Szürkeszem 36.

Másnap reggel Gabriela jólesően nyújtózkodva tapogatózott az ébresztő órája felé, amikor hirtelen ráeszmélt, hogy nem otthon van. Kinyitotta a szemét és hunyorogva nézte a könnyű függönyön át beragyogó napfényt. Egyedül feküdt az ágyban, de mellette a párna még őrizte a férfi fejének nyomát és az illatát, ő pedig mélyeket szippantva ölelte magához a puha ágyneműt. Még szinte zsibongott a teste az éjszaka emlékeitől, ahogy egyik mámorból hajszolták egymást a következőbe, szinte végeérhetetlenül, megkísérelve bepótolni az elvesztegetett heteket. Úgy érezte, mára jártányi ereje sem maradt, és fogalma sem volt róla, hogy fogja túlélni a napot, ha Vicky frissen, kipihenten felbukkan. A másik szobának az ajtaja nyitva volt, de sokkal sötétebb volt odabent, mint ebben a szobában. A sötétítő függönyök – jutott eszébe a mozdulat, ahogy gondosan kirekesztette este a város zaját a lánya álmából. Az ágy végére egy fürdőköntöst terített valaki – nyilván Rowan, így abba bújt bele és lábujjhegyen az ajtóhoz settenkedett. Vicky még mélyen aludt, és mellette – mosolyodott el a látványon – Rowan feküdt melegítőben, széles mellére ölelve a kislány maciját. 

Néhány percig elveszett a látványban, az emlékezésben, aztán egy apró sóhajtással a fürdőszoba felé vette az irányt.

Megeresztette a csapot és forró vizet engedett a kádba, bőven öntve bele a leanderek édes illatát idéző habfürdőből, aztán a haját feltekerve óvatosan az illatos habok közé csusszant. Teste néhány pontja szinte fájdalmasan rándult össze, ahogy a forró víz körbeölelte, majd fokozatosan lazult el, olyannyira, hogy pár percre elszunyókált. Arra ébredt, hogy egy végtelenül gyengéden kutakodó kéz köröket rajzol a bőrére a nyakától indulva és a mellei irányába tartva. Lustán elmosolyodott és csukott szemmel elkapva a férfi kezét az ujjait a szájába vette és finoman szopogatni kezdte. A hördülést hallva felkapta volna a tekintetét, de addigra már satuként fogta a férfi erős keze a fejét és úgy csókolta meg, hogy szinte minden levegőt kiszívott belőle. Szinte szédült az oxigénhiánytól, amikor Rowan hangosan zihálva elengedte.

-Boszorkány! …Látod, ezért nem engedhet meg magának félénk férfiember egy kis tipitapit, mert aztán felhergelik és ősembert csinálnak belőle. A lányod felébredt, és úgy döntött, hogy az étteremben szeretne reggelizni, úgyhogy már készülődik. Ez a szerencséd, különben már itt fröcskölnénk szét a vizet, miközben ki-be járkálnék a testedben. Szinte síkos a bőröd a habfürdőtől és meleg és kívánatos… és nincs harmadik fürdőszoba a közelben, ahol most egy jeges zuhanyt tudnék venni. – nyögte panaszosan. Közben megszólalt a telefonja, ezért egy nagy sóhajjal felegyenesedett és kiment megkeresni a kitartóan zajongó készüléket.

Mire Gabriela egy könnyű nyáriruhában előbújt a fürdőből, Vicky a tv előtt ült a kanapén, lábait lóbálva. Szája szélén kis sötétlő folt árulkodott róla, hogy Rowan beváltotta az ígéretét és szerzett még a számára az apró üdvözlő csokikból, de a nőnek nem volt szíve emiatt most szemrehányást tenni. Ugyan mit számít, hogy ezen a csodás napon a lánya néhány szem csokival kezdte a napot? Ilyen alapon neki is felróhatná bárki a hajnali nyalánkságát. – vigyorodott el a dévaj gondolatra, aztán a mosoly elhalt az arcán, ahogy Rowan bukkant fel az ajtóban. Ilyennek még sosem látta, leszámítva a hálószobában. Rövid halásznadrágja, pólója ingerlően mutatott meg mindent, oké, majdnem mindent, amit az éjjel ujjaival fedezett fel. Kérdőn nézett végig a sportos külsőn, de a férfi csak titokzatosan elmosolyodott és kifelé terelgette a lányokat.

-Menjünk reggelizni! Van egy meglepetésem, de addig egy szót sem húztok ki belőlem boszorkányok, amíg le nem raboltuk a svédasztalt. Éhen

halok, jártányi erőm sincs, márpedig ma délelőtt nagy szükségem lesz rá, úgyhogy sipirc, vár a kakaó – kapta a hóna alá a kacagó kislányt és hosszú lépteivel a folyosó másik végén lévő lifthez masírozott vele. Gabriela a fejét csóválva, vidáman követte.

*

A taxiban ülve Gabriela csendben fixírozta a férfi tarkóját, aki pergő nyelven magyarázta éppen a sofőrnek, hogy hova szeretne eljutni. Az egész hablatyolásból egyedül a „bocca porto” ütötte meg a fülét, mert ez még egy régi nyaralási emlékként ezt a pillanatot választotta, hogy a felszínre törjön. A kikötő bejáratához mennek? Mit talált ki Rowan? – tépelődött magában, de türelmesen várta, hogy odaérve magyarázatot kapjon. Addig inkább a reggeli pillanatait csemegézte újra. A lánya meglepett és zavart pirulós pislogását, amikor egy fiatal olasz pincérfiú vastag párnát rakott a székre, hogy a kislány felérje az asztalt, és széles mozdulattal mutatott a kényelmes ülésre: Prego, sinogrina… , ahova aztán Rowan könnyedén repítette fel, mielőtt ügyetlenkedve próbált volna felmászni. Ahogy ültek az elegáns étteremben, a pincér szolgálatkészen állt a közelükben arra várva, hátha szükségük lenne valamire, ami nem található a dúsan megterített svédasztalon. Úgy ültek ott, mint egy kis család, apa, anya és a gyerekük… és úgy is viselkedtek. Még Vicky is megilletődve, csendesen falatozott mellettük. A személyzet kíváncsi pillantásából ítélve, a távozásuk után úgyis az lesz a téma, vajon kik ők és milyen kapcsolat fűzi őket a főnökükhöz. 

Amikor a tányérok és csészék kiürültek, Rowan, a pincérrel folytatott némi sugdolózás után kikísérte őket a hallba. Hamarosan egy kosarat hoztak utánuk a konyháról, a recepciós pedig szólt, hogy megérkezett a taxi. Azóta nem szóltak egymáshoz egy szót sem, csak a férfi mosolygott időnként titokzatosan, amikor rájuk nézett.

A kikötő bejáratánál lassítva egy ismerős figurát vettek észre. Harry! A férfi ugyanolyan laza ruházatban álldogált lezserül a korlátnál és telefonált éppen. Érkeztükre bosszúsan kinyomta a telefonját és mire feléjük fordult, már a szokásos vigyor ült az arcán. 

-Üdv hölgyeim! Engedjék meg, hogy bemutassam Önöket Lucreziának – mutatott az egyik közelben horgonyzó hajóra. A méltóságteljesen ringatózó yacht hófehéren ragyogott az erőteljes napsütésben.

-Hajózni megyünk? – csillant fel Vicky szeme.

-Csak ha nem leszel tengeribeteg. – kacsintott rá a férfi, mire a kislány segítségkérően az anyjára nézett.

-Milyen az a tengeri betegség? – súgta halkan, ám Harry meghallotta és eléje guggolt.

-Hát, tudod, nem mindenki bírja, ha mozog alatta a padló, tudod, a hullámok… és ettől a mozgástól felkavarodik a gyomra. Ha nagyon rosszul van az illető, akkor aztán szépen meg is eteti a halakat.

A kislány értetlenül nézett rá.

-Én már megetettem Charlie halait, pedig nem is voltam rosszul.

-Oké, ez más fajta etetés – nevette el magát Harry. –Tudod, amikor rosszul vagy és hányni akarsz. A hajón erre mondják, hogy eteted a halakat.

-Fúúúúj! – nézett rá összehúzott szemekkel a kislány. –Ez gusztustalan. Én akkor sem hánytam, amikor a Temzén hajóztunk anyával.

-Helyes, akkor hajóra szállhatsz. – bólintott komolyan Harry, aztán széttette a kezét, ahogy Rowan bosszús pillantásával találkozott a tekintete. –Most mi van? Az ilyesmit jobb az elején tisztázni, nem?

Gabriela áldotta az eszét, amiért egy lapos kis vászonpapucsban indult útnak, és Rowan kezébe kapaszkodva könnyedén a

fedélzetre lépett. Rowan kiosztotta a mentőmellényeket és biztonságba helyezte a kosarat, aztán kényelmesen elhelyezkedve nézték, ahogy Harry beindítja a hangosan dübörgő motorokat, eloldja a hajót és szép lassan a kikötő kijárata felé veszi az irányt.

-Az övé? – bökte oldalba Gabriela Rowant, aki megrázta a fejét.

-Nem, csak bérli. De nem hiszem, hogy lenne olyan hajó, amelyikkel ne boldogulna. Még szerelni is tudja őket, mert gyerekkora óta hajózik. Nyugi, biztonságban vagytok. Hacsak el nem tapos bennünket egy olyan szörnyeteg – mutatott a hajó jobb oldala felől lassan elúszó hatalmas tankerre.

-De ez iszonyú drága dolog lehet. – motyogta a nő, mire Rowan megvonta a vállát.

-Nem kell gyűjtést rendeznünk a srác számára, nyugi. Az apjáé volt London egyik legnagyobb fejvadász cége, mára pedig már ő a vezetője.

-Én azt hittem, hogy ő is az idegenforgalomban dolgozik, merthogy együtt jártatok főiskolára.

-Á, ez a rabszolgamunka nem neki való. – vont vállat Rowan. –Harry a diploma után megszerezte a nemzetközi marketing szakértői posztgraduális diplomát is, de közben a legjobbaktól tanult az apja cégénél. Ráadásul életeleme a szarkeverés, úgyhogy igazán neki való munka. Folyamatosan attól rettegek, mikor viszi el a legjobb embereimet, mert ebben olyan, mint az egyszeri rendőr…

-Miért, az milyen? – nézett rá értetlenül a nő.

-Hát, tudod… két rendőr bemegy egy üzletbe, nézelődnek, aztán az egyik váratlanul lekever egy irdatlan nagy pofont a társának. Az megütközve kérdezi: Ezt miért kaptam? Mire a másik: mert az üzletben nincs barátság!

Gabriela gyöngyöző kacagására Harry megfordult és a pillantása végigszaladt a felszabadultan nevető nőn és Rowanon, aki láthatóan boldogan simogatta a nő bársonyos vállát, közrefogva azt a cserfes szájú gyereket, aki úgy kapaszkodott a

barátjába,mintha az ő lánya lenne. Nem emlékezett rá, hogy nővel valaha ennyire boldognak látta volna. Volt néhány közös kalandozásuk a hölgyek körében, igaz, ezek elég régi történetek voltak, de a barátja mindig visszafogta magát. Most meg… már az a csók a reptéren, mint a területét kijelölő ősember. Nem mintha ez neki problémát jelentett volna. Gabriela igazán csinos, de nem az ő esete, az pedig, hogy gyereke is van, végképp leírta a meghódítandó nők listájáról. Nem mintha bármikor is bepróbálkozott volna a barátja nőinél. Egyedül talán Melanie vette volna el az eszét, ezért aztán néhány évig kerülte is őket, amikor úgy döntöttek, összeházasodnak. Amikor az asszony és vele a magzatuk meghalt, sokáig azt hitte, a barátja is követni fogja őket. Tele volt önmarcangolással, lelkiismeret-furdalással, pedig ő, mint kívülálló nyugodtan állíthatta, hogy Rowan volt az egyik legpéldásabb férj, akit csak ismert.

Örült, hogy a barátjának lehetősége nyílt új életet kezdenie a szó szoros értelmében, mert önmagáról is tudta, a munka önmagában még nem boldogít. Itt van példának ő maga. Annyi pénze van, hogy igazán nagy marhaságot kéne csinálnia, hogy megszoruljon és mit kezdhet vele? Harminchat évesen nincs olyan nő az életében, akihez örömmel sietne haza. Azok a lányok, akikkel összejött, többnyire csak a pénze nyújtotta örömökre vágytak, és persze a testére, de egyik sem volt feleségnek való. De talán benne volt a hiba, rossz helyen keresgélt. 

-Mit csinál egy fejvadász? – kiabálta túl Gabriela a motorok hangját. Harry elmosolyodott, szóval Rowan ezzel traktálja?

-Hát, egészen egyszerűen megfogalmazva azon dolgozunk, hogy bármilyen pozícióba a megfelelő jelöltet felhajtsuk. Kicsit bővebben azért annyi  biztos, hogy napjainkra a klasszikus fejvadászat gyakorlatilag már háttérbe szorult, hiszen az eredeti felfogás szerint a fejvadász nem hirdeti meg a betöltendő pozíciókat, hanem kizárólag közvetlen megkereséssel dolgozik. Az idő múlásával és az Internet elterjedésével azonban ezt a fajta tevékenységet már kizárólag az Executive Search alá soroljuk, mert a modern fejvadász az Internetet, azon belül az álláshirdető portálokat és egyre gyakrabban a közösségi médiákat is igénybe veszi megbízásainak teljesítéséhez. A magasan kvalifikált, sikeres és tapasztalt vezetők megkeresésének leghatékonyabb, legbizalmasabb - és a megbízó számára legelőnyösebb -módja a direkt keresés. Míg a fentebb említett fejvadász módszerekkel „egy alkalmas szakember” -t keresünk, a direkt keresési módszer révén – időt, energiát és erőforrásokat nem kímélve – az adott szakterületen elérhető „legalkalmasabb” szakembert keressük meg ügyfelünk részére.

-Jézusom, hagyd abba! Azt hittem, a válasz csak annyi lesz, hogy kérnek tőletek egy speciális képzettségű informatikust, akkor felhajtjátok és esetleg elcsábítjátok attól a cégtől, ahol éppen dolgozik.

-Ez elvileg illegális, de nagyjából tényleg ilyesmiről van szó. Megkeresnek, hogy kire van szükségük, mi pedig az adatbázisunk alapján megkeresünk pár embert, hátha titkon már ő is elgondolkozott a váltáson.  Ha hű a cégéhez, nem erőszakoskodunk, de ha már ő is gondolt a változtatásra, akkor … - tette szét a kezét Harry. Gabriela nézte a férfit, aki a pénzes emberek gondtalanságával szervezte meg ezt a kis kirándulást, úgy beszél emberek életének sorsfordító lépéséről, mintha csak valami semmiségről lenne szó, és mégis egy olyan embert tudhat a barátjának, mint Rowan, akinél melegebb szívű embert még nem volt szerencséje ismerni. Harry leállította a motorokat és a hirtelen beállt csendben szinte kiabálásnak hatott Vicky izgatott kérdése:

-Miért álltunk meg?

-Mert innen jól látni a várost, de már nem hallani és nem érezni a bűzét. Cserébe viszont friss tengerillatot szívhatunk, nézhetjük a halakat és … ha nem csalódtam Rowanban, akkor csipegethetünk pár falatot. – biccentett a férfi a kosár felé, amit induláskor Rowan a fedélzet árnyékába állított.

-Nem vagyok éhes. – rántotta meg vékony kis vállait a kislány, mire Harry egy barackot nyomott a fejére.

-És? Nem vagy egyedül. Én éhes vagyok, és főleg szomjas. …és halat is szeretnék fogni.

-Pecázni fogsz? – kerekedett el a kislány szeme és izgatottan lekászálódott az ülésről, hogy figyelemmel kísérhesse, ahogy a férfi összeszerel egy üvegszálas horgászbotot.

-Segítesz? – hunyorított rá Harry.

-Naná! – vigyorodott el Vicky és szent borzadállyal figyelte, ahogy a férfi hatalmas kampóban végződő színes műanyag halat akaszt a zsinór végére. A látvány kérdések özönét indította el benne, és Harry meglepetten tapasztalta önmagán, hogy hajlandó a válaszokat megadni anélkül, hogy a kicsi az őrületbe kergetné kiapadhatatlan tudásvágyával. Rowanra nézve a kabin felé biccentett, a barátja  pedig alig láthatóan megrázta a fejét. Nem fog Gabyval enyelegni, amikor a gyerek és a barátja a fedélzeten vannak, ennyire azért nincs kiéhezve. Ez után az éjszaka után már nincs. De azért… egy-két csókot talán behajt majd az idegenvezetésért cserébe. Kezét nyújtva Gabriela felé fordult.

-Gyere, amíg ez a két bohóc kifog néhány elveszett halászcsizmát vagy egy messzire sodródott gumimatracos nyaralót, addig megmutatom neked, milyen lakályos tud lenni egy ilyen csónak.