Az álmok néha valóra válnak 37.

Bocs lányok! Most kivételesen fel kell hívjam a figyelmeteket, hogy a számok többsége szorosan összetartozik a szöveggel... persze nélkülük is olvasható, csak itt-ott sokat tesznek hozzá az élményhez. Na, ennyi voltam.
***

Emily kihasználva, hogy Tom lekötötte Robert figyelmét, besurrant a szobájába, hogy átöltözzön. Magára kapta a szokásos farmer-póló együttesét, aztán elgondolkodva nézte magát a tükörben. A francba! Ez így elég snassz! A pólót lerángtatta, aztán a ruhák között lapozgatva, kezébe akadt a virágos blúz. Sötét mosollyal belebújt, aztán megpördült a tükör előtt. Oké, ebben azért nem nagyon hajlonghat, mert akkor tökéletes lesz a belátás... bár... ez akár még a segítségére is lehet abban a bosszúhadjáratban, amit eltervezett. Becsapta a szekrényajtót, hogy ő is az étkezőbe menjen Helennek segíteni, amikor meglátta, hogy az ajtóban Robert áll és őt figyeli. Na igen, ez a vizslató tekintet, csak ezzel tudna nem törődni, de máris érezte, ahogy a teste megfeszül... hiába na, voltak emlékei, amik azonnal kísérteni kezdték.


-Látom, kiköltöztél a szobámból – szólalt meg csendesen a férfi.
-Mégis mit vártál? Örömkönnyeket? – válaszolt a vállát megrántva. -Netán gratulációt, amiért olyan labdát dobtál fel, amit még az is leütött, akit a téma nem is érdekelt? Csak egyetlen telefont kellett volna megeresztened, hogy ne váratlanul szembesüljek vele, de még erre se tartottál érdemesnek. Én pedig tudom, hol a helyem. A lányod nevelőnője vagyok, ennyi.
-Jézusom, Em, te is tudod, hogy ez nem igaz. Oké, a telefon az én saram, mondanom kellett volna. Csak tudtam, hogy kiakadnál és nem akartalak tök feleslegesen ... felizgatni... vele – nyögte ki a mondat végét, ahogy egy egészen más értelmezést nyertek a szavak az ajkán, ahogy azt az átkozott blúzt figyelte, ami egyszer már az őrületbe kergette. A blúz ugyanis ingerlően hullámzott, ahogy a lány a felháborodástól szaporán vette a levegőt. Nyugi Em! Nyugi Robert! – skandálta magában, de azért a szeme vissza-visszatévedt a virágtengerre.

-Hát, köszönöm, hogy meg akartad kímélni az érzéseim, de azt kell mondjam, ez nem az a hír volt, amit el tudtál volna titkolni... Gondolom, a los angelesi fotósok azóta is imáikba foglalják a nevedet, amiért meglépted ezt a hülyeséget. Uramisten, már maga a szó is... titkolni... mi a fenéért akarsz bármit is eltitkolni valaki előtt, akit a saját bevallásod szerint kedvelsz? A bizalomról papoltál nekem, én pedig bíztam benned tangák és Eve-vel közös fotók után is. Miért gondoltad, hogy nem tudod velem elhitetni azt is, hogy ártatlan baráti szívesség az egész? Hiszen én elhiszek neked mindent. Meg is kaptam érte, hogy naív liba vagyok, mellesleg.

-Nem kedvellek!... Szeretlek! Nagy különbség! Kristent kedvelem, mert történt, ami történt, mégis
 sokkal több jó köt össze bennünket barátként abban a városban, mint bárki mással. Én is megkaptam ezért, hogy egy naív balfasz vagyok, de vállalom. Kris az életemnek egy olyan periódusában volt mellettem, amikor csak a barátságunk tudott a földön tartani. Neki is része van abban, hogy nem szálltam el a hirtelen jött népszerűségtől, ami rengeteget adott és még többet vett el tőlem akkoriban. Azt utcára nem mehettem ki, és ha akkor mellettem volt, akkor nem tagadom meg barátként csak azért, mert nőként nem akart kitartani mellettem. Sajnálom, ha nem tudod ezt elfogadni, de ez van.

-Nézd, nem akarok most erről beszélni, mert érzem, ha még sokáig hallgatlak, akkor kidumálod magad ebből a helyzetből. Én pedig most haragudni akarok rád. Mert az elmúlt napokban nem törődtél velem, nem foglalkoztál vele, mit érezhetek, amikor majd fotók és cikkek jelennek meg a barátságotok újabb bizonyítékaként. Mert.nem.beszéltél.velem!! – hangsúlyozta ki a vétség lényegét Emily, aztán dacos, emelt fejjel kiviharzott Robert mellett. A férfi szemét a plafonra emelve az ajtófélfának dőlt hanyagul. Bassza meg! Egyetlen telefonon múlna minden?

Este mindenki elvonult a szobájába és Robert az ágyával szemközti fotelben üldögélve végiggondolta a helyzetüket. Emily sértődötten ignorálja őt. Ha beszélni akar vele, olyan szemekkel néz rá, amitől elakadnak a szavai; amiket amúgy is kétszer megrág, mielőtt kiejti a száján, nehogy újabb bakot lőjön. Sehol nem voltak már a felszabadult, klassz beszélgetések, amikkel az asztalnál szórakoztatták egymást. Tom elköszönt, Zoé láthatóan hiányolta, de a baba miatt amúgy is korán a szobájába vonult. Ő üldögélt csak egyedül a nappaliban, aztán jobbnak látta, ha inkább behúzódik ide a barlangjába. Egy vicc, a saját házában fedezékbe vonul!
Nézte az ágyat és akaratlanul is azokra az estékre gondolt, amiket Emilyvel töltött itt, és aminek mostanában többnyire nagymosás lett a vége – vigyorodott el, aztán amilyen hirtelen jött a jókedve, olyan hirtelen el is múlt, ahogy arra gondolt, hogy fogalma sincs, mikor lesz újra valami hasonlóban része. Mert kellett neki meggondolatlanul cselekedni. Megint. Az ágyról a sarokba állított gitárjára esett a pillantása. Milyen régen játszott rajta! Felállt és a kezébe vette, aztán a lábával odatolta a puffot is a fotel elé és kényelmesen elhelyezkedett. Megpengette a hangszert, aztán halkan egy Ed Sheeran számot kezdett játszani.

Emily a szobájában feküdt az ágyon, a plafont bámulta kitartóan, mintha az választ tudna adni neki a Hogyan tovább? kérdésére. Nem tehet úgy, mintha mi sem történt volna! Robertnek meg kell tanulnia végre, hogy a cselekedeteinek következményei vannak a magánéletében is. Hallgatta a halkan beszűrődő gitárzenét és nagyot sóhajtott. Még nem is hallotta játszani. Robert egyszer régebben azt mondta, hogy a gitár a legjobb gyógyszer a bánat ellen, és mivel mostanában egy boldog kis burokban éldegéltek, nem volt szüksége a gyógyszerére. Úgy látszik, most annál inkább – fülelt, ahogy a következő szám is elkezdődött.

Nem játszik tisztességesen! – füstölgött magában, ahogy a szám szövegét dúdolgatta magában, ugyanis ez az egyik kedvence volt mostanában. Tudja, hogy hallom, és így akar befolyásolni... – érezte, hogy a szeme könnybelábad az őt magát is kettészakító érzéstől, és a szeme sarkából egy könnycsepp végiggördül az arcán, le a füle alatti érzékeny bőrön át a párnára. Vakon tapogatózva az éjjeli szekrényről felkapta a zenelejátszóját és bedugta a fülhallgatót, hátha megszabadul a kísértéstől. Az első szám, ami elindult, ugyanaz volt, mint amit a férfi éppen játszott.

Elege volt! Félredobta a szerencsétlen szerkentyűt, mintha az tehetne róla, mi szól rajta. Berontott a fürdőszobába és megengedte a kádba a vizet, hogy a csobogó víz hangja nyomja el a lelkébe maró zenét. Aztán ledobált magáról mindent és a vízbe kucorodott. Ez sem volt jó ötlet! Mostanában túl sokat volt Robert a partnere a kádban fürdőzésben, ettől aztán emlékképek bukkantak fel lehunyt pillái mögött. Ahogy a víz lágyan cirógatta a bőrét, szinte érezte a férfi szívverését, ahogy hozzábújt; ujjai a saját karján vándorolva a férfi karjának puha szőrét keresték, a lágyékának játékos évődését, ahogy a beteljesült szerelemtől lankadtan, majd egyre éberebben érintette meg őt... A vízbe csapott – Bassza meg! Nem akarok Rá gondolni! – s közben sós könnyei feloldódtak a meleg vízben, amely nem rejthette el, hogy az emlékezésre teste sem maradt érzéketlen. Akarta a férfit, akarta a gyengédségét, a szerelmét, amiben biztos volt, de meg akarta tanítani, hogy nem lehet érzéketlen tapló az ő érzéseivel szemben. Csak ne fájt volna a lecke neki éppen annyira, mint a tanítványnak!

Angie a paplan alatt Barney-val beszélgetett. A kis mackó komoly gombszemekkel hallgatta, ahogy arról beszélt neki, mennyire fél, hogy az apja és Emily összevesztek. Nem értette még, mi történhetett, csak azt látta, hogy Em kisírt szemekkel esténként újra a régi szobájában alszik, és most, hogy megjött az apja, Em nem lett vidámabb, sőt az apja is szomorúsággal a szemében takargatta be őt és kívánt jó éjszakát. Nem mert rákérdezni, mi a baj, de gyermeki szívvel attól félt, hogy az a családias összetartás, ami mostanában őket jellemezte, lassan széthullik. Jó lett volna Amandával beszélni a dologról, de valahol a szíve mélyén mégsem akarta, hogy erről a helyzetről idegenek is tudjanak. Mit csináljak, Barney? Mondd meg nekem, mit csináljak, hogy újra rendbe jöjjön minden? – kérdezgette a mackót, aztán magához ölelte és becsukta a szemét. Hátha az álmok megsúgják.

*

Emily a konyhában kedvetlenül kevergette a kávéját. Már harmrdik napja tartott itthon a hidegháború és mostanra már ő sem tudta, hogy lehetne az árkot, amit két kezével ásott, lassanként betemetni. Attól félt, túl sok idő megy el és a végén valami annyira megváltozik majd közöttük, hogy nem lesz más megoldás, mint nemcsak a férfi hálószobájából kiköltözni, de az életéből is. A kávé már valószínűleg jéghideg volt, de kényszerítette magát, hogy csak üldögéljen mellette és kavargassa, ahelyett, hogy felállna és az egészet a lefolyóba borítaná. Angie elment reggel Clairrel és Richarddal valahova, nem is kérdezte, hová és meddig, csak mosolygott erőtlenül, amikor becsukta mögöttük az ajtót. Robert pedig még elő sem bukkant. Mostanában leginkább a szobájában volt, gitározott, és reggelenként a mosogatóban whisky-szagú poharat talált.

Hirtelen a gitár hangját hallotta meg közvetlen közelről és összerezzent az ijedtségtől. A szám amúgy egy grimaszra sarkallta, és legalább segített a döntésben, végképp eltolta maga elől a hideg löttyöt.

Robert letette az asztal végére a gitárt és öntött magának a kávéfőzőben még langyos kávéból, aztán leült vele szembe.

-Meddig csinálod még ezt? – nézett rá a bögre pereme fölött. A hang egy hisztis gyerekkel beszélgetni próbáló okostojás felnőttet juttatott a lány eszébe és ettől azonnal felszaladt benne a pumpa.

-Szerinted mit kéne tennem? A keblemre ölelni és örülni, hogy végül is ide jöttél haza? Hiszen ez az otthonod, nem is mehettél máshova. Bocs, ha arra számítottál, hogy addigra én elhúzom a csíkot. De csak egy szavadba kerül és összepakolok. – fortyant fel.

-Hééé, ne beszélj hülyeséget! Te is tudod, marhaság, amit itt összehordasz. – csapta le Robert a bögrét az asztalra.

-Oké! Akkor megpróbálom veled megértetni, mit éreztem, amikor a Sun-ban nézegettem a fotókat és olvastam a találgatásokat. – hajolt felé a lány a szemébe nézve. –Képzeld el a következő szituációt! Elutazom New Yorkba. Találkozom George-al és tekintettel a régi barátságra, beköltözöm hozzá néhány napra. De neked nem szólok róla, mert miért is izgatnád magad a dolgon, hiszen mi George-al már csak barátok vagyunk. Nem váltunk ugyan el szép emlékekkel, de azért nem tagadjuk meg azt a néhány szép emléket sem, amit együtt éltünk meg. Esténként borozgatunk kicsit, oké... gyerekeink nincsenek, szóval ők még véletlenül sem zavarhatják meg az édes légyottot... szóval, kiöntjük egymásnak a lelkünket, kitárgyaljuk a jelen nem lévőket, emlékezünk a régi szép időkre... aztán ha véletlenül csók lesz belőle, vagy valami több, hát, végül is zárt ajtók mögött nem kell erről senkinek tudnia. De mondjuk, véletlenül készül rólunk néhány fotó, amit te egy országos lapban látsz viszont. Biztosan nagyon jól esne, és eszedbe sem jutna, hogy miért volt erre szükség. Talán foglalt volt a város összes szállodája, vagy nem engedhettem meg magamnak egy ilyen kiadást, esetleg annyira nem bírom ki azt a magányos 1-2 órát lefekvés előtt, hogy muszáj valakivel összeköltöznöm? Végül is mindegy, ha úgy gondoltam, hogy semmi közöd hozzá. Aztán hazajövök és kioktatlak bizalomról, őszinteségről.

Robert nézte a felháborodástól csillogó szemeket és úgy érezte, még soha ilyen szépnek nem látta a lányt, mint így dühösen. Ez az egész helyzet egy agyrém! Oké, ebből a szemszögből tökéletesen értette, hogy mi bántja Emilyt, még akkor is, ha szó sem volt csókról, ölelkezésről. Az az egy próbálkozás Kristen részéről nem számít, hiszen visszautasította, és ő tudomásul is vette. Ez tényleg egy olyan dolog, amiről végképp nem kell Emilynek tudnia. Felesleges szarkeverés lenne ebben az amúgy is poshadni kezdő állóvízben. És igen, neki is nehéz lenne elviselnie, ha a lány George-al töltött volna néhány napot. És igen, még ezerszer rosszabbul esett volna, ha erről ő csak utólag értesül, mástól. Nem volt hülye, értette, hogy mi bántotta Emilyt. De már nem csinálhatta vissza a dolgokat. Neki is meg kellene már emésztenie a dolgot, aztán továbblépni... lehetőleg a hálószoba irányába.

bonus: