Az álmok néha valóra válnak 36.

Emily még az este átéltektől átszellemülten várta, hogy lejárjon a mosógép. A joghurtos lepedőt már mégsem akarta Helen gondjaira bízni, ezért korán reggel ágyat húzott, hogy mire az asszony megérkezik, már túl legyen az egészen. Naná, Helen ma korábban jött. Amíg hátát a rezgő szerkentyűnek döntve a kövön ülve várta, hogy a centrifugázás a végére érjen, gondolatban újraélte azokat a borzongató perceket, amikor Robert a térdétől a torkáig bekente azzal a finom málnás joghurttal, de még inkább azokat, amikor lelkiismeretes alapossággal lenyalogatta róla. A csókjaikkor ő kapott néhány falatot. Ó istenem, amikor Rob játékosan ráharapott a mellbimbójára, aztán kuncogva kért bocsánatot, azt suttogva, hogy azt hitte az is csak egy málnaszem volt a sok között. Érezte, hogy az emlékezéstől az említett testrész is újraéli a gyönyört, és csak vigyorogni tudott, miközben átölelte magát. A gép nagy döccenéssel megállt a háta mögött, de ő még a későbbi zuhanyozást vetítette magában, amikor az illatos tusfürdővel revansot vett a korábbi édes kínzásért. Mire végre ágyba kerültek, már csak annyi ereje volt, hogy folyondárként csavarodjon a férfira, aztán szinte elájult. A reggel ebben a pózban talált rájuk és Robert is álmosan morogva ébredezett a füle mellett pittyegő ébresztőre. Aztán kicsit jobb kedve lett, amikor lustán, de szerelemre éhesen szerették egymást, és egészen felvidult, amikor később a reggelizőasztalra kitette a joghurtos dobozt. Uramisten, mostantól képtelen lesz normálisan megreggelizni, mert azonnal eszébe jut majd az agyzsibbasztó gyönyör, amit részben ennek az ártatlan fehér kulimásznak köszönhetett.

Mrs. Compton nyitott be és ijedten nézte a mosógép előtt fátyolos szemekkel kuporgó lányt.
-Istenem, Em, rosszul van?
-Jaj, nem, dehogy – dadogott elvörösödve Emily, és gyorsan feltápászkodott. Csak leejtettem a fülbevalóm és azt kerestem, de már megvan – fogta meg fülében az egyik parányi csillogó követ, majd megfordult és sietős mozdulatokkal kiszedte a lepedőt. Helen csodálkozva nézte.
-Kimostam volna …
-Tudom, csak az este Robert az ágyban evett joghurtot és kiborult. Nem akartam, hogy a következő mosásig beleszáradjon. – nyögte kínban égve a lány, de szerencsére Helen nem foglalkozott vele tovább, hanem a következő mosáshoz válogatta szét a holmikat.
-Oh, akkor köszönöm. Nem vigyáz ezekre a finom holmikra… a múltkor is összekente valami olajjal – csóválta az asszony a fejét, és Emily bokáig elpirult, ahogy arra az olajos estére gondolt. A masszázsolaj pézsmaillata még mindig az orrába kúszott, valahányszor eszébe jutott a masszírozásnak induló és féktelen olajos birkózásba torkolló este. Megrázta a fejét, hogy a joghurtos nyalakodást felváltó olajos csúszkálás képétől szabaduljon, de tudta, hogy reménytelen. Már nem először tapasztalta meg, hogy ahogy a férfi elutazik, rajta valami eszelős kívánás lesz úrrá, amit ezek a fantáziálások csak tovább szítottak.

Kintről a csengő hangját hallották, és a gondolataitól még mindig zavartan kisietett, hogy megnézze, ki érkezett. Az ajtó előtt a huga állt Adammal a karján. Háta mögött egy nagyobb furgonból Tom pakolt ki éppen. Róluk tökéletesen megfeledkezett. … Szilveszter után hosszú hetekig velük maradt a picivel, de aztán visszament a lakásába, hogy a felmondást és kiürítést lerendezze. A dolog kicsit elhúzódott. Végül is megegyeztek, hogy Zoé hozzájuk költözik. A ház, amelyben azt az apró lakást bérelte, egy forgalmas utcában volt, kertje sem volt, így a kicsivel csak hosszas séta után értek el egy parkot, de addigra a kipufogógáztól már alig kaptak levegőt. Robert egy este leültette őket és elmagyarázta, hogy részéről semmilyen problémát nem jelent, ha Zoé ideköltözik a házba. Hely éppen elég van, legalább Emily sem lesz egyedül, és néha kölcsönösen vigyázhatnak egymás csemetéire is. Az alku megköttetett.

Robert ma reggel úgy utazott el, hogy erről egy szót sem beszéltek, de mivel az ő ötlete volt az egész költözősdi, hát nyilván nem emelt volna kifogást, amiért a dolog végül realizálódott. Mostanra már Zoé is teljes figyelmével Tom felé fordult, Emilyből is eltűntek a gonosz gondolatok testvér-féltékenységről, és őszinte örömmel ölelte magához a csöpp gyereket, hogy az anyja és Tom becipelhessék a magukkal hozott holmikat. Még nem is végeztek, amikor Claire is megérkezett Angieval és a ház pillanatok alatt megtelt nevetéssel és élettel.

Az már csak a ráadás volt, hogy Robert a jövőben így Tomot is szemmel tarthatta, miután valami lovagias gesztussal önkéntelenül is óvta Emily hugát a férfiaktól. Tom eleinte csak röhögött rajta és cukkolta, aztán akaratlanul is kezdett úgy viselkedni, mintha Zoé kegyein túl, a „bátyja” kegyeit is el kéne nyernie. Ez pedig határozottan jót tett a köztük lassan alakuló kapcsolatnak. Egyre többet járkáltak el otthonról a kis Adammel együtt, és aki nem ismerte őket, könnyen hihette, hogy egy fiatal, boldog családot lát.

Tom nagyon nehézkesen tartotta a kapcsolatot Marlowe-val és ez megviselte. Sienna már új kapcsolatban élt, és Paul, a párja atyai gondoskodással vette körül a kislányt, akinek úgy tűnt, ez meg is felelt, és szinte zavarban volt, amikor a vérszerinti apja megjelent, hogy valami közös programot csináljanak. Egy idő után Tom, ha fel nem is adta, de azért nem is erőltette már annyira a sokszor kínos családlátogatást. Adam erre az érzésre is jó gyógyírnak tűnt, bár tisztában volt vele, hogy a saját lányát nem pótolhatja vele. Érdekes módon a kettőjüket, illetve hármójukat lencsevégre kapó első újsághírek, fényképek megjelenése után Sienna felhívta és kicsit feszengve érdeklődött a karjában tartott gyerekkel kapcsolatban. Talán abban bízott, hogy a kisfiú a volt férjéé és így nekik a jövőben kevesebb figyelmet szentel majd, vagy talán éppen az ellenkezője, féltékeny lett a gondolatra… nem igazán derült ki, de minden esetre az első alkalom volt, amikor ő kereste Tomot és nem fordítva.

Robert egy baráti sörözgetés alkalmával azért figyelmeztette a barátját, hogy ne arra használja Zoé érzelmeit, hogy féltékennyé tegye az exét, de Tom tagadta, hogy ezért cipelgetné a kisfiút és a mamáját mindenhová. Egyúttal felhívta Robert figyelmét, hogy törődjön a saját dolgával. A saját dolga sem volt egyszerű. És erre éppen Los Angelesben jött rá. !

*
Los Angeles – bármennyire is próbált eltávolodni tőle – azért a munkájának még mindig a központi színtere volt. Rengeteg barátot szerzett itt az évek során. Talán néhány ellenséget is, de ők szerencsére nem verték nagydobra az érzéseiket, így a régi szorongás is elmúlt már, amikor a rajongói pasijai, vagy éppen néhány elborult agyú nő írt neki fenyegető leveleket. Nem, mostanra Los Angeles barátságos város lett, sok napfénnyel és pezsgő társasági élettel. Persze, ezek a barátságok többnyire csak itt, ebben a városban voltak életképesek, nem hívták meg egymást az otthonaikba, de itt, két forgatási nap között szívesen eljárkáltak valahova, ahol beszélgethettek filmekről, zenéről. Az elmúlt években élvezte ezeket a mozgalmas napokat, amik kiszakították a gyereknevelés vagy éppen a koncentráció világából. Most meglepve tapasztalta, hogy egy ebéd vagy egy vacsora végén az órájára néz, mint aki menne már haza az otthonába. De itt nem volt már otthona, és főképpen nem volt vele senki, akihez sietnie lehetett volna.

Talán ez volt az oka, talán a közelgő forgatás, de elfogadta Kristen ajánlatát, hogy a személytelen szállodai szoba helyett költözzön a házába. Valami halvány lelkiismeret-furdalás dolgozott benne, de talán csak azért, mert eddig még egyetlen beszélgetésükben sem számolt be erről a tényről Emilynek. Kicsit úgy érezte titkolózik, és ettől nem volt felhőtlen a hangulata. Bár a munka miatt keveset találkozott Kristennel és Jodieval, de azt sem állíthatta, hogy napszámra elkerülik egymást. Számíthatott volna rá, hogy a fotósok megtalálják.

*
Emily úgy tartotta a kezében a Sun legfrissebb számát, hogy szinte égette a szemét a fénykép, amire már percek óta fókuszált. Nem, az nem lehet! – hajtogatta magában, de a mantrázás ellenére ott volt jól kivehetően, ahogy Robert a bérelt kocsival érkezik, távozik a nő házából. Az időpontokkal volt baj. Este érkezett és reggel távozott. A többit pedig az olvasók képzeletére bízták, nem megfeledkezve arról, hogy megemlítsék, régi bensőséges kapcsolat fűzi őket egymáshoz, amit annyi év után talán felújítottak újra. És a kegyelemdöfés a következő sorban volt: Függetlenül attól, hogy a férfi Angliában – mostanában úgy tűnt – megállapodott egy civil hölgy oldalán.
*
Robert maga mögött hagyva a tíz napos kemény munkával és kellemes találkozásokkal tarkított időszakot, kicsit feszengve ücsörgött a hazafelé tartó gép fedélzetén. Az utolsó estén sikerült szembesülnie a bulvár legutóbbi húzásával, amelyben újfent összeboronálták Kristennel. Ez volt hát, amit a kollégák kacsintásokkal, vigyorgásokkal honoráltak már napok óta, ő meg nem tudta hová tenni a sok kérdő vagy éppen szemrehányó tekintetet. Nem foglalkozott volna vele, hiszen tudta, hogy egy szó sem igaz az egészből, de azt is tudta, hogy egy szőke, hirtelenharagú, és mégis sokszor kiszámíthatatlanul engedékeny ifjú hölgy egészen biztosan olvasta ezeket a zagyvaságokat. Nincs olyan szerencséje, hogy ezek a képek és a hozzájuk fűzött megjegyzések, találgatások ne jutottak volna Emily kezébe.

Fogalma sem volt róla, mire érkezik haza, de határozottan nem tartotta jó előjelnek, hogy Emily az utóbbi pár napban nem volt elérhető. Előtte két napig a túra miatt nem tudtak beszélni, mert a férfi nem akarta zavarni a pihenésben a fárasztó gyalogló napok alatt. Még mindig maga előtt látta a lány csodálkozó, hitetlen tekintetét, amikor indulás előtt a McMillan alapítvány számára kiállított csekket a kezébe nyomta. A tízezer fontos adomány messze felülmúlta a többiek néhány száz fontos támogatását, de nem villogni akart az összeggel, egyszerűen csak úgy érezte, hogy akár még többet is adna a rászorulóknak. Ha félt valamitől az életben, az pontosan az volt, hogy a betegség elvesz tőle valaki szívének kedvest, vagy esetleg ő maga válik az áldozatává. Tudta, hogy ezzel a papírdarabbal nem vásárolhatja meg a nyugalmát, de azért jó érzés volt, hogy a segítő kezeknek valami csekély segítséget ő is tudott nyújtani.

Most nagyon örült volna azonban, ha az egyébként egyre nyugtalanabbá váló énje vigasztalást nyer. Amint a gép kerekei elérték a kifutópályát, azonnal bekapcsolta a telefonját. Megnyomta a hívásismétlést, mivel Em száma volt az utolsó, amit hívott korábban. A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. – csicseregte bele az automata hang. Nem mondod? – dobta maga mellé a süket készüléket. Aztán felkapta és Tomot hívta. A barátja az első csengetésre felvette.
-Szia! Szerencséd, éppen most nyomtam ki a telót, azért volt a kezemben. Mit akarsz jómadár? Mikor jössz haza?
-Most. Konkrétan pillanatokon belül kiszállok a gépből. De nem tudom Em-et elérni. Még odaátról próbáltam hívni, hogy nem kell elém jöjjön, majd taxiba vágom magam, de már ezt sem sikerült neki megmondanom. Nem tudod, elindult?
Tom a vonal túlsó végén vágott egy grimaszt. Ez a balfasz már megint nincs képben. Megcsinálja a zűrt, aztán csodálkozik, hogy mi lesz a dologból. Most mi a fenét mondjon neki?
-Őszintén szólva fogalmam sincs – kezdett bele a terelésbe. –Én ugyanis még nem költöztem oda hozzád. – próbálta elviccelni a dolgot, miközben Zoéra fintorgott, aki felnézett rá és a szemét forgatta. Oké, az elmúlt néhány éjszakát itt töltötte, de az még nem költözés, csak nem akarta, hogy a lány egyedül legyen a picivel a házban – grimaszolt a magába fojtott magyarázkodásra.

Robert a vonal túlsó végén tanácstalanul agyalt magában. –Hol a fenében lehet Emily? – Hirtelen abban sem volt biztos, hogy Angie hazaérkezett-e már a táborból. Lehet, hogy érte ment? Ha őszinte akar lenni, még azt sem tudta volna hirtelen megmondani, milyen táborba is ment. Ettől a gondolattól kicsit magába szállt. Az utóbbi időben kifejezetten elhanyagolta az apai odafigyelését, annyira csak az érzékei irányították. Régen azért többet tudott a lánya dolgairól, végül is, ki tudott volna róluk, ha nem ő; de amióta Em belépett az életükbe, szinte észrevétlenül, anyai gondoskodásával átvette tőle ezt a szerepet is. Na, ezt a dolgot is át kell gondolja, csak érjen haza – vette fel a napszemüveget a borús idő ellenére, mert az egyik utastárs alig titkoltan képeket készített róla a mobiljával. Felkapta a kézipoggyászát és a stewardessre biccentve kilépett a terminálhoz vezető folyosóra.

Ahogy ballagott a végeláthatatlannak tűnő kanyargó alagútban, egy pillanatra átsuhant a fején, hogy csak nem szívta fel magát Em azokon a rohadt fotókon. Megbeszélték már, első a bizalom! És hát a búcsúestéjük is olyan volt, ami után normális férfi akkor sem rohanna másik nő ágyába, ha puskával kényszerítenék rá. Tudnia kell, hogy csak ő foglalja le a gondolatait! Mire idáig ért a kapcsolatuk elemzésében, a futószalagon felbukkant a bőröndje is, amit egy rosszul sikerült mozdulattal leemelt a gumiszalagról. Sssszzzz… - szisszent fel, ahogy érezte, hogy a hátába beleszúr a fájdalom. Na, még ez is! Kifelé indult, a gyengébb kezébe véve a nehéz táskát. Odakint várakozóan nézett szét és a szíve nagyot dobbant, ahogy Emily szőke haját és Angie vigyorát meglátta a korlát mögött. Na, akkor nincs semmi baj! Itt vannak, őt várták! Végre itthon van!

Emily tartózkodóan ácsorgott, amíg Angie az apja nyakába kapaszkodott. A férfi felszisszent az egyik mozdulatnál és kicsit merev tartással intette nyugalomra a lányát.
-Megsérültél? – kérdezte meg Emily, de egy lépést sem tett feléje, hogy megcsókolhassa.
-Á, semmiség, nyugi, csak az a sok szex! – vigyorgott a férfi és előre lépett, hogy végre behajthassa azt a csókot, ami magától valahogy nem akart megérkezni.
-Akkor talán vissza kellene fognod magad. A te korodban már vigyáznia kell az embernek, miket művel. – morogta vissza a lány és a férfi közeledéséről tudomást sem véve a kijárat felé indult. Robert megütközve nézett utána, aztán a kezét rángató Angiehoz fordult.

-Veszekedtetek?
-Kivel? – nézett rá a kislány értetlenül.
-Emilyvel. Azért van ilyen paprikás hangulatban, mert kiborítottad valamivel?
-Em? Nincs semmi baja, az előbb mesélt egy olyan viccet, amíg rád vártunk, hogy még a mellettünk ülő bácsi is nevetett.
-Igen kicsim? És el tudod nekem mondani azt a viccet? – nevetett a férfi a lányára és Angie máris belekezdett.
Igazoltatja a rendőr a jótündért, aki azt mondja neki: -Rendőr, te a lelked mélyén jó ember vagy. Teljesítem három kívánságodat. Mit kérsz? … Személyit, jogosítványt, forgalmi engedélyt!

Robert elmosolyodott: -Ez tényleg jó vicc volt, kicsem. De siessünk, mert úgy látom, Emily hangulata a vicc óta erősen leszállóágban van. A végén még itt hagy minket a repülőtéren – gyorsította meg a lépteit, mert a lány már méterekkel előttük kopogott a csábító magas sarkakon. Ez is olyan furcsa volt rajta. Emilyt kizárólag akkor látta ilyen nőiesen felöltözve, ha ment valahova, ahol az alkalom megkívánta. Egyébként szinte kizárólag farmerben jött-ment. Most meg a bronzszínű szandál vékony pántjai a bokája körül, a térde körül fodrozódó könnyű anyag, ami minden lépésénél úgy lebben meg, hogy szinte féltékenyen szeretné lesimítani, mielőtt valaki más is egy pillantást vett a formás lábaira. A kombinépántos felsőn szinte alkalmi viseletnek hatott a kis bolero-szerűség, ami a karjaira simult. Elegáns volt, nőies és sajnos túlságosan is tartózkodó. Robertnek pedig fogalma sem volt róla, hogy a dolog vele van-e összefüggésben, vagy mással. A viccelődését mindenesetre nem értékelte – ballagott a kocsihoz és nehézkesen beemelte a bőröndjét a csomagtartóba. Szívesen vezetett volna, de Em már a volán mögött ült, és a pillanatnyi hangulatában nem akart vele ezen is vitázni, úgyhogy ellenőrizte, hogy Angie bekötötte-e magát a biztonsági ülésbe, aztán becsusszant a vezető melletti ülésre és némán nézte, ahogy Emily bokáján megfeszül az ín, ahogy gázt ad. Vajon mi a franc baja lehet?

*
Emily legszívesebben felrobbant volna, és már bánta, hogy Angiet is magával hozta. Talán jobb lett volna itt és most ráborítani Robertre a várótermet. Az sem baj, ha néhány fotó is készül, végül is, miért éppen csak Stewart kisasszonynak van lehetősége prezentálni az összetartozásukat? Ő is szívesen megmutatná a világnak, hogy nem az a nő, akit így simán a második helyre lehet tolni. Annál is inkább, mert soha életében nem hagyta, hogy a második helyre kerüljön. Semmilyen téren.

Látta, hogy a férfi értetlenül figyelte a távolságtartását, és ettől még mérgesebb lett. Annyira természetes neki, hogy itt velem hetyeg, odaát az exével, hogy fel sem merül benne, min vagyok kiakadva. – morgolódott magában. Aztán persze észrevette a vadászó tekintetet, ahogy a bokáját fixírozta a kényelmetlenül magas sarkú új szandálban. Ez sem volt túl jó ötlet, hogy vezetéshez ezt vette fel, de most már nem visszakozott. Igazából csak annyit akart megmutatni ennek a hólyagnak itt maga mellett, hogy ahhoz a fiúsan öltözködő nőhöz képest itt egy igazi nő várta napokig a hívását. Aztán már nem. Inkább kikapcsolta a telefonját, hátha elgondolkozik ez a balfácán, hogy miért nem érheti el. Mert a javára szóljon, el akarta érni, ezt azért leellenőrizte időnként, csak éppen nem reagált az üzeneteire és hívásaira.

Szerencsére Angie csacsogott egész idő alatt, így nem tűnt fel, hogy nem szól hozzá egy szót sem, s kicsit megkönnyebbülve gördült be a lassan nyíló kapun. A kocsit az udvaron hagyva kiszállt és hátra sem nézve az apró kavicson szentségelve pipiskedve besietett a házba, hogy odabent megkönnyebbülten rúgja le a cipőipar remekét, amit – már most megesküdött – nem sokszor fog még a lábára húzni.

Robert a hajába túrva nézett utána. Á, nem lesz szerencséje. Nem rossz kedve van Emilynek, hanem iszonyatosan zabos, akkor pedig mégiscsak a Kristennél töltött napok miatt. Érezte, hogy ezért ki fogja húzni a gyufát, de hát még vele is kellemesebb volt ez a pár nap, mint tök egyedül egy szállodában. Abból már egy életre elege volt. Ezt Em is megérthetné. Csak azt bánta, hogy az elején nem beszélt vele erről telefonon, akkor kihúzhatta volna a hírhajhász újságok méregfogát. Nyilván a sunnyogásáért fizet most ezzel a kis hisztivel a lány. Nagyot sóhajtva kiemelte a bőröndjét és Angie nyomában a házba lépett. Mrs. Compton egy konyharuhába törölgetve a kezét jött eléje és egy kicsit fancsali képpel csak annyit kérdezett, hogy most azonnal tálaljon vagy előbb felfrissíti magát? Se egy udvarias köszönés, se egy mosoly. Ne már, nála vajon mivel húzta ki a gyufát? A nappaliból az anyja lépett ki, mosolytalan arcán halvány megkönnyebbüléssel, hogy itthon van, aztán megölelte és egy puszit nyomott az arcára.

-Nagy marha vagy drága fiam! – lapogatta meg a vállát, aztán Angienak is adott egy puszit, beköszönt a konyhába Helenhez és kilépett a házból. Hát, ez remek! – sóhajtott fel a férfi. A ház összes hölgye utálatát sikerült kivívnia azzal, hogy nem akart egyedül üldögélni esténként. De hát nem történt semmi! Semmi olyan, ami a kapcsolatukra befolyással bírna. Oké, Kristen bepróbálkozott, de rövid úton leszerelte és megbeszélte vele, hogy csak akkor marad nála, ha ezt az egészet örökre elfelejti. Kristen pedig egy kesernyés grimasszal tudomásul vette a dolgot.

A ház végéből babasírás zengett, ebből tudta, hogy akkor Zoé is beköltözött. Remek, akkor talán ő is orrol rá valamiért. Csak hogy teljes legyen a létszám. Aztán már jött is a barátja, kezében az üvöltő gyerekkel.
-Ezt nem hagyhattad volna ott, ahol találtad? – masszírozta meg egyre jobban lüktető homlokát Robert.
-Óóó, a ház ura morcos. Hát, mondok neked valamit öregem, inkább ezt a hisztis kis pöcsöt hallgatom, mint a barátnőd sírását éjjelenként. – feleselt Tom.
-Hogy mit hallgatsz te éjjelenként? Hol hallgatod? – kerekedett el Robert szeme és komolyan elgondolkodott rajta, hogy megkéri Tomot, tegye le a gyereket, hogy pofán vághassa.
-A szomszéd szobából te balfasz, mégis mit gondoltál. – forgatta meg a szemeit Tom, ahogy a barátja liluló fejét nézte.

-Nem is a hálószobám mellett van Zoé szobája. –morgott Robert, mire Tom szinte megsajnálta. A srác még nem is sejti, hogy Emily komolyan berágott rá. Hát, legkésőbb este majd rá fog jönni – fojtotta magába a gondolatait, miközben Adamot rázogatta. A kiskölyök végre felhagyott a velőtrázó visítással és tudomásul
vette, hogy hiába reklamál az ebédért. Vagy csak megérezte a konyha felől szállingozó finom illatokat, amiktől még Tom gyomra is megkordult.
-Hát, üdv itthon barátom! Sikerült már megint önerőből nyakig a szarba nyomni magad. De ügyes gyerek vagy te nagy dumával, majd rendbe hozod ezt is. Mert ha nem, akkor lehet, hogy Helen nem is ad neked ebédet. Na gyere, öcskös – borzolta össze a pici fején a hajat – menjünk, mielőtt a konyhafőnök azt hiszi, hogy együtt vagyunk a bácsival, aki most büntiben van. – azzal elkacsázott a konyha irányába, a teljesen tanácstalan barátját faképnél hagyva. Robert úgy döntött, hogy jobb túl lenni a kellemetlen beszélgetésen és Emily keresésére indult. Már az ő gyomra is korgott.