"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. április 22., hétfő

Az álmok néha valóra válnak 49.




Claire-ben bennakadt a sikoly, ahogy a szája elé kapta a tenyerét. Abban a pillanatban tudta, amikor a fia a zsebébe nyúlt, hogy ez az őrült, szerelmes kölyök valami egetverőt tervez, és csak magában fohászkodott, hogy Emily meg ne rettenjen a kihívástól, pont most, pont itt, ennyi ember előtt. Amikor a kamerák kereszttüzében meghatottan suttogta neki az igent, összepacsizott Angieval, Richard kitöltött két nagy pohár whiskyt és a kislány is kapott egy pohár almalevet, amivel megünnepelték a nagy eseményt. Jóval később, amikor Angiet már lefektették és ők maguk is lefekvéshez készülődtek, az asszony kérdőn nézett a férjére:
-Te, tulajdonképpen nyert a gyerek valamit?
-Nem tudom, mert én is csak kettőjüket figyeltem, de valamiért csak felment arra a színpadra.
*
Másnapra persze ezzel volt tele az internet és a sajtó. Tom Zoéval érkezett még a délelőtti órákban és arra voltak kíváncsiak, ki tudott erről a dologról? Claire bevallotta, hogy bár nem tudott semmit, szíve mélyén azért reménykedett, hogy előbb-utóbb Robert is rájön, hogy kincsre lelt, amikor Emily bekopogott hozzájuk. Richard csak annyit dünnyögött, hogy ha a fia örökölt tőle egy kis kurázsit, akkor pontosan így kellett megkérje Em kezét, Angie pedig csak vigyorgott és dudorászott egész nap.  Aztán közösen eldöntötték, hogy az érkezőknek igazi családias fogadtatást szerveznek vacsorával.
*
Amikor végre el tudott szakadni a lány szájától, Robert kinyitotta a kis dobozt és egy szikrázó szív alakú rubinttal ékesített gyűrűt húzott az ujjára. –Köszönöm! – suttogta még a lánynak, aztán a tomboló közönségre nézve halkan megjegyezte: -De a ruha miatt... viszket a tenyerem.

A gálaestet követő parti pezsgőben fürdött. Olyan színészek jöttek oda és fejezték ki jókívánságaikat, akiket Emily eddig csak vásznon látott, és álmában sem gondolta, hogy valaha két szót válthat velük. Kapaszkodott Robertbe, mintha attól félne, ez az egész csak egy álom, és hamarosan fel fog ébredni, és az az ébredés fájdalmas lesz. De az álom velük maradt egészen addig, amíg végre kettesben maradtak a szállodai szobában. 

Robert lesimogatta a lányról a fehér kabátkát és odaállt vele a hatalmas tükör elé.
-Mi ez a ruha már megint te rosszasság? Én nyugodtan felrántlak a székből, mert elől nyakig zárt, erre hátul 1300 ember nézi, ahogy a bugyidba nyúlok, ha van rajtad egyáltalán. Arra a pár millióra inkább most nem gondolok, aki a képernyők előtt volt részese az élménynek. Tudod te, mit éreztem, amikor megéreztem a bőrödet a tenyerem alatt, hm?
Emily tágra nyílt szemmel nézte a lángoló szemeket és megrázta a fejét.
-Csak azt drágaságom, hogy az sem zavart volna, ha letartóztatnak, akkor is letéptem volna rólad azt a rongyot. Ott azonnal el akartam veszni benned.

-Éreztem – vigyorodott el a lány, mire Robert magához rántotta.
-Sejtettem, mert bár addig is piros voltál, de akkor olyan mélybordóba mentél át, hogy már attól féltem, agyvérzést kapsz. Mondjuk, nekem se sok kellett hozzá. De most... mivel én szavatartó ember vagyok... és megmondtam, hogy ... viszket a tenyerem...
-Nana! – tolta el magától nevetve Emily. –Gondolj csak arra, hogy itt nem a lányod fog belépni holnap reggel a szobába, hanem a szobalány, aki lehet, hogy még nem volt bárányhimlős, viszont ismeri az efféle játékokat... – kacsintott rá, miközben hátrálni kezdett, de nem jutott messzire, mert a férfi egy párduc hajlékonyságával utána nyúlt és elkapta. Ami, tekintve a tekintélyes mennyiségű pezsgőt, amit elszürcsöltek az elmúlt órákban, igazán szép teljesítmény volt. 

-Na nem, szépségem, nem menekülsz! -  suttogta a nyakába Robert, ahogy két oldalt nemes egyszerűséggel letolta a válláról a ruhát, ezzel fogságba ejtve a karjait.  –Hogy is mondtad a múltkor? Aki felébreszti az alvó oroszlánt, az számoljon a következményekkel!
Megforgatta a kezei között a lányt, hogy háttal álljon neki, aztán rekedten rászólt:
-Indulás az ágyba! 

Emily mosolyogva engedelmeskedett. Egy ilyen felszólításnak, főleg, ha azon a hangon adják ki, mint most Robert, bármelyik nő szívesen engedelmeskedne, már csak azon egyszerű oknál fogva is, mert a saját vágyát tükrözte. Ahogy előre lépett, érezte, hogy a férfi megragadta az anyagot és már csak a hasadás hangját hallotta, ahogy a fényes fehér szatén megadja magát a fizika erőinek. De ez semmit nem csökkentett a lendületén. Az ágyhoz érve azonban váratlanul megfordult és a férfi fehér alkalmi ingébe kapaszkodva teljes erejéből megrántotta. A csillogó gyöngyházgombok szerteszét pattogtak a szobában, de ezzel egyikőjük sem foglalkozott. A legősibb vágy vezérelte őket, a másik fedetlen bőre utáni sóvárgás, a kívánás mérhetetlen ereje, amivel el akartak merülni a szenvedélyben, és amelyről tudták mindketten, hogy nem a pillanat szülte, hanem egy érzés, amit úgy hívnak: Szerelem.
*
-Alaposan megkönnyítetted a bőröndömet – vigyorgott Emily, ahogy a Heathrow futószalagjáról leemelték a táskákat. Robert egy kocsira pakolt, aztán grimaszolva a kijárat felé sandított.
-Még így is túl sok cuccunk van, hogy gyorsan meg tudjunk lépni a fotósok elől. Csodálkoznék, ha odakint nem vakurengeteg fogadna a történtek után, úgyhogy kösd fel a bugyidat kislány, mert ez kemény menet lesz!
-Akkor még jó, hogy nincs is rajtam bugyi ... – biggyesztette el a száját Emily, mire Robert úgy állt meg mellette, hogy majdnem átesett a kocsin.
-Hogy mi nincs rajtad? – nézett végig a karcsú lábakon, amikből jócskán közszemlére tett a lány ebben a rövid ruhában. 

-Jézusom! Rob, csak vicceltem! – forgatta meg a szemeit Emily, aztán gyengéden megpaskolt a férfi arcát. –Infarktust ne kapj nekem!
-Nem kéne ilyennel viccelned, amikor egész út alatt az esküvőnk időpontjáról egyezkedtem veled. Ha tudom, hogy nincs... rajtad...bugyi... lehet, hogy inkább hátra hívtalak volna a mosdóba.  – mormolta halkan és a szeme színe elsötétedett, ahogy a képzeletbeli vetítés megkezdődött a fejében. Emily akaratlanul is keresztbe tette a lábát.
-Na, most fejezd be, mert nem jutunk át a fotósokon, hanem itt adunk elő nekik valami váratlan, de kielégítő performanszt. – grimaszolt, mire Robert elnevette magát.
-A kielégítőben nem is lenne hiba! – nyalta meg a szája szélét, aztán újra a kijárat felé indult.

A nyíló ajtóban valóban vakuk serege villant, de Robert még így is észrevette Tomot, aki segítőkészen, két biztonsági emberrel várta őket. Kisebb közelharc árán a rájuk várakozó kocsihoz is eljutottak, miközben röpködtek körülöttük a kérdések. A legtöbbjüket persze Emilynek címezték és arra voltak kíváncsiak, milyen érzés megszerezni az Agglegényt, aki eddig remeteként élte az életét. Emily lehajtott fejjel szedte a lábait Tom és Robert közé szorulva, így aztán senki nem tudta meg tőle személyesen, hogy pillanatnyilag a világ legszerencsésebb nőjének tartja magát.
A kocsiban végre nagyot szusszanva mindannyian kiengedtek egy kicsit. 

-Kösz a biztonságiakért, én elfeledkeztem róla. – hálálkodott Robert, mire Tom elnevette magát.
-Apám, egy ilyen műsor után sejthetted volna, hogy vadászni fognak rátok. De az az igazság, hogy nem én szerveztem őket, hanem a reptériek. Úgy tűnik, ők is nézték a díjátadót, és van már tapasztalatuk benne, ilyenkor milyen fogadtatásra számíthat az ifjú pár. ...Amúgy beszéltetek már róla, mikor lesz a nagy nap? ...  – kérdezte váratlanul, aztán a választ meg sem várva még hozzátette: -Nem kéne sokat várni és szervezkedni, akkor akár karácsonykor is lehetne... mint a mienk. – fejezte be a mondatot, aztán hagyta, hogy a másik kettőnek leessen a mondandója lényege.
Emily tért magához elsőnek:

-Jesszusom, Tom! Ez komoly?
-Hát, ha hihetek a hugodnak, akkor igen. – vont vállat Tom, de a szeme csillogása meghazudtolta a látszólag közömbös választ.  –Jól megvagyunk Zoéval, és arra gondoltam, miért ne? Meg ha minden igaz, május végére Adam kistestvére is megszületik, úgyhogy...
-Micsoda? – Emily szinte sikított. –Ezt hogy hoztátok össze?
-Nagyon remélem, ez csak elvi kérdés volt, mert különben szégyelljétek magatokat, ha még ezt sem tudjátok – bohóckodott a férfi, mire Robert megforgatta a szemét.

-Aranyapám, ne képzeld, hogy a bölcsek köve nálad van, csak egyesek tudják, mi a felelősségteljes családtervezés.
-Aha, arra még emlékszem... Angie kapcsán – vágott egy fintort Tom, mire Robert rá ritkán jellemző módon elpirult.
-Jól van na, az ember ahogy öregszik, egyre bölcsebb lesz.
Emily csak kapkodta köztük a fejét. Nem akart most Angie fogantatásának körülményeiről hallani, de a szíve összeszorult, ahogy a kishugára gondolt, aki húsz éves korára már kétszeres családanya lesz. Halvány irigység is társult ezekhez a gondolatokhoz, ezért aztán inkább csendben maradt.
*
Amikor később, jóval később, a családi vacsora után végre kettesben maradtak, Robert a fürdőszoba tükrében a lány elgondolkodó arcát figyelte. Valami azóta foglalkoztatja, hogy leszálltak a géppel, de képtelen volt rájönni, mi lehet az. Mintha csak egy mellékes dolog lenne, fogmosás közben rákérdezett:
-Valami egész nap foglalkoztat téged. Attól félsz, hogy Zoé túl korán ugrik fejest ebbe a házasságba Tommal?  Vagy túl nagynak tartod köztük a korkülönbséget?
-Mi? Ja, nem... Tom jó fej, Zoé szereti, Tom rajong Adamért... nem hiszen, hogy ne döntöttek volna jól.
-Akkor? – vezényelt folytatásért Robert a fogkefével.

Emily letámaszkodott a mosdó szélére és a tükörben kereste meg a férfi tekintetét.
-Te gondoltál már rá, hogy akarsz-e még gyereket?
-Minden alkalommal, amikor a bársonyos combjaid között teszem a dolgom – vigyorgott Robert, de Emily láthatóan nem volt vevő a viccére. Kimosta a kefét, kiöblítette a száját és a durcásan kifelé induló lány után nyúlt.
-Oké, nem hülyéskedek. Tudod, eszembe jutott már... de nem tudom... semmi sem tenne boldogabbá, mint egy gyerek tőled, de féltelek. Carát majdnem elvesztettem, amikor Angie megszületett, és nem akarnám megkockáztatni még egyszer azt az érzést. Tudom persze, hogy ez nem jár együtt a szüléssel törvényszerűen, de te olyan apró vagy..., én …nyugodtabb lennék, ha előbb beszélnél egy orvossal, és ha veszélyes, akkor inkább mondjunk le róla. 

Emily soha nem gondolt a szülésre úgy, mint egy veszélyes eseményre, még most sem, ahogy a férfi a szemébe nézett. De ha ez megnyugtatja Robertet, kész felkeresni egy orvost és a véleményét kikérni. Végül hangosan csak annyit mondott:
-Imádom a lányodat, de nincs nagyobb vágyam, mint hogy szülhessek neked egy vagy két babát. De ha ez megnyugtat téged, akkor elmegyek egy orvoshoz.
Robert magához húzta és megölelte.
-Tudom, hogy mint annyi mást, ezt is biztosan túlaggódom, de nem akarlak elveszteni az önzésem miatt. Ha azt mondja, nincs semmi akadálya, én még aznap teherbeejtelek, legalábbis megpróbálom. Ehhez viszont gyakorolni kell, úgyhogy ... gyere, bújjunk az ágyba!
*
Pontosan egy héttel később Emily útban hazafelé dr. Ackermann rendelőjéből, betért az első fehérnemű üzletbe és kiválasztotta a legcsábosabb hálóinget, amit kínáltak. Erősen remélte, hogy ebből Robert is megérti, hogy a derék doktor zöld utat adott a baby-projekthez.
*
Másnap, még az előző esti, éjszakai, és a ma reggeli élménytől felvillanyozódva az Intercontinental London Park Lane társalgójábaan vártak Emily szüleire Tom és Zoé társaságában. Az ötcsillagos szálloda diszkréten fényűző hátteret biztosított a bejelentéshez, amely - biztosak voltak benne – sokkolni fogja a Hastings szülőket. Adamra Claire és Angie vigyáztak, így aztán Zoé is roppant elegánsan feszített Tom oldalán. Amikor a lányok szülei megérkeztek, a kölcsönös bemutatkozás után Emily Lizt kereste a tekintetével, de az anyja kicsit zavartan csak annyit mondott, hogy a hugának más elfoglaltsága volt, így sajnálja, de nem jöhetett el. Valamiért biztos volt benne, hogy az apjuk próbálja meg távol tartani két megtévedt leányától a harmadikat, nehogy ő is rossz útra tévedjen. A múlt századi elképzelésen elmosolyodott, aztán a mosoly lefagyott róla, ahogy észrevette, hogy az apja és a vőlegénye milyen feszülten méregetik egymást. Robert végül a kezébe fogta a lány rubintköves gyűrűs kezét, és kicsit elfogódottan, de azért kellő határozottsággal beszélni kezdett:

-Mr. Hastings, Irene! Szeretném bejelenteni Önöknek, hogy megkértem Emily kezét és ő igent mondott nekem. Az esküvőt karácsonykor tartjuk és szeretnénk, ha Önök is ott lennének, hogy az áldásukat adják erre a frigyre. Tudom, hogy az utóbbi időben nem volt éppen problémamentes a kapcsolat Önök között, ez részben talán az én hibám is, de biztosíthatom Önöket, hogy szeretem a lányukat és boldoggá fogom tenni. És nagyon remélem, hogy ezzel a lépéssel talán sikerül a korábbi nézeteltéréseket is elsimítani.
-Pfff... – hangzott a halk, de mégis világos vélemény az apa felől. De mielőtt válaszolhatott volna, Tom is megszólalt.

-Mr. Hastings, Mrs. Hasting! Zoé és én is összeházasodunk ugyanazon a napon. Mi még nem találkoztunk személyesen, de tudom, hogy a kapcsolatunk nem titok Önök előtt. Talán az sem, hogy én is neheztelek Önökre, amiért úgy kezelték a jövendőbelimet, ahogy ... Nos, próbáljunk erre fátylat borítani! Zoé egyszer régen hibázott, meg is bűnhődött érte keményen, de mint mindenkinek, neki is joga van a második esélyre. Mi egymásnak a második esély vagyunk. Én már elváltam és van egy kislányom, aki távol él tőlem. Zoé visszaadta a hitemet abban, hogy lehetek még boldog, és én pontosan ezt szeretném neki is nyújtani. 

A fiúk elmondtak mindent, amit ezzel a pökhendi alakkal közölni akartak, és csak az idősebbnek – és apának – kijáró kötelező tisztelet tartotta mindkettőjüket a helyén. A lányok feszengve várták, hogy az apjuk végre erőt vesz-e magán egy nomális válaszhoz, vagy végképp eltépi a köteléket, ami még a családhoz kötötte mindkettőjüket. Végül a meglepően erélyes hangú Irene szólalt meg:
-Lawrence! A válaszodra várnak a gyerekek.

A férfi megrebbent és a feleségére nézett. Meg akarta róni, amiért rendreutasította a fiatalok előtt, de látta az asszony tekintetében, hogy elege van a családjuk széteséséből. A lányai közül ketten nem a megfelelő tisztelettel viseltettek iránta az elmúlt hónapokban, de tisztában volt vele, hogy ő sem tett sokat a helyzet javításáért. Megköszörülte a torkát, aztán intett a bárpincérnek, és kért egy üveg Moet pezsgőt. Aztán a kicsit értetlenül ülők felé fordult.
-Valóban nehéz hónapok állnak mindannyiunk mögött. Nem állítom, hogy a lányaim a megelégedésemre élik az életüket, de belátom, hogy talán túl szigorúan ítéltem meg egyes helyzeteket. Úgy tűnik, hogy mind a ketten megálltak a maguk lábán, és mind a kettőjüknek sikerült párt találni. Nem tudom, hogy jó döntést hoztak-e, de hát ezt senki nem tudhatja előre. Ha a döntés megszületett, akkor csak remélni merem, hogy sosem fognak csalódni a választásukban. Fogadják mindketten a gratulációmat, és ha úgy tetszik, az áldásomat. A karácsonyi esküvőt ugyan egy kicsit elsietettnek találom, de nyilván van oka, amit most nem szeretnék itt boncolgatni. Ha karácsony, akkor karácsony. Emelem a poharam a... boldogságukra.
A tűzszünet megköttetett.


3 megjegyzés:

Névtelen írta...

-Te, tulajdonképpen nyert a gyerek valamit? ez a mondat...szakadtam a evetéstől, ami elég nagy szó, mert még félig alszom ;)

köszi!!!

puszi: Évi

Névtelen írta...

Szia!
Még mindig mosolygok :) !
Nagyon-nagyon jó lett!
Örülök, hogy minden ilyen jól alakul!
Várom a holnapit!
An

csez írta...

Megfelelő mértékben keveredik ebben a pasiban a romantika és a pasis dominancia ;) nyílván, ilyen csak a mesében van, de nagyon tetszik... O.o
Dupla esküvő helyes ötlet, Zoé hamar letudja ;) , aput jól elintézték, Claire <3, baby-project hajrá!
Nagyon tetszett!!
Kösz&pusz