Emily a zuhany alatt állva a sírással küzdött. Na,
te liba, így fantáziálj te gyerekről! Robert meg az ő kis titkai... Bizalomról
papolnak egymásnak, de mindig van valami, ami próbára teszi azt a fene nagy
bizalmat. Vajon mit titkolhat? – lopózott vissza gondolataiba kéretlenül a
kérdés, ami nem hagyta nyugodni.
Robert
elképedve olvasta Kristen kusza és indulattól füstölgő sorait, melyekkel a
tudtára adta, hogy a Titkos szeretők producerei az ő kiszállása miatt elálltak
az egész projekttől. Őt hibáztatta, amiért meghiúsította Kristen számára a nagy
visszatérés lehetőségét. A sorokból csak úgy áradtak a keserű, bosszúszomjas,
fenyegető szavak, és a férfi döbbenten érezte, ahogy a félelem halványan, de
határozottan megborzongatja. Vajon meddig menne el Kristen? Összeszoruló
gyomorral olvasta a lány verzióját a múltról; ahogy kiállt a férfi mellett
annak idején, amikor a Twilight forgatása kezdődött, és amikor Kristenen kívül
szinte nem hitt benne senki. Amikor mindenki bizalmatlanul fogadta az angol
jövevényt, és a lány, a befutott gyerekszínész szava döntött sok kérdésben. És
most ez a hála?
Kris soha
nem titkolta előtte, hogy a szakításuk után már semmi nem volt olyan, mint
azelőtt, szakmailag sem, és ezért is Robertet hibáztatta. Kevés volt a filmes
felkérés, és Jodie iskoláztatása is sok pénzbe kerül, muszáj lesz valahogy
pénzhez jutnia… biztosan talál majd újságot, ahol megfizetnék a
visszaemlékezéseit.
Ahogy a
már-már zsarolás-ízű sorokat olvasta, hirtelen úgy érezte, innia kell valamit,
valami erőset, ami tompíthatja azt a görcsöt, ami az egész testét kínpadra
vonta. Felállt, hogy a könyvtárba menjen és a laptopot az ágyon hagyta.
Emily a
fürdőből kilépve érezte, hogy a magára hagyott gépnek nem tud ellenállni. A
félhomályban világító képernyő csábítóan hívogatta, noha tisztában volt vele,
hogy teljességgel helytelen lenne meglesni a nyitva hagyott oldalt. Csak egy
pillantást vet rá, nem is olvas bele... – mantrázta magában. Csak a fejlécet
látta, de ennyi elég is volt. Úgy, hát megint Kristen! Vele vannak kis közös
titkaik, amik nem tartoznak őrá. – húzta fel az orrát. Magára kapott egy könnyű
nadrágot és pólót, aztán Angie keresésére indult. Ha Robertet mégsem hagyták
érintetlenül Kristen búcsúszavai, az ellen úgysem tehet semmit, de azért jött
ebbe a házba, hogy a kislány gondját viselje. Hát, neki senki ne róhassa fel
később, hogy elhanyagolta a feladatát.
A
nappali nyitott ajtajából Robertet vette észre, ahogy a kanapén előregörnyedve
egyik kezével a homlokát masszírozza, egy nagy pohár borostyánszínű itallal a
másik kezében. Az ideges feszültség szinte ordított róla. Nocsak, a művésznő
már megint mit dörgölt az orra alá, ami így felhúzta? Egy pillanatra még meg is
sajnálta, ezért belépett, és a poharat kivette a reszkető kézből.
-Az ivás
nem segít.
-A
szomjúságon? De, segít. – nyújtotta a férfi a kezét feléje, és Emily
önkéntelenül is beleszippantott a pohárba. Citrom és a jegestea friss aromája
kúszott az orrába.
-Bocs… -
adta vissza a poharat. –Azt hittem, egy ültő helyedben le akarod tudni a heti
konyakadagodat.
-Hát, az
most nem oldana meg semmit. – sóhajtott a férfi és Emily tehetetlenül hagyta,
hogy a férfi az ölébe húzza.
-Min
gondolkozol? – simogatta meg a férfi homlokán sűrűsödő ráncokat, megfeledkezve
róla, hogy sértődött a korábbi titkolózás miatt.
-Tudod…
- rázta meg a fejét Robert – legszívesebben azt mondanám, nem érdekes, de nem
hagyhatlak ki a dologból, mert előbb-utóbb neked is állást kell majd foglalnod.
– simogatta meg a könnyű kis kezet, aminek az érintése most szinte gyógyítólag
hatott rá. –Kaptam egy levelet, ami sarokba szorított, és fogalmam sincs, mit
tegyek.
-Kristen?
– emelte meg a szemöldökét a lány.
-Honnan
tudod?
-Ott
hagytad a géped az ágyon, és ugyan csak egy pillantást vetettem rá, de azt
láttam, Kristől kaptál levelet. De nem olvastam bele… úgyhogy azt nem tudom, mi
borított ki ennyire.
Robert
letette a poharat a kanapé mellett a földre, hogy a lány testét két karjával
ölelhesse magához.
-Tudtad,
hogy ma egy éve vagy velünk? – kérdezett vissza egy magára erőszakolt
mosollyal.
-Tudtam,
csak nem gondoltam, hogy te is tudod. – simogatta meg a férfi száját Emily,
aztán lehajolt, hogy egy gyengéd csókot nyomjon rá.
-Őszintén?
Én nem tudtam. Azt hittem, már sokkal régebben vagy velem, de Angie szólt, és
úgy terveztük, hogy elcsalunk este a Hyde parkba fagyizni, sétálgatni... A
francba! Nem kellett volna megnyitnom a levelét. Még sok ezer mérföldrőld is
képes tönkretenni egy estét. És jó, ha csak a mai estét! - szorította magához Emily testét.
-Mi a
baj? Mit írt?
-Visszamondtam
a filmet, és most kiderült, hogy nem
keresnek a helyemre senkit, hanem elállnak az egésztől egy időre, amíg… Kris
helyére keresnek valaki mást. Én nem ezt akartam, tudom, hogy fontos lenne neki
a munka, mert annyi év után ez lehetett volna neki az igazi, nagy visszatérés;
és most akaratlanul is keresztbe tettem neki.
-… és?
Elküldött a fenébe? Túl fogod élni, bár, gondolom, most rosszul esik, hiszen
mint mindig, most is magának köszönheti a bajt, mégis rád haragszik.
-Nem.
Nem küldött el a fenébe, illetve hát igen, de nem ez volt a levele lényege. Meg
van szorulva és úgy döntött, hogy kitálal az újságoknak; aki a legtöbbet fizeti
érte, az viheti az ő nagy sztoriját.
-Miféle
sztorit?
-„Titkokat”
a múltból. Olyan titkokat, amikről akkor azt sem tudtuk, titkok, csak éltünk
bele a világba. Egy kölyök titkait, amik egy felnőtt férfit tehetnek tönkre. És
másokat, akikkel annyi év alatt összehozott a sors. Mert ha ez az egész
elkezdődik, senki nem jósolhatja meg, mi mindent hoz majd a felszínre. Tudja ő
is nagyon jól, hogy egy elejtett emgjegyzés is elég ahhoz, hogy egy újságíró
lerázhatatlan buldogként vetődjön a témára, ő pedig a morzsáknál jóval többet
kínál eladásra.
Tudod,
nekem Tom nagyon régi barátom, a legjobb, és hát sülve-főve együtt lógtunk
kölyökként. Aztán kikezdtek minket, hogy melegek vagyunk, azért kísérgetjük
egymást még forgatásokra is. És akkor Kris mellém állt. Cáfolni nem lehetett, mert
az alapvetés, hogy a cáfolat burkolt beismerés, de mert ő még kiskorú volt,
azzal aligha védekezhettünk, hogy nem fiúkkal bújok ágyba, hanem vele. Aztán
végül megléptük ezt is, kicsit korábban, mint ahogy erre az államokban a
törvények engedélyt adtak volna. Catherine, a rendezőnk figyelmeztetett még az
első napokban, hogy eszembe se jusson megfektetni a kislányt, mert börtönbe
csuknának érte.
Hát,
kerestem mást. Nikki jó választásnak tűnt, mert nemcsak csinos lány volt, de
értelmes is, aztán kiderült, hogy neki meg pasija van, aki miatt jobb, ha nem dicsekszem
a dologgal. És végül is, annyira azért nem volt mindegy. Én igazából Kristent
akartam, ő engem, így aztán Rómában végül csak összejöttünk, de akkor még egy
hónap hiányzott a nagykorúságához. Ha a paragrafusokat nézem, ezért simán
lecsukhattak volna, még akkor is, ha nem én voltam az első az ágyában. És ezek
a dolgok nem évülnek el, akár ötven év után is meg lehet hurcolni bárkit, mert
ahogy múlik az idő, az igazadat bizonyítani, vagy cáfolni a gyanusítást már
szinte lehetetlen.
Ha ennek
az egésznek híre megy, teljesen mindegy, hogy hány év telt el azóta, és mi volt
az igazság, ő lesz a megrontott kislány, és most én tudhatom meg, milyen az,
amikor elfordulnak tőled a rendezők, nem küldenek forgatókönyveket. Arról nem
is beszélve, hogy van egy tízéves lányom. Hogy nézzek a szemébe, amikor ezzel a
szarsággal találkozik majd a lapokban? Merthogy találkozik, az olyan biztos,
mint a halál. Amikor Kristen megcsalt, az egész álszent hollywoodi közösség egy
emberként fordult el tőle, mert egy családos emberrel tette. Azt senki nem
firtatta, a családos ember mit keresett ebben az egészben, nyilván nem kellett
erőszakot követni el rajta. Engem meg olyan erkölcsi magaslatra tettek, hogy
szinte szédültem bele. Már nekem volt lelkiismeret-furdalásom, amiért sorra
léptek vissza a filmjei rendezői, miközben nekem meg futott a szekér.
Egyszer
még azt is megtettem, hogy megpróbáltam közbenjárni az érdekében, de az illető
azt mondta, csak akkor segít, ha együtt állok vele kamera elé, arra pedig nem
voltam képes. És most annyi év után úgy döntött, hogy törleszt a nélkülözésért,
amit – úgy gondol – nekem köszönhet. Igazából még gyűlölni sem vagyok képes
érte. Csak a felszínen próbálja tartani magát, az egész rohadt szakma erről
szól, őt pedig erre nevelték kiskora óta.
Úgyhogy
– fogta Emily arcát a két keze közé, - lehet, hogy nekünk is itt a vége… neked
kell eldöntened, hogy mellettem akarsz-e lenni, amikor ez a lavina lezúdul,
mert könnyen maga alá temethet téged is.
*
A
képtől, amit akaratlanul is használt, fájdalmas grimasz futott át az arcán.
Lám, Cara, volt abban a hógörgetegban valami örökérvényű, az téged vett el
tőlem; ez az újabb pedig Emilyt. – hajtotta a feját a lány vállára.
Emily
csak ült, kezei szinte automatikusan ölelték a férfi nyakát és iztos volt benne,
hogy a férfi is hallja szíve vad dörömbölését. Fogalma sem volt róla, hogy
foglalja szavakba, hogy bármi is történjék, abban az egyben biztos lehet, hogy
ő mellette áll. Felemelte Robert fejét, hogy a szemébe nézhessen és miután
elmerült a borongós szürke gomolygásban, a halántékát simogatva megszólalt:
-…és mit
írt? Mindenképpen az újságokhoz fordul vagy pénzt akar? Vagy… téged?
-Fogalmam
sincs, mit akar. Csak átfutottam a levelét, szinte fel se fogtam, amiket írt,
és biztos vagyok benne, hogy talán már meg is bánta, hogy megírta, mert az
egész olyan kusza és zavaros volt, biztosan az indulat szülte vagy az ital…
talán azóta már le is higgadt…
-Akkor
gyere, olvassuk el együtt… hátha… közösen találunk benne valami kapaszkodót,
amivel jobb belátásra lehet bírni. Azt meg sem kérdezem, hogy te tudsz-e róla
olyasmit, amit nem szeretne nyomtatásban látmni, mert ismerlek, hogy nem is
lennél képes egy ilyen visszavágásra.
-Gondoltam
rá – vágott egy grimaszt a férfi – de tudom, hogy akkor sosem lenne vége, és
neki is ott van Jodie…
-Ó,
jézusom! – kiáltott fel Emily, ahogy felpattant az öléből. –Már megint csak
arra gondolsz, hogy te kiket védj meg! De Téged ki fog megvédeni? A lányodat? Engem?... Hagyd már abba, hogy bocsánatot kérsz attól,
aki hátba támad!
-Em, én
is benne vagyok abban, hogy a dolgok idáig fajultak. Ha mellettem jól érezte
volna magát, akkor soha nem váltunk volna szét, nem keresett volna mást.
-Robert
Thomas Pattinson! Nem mondta még neked senki, hogy azok a mondatok a világ
legértelmetlenebb mondatai, amik úgy kezdődnek: Ha…? Nincs HA, van a múlt és a
jelen, és az lebegjen a szemed előtt, hogy legyen jövő. Ha… nincs.
-Szeretlek,
amikor ilyen harcias amazon vagy, egy igazi anyatigris! – suttogott a férfi és
Emily kezért nyúlt. –Szerencsés az a gyerek, akinek az anyja leszel, mert
tűzön-vízen át védelmezni fogod.
-Ahogyan
az apját is! – mormolta Emily, miközben a férfi szájára hajolt és egy fájóan
édes csókkal tapadt az ajkaira.
5 megjegyzés:
Első nekifutásra úgy gondoltam, tartom magam az esti komimhoz, és el lettem volna enélkül a bonyodalom nélkül... Azóta eltelt egy kis idő, és azt hiszem, ez zseniális húzás részedről! Izgatottan várom a fejleményeket!
Kösz&pusz
Ja: és nyílván naaagy lájk az őszinte Robnak és anyatigris Emnek ;)XDDD
Szia!
Na jó most újra előjön az ovis énem: MOST szeretném tovább olvasni!! :)
Jaj, nagyon jó lett! :) Em biztos kitalál valami frappáns dolgot a gonosz boszorka ellen!:)
An
;) Akkor most megtárgyalták a gyerek kérdést is fű alatt, egy kósza mondatban? XD
Úgy érzem elég jó esélye van egy olyan helyes szöszke kislegénynek. :)
Na VÉGRE! Együtt, vállvetve közösen szembeszállnak a világgal! Yep!
Én meg ott cidriztem, hogy titkolózni fog-e email ügyben Rob vagy sem, de neeeeem! :)
Okkké! Akkor most roppant kiváncsi lettem, hogy mit találnak/találsz ki megoldásként, mert elég nagy kecmecbe sodortad őket! Jó szokásodhoz híven. O.o
Igen együtt vállvetve közösen szembeszállnak... Kristennel! Ennek csak így van értelme. Szerintem.
Nagyon jó volt, tetszet. MÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉG.
Reggel "találkozunk"
ma27
Kislányokkal huncutkodunk?! Ejnye Rob! :D
Megnyugtattál, hogy azért van remény Emilyvel kapcsolatban is, nem esett vissza a bizalmatlanság sötét mocsarába, csak egy kicsit megbillent. :)
Megjegyzés küldése