A késői reggelit és a kissé elhúzódó beszélgetést követően a
nyakukba vették a várost. Jártak több magángalériában, végezetül pedig a
Nemzeti Múzeumban is. Kate egész idő alatt magyarázott, a végére Robert úgy
érezte, minden újabb információ csak egy korábbi elhullajtása után jut be a
fülén. Mégsem lázadt, mert úgy érezte, valami olyat pótolt ezen a minden
tekintetben gyorstalpaló tanfolyamon, amire kamasz kora óta nem fordított sem
időt, sem energiát. Márpedig rengeteg dolgot nem érthet meg a saját munkája
kapcsán, a forgatókönyvek olvasásakor és a kamerák előtt, ha nem ismeri a
művészettörténeti hátterét egy kornak, egy művésznek, egy művészeti korszaknak.
Kate pedig nagyon otthonosan mozgott ebben a világban. Nemcsak a tárgyi tudása
nyűgözte le, de az az energia is, amivel képes volt átadni a tudását.
-Tanítanod kéne! – mondta tárgyilagosan, amikor kiléptek a
hatalmas klasszikus csarnokból és az időközben eleredt esőtől csúszós lépcsőkön
óvakodtak le. Kate a tényszerű megállapításba burkolt dicséretet csendes
derűvel raktározta el magában. Valamikor régen pontosan ez volt a terve, de
aztán megérezte ennek a munkának az alkotással és utazásokkal járó szépségét,
és most már nehezen mondott volna le erről is. Amikor már a Múzeumkert apró gyöngykavicsa
csikorgott a cipőtalpuk alatt, a férfi a fejére húzta a kapucniját és aggódva
nézte, ahogy a lány az eddig a nyakába tekert kendőt köti a fejére.
-Vennünk kéne egy esernyőt!
-Minek? Ez csak egy kis víz. – vont vállat Kate. Már
sötétedett, az eső és a sötét a sárgafényű lámpákkal varázslatos fényjátékkal
kápráztatta el őket.
-Meghívhatlak vacsorázni? – kérdezte Robert, miközben
magában megállapította, hogy Kate milyen magától értetődően karol belé. Nem
igazán tudott rajta kiigazodni, mert az egyik percben távolságtartónak tűnt,
mint például tegnap este is, ma pedig, mint egy jó haver, állandóan
megérintette, viccelődött vele. Ha nem tartotta volna képtelenségnek, akkor azt
mondta volna, a mai napjuk gyengéd flörtöléssel telt, és a rengeteg információ
csak azért zúdult rá, hogy kiegyensúlyozza a dolgot.
-Jó ötlet! – bólogatott Kate, aztán elnevette magát. –Reméltem,
hogy már te is gondoltál rá, mert csak a kabátom vastag anyagának köszönhetem,
hogy nem hallottad, de az elmúlt öt percben már szinte szünet nélkül korog a
gyomrom. A reggeli óta csak ittunk, és most már nagyon úgy érzem, valami
szilárdnak is a gyomromba kéne kerülnie.
-Lehet, hogy vastag ez a kabát, de szinte issza magába a
vizet – csippentette két ujja közé a férfi az ázott anyagot. Meg fogsz fázni! Menjünk
vissza a szállodába, étterme annak is van, nem is rossz…
-Okkké! – koccant össze Kate foga, ahogy a feltámadt szélben
meglegyintette a hideg légáramlat, mire Robert kilépett a járda szélére és
leintette az első közeledő taxit, aztán a lányt maga előtt tolva beszálltak.
Bemondta a szállodája címét, aztán a mai napon talán először, hallgatagon
nézték az esőben ázó várost, ahogy a délutáni szürkeségét most a fényreklámok
és a közvilágítás jóvoltából ragyogó ruhára cseréli.
*
-Mi az a film, amit forgatsz majd? Persze, ha nem titok. –
kérdezte Kate, amikor a pincér lepakolta eléjük a mai ajánlatot, serpenyőben
sütött lazacérméket aprózöldségekkel, nantua szósszal. A nantua szósz örök rejtély maradt volna a
számukra, ha rajta múlik, de Robert gyanakodva rákérdezett a rendeléskor és a
pincér rezzenéstelen arccal világosította fel őket, hogy egy tejszínnel
gazdagított besamel mártás, amelyben rák farkak vannak. Az információtól
megnyugodva rendelték meg az ételt, és így kitálalva csak egyetlen problémát láttak...
az egésznapos járkálás után ez biztosan kevés lesz.
-Dehogy titok. Állítólag már rajongói oldala is van, pedig
még semmit nem tudnak róla, csak az eredeti könyv címét és a szereplők
névsorát. Alan Titmarsh: Kísért a múlt című regénye alapján készül. Ez lesz az
első filmem a Twilight óta, ami Angliában játszódik és ott is forgatom az
elejétől a végéig. Olyan helyekre jutok majd el, ahol gyerekkoromban jártam
utoljára, úgyhogy már csak ezért is nagy élmény lesz a forgatás. Legalábbis
remélem.
-Nem ismerem a regényt. Elmondanád röviden a történetét?
-Huh, hát elég nehéz, mert kicsit misztikus, több idősíkon
játszódó történet. Napjainkban játszódik az egyik szál. Én alakítom a főhőst,
aki egy történelemtanár, akinek kudarcba fulladt a házassága és pillanatnyilag
úgy tűnik a tanári pályafutása is. Hősünk nekilát, hogy felkutassa az őseit, és
amint egyre mélyebbre ás, felfedezi, hogy a múlt legalább annyira
kiszámíthatatlan, mint a jelen, és hogy a kétszáz évvel korábbi események
sokkal inkább hatással vannak az életére, mint azt valaha sejtette volna. Még
talán szellemek is lesznek a történetben,mindenesetre kísérteties jelenségek
egészen biztosan.
-Jaj, ezt az utóbbit kihagyhatták volna. Utálok rettegni.
Bailey is olyan hülye volt nemrég. Küldött egy linket, hogy nézzem meg.
Kiskacsák úsztak egy tavon, békés, idilli kép, aztán hirtelen valami visító
szőrmók ugrott a kamera elé, majdnem bepisiltem az ijedtségtől, és még percek
múlva is majd kiesett a ketyegőm. Csak vicc volt, de nekem majdnem elég egy
infarktushoz.
-Pedig annál vidámabb dolog kevés van, legalábbis, amikor
tudod, hogy csak szórakozásból kell rettegned, a valóságban minden rendben van.
-Nekem a szórakozás köszönő viszonyban sincs a rettegéssel.
– tiltakozott Kate, aztán hunyorogva nézte a szemben ülő férfi kaján
arckifejezését. –Most mi van? Mit mondtam?
-Hát, ha már így feldobtad a labdát, akkor szívesen
megkérdezném, hogy mit értesz a szórakozáson, de nem akarom kihúzni a gyufát,
úgyhogy inkább hallgatok. – vigyorgott a férfi. Kate a szemeit forgatva
falatozott tovább, sejtette mire gondol a férfi, de most nem akart belemenni
egy magyarázkodásba, mert azzal csak még jobban zavarba hozná önmagát. Egy
ideig hallgatagon ettek, aztán újra Robert szólalt meg.
-Ha már úgy döntöttél, hogy Londont is útba ejted, akár
találkozhatnánk is.
-Úgy érted, együtt… apa, Te és én?
-Nem, nem igazán. Apád nélkül… már ha sikerül rábeszélnem,
hogy ne kövessen bennünket. – vigyorogta el magát a képtelen gondolatra.
-Nem tudom… minek… talán egyedül vagy és egy barátra van
szükséged… - puhatolózott óvatosan Kate.
-Nem, barátaim …már vannak. – kapott be egy falatot a férfi
és elmélyülten rágta az amúgy omlós halhúst.
-Ha nőre van szükséged, nálam nem jó helyen keresgélsz. –
motyogta Kate, felkészülve rá, hogy rossz szokása szerint most is félreértett
valamit, és hihetetlen kínos helyzetbe hozza magát.
-Miért? – nézett a szemébe Robert, és a tekintete komoly
volt, egy cseppet sem incselkedő.
-Miért? …Hát, egyrészt az apám miatt… de nem, … igazából nem
akarom azt, ami veled jár… mint például… a múlt este Lornával és Baileyvel...
-Ezt most nem egészen értem. Nem történt semmi különös, csak
egy játékos este volt. Buliztunk.
-Ha járnánk, akkor erre most azt mondanám: mellettem egy
férfi ne játszadozzon másokkal.
-Hűha, … féltékeny természet vagy? – kacsintott rá Robert és
a szeme villanása már megint az a viccelődő, léha pillantás volt, mint amit
előző este a lassan csukódó liftajtóból rá vetett. Nem tért ki a nyilvánvaló
elszólásra: Ha járnánk… ennyire előre
ő azért nem gondolkodott. Egy kellemes este… de hogy járni… persze, nem kizárt,
de egyelőre még nem gyártott távlati terveket.
-Igen, sőt talán birtokló is tudok lenni… már ha az illető
megérdemli, hogy az legyek. – vágott vissza Kate a folytatásban, magában
gratulálva a frappáns válaszért, ugyanakkor a szemét forgatva, hiszen fogalma
sem volt, miért mond ilyeneket. Még életében nem érzett így senki iránt. És hát
ez az egész hülyeség is volt, hiszen tényleg nem történt köztük semmi, ami ezt
az egész idétlen beszélgetést aktuálissá tette volna. Még csak meg sem
csókolták egymást… Hirtelen eszébe jutott egy kérdés, és még mielőtt
meggondolhatta volna, hogy kimondja, vagy sem, megszólalt:
-Hogy intézed a nő-ügyeidet? Nyilván nem akarod
kiszerkesztve látni a légyottjaidat. Előtte aláíratsz velük valami papírt, hogy
nem nyilatkozhatnak rólad és a veled töltött időről? Baileyék is aláírták?
Robert megütközve tette le az evőeszközt.
-Hagyd már őket! És különben is, veled sem íratnám alá.
-Akkor van ilyen?
-Kate! Nincs. De ha lenne, rád akkor sem vonatkozna. -
sóhajtott kedvetlenül Robert. Ez nem az az irány volt, amerre a beszélgetést
terelni akarta volna. Valahogy olyan üzleties jelleget adott az egésznek, amire
néha valóban szükség volt, de azért a mostani nem az a helyzet volt.
-Lehet, hogy hibát követnél el. … Ha csalódást okoznál,
lehet, kitálalnék a sajtónak.
-Csalódást? – kapta fel a fejét a férfi. –Férfiként? – Nocsak,
a szende kislány… a végén kiderül, nemcsak őt foglalkoztatja a gondolat, mi
lenne, ha a desszertet már a szobájában fogyasztanák el?
-Nem. – rázta meg a fejét a lány. -Emberként. A farkad
mérete és állóképessége nyilván sokkal inkább érdekelné a pletykalapokat, de én
csak arról beszélnék, hogy nem voltál hozzám kedves, átvágtál, megaláztál.
-Jézusom! – sóhajtott a férfi kedvetlenül. –Ilyennek
gondolsz? – kérdezte, miután elegánsan túllépett a nyilvánvalóan provokatív, és
Kate-től szokatlanul nyers kijelentésen, amelyben valószínűleg sok igazság
rejlett.
-Nem, nem igazán. …Csak ha ilyen lennél… ezt lehet, hogy elmondanám
a sajtónak, hogy másokat ne bánthass meg. – vont vállat a lány, magában
reménykedve, hogy az általa indított lavinát mielőbb sikerül egy használaton
kívüli pályára terelni. Nem értette önmagát, mi a fenéért rángatja az oroszlán
bajszát, mert ez a nyílt kötekedés valahogy már a maga számára is annak tűnt.
-Tudod, nem igazán értem, hogy keveredtünk ehhez a témához,
de azt hiszem meg kell kérdeznem tőled valamit. – kulcsolta össze az ujjait az
álla alatt a férfi és mereven nézte Kate harciasan kipirult arcát. A vacsorához
szinte alig ittak alkoholt, az az egy-egy pohár bor, ami eddig elfogyott, nem
lehet oka ennek az inkvizíciónak, de ha Kate úgy döntött, ilyen nagylány, akkor
itt az ideje egy egyenes kérdésnek.
-Tessék, mit akarsz kérdezni? – nézett rá őzikeszemekkel a
lány.
-Rosszul érintett, hogy elmentem a barátnőiddel? – A kérdés
nyílt volt, egyenes és Kate-nek tulajdonképpen fel kellett volna készülnie rá,
hogy a korábbi piszkálódásaiért valami hasonló reakciót vált ki a férfiból,
most mégis mélyet sóhajtott, mielőtt beszélni kezdett volna.
-Őszintén?
-Csakis!
-Nem. Szabad ember vagy, megteheted… ők meg ilyenek, ilyenek
is voltak, nem te tetted ilyenné őket. Mondjuk szeretném őket néha visszafogni,
de hát az ember reménytelen ügyekre ne vállalkozzon. Igazából téged kéne
féltenem tőlük. – zavartan pöckölgette maga előtt a tányérról lehullott
zöldborsószemet. Ez azért nem egészen őszintére sikeredett. Sőt, mondhatni
totál mellébeszélés volt az egész, és rettegve várta, hogy a férfi erre majd
figyelmezteti is, de Robert – úgy tűnt – hitt neki, hogy így gondolja.
-Ennek egy kicsit olyan felhangja volt, mintha a legjobb
barátnőidet cafkáknak állítottad volna be, nem? – nézett rá gunyorosan a férfi,
mire Kate még jobban elpirult.
-Egyáltalán nem úgy gondoltam. Ők csak … szeretnek élni a
kínálkozó alkalmakkal. De ez nem baj, hiszen nem okoznak vele senkinek
fájdalmat, ők is szabad emberek, felelős döntésekkel.
-Feljönnél velem, ha megkérnélek? – kérdezte pillanatnyi
szünet után halkan a férfi, miközben a szeme meg sem rebbent.
Kate úgy döntött most tényleg őszinte lesz, és egy görcsös
nyelés után, állva Robert pillantását, halkan válaszolt: -Valószínűleg igen,
aztán megbánnám, úgyhogy legyél olyan jó és ne hívj!
-A francba! Az őszinteség mindig levesz a lábamról. –
sóhajtott drámaian a férfi, aztán újra felvette a kést és villát, és mintha
semmi sem történt volna, tovább falatozott. Ez a legutóbbi pengeváltásuk
átmenetileg némaságot bocsátott rájuk, mindketten magukban emésztették az
elhangzottakat, Kate kissé megkönnyebbült; és már a kávénál tartottak, amikor Robertből
kibukott a kérdés:
-Ha apád annyira óvott tőlem, ha felismertél, …végül miért
jöttél oda és kértél meg, hogy csináljak rólad egy képet?
Ez sokkal nehezebb kérdés volt, mint az előző. – döntötte el
magában Kate. Valóban felismerte Robertet, és igazság szerint fogalma sem volt
róla, miért szólította meg. Hiszen elmehetett volna mellette, a férfi sosem
tudta volna meg, hogy találkoztak. De ő megkérte arra a fotóra, aztán beült
vele kávézni, végül még a barátnőit is bemutatta neki és elkísérte a barátja
születésnapi bulizására. Mindezt pedig megfejelte a mai nappal. A kérdés
abszolút jogos tehát, csak az a baj, hogy fogalma sincs a miértről. Egyetlen jó
válasz létezett erre, amit minden nő válaszolna ebben a helyzetben: Csak. És
tisztában volt vele, hogy ez nem válasz. Hallgatott, tátogott, mint a partra
vetett hal, ahogy már-már válaszolni akart, aztán mégis meggondolta magát.
Robert nézte egy darabig azzal a furcsa, vizsgálódó pillantásával, amitől
azonnal úgy érezte magát, mint az egyetemen a legnehezebb vizsgáin. A hallgatás
már kezdett kissé kínosan megnyúlni, amikor Robert megszólalt:
-„Nappal hazudhatsz a
világnak, de éjjel kettesben maradsz a lelkeddel.” – már nem tudom, hol
olvastam, de az illető igazat mondott. Egyetlen módon úsznád meg ezt az éjjeli
agyalást, ha velem töltenéd. – kacsintott a lányra, aztán a felháborodott arcon
elmosolyogta magát, és könnyedén hozzátette: –Ez nem az idézet része volt, hanem egy
ajánlat, amivel a többség élni szokott.
-Lám, lám ... ilyesmiről nem írtak az újságok. – csúfolódott
Kate, miközben azért a gyomra görcsös csomóba ugrott a nyílt ajánlattól. Ilyen
nincs! És ha a férfi nem teszi hozzá azt a dumát a többségről, még talán el is
gondolkozott volna rajta.
-Tudok én diszkréten is viselkedni, de azt hittem, közöttünk
nincs szükség ilyen kis játékokra, veled lehetek egyenes. – vonta meg a vállát
a férfi.
-És ez az egyenesség része lenne? Én sokkal inkább kis
játéknak hittem. – vitatkozott vele Kate.
-Túl sokat dumálsz.- sóhajtott Robert. -...Lehet, tényleg
alá kéne veled íratnom valami papírt, hogy ha elhagyod a szobámat, akkor nem
érzel majd késztetést a beszédre. Persze, elérhetném máshogy is, de ... az
dicsekvésnek hatna, ha most azt a másik lehetőséget vázolnám. – mosolyodott el
az orra alatt kópésan, és Kate képtelen volt haragudni rá a beképzelt szöveg
hallatán.
-Te tulajdonképpen egy nagyképű alak vagy jó pr-osokkal. –
könyökölt vele szemben a lány. Kezdte élvezni a szócsatát, annak ellenére, hogy
mint nőnek, inkább meg kellett volna sértődnie már a feltételezésen is, hogy
Robert azt képzeli, egy csettintésére a lába elé hullana. Más kérdés, hogy volt
rá esély, de egyelőre még tartotta a frontvonalait.
-Csak szólok, hogy látszik a szemeden, hogy ezt nem haragból
mondod. Ebben az esetben viszont ez az első lépésed a kapituláció irányában. –
kapirgálta maga előtt a damasztszalvétát fapofával a férfi. Tulajdonképpen
eleinte nem is gondolta komolyan, hogy ágyba viszi Dean lányát, de már ez az
évődés is megpezsgette a vérét. A pillantását Kate hihetetlen hangsúlyos száján
felejtette és az ártatlan játszadozás a szavakkal hirtelen komoly vágyakozássá
nőtte ki magát. Megköszörülte a torkát. Éppen itt az ideje, hogy kiterítse a
kártyáit. Ha Kate is akarja, szerezhetnek egymásnak egy szép estét. Ha nem...
akkor viszont hív neki egy taxit, …és aztán kerít valakit, aki elűzi az este
magányát.
5 megjegyzés:
Nem tudtam eldönteni, hogy használhatom-e újra a kurafi kifejezést, vagy jobb, ha a jövőre nézve szinonímákat keresek?! :P
Néha úgy érzem "kapjabe", máskor ugyanolyan megbocsájtó vagyok vele szemben, mint Kate... O.o XDDDD
Úgyhogy nagyon tetszik ;) :P
K&P
Szerintem, kapja be! XD <3
Nekem is nagyon tetszett, bár néha fogalmam sem volt, mit is akar a lány. Mondjuk kíváncsi lennék, Dean mit is szólna hozzá?? XDD
Kíváncsi vagyok Jutkám, hogy a tegnapi képek ihletadóak voltak e? :))) Biri megjegyezte tegnap, hogy nna egy marhalány is közel kerül hozzá, mi bezzeg........ XDDDDDDD Tényleg meg se néztem, hogy lányok voltak e. XDD
Bocsi eltértem a tárgytól, apró picit fejlövéses vagyok. :))
Szóval értelmes komit ne várj most tőlem, de határozottan tetszik a történet eddig. Tökélytelen csillagszemű.<3 Élveztem a szócsatájukat. :)
Köszönöm, pusza <3
Jó kis pengeváltás volt. ;)
Robert azért diplomatikus maradt, nem ecsetelte a szerelmi/szexuális életét. Sejtelmes maradt és talán védekezés képpen nagyképű. Mondjuk Kate sem kímélte. XD
Szóval "többség", meg "kerít magának valakit" míg a lányt közben szélnek ereszti.
Icur-picur vajacska kezd lenni a füle mögött. De csak épp észrevehető! ;) XDDDDD
Aztán abban is biztos vagyok, hogy DeanApu nagggyon mérges lesz Londonban, ha tudomást szerez kettőjükről. Mert ha mégsem, az azt jelenti, hogy Rob egy szájhős, aki amúgy angyal. Ha tényleg igaz a "többség" akkor viszont bajban van a szívtiprónk! :P
hálás köszke! <3
rhea, a tehénkés képek abszolút ihletadóak voltak ... a Gépelési hiba c. történethez :P , de most, hogy mondod, majd beleolvasok a regénybe, hogy voltak-e benne tehenes jelenetek a nagy misztikum mellett (amit forgat hősünk) XDDDD Itt osztom meg az élmény, hogy átrágtam magam az Egy vezér gyermekkora című novellán. Édes.Jó.Anyám! Robert! Már megint mibe nyúltál bele??? 99 oldal volt az egész, de egy hetembe telt az első 30 XD, aztán már csak dacból ma reggel kivégeztem. És nem lettem Sartre-rajongó, de ez nyilván engem minősít.
Megjegyzés küldése