A szerelem 4 keréken érkezik 20.

Julie ébredezett, de a behúzott sötét függönyök nem voltak ismerősek. Az a játékos cirógatás, ami az alakját rajzolta körbe, annál inkább. Lassan eszébe jutott, hogy hogyan került ide és miért. Mosolyogva fordult a hátára és a férfira nézett, aki áttörve minden falon, amit építeni igyekezett maga köré, az elmúlt éjjel a szavát vette, hogy nem menekül tovább előle. Még szerencse, hogy Robert így akarja őt, mert ő merő gyávaságból képes lett volna magát boldogtalanságra ítélni. Fogalma sem volt róla, hogyan lesz tovább, félt a jövőtől, a sebektől, amiket okoznak majd egymásnak. Mert fognak.  Ebben olyan biztos volt, mint hogy a Hold után a Nap kel fel minden nap újra és újra.  Robert pedig nézte a beszédes szemeket és apró girmaszt vágva megszólalt:

-Már megint túlságosan túlbonyolítod a dolgokat Julie. Látom a szemedben, hogy csupa komor gondolattal van tele a fejed korán reggel. Pedig most csak azon kéne járjon az agyad, hogyan tegyél a kedvemre vagy hogyan tehetnék én a tiédre. És esetleg egy tápláló reggelin járhatna még az eszed, miután az összes energiámat kiszívtad az éjjel, telhetetlen boszorkány.

Julie nevetve bokszolt a vállába.

-Akkor először egyél, nehogy belerokkanj a szerelembe! És mivel igazán kitettél magadért, hajlandó vagyok valami finomat feltálalni, feltéve, ha találok hozzávalókat abban az elég hiányos felszereltségű konyhádban. Amit mellesleg nem is tudom, merre találok – nézett az ajtó felé.

-Hát, valahol a pólóm és a csábos ruhád között félúton – vigyorgott rá a férfi, és lendületesen a fürdőszoba felé vette az irányt. Közben a szekrényből egy tiszta fehér inget dobott Julie felé.

-Kötényem sincs, úgyhogy ezzel védd a gyönyörű bőrödet! – kacsintott rá.

Julie belebújt az ingbe, aztán felcsavarta az ujját és mezítláb a konyha keresésére indult. Útközben tényleg a ruhájába botlott.  Mosolyogva terítette a kanapé szélére a jobb sorsra érdemes darabot.

A konyhában aztán kávét főzött, és amíg a tojásokat sütötte, néhány narancsot is megpucolt és egy tálkába szedte a gerezdeket. Amikor a pirítós is elkészült, Robert már az asztal túloldalán kortyolta a kávét. – Életmentő! – sóhajtott bele a forró párába.

Két falat között Julie-ra szinte fojtogatóan tört a gondolat, hogy sietnie kell, már így is késésben lehet. A telefonját kereste, hogy Alfred bácsit felhívja, minden rendben van, csak egy kicsit késni fog. De mielőtt a táskáját megtalálta volna, a készülék hangját hallotta tompán. A következő pillanatban Bear jelent meg a táskájával a szájában és várakozóan nézett a lányra.

Julie nevetve vette el tőle a táskát és játékosan megborzolta a selymes üstököt. –Ügyes vagy, Bear! – dicsérte a lelkes ebet, aztán visszahívta a nagybátyját.

Alfred bácsi az első csörrenésre felvette a telefont. Mintha az elmúlt hetek után ez olyan természetes lenne, megnyugtatta a lányt, hogy ne izgassa magát a késés miatt, tulajdonképpen azért is kereste, mert ma szeretne odabent szétnézni. Ami azt illeti már odabent is van. Úgyhogy Julie ráér bármikor bejönni, hogy az eddig történtekről beszélgessenek. Most úgyis a kollégákkal a kórházi élményeiről pletykálnak. Azzal bontotta is a vonalat. Julie úgy nézett a kezében tartott telefonra, mintha az a szeme előtt változott volna át valami igen csak meglepő dologgá.

Robert kíváncsian figyelte az asztal mellől. Ez után a csodás éjszaka után nem szívesen zökkent volna azonnal vissza a szürke hétköznapokba; és mintha a jó öreg ebben pillanatnyilag a segítségére akart volna lenni. Julie reakciójára volt kíváncsi. A lány azonban csak álldogált némán és láthatóan nem tudta, hogyan tovább. Így aztán újra ő vette a kezébe az irányítást.

-Ha jól vettem ki a beszélgetésből és a testbeszédedből, akkor most nem igazán sürgős a távozásod, Alfred egyelőre nem tart igényt rád? Hm?

Julie kicsit tétován bólintott.

-Na, akkor máris mehetünk zuhanyozni és majd utána eldöntjük, hogyan tovább, rendben? – nézett rá Robert valami olyan megfejthetetlen tekintettel, ami szinte hipnotizálta a lányt. Amikor a férfi kézenfogta, engedelmesen követte . Odabent Robert egyetlen mozdulattal beindította a masszázs zuhany rózsáit, aztán a lány felé fordult.

-Upsz, egy csepp tojás van a csípődön – húzta maga felé a lányt a foltos ingbe markolva. Kigombolta az inget és egy laza csuklómozdulattal a szennyestartó felé felé hajította. Julie úgy állt előtte, ahogy a legszebb álmaiban emlékezett rá. A szemébe fúrta a tekintetét és lassan magához vonta. Olyan szorosan ölelte a testéhez, hogy Julie a farmer szövetének minden varrását, minden szegecsét érezni vélte. Aztán elmosolyodott és a férfi karjait lefejtve magáról hátrált egy lépést. -Túl sok rajtad a ruha – suttogta. Aztán előre lépett és egy határozott mozdulattal lehúzta a nadrág zipzárját. Robert felszisszent, a lány pedig ijedten kapta oda a szemét. Csak nem...? De a férfi már vigyorgott a szerinte jól sikerült viccen. Julie játékosan meglökte, Robert pedig letámaszkodott a háta mögött a mosdó pultjára. –Óvatosan! – kacsintott rá. Julie pedig nevetve rángatta  le a szűk nadrágot, ami alatt a férfi nem viselt semmit.

Próbált minél előbb szabadulni a bokáit vészes fogságban tartó ruhadarabtól. Amikor végre sikerült, Julie kezét a szívére emelve így szólt:

-Az angol uralkodók –ha a tanulmányaim során nem csaptak be végzetesen – mindig is felette álltak a francia udvarnak. A kegyünket keresték. Gyere hát, hódolj be nekem! Bátran megteheted, mert kívánlak! Most még talán jobban, mint Cannesban, vagy tegnap este, vagy akár egy órával ezelőtt. – és mielőtt a lány bármit válaszolhatott volna, szájon csókolta.

Julie nem érzett már magában semmi kételyt. A vágy vezérelte. A feje tiszta volt, az idegei pattanásig feszültek. Már tudta, hogy a férfi kezének vagy szájának egyetlen érintése hová tudja eljuttatni. És a sóvárgás minden más gondolatot elnyomott benne.

Ahogy a zuhanyból forrón, teljes erőből zubogó víz alá álltak, Julie levegő után kapkodva összerázkódott. A férfi meghitt mozdulattal simogatta a csípőjét. –Jólesik?

-Figyelmeztethettél volna, hogy ilyen erős a sugár – nyögött fel a lány.

-Az élet tele van meglepetésekkel – suttogta a férfi, miközben Julie mögé lépett és a nyakát kezdte csókolgatni.

Milyen igaz – gondolta a lány. Mint például, amikor az ember szerelmes lesz, amikor erre a legkevésbé sem számít, és főleg abba, akibe sosem hitte volna.

Az egyre magasabbá váló gőzfüggöny puhán vette körbe őket. Minden pillanatban azt várta, a férfi mikor emeli a csípőjére a lábait, de Robert csak simogatta, masszírozta és csókolta az átforrósodó bőrét. Amikor már úgy érezte, hogy egy pillanattal sem tud tovább várni és a lábain megállni, a férfi hirtelen elzárta a vizet és felkapta. Nem törődve a vizes testükkel, pillanatok alatt az ágyon találta magát, és Robert úgy hajolt fölé és úgy csókolta meg, hogy abba a lelke is beleremegett. A feszítő vágy, melyet korábban mindketten éreztek, most nyugodt élvezetté változott. A szenvedélyük nem csökkent, de már kialakult közöttük valami megnyugtató bizalom, amely türelmesebbé tette őket. Ahogy Robert hosszú, simogató mozdulatokkal cirógatta, szemét a szemébe, testét a testébe fúrta, s miközben az őrjítően lassú tempóra szinte súlytalanul mozogtak, a gyönyör, mint egy lusta folyó öntötte el mindkettőjüket.  A lágy suttogások és csendes sóhajok, az a meghittség, amit csak ebben a bizalmas közelségben  élhet át az ember, a férfinak olyan érzékeny oldalát mutatta meg, amit igyekezett elrejteni a világ elől. És Julie boldog volt, hogy ő az a szerencsés, aki ebben a csodában részesülhet.

Robert elmerült a lány boldog tekintetében és arra gondolt, hogy bár a birtoklás vágyát eddig nem tartotta igazán nemes érzésnek, de ebben a kérdésben mostantól kivételt kíván tenni. Ez A Lány Soha Senki Másé Nem Lehet!

A szerelemtől eltelve aludtak el újra. Amikor Robert ébredezni kezdett, hirtelen valami furcsa, kicsit bizonytalan érzés uralkodott el benne. Amennyire megnyugtató volt a tudat, hogy Julie visszatért hozzá és kielégülten itt szuszog az ágyában, ahová heteken át csak hiábavalóan képzelte, ugyanannyira motoszkált tudata mélyén egy más gondolat.  Szeretett volna egyedül maradni egy kis időre és nyugodtan átgondolni az érzéseit. Amíg a szakítás rémképei kínozták, már-már mániákusan akarta visszaszerezni a lányt. Most itt van. De hogyan tovább? Erre eddig sosem gondolt.

Julie erre a képre ébredt. Robert az ágy végén ülve őt nézte. És ez a tekintet nem egy szerelmes férfi tekintete volt.

Mintha mérges lett volna valamiért, de bárhogy kutatott az emlékei között, nem talált magyarázatot. Aztán a férfi nagyot fújtatva felállt és az ablakhoz ment. Elrántotta a nehéz függönyt és a szobát éles napfény árasztotta el. A lány értetlenül nézett rá. Alig ismerte meg a saját hangját, olyan nyugodtan, olyan hűvösen csengett:

-Robert, valami baj van?

-Igen, valami baj van. – a halk, fátyolos hangtól Julie szíve egy pillanatra megszűnt dobogni.

Robert csak kapaszkodott a függönybe, mintha attól várna támogatást a mondandója folytatásához.

-Nem tudom, hogy mondjam el neked… Amikor elhagytál, először azt gondoltam, ezzel a lépéssel csak te veszítettél. Aztán hiányozni kezdtél. És nem akartam, hogy az a csoda, amit együtt átéltünk, ilyen kurtán-furcsán véget érjen. És most, hogy visszajöttél, nem tudom, hogyan tovább... – tárta szét a karjait, és közben úgy csóválta a fejét, mintha egy megfejthetetlen rejtvénnyel szembesült volna.

A lánynak végre megjött a hangja, de nem igazán tudta, mit mondhatna erre a teljességgel váratlan vallomásra.

-Hát – nyögte egy kis idő múlva -, így legalább már világos, hányadán állsz velem.

-Mi világos? Neked itt világos bármi is? Akkor igazán irigyellek! –Robert tehetetlen indulatában majd leszakította a függönyt. –Beléd szerettem és őszintén bevallom, egyáltalán nem vagyok elragadtatva a gondolattól, mekkora hatalmad van felettem.  Fogalmam sincs, hogy ezek után hogyan éljem az életem, a munkám... – és Robert újra dühösen és tanácstalanul elhallgatott.

Juliet ezek a szavak végképp kihozták a béketűrésből. Villámló tekintettel tekerte körbe magán a takarót, hogy a meztelensége elrejtéséből merítsen egy kis erőt.

-Ó, köszönöm! Szóval most az a nagy dilemma, mihez is kezdj velem, ezzel az egész kapcsolattal, mintha a korábbi szerelmes nagy szavak valami kellemetlen sorscsapássá változtak volna? Nos, megnyugtatlak, nem kell velem kezdened semmit. Felnőtt nő vagyok. Ha szerelmes  vagy belém, az a te gondod. Nekem is megvan a magamé, amiért szerelmes vagyok beléd, de én is majd megoldom.

Robert, hirtelen megrázta magát. Uramisten, már megint itt tartunk? Sürgősen abba kell ezt hagyniuk, mielőtt megint olyasmiket vágnának egymás fejéhez, amit később megbánnának.

Julie! – sóhajtott egy nagyot és óvatos léptekkel az ágy felé indult. –Te is tudod, hogy szeretlek. Olyan nagyon, hogy ez most kicsit megijeszt. De nem az a megoldás, hogy újra szétmegyünk. Azt hiszem, saját magamra hoztam a frászt, mert mielőtt felébredtél, azon gondolkodtam, milyen jó lenne minden nap melletted ébredni. Aztán egyik gondolatból jött a másik, hogy ez akkor azt jelenti, hogy összeköltözünk, és ez annyi minden mást előhozott... aztán ráébredtem, hogy még korai ezen törnöm a fejem, hiszen azt sem tudom, te mit szeretnél ettől a kapcsolattól. Minden szerelmem ellenére annyira bizonytalan vagyok. Benned. Magamban. A karrieremben. Mindegy. A lényeg, hogy addig fantáziáltam össze-vissza, amíg teljesen összezavartam saját magam. De abban soha, egy pillanatig ne kételkedj, hogy szeretlek! -Kérlek, Julie! Hogyan tudnánk ezt józanul végiggondolni és megbeszélni?  A könyörgő, őszintén aggodalmas tekintet lecsillapította a lány forrongó indulatát. Nagyot sóhajtva felállt és a fürdőszoba felé indult. Mielőtt belépett, visszanézett:

-Most hazamegyek. És azt hiszem, az lesz a megoldás, ha továbbra is csak találkozgatunk. Mindketten tesszük a dolgunkat és amikor szívből vágyunk a másik társaságára, akkor boldogan találkozom veled.

Robert a hálószoba ablakából nézte kicsit később, hogy Julie elhajt. Szüksége van rá, hogy egy kicsit távol legyen tőle – ismételgette magának. Csak az az érzés zavarta ebben a nagy elhatározásban, hogy a lány máris hiányzott.

Átballagott a dolgozószobába és végignézett az íróasztalán. Két forgatókönyv várt elolvasásra, a Paultól elhozott könyvek nagy része is még ott tornyosult, a sarokban a kisasztalon megkezdett kották, és egy külön kupacban a Capa könyvhöz beszerzett anyagok. Vett egy nagy levegőt, kinyitotta laptopot és minden mást félretolva az utóbbi kupacot húzta maga elé.

Órákkal később, Stephanie csengetésekor a legnagyobb munkába merülten rezzent fel. Elmentette az addig írt részeket és kiment ajtót nyitni. Bear kicsit csalódottan szaglászott körülötte. Hiányzik neki a játék – gondolt rá kis lelkiismeret furdalással, de hát muszáj volt az első ötleteit papírra vetnie, különben elszálltak volna a szélbe, mint mostanában oly sok minden. Igazán ideje, hogy egy kicsit visszarázódjon a dolgos hétköznapokba, hiszen nemsokára a forgatások is elkezdődnek, és akkor megint nem lesz ideje erre a szívének kedves témára.

Stephanie egyenesen a konyhába ment és szokása szerint odatette a kávét. Meglepődve látta, hogy a mosogató mellett két csésze és két teríték árválkodik eltörölgetve. Kérdőn nézett Robertre, de mivel az láthatóan a gondolataival volt elfoglalva, a kész kávékat kezébe fogva a dolgozószobába indult. Már az ajtóban járt, amikor visszanézett:

-Robert, ébresztő! Gyere már, egy csomó mindent át kell beszéljünk!

Az íróasztalhoz érve kíváncsian nézett a nyitott monitorra és az asztalt elborító jegyzetekre.

-Min dolgozol?

Robert kis grimasszal a szája sarkában válaszolt: -Végre rávettem magam, hogy belekezdjek a Capa-sztoriba. De nem igazán tetszik, amit eddig összehoztam.

Stephanie kezében megbillent a bögre. Zavart köhécseléssel fordult a férfi felé, miközben a kávés bögréket az asztal sarkára rakta.

-Az az igazság, hogy ha nem boldogulsz vele, kár is lenne a további időpocsékolásért. Ugyanis valaki már megelőzött. A múlt héten kaptam ezt a forgatókönyvet és meg kell mondjam, az illető nagyon ráérzett a figurára. Szinte látlak a szerepben. Ha neked is tetszik, már csak a piszkos anyagiakat kéne felhajtanunk hozzá. De szerintem ez a könyv annyira jó, hogy össze tudjuk hozni.

Robert kíváncsian nyúlt a Stephanie kezében tartott vaskos irattartó után.