"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. április 5., péntek

Az álmok néha valóra válnak 32.





Sziasztok megint!
Bocs a tegnap reggeli nyafogásért, tény, hogy az ebgyerek már 4 órakor felkeltett, aztán 5-kor megint, és rosszul tűröm az ilyen ébresztőket, főleg, ha a delikvens csak a madarak csicsergését akarja hallgatni a hajnali derengésben és füvet legel, pedig nem is kecske. Az is tény, hogy hiányzott, hogy írjatok, és még valamikor régen megfogadtam, hogy ezért nem fogok sírni; de nyilván nem tudtam ellenállni a késztetésnek. Mindenesetre köszönöm, hogy hirtelen többen is billentyűt ragadtatok. A véleményező csíkra már én is gondoltam régebben, de ez, amit találtam, nem egészen az, amit szerettem volna, mindegy, egyelőre ez van.
Az oroszlános megjegyzés korrekt, valószínű, hogy bármilyen nagymacska mérlegelés helyett azonnal lecsapná azt, akit kinéz magának, de hát ez egy mese, szóval úgy gondoltam a képzelet itt megenged ennyit. De szívesen fogadok más ilyen természetű figyelmeztetéseket is, mert az ember tanul ezekből.
Na, nem is szaporítom tovább a szót, következzék a mese mai fejezete:
*** 



És eljött a nap, amikor hazaindulhatott végre Afrikából. A csodálat, amit az első napon érzett a földrész iránt - és ami minden nappal tovább mélyült -, az azon a napon elszállt, amikor Emily és Angie elutazott.  Még a repülő fel sem szállt, de máris hiányoztak. Napközben száztíz százalékosan odatette magát, mert ezzel is gyorsabb iramra akarta sarkallni a vánszorgó időt, de éjszakánként az ágyon heverve a párnát ölelte, ami őrizte még a lány illatát, legalábbis ő úgy érezte. Nem kért ágyneműcserét, nehogy elvegyék tőle az álmot. A lány élő emlékére egyébként is igen nagy szüksége volt, mert Eve végig  le sem szállt róla. Még el sem ült a por Emilyék taxija mögött, amikor belekarolt és kacéran nevetgélve az előző napi kirándulásról kérdezgette. 

Robert nem volt túl bőbeszédű. Zavarta a közvetlen testi kontaktus, mert tudta, ha Em ezt most látná, nagyon kiakadna. A kirándulás meg… az ő közös emlékük, nem igazán akarta megosztani senkivel az élményeit. Mint egy zsugori, aki a kincseit féltékenyen őrzi, úgy akarta magáénak azt a néhány önfeledt órát. Úgysem tudná elmesélni senkinek, még talán a szüleinek sem, talán csak Carának… ott a sírnál…, hogy a forró afrikai nap alatt Emily csillogó tekintetét látni a természet szépségére rácsodálkozva, egy olyan élmény volt, amit nem cserélne el semmiért. Le akarta nyűgözni a lányt; talán csak annyival, hogy elé tárja ezt a páratlan szépséget, s miközben elérte a célját, boldog volt, hogy sikerült. Emilynek annyira könnyű volt örömet szerezni és ezt annyira szerette benne. Oké, biztosan nem minden lányt visz el a barátja egzotikus tájakra, ám látott már luxuskörülmények között unatkozó és a kákán is csomót kereső és találó nőket, de Em nem ilyen volt. És nagyon hiányzott neki.

Ahogy bekötötte magát a repülőgép biztonsági övével, eszébe jutott Mumba, aki, ha meglátta, mindig odaszaladt hozzá, mintha rajta hiányolná kis barátját, a nadrágja szárát húzkodta, miközben magán érezhette Nusra figyelő sárga tekintetét. Az utolsó napon cirkuszi mutatványnak beillő viccet sütött el a kis oroszlánkölyök. A nadrágtartóját lesodorta a válláról, ahogy várakozni kellett két jelenet között, aztán ráadásul az a vacak még ki is gombolódott, és azt a szárat a földön húzta, ahogy leguggolt Mumbához. A kicsinek persze remek móka volt a gumirozott anyagot húzni, cibálni. Aztán megunta és eleresztette, és a csat, mintha csúzli lőtte volna ki, a férfi fenekére csattant. A körülöttük állók a hasukat fogták a nevetéstől, ő pedig még mindig óvatosan helyezkedett, ha le kellett ülnie. 

Londonban kellemes idő fogadta, mégis az afrikai forróság után fázósan húzta össze magán a vászonzakót. Nem írta meg, hogy melyik géppel érkezik, deazért valami titkos várakozással nézett szét a terminálban. Már éppen csalódottan indult a kijárat felé, amikor egy párra esett a pillantása. Marcus! És egy ismerős szőke hajfonat. Ez Zoé! De Marcus-szal?
-Sziasztok!- lépett oda hozzájuk, mire azok meglepve néztek fel rá. –Marcus! Micsoda meglepetés! Tomot várjátok?
-Nem, nem igazán. – habogott Marcus. –Téged vártunk, csak eldumáltuk az időt és nem is vettem észre, hogy már leszállt a gép.
-És miért nem Tommal vagy itt? – nézett Zoéra összehúzott szemekkel Robert, mire a lány elpirult.
Na, akkor ennyi volt a nagy szerelem? Marcusnak meg új rögeszméje, hogy a barátai nőit nyúlja le? – morfondírozott magában Robert, miközben elfelejtette feltenni a legfontosabb kérdést. Ha tudták, hogy mikor érkezik, akkor miért ez a párocska üldögél itt a reptéren, és miért nem Emily?

Bepakoltak a kocsiba, aztán Robert beült a sofőr melletti ülésre, Marcus indított és ő végre Zoéhoz fordult.
-Emily, Angie? Jól vannak? Pár napig teljesen el voltunk vágva a külvilágtól, mert bedöglött a generátor és nem lehetett még a telefonokat sem tölteni. Aztán amikor végre életet leheltem bele, láttam, hogy van egy csomó hívásom tőle, de már a gépen voltam és ki kellett kapcsolni.
Zoé nem válaszolt, csak nézett rá megfejthetetlen tekintettel.
-Mi van? Van valami? – emelkedett meg Robertben azonnal az adrenalin, ahogy a zavarban lévő lányt nézte. Ez nem az a zavar volt, mint amikor korábban otthon éjjel összefutottak a konyhában. Ahogy a lányt nézte, azonnal tudta, hogy valami gebasz van, csak éppen fogalma sem volt róla, mekkora és kivel kapcsolatos. 

-Marcus, azonnal állj meg! – kiabált rá a barátjára, aki ijedten kormányozta a kocsit az út szélére. Amikor már álltak, Robert feléje fordult. –Most azonnal nyögd ki, hogy mi a fasz történt!
-Nézd, menjünk előbb haza!
-Marcus, ha nem akarod, hogy kivágjalak a kocsiból és itt hagyjalak az út szélén, akkor nyögd már ki, hogy mi történt!
-Basszus, neked kéne a legjobban tudni, hogy mi történt! - kiabált vissza a barátja, aztán gázt adott és visszasorolt a forgalomba. –Hazajöttek, anyád terített asztallal várta őket, aztán másnap Emily elment a tisztítóba a holmidért és Mrs. Chang a kezébe nyomott egy csipkés tangát, hogy azt az öltönyöd zsebében találta. 
-Jézusom! Egy tangát? Milyen tangát? De hát ennek majdnem két hete és azóta már számtalanszor beszéltünk, csak az utolsó két nap esett ki.  És eddig egyetlen egyszer sem olvasott be emiatt a … bugyi miatt. Nem mintha tudnám, hogy került oda. De valaminek még történnie kellett.

-Hát, két nappal ezelőtt a Sun nyolc oldalas képes riporttal számolt be a forgatásról. Voltak benne képek Emilyről és Angieról is, voltak a forgatási jelenetekből és voltak esti bulizásokról. Többek között egy olyan is, amin Eve Langströmm-öt ölelgeted elég vehemensen, és alatta a hölgyeménytől egy idézet, miszerint nagyszerű élmény volt veled a szexjeleneteket forgatni, és itt most nem idézném a jelzőit, de nagyon úgy hangzott, mintha lett volna alkalmatok a kamerán kívül is osztozni az élményen. Vad vagy és kitartó… valami ilyesmi volt a lényege. És hogy világossá tegye a dolgokat, aznap estéről beszélt, amikor a lányok hazaindultak.  Ismered a bulvárt, ebből aztán kerekítettek egy történetet, ami végül is elég megalázó hangvételűre sikerült Em szemszögéből.  Ő meg berágott, téged nem tudott elérni, úgyhogy összepakolta Angiet és elutaztak. 

-Elvitte Angiet? Mi az, hogy elvitte Angiet? És senki nem állította meg, amikor elvitte a lányomat? Hova mentek? Vagy ezt se tudjátok?
-Hogyne tudnánk. Bristolba mentek, a nagyanyjához. Nem elrabolta a lányodat, csak megpróbált egy kicsi levegőhöz jutni, mert a házad előtt erre nem sok lehetősége volt. És nem akarta, hogy azt hidd, már megint megszökött, azért vitte Angiet is. – magyarázott Marcus türelmesen. –Tom meg elkísérte, hogy legyen velük egy pasi is. Én mentem volna, de azt mondta, hogy lehet, hogy attól még külön kiakadnál, úgyhogy ő ment el. 

Robert teljesen összezavarodott. Ez a hülye Marcus a szívbajt hozta rá. Többször is, mert nem képes lényegretörően elmondani, ha történt valami. De akkor végül is, talán nincs is olyan nagy baj. Em berágott a sajtóra, ez érthető. A nagyi Bristolban nem a világvége, ráadásul tudja is, hol keresse. Angie is vele van, tehát nem őelőle akart megszökni valami hülye bugyogó miatt. Próbált visszaemlékezni, aztán be is ugrott. Hárman voltak vendégek egy esti showban még hónapokkal ezelőtt, valami fiatal modellsrác, Rob Thomas (zenész) és ő. A játék lényege az volt, hogy melyikük kap több bugyit a helyes válaszok után. Rob T. nyert egyetlen tangával. De ezek szerint döntetlen lett volna, ha egy rongy a zsebében maradt. Oké, erről biztos készült is valami felvétel, könnyen kimosakodhat Emmily előtt, de a sajtóval nem tud mit kezdeni. Eve-t sem értette, mi a fenének dumál ki filmes dolgokat, ráadásul úgy, mintha személyes tapasztalatai lennének a partnerei szexuális potenciáljáról. Basszus, a fene se érti a nőket! Kicsit megnyugodva hátradőlt és már szövögette is a terveit, hogyan csalogassa vissza a lányokat a családi fészekbe.
*
Emily állandóan az óráját nézte. A reggeli óta Elisabeth nagyi kedvéért már a sokadik partit játszotta végig, de szíve szerint sikítva szaladt volna világgá, mert egyrészt nem igazán kedvelte a kártyát, másrészt Zoé telefonált reggel, hogy Robert megérkezett, és azonnal el is indult utánuk. Ki sem pakolt, sőt valami megbeszélését is lemondta, és emiatt most egy kis lelkiismeret-furdalása volt, hiszen azt azért nem akarta, hogy a férfi a kötelezettségeit is sutba vágva jöjjön utánuk. Amikor Nairobiban felült a gépre, teljesen el volt keseredve, mert biztos volt benne, hogy Eve minden praktikát bevet majd, hogy megszerezze a férfit. Egy olyan emlékezetes jelenet után talán nem is esélytelenül. De mire leszállt a gép, már sikerült megacéloznia a bizalmát. Nem, Robert nem fog a bögyös szőkeség karjába rohanni, ahogy ő kitette a lábát. 

Aztán jött a mosodás eset, és egy pillanatra megállt benne az ütő. Egy tanga a pasi zakójában… hát, ez minden nő álma,… ha szakítani akar vagy legalább egy kiadósat veszekedni. Próbálta érte utálni Robertet, de valahogy nem sikerült. Egész egyszerűen azért, mert nem tudta a szituációt sem maga elé képzelni, ahogy ez a kis csipkedarab a férfi zakójának zsebébe vándorolhatott volna. Még sok-sok évvel ezelőtt talán, amikor a visítozós, őrjöngő rajongók dobáltak fel hozzá mindenfélét, kismackótól a melltartóig, de mára az a fajta őrület elmúlt. Aztán Zoé kuncogva kapta rajta, ahogy az apró ruhadarabot forgatja az ujján elmerengve, és addig nem is hagyta békén, amíg el nem morogta neki, hogy min agyal. Zoé akkor mesélt neki az agyatlan vetélkedőről, amikor három szépfiú versengett egy halom bugyiért, és aki a legtöbbet gyűjtötte össze a nevetséges kérdésekre adott legfürgébb válasszal, az nyerte a komoly pénzdíjat, amit persze azonnal valami jótékony célra fel is ajánlott. És tényleg, még cukkolta is a férfit, amiért nem ő nyerte a versenyt, de valahogy a bugyikon akkor nemtörődöm módon átsiklott. Oké, akkor bugyi is kipipálva. Menni fog ez Emily, nem is olyan nehéz bízni a férfiban, akit szeretsz! – veregette gondolatban vállon magát. Aztán néhány nap múlva kissé megroggyant önbizalommal, de még töretlen hittel bepakolta Angiet a kocsiba, hogy Bristolban keressen menedéket a nagyinál az őket mindenhova kíméletlenül követő fényképészek és firkászok elől. 

Az a cikk feltépte a repülőtérre vezető úton még lüktető sebet. Ő is látta a szinte meghitt mozdulatot, ahogy az a szőke vamp az emberébe karolt, de szívós akarattal megnyugtatta magát. Erre most itt áll nyomtatásban, sejtelmes képekkel illusztrálva, hogy Robert vad és kitartó szerető.  Ami igaz, de erről Eve nem rendelkezhet személyes tapasztalatokkal. Egyszerűen nem! Az képtelenség! De ettől még nem szaladt volna világgá, csakhogy a cikk után fényképészek táboroztak le a ház előtt, arcának minden rezdülését vadászták, és kíméletlen kérdésekkel bombázták, hátha többet tud nyújtani nekik a már-már szokásos mogorva arckifejezésnél. 

Ha az volt a céljuk, hogy összeugrasszák a férfival, majdnem sikerült. Önmagán követett el erőszakot, hogy a bizalma töretlen maradjon, mert könnyebb lett volna hinni a szóbeszédnek, még ha ezerszer fájdalmasabb is. A fene egye meg, miért kellett neki pont ebbe a pasiba belebotlania? Mennyivel nyugodtabb volt, amikor csak a távolból imádta, és a világon senkit nem érdekelt, hogy mit érez, amikor Robert ezzel vagy azzal tűnt fel valahol. De már késő, hogy megfutamodjon, ezzel tisztában volt. Akarja ezt a férfit, bármi is történjen;  és csak abban bízott, hogy Robert erős akarata ezúttal őt akarja, mert ebből az egyetlen hitből merített erőt.
*
Robert bizonytalanul sandított a gps-re, ami lassan kivezényelte a városból. Valamilyen oknál fogva úgy képzelte, hogy Emily nagyanyja valahol a városközpontban lakik, de már nem sok hiányzott hozzá, hogy a várostábla újra felbukkanjon előtte, csak most már a végét jelezve. Ekkor a gépies női hang figyelmeztette, hogy a következő lehetőségnél kanyarodjon jobbra. Egy csendes kis utcába fordult, ahol a korábbinál jóval nagyobb telkek sorakoztak, és hamarosan felhangzott a hangos pittyegés, ahogy a betáplált házszám elé értek. Egy bájos, zölddel befuttatott épület előtt állt, amiben vagy több család lakik, vagy a nagyi igencsak jól van eleresztve – gondolta elképedve, ahogy a karbantartott falakat, ablakokat nézte a kocsiból. Tökéletes épület volt, bármikor elcserélte volna rá a
saját házát.

Már éppen összeszedte magát, hogy kiszálljon, amikor az ajtó kinyílt és Emily lépett ki rajta. Üde volt, mint a hajnal és mosolygós, amitől Robert szabályosan úgy érezte, mintha kősziklák szakadtak volna le a lelkéről. Attól tartott, hogy a lány majd megint összezuhanva, elválást tervezgetve bujdosik az ódon falak mögött, de ez a kedves, természetes lány láthatóan nem gondokkal tömte tele bájos fejecskéjét. Ha jobban megnézi, éppen indult valahova, mert egy malaclopó méretű táska lógott a vállán. Kiszállt, hogy magára vonja a figyelmet, de felesleges volt, mert Emily egyenesen feléje tartott és arcán egyre szélesebb lett a mosoly.
-Szia! Könnyen idetaláltál? Kicsit kiesik ez a rész a városból. Láttam az ablakból, hogy megjöttél és szóltam a nagyinak, hogy mielőtt bemutatlak neki, jobb, ha beszélünk egy kicsit. Úgyhogy ha még bírod, elugorhatunk ide a közelbe, van egy kedves kis étterem nem sokkal a kanyaron túl.

-Hééé, rendben, nyugi, menjünk … - csapta be a kocsi ajtaját Robert, ahogy megakasztotta a lány szinte folyamatos hadarását.
Emily mosolya közelről már nem volt annyira természetes, és a keze szinte elfehéredett, ahogy a táskába kapaszkodott. Ó, ez a lány fél valamitől. – gondolta zavartan Robert és elbizonytalanodott, hogy a kezéért nyúljon, vagy csak ballagjanak egymás mellett, mint a régi ismerősök. Aztán döntött, és Emilyt a hóna alá kanalazta. Ha már ott volt, egy csókot nyomott a homlokára, aztán nagyot szusszanva hozzá igazította a lépteit. –Na, akkor nézzük azt a kedves kis vendéglőt!

Odabent egy lélek sem volt, az a kevés vendég, aki ezen a korai órán betért, mind a hátsó kertre és a folyóra néző teraszon üldögélt a kellemes napsütésben, így ők is ott telepedtek le. Robert kért két teát és szendvicset, aztán az asztal fölött Emily kezéért nyúlt.
-Na, akkor kivele, mi a baj? Miért nem köszönhettem a nagyidnak azonnal, miért kell itt húznunk az időt? Mi van Angieval? És legfőképpen mi van veled, hm? És mielőtt bármi marhaságba belelovallnád magad, meg tudom magyarázni azt a hülye tangát.
-Tudom, Zoé emlékezett a műsorra, aztán már nekem is leesett, csak nem gondoltam, hogy emlékbe is megtartasz egyet a kis csipkecsodákból.
-Hát, nem volt szándékos. Sőt, ha ott észreveszem, akkor holtversenyben vittük volna el Robbal az első díjat, mert csak egyetlen kis rongyon múlt a végeredmény – grimaszolt Robert. –De amilyen cikk a forgatásról is lejött, még ebből is kerekíthetnének egy jó kis sztorit, ahogy a színész emlékbe tangákat rabol a stúdióból.. – nézett mélyen Emily szemébe. Egy kis szünet után megszólalt: –Ugye nem hiszed, hogy Eve és én…?

-Nem, tulajdonképpen tényleg nem - suttogott Emily, aztán zavartan hátradőlt, ahogy a pincér letette eléjük a rendelést. Amikor újra magukra maradtak, visszahajolt az asztal fölé és most ő nyúlt Robert kezéért.
-Tulajdonképpen már a taxiban eldöntöttem, hogy nem húzom fel magam azon, ahogy az a nő beléd csimpaszkodott, mielőtt még a repülőtérre értem. És azt kell mondjam, kifejezetten erős hittel vártam a visszatérted mindenféle bugyik és cikkek ellenére.
-Helyes! – mosolyodott el Robert végre és az asztal fölött hozzá hajolt, hogy egy csókot nyomjon az
orrára. –Na, akkor most bekapom ezt a szendvicset, aztán menjünk vissza, hogy megköszönjem a nagyanyádnak a menedéket, amit nyújtott neked és a lányomnak. Közben elmesélheted, miért kellett ehhez Tomot is magatokkal hozni?
- A téli baleset után nem mertem egyedül nekiindulni, mert ha megint történik valami, még azt hiszed, nem lehet engem a volán mögé ültetni. Ehhez képest Tom majdnem összetörte az autót, mert elnézett egy körforgalmat. Azt hitte Amerikában van – grimaszolt Emily, aztán ijedten a szája elé kapta a kezét. –Upsz, ezt nem lett volna szabad elmondanom!

Robert az égnek emelte a tekintetét, aztán elvigyorodott. –Szóval a hugod és Tom még együtt vannak? Mert a reptéren azt hittem, Marcus most ott köpött bele a levesbe, csak sikeresebben, mint nálunk.
-Hát, nem is tudom. Csak kerülgetik egymást, mint macska a forró kását, de a barátod sem lép, Zoé meg nem tudja, mit reagáljon, ha esetleg mégis. Valahonnan ismerős az egész szituáció – kacsintott a férfira, aki jó étvággyal rágta a szendvics utolsó falatjait.
-Nos, akkor már csak arra válaszolj, miért nem mehettünk azonnal be a házba? Ami egyébként csodálatos, legszívesebben elcserélném az enyémre. Mindig is imádtam az ilyen régi, borostyánnal befuttatott épületeket, a kazettás ablakokat és a padlásszobákat. Gondolom, belül is hagyományos berendezésű, de nem baj, szeretem a régi dolgokat, amik a múltról mesélnek. Lélekben lehet, hogy én is egy régi bútordarab vagyok – grimaszolt kicsit kesernyésen, mire Emily végigsimított a szája sarkán. 

-Bemehettünk volna, csak nem voltam biztos benne, hogy sikerül-e tisztáznunk a dolgokat, vagy megint egymás fejéhez vágunk pár meggondolatlan mondatot, és nem akartam a nagyi előtt veszekedni. Ő nem tudhatja, hogy a mi veszekedéseink aztán többnyire az ágyban végződnek, és hát… szóval, tekintettel akartam lenni a lelkivilágára. Ennyi. Egyébként már izgatottan várja, hogy ő is megismerjen, a lányodat mindenesetre dédunokájaként szereti máris.
-Hm, nekem fel sem tűnt, hogy a veszekedéseink rendre az ágyban végződnek, de akkor most alighanem elkövettem egy nagy hibát, ha csak simán megbeszéltünk mindent. Hogy fogunk így bekeveredni abba a bizonyos ágyba? – vigyorgott Robert, miközben egy huszast tett az asztalra és Emilyt kézenfogva kivezette a vendéglőből. –Visszamenjünk már ma, vagy maradni szeretnél még pár napot? Mert megoldhatjuk. Persze, csak ha nem jelent problémát, hogy én is itt vagyok. Gondolom, a nagyid elvárja, hogy külön szobában aludjunk, de talán nem őrzi az ajtódat éjszakánként.

Emily nevetve rázta a fejét, ahogy a férfi lelkesen tervezgetett. –A nagyi nem olyan vaskalapos, ráadásul nekem itt egy egész kis lakosztályom van, saját kis nappalival, hálóval. A vendégszobám pedig már foglalt, Angie alszik benne. Szóval, ha nincs ellenedre, akkor velem kell osztoznod az ágyamon…
-Ááá, nem is tudom, nem lenne helyes – bohóckodott a férfi, aztán vigyorogva magához húzta Emilyt, hogy minél hamarabb hazaérjenek és bemutatkozhasson a „nem olyan vaskalapos” nagymamának.

7 megjegyzés:

csez írta...

Csak kapkodom a fejem, és próbálom eldönteni, hogy vajon Te most haragszol Emillyre?! Esetleg Robra?! ;) XDDDDD
Olyan volt ez, mint a tíz csapás modern verziója :P ;)
Nagyon örültem, hogy Em tökéletesen vette az akadályt, és a bizalom mellett döntött ;)
Robert se dühöngött ész nélkül ;)
Azért nem merek messzemenő következtetéseket levonni a jövőre vonatkozóan.... O.o
Nagyon tetszett! A kisoroszlán kontra nadrágtartón jót moziztam ;)
Kösz&pusz

Névtelen írta...

Szia!
Aranyos volt!:) Jó, hogy minden megoldódott!:) A nagyira kíváncsi vagyok:) !
An

Pixie írta...

Szia!

Megnyugodtam, hogy ebből most nem lett balhé. Talán azáltal, hogy ilyeneken túllendülnek, most már erősebb lesz a bizalom és a kapcsolatuk is. :)
Nagyon tetszett, sokat utazunk, a világ különböző pontjaiba. :D Szeretem.
Nem írtam minden részhez, ZH-im voltak, beadandók és egyéb egyetemi nyalánkságok, meg próbáltam kicsit újra firkálgatni vmi történetet, így volt, hogy több részt olvastam egy nap. De biztosíthatlak, hogy nagyon jó az, amit csinálsz és nagyon tetszik!!! :)

A pipás dolog. Talán a bejegyzés alá akartad kitenni? Egyszerű.
1. Bemész a blog irányítópultjába.
2. Rákattintasz az Elrendezés fülre
3. A modulos oszlop mellet a Bejegyzés ablak aljában lévő Szerkesztés-re nyomsz
4.Bejegyzési oldal beállításai-nál lejjebb görgetsz,ott lesz hogy Vélemények
5. Kipipálod az előtte lévő négyzetet és ott a kis sávba beleírod VESSZŐVEl elválasztva, amit szeretnél (tetszett, nem tetszett, stb)
Remélem, tudtam segíteni! :)

Pixie

Danielle S írta...

Tetszett ez a rész, szeretem, amikor a karakterek mutatnak némi jellemfejlődést és nem ugyanúgy reagálnak le egy szituációt újra és újra. Nagyon kíváncsi vagyok, milyennek álmodtad meg a nagymamát!

Névtelen írta...

Sziasztok!

Megjöttem:)
Kicsit hiányolom Angiet,mintha kevesebb lenne a kis boszi ténykedése...
Em..hát..nincs vele semmi baj,egyszerűen csak nem bízik saját magában.Valahol,egy kicsit meg tudom érteni.Sajnos a kommunikáció nem az erősségük,ez szüli a sok félre értést közöttük.És gondolom ez nem lesz kevesebb LA-ben sem a "nagy színésznő" jóvoltából.
Amúgy imádom minden sorát,még akkor is,ha nem írok minden fejezethez.
Puszi:Zsuzsa

zsorzsi írta...

Megkésve, de törve nem , én is itt vagyok. Helyes volt ,tetszett, mint mindig./ A képek különösen !! XDDD/

zsorzsi írta...

Tetszett ez a kis polg.pukk. itt a végén !XD Szerettem a nagyit!