"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. április 30., kedd

Eszmélés 5.



Julia képtelen volt dönteni. Pro és kontra sorolta az érveit, miközben a szíve mélyén tudta, hogy a végén úgyis megadja magát. A férfi olyan vonzó ajánlatot tett, amilyet talán egész életében nem kapott. Háziasszonyi létének minden napján sóvárgott volna valami kis elismerésre, de a családja természetesnek vette, hogy megteremti nekik a hátteret ahhoz, hogy ők sikeresek és elismertek lehessenek. Vele meg a kutya sem törődött. Na, ez így nem is igaz! – nézett bűnbánóan Rambo-ra, aki most is a figyelem élő szobraként ült előtte és őt nézte. 

Tegnap a parkban végül elvileg igent mondott, de hozzátette, hogy egy nap gondolkodási időt hadd kérjen. Az órára nézett, egy óra múlva találkoznak a szökőkút előtt és végleges választ kell adnia. Annyira szerette volna, annyira... de valahol mélyen a kételkedés is felütötte a fejét. Egy ilyen közös munka nem korlátozódik a parkbeli találkozásokra. Hosszú órákon át nézheti ennek a kölyöknek a csodás szürke szemeit, a hosszú lehunyt pillákat, ahogy gépel vagy jegyzetel, a koncentrálva csücsörítő ajkait, amik olyan gondolatokat engedtek szabadjára a képzeletében, amik mellé már régen ki kellett volna tennie a 18-as karikát. A fiam lehetne! – rótta meg magát, és rosszallóan rótta fel egy felsőbb hatalomnak is, amiért hagyta, hogy ez az egész megtörténhessen. 

Egész életében kerülték a kalandok. Az egyetlen kalandja Gordon volt, akivel a megismerkedésük és a kapcsolatuk is merőben más volt, mint amiről a lányszobája mélyén tiniként álmodozott. És még az a kapcsolat is képes volt ennyi év után kihűlni, átalakulni. Normális dolog volt ez persze, ...az nem volt normális, hogy ő nem tudta ezt elfogadni.
-Mit csináljak? – nézett Rambo-ra, aki felpattant, és a pórázért indult. –Hé, megállj, csak kérdeztem, még nem indulunk! – kiabált utána. Ráadásul a telefon is megszólalt.

-Szia szívem! Lester hívott, hogy van-e kedvem elkísérni ma este egy jazz lemezbemutatóra. Hazaugrom vacsorázni, aztán 8-ra kell a Koncertpalotához érnem. Gondoltam, eldobhatnál kocsival, hazafelé meg majd Les elhoz.
Julia a plafonra nézett. A francba! Lester és az ő állandóan ismétlődő meghívásai. Már régen tisztában volt vele, hogy Lester és Eve között nem a legjobb a hangulat otthon, ezért a férfi igyekszik minél kevesebb időt a családjával tölteni. És szerencsétlenségükre, Gordon a legjobb barátja, így mindig őt rántja elő a kalapból, ha meg akar szökni néhány órára. De ez a mai program, most még neki is keresztbetesz, ő pedig még üzenni sem tud Ryannek, hogy nem tud kimenni a szokott időben a parkba. 

-Hát, persze! Siess haza! Majd összedobok neked valamit, én nem igazán vagyok éhes.
-Valami baj van? – kérdezett vissza a férje, megérezve a kelletlen hangsúlyt.
-Nem tudom, csak olyan mísz vagyok egész nap. Biztos ez a hülye idő teszi. – motyogott Julia, mire a férje megszólalt.
-Akkor inkább nem megyek el Les-el. Majd elütjük otthon az időt együtt, beteszünk egy filmet, borozunk.
-Dehogyis! Menj csak nyugodtan! Legalább neked legyen jó napod! – tiltakozott Julia és arra gondolt, most kéne tudomásul vennie a sors irányításának akaratát, hagynia kéne Ryant és a forgatókönyvíró-iskolát, helyette a férjével kéne töltenie az estét, vagy elmenni erre a koncertre, vagy a barátnőit felhívni, vagy bármi mást, mint itthon sóhajtozni egy csinos kölyökarc miatt. De ismerte már magát annyira, hogy innen már nem hátrál meg. Ez egy olyan késői ajándék volt az élettől, amit egyszerűen nem hagyhatott kihasználatlanul. Akarta látni Ryan Matilandot.

-De ha gondolod, hívd fel Lest, hátha neki is kedve lenne beülni valahova enni, és akkor a koncert előtt tudnátok egy kicsit dumálni is. – adta az ötletet, és a férje némi hümmögés után ráállt.
-Oké, akkor szia! Majd éjfél körül jövök. Feküdj le nyugodtan! Ha meg Les nem akarna vacsorázni, ne csinálj belőlem gondot, majd bekapok valami hideget, van nálam kulcs, mert gondolom, nemsokára indulsz Rambo-val a parkba.
-Kösz Gordon, tulajdonképpen ide akartam én is kilyukadni. – nevette el magát és a férje megnyugodva dörmögött bele a telefonba:
-Még mindig boszorkány vagy! Addig csavarod a dolgokat, amíg te irányíthatsz, velem meg elhiteted, hogy az én ötletem az egész.
-Eddig még nem panaszkodtál érte. – kuncogott a nő és letette a telefont. Tudta, hogy Gordon imádja az ilyen kis flörtöléseiket, és tulajdonképpen ő is nagyon aranyosnak találta. Csak ma... csak ma a feje mással volt tele.
*
Ryan csalódottan ücsörgött az emlékmű talapzatán és a kutyát nézte, aki valami láthatatlan szagnyomot kergetett kergén a füvön. Ritkán ment be Zeusszal a futtatóba, zavarta, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a személyével, az ismertségével, csak kerülgették félénken, mint egy ufót. Julia volt az első, aki hétköznapi ember-számba vette, de úgy tűnik, ma ő is felültette. Tegnap nem tudott végleges választ adni, ma pedig inkább el sem jött... – durcáskodott.  Lehet, hogy csak közbejött neki valami – mentegette azonnal. De akkor miért nem értesített? Persze, okostojás, te miért nem tudod felhívni? Tervezgettek, közben még egymás telefonszámát sem tudjátok. Hirtelen ötlettel felhívta a tudakozót. Ballentines néven próbált érdeklődni, hiszen még a férje keresztnevét sem tudta és persze valószínűleg, ha van vezetékes telefonjuk, akkor az ő nevén szerepel. Minden középkorú családban így szokott lenni, az apjáéknál is így volt. A géphang közölte vele, hogy a kért információ nem áll rendelkezésre, mire dühösen kinyomta a készüléket. 

Feltápászkodott és füttyentett Zeusznak, aki a fülebotját se mozgatta, mert elmélyült egy fűcsomó illatainak vizsgálatában. Ez már sok volt Ryannak, és teljes hangerejével ordított oda a szófogadatlan ebnek: -Zeusz, hozzám!
A kutya meglepődött a ritka erélyes hangtól és fülét-farkát behúzva odasunnyogott hozzá. Ryan megenyhülve simogatta meg a busa fejet: -Bocs haver, szar napom van, nem te tehetsz róla!
-Bocs, hogy elkéstünk, régen várnak?– szólalt meg mögötte Julia dallamos hangja.
-Azt hittem, el sem jön. – mormolta durcásan köszönés helyett, mire az asszony elmosolyodott.
-Ne legyen már ilyen gyerekes! Maga még nem késett el sehonnan? Közbejött valami és fogalmam sem volt, hol érhetném el, úgyhogy még szép tőlem, hogy egyáltalán idejöttem.

Ryan kiérezte a vidám rendreutasításból a szigort és kicsit visszavett a hisztiből, amire mindig is hajlamos volt.
-Bocs, csak annyira akartam tudni már a válaszát, és nem a türelmemről vagyok híres.
-Hát, azt sejtem. – nézett rá a nő megfejthetetlen tekintettel, aminek következményeképpen a férfi érezte, hogy a füle hegye égni kezd. Ne már! Biztos nem arra gondolt! – fedte meg magát gondolatban. Az anyád lehetne, aligha tesz neked kétértelmű megjegyzéseket. Bár, ... vannak a korosztályában páran, akik már meg is tették – jutott eszébe a legutóbbi tv-show felvétele, amikor az anyja korabeli nők sikítva üdvözölték a stúdióban, aztán a kint várakozók között is szép számmal fedezett fel abból a korosztályból. Lehet valami ezekben a romantikus regényekben, ami megőrjíti a nőket túl a harmincon. Végül is érthető, hiszen a férjükkel addigra már biztosan megfakul a valaha volt nagy szerelem, a gyerekek kiszívják minden energiájukat, marad a képzelet valami elérhetetlen után. A maga módján ugyanezt a sémát követi, hiszen megvolt a tv-s siker, mostanra szinte unja már és álmodozik valamiről, ami még megdobogtatja a szívét. Hogy ez nem nő, hanem egy új kihívás, az már igazán csak részletkérdés.

-Bocsánat, elkalandoztam. – vallotta be, ahogy észrevette, Julia a válaszára vár valami kérdéssel kapcsolatban, amit azonban még elhangozni sem hallott a saját eszmefuttatásától.
-Csak azt mondtam, hogy remélem, tisztában van vele, hogy ez nem lesz egy könnyű menet, ha komolyan akarjuk venni. Azt egyébként felejtse el, hogy maga állja a költségeket, mert ha én iratkozom be, akkor nyilván ki is fogom fizetni. Ez még nem vág a földhöz. – jelentette ki Julia magabiztosan és erősen remélte, hogy a dolog ellen Gordonnak sem lesz kifogása.  –És talán nem árt, ha végig gondolja, hogy ez mennyi időt fog igényelni, mert meg kell beszéljük a feladatokat is, de közben ha dolgozni akar a történetén, azt sem lehet itt a futtatóban elintézni. Közben magának ott van a forgatás is. Szerintem kettőnk közül én gondoltam át jobban, mibe akar belevágni. Nem csodálnám, ha menetközben visszakozót fújna. 

-Nem, nem, én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg elfoglaltság lesz. Most éppen szünet lesz a forgatáson is, nekem időm, mint a tenger. Már csak az a kérdés, hogy magának lesz-e rám ideje és energiája, hiszen mégiscsak ott a családja.
-Ez legyen az én gondom. – jelentette ki Julia a ténylegesnél jóval nagyobb önbizalommal. Gordonnal erről mindenképpen beszélnie kell, mert ez a közös munka akár egész napokat vehet el az életéből. A férjének pedig joga van tudni róla, hogy a felesége kivel és mivel tölti az idejét. De egyelőre még fogalma sem volt róla, hogy adagolja be neki, hogy a közeljövőben ritkán fogják látni egymást.
*
Lassan kialakult a menetrendjük is. Reggelenként ugyan Ryan szeretett sokáig aludni, de azt már végképp nem várhatta el a nőtől, hogy éjszaka dolgozzanak, így aztán ő kényszerült némi életmódváltásra, amit a barátai értetlenül figyeltek. Egyre többször mondott nemet, ha sörözni hívták, vagy egy partira, és lassan elterjedt róla, hogy remeteként tengeti a napjait. Pedig csak annyi történt, hogy reggelenként a parkban adtak egymásnak randevút és laptoppal felszerelkezve, a futtatót hitbizományként kezelve hagyták a kutyáikat tombolni, miközben ötleteltek és Ryan szélsebesen jegyzetelt. Aztán hazamentek és a férfi írni kezdte a megbeszéltek szerint a szöveget. Amikor egy-egy részt elég jónak érzett, emailben átküldte Julianak, aki a maga ízlése szerint belejavított. Délután újra összefutottak és megbeszélték a változtatásokat. Késhegyre menő vitákat tudtak folytatni apró részleteken, szavakon, és élvezték minden pillanatát. Ryan sokat olvasott, úgy érezte igazán bő szókincse van, de néha elcsodálkozott, hogy Julia tud neki újat mondani. Máskor azon vitatkoztak, hogy feleslegesen ennyire cizellálniuk a történetet, hiszen ez egy forgatókönyv, nem szépirodalmi regény. Lassan megismerték egymást annyira, hogy tudják, mire érzékeny a másik, mikor jobb engedni és melyik az a pillanat, amikor a másik meggyőzhető.
*
Gordon fürkészve figyelte a feleségét a vacsora felett. Látszott, hogy az asszony a gondolataiba merült, mint mostanában oly sokszor, és ő már nem titkolhatta, hogy gyanakszik. Túl sokat jár le a parkba, túlságosan merengő lett és esténként a gépet bűvöli egészen addig, amíg ő el nem alszik. Már az idejére sem emlékezett, mikor voltak együtt. De már arra sem, hogy az asszony mikor hallgatta meg a gondjait, a terveit vagy csak simán a kikívánkozó gondolatait. 

-Mivel telnek a napok mostanában? – tette fel látszólag közömbösen a kérdést, és szinte várta, hogy Julia majd valami semmitmondó legyintéssel elintézi a választ, de az asszony mintha csak a kérdésére várt volna, letette az evőeszközt és mesélni kezdett:
-Képzeld, a parkban összefutottam egy fickóval. Színész amúgy, biztos te is láttad már, Ryan Maitland, de nem is ez az érdekes. A kutyák összebarátkoztak és közben mi is sokat beszélgettünk. Kiderült, hogy írni akar, de gondjai vannak és volt néhány ötletem, ami tetszett neki, és ami miatt megkért, dolgozzunk össze egy kicsit. Hát, most aztán beindult az agyalás, de annyira élvezem, el sem tudom neked mondani. Ahhoz képest, hogy fiatalabb George-nál, olyan sok szép gondolata van, néha egészen meglep, olyan, mint egy öreg lélek egy meglepően csinos, fiatal testben, és ... 

-Hééé, lassíts egy kicsit! – intette le kissé megkönnyebbülten nevetve a férje. Julia láthatóan annyira belelkesült, hogy észre sem vette, micsoda hadarásba fogott. Ő mindenesetre csak annyit szűrt le a dologból, hogy valami művészféle kölyök elvarázsolta a feleségét. –Szóval, akkor ezért kalapálod késő éjszakáig a gépet? És? Mi lesz a hasznod neked ebből az egészből? Netán közös néven adjátok majd ki, ha elkészül?

Julia meglepődött. Ez a része eddig nem is foglalkoztatta. Igazság szerint most se nagyon. Neki ebben az egészben igazából az volt fontos, hogy napról napra láthatja a férfit, hogy beszélhet vele, hogy megérintheti szabadon, hogy együtt nevetnek, hogy a barátja lehet. Ha egy fillér haszna nem lesz a dologból, neki már akkor is bőven megérte.
-Hát, ez tulajdonképpen még sosem került szóba. Talán el kell jutnunk egy olyan szinthez, ahonnan már látszik, hogy valaha a végére is érünk, és amit összehoztunk, az egyáltalán eladható. Most még nagyon nyers, szinte vázlatos. És tulajdonképpen egyikünk sem ért igazán a forgatókönyvíráshoz, ezért arra gondoltam, hogy beiratkozom egy iskolába. Aztán, ha ott rábólintanak a szövegre, akkor talán elküldhetjük másoknak is. 

-Miért nem mutatod meg Mattnak?
Julia elgondolkodott. A barátjuk egy nyomda vezetője volt, biztosan van ismeretsége a kiadóknál is, de ez nem olyan kérdés volt, amiben egyedül dönthetett volna, ezért kitérően csak annyit felelt.
-Ha majd legalább a fele elkészül, akkor talán...
Gordon eközben visszatért az iskola kérdéséhez:
-Szerinted van értelme egyáltalán még belevágnod? Végül is, a te korodban már nem szoktak az emberek pályát választani, és...
-Héé, mi az, hogy az én koromban? Te különben is négy évvel idősebb vagy nálam. – húzta fel a szemöldökét az asszony. –Ezzel azt akarod mondani, hogy az én koromban már tartós tejet sem érdemes vennem? Gordon! Még nem szándékozom feldobni a talpam, nagyon remélem, van előttem még jónéhány aktív év. Miért ne férhetne ebbe bele az írás, és esetleg valami kis siker is? Álmodozni csak szabad? 

-És mi lesz, ha George-éknál időközben megszületik az unokánk? – kérdezett vissza a férje. –Elfoglalt írónőként sutba dobod a nagymamaságot?
-Jézusom! Gordon! Lilien még csak nem is terhes, és ha engem kérdezel, nem is érik meg a következő házassági évfordulójukat. Te tényleg nem látod, milyen kényszeredetten viselkednek egymás társaságában? Lehet, hogy az én eszemet elvette az írás, de azért még figyelek magam körül a családra.
-Oké, ne húzd fel magad! – intette a férje, miközben arra gondolt, hogy ilyen szenvedélyesnek is régen látta az asszonyt. Mint mindig, a felesége szavai mögött megbújó információk elsikkadtak, számára csak az volt a fontos, hogy talán most kéne kihasználnia, hogy nem az írás köti le minden gondolatát, és az asztal fölött a kezéért nyúlt. –Gyere, hagyd a mosogatást! Van egy sokkal jobb ötletem ma estére!

6 megjegyzés:

csez írta...

Wow! Ez fergeteg-lendületes volt!
Megint annyi érdekes, bölcs, megkapó aprósággal, hogy nem győzném felsorolni...
Nyílván a melegítőnaci mellett nem mehetek el szó nélkül.... O.o
Nagyon tetszett! /mm nyílván a fejezet ;)
Köszi&puszi

Gabó írta...

Milyen Morci tud lenni Marcink...akarom mondani Ryanünk, ha nem egészen úgy mennek a dolgok, ahogyan azt Ő akarná. ;) Hát a türelem tényleg nem erénye. Na majd beleszokik Júliánk mellett. :)
Gordon egész lazán vette a "pasiskutyásforgatókönyvezős" randikat. Nem lát ellenfelet Ryanben? Rosszul teszi! Szerintem...nyilván! XDDD
Next please! :D
Köszöntem!

zsorzsi írta...

Tetszett. Puszi&pacsi

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jó lett! Várom a holnapit! Kíváncsi vagyok, hogyan alakul a történet, mert Téged ismerve nem csak egy forgatókönyvet írnak hőseink! :)
An

Névtelen írta...

Vagy a mai részt! :)
An

vusi írta...

Gordon olyan vakul bízik Juliában, hogy szürkéskék szemek ide vagy oda, én most abban reménykedem az asszony nem okoz neki csalódást! ;)
Ettől még persze várom a közös sikereket, Julianak szüksége van rá, hogy ne csak a tiszta ruha dicsősége legyen sajátja.
Tetszett, kíváncsi vagyok, köszi-puszi!