Szürkeszem 25.

Nyugodtan ott maradhatott volna Gabrielánál – végig ez járt az agyában. Értelmes gondolata amúgy sem sok maradt, mert megzavarodott elméje a nővel közös pillanataikat vetítette folyamatosan, mintha ezzel védekezne a meggondolatlanul odavágott szavak ellen, a legújabb nézeteltérés ellen, amely azonban most súlyosabbnak tűnt, mint bármelyik korábbi. Az első csókot mozizta, a másodikat, a sokadikat, az első egymásra találást, a perlekedéseiket, a béküléseket, a boldog felismerést, hogy megtalálta a társát. Azokat a meghitt alkalmakat, amikor itt, ebben az ágyban a szenvedély magával ragadta őket. Végigsimított a selymes ágynemű huzaton és azt képzelte, Gabriela bársonyos bőrét simogatja, a haját söpri félre, hogy egy végtelenül gyengéd csókot leheljen a füle mögötti érzékeny pontra. Számtalan módon elmondta már a nőnek, hogy szereti, hogy akarja őt és akarja azt a kislányt is, akihez bár nem köti vérségi kötelék, mégis nem egyszer tapasztalta már magán, hogy szinte apai érzésekkel figyeli a fejlődését. És igenis aggódik érte, ez az aggodalom vezette a kezét is, amikor a meleg, tengerparti város kínálta lehetőségre rátalált. 

Maga elé vette a laptopot és átnézte a levelezését. Az interjút március 17-re időzítették. Megnyitotta a British Airways honlapját és megrendelte a jegyét. Nem akarta, hogy Gabriela tegye ezt. 17-én dolga lesz, elég ennyit tudnia. Elrepül Genovába, részt vesz a meghallgatáson… ha nem sikerül, nincs miről veszekedniük, ha sikerül… akkor kész tények elé állítja a nőt. Eddigi ismeretségük során néhányszor már bebizonyosodott, hogy így jobb mindenkinek.

*

-Mr. Marshall ma házon kívül van, tudok esetleg segíteni valamiben? – szívélyeskedett Gabriela ma már nem először a telefonba. Rowan csak annyit mondott,hogy ma egész nap házon kívül lesz, nem árult el róla részleteket, ő pedig nem kérdezősködött. A férfi nyilván beszél majd róla, merre járt egész nap, de ha nem, akkor ezzel az érzéssel is meg kell barátkoznia. Ő sem számol be minden pillanatról, amit nem töltenek együtt. Így arról sem, hogy az új főportás, Andrew vagy nem hallott a kapcsolatukról, vagy nem érdekli, de egyre többször keresi a lehetőségét, hogy szót váltson vele. Eleinte hivatalos ügyekben kereste, mostanra azonban már nyilvánvaló volt, hogy személyes érdeklődés vezérli. Még hízelgett is volna az érdeklődése, ha nem tartott volna tőle, hogy Rowan rosszul reagál, ha tudomást szerez róla. Márpedig tudomást fog, ebben biztos volt. A szálloda olyan volt, mint egy kis falu, ahol mindenki tud, vagy tudni vél mindenkiről mindent. 

Tegnap este a férfi szólt, hogy ma nem jön be. Gondolatban átfutotta a határidő naplót és nem emlékezett egyetlen házon kívüli tárgyalásra vagy utazásra sem. Dolga van. De mi a fene dolga lehet? Miért titokzatoskodik? Talán a szüleihez utazik? Ha csak egy kicsit is barátságosabb lett volna Carole Marshallal a kapcsolata, a férfi nyilván beszélt volna róla, hogy soron kívül meglátogatja a szüleit. Lehet, hogy betegek? Végül is, mintha elég feszült lett volna Row, amikor tegnap tőle hazaindult. Eléggé meglepte, hogy a férfi nem is akart maradni, mintha attól tartana, hogy egy újabb közös éjszaka esetleg feledtetné vele azt a fontos dolgot, amiért ma még a munkát is kihagyja. Vagy éppenséggel a munkával lenne kapcsolatos? A francba, hogy fogalma sincs róla, merre jár a férfi! 

Már az agyára ment ez a kétlakiság. Rowan mindennap jött, aztán vagy ott aludt, vagy nem, ez már elsősorban tőle függött. Ettől a kiszámíthatatlanságtól azonban Gabriela enyhén kihasználtnak érezte magát. Mint akinek nincs sok beleszólása a saját élete alakításába. Neki bezzeg minden programjáról be kellett számolnia. Nem mintha olyan sok lett volna, hiszen ott volt Vicky, aki meghatározta az életét. 

Ha jobban belegondol, a hangulat az óta az este óta változott meg drámaian, amikor Rowan szóba hozta azt a lehetetlen ötletet, hogy költözzenek Olaszországba. Szerencsére csak egy kósza ötlet lehetett, mert azóta sem került szóba.  Annyira esztelen, elhamarkodott ötletnek tartotta, hogy még az örömöt is felülírta, amit azért érzett, hogy a férfi végül is vele közösen tervezte ezt az óriási lépést. És Vickyvel. Ezt az egyet nem vitathatta el tőle, minden programnál, minden döntésnél figyelembe vette a lányát, soha nem feledkezett meg róla, hogy nem egy függetlenül nővel hozta össze a sorsa. Még szerencse, hogy csak a férfi gondolatára is villámok cikáztak a gerince mentén, így nem gyanusíthatta meg önmagát, hogy a lánya iránti figyelmességet értékeli a fickóban oly nagyon. Igaz, azt is. De amit igazán, az a mágikus vonzerő volt, amit őrá gyakorolt. 

A vele szemben a falon villogó digitális óra ebben a pillanatban a vágyva várt 16.00 órára ugrott, ő pedig megkönnyebbülten kapcsolta ki a gépét. Mára vége a taposó malomnak. Ha most rögtön indul, fél ötkor akár már a metrón ülhetnek Vickyvel. Fogalma sem volt róla, Rowan vajon mikor kerül elő, de otthon akart lenni minél előbb, hogy még véletlenül se kerüljék el egymást.

*

Rowan fáradtan dörzsölte a halántékát, miközben kifelé ballagott a terminálból. A gép húsz perc késéssel landolt, így már semmi értelme a szállodához menni, Gaby egészen biztosan elindult már a gyerekért. Beszállt a kocsijába, amely a reptér parkolójában várta, hogy visszatérjen. Már majdnem elfordította az indító kulcsot, amikor megrezzent a telefonja. Gaby! – volt az első gondolata, de a kijelzőn egy ismeretlen szám virított. Egy külföldi szám, egy olasz szám. 

Néhány perccel később mélyet sóhajtva vágta zsebre a készüléket. Ez gyorsabban ment, mint gondolta. Persze, ismerte a rendszert, tudta, hogy a sikeres pályázókat általában még az interjú napján értesítik, hogy legyen néhány napja neki is, eldönteni, aláírja-e a szerződést. Furcsa volt, hogy ezt most önmagával kapcsolatban is megtapasztalhatta. A kocka tehát el van vetve. Van két hónapja, hogy lezárja az itteni életét és megértesse Gabyval, hogy az első közös döntésük lehet, hogy együtt indulnak Genovába. A múltkori, fiaskóval felérő ötletelése után inkább kerülte a témát, hiszen teljesen felesleges lett volna a feszültséget folyamatosan fenntartani, amikor még az sem volt biztos, elnyeri az állást. De most itt állt egy értesítéssel, nyilván a levelezésében éppen most érkezik meg ez az üzenet írásban is. Nem halogathatja tovább, beszélnie kell Gabrielával. Ő volt az egyetlen bizonytalansági tényező az egészben. A saját szülei nyilván nem fogják visszatartani, hiszen ma már nincsenek távolságok. Bármikor elég egy telefonhívás és máris gépre ülhet. Hamarabb visszatérhet hozzájuk, mintha Skóciából kéne hazajönnie. De Gaby… miért volt olyan érzése, hogy talán még a szerelem sem lesz elég ahhoz, hogy a nő kövesse az ismeretlenbe?

*

Gabriela kitárta az ablakokat, hogy a friss és illatos tavaszi levegő átjárja a lakást. Vicky köhögve ült fel az ágyában, és a nő szinte futva vitte hozzá a kis inhalátort, hogy a gyerek kínzó köhögésére mielőbb enyhet adjon. Bátorítóan simogatta a kicsi hátát, amíg megnyugodott. A rohamok mostanában szinte megszűntek, köszönhetően a másik, naponta használt gyógyszernek. Erre az inhalátorra eddig csak egyszer volt szükségük. A tünetmentessége hamis elégedettséggel töltötte el. A kislány visszabújt a takaró alá és magához ölelte Barniet.

-Rowan ma nem jön? – kérdezte álmosan hunyorogva, mire Gabriela bizonytalanul megvonta a vállát.

-Ma dolgozni sem jött. Nem tudom, hogy este benéz-e még. Aludj kicsim! Majd holnap biztosan eljön.

-Összevesztetek? – nézett rá fürkészően a gyerek.

-Nem, dehogy! Csak dolga van. – nyugtatta a lányát, aki lehunyta a szemét.

-Ha mégis jönne, adhat egy puszit. – dünnyögte halkan, aztán megfordult és vállának lassú mozgásának üteméből az asszony érezte, hogy már félig alszik is. 

Gabriela felállt és csendben kiment a nappaliba. Becsukta az ablakokat, és már éppen ellépett volna onnan, amikor a ház előtt megállt a férfi kocsija. Megjött! Akárhol volt is, kocsi kellett hozzá. Talán mégis a szüleinél járt. Érthetetlen módon ez kicsit fájdalmasan érintette. Ennyire nem kedvelné a férfi anyja, hogy inkább nélkülük ment el hozzájuk? Pedig tudja, hogy Vicky majd megőrül, hogy láthassa a kiskutyákat. Már beletörődött, hogy nem hoznak el egyet sem, de egy kölyökkutya-ovi élményét igazán megérdemelné. Látta, hogy a férfi a bejárathoz tart, így a kaputelefonhoz szaladt és megnyomta az elektromos zár kioldóját. Aztán kinyitotta a bejárati ajtót és úgy figyelte, ahogy a másik lassú, fáradt mozdulatokkal feléje tart. 

-Szia! – súgta neki boldog mosollyal, amiért az egész napos nélkülözés után végre láthatja.

-Szia! – nézett fel Rowan és reménykedő, csillogó szemekkel magához húzta a nőt. Két keze közé fogta az arcát és megcsókolta, aztán óvatosan irányítva bekormányozta a lakásba, miközben el sem vált a selymes ajkaktól. –Hiányoztál! – sóhajtotta. –Egész nap arra gondoltam, vajon mit csinálsz. Egyedül talán a kávéd nem hiányzott. – kacsintott rá, mire Gaby kiöltötte rá a nyelvét.

-Nem tehetek róla. Meddig fogod még az orrom alá dörgölni, hm? Nyilván a bárban azóta is rajtam röhögnek. Nem tudhattam, hogy meg akarnak viccelni, azért ajánlották ezt a márkát, mint a kedvencedet. Különben is, az első alkalom után ki akartam dobni, csak te annyira fösvény vagy, hogy inkább fintorogva megiszod, de nem vagy hajlandó kidobni. - emlékeztette a férfit munkába állása első napjaira, amikor Mia a bárban az édes örmény narancs-kávét ajánlotta, mint a főnök kedvencét. A kuncogást a háta mögött betudta annak, hogy a lányok kinevetik azért, hogy ilyen apróságokban is a férfi kedvére akar tenni. Hát nem. Az első kortyot Rowan majdnem visszaköpte a csészébe, aztán egy grimasszal, nehezen nyeldekelve a tömény, sűrű, édeskés folyadékot, leerőszakolta a torkán, végül még meg is dicsérte. Pedig a hideg végigfutott a hátán a likőrszerű, furcsaízű, fűszeres ital kóstolása után. Ráadásul egy vagyonba került, és hogy spóroljon, rögtön egy nagyobb kiszerelésű csomagot rendelt, relatíve olcsóbban. Amikor a férfi fintorogva kérdezte, hogy mi volt ez a borzalom, hebegve vallotta be, hogy a lányok szerint ez a kedvence. Aztán világossá vált, hogy felültették, de Rowan magához húzta, amikor vissza akart rohanni hozzájuk, hogy megmondja nekik a magáét. Megcsókolta és azt mondta, minden alkalommal örömmel fogja meginni, mert közben tudni fogja, hogy a kedvére akart tenni. 

-Merre jártál? – csókolta meg most ő a férfi formás száját, miközben letolta vállairól a jól szabott zakót és bontogatni kezdte a nyakkendőjét.

-Hosszú lenne elmesélnem, és most nem is akarlak megzavarni ebben a felettébb fontos és nagy odafigyelést igénylő műveletben – bohóckodott a férfi. Hülye lenne megakasztani ezt a jól induló érzéki játszadozást és belebonyolódni valami parttalan vitába. Nem! Gaby csak gombolgassa az ingét, ő is nagyonjól el tudta foglalni magát a nő blúzának apró gyöngyházgombjaival. –Vicky alszik már? – jutott eszébe a kislány, mire Gaby lassú bólogatással válaszolt.

-Azt kérte, ha mégis jönnél ma este, majd adj neki egy puszit.

-Adok, ígérem adok, csak előbb az anyukájának akarok adni. Már tegnap este is akartam, nem is értem, miért mentem haza… legalábbis olyan korán.

-Na, látod,pontosan ezt kérdeztem tegnap én is, de most ne jártasd a szád, legalábbis ne ezen – sóhajtott Gabriela, miközben a hálószobában már a férfi nadrágjának gombját keresgélte. Ezen a ponton már nem volt fontos, a hol voltál, mit csináltál, csak az volt fontos, hogy együtt vannak és másodpercek választják el őket a szenvedélyük beteljesülésétől.

Valamivel később Rowan fáradtan magukra húzta a könnyű takarót, aminek Gaby illata volt. Tegnap este már ezzel a puha anyaggal is beérte volna, ahogy álmatlanul hevert a saját ágyán és a fülébe ketyegő óra számlapját figyelte, ahogy lassan, de kérlelhetetlen következetességgel halad a genovai gép indulása felé. Utálta ezt a titkolózást, és akkor még talált rá mentséget, de mostanra már tudta, hogy innentől már nyílt kártyákkal kell játszania.

Cirógatta a nő vállát, apró öntudatlan köröket rajzolt rá az ujja hegyével, aztán mélyet sóhajtott és megszólalt:

-Genovában jártam.