A novellácska befejeződik XD

 Sziasztok!
Hát, bocs, ha valaki hosszabb és messzebb vezető dolgokra számított!  Igazából ebben csak ennyi volt, nem is tudom, a múltkor miért nem jött össze, hogy rögtön le is zárjam.
Nem tudom, mennyiben jó hír, de kezdek kikeveredni a kórságból, és ettől mintha sikerülne újra az ötletelés irányába elmozdulnom, úgyhogy 1-2 napon belül belevágunk az új történetbe. Legyen meglepetés, hogy milyenbe XD Addig is búcsúzzunk el Alexától és Briantől!

***

A LESKELŐDŐ 3.

-Készen vagy? – harsant fel mögötte Brian vidám hangja, aztán tisztán hallható volt, ahogy levegő után kap a képernyőre meredve. Alexa harciasan szembe fordult a férfival és a piros pólós képre mutatva, a vihar előtti csöndet  megidéző halk hangon megkérdezte:

-Mi ez?

A férfi arcán átfutó zavart grimasz önmagáért beszélt. Legalább nem tagad és nem próbálja elhitetni, hogy amit lát, az nem az, ami… - gondolta gúnyosan a lány.  A férfi némi hezitálás után kinyomta a gépet, aztán Alexa kezéért nyúlt, aki azonban inkább eltávolodott őle, és leült a kanapé sarkába.

-Hallgatlak!

-Nézd, ez egy hosszú történet. Ha Ádámnál és Évánál akarom kezdeni, akkor azért vagyok ebben a szállodában, mert a lakásomat eláztatta a fölöttem lakó idióta és most próbálják lakható állapotba hozni. A fotózás a munkám része és néha csak úgy … a keresőn keresztül nézem a világot. Így volt ez azon a reggelen is, amikor feltűntél abban a piros pólóban. Egy szín a nagy szürkeségben, akkor még csak annyi voltál. Aztán másnap megint ott futottál, harmadnap meg már tényleg vártam, hogy felbukkansz-e. És arra gondoltam, hogy a futás révén talán összeismerkedhetnénk. Ennyi…

-Nem, nem ennyi. Mert aztán összefutottunk az irodánál, és ezek után valahogy nehezemre esik elhinni, hogy puszta véletlenség volt az a találkozás.

Brian beletúrt a hajába, aztán az ablakhoz ment és a parkra fókuszálva beszélni kezdett.

-Ez tulajdonképpen  etikai vétség, hogy eldumálom, de tudom, ha nem mondom el, vagy sumákolok, akkor kimész azon az ajtón, és azt nem akarom megkockáztatni, hogy soha többé ne lássalak... Magánnyomozó irodám van. Mostanában elég gyatrán megy, de éppen a napokban kaptam egy megbízást, hogy a főnöködet figyeljem, mert a felesége szerint az üzleti utazásnak beállított távollétei inkább a titkárnőjének róhatók fel. És elmentem megnézni a fickó környezetét, aztán a recepción a srác nem engedett beljebb. Már majdnem feladtam, amikor megláttalak és azt mondtam neki, hogy hozzád jöttem. Ő meg visszakérdezett, hogy Mr. Hollins asszisztenséhez? Bennem meg romba borult minden álmodozás a másnapi közös futásunkat illetően, mert egy kissé elhamarkodottan csak arra tudtam gondolni, hogy akkor te vagy annak a hólyagnak a szeretője, akivel majd Barbadosra utazik. És gyáván leléptem, hogy megemésszem ezt  az új információt. És ahogy ott üldögéltem a kávézóban, jöttél ki a forgóajtón és a szél felkapta a szoknyád alját… olyan pillanat volt, amit egész egyszerűen meg kellett örökítsek. 

-Evan Hollins szeretője? – emelkedett meg a lány szemöldöke. –Úgy nézek én ki, mint egy szerető? Hát, kösz...

-Figyelj! Hidd el, elég fura dolgokat láttam már a munkám kapcsán, és mivel nem ismertelek, simán belefért volna ez is, de azóta már biztos lettem benne, hogy teljesen félreértettem az egész helyzetet, és te vagy a legtüneményesebb nő a városban; én pedig a legszerencsésebb fickó, amiért összehozott veled a sors.

-Nem kell a seggnyalás! – morrant rá a lány, mire Brian elvigyorodott.

-Nem terveztem, de sohase mondd, hogy soha, szóval... 

-Ne vicceld el, mert korántsem vagy olyan helyzetben, hogy ezt megengedhesd magadnak! – figyelmeztette összehúzott szemekkel a lány.

-Sok mindennel viccelnék, de az speciel az utolsó szóig igaz, hogy hálás vagyok a sorsnak, amiért összehozott veled. Alexa! Oké, talán sumákoltam egy kicsit, de csupa olyan dologról, aminek nincs, nem is volt jelentősége. Az egyetlen, ami számít, az, ami az elmúlt órákban történt köztünk.

-Hát, nem tudom. Ezt nekem még meg kell emésztenem. Már önmagában a tényt, hogy napokig leskelődtél utánam, és a találkozásunk messze nem volt olyan véletlen, mint amilyennek hittem… megijeszt ez az egész helyzet.

-Ó istenem, de hát mégis mit kellett volna csinálnom? Lemenni a parkba és háttal futkorászni melletted, amíg el nem hajtasz, mint azt a szerencsétlent? Alexa! Vedd már észre, hogy mindentől függetlenül a mi találkozásunk tényleg a véletlen műve. Miért voltam éppen itt, miért bámultam a parkot, te miért futottál pont akkor arra? Ez az, ami számít, minden ami utána történt, már csak egy kétségbeesett próbálkozás, hogy megragadhassam azt a pillanatot.

A lány a szája szélét rágcsálva nézett ki az ablakon a park irányába. Végül is, van benne igazság! Észrevett egy rikító sárga biciglis trikót, ami a borús időben szinte világított a szürkeségbe olvadó tájban. Oké, ennyi elég, hogy felkeltse valaki figyelmét, de hát ő sem kezd most rázummolni a fickóra, hogy milyen lehet közelről és nem sző terveket, hogy ismerkedhetne meg vele. Persze, hogy nem! – vitatkozott vele lelkének Brian-párti része. Hiszen itt áll melletted a pasi, aki néhány óra alatt a feje tetejére állította a világodat, miért is néznél más után? De Brian akkor éppen egyedül volt, amikor téged meglátott, és… Állj! – rótta meg magát a kéretlen védőügyvédi szerepért. A férfi felé fordult és megszólalt:

-És… akkor… most hogyan tovább? Oké, elfogadom, hogy meg akartál ismerkedni velem. Elég mélyrehatóan sikerült, ennyit azért ismerjünk el mindketten. És innentől mi lesz? Mi most járunk? Vacsorázni megyünk, moziba, sétálni, bemutatjuk egymást a családjainknak? Vagy csak eltöltöttünk egy kellemes, oké…, viharos délelőttöt? Mert egy kicsit úgy érzem, fordítva kezdtünk ebbe a kapcsolatba, olyan dolgokat éltünk meg együtt, amit más párok esetleg csak hetekkel a találkozásuk után. 

-Nem tudom – húzta fel bizonytalanul a vállait a férfi. De miért nem derítjük ki? Első lépésként elmegyünk most enni valamit. Beszélgetünk, megosztunk magunkról pár dolgot, amiről úgy gondoljuk, hogy a másik számára fontos lehet. Aztán a többi majd kialakul folyamatosan. Egy biztos. Máris tudunk valamit. Valami nagyon fontosat, ami érdemes rá, hogy küzdjünk érte. Nevezetesen azt, hogy az ágyban eszméletlen jó párost alkotunk. Egy esélyt mindenképpen meg kellene adnunk annak, hogy kiderítsük, hova futhat ki ez az egész szenvedélyes őrület, ami fellángolt közöttünk. Én nagyon szeretném. Pillanatnyilag ennyit tudok ígérni.

-Eszméletlen jó páros, hm? – nézett rá Alexa egy lapos pillantással, és Brian megijedt, hogy a szavait esetleg félreértette a lány, és most azt hiszi, a szex az egyetlen, ami összeköti őket. De aztán mosoly omlott el a nő arcán, amitől a szívét szorító görcs egy szempillantás alatt oldódott fel. Amikor Alexa a kezéért nyúlt, úgy kapott utána, mint fuldokló a mentőöv után. Magához húzta, belecsókolt a hajába, aztán hangosan követelőzve megszólalt a gyomra és mindketten elnevették magukat. 

-Menjünk, mielőtt éhen halsz, mert akkor sosem derül ki, mi kezdődhetett volna el közöttünk! – kuncogta el magát a lány, és egymást átölelve kiléptek a szobából.

Vége!