Szürkeszem 41.

-Anyu! Komolyan gondolod? – nézett megdöbbenve Gaby az anyjára, aki a frissen kisült almás pitét szeletelve olyan természetességgel kérdezett rá, miért nem követi Rowant, mintha csak azt kérdezte volna meg, hogy vett-e már új gumicsizmát Vickynek a régi, kinőtt helyett.

-Drága lányom, lehet, hogy nem vagyok már egy mai csirke, de vak sem vagyok. Amióta hazajöttél Olaszországból, teljesen kicserélődtél. Pontosabban olyan vagy, mint amikor megismerted ezt a férfit. Sugárzik rólad a boldogság… és a boldogtalanság is, mert nem lehetsz vele. A szakításotok az én hibám volt, és nehéz ezzel a tudattal együtt élni. …Tudom, hogy apád halála után meglehetősen … bután viselkedtem, és ezzel kényszerhelyzetbe hoztalak. Nagyon sajnálom! De most már nincs semmi baj. Gaby, hidd el nekem, minden rendben van velem! Szerettem az apádat, a halála sokkolóan váratlanul következett be, és nem tudtam, hogy tudnám elviselni a hiányát, de most már a saját bőrömön tapasztaltam meg, az élet nem áll meg. Henry jó barát, és vannak mások is, akikkel figyelünk egymásra. A te életed most olyan ponthoz érkezett, amikor nem arra van szükséged, hogy engem pátyolgass. És nekem sem. Sajnálom, hogy erre csak későn jöttem rá, de nagyon remélem, hogy nem túl későn. Rowan szeret titeket, és ilyen férfi nem szaladgál sok a világon. … Már, ne úgy értsd, hogy titeket olyan nehéz lenne szeretni, de hát lássuk be, egy idegen gyerek sok férfinak túlságosan nagy falat, de mellette nem félteném az unokámat attól, hogy háttérbe szorulna. Ez a férfi tudja, hogy micsoda kincsre lelt. Menjetek utána! Genova nem a világ vége, én is meglátogathatlak, ti is hazajöttök néha, még talán többet is látjuk egymást, mint mostanában.  Na, menj, beszélj vele! Nem lesz egyszerű a költözés, időben el kell kezdenetek a szervezést.

*

Gabriela hátradőlt a padon és a napsütötte Temze parton futókat figyelte, ahogy fittyet hányva a történelmi háttérnek, átizzadt pólóban küzdik le a magukra kirótt hosszt, egy pillantást sem vetve a zöldesszürkén csillogó vízre vagy a felette kőröző sirályokra; aztán az óriáskerék, a London Eye kabinjait, ahogy a turistákkal telve araszolnak mind magasabbra. Imádta ezt a várost, ilyen ragyogó napsütésben még inkább, de szerette akkor is, amikor a lusta eső acélszürkére festett mindent és elnyelte a fényeket. Az esti fényeit is szerette, bár azokat csak ritkán láthatta, mert az este már otthon érte, mióta Vicky megszületett. De sírni tudott volna a szilveszteri égbolton szétrobbanó tűzijáték fényeire emlékezve, a Kínai negyed lámpásainak narancsos orgiájától, vagy csak a napsütötte ég felé törő, ezüstös pengeként villanó Shard látványától, amelyet nem véletlenül neveznek sokan Üvegszilánknak, …a Lloyd’s Uborkája, amelyet ő mindig sokkal inkább egy megnyújtott Fabergé tojásnak látott, és persze a történelmi emlékek megszámlálhatatlan sokasága, a Tower és a Tower Bridge, a Szt.Pál katedrális hatalmas kupolája, a Parlament... emberek millió özönlenek ide a világ minden tájáról, hogy néhány napra átélhessék a csodát, ő pedig itt hagyni készül, még ha nem is örökre... a Hyde Park, a St. James és a többi... a mókusok és a hattyúk, a Soho... és a Természettudományi Múzeum, Vicky kedvenc helye a városban, a vörös színű emeletes buszok, élükön a már-már múzeális értékű 15-ös járat buszai... Nem sejtette, hogy ennyire nehéz lesz elmennie. Eleinte azt hitte, a legnagyobb problémát majd az anyja jelenti, esetleg Vicky, aki már attól durcás volt, hogy az iskolában eleinte nem lesznek ott az ismerős barátok, aztán kiderült, hogy az anyja még csak egy rejtett utalással sem akarja visszatartani, Vicky pedig egészen megbolondult, amióta beszélt vele a terveiről. A terveikről, merthogy ez mindkettőjük terve volt. Rowan álma és az övé. 

A szavakat formálta magában, ahogy holnap a főnöke elé áll és bejelenti a felmondását. Herr Wallerstein nem fog örülni. Mostanában sok mindennek nem örül. A fogyókúrája viselhette meg az idegeit is, bár, az tagadhatatlan, hogy roppant eredményes volt. A sörpocakkal érkező ötvenes férfi kifejezetten sármos lett, ahogy a túlsúlyától megszabadult. De az erős diéta és a rengeteg edzés, amit amúgy is szűkös szabadidejébe beszorított, az utóbbi időben ingerlékennyé tette. Vagy talán a magánéletének alakulása, ami – ha hinni lehet a lányoknak a recepción – mostanában elég zűrzavarossá vált. Hannah szerint többször is látták a feleségét egy fiatalabb pasival, Thomas talán ezért kezdett bele az önkínzó diétába, hogy visszahódítsa a feleségét. Gabriela nem ismerte a másik férfit, de nem értette az asszonyt. A főnöke eddig is úgy tűnt, az asszony kedvét lesi mindenben, most már egy vonzó pasi is lett belőle… mit nem talált meg a nő a férje mellett?

De a főnöke problémái közel sem izgatták annyira, mint az, hogy hogyan közölje Rowannal a döntését.

*

Rowan a reptérről egyenesen a szállodához vitette magát. A mai napra és a mai éjszakára szabaddá tette magát, a holnap hajnali gépre vett jegyet, mert már nem bírta tovább Gabriela nélkül. Abban egészen biztos volt, hogy ha kell, inkább minden hétvégén hazajön, de még egyszer nem fog kibírni egy hónapot a lányok nélkül.  Úgy döntött, ebédszünetben megszökteti, kicsit üldögélnek a parkban, vagy beülnek ebédelni valahová, aztán amíg a nő letudja a délutáni munkáját, ő meglátogatja Carole Harmont. Este pedig együtt bújtatják ágyba Vickyt, aztán … egymást. Dudorászva lépdelt fel a régről ismerős épület lépcsőin. A recepció mögött egy ismeretlen férfit állt, és már éppen bemutatkozott volna, amikor a pult mögötti kis irodából kilépett Angelika és boldogan nevető szemekkel odaszaladt hozzá:

-Mr. Marshall! Micsoda meglepetés! Jól néz ki! Ezek szerint jó hely lehet az a Genova… Rudy, Mr. Marshall volt itt az igazgató, mielőtt maga idekerült. Kihez jött, Mr. Marshall?

-Ms. Harmont keresem. – lépett Rowan a lépcsősor irányába, de a nő hangja megállította.

-Ms. Harmon és a diri nemrég mentek ki a parkba. Rudy szerint Gabriela fotókat készít a főnökről, úgyhogy szerintem a tóparton találja őket.

Rowan viccesen értetlenkedő képet vágott, a vigyora ragályos volt, mert a nő vele kuncogott, csak a bizalmatlan tekintetű Rudy állt mereven a posztján.

-Akkor meglesem ezt a fotózkodást. – kacsintott Rowan a nő felé és hosszú léptekkel kisietett. A furcsa párost már messziről észrevette. Nem fotózkodtak. Távolról nézve sokkal inkább úgy tűnt, hogy veszekednek. És ezt a közvetlenséget – legalábbis ő úgy gondolta – szállodaigazgató és asszisztense között utoljára csak akkor tartotta elképzelhetőnek, amikor még az ő neve állt az igazgatói iroda ajtaján. 

Mindenesetre Thomas Wallerstein nem úgy nézett ki, ahogy az emlékeiben élt. A tóparton egy kifejezetten szimpatikus,

őszes, markáns arcú férfi pörölt Gabrielával, aki úgy ült előtte, mint egy megszeppent gyerek. Rowan nem tudta, mi lehet a probléma, talán hibázott a kedvese és azért van raporton? Wallerstein pedig volt olyan figyelmes és nem a kollégák előtt hívta tetemre? Tétovázott, hogy közbelépjen-e, vagy inkább hagyja őket, aztán döntött, …elmegy Carole-hoz, és majd visszajön Gaby elé, mert most csak feleslegesen hozná kényelmetlen helyzetbe, ha még ő is felbukkanna.

*

Carole Harmon meglepetten nézett a férfira, aki egy tarka csokor virággal a kezében ácsorgott az ajtajában.

-Rowan, maga mit keres itt? – kérdezte tanácstalanul, miközben önkéntelenül is a csokorért nyúlt. -Ezt, gondolom, nekem hozta?

-Igen, persze. Nem zavarom? – toporgott Rowan a küszöbön.

-Nem, dehogyis. Jöjjön be! Iszik egy teát?

-Köszönöm, az igazán jól esne. – mosolygott rá a férfi és Carole meg tudta érteni a lányát, amiért ennek a mosolynak nem tudott ellenállni.

-Gaby tudja, hogy itt van? – nézett rá, mire a férfi sóhajtott egy nagyot.

-Még nem tudja. Meg akartam lepni a szállodában, de éppen elfoglalt volt, így gondoltam, addig Önnel beszélek. Úgyis ez volt a mostani utazásom valódi oka.

-Az, hogy velem beszéljen? – nézett rá kerek szemekkel a nő. –Hát, sikerült kíváncsivá tennie.

-Igen. Ugyanis meg szeretném kérni, …engedje el Gabrielát és Vickyt hozzám, Olaszországba. Gaby mesélte, hogy maga jól van, és most arra szeretném kérni, ezt az esélyt adja meg az unokájának is. Vicky egész hétvégén tisztábban vette a levegőt, mint itthon bármikor. Remekül érezte magát, és mindannyian olyan boldogok voltunk… együtt. Nem örökre költöznének hozzám, néhány év múlva visszajönnénk… vagy esetleg valahova máshova a világba, ezt előre sosem lehet tudni. De ma már nincsenek távolságok, bármikor meglátogathatnák egymást, mi mindig szeretettel fogadnánk, ha jönne. Szóval, csak ezt akartam kérni. És higgye el, szeretem Gabyt és szeretem Vickyt is, mellettem biztonságban lesznek, vigyázni fogok rájuk.

-Csak ennyit kér? – nézett rá talányosan a nő, és Rowan egy pillanatra zavarba jött. Mire gondolhat?

-Nézze, megmondom őszintén, ha már maga is őszinte volt hozzám – nézett a szemébe az asszony   -… nem beszélném le Gabyt róla, ha menni akarna, de ezt a döntést neki magának kell meghoznia. Viszont … sokkal nyugodtabb lennék, ha beszélnének arról is, hogy képzelik ezt az egészet. Vicky ugyan még kisgyerek, de a gyerekek ebben a korban sokkal többet értenek az őket körülvevő világból, mint azt mi felnőttek gondoljuk. De nem értenek mindent. Például azt sem, miért élnek úgy mint egy család, amikor nem azok. Talán Vicky még nem tette fel a kérdést, hogy maga milyen szerepet foglal el ebben a családban, de meg fogja tenni előbb-utóbb. Vagy ha nem ő, akkor egy kis barátja, akinek a szülei esetleg túl sokat foglalkoznak mások dolgaival, és én nem akarom, hogy az én kis csillagomnak szégyenkeznie kelljen. Ha magának kell a lányom és az unokám, akkor tegye ezt világossá mindenki előtt!

Rowan pár pillanatig csak nézte az asszonyt, nem volt egészen világos, hova akar kilyukadni, aztán szinte villámcsapásként érte a felismerés, házasságról beszél!

*

Rowan egy nagy csokor virág takarásában ácsorgott a szálloda előtt. Carole-tól elindulva először is sétált egy nagyot, közben szert tett erre a gyönyörű csokorra, de igazából meg nem tudta volna mondani, milyen virágokból állította össze a virágárus, és ennek nem az volt az oka, hogy a botanica nem volt az erőssége. A gondolatai Carole Harmon ki nem mondott kívánsága körül forogtak. Házasság! Annyiszor gondolt már rá ő is, de volt idő, amikor azt gondolta, Gaby talán úgy értelmezne egy lánykérést, mintha ezzel akarná rábírni arra, hogy kövesse. Ebben a speciális helyzetben, ahogy a világ két pontján éltek, fogalma sem volt róla, hogy vajon melyik a megfelelő pillanat, amikor ilyesmivel egyáltalán a nő elé állhat. Nem akarta, hogy visszautasítsák, még azt sem szerette volna, ha türelemre intik. Azonnali  beleegyezést akart, de nem volt biztos benne, hogy Gabriela is ezt várja-e a kapcsolatuktól. Leendő anyósa kérése azonban most helyzetbe hozta, és ettől olyan izgatott volt, mint egy első randis kamasz.

Gabriela ebben a pillanatban bukkant fel a lépcső tetején. Lehorgasztott fejjel lépdelt lefelé, láthatóan még a déli gondok

gyötörték, és még nem vette észre a férfit. Ment előre, csak az orra előtti másfél métert látva a szürke járólapokból, amikor összerezzent, mert egy pár elegáns férficipő jelent meg előtte. Bocsánatkérően oldalra lépett, hogy kikerülje, de a cipők követték a mozgását. Felnézett és hitetlenkedve nézte a szürke szempárt, amely az apró szarkalábakkal a szeme sarkában elkergette a felhőket a nap sugarai elől. Mielőtt bármit mondhatott volna, Rowan előhúzta a háta mögül a csokrot, aztán fél térdre ereszkedve a poros járdán, mindent egy lapra tett fel:

-Gyertek hozzám családul!