Szürkeszem 45.

Rowan úgy kapta ki a feleségét Harry kezei közül, mintha könnyű tollpihe lenne, aztán az ölébe ültetve gyengéden paskolgatni kezdte az arcát. Gabriela pislogva igyekezett visszatalálni a valóságba és hozzásimult a biztonságot adó mellkashoz, amiben ijedten dörömbölve vert a férfi szíve. Huh, ez kellemetlen volt!

Belenézett Rowan szemébe és tudta, hogy tudja.

Elpirult és megcsókolta, mire körülötte taps csattant. Mindenki megnyugodva konstatálta, hogy a menyasszonynak semmi baja. Nyilván a nap feszültsége, a néhány elcsipegetett falat vagy a terem fojtott levegője tréfálta meg. Az ünnepség folytatódhatott.

Rowan azonban csak nézte őt ragyogó szemekkel, melynek ezüstös szürkesége mindent értőn siklott végig rajta. A szorítása erősödött, aztán felállt, karjai között tartva ezt a fehér ruhás kis titkolózót és a vendégek felé fordulva megszólalt:

-Nagyon köszönjük, hogy velünk töltötték, töltöttétek ezt a napot, ami a vendégeinknek egy kedélyes hangulatú ceremónia és ünnepség volt, nekünk életünk fordulópontja. Az izgalom azonban, hogy minden tökéletes legyen, mostanra már egy kis pihenésért kiált. Úgyhogy bocsánat érte, de mi lepihenünk. A buli ettől persze még folytatódhat, mindenki érezze magát olyan jól, mint ahogy mi fogjuk magunkat! – kacsintott a vendégekre, aztán a lelkes buzdítások közepette kicipelte Gabyt a lifthez, amit a boy már előzékenyen kinyitott előttük.

Ahogy az ajtó becsukódott, szó nélkül magához húzta az asszonyt és megcsókolta. Némán várták, hogy az emeletre érve kiszállhassanak. A lakosztály előtt Rowan megtorpant. Gabriela élvezte az erős karok ölelését, …hogy a férfi úgy hordozza, mintha csak egy apró gyerek lenne. Ahogy időnként végighúzta az orrát a nő fülénél, a hajába szuszogva, árulkodóan jelezte, hogy nagyon is tisztában van vele, nem egy gyerek bújik meg az ölében.

-A fenébe! Nem akarlak letenni, de így ki fogja kinyitni az ajtót?

-Hol a kártya? – nézett rá Gaby, mire a férfi kis gondolkozás után kibökte:

-Azt hiszem a zakóm jobb zsebében.

Némi akrobatikus tekergőzés után Gaby diadalmasan húzta elő a mágneskártyát, aztán már nyílt is az ajtó és Rowan óvatosan

belépett vele a feldíszített szobába. Lábával belökte maga mögött az ajtót. Hatalmas orchidea csokrok pompáztak szerteszét, szirmaik könnyedén meglibbentek, ahogy a férfi ellépdelt mellettük a hálószoba irányába. A méretes nászágy mellett tétovázva megállt, aztán feltérdelt az ágyra és édes terhét letette a matrac közepére. Aztán ahogy volt, az elegáns szmokingban végignyúlt mellette és megcsókolta a még mindig a nyakába csimpaszkodó asszonyt. Amikor szétváltak, gyengéden megcirógatta a nő arcát.

-Akar mondani valamit Mrs. Marshall?

-Mr.Marshall, látom a szemén, hogy már mindent tud.

-Mióta tudod? – kérdezték tökéletesen egyszerre.

-Hát, néhány napja sejtem, de végképp akkor lettem biztos benne, amikor alig tudtam felrángatni magamra ezt a ruhát. – libbentette meg a vékony anyagot Gabriela. –De Te mióta tudod, és főleg honnan?

-Jobban vagy? – hagyta figyelmen kívül a kérdést a férfi és aggódva nézte a nő arcát.

-Túl fogom élni. – motyogta Gaby, átkozva a gyengeségét, amiért így kellett kiderülnie ennek a csodás kis titoknak.

-Ezt örömmel hallom, mégiscsak borzasztó dolog lenne újdonsült hitvesemet elveszteni az esküvőm napján. – vigyorgott a férfi.

-Ezzel ne viccelj! – nyelt nagyot az asszony.

-Nem viccelek. Tudom, hogy ezt a témát mindig kerültük, de volt már feleségem. Tudom, milyen az, amikor a szeretett nő teste megváltozik, pedig még senki sem sejti az igazi változást, ami odabent zajlik. Mindig jó voltam ebben, az apám régen mindig azért morgott, hogy nem az idegenforgalom felé kellett volna vennem az irányt, hanem az orvosira. De nem éreztem magamban az elhivatottságot, hogy bármikor elhívjanak a családom mellől… erre megtaláltam a másik olyan hivatást, a vendéglátást, ami legalább ennyire nem családbarát szakma. De ez nem az a pillanat, amikor a szakmám árnyoldalairól akarok neked előadást tartani. Csak szeretném, ha megértenéd, miért nem vagyok meglepve. ...Gondoltam ám rá azóta a hétvége óta, hogy a zabolátlan  szenvedélyünknek vajon lett-e következménye. – kacsintott a nőre. -Teljesen elment akkor a józan eszem, annyira örültem, hogy végre ott vagy velem, hogy ölelhetlek, és láthatóan sikeresen túléltük az első hullámvölgyünket. Még magamban sem akartam szakításnak nevezni. ...Szóval, nem tudom, hogy te mit éreztél, amikor rájöttél, hogy összehoztuk ezt a babát, de nagyon szeretném, ha nem éreznél haragot vagy ilyesmi… amiért nem vigyáztam. Ez egy csoda, Gaby! És azt hiszem, a legszebb eljegyzési, sőt most már esküvői ajándék, amit csak el lehet képzelni. Igaz, hogy valamikor a távolabbi jövőben képzeltem el, ahogy egy reggelinél mondjuk egy kis bébicipőt teszel a tányérom mellé, de én leszek az utolsó, aki reklamálni fog, amiért nem így történt. 

-Anyám ma jött rá, éppen az indulás előtt, és azt mondta, lehet, hogy nem fogsz örülni. – sóhajtott a nő.

-Anyád se tudhat mindent, és még mindig nem ismer engem. – kacsintott rá a férje.

-Mondtam már neked, hogy mennyire szeretlek? – simogatta meg Rowan arcát, aki úgy nézte őt, mint valami ritka és értékes kincset.

-Hát, eltekintve a templomban elsuttogott fogadalmadtól... talán csak egyszer... na, ez viszont megbocsáthatatlan mulasztás a részedről. – vágott játékosan durcás képet a férfi. -Ha már az esküvőnk napján se mondogatod folyamatosan, mire számítsak majd a tizedik, a huszadik vagy az ötvenedik házassági évfordulónkon?

Minden szavát egy-egy leheletfinom érintés követte, amelynek nyomán Gabriela úgy érzete, mintha a bőre lángra gyúlna.

-Lehet, hogy nem mondtam, de tudd, hogy minden gondolatom az, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért találkoztam veled... és... – tette hozzá huncut mosollyal, látva, hogy a férfi örömmel, mégis valami nagyon fontosat hiányolva hallgatja - ... és ... nagyon szeretlek! Tudod... szeretlek, szeretetből megyek hozzád, véled megelégszem, soha el nem hagylak... – idézte az esketési fogadalom részletét.

-...és esküszöl, hogy örömmel fogadod a gyermekeket, amelyekkel megajándékozlak... – csókolta meg Rowan az asszonyt. –Még azt sem mondhatom, hogy titkolóztál volna, hiszen az egész násznép előtt árultad el.

Gabriela csendben hagyta, hogy a férje kigombolja a ruhája milliónyi apró gombját, nem törődve vele, hogy összegyűri a drága kelmét, letolja a derekára, és kiemelje a mellét a csipkekosárból.

-Megvan a magyarázat a változásra. Már azt hittem, nem jól emlékszem. Vadító volt a dekoltázsod. – húzta végig a száját a nő két melle közti völgyön. Türelmetlenül félrehúzta a pántot, hogy zavartalanul élvezhesse a bársonyos bőr tapintását. Hüvelykujjával lassan, érzékien kőrözni kezdett az előremeredő mellbimbó körül. Gaby felsóhajtott. Érezte, ahogy a szenvedély feledtet vele mindent, ájulást, halvány bűntudatot, csalódást, amiért óvatlanságukkal ilyen váratlan helyzetbe hozták önmagukat.

Rowan türelmetlenül rázta le a válláról az elegáns szmokingfelsőt, aztán az apró gyöngyházgombokat szinte letépte, ahogy az ingétől igyekezett megszabadulni. Ahogy összekapaszkodva visszadőltek az ágyra, Rowan a nyelvével kezdte becézgetzni a nő nyakát, vállát és egyre lejjebb kalandozott. Lehunyt szemmel megtalálta, amit keresett; nyelve hegyével körbesimította, majd gyengéden a fogai közé vette a mellbimbót, melyben a vágy villámcsapásként hasított végig, le egészen a nő teste mélyéig. A férje lassan kikapcsolta a harisnyáját, aztán letolta a lábain, túlságosan is sok időt töltve ezzel a mindkettőjük számára kínzó feladattal. Nézte a feleségét, ahogy kibomlott hajjal, csóktól ragyogó tekintettel, fénylő ajkakkal és remegő testével az érintésére vágyakozva feküdt előtte. Lebarnult bőrén szinte világított a hófehér csipke, és csalhatatlanul irányította Rowan tekintetét testének legfelajzottabb pontjaira. A férfi feltérdelt mellette és a szemébe nézve kibontotta az övét, majd a nadrág gombolását. Gaby mozdulatlanul, a szemével követve minden mozdulatot, figyelte. Ujjaival a selyembe markolt maga alatt, mielőtt a férfit ragadja meg. Nem! Most csak a szeme akart élvezkedni és várakozva figyelte, ahogy egymás után szabadul meg a ruhadarabjaitól, mígnem úgy nyúlt el mellette, mint egy lusta nagymacska. 

-Hééé, rád várok! – mormolta halk csalódottsággal, mire Rowan elnevette magát.

-Rengeteg időnk van, de van itt valami apróság, amiről előbb beszélnünk kéne, mielőtt megint úgy elveszítjük a fejünket, hogy csak utólag eszmélünk… - kacsintott Gabyra, aki értetlenül nézett rá. Ha most akar a fogamzásgátlásról gondoskodni, akkor kicsit elkésett a dologgal, nem?

-Gaby! Szeretlek! Imádom a lányodat, de visszavontam az örökbefogadási kérelmemet. Azért mondom el ezt neked most, hogy még véletlenül se hidd azt, hogy azért tettem, mert most lesz egy vérszerinti gyerekem tőled. Ez semmit nem változtat azon, hogy Vicky iránt hogyan érzek. Ha Daniel meggondolná magát, még aznap elindítanám a dolgot újra. Ezt tudnod kell! – nézett rá a nászéjszakáján túlságosan is komolyan a férfi.

-Köszönöm, hogy elmondtad, de soha nem gondoltam volna rólad, hogy azért... szóval, hogy ez a baba... Row, te olyan jó ember vagy, amilyet talán még sosem ismertem, és én boldog vagyok, hogy gyerekünk lesz. – húzta le magához a férje fejét. –Szeretlek, és alig tudom elhinni, hogy ez – emelte a férfi felé a csípőjét – mostantól jogom és kötelességem lesz. Azt hiszem, a házasság vonzó dolog. – kuncogott kéjesen, ahogy megérezte a férfi meleg ujjainak mohó érintését.

-Én sem gondoltam volna, de percről percre jobban tetszik. – vigyorgott a férfi. –Amúgy mikor mondtad volna el?

-Talán már ma éjjel, de mindenképpen ágyban, párnák között, nem a bálterem padlóján. – vágott grimaszt Gabriela. –Tudod, ez a sok orchidea kicsit késve érkezett, a bőséges gyermekáldás máris kipipálva.

-Gondolod, hogy ikrek? – könyökölt fel a férfi, félig-meddig a nő meztelen testéhez simulva, és tenyerével szinte teljesen betakarta a nő még lapos hasát.

-Nem hiszem, a családi krónikákban nem volt egy iker-terhesség sem.

-Hát, a mi családunkban sem. Kár. Tetszett volna a gondolat. – vont vállat a férfi. ...-Alig ettél ma valamit. Nem vagy éhes?

-Nem, kösz. Így is alig kaptam levegőt abban az átkozott ruhában. Az utolsó időben már nem próbáltam fel és ma majdnem ott álltam ruha nélkül.

-Nekem úgyis tetszettél volna. – simogatta meg a férfi. –De miért nem öltöztél át a templom után valami kényelmesebbe?

-Mert úgy néztél rám, mint szomjazó az oázis kútjára a sivatagban. Jó érzés volt.

-Ne csodáld! Olyan voltál ebben a szűzies ruhában, mint egy álruhás örömlány. Minden kívánatos porcikádat kihangsúlyozta, a domborulataid érintésért kiáltottak. – suttogott szenvedélyesen a férfi.

-Csak levegőért... – nevetett Gaby. –De amióta lehúztad rólam és újra kapok levegőt... minden más érzékem életre kelt ám – kacsintott a férfira és egy hirtelen mozdulattal hanyatt lökte. Feltérdelt és szimatolva bújt a nyakába... mélyeket szippantott az ismerős illatból, amely a legkülönfélébb hatásokat gyakorolta rá, amióta csak ismerte a férfit. Megnyugtatta, felizgatta. A friss, mégis Rowan izgatottságának illatát is magában hordozó pára kábító volt, s egyúttal gyógyír. Mostanában érzékeny volt a szagokra, még Vicky megszokott habfürdőjének illata is felkavarta a gyomrát, de szerencsére a teste mindennél és mindenkinél jobban kívánta a férfit, így az ő illata még ebben a felbolydult állapotában is kellemesen elzsibbasztotta.

Rowan engedelmesen hagyta, hogy kielégítse a kíváncsiságát, feltérképezve minden négyzetcentiméternyi vágyakozó férfitestet. Fekete passzos alsójának börtönéből kiszabadulva kéjesen adta át magát a kényeztetésnek. Ujjaival cirógatva maga fölött a nő testét, kuncogva homorított bele a mind merészebb érintésekbe. 

-Már úgy heverésztünk itt az előbb, mintha maratoni szundizásra készülnénk, nem valami egetverő szeretkezésre... érdekes nászéjszakának ígérkezett. Szerintem megdöntöttük a leghosszabb nászéjszakai előjáték rekordját. De szerencsére már látom a fényt az alagút végén... – mormolta a férfi.

-Honnan tudod, hogy már a célegyenesben vagyunk? – nyalogatta végig a férfi hasán sötétlő szerelemösvényt a nő, mire az egy váratlan mozdulattal maga alá fordította.

-Onnan, hogy én eddig bírtam és most átveszem az irányítást, Mrs. Marshall. Nem tudom, hogyan tervezte a továbbiakat, de sajnálattal közölnöm kell, a terveit az éjszaka későbbi óráiban tudja már csak valóra váltani, mert én egy pillanattal sem tudok tovább várni. – nyögte a férfi és elmerülve a várakozóan nedves ölben bebizonyította, hogy nem túlzott. Gabriela mégsem emelt kifogást, és tudta, hogy az előbbi ígéretet is beválthatja majd. Később. És ez pontosan így volt jó.