tied a pálya, nyugodtan magyarázd el nekik, miért nem érzed jól magad a szállodában. Legalább látják, hogy velem ellentétben, beléd még szorult egy kis tisztesség. Végre egy jó pont melletted, ha már elkövetted a hibát, hogy lányanya vagy. – mondta ki meggondolatlanul a férfi az anyja korábbi sirámait. Gabriela természetesen érzékenyen reagált.

-Nos, ha nem felelek meg a családod magas elvárásainak, talán nem is kéne Vickyvel itt rontanunk a levegőt. Összepakolom és már itt sem vagyunk. Akkor anyád még kereshet neked egy igazán megfelelő, tisztességes fiatal nőt, aki nemcsak erkölcsös, de nem is dolgozik veled egy helyen. – kiabálta megbántottan a férfinak, aztán hátraarcot csinált és már befelé viharzott volna, amikor Rowan elkapta a karját és magához rántotta.

-Mi a fenéről beszélsz? – sziszegte a nő szemébe nézve, aztán megcsókolta, de ebben semmi gyengédség nem volt. Amikor végre levegőért kaptak, Gabriela látványosan megtörölte a száját.

-Velem így nem viselkedhetsz! Lehet, hogy egy buta lányanya voltam, de tanultam a hibámból. Férfi még egyszer nem fektet két vállra… semmilyen tekintetben. – dühöngött halkan, észrevéve, hogy a lánya a szoba ablakából figyeli őket. 

-Sajnálom, hogy így gondolod, mert be fogom bizonyítani, hogy mégis. – mormolta Rowan és a következő csókja már sokkal gyengédebb volt, de ugyanannyira határozott, mint az előző. A nőnek esélye sem volt menekülni a szorításából, és a férfi addig kedveskedett a dacosan összeszorított ajkaknak, amíg meg nem adta magát és el nem nyílt, hogy elfogadja a csókját. Amikor a férfi vasmarkának szorítása enyhült, csak fogást változtatott, úgy ölelte körbe, mint valami folyondár, és közben fel sem nézve megszólalt:

-Szép napot, Mr. Hardigan!

-Neked is Rowan! – harsant a hátuk mögül a szomszéd vidám hangja, és Gabriela szégyenlősen bújt meg az ölelésben. Mi a fene történt vele, hogy ilyen cirkuszt rendezett a nyílt utcán? Vicky már nem leselkedett a függöny mögött, de az idős öregúr még megpödörte a bajszát, és ránevetett, ahogy ő kibontakozott Rowan öleléséből és szégyenlősen megigazította magán a ruhán, aztán beletúrt a hajába. Nem is emlékezett, mit műveltek, de abban valahogy mégis biztos volt, hogy valami nem egészen Eastbourne sétányára valót.

*

-Huh, hosszú nap volt! – csukta be maga mögött Rowan az ajtót. –Vicky?

-Alszik. Úgy van, ahogy megjósoltad.  Alma ott fekszik az ágya előtt, és a mamád is hiába próbálta kihívni, ma éjszakára a kis barátnője mellett döntött. – kuncogott Gabriela, miközben felhajtotta az ágytakarót. Mire kiegyenesedett, két kar ölelte át.

-Sajnálom, hogy veszekedtünk és nem akarok úgy ágyba bújni veled, hogy még mindig ott zakatol a fejedben, hogy micsoda őrültségeket vágtunk egymás fejéhez.

-Anyád nem örül neki, hogy ide hoztál minket. – mondta halkan Gabriela és Rowan nem akarta megcáfolni. Úgy érezte, hogy a nőnek nincs igaza, de tagadhatatlan, hogy az anyja volt már barátságosabb is olyanokhoz, akikhez neki semmi köze nem volt. Úgy döntött, megpróbál őszinte lenni, de úgy, hogy Gaby megértse, nem személy szerint vele van problémája.

-Nézd! – fordította maga felé. –Anyám imád engem, mert az egy szem fia vagyok. De azt hiszem, még nekem se tudja igazán megbocsátani, hogy az unokája, akit annyira várt, nem születhetett meg. Szerintem nem is gondol erre tudatosan, csak amikor Vickyre és rád néz, azt hiszi, én már túlléptem a fájdalmon, ami őt még gúzsba köti. Ráadásul teljesen abszurd gondolat, mert tudom, hogy amíg Melanie élt, nem is igazán kedvelte. A feleségem sosem volt vele olyan … nem is tudom, hogy magyarázzam… például képtelen lett volna azt mondani neki, hogy mama. Én megértettem, mert hiszen volt neki édesanyja, neki járt ez a megszólítás, de anyám úgy érezte, amikor megnősültem, a fia mellé lett egy lánya. Mel nem akart a lánya lenni, csak a menye. Mégis, a halála után olyan piedesztálra helyezte, mint életében soha. Szóval, csak azt akarom mondani, adj időt neki… ne is akarj megfelelni neki, csak hagyd, hogy rájöjjön, micsoda kincsre leltem. Egy napon majd még örülnél is neki, ha majd kicsit távolságtartóbb lenne. – mosolyodott el a férfi és Gabriela meghatottan simogatta meg az arcát.

-Lyukat beszélsz a hasamba… ezzel a hanggal amúgy is jeget adhatnál el az eszkimóknak, de oké, türelmes leszek. Ha nem bánt, én sem bántom; aztán egyszer talán még kedvelni is fogjuk egymást.

-Nem a hasadba akarok lyukat beszélni, de ahhoz a másikhoz eleve nem is az anyámról kéne beszélnem. – vigyorgott a férfi, miközben lassú, simogató mozdulatokkal lehúzta Gabyról a kötött ruhát, aztán megállt és a nő ujjait az inggombjaira tette. –Dolga van, asszonyom!

*

Semmi sem fogható Egy szerelmes nőhöz

Nincs olyan Amin ne tudna felülkerekedni

Kettéválik előtte a tenger  Ha összecsapnak a hullámok

Semmi sem fogható Egy szerelmes nőhöz

(www.hotdog.hu\dalszovegek_magyarul - részlet) Bon Jovi – Woman in Love

Rowan vigyorogva állt az ajtóban és Gabriela izgő-mozgó  fenekét figyelte, ahogy a ráfeszülő leggingsben térdelve a kanapé alatt kotorászott egy tollseprűvel. Közben kissé hamisan, de torkaszakadtából együtt énekelt Bon Jovival. Határozottan tetszett neki a dalválasztás. A póló felcsúszott a hátán, ahogy előre pucsítva a vállaival szinte a parkettához simult. A pózban volt valami vérforraló, de nem használhatta ki a helyzetet, mert az étkezőasztal melletti széken Vicky térdelt, elmélyülten rajzolva valamit. Halkan becsukta maga mögött az ajtót, és amikor a kislány felfedezte, hogy megérkezett, ujját a szájára téve figyelmeztette, hogy maradjon csendben. Kibújt a kabátjából és még időben lépett a nő mögé, amikor az feltápászkodott a földről, hogy átölelhesse és hátulról a nyakába csókolhasson. A nő ijedt sikkantásával nem törődve, finoman harapdálni kezdte a fülét, melybe halkan belesuttogott:

-Így akarlak látni még ma este, szia!

-Jesszusom, megint nem zártam be az ajtót? – sóhajtott Gabriela, hátradőlve és élvezve a hozzá tapadó kemény férfitestet.

-Morognék is érte, de egyelőre levegőt alig kapok – nyalt a férfi a fülébe, amitől megroggyant a térde. –Istentelenül kívánatos kerek feneke van, drága asszonyom! – markolt bele az emlegetett testrészbe a férfi. …-Mit mondott az orvos?

Gabriela arcáról egy pillanat alatt tűnt tova a kéjes mosoly, hogy aggodalmas grimasznak adja át a helyét.

-Hát, …nem tudni mitől, mert a vizsgálatok szerint nem allergiás semmire, de asztmatikus jellegű a köhögése… mégsem mondaná azt, hogy asztmás. Nem dohányzik senki a közelében, sokat van friss levegőn, nincs padlószőnyeg a lakásban, tiszta a tüdeje… elvileg nincs oka rá, hogy köhögjön, és mégis… a légzésfunkciós vizsgálat asztmatikus tünetekre utalt… szóval, szteroid tartalmú gyógyszer inhalálása egy hónapig, aztán kontroll. Jó lenne minél többet tengeri levegőn lenni vele, lehetőleg olyan helyen, ahol a levegő sótartalmát száraz meleg közeg biztosítja. Ezt mondjuk egy lottó nyeremény birtokában tudnám csak elképzelni. És naplóznunk kell, ha újra tapasztaljuk a köhögést, hogy milyen élethelyzetben jön elő. …Az a bajom az egésszel, hogy az okokról fogalmuk sincs.

-Meg kéne hallgatni egy másik orvost is. – gondolkodott el Rowan, gondolatban sorra véve az ismerőseit, akik között volt néhány orvos is.

-Nem tudom. Igazán lelkiismeretesen megvizsgálták. Szerintem, ha itt nem tudtak többet mondani, más sem tudna. És nem akarom, hogy véletlenül egymásnak ellentmondó diagnózisokkal meg elbizonytalanítsanak. Ugyanakkor… Rowan, még csak öt éves és egész életében szteroidokon éljen?

-Ez olyan mikronnyi mennyiség, ami nem okozhat kárt. -  vonta meg a vállát bizonytalanul a férfi.

-Most nem… de mi lesz tíz, húsz év múlva? – sóhajtott Gabriela és a lánya felé nézett, aki álmosan dörzsölte a szemét.  –Le kéne fektetnem, ő már evett. Én megvártalak a vacsorával.

-Köszönöm. – simogatta meg az arcát gyengéden a férfi. Jó volt ilyen családias jelenetre beállítani Gabrieláékhoz, nagyon jó. Amikor hazament, szinte utálta a máskor kedves lakást, mert a lányok nélkül lélektelenül üresnek tűnt. …-Mit kerestél a kanapé alatt?

-Cicákat…porcicákat. – magyarázta a nő. Esküszöm, állandóan takarítok, mert már attól féltem, porallergia, de olyan tiszta a padló, hogy enni is lehetne róla.

-Szia! – rángatta meg Rowan nadrágját egy apró kis kéz. Vicky a legújabb rajzát lobogtatva próbálta felhívni magára a férfi figyelmét.

-Szia! –kapta fel a férfi a kislányt. –Mit rajzoltál?

-Almát és a kiskutyákat. – mutatta büszkén Vicky  a rajzot. A múlt hétvégén mindent alaposan megnézett, amit Rowan mamája mutatott neki: az ellető ládát, az összegyűjtött papír és rongyhalmokat, amikre majd szükségük lehet. Aztán amikor megérkeztek a kölykök – szám szerint nyolcan – Jonathan küldött róluk egy csomó fotót, sőt még egy kis videót is, amin tisztán lehetett hallani, ahogy a vaksi újszülöttek halkan nyivákolva, szuszogva küzdenek az életet adó tejért. Vicky napjában többször is megnézte a videót és ennél is többször kérdezte meg, mikor látogatják meg a kölyköket.

Rowan azonban mostanában nem tudta szabaddá tenni magát még a hétvégén sem. Mintha a múltkori veszekedésük előre megjósolta volna a dolgok kimenetelét, egy napon felhívták a cég központjából és behívták egy megbeszélésre. Jordan McAllister hangjából nyilvánvaló volt, hogy nem elsősorban az üzleti adatokról akar soronkívüli beszámolót hallani. Felkészült rá, hogy kollégái valamelyike nyomta fel őt és Gabrielát a vezetőségnél, de a helyzet ennél rosszabb volt. Nem az első összeütközése volt a főnökével, a szerinte túl elnéző vezetői stílusa miatt, de az eredményeikkel eddig jól tudott érvelni maga mellett. A közelmúltban nyilvánosságra került sikkasztási ügy miatt azonban ezek az érvek semmitmondóakká váltak. Julia Monroe jó ügyvédet fogadott fel, aki megmentette attól az asszonyt, hogy a férje viselt dolgaiért ő viselje a következményeket, és az ostor Rowanon csattant.

A férfi egy éjszakán át emésztette magát a kellemetlen hangulatú fejtágítás után, aztán egy régi tervének szabad utat engedve, állás után kezdett keresgélni. Talán jobb is, hogy így alakultak a dolgok – próbálta nyugtatni önmagát. Már olyan régen vezette ezt a szállodát, hogy talán ő maga is elkényelmesedett és motiválatlan maradt. Kereste hát az új kihívást, amire hamarosan rá is talált. Genovában.