Vigyázok rád 4.

-Miss Hollins, minden rendben? – nézett rá a portás aggódva, mire Kate összerezzent. A megbotránkozástól teljesen ledermedt. Nem mintha nem hallott volna már róla az apjától, hogy Robert időnként meglepően intézi a nőügyeit, de ez a nyílt, már-már provokatív vigyor, ahogy a szemébe nézve ölelte magához a barátnőit, azért sokkoló volt. Persze, Dean nem osztott meg vele indiszkrét információkat, de azért sejtette, hogy Robert nemcsak a zenéléssel és olvasással tölti ki az üres óráit. Még örülhet, hogy őt nem hívta magával. A szendeképű Casanova, a fene se gondolta volna róla, hogy ilyen nagy étvágya van. Nagyot nyelt és a lépcső felé indult. Eszébe sem volt utolérni a vidám társaságot, aztán még azzal is szembesülni, hogy becsukódik mögöttük a szállodai szoba ajtaja, aztán agyalhat rajta reggelig, hogy vajon mit művelnek odabent. Remélte, hogy amíg a lépcsőkön felbaktat, lesz ideje lehiggadni. Mindenesetre átkozta a tényt, hogy szomszédos szobában vannak. Ha a vékony falak jóvoltából végig kell hallgassa az édes hármas hancúrozását, akkor inkább a Dunaparton tölti az éjszakát. Amíg lassan lépdelve közeledett a harmadik emelethez, egy kellemetlen gondolat suhant át rajta. …Nem tudta, hogy az ital teszi-e, de határozottan irigységet érzett a barátnői iránt.

*

Korán reggel kitartó kopogás zavarta fel. Szombat reggel van, miért nem hagytok aludni? – sóhajtotta elgyötörten, aztán felkelt és kócosan, kedvenc alvópólója alját húzogatva résnyire nyitotta az ajtót. Odakint Bailey vigyorgott. Tisztességtelenül frissnek tűnt. Ha valakivel, hát vele nem akart most találkozni. Az éjszaka nagy részében úgyis azon agyalt, hogy Robert vajon mit művelt a lányokkal. Eleinte feszülten hallgatózott, aztán részben megnyugodva, hogy semmi nem hallatszik át, részben kielégítetlen kíváncsisággal zaklatott álomba merült.

-Jézusom, Bailey, hány óra? Miért nem alszotok? – suttogta fájó homlokát masszírozva.

-Azért édesem, mert Joe meghívott minket a forgatásra, és mivel Jeremy Irons is itt van, az én helyem mindenképpen ott lesz ma délelőtt. Istenem, el sem hiszem… a világ végére kellett utaznom, hogy teljesen véletlenül találkozhassak vele! 

Kate értetlenül figyelte barátnője ömlengését. Az éjszakát Roberttel tölti, utána meg Joeval találkozik? Ezek szerint a világ női populációja sírhat, mert ha Bailey valakiről rossz bizonyítványt állít ki, akkor az illető garantáltan tehetségtelen. Márpedig a bizonyítvány aligha jeles, ha nem követi ismétlés végkimerülésig. …Közben eljutott a tudatáig, hogy Lorna nincs itt. Akkor talán ő volt a szerencsés és még összebújva alszik a férfival?

-Beengedsz, vagy itt szobrozunk a küszöbön? – nézett rá Bai és Kate sarkig tárta az ajtót.

-Hány óra van egyáltalán?

-Mindjárt kilenc. Nem is értem, hogyhogy te még alszol, mikor mi már a reggelin is túl vagyunk… vagy van nálad valaki? – lesett a nyitott fürdőszoba ajtó mögötti ágy irányába. Kate elképedten nézett rá. 

-Nálam? …Ha még emlékszel, nem én jöttem fel a szobába egy pasi hóna alá bújva. – grimaszolt a barátnője felé, miközben a tenyerébe lehelt. Akárki mondta, hogy a vodka szagtalan pia, nyilván nem tudta, miről beszél. Ő még most is érezte a leheletén azt az átkozott alkoholt. Kimaradt a fogmosás az este! – villant bele a felismerés. Na igen, olyan nagyon foglalkoztatta a gondolat, hogy a szomszéd szobában mi történhet, hogy elaludt, mielőtt még a fogkeféjét megkereste volna. Most azonban a nesszeszerével felfegyverkezve a fürdőbe indult.

-Egyébként honnan ismered? – érkezett a kíváncsi kérdés az ajtókeretből.

-Kit honnan ismerek? – nyomott krémet akkurátusan Kate a fogkeféjére.

-Kit, kit… Robertet. – forgatta meg a szemét Bailey ennyi értetlenség láttán. Mégis, ki a fenéről kérdezősködne itt a tegnapi este után?

-Ja, igazából nem ismertem, csak tegnap futottunk össze az Operaház előtt. …Az apám ismeri. – motyogta tele szájjal. –De ő tudod milyen, sosem beszél a családjáról, úgyhogy Robert nem is tudta, hogy létezem. - …És az este se nagyon vette észre. – tette hozzá gondolatban.

-Pedig Lorral biztosak voltunk benne, hogy Rob nálad fog kikötni. – csicsergett a barátnője.  -…Egy csomó mindent kérdezett, hogy honnan ismerjük egymást, meg van-e pasink… ez a dinnye Lorna meg benyögi, hogy van. Az agyamat dobtam el, hiszen már egy hónapja szakított Pete-vel. Aztán Rob erről a közös utazásunkról kérdezett. …Hogy ez mennyit tud beszélni! Az agyam teljesen elzsibbadt tőle. De tök aranyos, amikor spicces. Még megittuk, ami a minibárban volt, aztán kaptunk tőle két észveszejtő puszit és amikor már azt hittem, megnyertük a lottó főnyereményt, jó éjszakát kívánt. Jaj, annyira más, mint az amerikai pasik, és olyan jó, hogy még nem rontották el. …Mielőtt becsuktuk az ajtót, még hallottam, hogy megáll a tied előtt, azért gondoltam… - dünnyögte Bailey. 

Kate keze megállt fogmosás közben. Bailey hadarása vízmosásként hömpölygött át fájó fején, de a végkövetkeztetés eljutott zsongó agysejtjeihez. Akkor Robert nem maradt a lányokkal? Nem mintha ez őt különösebben érdekelte volna – tisztázta önmagával -, de megnyugtató volt a tudat, hogy a barátnői nem álltak be abba a hosszú sorba, ami a művész úr előtt évek óta nyilván egyre csak nőtt.

-Nos, nem volt itt, csak elszoktam tőle, hogy egymás után két éjszaka is bulizzak és igyak, úgyhogy kellett a pihenés. - törölte meg a száját Kate, aztán megnyitotta a csapot és fejét a még hűvös víz alá tartotta. Egyszerűbb lett volna zuhanyozni, de ha Bailey úgy döntött, itt csicsereg továbbra is, akkor ez is megfelel. Fülében végre nem hallott mást, csak a víz zúgó hangját, élvezettel hagyta, hogy az erős sugár masszírozva járja át a haját; és vakon tapogatózott a samponja után. Amikor a kezébe adták, találomra nyomott a hajára belőle, majd gyors mozdulatokkal eloszlatta a mentolos illatú sikamlós anyagot.  Már éppen a víz alá akarta tartani újra, amikor hosszú ujjak túrtak a kócos sörényébe és rugalmas mozdulatokkal gyúrni kezdték a fejbőrét. Az első reakciója egy kéjes nyögés volt. Ez jóóó! Másodjára azonban kinyílt a szeme a meglepettségtől. Ez egy férfikéz! A hab azonnal a szemébe ment, így aztán megint vakon tapogatózott a törülköző után. Miután ezt is a kezébe adták, a csücskével próbálta kitörölni a szemét maró habot. Kiegyenesedett és a tükörben Robert vigyorgó tekintetével találkozott a pillantása. 

Ez volt az a pillanat, amikor legszívesebben elsüllyedt volna. A pólóját imádta, de nyilván elég rövid volt, ő meg előre dőlve mosta a haját, tehát a feneke a lehető legnagyobb premierplant produkálta. Ráadásul a póló ezer éves volt és a mosásban szerzett néhány kisebb-nagyobb sérülést, amit ő egész egyszerűen lusta volt rendbehozni. Tehát itt ácsorgott a világ legszexisebb férfiúja előtt egy végletekig elnyűtt szürke pólóban és olyan kócos, habos fejjel, amilyen csak bohózatokban fordul elő. Bravó! Végül is, csak hozta a szokásos formáját.

-Szia! – szólalt meg a vidám látomás. –Nem kéne kimosnod a habot a hajadból?

-Te mit keresel itt? – suttogta Kate zavarában bíborvörösen.

-Kopogtam és Bailey beengedett. Azt mondta, nekik már sietniük kell, ne hívd őket, max. sms-t írj, nehogy rosszkor csörögjön bele a telefonjuk a forgatásba. Nekem meg olyan cuppanós puszit adott, hogy még mindig cseng tőle a fülem. Közvetlen kiscsaj, az biztos.

-Tegnap este úgy láttam, nem zavart a közvetlensége. – morgott Kate még mindig a tükörbe bámulva. Robert is gusztustalanul energikusnak tűnt ezen a korai órán. 

-Buliztunk. – vont vállat a fiú, mintha ez mindenre magyarázattal szolgált volna. –Van mára valami programod? – kérdezte hirtelen. Kate egyik lábáról a másikra állva éppen azon gondolkodott, hogy küldje ki, mert még a ma reggeli pisiléssel is adós volt az anyatermészetnek.

-Tulajdonképpen nincs.

-Az jó, akkor meghívlak reggelizni. – mondta Robert és élvezettel nézte a tükörben a hajmosástól átlátszóvá ázó vékony pólót. Kate láthatóan nem vette még észre, mert akkor már sikítva csapta volna be előtte a fürdőszobaajtót.

-Oké – sóhajtott beleegyezően. –Akkor ülj le odakint, amíg én … szóval, dolgom van. – nézett vele dacos farkasszemet. Robert megkegyelmezett neki és behúzta maga előtt az ajtót, aztán odakint nézett körül. Az ágy még szétdúlva, a takaró hosszú kiflire gyűrve, mintha Kate a lábai közé szorította volna. Az egyik párna a földön. Nyugtalan álma lehetett. Felemelte és önkéntelenül is beleszaglászott. Kate illata volt. Fura, hogy ezt ilyen felületes ismeretség után is már be tudta azonosítani.

A lány eközben odabent néhány pislogás után úgy érezte, sikerült felébrednie abból a dermedt kábulatból, amit Robert megjelenése váltott ki belőle. Ez az ébredés azonban újfent zavarba hozta. Mellbimbói majd átszúrták a póló anyagát, ahogy az vizesen rátapadt. Basszus! Látta! De legalább volt annyira úriember, hogy nem hozta szóba. – sóhajtott elkeseredetten.

*

-Akkor, mi legyen a mai program? Te már terveztél valamit? – nézett rá a férfi a croissant felett, ahogy a kávéba áztatta.

-Múzeumba akartam menni, de ha ez téged nem érdekel…

-De, persze… miért is ne… már az idejére sem emlékszem, mikor voltam múzeumban; nem mintha ezzel dicsekedni illenék, de nem vagyok ám akkora bunkó, hogy ne érdekeljen Egyszerűen csak nem fér bele az életembe mostanában. De komolyan, bárhova jutok el a világban, soha nincs rá időm… vagy annyi rajongó vár a szálloda előtt, hogy amiatt teljesen reménytelen körülnézni a városban.  

-Hát, nekem meg a munkám része, de egyébként is érdekel, hogy a világban hogyan dolgoznak a múzeumi kurátorok.

-Jézusom, már megint ez a szó. Oké, bevallom, fogalmam sincs, mit csinál egy kurátor.

-Oké, elmondom, ha megígéred, hogy leállítasz, ha úgy érzed, túl sok vagyok.

-Azt hiszem, ezt megígérhetem. – nevette el magát Robert.

-Szóval, a kurátor elnevezés csak pár évtizede alakult ki, és vált a kortárs művészettel kapcsolatban jelentőssé. A kurátori munka sokkal inkább hasonlítható az archívistáéhoz, aki szereti, mélyrehatóan tanulmányozza is azt, amivel foglalkozik. Ebből a szempontból a kurátori gyakorlatban csak másodlagos, bár nem elhanyagolható az adminisztráció és a pénzügyek intézése. Eleinte még főleg az esztétikai értékeket szem előtt tartva egy kiállítás szervezését jelentette a múzeumok fehér falai között. Az új művészeti irányzatok és új médiák azonban olyan műalkotásokat is létrehoztak, melyek nem szoríthatók be a múzeumok falai közé. A kurátorok számára az esztétika helyett fontosabbá vált a műalkotások lényegi megértése és olyan, általában nem hétköznapi környezetbe való helyezése, amelyben a műalkotás valósággal új értelmet kap. A szubjektivitásból adódóan a jó kiállítás a kommunikáció terévé, párbeszédek, viták helyévé válik.

-Ez kicsit úgy hangzik, mintha az értelmező kéziszótárt olvastad volna fel. – grimaszolt Robert.

-Oké, mondtam, hogy szólj, ha untatlak! – vonta meg a vállát Kate.

-Nem arról van szó, hogy unalmas, csak nem jutottam sokkal közelebb ahhoz, hogy tulajdonképpen mit csinálsz.

-Oké, akkor megpróbálom másként megközelíteni. …A kurátor hidat épít a művész és a közönség közé. Szoros kapcsolatban áll a művésszel, de valamit sosem szabad elfelejtenie: Ahogy Jean-Christoph Ammann, a frankfurti Modern Művészet Múzeumának igazgatója megfogalmazta: „Soha ne keverd össze a kiállítás művészetét magával a művészettel”. A kurátornak segítenie kell a nézőt, de nem szabad a szájába rágnia, mit lát. Gondolatokat kell provokáljon, meg kell lepje a közönséget a művész vagy a műtárgyak kiválasztásával. Részese a kiállítás szervezésének, a kiadványok szerkesztésének, a költségvetés elkészítésének, a menedzselésnek.

-Értem. Akkor te tulajdonképpen a múzeumod és a művész közös menedzsere vagy. – vonta le a következtetést összeráncolt homlokkal a férfi, miközben azon gondolkodott, vajon egy ilyen kapcsolat mennyire lehet bensőséges az adott művésszel. Profik között nyilvánvalóan nem, de hát a művészek érzékeny lelkek, ki tudja, meddig kell elmenni az istápolásukban. Steph arca rémlett fel előtte, mintegy ellenkezésként, de aztán úgy döntött, ő egy más tészta, itt maszatos kezű festőkről, az anyaggal birkózó szobrászokról van szó, akik számára a kézzelfoghatóság úgyszólván szakmai elvárás. Abban tudnak hinni, amit saját kezükkel hoznak létre, még ha ez emberi kapcsolatokat takar is. Vajon Kate-nek is vannak ilyen keblére ölelt művészei? Ha már eddig eljutott a gondolatban, a szemei a lány mellére siklottak. Na igen, ott ő is megnyugvásra találna, az elmúlt éjszaka után egészen biztosan. – kalandoztak el a gondolatai.

-Hát, ha a végletekig leegyszerűsítjük, akkor igen, valami ilyesmiről van szó.- hallotta a lány hangját, és ezzel visszazökkent a figyelmes hallgatóság szerepkörébe.

-Akkor ez is eléggé úgy hangzik, mint akinek kevés a nap huszonnégy órája. Strapás meló lehet.

-Néha az. …Igazából mindig az – helyesbített Kate. –Mert mire összeáll egy kiállítás, addigra már régen sínen kell legyen a következő is, és így tovább… nincs megállás. Ma kőkemény harc folyik a látogatottságért és nagyon frissnek kell lenned ahhoz, hogy menjen a bolt. Mert a támogatásokat is akkor tudod jó eséllyel megpályázni, ha sikeres vagy. És akkor az érzékeny lelkű művészekről még egy szót sem szóltam, ők is egy érdekes világ. Szóval, igen, strapás meló. Úgyhogy ez a konferencia nekem most tulajdonképpen egy lazítás. – kuncogott a lány. –Például az ICI, amely a mostani konferenciát szervezte, a megalakulása óta eddig közel száz utazó kiállítást szervezett körülbelül kétezer művész részvételével, a világ tizennyolc országának csaknem négyszáz kiállítási intézményében. Ezt persze képtelen lenne egyetlen csapat lebonyolítani, így aztán az adott kiállítási terekhez alkalmazkodva különböző meghívott kurátorokkal rendezték meg ezeket. Ennek a munkának pedig rengeteg tanulsága van. Catherine Fowle, az ICI igazgatója most ezeket osztja meg velünk. Tudod, a suli csak három éves volt, de a tanulás… ahogy már az elején megmondták, életfogytig tart. 

-Neked való munka lehet. Nemcsak beszélsz róla, de szabályosan ragyogsz, ahogy nekem, együgyű földi halandónak próbálod ecsetelni a szépségét. – vigyorgott a férfi a csészéje pereme fölött.

-Untatlak. – vonta le Kate a következtetést.

-Nem, tényleg, csak annyi mindenre lennék még kíváncsi. És ha hagyom, hogy kiművelj a kurátori munka nehézségeiből, akkor sosem fogom megtudni, hogy meddig maradsz…

-Szerdán utazom el. A lányok már kedden este. Én még Londonba megyek, mert apa ott van és találkozni akarok vele, ha már ilyen közel vagyunk egymáshoz. Tudod, otthon nagyon ritkán tudunk összefutni.

-Furcsa, hogy sosem beszélt rólad. Azt tudtam, hogy elvált, de azt, hogy gyereke is van… nem is sejtettem.

-Gondolom, amikor a menedzsered felfogadta, akkor elég volt róla ennyit tudni. Ráadásul, ha gyerekről beszélnek, mindenki kis kölykökre gondol, a felnőtt gyerekeket már nem is veszik gyerekszámba. – kuncogott Kate.

-Lehet, de akkor is… olyan sokat beszélgettünk a hosszú közös útjaink alatt. Annyi szarságot látott körülöttem, és én kértem tőle tanácsot, de ő nem fogadott a bizalmába, hogy elmondja, van egy gyönyörű lánya. – ráncolta a homlokát Robert, és hirtelen kicsit megbántottnak érezte magát, amiért Dean egy ilyen jelentős információt elhallgatott előle. Nem értette, miért.

-Egy: van tükröm és nem vagyok gyönyörű. Furcsa az arcom, legalábbis ezt mondták rám legutóbb, amikor … nem érdekes… - harapta el a mondatot Kate. -Kettő: ez nem bizalom kérdése apánál… senkinek nem beszél a családjáról. Amiről nem tudnak, azzal nem tudják sarokba szorítani. Ez még a seregben vált a szokásává és új szakmájában is ehhez tartja magát. Ennyi.

-Nos… akkor egy: igenis gyönyörű vagy, ez nem vitatéma, én így látom. Pont. – válaszolt a férfi. Nem kérdezett vissza, ki volt az, aki láthatóan megbántotta, amiért furcsának nevezte, ez egyelőre nem is tartozott rá. Az illető viszont alighanem nagyon felületesen ítélkezett, ócska, idejétmúlt klisék alapján. Ez a lány valójában tényleg szép volt. Talán nem klasszikus szépség, de valahogy több is annál. Aztán folytatta: -Kettő: azt sem tudtam róla, hogy a seregben szolgált. Persze, elég kézenfekvő. A legtöbb testőrnek van szolgálati múltja, vagy a seregből, vagy a rendőrségtől… gondolhattam volna. …Ha meglátogatod Londonban, akkor újra összefuthatunk, velem lesz megint.

-Tudom. …El ne áruld, hogy tőlem tudod, de szívesen van veled. Ha nem ütközik valami régebben lefoglalt melójába, mindig veled van, de adott vissza már megbízást is valami fal indokkal, mert inkább téged választott. Úgyhogy érezd magad megtisztelve!

-Ezt mondanod sem kellett volna! Kedvelem.

-Hát, ha igazán kedveled, akkor egy estére elengeded a lányával. – nevetett rá Kate.

-Ez most protekciós kérés? – incselkedett Robert. –Mert ha igen, akkor valamit jogosult vagyok kérni érte cserébe.