Az álmok néha valóra válnak 42.

Zoé a kezét tördelve ácsorgott a konyha ajtajában a mobiljával a kezében.

-Em! Tom szeretne veled beszélni...  – szólította meg halkan a nővérét, aki éppen Helen almáspitéjének receptjében volt elmélyülve. Robert úgy ette, hogy az maga volt az érzékiség, nem árt, ha a tudást még időben elsajátítja, ha már a pasijának ez a kedvence.

-Tom? Velem? – kerekedett el a szeme és azonnal megfeledkezett a süteményről, ahogy bevillant neki, talán Roberttel történt valami.

-Szia! Mondd, hogy semmi baja! – zihált bele a telefonba, mintha mérföldeket kellett volna futnia, mielőtt beleszól.

A vonal túlsó végén Tom kicsit értetlenül nézett a készülékre. Kinek nincs semmi baja? Ja, biztosan Robról beszél... ó, ez a két eszement, teljesen meg vannak őrülve, nem látnak, nem hallanak maguk körül semmit és senkit; még jó, hogy Angie időnként visszarángatja őket a földre a maga hétköznapi ügyeivel. Kicsit el is bizonytalanodott. Ha ott maradnak kettesben, illetve hát hármasban, a helyzet biztosan csak rosszabbodni fog.

-Ha a sejtésem nem csal, akkor a szívszerelmed miatt aggódsz, róla viszont én nem tudok semmit, mert nekem meg megvan a magamé, és inkább arra koncentrálok – vigyorgott bele a telefonba, ahogy a vonal túlsó végén a megkönnyebbült sóhajt meghallotta. 

-Szívszerelmed? – kérdezett vissza Emily és Tom most már szélesen vigyorgott.

-A hugod, te elvarázsolt királylány! Nem tudom, mit műveltek a haverommal, de egyikőtök sem túlságosan beszámítható mostanában. Amikor vele beszélek, akkor is látom, hogy a korpusza ott van előttem, még a sörös üveget is meg-megemelgeti, de szerintem, ha kicserélném jegesteára, azt sem venné észre.  És vegyétek tudomásul, hogy megirigyeltük tőletek ezt a vízen járást, és éppen ezért megkértem Zoét, hogy költözzön hozzám Adammel. – várta a robbanást a túloldalon, de csak süket csend követte a szavait.

-Héé, Em! Ott vagy még?

-Ja, igen, itt vagyok, csak kicsit letaglózott a hír. Én nem is sejtettem, hogy köztetek ez ennyire ... komoly – kereste a megfelelő szót. -Merthogy a kicsi hugom se mondott egy árva szót sem. – nézett szemrehányóan Zoéra, aki elpirult és megvonta a vállát. Emily intett neki, hogy menjen már ki, mire a huga dacosan megvetette a lábát a küszöbön, és nem mozdult.

-Nézd Tom! – szólt bele végül a kagylóba – szeretnék veled négyszemközt megbeszélni néhány dolgot, de a ... szívszerelmed nem hajlandó odébb vinni a csinos kis seggét, és így nem tudlak kellő eréllyel figyelmeztetni, hogy kiheréllek, ha megbántod, vagy bármi fájdalmat okozol neki. Ő végképp nem ismeri a te világod, és nem akarom, hogy néhány hónap múlva egy életre szóló sebekkel a lelkén sírjon a vállamon.

-Hééé, állj le! Te tudod a legjobban, hogy a világon semmire nincs garancia. Ha te meg merted reszkírozni, hogy felvállalod Robbal ezt a kapcsolatot, akkor ne féltsd tőle a hugodat se. Nálam egyébként kevésbé rossz helyen van, mint te Robnál, ezt azért valljuk be.

-Na, Tom Sturridge, ezt a kijelentést most leszel szíves megmagyarázni! – csattant fel Emily hangja és Zoé ijedten rezzent össze. –Nem veled van összefüggésben – intett a hugának megnyugtatásként, mire Zoé végre kiperdült a konyhából és magára hagyta. 

-Nyugi Em! Csak arról beszélek, hogy Zoénak nem kell akkora nyomást kibírnia mellettem a sajtó és a rajongók részéről, mint neked Rob mellett. Lehet, hogy neki sok is lenne, mert nem olyan erős lány, mint a nővére. De lehet, hogy pont ez a törékenysége tetszik nekem benne a legjobban. Egyébként meg egy kisgyerekkel az életében valamilyen szempontból még erősebb is, mint te. Mindegy, ebbe most nem akarok belebonyolódni, a lényeg, hogy jól érezzük együtt magunkat és mindenkinek könnyebb lenne, ha nem kéne állandóan Robnál romantikáznom. Van nekem saját kéglim, és a hugod meg a kicsi nagyon jól ellesznek itt velem. Te pedig jöhetsz, amikor csak akarsz, hogy ellenőrizd, rendben vannak körülötte a dolgok. Persze, ha a saját lángolásodtól lesz rá időd... – szúrta oda a végére kicsit gunyorosan. 

- És miért akartál velem beszélni? Ha olyan nagylány, Zoé az én engedélyem nélkül is oda mehetett volna, ahova csak akar. Tisztára úgy állítotok be, mint a hárpia nővért, aki mindenbe beleüti az orrát.

-Félreértesz. Nem az engedélyedet kértem, csak azt akartam, hogy lásd, én is szeretném ezt az egészet, nemcsak a hugod hirtelen ötlete. Tudom, hogy Robbal úgy vigyáztok rá, mintha a második gyereketek lenne, és ezt a feladatot én most szívesen átveszem.

-De még olyan fiatal! – sóhajtott Emily.

-Ha azt mondod, egy kamaszkori estém eredményeképpen akár az apja is lehetnék, akkor a bosszúm édes lesz és kíméletlen, Hastings… - morrantott bele Tom a telefonba. –Nézd, nem arról van szó, hogy csak meg akarnám fektetni, ennél azért többet is kinézhetnél belőlem. A kezét sem akarom megkérni. Egyelőre csak puhatolózunk, aztán az idő majd eldönti, hogy mi lesz… szeretem, ha a hugod ott van körülöttem.  És mielőtt megkérdezed, nem zavar a kiskölyök sem… ha már az enyém a világ túlsó végén él. – halkult el a hangja a végére, és Emily egészen megsajnálta. Olyan vágyódás hallatszott ki a férfi hangjából, amit az örökké ökörködő fickóból ki se nézett. 

-És mikor gondoltátok, hogy átcuccoltok?

-Egy óra múlva ott leszek értük – jött azonnal a válasz.

-Hé, azért annyira csak nem sürgős! – forgatta a szemét a lány.

-Nekünk igen! – jött azonnal a válasz, aztán már kattant is a telefon. Emily tűnődve nézte egy darabig, aztán a pitéről megfeledkezve a huga után ment, hogy segítsen a pakolásban. Szíve mélyén nyugodt volt. Tom is olyan típus, mint Robert. Szándékosan nem fogja megbántani Zoét. A többit meg úgysem tudják befolyásolni.

*

-Apa, tudtad, hogy Emily pontosan egy évvel ezelőtt jött hozzánk? – kanalazta Angie kissé megkésve a reggeli müzlijét. –Szerinted örülne, ha ebből az alkalomból meglepnénk valamivel?

Robert meglepve nézett a lányára. Még csak egy éve ismeri Emilyt? Úgy tűnt neki, hogy sokkal régebben, de egy ilyen évforduló mindenképpen ünneplésre méltó esemény. Az emlegetett nemrég indult el egy barátnőjével való találkozóra, és Robert szinte féltékeny volt, amiért nem tarthat vele. Még szerencse, hogy ez csak egy napközbeni találka, mert ezek után az estéjét nem adná át senki másnak. Kár, hogy Zoé elköltözött, mert így Angienak szereznie kell egy bébiszittert, és… állj! Angie ötlete volt az egész, nem hagyhatja ki! 

-Neked van esetleg ötleted? – nézett segítségkérően a lányára, aki elvigyorodott. Ezt a vigyort ismerte a tükörből és tudta, hogy amilyen egyformák Angieval, nem sok jóra számíthat, ha a lányának beindul a fantáziája, ezért még időben rászólt:

-Azt azért vedd figyelembe, hogy ez az ő évfordulója, nem a te szülinapod, vagy ilyesmi… és csak azért vehetsz részt a buliban, mert végül is te fogadtad fel – kacsintott rá, mire Angie mosolya még szélesebb lett.

-Szerintem ma csak menjünk el a Hyde Parkba fagyizni, de hétvégére elmehetnénk a tengerhez – csücsörített elgondolkodva. Mondjuk, Brightonba.

 

-Oké, fagyis séta rendben, de a tengerhez?

-Emily szereti a tengert. – komolykodott a kislány.

-Aha, Em szereti. És az ötletnek köze nincs ahhoz, hogy Amandáék is tengerparti hétvégét terveznek, hm?

-Honnan tudod? – pislogott rá Angie, mire az apja elnevette magát.

-Kicsim, te nem is sejted, mennyire hasonlítunk egymásra. Ha az én érdekemet szolgálná egy program, tuti én is azt javasoltam volna. De mivel nekem ez a hétvége szabad, így akár a te ötletedet is megvalósíthatjuk. Viszont titokban kéne tartani az úticélt, nem gondolod? Mindjárt körül is nézek, hogy hol foglaljunk szállást, aztán reménykedjünk benne, hogy tényleg örülni fog neki.

*

Emily még a Kate-el és Jasperral töltött néhány óra kellemes hangulatával lépett be a házba. Kate még a főiskolán lett a barátnője, Jasper is a csoporttársuk volt, és most meglepetésként érte a tény, hogy néhány hete együtt vannak. Együtt együtt, ami a közös lakást jelentette. Nagyokat nevettek, amiben alighanem közrejátszott az is, hogy legurítottak néhány koktélt is a találkozás örömére. Hazafelé együtt szálltak taxiba, mert felugrott hozzájuk megnézni a közös fészket. Kicsit meglepte, hogy gyerekről máris szó esett, de esküvőről nem. A maga kicsit hagyománytisztelő módján nem értett velük egyet. Ha vállalják egy gyerek óriási felelősségét, akkor egyszerűen nem értette, miért nem kötelezik el előbb magukat egymás mellett. Hiszen maga a ceremónia is egy életre szóló élmény  - ábrándozott. 

Azért a gyerek kérdés megült a gondolatai között. Persze, nem Kate és Jasper gyerekéé. De egy baba

Roberttől… álmodozva képzelt maga elé egy szöszke kisfiút szürke szemekkel, szakasztott az apját. Claire nem is olyan régen mutatott neki néhány képet az ő pici hercegéről… igaz, akkoriban még csak a család nőtagjait, de már akkor is levett mindenkit a lábáról. Titkon elképzelte, hogy mit örökölne tőle az a baba, és kettőjük keveréke hogy nézhetne ki a valóságban… Fájón édes álmodozás volt ez. Vajon Robert szeretne még gyereket? Claire azt is elmesélte, hogy Cara majdnem belehalt Angie születésébe. Lehet ,hogy ez is egyike azoknak a traumáknak, amelyek a férfi hozzáállását alakították az élet dolgaihoz? Márpedig ő szeretne egy babát, úgyhogy ha ez a dolog komoly marad közöttük, jobb lesz, ha Robert is megbarátkozik a gondolattal. Igaz, ahogy Adam-mel bánt, az a legszebb reményeit is felülmúlta… igen, egy baba nem lesz akadály…

-Hahó! – kiabált, de válasz nem érkezett. Kilépett magas sarkú cipőjéből és a márványpadló hűvösének örülve a hálószoba felé bicegett, miközben fancsali arccal vizsgálgatta kedvenc cipőjét, ami most mégis feltörte a lábát. Amikor benyitott a szobába, Robertet az ágyon találta, ahogy elmélyedve kalapálja a laptop billentyűit. Ahogy az ajtó kinyílt összerezzent és zavartan összecsukta a szerkentyűt, aztán mosolyt varázsolt az arcára és megpaskolta maga mellett az ágytakarót.

-Szia! Már ilyen késő van? Észre sem vettem, hogy elszaladt az idő. Jól sikerült a találka? Beültetek valahova?

-Hééé, mi ez a heves érdeklődés? Megzavartalak valamiben, hm? – nézett rá a szemét összehúzva Emily. A gép után nyúlt, de Robert elhúzta előle és letette az éjjeli szekrényére.

-Na, nem mutatod meg, mit írtál? Titok?

-Nem. Nem érdekes. Na, mesélj! Hol voltatok? Jól érezted magad?

-Robert! Ne kérdezz ennyit, mert teljesen világos, hogy valamit titkolsz, és én addig nem válaszolok neked, amíg te nem válaszolsz nekem.

-Em! Hagyjuk ezt a dolgot, kérlek, légy jó kislány!- fintorgott a férfi, amit Emily természetesen annak vett, hogy zavarban van, mert valami olyannal foglalkozott, amiről sejtette, hogy ő nem örülne neki. Hát, ha nem, akkor nem, de ő is tud ilyen kis titokzatos lenni! – húzta fel az orrát, aztán már kászálódott is le az ágyról, de a férfi utána nyúlt.

-Most mi van?

-Mi lenne? Te nem mondod el, mit csuktál össze hirtelen, én meg nem mondom el, hogy mivel töltöttük a délutánt. Egál. Na, pá… - azzal bevonult a fürdőszobába.

Robert nagyot sóhajtva üldögélt tovább az ágy tetején. A francba! Majdnem lebukott a szervezés kellős közepén. Már megtalálta az ideális szállást, Amanda mamájával lelevelezte, hogy Angie velük éjszakázik egy közeli szállodában, erre jön Emily és majdnem taccsra vágja az egész meglepetést. Most meg még durcás is lesz, amiért nem avatja be a dologba. A gépért nyúlt és kis töprengés után a levelezését nyitotta meg. Az első, ami megjelent, egy Kristentől kapott levél volt. Egy kétségbeesett hangú, és igen felzaklató levél.