Az álmok néhavalóra válnak 46.

Most először vetette be a vonzerejét és az ismertségét, hogy elérje, nézzék át az utaslistákat, és engedjék be az érkezési csarnokba. Szegény Margaret Hawkins, akibe a British Airways pultjánál belefutott, és akire ráborította hódítási eszköztárának javát, levegő után kapkodva böngészte át az utaslistákat, hogy megtalálja neki Emilyt. A reptér biztonsági szolgálatától is kapott egy kitűzőt, bár végül annyi ideje ment el a győzködéssel és magyarázattal, hogy már attól félt, Emily közben lazán kisétál az épületből. Végül az egyik oszlop tövében kényelembe helyezte magát és várt. Közben összerakta az időközben felcsipegetett információkat. 

Már ott kezdődött, hogy a Hollywoodlife-on megjelent egy cikk néhány fotóval, ahol a lány abban a nyavalyás virágos blúzban besétál a CM-ba Angarano oldalán. Még szerencséje is volt, mert az arca egyetlen fotón sem látszott felismerhetően, csak a blúz miatt és a csukott szemmel is szeme előtt lebegő teste miatt ismerte meg. A titokzatos ifjú hölgy… basszus Em, fogalmad sincs, mit kezdene veled a sajtó, ha rájönnének, ki vagy! Az mindenesetre biztos, hogy ezt a blúzt soha többé nem veheted fel! – döntötte el magában. Még így sem garantált, hogy valami szemfüles újságírónak nem ugrik be, kit fotóztak már ebben a blúzban nem is olyan nagyon rég. Abban még nem volt biztos, hogy Angaranonak nem nyomja ki a szemét, amiért olyan érdeklődően nézett Emilyre. Még élénken élt benne az érzés, amikor ő látta meg a lányt ebben az ördögszőtte hacukában. Ott helyben kicsomagolta volna belőle, de az ő volt, másnak erre még gondolnia sem lenne szabad. 

Tulajdonképpen meg sem lepődött, amikor a fotót meglátta, mert végre magyarázatot szolgáltatott arra az érthetetlen eltűnésre, amitől napok óta a torkában hordta a gyomrát; bár a helyében nem ilyen feltűnő helyen találkozott volna a fickóval. Őrült lépés volt tőle, de teljességgel logikus. Ha őmagának lett volna elég bátorsága, talán ő is megpróbált volna beszélni az elődjével, bár valószínűleg inkább az ügyvédek közti levelezésre bízta volna a dolgot, annak ellenére, hogy ez pont egy olyan téma volt, amiről minél kevesebben tudnak, annál jobb. Bármit is ért el Emily ezzel a találkozóval, örök életére hálás lehet neki, hogy egyáltalán megpróbálta.

Valamivel később Kristen szinte hisztérikus hívása volt a következő, amiben a tudomására hozta, hogy nem gondolta komolyan a fenyegetőzést és szinte látta maga előtt a lapos pillantást, ahogy megkérdezi, ugye nem haragszik. Nem tudott neki őszinte szívvel nem-et mondani, mert legszívesebben egy életre hátat fordított volna neki ezek után. És ha Emily ezt fogja kérni tőle, meg is teszi, vagy ne hívják Robert Pattinsonnak! Kristen azt nem tudta, hogy Angarano beszélt Emilyvel, csak azt tudta, hogy Michael is hírét vette a fenyegetőzésének és magára vette ő is. A srác mindenesetre nagy szervező! Alig egy óra alatt leszervezte, hogy gondolkodjanak el a személyén a film kapcsán, hozzátéve, hogy ő nagyon szívesen játszana Kristen oldalán, amivel végül a producer is elégedett volt. Így aztán kész tények elé állította Kristent is, akit teljesen feldobott a hír. 

Kíváncsi volt, hogy Emily hogy tálalta volna a történteket, de ennél a kíváncsiságnál is erősebb volt az öröm, hogy végre tudja, merre jár, és hogy már abban is biztos lehet, hamarosan a karjában tarthatja. Ebben a pillanatban a hangosbemondó beszámolt a Los Angelesből érkező gép sikeres landolásáról, ami a kinti zuhogó esőt tekintve szép teljesítmény volt a pilótáktól. Robert megnyugodva szusszantott egyet. Mindjárt itt lesz!

Emily fáradtan dobta a vállára a kézipoggyászát, miközben a végtelennek tűnő folyosón az érkezési csarnok felé tartott. Semmi más vágya nem volt, mint végre egy puha ágyba kerülni és aludni, aludni, akár 24 órán keresztül. Kicsit elbizonytalanodott, hogy itthon vajon mi várhat rá. Robertet úgy hagyta ott, hogy az sem lenne meglepő, ha kicserélték volna a zárat, vagy a holmiját kirakták volna a vigasztalhatatlanul szakadó esőbe. Angie vajon mit gondol most róla? Talán nem így kellett volna intézni a dolgokat, de hirtelenjében így tudott csak megszökni előlük. Csak azt tudná, hogy volt-e értelme ennek az egésznek! Már alig várta, hogy internet közelébe kerüljön és megnézze, Angarano írt-e neki valamit a Kristennel történt beszélgetés után. Lehet, hogy semmi haszna nem volt ennek az útnak, de meg kellett próbálja. Hogy Robertnek mit és hogyan mondjon el róla, ez is egy olyan kérdés volt, amit tiszta fejjel át kell gondoljon, mielőtt találkozik vele, mert ha valamit nem akart, akkor az az, hogy a férfi félreértse a szándékait.

Robert felállt, ahogy a közeledő alakot meglátta és szinte megsajnálta, ahogy a fáradt és láthatóan gondolataiba merült Emily egyenesen feléje tartott. Lerítt róla, hogy az elmúlt napok neki sem voltak könnyűek, és az időeltolódás már csak a hab volt azon a bizonyos tortán. Látszott a lányon, hogy nem sok hiányzik hozzá, hogy összeessen, így aztán eléje ment, hogy minél hamarabb óvó ölelésébe vonja.

Emily lehajtott fejjel baktatott és már előre utálta, hogy valószínűleg az összes taxit megcsípik előle a türelmetlen utastársak ebben az esőben. Hirtelen arra riadt, hogy majdnem nekigyalogolt egy férfimellkasnak és ijedten oldalra lépett, aztán felemelte a fejét, hogy bocsánatot kérjen. Aztán az öröm, a meglepettség, a fáradtság és az idegesség legyőzte, és hangosan zokogva Robert mellére borult. Úgy szorította a férfit, mint a fuldokló, akinek ez az egyetlen esélye, hogy a víz színén maradjon, és a férfi nem szólt semmit, csak szorította magához vadul dörömbölő szívvel, amíg csillapodott a lány sírása. Amikor Emily már csak csendes hüppögéssel markolászta a ronggyá áztatott inget, Robert az álla alá nyúlva felemelte a fejét és egy puha csókot nyomott a szájára.

-Szia, szökevény!

-Honnan tudtad, hogy itt talász? – szipogott Emily.

-Amióta elmentél, itt ülök és várom, hogy visszagyere – kacsintott rá a férfi és Em a könnyein át elmosolyodott.

-Nem is igaz! Nem tudhattad, hogy repülővel mentem és nem vonattal. Neked most a Victorián kéne ülnöd, nem itt.

-Hát, kicsim, a Victoria még aznap este kiesett a kalapból, amikor Elisabeth rácsodálkozott a hívásomra, hogy ők bizony nem vártak téged. Tudod, Jenny Bond, ha legközelebb ilyen alibit gyártasz, akkor gondoskodj megnyugtató sms-ekről is, hogy ne zargassam szegény nagyanyádat.

Emily ijedten döbbent rá, hogy konspirációban valóban még van mit tanulnia. Akkor a nagyit is fel kell hívja, hogy megmagyarázza a dolgot, mert azóta is biztosan izgatottan várja a jelentkezését. 

-Tudod, hogy hol voltam. – mondta halkan, mire Robert nagyot sóhajtva a hóna alá húzta és felemelte a földre ejtett táskát. Nem kérdés volt ez, hanem kijelentés, de a tény, hogy Robert itt várta a los angelesi járatnál, nyilvánvalóvá tette a dolgot.

-Tudom. Őrült dolog volt, de úgy tűnik, hatásos. Kristen már hívott, hogy bocsánatot kérjen és elújságolja, hogy Angaranoval forgatja le a filmet. … Miért nem mondtad el, mit tervezel?

-Mert nem engedtél volna odamenni – fintorgott a lány. –Meg hát abban sem lehettem biztos, hogy van-e egyáltalán értelme beszélni a pasassal.

-Abban biztos lehetsz, hogy tíz körömmel tartottalak volna vissza. – dörmögte Robert és a feje búbjára nyomott egy puszit, miközben a kijárat felé indult vele. –Soha többé nem veszem le rólad a tekintetem, mert túl nem élnék még egy olyan estét, mint amikor Elisabeth-szel beszéltem. Onnantól se kép, se hang nem volt, hogy vajon miért mentél el és hova. Ez ezerszer rosszabb volt, mint amikor Skóciába húztál el. Oda legalább valami halvány nyom vezetett, de most még az okot sem tudtam…

-Akkor mérges voltam, de most… szerelmes – suttogta a lány és válaszul a férfi ölelése erősebb lett körülötte. 

-Honnan tudtad meg?

-Hát, ez a legszebb az egészben. A HWlife-on volt egy cikk Angarano-ról és titokzatos kis barátnőjéről, akivel a CM-ban töltöttek egy meghitt estét. Voltam olyan jóhiszemű, hogy csak egyetlen magyarázatot tudjak elképzelni a dologra. A francos virágos blúzod ellenére.

-Ő is mondta, hogy szóljak neked, nehogy véletlenül tudd meg, mert ti férfiak rosszul reagáltok az ilyesmire.

-Nagyon okos a fickó, de mi nem vagyunk rászorulva az okoskodására. Még akkor sem, ha teljesen hülyére veszel engem időnként. Bizalom! – mint már annyiszor. Bár, az első reakcióm a színtiszta pánik volt, hogy elmentél, mert biztos voltam benne, nem kell neked ez a zűrös pali. De aztán úgy döntöttem, hogy várok, mert lennie kell magyarázatnak.

Ahogy kiléptek az ajtón, Robert megtorpant.

-Azt mondanám, ha úriember lennék, hogy itt várj meg, amíg a kocsival ideállok. De az az igazság, hogy most még reszketek, hogy csak álmodom, hogy itt vagy végre velem, úgyhogy kislány, magadnak köszönheted, de nem merlek elengedni. Jössz velem a kocsihoz, akkor is, ha bőrig ázol. Futás!

A kocsiban aztán alig csukódott be az ajtó, a táskát hátra dobva magához húzta Emilyt. A csókjában benne volt minden, amit szavakkal elmondani se lett volna képes. A magányos éjszakák rettegése, a félelem, hogy sose látja többé, a remény, hogy hamarosan rendbe jön minden. És mindenekelőtt a szerelem, amit érzett ez iránt a törékeny szőke nő iránt, aki ilyen őrültségre vállalkozott csak azért, hogy őt megmentse. És a viszonzásban, ahogy Emily a karjait a nyaka köré fonta és szinte megfojtotta, benne volt a válasz minden ki nem mondott kérdésére. Emily őt akarja, ő a lányt, ennél egyszerűbb képlet a világon nem létezik.

*

-Azt tudod, hogy fogadkoztam ám, ha egyszer előkerülsz, nem úszod meg büntetés nélkül? – cirógatta Robert a lány szeretkezéstől felhevült, de a fáradtságtól már teljesen tehetetlen  testét. Le sem vetkőztek, Roberten még rajta volt a szürke ing és a fekete farmer, bár a stratégiai helyeken kellőképpen meglazítva, Emilyn csak a harisnyái és magas sarkú cipője maradt, a többit Robert szinte észrevétlenül varázsolta le róla, mire elértek az ágyig. 

-És mi lett volna a büntetés? – pislogott laposakat Emily az álom határán egyensúlyozva.

-Gondoltam, igazán rád fér egy elfenekelés, amiért ennyi izgalmat okoztál nekem és mellesleg még sokaknak, akiket az eltűnésed miatt zargattam..

-Úgysem merészelnéd – mosolygott magabiztosan a lány.

-Úgy gondolod? Hát, kicsim, azt hiszem, fogok én még neked meglepetést okozni, hogy mi mindent merészelek. – mormolta a férfi, és egy hirtelen mozdulattal az ölébe fektette a lányt. A kerek kis popsit simogatva tovább beszélt.

-Tudod, megrémisztettél; és az is nekem volt rossz érzés, amikor furcsa gondolataim támadtak veled kapcsolatban. Nem akartam arra gondolni, hogy elhagytál, de hát az ábra mégiscsak az volt, és kellett hozzá egy kis idő, hogy megrázzam magam és bízni kezdjek abban, hogy van ésszerű magyarázat a miértekre. De ez alatt az idő alatt én a poklok poklát jártam meg. Szóval, a büntetést megérdemled. Nem úszhatod meg ilyen egyszerűen, az nem lenne igazságos! – az első csattanást simogatás és a férfi nyelvének forró és nedves érintése követte, és Emily hirtelen azt sem tudta, hogy tiltakozzon vagy a folytatásért esdekeljen. Az álom mindenesetre úgy röppent ki a szeméből, mint egy mámoros pillangó. 

-Aztán Angie is pokollá tette az életemet, mert állandóan rólad érdeklődött, és képtelen volt elfogadni a tényt, hogy fogalmam sincs, merre játhatsz. – mondta tovább a magáét Robert, de már sokkal mélyebb hangon, mint ahogy belekezdett.

A csattanás ismét váratlan volt, de az édes zsibongás és a csók már zsibbasztóan ismerős. Emily meglepve érezte, hogy a fájdalom és a gyönyör kéz a kézben öntik el a testét. Persze, nem igazi fájdalom volt ez, csak az agya társította a csattanáshoz, de biztos volt benne, hogy a következőnél már csak a zsongást érzi majd. Beleharapott az öklébe, hogy a kuncogását elfojtsa, nehogy ez az új játék idejekorán véget érjen.

-És akkor már nem is mondom, hogy az anyám úgy nézett rám, mint a baltás gyilkosra, és nem hitte el nekem,  hogy tényleg fogalmam sincs, miért mentél el és hova. – sorolta tovább a lány „bűneit” a férfi.

A csattanás késett, pedig Emily minden idegszálával várta már, mert tudta, hogy az azt követő érintésekért és csókokért izzó parázson is végigsétálna. Csalódottan felnyögött, amikor a férfi elhallgatott, de a fenekéhez nem nyúlt. Oldalra fordította a fejét és Robert szenvedélytől izzó szürke szemébe nézett, ahogy incselkedve figyeli. 

-Így nem ér... a büntetés nem érte el a célját, mert te direkt rosszalkodni fogsz a jövőben, hogy a térdemre fektesselek. Nem gondoltam, hogy tetszeni fog. Úgyhogy most ez lesz a büntetésed, hogy nem csapok erre a gyönyörű rózsaszín bőrödre többet.

Emily felhorkant, aztán lekászálódott a férfi öléből. Oké, ezt a játékot ketten is játszhatják. Hanyatt döntötte és kigombolta rajta az inget, aztán megrángatta a nadrágot, hogy azt is lehúzhassa róla.

-Aki felébreszti bennem az alvó oroszlánt, az számoljon a következményekkel!  - és Robert ugyanolyan kéjesen élvezte a büntetése minden pillanatát, ahogy Emily az övét.

*

Amikor hunyorogva ébredezni kezdett, az ablakon túl még világos volt. Kicsit kába volt még, mert az alváshiányos napok utáni szex őt is igénybe vette. Lassan eljutott a tudatáig, hogy a karjai elzsibbadtak és mozdítani sem bírja. A felismeréstől elkerekedett a szeme. A boszorkány! Ezt nem csinálhatta vele! A két csuklója az ágy fejrészéhez volt kötözve a két legdrágább selyemnyakkendőjével.Körülnézett, de Emily nyomát sehol sem látta. Aztán meghallotta a fürdőszobából a dudorászást. 

-Em! Azonnal gyere ide! – kiabált, de vesztére, mert a lány nem bukkant elő, viszont kinyílt az ajtó és Angie libbent be rajta. Ijedten nézett végig magán, de szerencsére gondos kezek betakargatták, mielőtt ebben a hülye helyzetben itt hagyták. Angie értetlenül nézte a két nyakkendővel kikötött kezét.

-Apa? Te mit csinálsz itt? Most jöttünk meg a nagyival.

-Izé, tudod, van egy... nagyon viszkető kiütésem, amit elkapartam volna, ezért Em idekötötte a kezem, nehogy álmomban vakarózni kezdjek. Tudod, mint amikor te bárányhimlős voltál... – próbált hihető hasonlatot találni, miközben a csuklóját forgatta, hogy kiszabaduljon a selyem fogságából. Emily bukkant fel a fürdőszoba felől és ijedten nézte, ahogy a szexuális rabszolgája oldalán ott ücsörög a kislánya és kedélyesen beszélgetnek. Na igen, erre nem gondolt. Robert rávigyorgott. 

-Most mesélem Angienak, hogy azért kötötted ide a kezem, hogy ne vakarhassam  meg ott, ahol nagyon viszket, de azt mondja, ilyenkor a cirógatás is nagyon jól esik. Tapasztalt nő, volt már bárányhimlős. – mondta olyan vigyorral, hogy Emily önkéntelenül is elnevette magát.

-Most már nem vagy egyedül, akár ki is bonthatjuk, majd mi vigyázunk, hogy ne vakargass semmit. – mondta nagy komolyan, de ahogy fölé hajolt, a feléje nyújtózkodó férfi egy csókot nyomott a szájára.

-Értékelem a kiváló ápolónőmet, és ahogy Angie is javasolta, majd igényt tartok a cirógatásra is. Mert egyes helyeken elmondhatatlanul viszket és enyhülésre vár. – kacsintott rá.

-Talán allergia lehet. – dünnyögött Emily, aztán ahogy a férfi mindkét keze kiszabadult, nevetve kisurrant a szobából Angiet is magával vonszolva. Robert megdörzsölte a karjait, aztán nyújtózkodott egy nagyot és kihúzta az éjjeli szekrény fiókját. Csak egy pillantást vetett a kis dobozra, aztán feltápászkodott és felöltözött, hogy csatlakozzon a többiekhez.

*

A következő hetek eseménytelenül teltek el. Robert időnként szövegkönyveket olvasott fel neki, kikérte a véleményét, aztán morgolódva tiltakozott, ha nem egyezett a meglátásuk. Máskor meg a papírokat maguk alá gyűrve merültek el egy sokkal egyetértőbb vitában. Angie az iskolából hazaérve mindig jó hangulatban találta őket, így aztán vele is egyre kevesebb lett a gond. Szorgalmas volt és jókedvű. Csak egyetlen dolog borította ki, hogy az apja kategorikusan kijelentette, hogy Toronto-ba, a filmfesztiválra nem kísérheti el, holott Emilyt napok óta győzködte, hogy neki viszont ott a helye.

Emily rettegett ettől. Még élénken élt benne a los angelesi stábbuli kellemetlen világa, de Robert kitartó ostromának végül nem tudott ellenállni és megígérte, hogy a kísérője lesz a fesztiválon. Most már csak találni szeretett volna valakit, aki felvilágosítja, mit vegyen fel, hogy viselkedjen, hogy szégyent ne hozzon a férfira.

*

Az egyik délelőttön Emily még mindig a készülékre csodálkozva tette helyére a telefont. Robert kíváncsian nézett rá, kinek a hívása okozott ekkora megrázkódtatást, de még percek teltek el, mire a lány képes volt válaszolni:

-Anyu volt az. Azt kérte, találkozzunk délután a Trafalgaron egy kávéra. Azt mondta, olyan régen látott már, hogy igazán itt az ideje egy anya-lánya délutánnak. Mondjuk, abba azért nem mentem volna bele, hogy együtt üljünk be a fodrászhoz vagy a kozmetikushoz, de egy kávé... talán ebből nem lesz botrány – vonta meg a vállát, ahogy a valóban régi, egészen pontosan karácsony esti találkozójukra gondolt. Azóta nem nézett a szülei felé és ennek lassan kilenc hónapja. Ha terhes lett volna, már az unokájuk is megszületett volna, arról sem tudnának – tért vissza kedvenc képzelgéséhez a szöszke kisfiúról. Az a nap még mindig égő sebként nyomta a lelkét, ahogy az apja lelketlenül kitaszította Zoét a családból. Talán a mamának most eszébe jutott, hogy ez így nem mehet tovább és megpróbálja elsimítani a dolgokat.

-Én beugrom a Went End-re Jeremyhez, utána összefuthatnánk, és együtt jöhetnénk haza – csókolt a nyakába Robert és Emily már az anyjával folytatott közelgő beszélgetésre fókuszálva, nemtörődöm módon csak bólintott.

*

Mrs. Hastings azonban nem békíteni akart, ó, nem. Irene még le sem pakolt, le sem ült, amikor belekezdett a kioktatásba. Minden mondatából sugárzott a férje „bölcsessége”, akiben nem volt annyi kurázsi, hogy maga olvassa a lánya fejére a megvető véleményét, így aztán az asszonyt küldte maga helyett. Emily eleinte tiltakozón válaszolni akart, megsértődni és felállni, de aztán valami sztoikus nyugalom szállta meg és hallgatagon hagyta az anyját beszélni. Végképp bebizonyosodott, hogy két különböző világban élnek, és így már nem volt olyan fájdalmasan lelkiismeret-furdalást okozó az sem, hogy hosszú hónapokig feléjük sem nézett. Lizzel találkozott egyszer, de ő a maga kis alamuszi nyuszi módján, csak annyit mesélt el, hogy mindenki jól van, és eszébe sem jutott megkérdezni, hogy vajon Zoé és a kicsi rendben vannak-e. 

-Emily! Térj már észhez! – szónokolt közben az anyja, és a lány kissé pirulva vette észre, hogy a szomszéd asztalnál ülő idős hölgy érdeklődve hallgatózik. –Huszonnyolc éves vagy; mire vársz? Azt hiszed, hogy álmaid lovagja majd pont téged vezet az oltárhoz? Ágymelegítőnek használ, aztán ha rád unt, majd kiadja az utad. Az ő köreiben nem is ilyen kis jelentéktelen fruskákat vesznek feleségül, hanem befutott színésznőket. 

Emily újra elkalandozott, erővel is kívül rekedve az anyja monológján. Azokra az évekre gondolt, amikor jó kislányként az anyja rendre elhívta magával minden ősszel egy bevásárló körútra, amikor megvehette azt a három darabot – teljesen mindegy, hogy cipőt, ruhát vagy egy bútordarabot – amire leginkább vágyott. Persze, kapott ő zsebpénzt, de ezeken az alkalmakon valami igazán szép és drága holmit is megengedhetett magának. Aztán idővel rájött, hogy az ilyen nagylelkű vásárolgatásoknak mindig meglett a böjtje is. Ha valami olyat tett, amivel kivívta a papa nemtetszését, az anyja azonnal ezeket a darabokat vette vissza tőle. Soha nem tudta meg, mi lett a kedvenc koktélruhájával, vagy a hozzá vásárolt gyöngyös cipőcskével, amiket egy-egy ilyen büntetés alkalmával visszavettek tőle. Az utóbbi években, amióta dolgozott, már nem voltak nagylelkűségi rohamok, de nem is vehettek vissza tőle semmit. És ez így volt jó. 

Karácsonykor az apja olyat tett, amikor a legkisebb lányát és az unokáját kitagadta, amit egész egyszerűen megérteni sem tudott, de megbocsátani semmiképpen. És az anyja most csak arra tud gondolni, hogy ő a legszebb éveit egy olyan férfira pazarolja, aki kihasználja. Istenem, anya, ha tudnád...

Irene éppen arról szónokolt, hogy kérjen bocsánatot az apjától. Zoé már elveszett a család számára, de ő még megmentheti a kapcsolatukat. –Értsd meg, mi vagyunk a családod! Nem vagy rászorulva ennek a férfinak a pénzére!

Emily felkapta a fejét. Ez máig fájó pontja volt. Nem, nincs rászorulva, de más munka híján maradna az apja apanázsa és cserébe az elvárások. Abból pedig nem kérne akkor sem, ha mégis megszorulna. De hála a nagyinak, az apjának nincs hatalma felette. Bár, Roberttel megegyeztek, hogy nem utal több pénzt a számlájára, de egy tekintélyes összeg mégis minden hónapban megjelent a bevételi oldalon. Amikor szóvá tette, a férfi szívére tett kézzel esküdött meg, hogy nem tőle érkezett a pénz, így aztán tovább nyomozott, s a végén kiderült, hogy Elisabeth nagyi a titkos jótevő. Amikor beszélt vele, a nagyanyja megsimogatta a haját, mint régen, kislánykorában és csak annyit mondott. 

-Tekitntsd az örökséged részének! Nem akarom, hogy kiszolgáltatva érezd magad akár egyedül élsz, akár ezt a férfit választod. Ez a pénz önállóvá tesz, és tudom, hogy úgysem herdálod el. Nincs jelentősége, hogy majd a halálom után egy összegben kapod-e meg vagy addig is hozzásegít a boldoguláshoz. – Na, ez volt a nagyanyja és az anyja között a különbség. Az anyja csak azt látta, hogy egy férfi macája, a nagyi szerint pedig egyenrangú párja (még, ha az anyagi hátterüket fényévek is választják el egymástól).

Hirtelen kisütött a nap. Mindenféle értelemben. A Londont beborító egész napos felhőzet mintegy varázsütésre oszlani készült és a napsugarak játékosan színezték át a tér közepén a szökőkút vizét. A turisták azonnal fotózni kezdtek, a helyébliek kigombolták ingük legfelső gombját, a nők a nap felé fordították nyár végén is halovány arcukat, és Robert is megjelent a kávézó bejáratánál. A közel tíz méteres távolságból is azonnal felmérte, hogy ez nem egy meghitt anya-lánya beszélgetés, és a kedvesének életmentő beavatkozásra van szüksége. Feléjük vette az irányt, néhány hosszú lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, így aztán volt alkalma még meghallani a mama utolsó mondatait:

-Drága gyermekem, látom, teljesen hiábavaló volt feltárni neked a rólad és a hugodról való véleményünket. De nem baj. Majd megtudod, amikor az a kiöregedett sztárocska majd félredob, hogy a családnál nincs fontosabb. De te legalább okos voltál, nem szedtél össze tőle egy gyereket, mint a hugod. Ahogy hallom, ő is talált magának egyet ebből a fajtából, aztán amilyen liba, majd szül még egy zabigyereket. ...

Már éppen folytatni akarta, amikor Robert kikerülte és olyan forró csókkal üdvözölte Emilyt, hogy a kávézó közönsége egy emberként hördült fel – többnyire az irigységtől. 

-Szervusz kincsem! Ne haragudj, egy kicsit elhúzódott, de szerencsére még itt van az édesanyád. Szép napot, Mrs. Hastings! Csinos a frizurája, bár ha rám hallgatna, akkor inkább meghagyná a természetes göndörségét. Így kivasalva kicsit öregíti. – mosolygott rá egy farkas mosolyával és Emily majdnem felvihogott. Az anyjának a haja volt az egyik büszkesége, az állandóan gondosan, fodrász által beállított frizura, ami miatt sokszor félig ülve aludt, hogy el ne feküdje. Robert ült a mellette levő széken, lazán rámutatott Emily kávéjára, hogy a pincérnő értsen belőle, mit kér, aztán a karját a lány háta mögött átvetve, beletúrt a szőke fürtökbe. Még a hangja is elmélyült, ahogy megszólalt:

-Férfiember boldogabb nem lehet, mint amikor elmerül ebben a természetes aranyzuhatagban. Biztosan a férje is így gondolja, csak talán még nem merte szóvá tenni. 

Mrs. Hastings egész egyszerűen csak hápogni tudott. Hogy merészeli...? Ez a kis ... na nem, azt hogy kicsi, azt nem mondhatja rá... nézte magával szemben a férfit, akiért a lánya bolondult, és egy röpke pillanatra a látvány megérintette benne a nőt. A fickóból tényleg fantasztikus vonzerőt árad, ezt el kell ismerje, de hát ez nem alap egy kapcsolathoz – berzenkedett tovább. Az ilyen művészek amúgy is olyan bohémek... kezdte volna a következő sztereotípiát előhúzni, de kénytelen-kelletlen el kellett ismerje, a férfi így öltönyben, meglazított nyakkendővel remekül nézett ki. De egy színész...? – horgadt fel benne a végső érv az ellenszenve kiteljesedéséhez, s végül a lányára rebbent a szeme. Emily meghitten bújt meg a fickó ölelésében.

-Nézze, elismerem, a lányom kis csinoska, bár mint tudjuk ízlések és pofonok…, de lássa be, nem a maga világába illik. Egy egyszerű londoni lány. Mit keresne egy olyan világban, mint a magáé? Nevetségessé teszi csak magát, és ha ennek a kis románcnak vége, nem kell majd senkinek.

Robert keze megfeszült Emily vállán. Egy nőt, ráadásul éppen Emily anyját nem küldhet el melegebb éghajlatra, de a végső aduját sem ez előtt a boszorkány előtt akarja kijátszani. Nyelt egy nagyot, aztán csendesen csak annyit mondott:

-Mrs. Hastings, én nem aggódnék az Ön helyében. Igazán rendes, egyszerű srác vagyok, innen Londonból. Minden más csak egy kis közjáték. 

ps. bocs a rózsaszín bilincsekért, volt egy nagyon jó manipom, de persze most az istennek se találtam... ha előbukkan, majd kicserélem XD