"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. január 28., kedd

Szürkeszem 24.



-Értékelem a jó tanácsát, dr. Carlson, de őszintén… komolyan gondolja, hogy költözzünk el Londonból, ha azt szeretném,
hogy a lányom ne szenvedjen az állandó köhögéstől? – nézett kissé ingerülten az orvosra Gabriela. Dr.Carlsonnak nyilván nem okozna gondot valahol máshol új életet kezdenie, de ő… nincs férje, aki eltartsa őket, neki magának pedig egy kisgyerekkel nem túl könnyű állást találnia. Mindehhez jönne még a költözködés, a szülei segítségétől való távolság. Nem, képtelenség az annyira javasolt levegőváltoztatásnak még csak a lehetőségén is elmerengeni. Képtelenség! Ugyanakkor Vickyn egyre többször hatalmasodott el a fullasztó köhögés. A szívét görcsbe rántotta a tehetetlenség, amiért képtelen meglátni a megoldást erre a helyzetre.
-Akkor csak az a megoldás marad, hogy megbarátkozik vele, a lánya esetleg egy életen át gyógyszert szed a tünetmentességért, sajnálom. – tette szét a kezét az orvos és láthatóan elege volt már az anyuka győzködéséből.
*
-Anyuuu, most, hogy Almának kiskutyái vannak, nekünk is lesz egy? – nézett fel rajzolás közben Vicky, és még éppen látta, ahogy az anyja beszédes grimaszt vág.
-Kicsim, mondtam már, kicsi ez a lakás egy kutyának, és mi nagyon sokat vagyunk távol. Amíg te az oviban vagy és én dolgozom, addig szegény kutyus nagyon unatkozna. Unalmában pedig tönkretenne egy csomó dolgot, elrágcsálná a Tavasztündért meg a tv távirányítót. És ő nem tud a wc-re járni, de kimenni sem, úgyhogy arra jönnénk haza, hogy odakakált az előszobába vagy éppenséggel a te szobádba. Nem lesz kiskutyánk, kicsim, mert annak a kutyusnak
nem lenne jó nálunk.

-Rowan irodájában biztos jól érezné magát. Almát is bevitte már oda.
-Akkor az Rowan kutyája lenne, nem a mienk, nem igaz? – kacsintott rá az anyja.
-De te is ott dolgozol. – durcáskodott a kislány.
-Ahogy mondod. Én ott dolgozom. Nem tudnék a kutyára figyelni. Egész nap jövök-megyek a szállodában, lehet, egyszer arra érnék vissza, hogy világgá ment.
-Akkor látogassuk meg többször Almát! – érkezett az ultimátum az asztal túloldaláról.
-Ezt majd Rowannal kell megbeszélni. Tudod, … az ő anyukájáé Alma… ha ő szívesen lát minket vendégül, akkor majd elmegyünk meglátogatni, de nem járkálhatunk oda minden hétvégén. – zárta le a témát a nő. Felállt, hogy megterítsen. Éppen itt az ideje, hogy a lánya vacsorázzon, aztán aludni menjen, ő pedig megmeneküljön a rázós kérdéseitől.

Magában még hozzátette, hogy részéről igazán le tudna mondani ezekről a kirándulásokról. Carole Marshall elég nyilvánvalóan hozta a tudomására, hogy nem szívesen látott vendég, bár tény, hogy nyíltan nem sértette meg. De azok a lapos pillantások, ahogy kettőjüket vizslatta, a Vickynek címzett rendre utasítások… vigyázz rá, meg ne sérüljön – idézte fel az asszony aggodalmas hangját. Na hiszen… még ha a gyereket féltette volna a kutya egy hirtelen mozdulatától, nem pedig azt a szőrös családtagot az ő gyerekétől.  Magyarázhatott Rowan nagymamai csalódottságról, ő így érezte. És különben is… ha csak egy unoka hiányzik az oly nagyon jól felépített életéből, akkor igazán örülhetne, hogy egy ilyen édes, okos kislányt kap készen; ahelyett, hogy féltékenyen figyelné őket, attól tartva, hogy elveszi tőle az imádott fiacskáját.
*
-Milyen volt a napod? – nézett Gabriela együttérzően a férfira, aki a nyakkendőjét rángatva igyekezett megszabadulni a már-már fojtogató menedzser-külsőtől. A nő tudta, hogy Rowan ma – ha finoman fogalmaz is – fejmosásban részesült a vezetőség részéről. Látta már dühösnek, csalódottnak, idegesnek és apatikusan lemondónak is a munkája során, de most valahogy más volt. Bármi is hangzott el Jordan McAllister puhán párnázott ajtaja mögött, az most dacossá és szinte lázadóvá faragta a férfit.
-Röviden? Elgondolkoztató. Meglepő. Dühítő. Aztán úgy voltam vele, le vannak szarva. …Bocs! – nézett a gyerekszoba felé, lehalkítva a hangját. –Inkább lenyelték a veszteséget és engem kiáltottak ki rosszfiúnak, mert nem vizslattam az első pillanattól kezdve a megbízatónak hitt barátom ténykedését. Oké, ez tényleg hiba volt. De utálom azt a világot, ahol még a barátaid is hátba szúrnak. Amikor visszamentem az irodába, órákon keresztül csak azon gondolkoztam, hogy tudnék borsot törni az orruk alá. Csak, hogy tényleg legyen miért haragudniuk rám. És azt hiszem, találtam egy megoldást, ami mindkettőnk problémájára gyógyírt jelenthetne. Vagy ha egészen pontos akarok lenni, mindhármunkéra.

-Próbálom megérteni, hogy mi történhetett, de az az igazság, hogy csak egyre homályosabb a dolog. – grimaszolt Gabriela. –Megbüntettek?
-Gaby, ez nem az óvoda, ahol ha rosszalkodtál, akkor megbüntetnek. Nem. Sajnálkozásukat fejezték ki, amiért nem álltam a helyzet magaslatán. Jézusom! Az életben nem hallottam embert még ilyen leereszkedően beszélni. Mintha egy darab szarkupacnak éreznéd magad… nyilván ez is a cél. Szóval, örülnek, hogy megtaláltam a hibát, a felelőst, akit sajnálatos módon már nem lehet felelősségre vonni, de a cég hírneve nem engedheti meg magának, hogy összefüggésbe hozzák egy bírósági keresettel, amelyben meghurcolnak egy szegény özvegyet. Pedig Julia mindenről tudott, erre meg mernék esküdni. Én pedig – mutatott végig magán színpadiasan – vonjam le a tanulságot és a jövőben ne keverjem össze a magánéletemet a szakmaival. Lehet, hogy csak a lelkiismeretem miatt, de ez volt az a pont, ahol gyanakodtam, hogy kettőnkről is tudnak. De végül is, mindegy, én nem vagyok hajlandó úgy dolgozni nekik, hogy érezzem magam megtisztelve, amiért nem bocsátanak el más hibája… nem is… más stiklije miatt. 

-Most csak az indulat beszél belőled. – nyugtatta Gabriela a férfit, miközben kinyitott egy üveg bort és egy pohárral feléje kínált.
-Kösz, inkább nem, mert most legszívesebben az üvegből innám meg az egészet. – rázta meg a fejét a férfi. –Azzal meg nem használok senkinek, ha még ki is ütöm magam.
-Oké! – húzta vissza a kezét a pohárral Gabriela, aztán az egészet lepakolta a komódra és odakuporodott a férfi mellé. –És mi volt az a nagyszerű ötlet, amit kitaláltál?
-Felmondok. – bökte ki a férfi.
-Ezt már pedzegetted, de nem hiszem, hogy ennyire szélsőségesen kéne reagálnod. Nem olyan könnyű manapság másik állást találni. Legalábbis, nekünk kisembereknek, …ott a felső polcon nem tudom, hogy mennek ezek a dolgok. 

-Vannak lehetőségek… és találtam is valamit, ami egy csapásra megoldást jelentene mindannyiunknak.
-Huh, ez izgalmasan hangzik. Elmeséled, mi az? – cirógatta meg a férfi állát, aki elkapta a kezét.
-Egy másik szállodának nemrég halt meg az igazgatója. Pillanatnyilag a gazdasági igazgató viszi az ügyeket, de már nyugdíj előtt áll és szabadulni szeretne a felelősségtől… és persze a rengeteg túlórától. A tengerparton  van. Napsütés, sós víz, tiszta levegő.
-Valahol a szüleid közelében? – kérdezte összehúzott szemekkel a nő. Rowan ugyan nem mondta, hogy az ő számára is lenne ott állás, de hát már eddig is arról beszélt, hogy ez az új állás mindannyiuk gondjaira megoldást jelentene. Csak nem arra gondolt, hogy szakítanak? Még a gondolatot is képtelenségnek érezte. Nem, egészen biztosan együtt tervezte ezt a tengerparti változtatást is. Talán Brighton, esetleg a Wight sziget, vagy Torbay – vette sorra a lehetséges helyszíneket, fel sem figyelve a férfi válaszának késlekedésére. Aztán Rowan magához ölelte és a hajába mormolt.
-Genovában.

-Genovában? …Abban a Genovában? – feszült meg elképedten az egész teste, és valami megmagyarázhatatlan, zsigeri ellenkezés ébredt benne. Nem! Ez túl nagy váltás lenne!
-Nem tudom, te melyikre gondolsz, de igen, az olaszországi Genovában…. Jaj, Gaby! Egy 3 csillagos szálloda, a Hotel Helvetia. Az épület alapjai 1585-ből valóak, a város szívében, a történelmi piactér szomszédságában.  Harminchét szobával, közel a vasútállomáshoz… de ott van az Opera és a Palazzo Ducale is egy köpésre.  Egyszerűen tökéletes. Képzeld el, hogy Vicky azt a csodás sós párát szívja, megszűnik a köhögése, mi pedig felvesszük a mediterrán életstílust, a nagy melegben sziesztázunk, ha veszekszünk és csapkodjuk a tányérokat, senki nem szól meg minket, és kis túlzással megtapsolnak, ha szenvedélyesen szeretkezve kibékülünk. Mindez a Földközi tenger partján, 140 km-nyire Milánótól, 500-ra Rómától, 800-ra Párizstól… és olyan sok külföldi bevándorló él ott, nem is éreznénk idegennek magunkat. Mondd, hogy nem ez a megoldás minden bajunkra!

Gabriela döbbenten hallgatott. Meglepte a férfi szavaiban megbújó közös tervezgetés lehetősége, a szenvedély, ahogy Rowan szinte már beleélte magát a költözésbe. És félelemmel töltötte el a saját földhöz ragadt gondolkodása. Ez nem lesz így jó! Nagyon nem lesz jó! Mi lesz a családjaikkal? Mi lesz a barátokkal, Vicky kis barátaival? A hagyományaikkal? A kedvenc pékséggel az utcában, a turkálókkal, ahova jár… hogy mindennek tudja a helyét, az árát, a következményét… mindent adjon fel és kezdjen új életet a lányával egy idegen mentalitású országban? A biztosat dobja oda a bizonytalanért? És mi lesz, ha nem teljesednek be a reményeik? Ott állnak majd elveszetten egy idegen országban, magányosan? Lesz visszaút, és ha lesz, akkor vajon nem vesztenek-e többet, mint amennyit nyernek a kis kalanddal? 

A szótlansága és a néma döbbenete önmagáért beszélt. Rowan lelkes hangulata szép lassan kezdett a fagypont felé süllyedni. Nem igazán erre a reakcióra számított. Hiszen az egész ötlet onnan jött, hogy Vicky problémájára segítsen megoldást találni. Megtalálta. De pillanatnyilag nagyon úgy nézett ki, Gabriela nem ért egyet vele.

Úgy döntött, nem érdemes ebben a percben még jobban sokkolnia Gabrielát. A lényeget elmondta, most a legfontosabb, hogy még a lehetőségét is kerüljék, hogy valamit, …bármit, puszta indulatból vágjanak egymás fejéhez. Ezért aztán felpattant és benyitott a kislányhoz. Az ajtóból vetett egy pillantást a békésen alvó gyerekre, aztán halkan behajtotta az ajtót.
-Mennem kell! – sóhajtott egy fájdalmas grimasszal, és felhúzta Gabrielát a kanapéról. A nő még mindig sokkoltan üldögélt, láthatóan leginkább kontra sorakoztatta fel az érveit, mint pro… de nem akart most erőszakosan nyomást gyakorolni rá. Igazság szerint neki sem ártott most egy magányos éjszaka, amikor semmi és senki nem tereli el a figyelmét, és aprólékosan végig tudja gondolni, tényleg megtalálta-e a megoldást, vagy csak egy zsákutcába vezető menekülő utat talált. 

-Muszáj? – nézett rá a nő és ujjai szinte görcsösen kapaszkodtak a férfi ingébe. Rowan mély levegőt vett. A kísértés túlságosan erős volt, de megpróbált küzdeni ellene. Csak abban reménykedett, hogy Gaby nem keményít be és mozdulatlan marad, amíg ő elmenekül. Nem akart most veszekedni, nem akart ellenérveket hallani, amik ők magát is elbizonytalaníthatják, előbb a saját gondolatait kellett letisztogassa.
-Át kell még gondoljam ezt, és azt hiszem, neked is. Érzem rajtad, hogy az első reakciód a teljes tagadás, és csak annyit kérek tőled, gondold végig! Ha semmi mást nem akarsz figyelembe venni, akkor gondolj arra, Vicky mennyit nyerhet vele.

-Ne akarj befolyásolni! – csattant fel Gabriela. Túlságosan manipulatívnak tartotta Rowant, amiért Vicky mögé bújva próbálja rávenni arra, hogy eldobja az eddigi életét és belevágjon valami ijesztően ismeretlenbe mindenféle elköteleződés nélkül. Nem mintha egy házassággal könnyebb lenne a döntés. Nem akarta elhagyni Angliát, mi ebben az érthetetlen?
-Eszemben sincs befolyásolni. – sóhajtott a férfi. –Látod, most indulatból beszélsz te is. Ezért megyek el. Néha jobb, ha az ember a fürdőszoba tükörrel beszéli meg a dolgait, mielőtt … - á, mindegy, reggel találkozunk! – nyomott búcsúzóul egy csókot a nő szájára, aztán a kabátját leemelve a fogasról már ki is lépett a lakásból. Menekült. Erre nem volt jobb szó. A nagy ötlet egyelőre veszélyes csapdának tűnt.

6 megjegyzés:

csez írta...

Rosszabb helyet is el tudok képzelni Genovánál ;)
Én tuti nem így reagáltam volna, de próbálom Gaby-t megérteni... Nehezen meeeegy XDDDDD Mondjuk, anyukám szerint, sokkal megfontoltabbnak kellene a lennem... :P Az én koromban... O.o
Rowan előtt le a kalappal! Nem menekülés volt ez: így teret engedni, szerintem, nagyon kevesen tudnánk...
Tetszett, jucus! ;)
K&P

rhea írta...

Nem nagyon értem most Gabyt, de nem baj. XDD A lánya a legfontosabb az életében, szóval nem igazán értem, hogy mit nyunnyorog most. :) Még mindig azt mondom, hogy olyan jó lenne egy vagány bevállalós csajszi, aki hagyja, hogy magával ragadja az őrület. XDD De ezt csak halkan mondtam. :))) Remélem hamar ráeszmél, hogy milyen jó megoldást kínált neki Rowan. Aki szerintem is remekül reagálta le Gaby reakcióját. :)
köszi Jutkám, pusza

Névtelen írta...

Teljesen megértem Gaby reakcióját, én is így tettem volna. Nekem is kell egy kis idő, amíg megemésztem a dolgokat, és addig inkább nem nyilvánítok véleményt, mert az csak negatív lenne. De Rowan jól kezeli a helyzetet, tetszett. :) P. Porcica

zso írta...

Nem egyszerű dolgok ezek. Nyílván olvasva, minden olyan fekete, vagy fehér.
Lakva ismer az ember és ez szerintem egy más kontinensre, más országra is igaz. Van, hogy az ember nagyon akar valamit, mert szép képet látott róla egy magazinban, vagy úgy gondolja, hú, ez mennyire más, mint amibe most élek... Aztán ez hol bejön,hol nem.
Azt gondolom egy pasi talán hamarabb választja a változást, bár, ez sem mindig igaz.....
Na, most hol is tartok???!! Azt hiszem csődöt mondtam...és a saját farkamat kergetve osztom az észt. DDD /töröl, töröl... /
Mondjuk egy ilyen Rowennel.... talán nem kéne ennyit gondolkodni Gabynak.
/BJ pizsamájába bújt dr. Csernust hallottátok....

Gabó írta...

Gabriel Genovával, és az egész költözéssel kapcsolatos gondolkodását nem értem!
Az elején a dokinál azon sopánkodik, hogy csak lottó nyeremény árán, vagy óriási szerencsével tudná megteremteni a körülményeit, hogy Vicky egészséges környezetben, éghajlaton éljen, erre mikor ölébe hullik a megoldás, akkor meg homlokegyenest mást gondol.
Bónusz ráadásul Rowan, aki társa is lenne a kalandban, támogatná.
Kutyáról egész sikeresen lebeszélte a kislányt Gaby! Elég könnyen ment! ;)
Rowant meg sajnáltam, amiért rajta verték el a port a szállóbeli visszaélésért. :/
Olyan idilli kiscsapatot festettél elénk az első pár fejezetben, aztán meg kiderül, hogy maga a fertő a szálloda! :o
/csalás, sikkasztás, a másik befújása, rosszindulatú megjegyzések stb./
Szerettem, hogy nem akar erőszakoskodni a férfi, és időt hagy a döntésre, átgondolásra. Még ha ez kicsit önös érdek is a részéről. :)
Hát akkor gondolkodjanak, egészen holnap reggelig, hogy mi legyen! XD
Várom a döntést!

Golden írta...

úúúúgy tudtam, hogy valakinek szemet szúr az ellentmondás: dokinál álmodozás, a valóságban meg félelem. De aztán arra gondoltam, a valóságban mi nem ugyanezt éljük meg sokszor? Annyira szeretnénk valamit, álmodozunk róla, azt hisszük, csak a lottó ötös segítségével érhetnénk el, aztán az élet váratlanul tálcán kínálja és akkor megrettenünk, ja, hogy lépni kell és valóra is válthatnánk... és kezdjük keresni a buktatókat, a veszélyeket. Én legalábbis beleestem már ilyen csapdába nem is egyszer.