Eszmélés 5.

Julia képtelen volt dönteni. Pro és kontra sorolta az érveit, miközben a szíve mélyén tudta, hogy a végén úgyis megadja magát. A férfi olyan vonzó ajánlatot tett, amilyet talán egész életében nem kapott. Háziasszonyi létének minden napján sóvárgott volna valami kis elismerésre, de a családja természetesnek vette, hogy megteremti nekik a hátteret ahhoz, hogy ők sikeresek és elismertek lehessenek. Vele meg a kutya sem törődött. Na, ez így nem is igaz! – nézett bűnbánóan Rambo-ra, aki most is a figyelem élő szobraként ült előtte és őt nézte. 

Tegnap a parkban végül elvileg igent mondott, de hozzátette, hogy egy nap gondolkodási időt hadd kérjen. Az órára nézett, egy óra múlva találkoznak a szökőkút előtt és végleges választ kell adnia. Annyira szerette volna, annyira... de valahol mélyen a kételkedés is felütötte a fejét. Egy ilyen közös munka nem korlátozódik a parkbeli találkozásokra. Hosszú órákon át nézheti ennek a kölyöknek a csodás szürke szemeit, a hosszú lehunyt pillákat, ahogy gépel vagy jegyzetel, a koncentrálva csücsörítő ajkait, amik olyan gondolatokat engedtek szabadjára a képzeletében, amik mellé már régen ki kellett volna tennie a 18-as karikát. A fiam lehetne! – rótta meg magát, és rosszallóan rótta fel egy felsőbb hatalomnak is, amiért hagyta, hogy ez az egész megtörténhessen. 

Egész életében kerülték a kalandok. Az egyetlen kalandja Gordon volt, akivel a megismerkedésük és a kapcsolatuk is merőben más volt, mint amiről a lányszobája mélyén tiniként álmodozott. És még az a kapcsolat is képes volt ennyi év után kihűlni, átalakulni. Normális dolog volt ez persze, ...az nem volt normális, hogy ő nem tudta ezt elfogadni.

-Mit csináljak? – nézett Rambo-ra, aki felpattant, és a pórázért indult. –Hé, megállj, csak kérdeztem, még nem indulunk! – kiabált utána. Ráadásul a telefon is megszólalt.

-Szia szívem! Lester hívott, hogy van-e kedvem elkísérni ma este egy jazz lemezbemutatóra. Hazaugrom vacsorázni, aztán 8-ra kell a Koncertpalotához érnem. Gondoltam, eldobhatnál kocsival, hazafelé meg majd Les elhoz.

Julia a plafonra nézett. A francba! Lester és az ő állandóan ismétlődő meghívásai. Már régen tisztában volt vele, hogy Lester és Eve között nem a legjobb a hangulat otthon, ezért a férfi igyekszik minél kevesebb időt a családjával tölteni. És szerencsétlenségükre, Gordon a legjobb barátja, így mindig őt rántja elő a kalapból, ha meg akar szökni néhány órára. De ez a mai program, most még neki is keresztbetesz, ő pedig még üzenni sem tud Ryannek, hogy nem tud kimenni a szokott időben a parkba. 

-Hát, persze! Siess haza! Majd összedobok neked valamit, én nem igazán vagyok éhes.

-Valami baj van? – kérdezett vissza a férje, megérezve a kelletlen hangsúlyt.

-Nem tudom, csak olyan mísz vagyok egész nap. Biztos ez a hülye idő teszi. – motyogott Julia, mire a férje megszólalt.

-Akkor inkább nem megyek el Les-el. Majd elütjük otthon az időt együtt, beteszünk egy filmet, borozunk.

-Dehogyis! Menj csak nyugodtan! Legalább neked legyen jó napod! – tiltakozott Julia és arra gondolt, most kéne tudomásul vennie a sors irányításának akaratát, hagynia kéne Ryant és a forgatókönyvíró-iskolát, helyette a férjével kéne töltenie az estét, vagy elmenni erre a koncertre, vagy a barátnőit felhívni, vagy bármi mást, mint itthon sóhajtozni egy csinos kölyökarc miatt. De ismerte már magát annyira, hogy innen már nem hátrál meg. Ez egy olyan késői ajándék volt az élettől, amit egyszerűen nem hagyhatott kihasználatlanul. Akarta látni Ryan Matilandot.

-De ha gondolod, hívd fel Lest, hátha neki is kedve lenne beülni valahova enni, és akkor a koncert előtt tudnátok egy kicsit dumálni is. – adta az ötletet, és a férje némi hümmögés után ráállt.

-Oké, akkor szia! Majd éjfél körül jövök. Feküdj le nyugodtan! Ha meg Les nem akarna vacsorázni, ne csinálj belőlem gondot, majd bekapok valami hideget, van nálam kulcs, mert gondolom, nemsokára indulsz Rambo-val a parkba.

-Kösz Gordon, tulajdonképpen ide akartam én is kilyukadni. – nevette el magát és a férje megnyugodva dörmögött bele a telefonba:

-Még mindig boszorkány vagy! Addig csavarod a dolgokat, amíg te irányíthatsz, velem meg elhiteted, hogy az én ötletem az egész.

-Eddig még nem panaszkodtál érte. – kuncogott a nő és letette a telefont. Tudta, hogy Gordon imádja az ilyen kis flörtöléseiket, és tulajdonképpen ő is nagyon aranyosnak találta. Csak ma... csak ma a feje mással volt tele.

*

Ryan csalódottan ücsörgött az emlékmű talapzatán és a kutyát nézte, aki valami láthatatlan szagnyomot kergetett kergén a füvön. Ritkán ment be Zeusszal a futtatóba, zavarta, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a személyével, az ismertségével, csak kerülgették félénken, mint egy ufót. Julia volt az első, aki hétköznapi ember-számba vette, de úgy tűnik, ma ő is felültette. Tegnap nem tudott végleges választ adni, ma pedig inkább el sem jött... – durcáskodott.  Lehet, hogy csak közbejött neki valami – mentegette azonnal. De akkor miért nem értesített? Persze, okostojás, te miért nem tudod felhívni? Tervezgettek, közben még egymás telefonszámát sem tudjátok. Hirtelen ötlettel felhívta a tudakozót. Ballentines néven próbált érdeklődni, hiszen még a férje keresztnevét sem tudta és persze valószínűleg, ha van vezetékes telefonjuk, akkor az ő nevén szerepel. Minden középkorú családban így szokott lenni, az apjáéknál is így volt. A géphang közölte vele, hogy a kért információ nem áll rendelkezésre, mire dühösen kinyomta a készüléket. 

Feltápászkodott és füttyentett Zeusznak, aki a fülebotját se mozgatta, mert elmélyült egy fűcsomó illatainak vizsgálatában. Ez már sok volt Ryannak, és teljes hangerejével ordított oda a szófogadatlan ebnek: -Zeusz, hozzám!

A kutya meglepődött a ritka erélyes hangtól és fülét-farkát behúzva odasunnyogott hozzá. Ryan megenyhülve simogatta meg a busa fejet: -Bocs haver, szar napom van, nem te tehetsz róla!

-Bocs, hogy elkéstünk, régen várnak?– szólalt meg mögötte Julia dallamos hangja.

-Azt hittem, el sem jön. – mormolta durcásan köszönés helyett, mire az asszony elmosolyodott.

-Ne legyen már ilyen gyerekes! Maga még nem késett el sehonnan? Közbejött valami és fogalmam sem volt, hol érhetném el, úgyhogy még szép tőlem, hogy egyáltalán idejöttem.

Ryan kiérezte a vidám rendreutasításból a szigort és kicsit visszavett a hisztiből, amire mindig is hajlamos volt.

-Bocs, csak annyira akartam tudni már a válaszát, és nem a türelmemről vagyok híres.

-Hát, azt sejtem. – nézett rá a nő megfejthetetlen tekintettel, aminek következményeképpen a férfi érezte, hogy a füle hegye égni kezd. Ne már! Biztos nem arra gondolt! – fedte meg magát gondolatban. Az anyád lehetne, aligha tesz neked kétértelmű megjegyzéseket. Bár, ... vannak a korosztályában páran, akik már meg is tették – jutott eszébe a legutóbbi tv-show felvétele, amikor az anyja korabeli nők sikítva üdvözölték a stúdióban, aztán a kint várakozók között is szép számmal fedezett fel abból a korosztályból. Lehet valami ezekben a romantikus regényekben, ami megőrjíti a nőket túl a harmincon. Végül is érthető, hiszen a férjükkel addigra már biztosan megfakul a valaha volt nagy szerelem, a gyerekek kiszívják minden energiájukat, marad a képzelet valami elérhetetlen után. A maga módján ugyanezt a sémát követi, hiszen megvolt a tv-s siker, mostanra szinte unja már és álmodozik valamiről, ami még megdobogtatja a szívét. Hogy ez nem nő, hanem egy új kihívás, az már igazán csak részletkérdés.

-Bocsánat, elkalandoztam. – vallotta be, ahogy észrevette, Julia a válaszára vár valami kérdéssel kapcsolatban, amit azonban még elhangozni sem hallott a saját eszmefuttatásától.

-Csak azt mondtam, hogy remélem, tisztában van vele, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, ha komolyan akarjuk venni. Azt egyébként felejtse el, hogy maga állja a költségeket, mert ha én iratkozom be, akkor nyilván ki is fogom fizetni. Ez még nem vág a földhöz. – jelentette ki Julia magabiztosan és erősen remélte, hogy a dolog ellen Gordonnak sem lesz kifogása.  –És talán nem árt, ha végig gondolja, hogy ez mennyi időt fog igényelni, mert meg kell beszéljük a feladatokat is, de közben ha dolgozni akar a történetén, azt sem lehet itt a futtatóban elintézni. Közben magának ott van a forgatás is. Szerintem kettőnk közül én gondoltam át jobban, mibe akar belevágni. Nem csodálnám, ha menetközben visszakozót fújna. 

-Nem, nem, én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg elfoglaltság lesz. Most éppen szünet lesz a forgatáson is, nekem időm, mint a tenger. Már csak az a kérdés, hogy magának lesz-e rám ideje és energiája, hiszen mégiscsak ott a családja.

-Ez legyen az én gondom. – jelentette ki Julia a ténylegesnél jóval nagyobb önbizalommal. Gordonnal erről mindenképpen beszélnie kell, mert ez a közös munka akár egész napokat vehet el az életéből. A férjének pedig joga van tudni róla, hogy a felesége kivel és mivel tölti az idejét. De egyelőre még fogalma sem volt róla, hogy adagolja be neki, hogy a közeljövőben ritkán fogják látni egymást.

*

Lassan kialakult a menetrendjük is. Reggelenként ugyan Ryan szeretett sokáig aludni, de azt már végképp nem várhatta el a nőtől, hogy éjszaka dolgozzanak, így aztán ő kényszerült némi életmódváltásra, amit a barátai értetlenül figyeltek. Egyre többször mondott nemet, ha sörözni hívták, vagy egy partira, és lassan elterjedt róla, hogy remeteként tengeti a napjait. Pedig csak annyi történt, hogy reggelenként a parkban adtak egymásnak randevút és laptoppal felszerelkezve, a futtatót hitbizományként kezelve hagyták a kutyáikat tombolni, miközben ötleteltek és Ryan szélsebesen jegyzetelt. Aztán hazamentek és a férfi írni kezdte a megbeszéltek szerint a szöveget. Amikor egy-egy részt elég jónak érzett, emailben átküldte Julianak, aki a maga ízlése szerint belejavított. Délután újra összefutottak és megbeszélték a változtatásokat. Késhegyre menő vitákat tudtak folytatni apró részleteken, szavakon, és élvezték minden pillanatát. Ryan sokat olvasott, úgy érezte igazán bő szókincse van, de néha elcsodálkozott, hogy Julia tud neki újat mondani. Máskor azon vitatkoztak, hogy feleslegesen ennyire cizellálniuk a történetet, hiszen ez egy forgatókönyv, nem szépirodalmi regény. Lassan megismerték egymást annyira, hogy tudják, mire érzékeny a másik, mikor jobb engedni és melyik az a pillanat, amikor a másik meggyőzhető.

*

Gordon fürkészve figyelte a feleségét a vacsora felett. Látszott, hogy az asszony a gondolataiba merült, mint mostanában oly sokszor, és ő már nem titkolhatta, hogy gyanakszik. Túl sokat jár le a parkba, túlságosan merengő lett és esténként a gépet bűvöli egészen addig, amíg ő el nem alszik. Már az idejére sem emlékezett, mikor voltak együtt. De már arra sem, hogy az asszony mikor hallgatta meg a gondjait, a terveit vagy csak simán a kikívánkozó gondolatait. 

-Mivel telnek a napok mostanában? – tette fel látszólag közömbösen a kérdést, és szinte várta, hogy Julia majd valami semmitmondó legyintéssel elintézi a választ, de az asszony mintha csak a kérdésére várt volna, letette az evőeszközt és mesélni kezdett:

-Képzeld, a parkban összefutottam egy fickóval. Színész amúgy, biztos te is láttad már, Ryan Maitland, de nem is ez az érdekes. A kutyák összebarátkoztak és közben mi is sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy írni akar, de gondjai vannak és volt néhány ötletem, ami tetszett neki, és ami miatt megkért, dolgozzunk össze egy kicsit. Hát, most aztán beindult az agyalás, de annyira élvezem, el sem tudom neked mondani. Ahhoz képest, hogy fiatalabb George-nál, olyan sok szép gondolata van, néha egészen meglep, olyan, mint egy öreg lélek egy meglepően csinos, fiatal testben, és ... 

-Hééé, lassíts egy kicsit! – intette le kissé megkönnyebbülten nevetve a férje. Julia láthatóan annyira belelkesült, hogy észre sem vette, micsoda hadarásba fogott. Ő mindenesetre csak annyit szűrt le a dologból, hogy valami művészféle kölyök elvarázsolta a feleségét. –Szóval, akkor ezért kalapálod késő éjszakáig a gépet? És? Mi lesz a hasznod neked ebből az egészből? Netán közös néven adjátok majd ki, ha elkészül?

Julia meglepődött. Ez a része eddig nem is foglalkoztatta. Igazság szerint most se nagyon. Neki ebben az egészben igazából az volt fontos, hogy napról napra láthatja a férfit, hogy beszélhet vele, hogy megérintheti szabadon, hogy együtt nevetnek, hogy a barátja lehet. Ha egy fillér haszna nem lesz a dologból, neki már akkor is bőven megérte.

-Hát, ez tulajdonképpen még sosem került szóba. Talán el kell jutnunk egy olyan szinthez, ahonnan már látszik, hogy valaha a végére is érünk, és amit összehoztunk, az egyáltalán eladható. Most még nagyon nyers, szinte vázlatos. És tulajdonképpen egyikünk sem ért igazán a forgatókönyvíráshoz, ezért arra gondoltam, hogy beiratkozom egy iskolába. Aztán, ha ott rábólintanak a szövegre, akkor talán elküldhetjük másoknak is. 

-Miért nem mutatod meg Mattnak?

Julia elgondolkodott. A barátjuk egy nyomda vezetője volt, biztosan van ismeretsége a kiadóknál is, de ez nem olyan kérdés volt, amiben egyedül dönthetett volna, ezért kitérően csak annyit felelt.

-Ha majd legalább a fele elkészül, akkor talán...

Gordon eközben visszatért az iskola kérdéséhez:

-Szerinted van értelme egyáltalán még belevágnod? Végül is, a te korodban már nem szoktak az emberek pályát választani, és...

-Héé, mi az, hogy az én koromban? Te különben is négy évvel idősebb vagy nálam. – húzta fel a szemöldökét az asszony. –Ezzel azt akarod mondani, hogy az én koromban már tartós tejet sem érdemes vennem? Gordon! Még nem szándékozom feldobni a talpam, nagyon remélem, van előttem még jónéhány aktív év. Miért ne férhetne ebbe bele az írás, és esetleg valami kis siker is? Álmodozni csak szabad? 

-És mi lesz, ha George-éknál időközben megszületik az unokánk? – kérdezett vissza a férje. –Elfoglalt írónőként sutba dobod a nagymamaságot?

-Jézusom! Gordon! Lilien még csak nem is terhes, és ha engem kérdezel, nem is érik meg a következő házassági évfordulójukat. Te tényleg nem látod, milyen kényszeredetten viselkednek egymás társaságában? Lehet, hogy az én eszemet elvette az írás, de azért még figyelek magam körül a családra.

-Oké, ne húzd fel magad! – intette a férje, miközben arra gondolt, hogy ilyen szenvedélyesnek is régen látta az asszonyt. Mint mindig, a felesége szavai mögött megbújó információk elsikkadtak, számára csak az volt a fontos, hogy talán most kéne kihasználnia, hogy nem az írás köti le minden gondolatát, és az asztal fölött a kezéért nyúlt. –Gyere, hagyd a mosogatást! Van egy sokkal jobb ötletem ma estére!

Eszmélés 4.

Ryan a homlokát ráncolva olvasta a monitoron sorakozó mondatokat. Igaza volt az asszonynak, nőknek szóló balzsam. Bár, őszintén szólva ő még nem találkozott azzal a nővel, aki erre vágyik. Chloé és a kortársai többsége sokkal keményebb, szinte már férfiasabb nők voltak, nem vágytak különösebben a romantikára. Legalábbis erre a fajta romantikára nem. Egy vacsora egy elegáns helyen, egy yacht-kirándulás előkelő társaságban, koktélok egy trendi szórakozóhelyen, Chloénak csak ennyi kellett, és az éjszakák. Bár, ez utóbbiak mostanában már nem is annyira, talán éppen azért, mert időközben összeakadt Bobbyval. 

Azóta az alkalom óta nem beszélt egyikükkel sem, bár a barátja kereste telefonon, de kinyomta, nem volt kíváncsi sem a férfias hencegésére, sem a bocsánatkérésére. Chloé más tészta, vele nap mint nap találkoznia kellett a forgatáson, átölelni, szerelmes szavakat suttogni a fülébe, miközben legszívesebben hátat fordított volna neki. A lány persze próbálkozik a béküléssel, és ő a szíve mélyén lehet, hogy hajlana is rá, mert rá kellett jöjjön, alighanem azért hajlandó végigolvasni Julia romantikus történetét is, mert ő maga is egy régimódi srác, aki küzdeni akar a szeretett nőért akkor is, ha az illető szöges bakancsban sétálgat a lelkén. 

Már az első oldalakon rájött, hogy az asszony kiről mintázta a főhőst. Túl ismerős volt a külsejének leírása, hiszen reggelenként a tükörben az a kócos gesztenyevörös haj és a ködös szürke szemek néztek vele farkasszemet borotválkozás közben. Emiatt egy kicsit csalódott volt. Valamiért jobban szerette volna, ha a parkbeli ismeretség csak Ryannek szól és nem Ryan Maitlandnak. De végül is, igazította ki magát, nem az asszony szólította le őt, hanem ő ment oda hozzájuk. A véletlen pedig nagy úr... bár, sokak szerint véletlenek nincsenek. 

Ötvenkét éves… mindenesetre a memóriája és a képzelőereje is elég jó, ha még így bele tudja képzelni magát egy huszonéves nő helyébe és mer szerelmes, szenvedélyes lenni, sőt, elég bátor hozzá, hogy le is írja. Nem is olyan régen a saját anyja nevetve kérdezett vissza, amikor megbotránkozott rajta, hogy az apja ölében ülve találta a konyhában, hogy mégis mit gondol, az ő számukra már lezárult az élet vidám oldala? Nem akart belegondolni, hogy a szülei esetleg ugyanazt csinálják éjszakánként, amit ő és Chloé művelnek. Nem tartotta magát vaskalaposnak, de azért – mint minden gyerek, ő is – aszexualizálta a szüleit. Ugyanakkor egy idegen, mint például ez a Julia… vajon a saját élményeit vetette papírra, vagy vágyálmokat? Hát, egyszer majd talán veszi a bátorságot és rákérdez erre is. 

Újra belemélyedt a monitoron az olvasásba, aztán egyre inkább elmerült a történetben. Jézusom, a végén még kiderül, hogy egy romantikus nő lelkét örökölte a szüleitől – vigyorgott felszabadultan, amikor izgatottan nyitotta meg a következő fejezetet, mert érdekelni kezdte, hogy a főhős és a hősnő az éppen aktuális bonyodalom után hogyan találnak majd egymásra. A szexjelenetek leírásánál vegyes érzései voltak, hol szűknek érezte a nadrágját és szinte érezni vélte a gyengéd érintéseket, hol bosszúsan kattintott a következő oldalra… nem igaz, hogy éppen a legjobb pillanatban lekapcsolta a nő a villanyt.

Csak annyi időre állt fel az asztaltól, hogy némi kalóriával felszerelkezve folytathassa az olvasást. A meglepő végen elgondolkozva egy ötlet villant fel előtte, és már alig várta, hogy találkozzanak, és a véleményét kérje. 

A csengőszóra kelletlenül ballagott az ajtóhoz és türelemre intve a kutyát, megnyomta a kapu-telefon gombját. A kamera előtt Bobby toporgott.

Ryan a fejét vakarva nyomta meg a gombot ismét, hogy lássa, amint a legjobb barátja, aki néhány nappal ezelőtt az ő barátnőjét kefélte vígan, lehajtott fejjel besurran a nyíláson. Szinte önkéntelenül nézett körül a laza, de kedélyes kis kuplerájban. Hely lenne, de nem, nem fognak verekedni. Neki vigyáznia kell az arcára, Zeusz meg fékezhetetlen lenne, ha Bobby visszaütne. Pedig nem lenne rossz feszültségoldó… Nagy sóhajtással kinyitotta a bejárati ajtót és Bobby végre felemelte a fejét. Vagy kurva jó színész a srác, vagy tényleg bánja a dolgot – nézte a véreres szemeket. 

-Szia! Micsoda meglepetés! – fordult a konyha felé, hogy elővegyen két üveg sört. Pár pillanatig nézte a szinte tök üres hűtőt, aztán becsapta az ajtaját. A francba! Az olvasás annyira lekötötte, hogy elfelejtett bevásárolni, azt a néhány maradékot pedig éppen az előbb tolta a fejébe. Szerencsére most a sörön kívül nem is volt szüksége másra, de már a gondolattól, hogy üres a hűtő, megkordult a gyomra.

-Szia! – mormolta mögötte Bobby. Amikor feléje nyújtotta a lepattintott tetejű üveget, a barátja óvatosan nyúlt utána. –Tudom, hogy csak Zeusz tart vissza tőle, hogy bemoss egyet. Zárd be nyugodtan a fürdőszobába, aztán legyünk túl rajta!

-Verekedni akarsz? – kérdezte tőle Ryan, miközben megemelte a szemöldökét.

-Nem, dehogyis, de teljesen jogos lenne, ha a képembe másznál.

-Ja, jogos lenne… aztán azzal mit oldanék meg? Attól még Chloé egy ribanc lenne, te meg egy sunyi haver, aki a hátam mögött összeszűrte vele a levet. 

-Annyira sajnálom, Ryan! Komolyan. Az egész nem ért annyit, hogy a barátságunk rámenjen. Eszelős hülyeség volt, nem is tudom, mi történt velem, hogy …

-Nana! – intette Ryan az üveggel a kezében. –Én mondhatom rá, hogy ribanc, de te mutass tiszteletet, ha arra jó volt, hogy megfektesd!

-Hülyén hangzana, ha azt mondanám, hogy tulajdonképpen ő fektetett meg engem? – grimaszolt Bobby, miközben meghúzta az üveget. –Nézd, nem akarom magam mentegetni, mert végül is, benne voltam a dologban, de ő kezdte. Csak panaszkodott, mondta a magáét, hogy elhanyagolod, közben meg olyan helyes kis tyúk és tudja is tálalni a portékáját…

-Oké! – csattant fel Ryan és megpördült. Nem.Akarom.Hallani.A.Részleteket! – hangsúlyozott minden szót. Chloét a magam részéről leírtam, és ha neked tényleg számít valamit a barátságunk, akkor nem hozod fel előttem a témát. Nem azt mondom ezzel, hogy túlléptem a csalódáson, amit te okoztál, mint barát, de nem vagyok hajlandó erről dumálni. Veled végképp nem.

Bobby megadóan emelte meg a kezeit és letottyant a kanapé sarkába. –Oké, halasszuk el! Mert azt te is tudod, ha most még nem is akarod elismerni, hogy anélkül, hogy kibeszélnénk, nem tudunk túllépni rajta. Hibáztam és kész vagyok elismerni. Megbántam!  Ezt is őszintén mondom. És valahol mégis örülök, hogy így történt, mert legalább bebizonyosodott, amit már korábban is mondtam, az a csaj csak kihasznált téged. Legalább megszabadultál tőle.

-Majd még köszönetet is mondok érte… - morgott Ryan az ablakon kinézve.

 A park fái szinte egyik napról a másikra bontották ki koronájukat a hosszúra nyúlt tél után beköszönő meleg tavaszban. Amíg az ágak kopárak voltak, egészen a kutyafuttatóig ellátott, de most csak a vidám csaholás hangjai jutottak el hozzá a nyitott ablakon át. Rambo nincs köztük – húzta el a száját az éles hangú ugatás hallatán. Zeusz a füle botján sem mozdította a sporttársak tombolására. Ezt nagyon szerette benne. Ha megvolt a rendszeres reggeli és esti mozgás, a kettő között a kutya szőrös lakberendezési tárgyként nyugodtan töltötte a napjait.

A következő pillanatban egy mély, alfahímhez illő ugatás hangzott fel és Zeusz felkapta a fejét. Már ő is megismeri – mosolygott rá a kutyájára, aztán a barátjához fordult.

-Kösz, hogy itt jártál, kösz, hogy a sajnálatodról biztosítottál, de nekünk most dolgunk van. Zeusz! Hozd a pórázt! – csettintett a kutyának, aki felhúzott rugóként pattant fel a helyéről, hogy lelkes farokcsóválással az ajtó előtt toporogjon, amíg ő cipőbe bújik.

-De Ryan, nem kéne ezt megbeszélnünk? Nekem ez olyan kínos, jó lenne tudni, hogy lehetünk-e még ezek után igazi barátok, és … - habogott Bobby, de Ryannek most nem volt türelme a barátja lelkének ápolásához. Beszélnie kell Juliával!

-Bobby! Beszéltünk, nem? Minden oké. Pár napig nem akarom látni a képedet, aztán majd leülünk valahol, iszunk valamit, és amikor már úgyis képtelenek vagyunk józanul gondolkodni, akkor beszélünk erről a szarságról, de most dolgom van. Találkozom valakivel, úgyhogy bocs, ha kiraklak.  A csodálkozó Bobbyt kitoloncolta a lakásból, ráfordította a kulcsot és hátra sem nézve átfutott a kutyával az úttesten. Bobby néhány pillanatnyi tétovázás után lassan követte. Lehet, hogy ő itt teljesen hiába emészti magát, Ryannek tulajdonképpen talán még kapóra is jött Chloé hűtlensége, és azóta vígan becsajozott, ő meg napok óta nem tud még a tükörbe se nézni? Vet egy pillantást erre a sürgős találkozóra. 

Ryan a futtató előtt megállt és megpróbálta rendezni a légvételét, ami kapkodó volt, árulkodóan ziháló. Pontosan olyan, mint amikor valaki kellő kondíció hiányában próbál futni egyet a háztömb körül. Eddig azt hitte, a Zeusszal töltött órák elegendőek ahhoz, hogy karban tartsa magát, de nyilvánvalóan nem így van, ha pillanatnyilag alig kap levegőt. Mert az nem létezhet ugyebár, hogy az izgatottságtól kapkodna az éltető oxigén után.  

Julia a padon ült, amíg Rambo egy kis pudlit üldözött a szerelmével, és egy kis noteszbe sebesen körmölt valamit. Aha, az írónő, ...ötlet született... ismerte az érzést, azonnal le kell jegyzetelnie neki is, mert mire alkalmas lesz a hely és az idő, a fejéből régen elszáll a tökéletesnek hitt gondolat.  Kinyitotta a kaput, hogy Zeusz üdvözölhesse a barátját, aztán lassan az asszonyhoz sétált és megállt előtte.

-Szép napot! Örülök, hogy újra összefutottunk! Igazából jó lenne beszélgetni valamiről, de nem itt – intett a fejével a pudli gazdája felé, aki idegesen nézte, ahogy a két nagy kutya játékszernek tekinti a kedvencét.

-Rendben, menjünk! – állt fel a nő és szólnia sem kellett, Rambo már robogott is a kapu felé. Odakint a két kutya folytatta a játékot, Ryan pedig megköszörülte a torkát. 

-Beleolvastam. Illetve hát, bele akartam olvasni, de végül elolvastam. Nem tudtam nem észrevenni, hogy egy csomó dologban hasonlítok a főhősére, kezdve a nevével. Gondolom, véletlen egybeesés.

-Abszolút! – nevetett az asszony, aztán feléje fordult. –Oké, lebuktam, megihletett. Bocsánat, ha nem tetszett a szerep, amit a szájába adtam.

-Inkább hízelgő volt – grimaszolt Ryan. –Olyan szépeket mondatott velem Caroline-nak, amilyet az életben soha nem lennék képes megfogalmazni.

-Dehogynem. Csak a megfelelő nőt kell megtalálja hozzá. Szóval, mi az ítélet?

-Nem az én műfajom és mégis tetszett. Kezdem kapizsgálni, hogy a nők miért szeretik az ilyen írásokat. Kapnak egy férfit, aki szépeket mond nekik, tud bocsánatot kérni és megbocsátani, ha kell, és az ágyban... nos, ott talán túlzott...

-Az egésznek a lényege az álmodozás. – dünnyögte Julia kicsit pirosabban, mint néhány perccel ezelőtt.

-Érdekes volt, hogy ahogy olvastam, láttam magam előtt peregni egy film kockáit... és erről eszembe jutott valami. Én próbálkozom egy forgatókönyvvel. Nem saját ötlet még, csak egy átirat, de már ezzel is elakadtam. Azt hittem, a saját munkám alapján van némi fogalmam a forgatókönyvekről, de nyilvánvalóan nincs, úgyhogy kutakodni kezdtem, és találtam is szakirodalmat dögivel... meg egy hirdetést. Van egy online tanfolyam. De ehhez is kell a név, elérhetőség, ilyesmik, én meg nem szívesen adnám meg, és arra gondoltam...

-Iratkozzak be maga helyett – fejezte be a mondatot a nő. 

-Na, pontosan ezt bírom magában, hogy nem kertell, azonnal átlátja a lényeget és nem fél kimondani. Tényleg arra gondoltam, hogy jelentkezhetne. Természetesen a költségeit én állom, aztán akár közösen is tanulhatnánk. A tanultakat pedig kipróbálhatnánk egy regényen...Talán ismeri is, tavaly nagy sikere volt, James Twining: A genfi átverés. Röviden: Rómában rövid időn belül három embert ölnek meg brutálisan, és Allegra Damico rendőrhadnagy arra gyanakszik, hogy a bűnesetek között valamilyen összefüggés van. Eközben a visszavonult műkincstolvaj, Tom Kirk Las Vegasban az FBI-nak dolgozva kezd nyomozásba egy ellopott Caravaggio-festmény után. Lelövik a társát és ez csak a kezdet, de Kirknek el kell jutnia a könyörtelen műkincsmaffia vezetőihez. A bűnjelek egyértelműen Rómába vezetnek, és Kirk immár Allegra oldalán próbálja leleplezni azt az olasz csempészbandát, amely felbecsülhetetlen értékeket tulajdonított el a világ múzeumaiból.

Az asszony meglepve nézett rá, vonásai kiismerhetetlenek voltak, de szemein látszott, hogy az agya szélsebesen dolgozza fel a váratlan ajánlatot. Már ő is gondolt rá, hogy keressen egy kreatív-írás tanfolyamot, de valahogy mindig elment tőle a kedve, amikor arra gondolt, rajta kívül valószínűleg csupa huszonéves jelentkezik majd. Most egycsapásra egy egész sereg vágya teljesülhetne. Megtudná, hogy érdemes-e az írásról álmodoznia és a rendszeres találkák Ryannel is biztosítva lennének. Amióta csak szóba elegyedtek egymással, ezek a találkozások lettek a nap fénypontja.

Ryan türelmet erőltetett magára, hogy látszólag közömbösen tudja kivárni a döntést. Valami megmagyarázhatatlan oknál fokva nagyon szerette volna, ha az asszony igent mond. 

Bobby egy terebélyes fa takarásában értetlenül nézte a párost. Ide sietett a barátja? Hiszen ez egy öreg nő! Na jó, talán nem annyira öreg, végül is egész formás virgácsai vannak, de akkor is jóval idősebb, ez még ebből a távolságból is nyilvánvaló. Úgyhogy nyilván nem miatta volt olyan sürgős Ryannek a találka, csak talált végre egy havert ennek az állat Zeusznak, akivel senki nem találja a hangot. Hátat fordítva hosszú lépésekkel elindult a kocsija felé, miközben a telefonján Chloé számát tárcsázta.

Eszmélés 3.

A lakásba érve a pórázt a fogasra dobta, aztán leroskadt az étkező első székére és a lábai elé ülő Rambo-ra nézett.

-Te is láttad, ugye? Nem álmodtam? Nem is tudnék ilyen vadat álmodni.

A kutya a fejét forgatva nézete őt, végül éles hangon vakkantott egyet. Julia elnevette magát.

-Nem vagyok normális! Veled beszélgetek. De mit csináljak? Kivel beszélhetnék Róla? Gordon alighanem kihívná dr. Armstrongot, ha a vacsora mellett arról lelkendeznék neki, hogy egy fiam korabeli kölyökkel flörtöltem délután a parkban.

Nagyot sóhajtva felállt és a fürdőszoba felé indult. A tükörben meglátta a széltől összekócolódott haját és a Georgetól örökölt terepmintás rövidnadrágot, amiben mostanában kutyázni szokott. Jézusom! – sóhajtott elkeseredetten. Akármit is képzeltem a kedvessége mögé, azt ez a látvány tökéletesen felülírta. Szegény kölyök! Megérdemelne valami jutalmat, amiért bátran kitartott a vénasszony mellett.

*

Ryan Maitland hangos csattanással csapta be az ajtót maga mögött… Bassza meg, hülye liba! Mit képzelt egyáltalán? Vagy direkt időzített így? Hiszen megbeszélték, hogy idejön ma délután. De hogy pont Bobbyval kellett henteregnie… még az ágyneműt sem cserélte le, ez a rózsás förmedvény volt alattuk még vasárnap este is. Egy ideje érezte már, hogy kettőjük között valami megváltozott, de éppen az a vasárnap este nyugtatta meg, a szex még mindig remekül működött. Hát, akkor kurvára mégsem! – Már majdnem kilépett a kertből, amikor eszébe jutott Zeusz és egy fülrepesztőt füttyentett, mire észrevette, hogy a kutya éppen Chloé kedvenc rózsatövére pottyant. Helyes nagyfiú, szarunk az egészre! Na, gyere, itt az ideje, hogy valami értelmeset is csináljunk ma még!

*

-Mivel töltötted a délutánt? – nézett a feleségére Gordon, miközben a könnyű halvacsorát tüntette el a

tányérjáról. Amióta a koleszterinszintjére gyógyszert írt fel a háziorvos, Julia próbált minél többször halat iktatni az éterendjükbe, aminek a férje kifejezetten örült, bár esténként kénytelen volt kilopózni a konyhába egy kis vacsorapótlásért, mert a hallal egyszerűen képtelen volt jól lakni.

-Írni próbáltam, aztán rájöttem, hogy vacak az egész és kitöröltem. Nem megy ez nekem, úgyhogy bocs, de bármennyire szerettem volna, nem a jogdíjammal foglak kihúzni a csávából.

-Nem kell kihúznod sehonnan! – csattant fel a férje és Julia tudta, érzékeny pontra tapintott. Gordont már nyomasztotta egy ideje, hogy nem tudja a korábban megszokott életszínvonalat kitermelni az üzletből.

-De hiszen csak vicceltem, Gor – csitította, mire a férje kicsit kelletlenül, de elmosolyodott.

-Tudom, drágám, tudom.

Később az ágyban fekve Julia hátat fordított a tv-nek, ami mint minden este, ma is harsogva ontotta a híreket, amit a férje már kétszer meghallgatott, és valószínűleg reggel az ismétlésre fognak ébredni. Gordon az orrára csúszott szemüvegben, hasán a Times nyitott számával halkan hortyogott a hangzavarban. Amikor a nő a távirányító után nyúlt, a férje felrezzent és megszólalt. Hallgatom!

Na, persze! Minden este ez ment. Már hetek óta nem látott egy normális filmet, mert Gordon a híreket „hallgatta”. Egy darabig nézte magával szemben a komódot, amiben a fehérneműjét tartotta, aztán felkapcsolta az éjjeli szekrényen a lámpát és a kezébe vette a könyvet, amit olvasott, John Grisham Manipulált esküdtek című regényét. Kedvelte az író krimijeit, tudta róla, hogy az eredeti foglalkozása szerint ügyvéd volt, amíg meg nem találta a hivatását, az írást. Éppen ezért tudott félelmetes hitelességgel írni a tárgyaló termek világáról, és a háttérben munkálkodó erőkről. 

Ehhez képest milyen témájú könyvvel tudna ő kirukkolni? Gyermeknevelés, szakácskönyv, kutyanevelés… bravó… egyrészt tele van velük a piac, észre sem vennék, hogy egy újabb kerül a könyvesboltok polcaira, másrészt egyik területen sem könyvelhetett el akkora sikert, ami jogossá tette volna, hogy azt könyvben örökítse meg.

Türelmetlenül csapta le a könyvet, most az izgalmas történet sem tudta lekötni. Nem is túl finom mozdulattal levette Gordonról a szemüvegét, kivette kezéből az újságot és az éjjeli szekrényre rakta, aztán lekapcsolta a lámpát. Már éppen a távirányítóért nyúlt Gordonon keresztül, hogy a tv-t is kinyomja, amikor a férje magához húzta és a nyakába szuszogva átölelte. Ő már aludt. Hogy a csendélet teljes legyen, megroggyant az ágy vége, ahogy Rambo is feltelepedett a lábukhoz. Végül az össznépi szuszogás őt is álomba ringatta. Egy nyugtalan, vágyálmokkal teli álomba.

*

Ryan türelmetlenül csapta le a laptop tetejét. A francba! Ez a forgatókönyvírás sokkal egyszerűbbnek tűnt a tervezgetés szakaszában, mint most, amikor meg kéne fogalmazza a gondolatait. Pedig most egy kész regényt akart átdolgozni és ez mégis csak egyszerűbb kellene, hogy legyen, mint amikor még a történetet is neki kellene kitalálnia.

Zeusz megbökdöste a bokáját az asztal alatt.

-Oké, haver! Tudom, idő van! Megyünk már! – sóhajtott és felállt, hogy felrángassa a cipőjét, amit a kutya szolgálatkészen odacipelt eléje. A parkba érve eszébe jutott Rambo és gazdája, és reménykedve nézett körbe. Most sok mindenhez lett volna kedve, de a kutyát labdázással lefárasztani nem szerepelt ezek között. Zeusz eliramodott és már majdnem utána füttyentett, amikor meglátta Rambót, ahogy lelkesen rohangál egy nagyívben elszálló labda után. 

-Ejha, ki sem nézte az asszonyból, hogy ilyen emberes dobásai lennének – nézte a magasan szálló teniszlabdát, ami pattogva ért földet és Rambo, a méreteit megszégyenítő légiességgel ugrott a felpattanó kis sárga gömb után. Zeusz érkezésére megvillantotta tökéletes fogsorát, nyilvánvalóvá téve, hogy a labdán nem hajlandó osztozni. 

-Rambo! – csattant az asszony hangja és a kutya engedelmesen odafutott hozzá és elé pottyantotta a labdát, amit a nő azonnal eltett. –Na, menj, szaladgáljatok kicsit! – intett a kutyának, aki lelkesen trappolt oda Zeuszhoz és mellső lábaival a földre kushadva játszani hívta. Mire ő is odaért, a két eb már békés egyetértésben birkózott.

-Huh, azt hittem, összekapnak. – mondta a nőnek mosolyogva, aki visszamosolygott.

-Hát, igen, a labda szent és sérthetetlen, azon nem osztozik, de ahogy elraktam, már nem volt gond. Tegnap be sem mutatkoztam… Julia Ballentines vagyok, és nagyon kérem, ne süssön el egyetlen viccet sem. Szerintem már ismerem valamennyit.

-Nem akartam, tényleg. – tette fel a kezét védekezően. -Ahhoz képest, hogy milyen jót beszélgettünk, én is az adósa maradtam. Ryan Maitland.

-Tudom – vallotta be a nő nevetve. -Szeretem a sorozatát. Talán egyetlen egyet sem hagytam ki a három évadból. Pedig csak nem olyan régen fedeztem fel, de bepótoltam a lemaradásomat. Íme, egy lelkes rajongója. 

-Kedves, hogy ezt mondja, de siker ide vagy oda, senki nem keresett meg ez alatt az idő alatt, hogy lenne-e kedvem valami komolyabb dologban részt venni. – vágott egy keserű grimaszt Ryan.

-Ne becsülje le, amit csinál… kemény munka lehet ez is, frissen tartani a figurát és nem hagyni, hogy elszürküljön az évek során. Egészen biztosan megtalálja majd álmai szerepe is, ez mindenképpen jó iskola lesz hozzá, hiszen még olyan fiatal.

-Fiatal? Ez elég relatív fogalom. Mit ért fiatal alatt? – nézett vissza a nőre vidáman a férfi.

-Hát, … szerintem a húszas évei közepe felé járhat. Talán 26, esetleg 27. – mondta Julia nagy komolyan, aztán elnevette magát, ahogy a fickónak szinte tátva maradt a szája.

-Pontosan! Bár, ez az én szakmámban már nem számít fiatalnak. Jól saccol – biggyesztett elismerően a nőre, aki nem bírta tovább és kuncogni kezdett.

-A frászt! A Wikipédiából tudom. Miután kedvelem a sorozatot, utána néztem magának is. És most üljön le, mert simán harminc felettinek néztem.

-Ne már, olyan öregnek? – kérdezett vissza Ryan nevetve, aztán benne akadt a hang, ahogy rájött, a nőt az 52 évével alighanem most sértette vérig. –Izé, nem úgy gondoltam. – kezdett kínos habogásba, de Julia nem vesztette el a humorát.

-Pontosan tisztában vagyok vele, hogy kétszer annyi idős vagyok, mint maga. És ez az én véleményem szerint is kimeríti az öregség fogalmát. Még emlékszem, amikor tiniként a szomszédasszony megkért, hogy tegezzem, én meg arra gondoltam, mit akar már ez a vénasszony, aki akkoriban talán 35 éves volt. Ez az oka annak is, hogy nem mertem javasolni, hogy tegezzen, pedig talán egyszerűbb lenne. 

Ryan nem reagált erre az utolsó megjegyzésére, így aztán egy kis sóhajjal ő is megpróbált átsiklani felette. Oké, a srácnak is meredek elképzelnie, hogy egy anyja korabeli nővel tegeződjön. Hát, ez van, ezt kell szeretni!

-Csodáltam a magasan és messzire szálló labdáit. Én valószínűleg fele ekkorát sem tudnék dobni. – próbált Ryan témát váltani.

-Dobni én sem. – mosolyodott el a nő, és a háta mögül előhúzott egy nyeles labdadobót, amit eddig a farzsebébe dugott. –Ez egy nagy találmány kényelmes gazdák és labdaőrült ebek részére. Alig kell húsz perc és Rambót is úgy lefárasztom vele, hogy bokáig ér a nyelve és ájultan alszik néhány órát. Más módját ugyanis még nem találtam ki, hogy az energiáit lekössem. Mármint úgy, hogy én ne nagyon fáradjak el közben – kacsintott.  -Bicigli mellett tudna futni, de itt a parkban körözgetni nem akkora élmény, mint a mindig máshova repülő labdáért rohanni. Futni meg… na, azt végképp nem nekem találták ki. Még fiatalabb koromban sem értettem, hogy egyesek hogy tudnak úgy rákattanni. Otthon vettünk egy futópadot, de az az igazság, hogy szerintem már egészen belephette a por az ágy alatt. Upsz, ezzel azt is elárultam, hogy nem vagyok egy szuper háziasszony.. – nevetett újra és Ryan szinte megbűvölve nézte. 

Szimpatikus volt neki az az önirónia, amivel az asszony önmagáról beszélt. Vidám volt és őszinte, nem olyan keserű és önbecsapós, ahogy a korabeli nők, sokszor még a saját anyja is, és néha még ő maga is elő szokta adni olykor társaságban. Az őszinteséget megtartotta a fürdőszobatükörnek, amelyik az egyik ilyen őszinteségi rohamot követően átlósan elrepedt.

Az asszony hirtelen ránézett és néhány pillanatig pontosan olyan tekintettel méregette, mint az anyja szokta.

-Magát nem teszi boldoggá a siker. De igazából nekem tetszik, hogy nem éri be ennyivel. Mit szeretne elérni?

-Hát, ha nem csinálnak belőlem záros határidőn belül befutott mozisztárt, márpedig nem nagyon akad erre jelentkező, akkor két út áll előttem. Már, ha az alkoholt nem tekintem opciónak. Vagy rendezni fogok, vagy írni. De igazából még egyikhez sincs elég tapasztalatom. Tanulni kéne, de próbálja elképzelni azt a helyzetet, amikor a sikeres sorozatszínész beül az iskolapadba… nekem még nem sikerült.

-Mit akar írni? – vágott közbe az asszony hirtelen megélénkülve és őszinte kíváncsisággal a hangjában.

-Hát, amihez egy magamfajta ripacs először kedvet kap, forgatókönyvet.

-Először is, maga nem ripacs! Ezt csak szögezzük le és ne akarjon merő álszeméremből tiltakozni! Pontosan tisztában vele, hogy amit csinál, azt jól csinálja. Lehet, hogy nem álmai munkája, de jó benne. Másrészt írni nem könnyű. Ha valaki tisztában van vele, az én vagyok.

-Nocsak, csak nem egy híres írónőhöz van szerencsém? Bocsásson meg, ha a Julia Ballentinesról nem ugrott be… vagy van írói álneve?

-Jesszus, dehogy. Én csak szeretek írni. Sokak szerint van is hozzá érzékem, de egyrészt kicsit későn jöttem rá, hogy mivel szeretnék foglalkozni, másrészt, gyáva kukac vagyok, aki el sem merné küldeni egy kiadónak az írását, ha véletlenül sikerülne megírnia. De tudja, elkezdeni olyan könnyű, aztán az ember rájön, hogy nem lehet egy regényt néhány hét vagy hónap alatt megírni. Igazából hónapok kellenek csak ahhoz, hogy bele merjen kezdeni. Tudni kéne honnan indul, hova érkezik, milyen utat jár be addig. Én meg csak amolyan blogíró vagyok, aki máról holnapra kapargatja össze a sületlenségeit.

-Kíváncsivá tett. – jelentette ki a férfi és Julia meglepve látta, hogy igazat mond.

-Ne legyen! Romantikus kis történetek a sírig tartó boldogságról… igaz, néha néhány göröngyön át. Tudja, csak amolyan nőknek szóló balzsam a szürke hétköznapokban.

-Azért elárulja a blog címét, ahova írni szokott? Szívesen beleolvasnék.

-Soha többé nem hozza ide Zeuszt, ha beleolvas… - nevette el magát a nő, de aztán váratlanul elpirult. –Nem titok, ha annyira kíváncsi… lassukeringo.blogspot.com… látja, már a címe is… de nem mondhatja, hogy nem figyelmeztettem. Tulajdonképpen érdekes is lenne egy férfi véleményét hallani a dologról, úgyhogy jól gondolja meg, hogy tényleg megkeresi-e. De most mennem kell! Rambo! – hívta magához a kutyát, aki lógó nyelvvel, de azért azonnal engedelmeskedett. –Ha nem jön többé, tudni fogom, hogy megnyitotta a blogot… - mosolygott a férfira, aztán elköszönt.