Vigyázok rád 3.

-Szebb napot mindenkinek! Iszonyat hideg van odakint. – jelentette, mintha ők ketten nem a kinti zegernye elől menekültek

volna be a kávéház barátságos melegébe. Átkozta ezt a szeszélyes novembert, mert pont most kellett a szabadban dolgoznia, bár még mindig jobb volt, mint az előző, amikor a születésnapján elmentek bulizni, aztán hazafelé összevissza csúszkálva araszolt velük a taxi a hirtelen leesett majd húsz centis hóban. Kíváncsian és még mindig meg-megborzongva nézett a barna hajú lányra, aki minden elfogódottság nélkül beszélgetett a barátjával, mintha régi ismerősök lennének. Nem is emlékezett rá, hogy látta-e már Robertet ilyen nyugodtan üldögélni egy friss ismeretség mellett. Máskor olyan viccesen próbálta produkálni magát a lányok előtt, de most nyugodt volt, mintha ez a csinos kis barna nőként teljesen hidegen hagyná, viszont régi barátság fűzné hozzá.

-Kate Hollins, Joe Kézdy – mutatta be őket egymásnak Robert, és észrevéve Kate bizonytalan pillantását, hozzátette: -Joeval egy itteni forgatáson barátkoztunk össze, magyar, és remek operatőr. Az igazi neve kimondhatatlan, viszont ma van a születésnapja.

-Gratulálok! – mosolygott a férfira Kate. Joe a szemét még mindig köztük jártatva kihúzott egy széket és nagy szusszanással leült. A pincér a következő pillanatban elé tette a kávét és egy konyakot. A férfi tétovázás nélkül beleöntötte a kávés csészébe, aztán a kezébe szorítva a forró porcelánt, élvezettel szimatolta a finom párát. Végül Kate-re nézett.

-Köszönöm a gratulációt! ...Ez a kávé most életet ment, mert dél óta kint ténferegtünk a Hősök terén, és egyetlen asszisztensnek sem volt annyi esze, hogy ránk is gondoljon. Bezzeg a színészek meg futkostak a lakókocsijukba melegedni és pisilni a sok forró teától. Esküszöm, még a gyomrom is kihűlt, annyit kellett a srácoknak magyarázni, mintha a hideg az agysejtjeiket is lefagyasztotta volna.

Kate kuncogva hallgatta a zsörtölődést és képzelte maga elé a jelenetet, aztán a táskájáért nyúlt. Ideje, hogy búcsút vegyen a fiúktól, hiszen még annyi mindent akart felfedezni ezen a délutánon, és talán nem ártana a barátnőire is vetnie egy pillantást. Robert lefogta a kezét, amikor elő akarta venni a pénztárcáját.

-Eszedbe se jusson! A vendégem voltál. ... Mi még maradunk dumálni – nézett Joera, aztán folytatta –de ha a barátnőidet rá tudod beszélni, talán elmehetnék este együtt valahová, ahol jó zene van. Persze, csak ha van kedvetek...

*

Este tízre Robert és Joe annyi mindent osztottak már meg egymással az eltelt hónapokban történtekről, hogy igazán rájuk fért

egy kis mozgás és főleg néhány korty, hogy kiszáradt torkuk új erőre kapjon. Őszintén beszéltek a másiknak magánéleti válságukról, egy idő után őrültnél őrültebb ötletekben látva a megoldást. Robert indulatosan ordas nagy cafkának nevezte Joe exét, mire a srác bánatosan rávigyorgott.

-Nem hibáztathatom. Rengeteget voltunk külön. Nekem kellett volna időben eldöntenem, hogy a munka vagy a házasság. Ez nem egy családbarát meló, úgyhogy talán nem kellett volna annyira akarnom mind a kettőt.

-Ez hülyeség! – csattant fel Robert, mert egy kicsit találva érezte magát. -Ha így lenne, akkor ebben a szakmában kihalna az emberiség jelentős része. Persze, hogy nem könnyű, de egy igazi szerelem nem múlhat el csupán attól, hogy sokat vagytok távol egymástól. 

-Idealista vagy még mindig. – csapott a vállára Joe, és Robert tudta, hogy a fiú még mindig azt hiszi, ő és Kristen valaha összejönnek. Pedig az egy egészen más helyzet volt. Akkoriban szinte sülve-főve együtt voltak a véget nem érő közös forgatások miatt, és a lány árulása így érte. Ettől volt fájdalmasabb, meg persze attól a talán valóban idealizált képtől, ami őbenne élt az összetartozásról. De hát mit tudott ő ezekről a dolgokról? Amit otthon látott. Egy olyan családban, ahol anya otthon volt, apa meg minden este időben leült a vacsorázó asztal mellé. Talán neki kéne újragondolnia az elvárásait. Mindegy, az a történet már a múlté, ma Joe szülinapját ünneplik, úgyhogy talán jobb lenne valami vidámabb témára terelni a beszélgetést.

Végül már korgó gyomorral a szálloda halljában terpeszkedve arra vártak, hogy a lányok elkészüljenek végre. Kate  körülbelül egy órával ezelőtt telefonált, hogy a barátnői is szívesen csatlakoznának a szülinapi bulizáshoz. 

Első lépésként vacsorázni indultak a Nagymező utcai Apacuka étterembe. Ezt a helyet Robert még nem ismerte, Joe annál is jobban, mert ugyan csak egy éve nyitott, de azóta már törzsvendégként járt vissza a remek konyha miatt. A lányoknak nagyon tetszett a franciás könnyedséggel párosított magyar konyha, és a hely, amely  szinte galériaként is működött. A monumentális belső terekben képzőművészeti tárgyak és könnyed jazz mellett falatoztak. Egészen felvillanyozta őket a tény, hogy egy világhírű színész társaságában tölthetik az estét, és már régen megfeledkeztek a tegnap estét követő kínos éjszakáról, amiről azt hitték, túl sem élik. Joe megismertette őket a mézes pálinkával, és innentől  a barátnői szivacsként szívták magukba a megszelídített italt. Kate néha a szemét forgatta, ahogy a két fiú megállás nélkül tette nekik a szépet, de a barátnői szinte itták az időnként finoman becsomagolt, máskor nyíltan flörtölő szexista dumát. 

Elnézést kért és kisurrant a mosdóba. Sem Lorna, sem Bailey nem érezte szükségét, hogy kövesse, ahhoz túlságosan jól érezték magukat. Annyira jól, hogy észre sem vették, ahogy ő szépen lassan körön kívülre került. A tükörrel szemben állva nagyot sóhajtott. Vedd már észre magad! – korholta a tükörképét. A csajoknak bejött Robert és úgy tűnt, a vöröshajú magyar fiú legalább annyira, és nagyon úgy tűnt, az érdeklődés kölcsönös. Még fogalma sem volt róla, merrefelé kanyarodnak vacsora után, de eldöntötte, hogy felesleges harmadikként nem fog a nyakukon ülni. Igazából nem is ez volt a baja. Kicsit kifosztottnak érezte magát, hiszen ő futott össze a férfival, ha nem találkoztak volna, ők ketten most nem pasizhatnának vidáman, ráadásul az apja révén szinte már ismerték is egymást Roberttel, most mégis szívhatja a fogát, miközben Bailey lassan nyílt színen mászik rá a srácra. Eddig  sosem zavarta a barátnője ezen tulajdonsága, ahogy könnyedén oldódott fel egy friss ismeretség mellett. Egy ideig reménykedett, hogy Robert visszafogottabb lesz, óvatosabb, de pillanatnyilag nagyon úgy tűnt, hogy az apja gondosan elhallgatta előle, hogy a fickó egy pinabubus. Nem mintha azt várta volna, hogy Robert őt tüntesse ki a figyelmével… vagy mégis? Már maga sem tudta. Miután biztosította róla a tükörben vele szemben grimaszoló lányt, hogy ez őt tulajdonképpen egyáltalán nem érdekli, kirúzsozta a száját és kicsit megcsipkedte a sápadt arcát. Ha már vesztesként kell elhagynia a terepet, akkor tegye ezt teljes harci díszben.

Már kifelé tartott, amikor a bárpulttól elfordulva egy magas szőke férfi ütközött neki. Éppen búcsúzott a barátjától és a könnyed ütközés a kis barnával már nem is remélt fordulatot ígért az estére nézve.

-Bocsánat! Remélem nem ütöttem meg! – kapta el a lány könyökét, miközben kutató tekintettel végigmérte, és Kate meglepve érzékelte, hogy érti az elhadart bocsánatkérést. Persze nem kellett volna meglepődnie. A vendégkör túlnyomó része külföldiekből állt, mindenfelől angol szavakat lehetett hallani, itt-ott spanyol vagy német nyelvű beszélgetésekkel tarkítva. Visszamosolygott a szimpatikus arcra.

-Nem, nincs semmi baj. Én voltam figyelmetlen.

-Egyezzünk ki döntetlenben! Meghívhatom valamire? – fordította kicsit félre a fejét a fiú a pultos mögött sorakozó kínálatra nézve. Kate nagyjából vele egyidősnek saccolta. Nem emlékezett rá, hogy eddig csak egyszer is ránézett volna, amíg vacsoráztak, de hát ki hibáztathatta volna; volt neki az asztalnál éppen elég látnivaló. Mostanra már túl sok is. Pedig észrevehette volna a jóképű szőkét, ha nem azon rágja magát, amit a barátnői művelnek Roberttel.

-Köszönöm, de társasággal vagyok. – biccentett az asztaluk felé, ahol a két páros éppen hangosan nevetett valamin.

-Melyikük a szerencsés? – nézett arra a fickó is, mire Kate úgy döntött, őszinte lesz.

-Egyikük sem, én vagyok a felesleges kerék. De már nem sokáig, mindjárt fizetünk és én már megyek is vissza a szállodába.

-Jaj, ne! – tette a szívére a kezét a férfi. –Olyan fiatal még az este, és ebben a pillanatban derült ki, hogy szerencsém van. Nem mehet el!

Kate nevetve nézte a színpadias mozdulatot. –Színésznek kéne mennie, jól csinálja!

-Annyira jól, hogy itt marad?

Kate egy pillanatnyi tétovázás után döntött. Miért is ne? Ő is jól érezheti magát.

-Annyira jól. – sóhajtott beleegyezően. –De… akkor jöjjön, csatlakozzon hozzánk! Kate vagyok.

-Jörg vagyok Odense-ből, Dánia – tette hozzá magyarázatképpen. –Akkor… bemutat?

Kate feszengve állt meg az asztaluk mellett. Elsőként Robert nézett fel rá, aztán össze is húzta híresen dús szemöldökét. Ez meg ki a franc? – volt a kérdés az arcára írva.

-Hadd mutassam be Jörgöt Dániából, megbeszéltük, hogy ő is velünk tart, ha nem bánjátok.

Robert tekintete újra végigfutott a magas, szőke férfin. Hol a faszban szedte össze Kate ezt a vikinget? Egy pillanatra nem figyel rá és már itt fogja a könyökét egy vadidegen pasi. Próbálta lenyelni a békát, amit őszintén szólva megkönnyített, amikor Bailey kezét érezte meg a combján. Ismerte és kedvelte az örömökre nyitott lányoknak ezt a fajtáját.

-Persze, semmi baj! – morogta végül és a kezét nyújtotta. –Thomas.

Joe-nak a szeme se rebbent, nem ez volt az első alkalom, amikor a barátja a második keresztnevét használta. Bailey vihogva kacsintott: -Bizony, ő …Thomas, az édes Tommy fiú. 

Kate a szemét forgatva grimaszolt a barátnőjére, hogy kicsit vegyen vissza a lelkesedésből, de mint az este során már nem először, Bai most sem foglalkozott vele. A többiek is sorban bemutatkoztak és Jörg a szomszéd asztaltól átemelt egy széket, hogy leülhessen a vidám társasághoz. Robert körbenézett:

-Most hogyan tovább? Táncról volt szó, szülinapos! – nézett a barátjára. Ennek az új srácnak a megjelenésével kicsit leült a korábban már ígéretesen vidám hangulat.

Joe a zsebében kotorászva magyarázott, miközben a tárcáját kereste:

-Van egy jó hely nem is olyan messzire. Jó kis zenével, ha van kedvetek táncolni… - nézett körbe. A lányok persze hevesen bólogattak, az est egyre vidámabbnak ígérkezett. Robert is egyetértően bólogatott, miközben kérte a számlát. Joe elől elkapva a kis noteszt, belepillantott, aztán odanyújtotta a pincérnek a kártyáját. A férfi ott helyben lehívta a számla összegét, Joe pedig némi forintot tett az asztalra. A pincér arca ékesen tanusította, hogy elégedett az eljárással. 

Hamarosan már a Klauzál utcában sétáltak a Doboz nevű romkocsma felé. Na, ezt a helyet már jól ismerte Robert is. A

BelAmi forgatásakor Joeval és a többiekkel volt már itt. Rettentően tetszett neki, hogy a beltér és maga a ház egy romkocsmára hajaz, ugyanakkor sokkal inkább egy bulis klubhoz hasonlít a hely. Az biztos, hogy nem volt kontár a belső építész, és lenyűgöző volt, hogy a tulajdonos rögtön egy egész komplett bérházat alakított szórakozóhellyé. Londonban sem talált volna hangulatosabb helyet, és nyilván nagy népszerűségnek örvendett a budapesti éjszakában is. Még nem volt éjfél, de a Doboz már dugig volt. Szerencsére annyi bárpult volt, hogy sorbanállással egyáltalán nem kellett tölteniük az időt.

Jörg Kate-re nézett. –Mit innál?

-Mindegy, csak tiszta legyen, ne koktél! – kacsintott rá a lány és Jörg hamarosan két színtelen folyadékkal félig  töltött poharat hozott magával.

-Vodka – nyújtotta oda, aztán a magáét megemelve – Cheers! – szinte egyetlen nyelettel eltüntette a valószínűleg Finlandia-remeket. Kate óvatosan szopogatta a magáét. Már majdnem letette maga mellé, amikor Robert mellette megfogta a kezét.

-Ne hagyd itt! Apád nem mondta még, hogy sose hagyd magára a poharadat és ne fogadj el bontott piát?

-Paranoiás vagy! – nevetett rá a lány.

-Lehet, …de vigyázok.

-Rám nem kell, én tudok magamra. – grimaszolt durcásan Kate.

-Akkor jó – állt fel Robert és Bailey kezéért nyúlt. –Táncolunk?

Kate maga sem értette a kis csomót a gyomrában. Nem kéne foglalkoznia vele, hogy Bailey miért tapad úgy a férfira, mintha a ruhája tartozéka lenne. Ha nem tudná, hogy hülyeség, azt hihetné, hogy csalódottságot érez, amiért délután a kávézóban azt hitte, hogy érdekli a férfit. Kicsit parázott is rajta, hogy az apja vajon mit szólna hozzá. Mostanra meg kiderült, nincs oka aggodalmaskodni, de ettől határozottan nem könnyebbült meg. Végül úgy döntött, nem rágja magát tovább ezen a témán. A többiek táncolnak, ideje, hogy ő is jól érezze magát. Szerencsére Jörg ebben a pillanatban jutott hasonló elhatározásra.

*

Hajnalban a szálloda előcsarnokában Joe sajnálkozva tárta szét a karját. Neki mennie kellett, mert alig öt óra múlva már a forgatáson kellett legyen, és keményen elhatározta, hogy addig alszik pár órát. Lorna marasztalására a szívére tett kézzel eljátszotta a hattyú halálát, amiért nem élhet a meghívással. Szerencsés alkat volt, nála ilyen elhatározásszerűen működtek a dolgok. Képes volt nemet mondani a csábításra, és képes volt napközben ledőlni egy fél órára és azonnal elaludni, aztán pontosan fél óra múlva úgy felülni, mintha ébresztő órára tette volna. Most az a néhány grappa és sör kicsit bekavarhatott, de azért pihentebb lesz, mintha itt folytatná a bulizást. 

Jörg várakozóan  nézett Kate-re, de a lány csak egy édes mosollyal megköszönte az estét. Bármire is számított a szőke viking, azt tőle nem fogja megkapni. Nem mintha a szüzességét őrizgette volna, már rég nem erről volt szó, egyszerűen ő csak szerelemből volt képes ágyba bújni egy férfival, egy vidám este lezárásaként semmiképpen, így aztán nem is voltak még olyan sokan. Az biztos, hogy legalább nyugodt éjszakája lesz, mert a barátnői nem tudják traktálni a Robert iránti rajongásukkal és az élménybeszámolókkal, amelyeknek sikamlós részleteire nem igazán volt kíváncsi, mert külön szobában laktak. Kate szobáját a cége fizette, ezért nem közösködtek. Most kifejezetten örült neki. Jörg kicsit savanyú, csalódott arccal ballagott ki a fényes előcsarnokból Joe nyomában, és amikor Kate megfordult, döbbenten látta, hogy Robert búcsúzkodás helyett a két lány vállát átölelve sasszézik be a liftbe, aztán kaján vigyorral kiintegettek neki: -Jó éjszakát!