Az álmok néha valóra válnak 43.

Emily  a zuhany alatt állva a sírással küzdött. Na, te liba, így fantáziálj te gyerekről! Robert meg az ő kis titkai... Bizalomról papolnak egymásnak, de mindig van valami, ami próbára teszi azt a fene nagy bizalmat. Vajon mit titkolhat? – lopózott vissza gondolataiba kéretlenül a kérdés, ami nem hagyta nyugodni.

Robert elképedve olvasta Kristen kusza és indulattól füstölgő sorait, melyekkel a tudtára adta, hogy a Titkos szeretők producerei az ő kiszállása miatt elálltak az egész projekttől. Őt hibáztatta, amiért meghiúsította Kristen számára a nagy visszatérés lehetőségét. A sorokból csak úgy áradtak a keserű, bosszúszomjas, fenyegető szavak, és a férfi döbbenten érezte, ahogy a félelem halványan, de határozottan megborzongatja. Vajon meddig menne el Kristen? Összeszoruló gyomorral olvasta a lány verzióját a múltról; ahogy kiállt a férfi mellett annak idején, amikor a Twilight forgatása kezdődött, és amikor Kristenen kívül szinte nem hitt benne senki. Amikor mindenki bizalmatlanul fogadta az angol jövevényt, és a lány, a befutott gyerekszínész szava döntött sok kérdésben. És most ez a hála? 

Kris soha nem titkolta előtte, hogy a szakításuk után már semmi nem volt olyan, mint azelőtt, szakmailag sem, és ezért is Robertet hibáztatta. Kevés volt a filmes felkérés, és Jodie iskoláztatása is sok pénzbe kerül, muszáj lesz valahogy pénzhez jutnia… biztosan talál majd újságot, ahol megfizetnék a visszaemlékezéseit.

Ahogy a már-már zsarolás-ízű sorokat olvasta, hirtelen úgy érezte, innia kell valamit, valami erőset, ami tompíthatja azt a görcsöt, ami az egész testét kínpadra vonta. Felállt, hogy a könyvtárba menjen és a laptopot az ágyon hagyta.

Emily a fürdőből kilépve érezte, hogy a magára hagyott gépnek nem tud ellenállni. A félhomályban világító képernyő csábítóan hívogatta, noha tisztában volt vele, hogy teljességgel helytelen lenne meglesni a nyitva hagyott oldalt. Csak egy pillantást vet rá, nem is olvas bele... – mantrázta magában. Csak a fejlécet látta, de ennyi elég is volt. Úgy, hát megint Kristen! Vele vannak kis közös titkaik, amik nem tartoznak őrá. – húzta fel az orrát. Magára kapott egy könnyű nadrágot és pólót, aztán Angie keresésére indult. Ha Robertet mégsem hagyták érintetlenül Kristen búcsúszavai, az ellen úgysem tehet semmit, de azért jött ebbe a házba, hogy a kislány gondját viselje. Hát, neki senki ne róhassa fel később, hogy elhanyagolta a feladatát. 

A nappali nyitott ajtajából Robertet vette észre, ahogy a kanapén előregörnyedve egyik kezével a homlokát masszírozza, egy nagy pohár borostyánszínű itallal a másik kezében. Az ideges feszültség szinte ordított róla. Nocsak, a művésznő már megint mit dörgölt az orra alá, ami így felhúzta? Egy pillanatra még meg is sajnálta, ezért belépett, és a poharat kivette a reszkető kézből.

-Az ivás nem segít.

-A szomjúságon? De, segít. – nyújtotta a férfi a kezét feléje, és Emily önkéntelenül is beleszippantott a pohárba. Citrom és a jegestea friss aromája kúszott az orrába.

-Bocs… - adta vissza a poharat. –Azt hittem, egy ültő helyedben le akarod tudni a heti konyakadagodat.

-Hát, az most nem oldana meg semmit. – sóhajtott a férfi és Emily tehetetlenül hagyta, hogy a férfi az ölébe húzza.

-Min gondolkozol? – simogatta meg a férfi homlokán sűrűsödő ráncokat, megfeledkezve róla, hogy sértődött a korábbi titkolózás miatt.

-Tudod… - rázta meg a fejét Robert – legszívesebben azt mondanám, nem érdekes, de nem hagyhatlak ki a dologból, mert előbb-utóbb neked is állást kell majd foglalnod. – simogatta meg a könnyű kis kezet, aminek az érintése most szinte gyógyítólag hatott rá. –Kaptam egy levelet, ami sarokba szorított, és fogalmam sincs, mit tegyek.

-Kristen? – emelte meg a szemöldökét a lány.

-Honnan tudod?

-Ott hagytad a géped az ágyon, és ugyan csak egy pillantást vetettem rá, de azt láttam, Kristől kaptál levelet. De nem olvastam bele… úgyhogy azt nem tudom, mi borított ki ennyire.

Robert letette a poharat a kanapé mellett a földre, hogy a lány testét két karjával ölelhesse magához. 

-Tudtad, hogy ma egy éve vagy velünk? – kérdezett vissza egy magára erőszakolt mosollyal.

-Tudtam, csak nem gondoltam, hogy te is tudod. – simogatta meg a férfi száját Emily, aztán lehajolt, hogy egy gyengéd csókot nyomjon rá.

-Őszintén? Én nem tudtam. Azt hittem, már sokkal régebben vagy velem, de Angie szólt, és úgy terveztük, hogy elcsalunk este a Hyde parkba fagyizni, sétálgatni... A francba! Nem kellett volna megnyitnom a levelét. Még sok ezer mérföldrőld is képes tönkretenni egy estét. És jó, ha csak a mai estét!  - szorította magához Emily testét.

-Mi a baj? Mit írt?

-Visszamondtam a filmet, és most kiderült, hogy  nem keresnek a helyemre senkit, hanem elállnak az egésztől egy időre, amíg… Kris helyére keresnek valaki mást. Én nem ezt akartam, tudom, hogy fontos lenne neki a munka, mert annyi év után ez lehetett volna neki az igazi, nagy visszatérés; és most akaratlanul is keresztbe tettem neki.

-… és? Elküldött a fenébe? Túl fogod élni, bár, gondolom, most rosszul esik, hiszen mint mindig, most is magának köszönheti a bajt, mégis rád haragszik.

-Nem. Nem küldött el a fenébe, illetve hát igen, de nem ez volt a levele lényege. Meg van szorulva és úgy döntött, hogy kitálal az újságoknak; aki a legtöbbet fizeti érte, az viheti az ő nagy sztoriját. 

-Miféle sztorit?

-„Titkokat” a múltból. Olyan titkokat, amikről akkor azt sem tudtuk, titkok, csak éltünk bele a világba. Egy kölyök titkait, amik egy felnőtt férfit tehetnek tönkre. És másokat, akikkel annyi év alatt összehozott a sors. Mert ha ez az egész elkezdődik, senki nem jósolhatja meg, mi mindent hoz majd a felszínre. Tudja ő is nagyon jól, hogy egy elejtett emgjegyzés is elég ahhoz, hogy egy újságíró lerázhatatlan buldogként vetődjön a témára, ő pedig a morzsáknál jóval többet kínál eladásra.

Tudod, nekem Tom nagyon régi barátom, a legjobb, és hát sülve-főve együtt lógtunk kölyökként. Aztán kikezdtek minket, hogy melegek vagyunk, azért kísérgetjük egymást még forgatásokra is. És akkor Kris mellém állt. Cáfolni nem lehetett, mert az alapvetés, hogy a cáfolat burkolt beismerés, de mert ő még kiskorú volt, azzal aligha védekezhettünk, hogy nem fiúkkal bújok ágyba, hanem vele. Aztán végül megléptük ezt is, kicsit korábban, mint ahogy erre az államokban a törvények engedélyt adtak volna. Catherine, a rendezőnk figyelmeztetett még az első napokban, hogy eszembe se jusson megfektetni a kislányt, mert börtönbe csuknának érte.

Hát, kerestem mást. Nikki jó választásnak tűnt, mert nemcsak csinos lány volt, de értelmes is, aztán kiderült, hogy neki meg pasija van, aki miatt jobb, ha nem dicsekszem a dologgal. És végül is, annyira azért nem volt mindegy. Én igazából Kristent akartam, ő engem, így aztán Rómában végül csak összejöttünk, de akkor még egy hónap hiányzott a nagykorúságához. Ha a paragrafusokat nézem, ezért simán lecsukhattak volna, még akkor is, ha nem én voltam az első az ágyában. És ezek a dolgok nem évülnek el, akár ötven év után is meg lehet hurcolni bárkit, mert ahogy múlik az idő, az igazadat bizonyítani, vagy cáfolni a gyanusítást már szinte lehetetlen.

Ha ennek az egésznek híre megy, teljesen mindegy, hogy hány év telt el azóta, és mi volt az igazság, ő lesz a megrontott kislány, és most én tudhatom meg, milyen az, amikor elfordulnak tőled a rendezők, nem küldenek forgatókönyveket. Arról nem is beszélve, hogy van egy tízéves lányom. Hogy nézzek a szemébe, amikor ezzel a szarsággal találkozik majd a lapokban? Merthogy találkozik, az olyan biztos, mint a halál. Amikor Kristen megcsalt, az egész álszent hollywoodi közösség egy emberként fordult el tőle, mert egy családos emberrel tette. Azt senki nem firtatta, a családos ember mit keresett ebben az egészben, nyilván nem kellett erőszakot követni el rajta. Engem meg olyan erkölcsi magaslatra tettek, hogy szinte szédültem bele. Már nekem volt lelkiismeret-furdalásom, amiért sorra léptek vissza a filmjei rendezői, miközben nekem meg futott a szekér.

Egyszer még azt is megtettem, hogy megpróbáltam közbenjárni az érdekében, de az illető azt mondta, csak akkor segít, ha együtt állok vele kamera elé, arra pedig nem voltam képes. És most annyi év után úgy döntött, hogy törleszt a nélkülözésért, amit – úgy gondol – nekem köszönhet. Igazából még gyűlölni sem vagyok képes érte. Csak a felszínen próbálja tartani magát, az egész rohadt szakma erről szól, őt pedig erre nevelték kiskora óta.

Úgyhogy – fogta Emily arcát a két keze közé, - lehet, hogy nekünk is itt a vége… neked kell eldöntened, hogy mellettem akarsz-e lenni, amikor ez a lavina lezúdul, mert könnyen maga alá temethet téged is.

*

A képtől, amit akaratlanul is használt, fájdalmas grimasz futott át az arcán. Lám, Cara, volt abban a hógörgetegban valami örökérvényű, az téged vett el tőlem; ez az újabb pedig Emilyt. – hajtotta a feját a lány vállára.

Emily csak ült, kezei szinte automatikusan ölelték a férfi nyakát és iztos volt benne, hogy a férfi is hallja szíve vad dörömbölését. Fogalma sem volt róla, hogy foglalja szavakba, hogy bármi is történjék, abban az egyben biztos lehet, hogy ő mellette áll. Felemelte Robert fejét, hogy a szemébe nézhessen és miután elmerült a borongós szürke gomolygásban, a halántékát simogatva megszólalt:

-…és mit írt? Mindenképpen az újságokhoz fordul vagy pénzt akar? Vagy… téged?

-Fogalmam sincs, mit akar. Csak átfutottam a levelét, szinte fel se fogtam, amiket írt, és biztos vagyok benne, hogy talán már meg is bánta, hogy megírta, mert az egész olyan kusza és zavaros volt, biztosan az indulat szülte vagy az ital… talán azóta már le is higgadt… 

-Akkor gyere, olvassuk el együtt… hátha… közösen találunk benne valami kapaszkodót, amivel jobb belátásra lehet bírni. Azt meg sem kérdezem, hogy te tudsz-e róla olyasmit, amit nem szeretne nyomtatásban látmni, mert ismerlek, hogy nem is lennél képes egy ilyen visszavágásra.

-Gondoltam rá – vágott egy grimaszt a férfi – de tudom, hogy akkor sosem lenne vége, és neki is ott van Jodie…

-Ó, jézusom! – kiáltott fel Emily, ahogy felpattant az öléből. –Már megint csak arra gondolsz, hogy te kiket védj meg! De Téged ki fog megvédeni?  A lányodat? Engem?...  Hagyd már abba, hogy bocsánatot kérsz attól, aki hátba támad!

-Em, én is benne vagyok abban, hogy a dolgok idáig fajultak. Ha mellettem jól érezte volna magát, akkor soha nem váltunk volna szét, nem keresett volna mást.

-Robert Thomas Pattinson! Nem mondta még neked senki, hogy azok a mondatok a világ legértelmetlenebb mondatai, amik úgy kezdődnek: Ha…? Nincs HA, van a múlt és a jelen, és az lebegjen a szemed előtt, hogy legyen jövő. Ha… nincs. 

-Szeretlek, amikor ilyen harcias amazon vagy, egy igazi anyatigris! – suttogott a férfi és Emily kezért nyúlt. –Szerencsés az a gyerek, akinek az anyja leszel, mert tűzön-vízen át védelmezni fogod.

-Ahogyan az apját is! – mormolta Emily, miközben a férfi szájára hajolt és egy fájóan édes csókkal tapadt az ajkaira.