Perlekedők 25.

Visszafelé nem andalogtak, sőt, kifejezetten sietősen tették meg az alig két kilométeres utat. Aztán az érzéki várakozás úgy olvadt el, mint a napon felejtett vaj, amikor az első ember, akivel összefutottak, Silvio, a rendező volt. Meglepve ismerte fel Robertet és szemének alig észrevehető hunyorítása volt a reakció összekulcsolt kezükre. Hirtelen értelmet nyert csinos  és sokoldalú dramaturgjának el-elkalandozó tekintete és álmodozó, bús dalainak miértje, amelyek hangja a tópartról szűrődött fel késő esténként. Anna kicsit zavartan mutatta be őket egymásnak, mint korábbi megbízásának tárgyát… és ezen Silvio jól mulatott magában. Olasz gyökerei és mediterrán mentalitása tökéletesen értette és támogatta a két fiatal feje fölött szinte tapinthatóan repkedő kis Ámor ténykedését. A beszélgetés alatt Robert sajnálkozva utalt rá, hogy csak egyetlen napot maradhat, ő pedig volt olyan beleérző, hogy megértse ebből a mondatból, hogy azt az egyetlen napot a szerelmesek kettesben szeretnék eltölteni. 

-Anna! Egy nap ide vagy oda már igazán nem számít, miért nem mutatja meg a barátunknak ezt a csodás környéket? Ma délután és holnap egész nap… igazából nem sok, de egy kis ízelítőt adhat arról a rengeteg szépségről, ami miatt mi is ezt a helyszínt választottuk. Menjenek el Füredre… ha jól tudom, ott most egyébként is valami művészeti fesztivál van…  vagy vigye el hajókázni, esetleg a tapolcai tavas barlanghoz… jut eszembe, kocsijuk van, mert ha kell, keríthetünk egyet?

Robert csak kapkodta a fejét a jóindulatú idős férfi ajánlataitól, aztán megnyugtatta, hogy ő is kocsival jött, végül hálálkodva elbúcsúztak és kicsit megkönnyebbülve sóhajtottak fel, amikor Silvio eltűnt az épületben.

-Szerencsére azt nem kérdezte meg, hogy szállást hol találunk neked… - motyogta Anna, mire Robert elvigyorodott.

-Jó, hogy mondod, mert még nem kerestem szállást, és nem tudom, hogy nálad esetleg van-e hely egy fáradt vándornak.

-Van… bár, ha olyan fáradt… akár a tópart is megfelelne a számára. – incselkedett vele a lány, amiről a férfinak eszébe jutott egy különleges esti program. De még nem akart elébe menni a dolgoknak, előttük volt egy hosszú délután, de mindenekelőtt egy kis pihenésre vágyott. A szobába érve nem nyomta azonnal az ajtónak a lányt, csak belecsókolt a nyakába, aztán úgy ruhástól, ahogy voltak ledöntötte az ágyra. A feje alá gyűrt egy párnát és magához húzta a lányt.

-Pihenjünk egy kicsit! De viselkedj rendesen! – utasította játékosan a lányt, akinek az ujjai már a férfi pólója alatt kalandoztak. –Beszélgessünk kicsit!

-Oké, beszélgessünk! –élénkült meg Anna. –Kérdezhetek tőled az életedről pár dolgot?

-Az életemről? Nincs abban semmi érdekes, de kérdezz!

-Annyi mindent lehet rólad olvasni, amiről az ember azonnal sejti, hogy kitaláció és vannak dolgok, amiken elgondolkozik. Az igazság valószínűleg a kettő között van, de rengeteg a találgatás, és igazán kíváncsi vagyok, miért nem nyilatkozol soha a magánéletedről?

-Nézd, az ember annyira kitárulkozik a világnak a filmjei kapcsán, hogy egyszerűen szüksége van egy zugra, ami csak az övé. Régebben misztikumnak hívták, ma már inkább csak menedék. Ha még a mindennapjaimat is megosztanám a közönséggel, egyrészt én sem lennék már olyan érdekes, másrészt nem lenne meg az a menedékem, ahol egy kicsit összekaparhatom magam, ha fáradt vagyok vagy szomorú. Én, annak ellenére, amilyennek a velem készített interjúk láttatnak, egy elég zárkózott pasi vagyok. Még a barátaimmal se nagyon beszélgetek a magánéletemről, magamban rendezem ezeket a dolgokat, nincs szükségem tanácsadásra a döntéseimhez, szóval… ez az egyetlen, ami igazán az enyém lehet, így aztán igyekszem megóvni a nyilvánosságtól. Elég idegesítő, hogy ez nagyon sokszor nem sikerül.

-Mint például a Kristennel kapcsolatos dolgokat?

-Hát, az egy külön történet… Nem titok, ami köztünk volt, legalábbis a vége felé már nem volt az, de elég csúnya vége lett és nem sok hiányzik hozzá, hogy annyi év után még barátok se legyünk, szóval, ezt inkább hagyjuk!

-Oké, akkor mesélj Los Angelesről!

-Huh… Los Angeles… amikor odamentem, azt hittem, ez az a város, ahol minden a filmről szól. Én már gyerekkoromban is imádtam a filmeket, és bár tudtam, hogy csinálnak nálunk is, meg Európában mindenfelé, de azért mindig is úgy gondoltam, hogy az igazi nagy sikert Hollywoodban lehet elérni. Ha ott befutsz, akkor király vagy, ha csak otthon forgatsz kis tv-sorozatokat vagy filmeket, amiket alig néhányan néznek meg a mozikban, akkor meg egy névtelen senki. Akkor még nem tudtam, hogy a névtelen senkik a boldogabbak. Tévedtem, amikor azt hittem Los Angelesbe kell menni, hogy az életem a filmekről szólhasson. Ott minden a pénzről szól. Nagyon sok pénzről. És előbb-utóbb prosti leszel te is, bármilyen magasztos gondolatokkal is érkeztél oda. Ha pénzt keresel, akkor lehúzzák rólad az utolsó bőrdarabkát is. Mindenki. A film, a reklám, a média, de még a játékipar is. Persze, te is kapsz belőle, ez tagadhatatlan, de egy idő után megérted annak az igazságát, hogy a pénz nem boldogít… Ha nem keresel nekik pénzt, akkor ejtenek és hamarabb felejtenek el,mint ahogy körbenézel.

De még ha sikeres is vagy és vagyonokat hozol is, akkor is te vagy az utolsó, akinek szava lehet. Ők csak engedelmes robotokat akarnak. És ez egy gondolkodó, netán még érző embernek kegyetlen érzés. Depresszióssá tesz. Amire csak rásegít a magánélet is, vagyis inkább annak a teljes hiánya. Sokan azt hiszik, ha pénzed van, és mindenhol ott a fényképed, akkor az élet császára vagy. Közben csak paranoiássá válsz, mert nem tudod, hogy a másik érdeklődése neked szól, vagy a pénzednek, a hírnevednek, a kapcsolataidnak? Állandóan azzal jönnek, hogy bárkit megkaphatsz, de az embernek nem bárki kell, hanem Ő. És őt hol találod meg? Ez az emberiség nagy kérdése és ennek semmi köze ahhoz, hogy sztár vagy, vagy egy eladó a sarki cipőboltból.

-Akkor miért nem jössz el onnan? – könyökölt fel Anna, és bármilyen naívnak is tűnt a kérdése, Robert látta a szemeiben, hogy őszintén nem érti.

-Mert színész akarok lenni. És ott adtak esélyt. Hogy úgy mondjam, illik lojálisnak lennem. Ha ott hagynám őket, mennék én is a levesbe sok más pályatársam után. Még maradnom kell!

-Szerintem nem kell maradnod. Európa tárt karokkal fogadna. Itt is kapnál jó szerepeket. Talán nem olyan nagy produkciókban és valószínűleg jóval alacsonyabb gázsiért, de a neved szerintem itt is márkajelzés lenne, nemcsak a tengerentúlon. De hát én nem éltem ebben a közegben, úgyhogy nyilván nem kéne róla véleményt mondanom…. Gondolom, a zenészek helyzete sem könnyebb.

-Hát, ezzel kapcsolatban meg nekem nincsenek tapasztalataim. Azt látom, hogy rengeteg helyen lehet jó zenészekkel találkozni, de a nagy kiugrás csak nagyon keveseknek adatik meg, akik mögött pénzes támogatók állnak. A barátaim is próbálkoznak, de a szíve mélyén egyik sem elégedett.

A lány hallgatott és Robertben felmerült egy gondolat, hogy vajon ezt az utolsó megjegyzést miért tehette.

-Anna! Ne akard magad ott kipróbálni! Tönkretenne az a város, hidd el nekem! 

-Nem vagyok hozzá elég jó?

-Szerintem bőven jó lennél hozzá, de… az éjszakai élet senkinek nem tesz jót. Abban a világban túl sok a farkas, akik ilyen kis piroskákat esznek reggelire. Az óceán innenső oldaláról nézve te egy erős nő vagy, de ott hamar áldozattá válnál, és talán még én sem tudnálak megvédeni.  Rengeteg tehetséges lány tűnt el a süllyesztőben szakmailag és szó szerint is… még a lottóban is több eséllyel bízhatsz, mint abban, hogy ott fedezzenek fel. … Mondok neked valamit… ha én nem egy amerikai hisztérikus sikerkönyv filmes adaptációjában kerülök a vászonra, a büdös életben soha nem lett volna rám kíváncsi senki, eleinte még így sem. Én ott csak egy bevándorló vagyok, egy nímand… ne akard ezt az érzést megismerni, nem éri meg!

Robert szinte rosszul érezte magát, amiért ennyire nem biztathatja a lányt, de nem akarta, hogy csak azért, hogy együtt lehessenek, utána jöjjön, és aztán szép lassan bedarálja őt az a világ. Így viszont ötlete sem volt, hogy tudnának a jövőben találkozni. Anna nem az a lány, akinek repülőjegyet küldhet, aztán beköltözteti a szobájába a következő forgatásán, arra pedig végképp nem érzett reális esélyt, hogy ő jöjjön vissza. Őszintén? Teljesen irreális lett volna még az elképzelés is, hogy csapot-papot ott hagyva visszajöjjön Európába, pont most, amikor  végre a szekere is belendülni látszik. Persze a mostani forgatásokon, a készülő filmek sikerén úgyis olyan sok múlik a jövőjét tekintve, hogy nem is érdemes ezen törnie a fejét, amíg be nem mutatják ezeket a filmeket, és a közönség nem  szavaz neki bizalmat a jövőre nézve. 

A beállt csönd már-már bántóan hosszúra nyúlt, amikor megérezte a vállán a lány szuszogását. Elaludt! Nem tudta, hogy a nagy kiábrándító monológja előtt, közben vagy utána, de most kihasználta a békés nyugalmat és ő is lehunyta a szemét. Kirándulni fognak, meg szeretkezni is, és biztosan beszélgetnek is majd eleget, de most pihenésre vágyott és élvezte ezt a hétköznapi nyugalmat, ami a lányt átölelve elöntötte.

*

Robert hunyorogva nyitotta ki a szemét. Az ablakon túl még ragyogó napsütés volt, de számára beborult az ég, mert az ágy üres volt mellette. Anna! – szólalt meg kissé tétován, hiszen olyan csend vette körül, hogy a lány motozását nyilván hallotta volna, ha a szobában van. Aztán meghallotta a közeledő lépteket és ahogy a kilincs halkan lenyomódik. 

Anna óvatosan egyensúlyozva nyitott be a szobába. Az étkezőből hozott fel friss kávét és egy kis süteményt, amit a fogadó tulajdonosnője adott neki, mondván: Jól fog esni annak a helyes fiatalembernek a kávéhoz, akivel láttam ma a piacon. Az asszony nem kérdezett rá, hogy ki volt az illető, ő pedig csak pirulva megköszönte és némi torokköszörülés után annyit mondott neki, hogy a barátja két éjszakát itt tölt majd, ha ez nem gond. Az asszony csak legyintett, majd azt mondta, csak szóljon bátran, ha valamire szükségük van, aztán ment is a dolgára, és Anna megkönnyebbülten nézett utána. És most itt volt szemközt egy minden tekintetben kiéhezett Roberttel.

-Itt hagytál! – vágott durcás képet a férfi, de közben érdeklődve szimatolt az illatozó tálca felé.

-Ha maradtam volna, akkor most nem csillogna a szemed a friss kávé illatától… ez pedig itt egy kis túrós rétes. Nem tudtam, hogy szereted-e a mazsolát, úgyhogy hoztam ilyet is, olyat is…

-Mi az a mazsola? – húzta össze a szemét a férfi, a lány pedig hitetlenül csóválva a fejét telepedett fel mellé az ágyra. Felemelte a rétesekkel megrakott kistányért és megmutatta az egyik oldalt.

-Látod, ez itt … ez az apró barna pötty, aszalt szőlő… nagyon édes, de sokan esküsznek rá, hogy a túrós rétes csak vele az igazi. Én speciel nem szeretem.

Robert elvett egy még meleg süteményt és óvatosan beleharapott. Aztán hagyta, hogy az édes, még kellemesen meleg töltelék szinte szétolvadjon a nyelvén.

-Aha, érzem… hm, még sose ettem ilyet… fura…

-Kiköpősen fura vagy finoman fura? – nézett rá érdeklődve.

-Azt hiszem finoman. De hogy eldönthessem, meg kell ennem még egyet – nyúlt a következő szeletért. Anna közben kitöltötte a kávékat.

Tíz perccel később Robert jóllakottan dőlt vissza a párnákra.

-Kiszúrtál magaddal boszorkány… vagy velem, nézőpont kérdése… tele vagyok, mint a déli busz és ha most svédtornázni kezdenénk, azt a rétes alighanem rossz néven venné.

-Hát, te etted meg az egészet…mohó vagy… mint minden másban … de nem baj, tulajdonképpen élvezet volt nézni, ahogy egy árvízi hajós étvágyával tünteted el őket. De nem lustálkodunk!  Gyere, autózunk egy kicsit, aztán megmutatom neked Füredet… biztosan tetszeni fog.

*

Este kilenc volt már, amikor a szállás előtt megálltak az autóval. Végül megnézték a Tihanyi apátságot, aztán átmentek Füredre és itt érte őket a meglepetés. A hajókikötőnél sétálva Anna egy ismerős arcot fedezett fel az egyik kis vitorláson. Laci, egy operatőr barátja, akivel már dolgoztak közös produkcióban, tisztogatta a hajóját. A lány tudta róla, hogy néhány éve vásárolt egy kis vitorlást, de addig eszébe sem jutott, amíg a móló mellett meg nem pillantotta. Lelkesen köszönt neki oda és Laci azzal a lendülettel meg is hívta őket egy kis hajókázásra. Mire a tó közepére értek, egy üveg jófajta badacsonyi rizling is előkerült a kabin hűvöséből, a Laposa Pince egyik legújabb bora, a Friss. Laci mamájának finom házi pogácsája remek borkorcsolyának bizonyult, így aztán igazán kedélyesen beszélgettek, és amikor minden elfogyott, visszaindultak a part felé. Meghívták Lacit a Tagore sétányon még egy kis borozásra, aztán elbúcsúztak és hazaindultak. 

-Isteni meleg van még mindig – forgott körbe Anna a még világos udvaron. -Fürödnünk kellett volna, ha már ott voltunk a tó közepén.

-Még bepótolhatjuk – vont vállat Robert. Ott ahol a lovakkal gyakoroltunk… menjünk le a belső tóhoz! A csónakázást már kihagyhatjuk, hála a barátod vitorlásának, megúszom a lapátolást, de csobbanhatunk egy jót. Mondjuk, nálam nincs fürdőnadrág, de szerintem egy boxer megfelel a célnak.

-Persze, jó lesz… hacsak nem választod inkább azt a fürdőrucit, amit én tudok felajánlani neked… - prüszkölt Anna már az elképzeléstől is.

-Nagyon vicces vagy boszorkány, megérdemelnéd, hogy szavadon fogjalak, csak félek, a vicc visszafelé sülne el, és elvenné a kedvedet a folytatástól.

-Milyen folytatástól? –nézett  rá a lány csodálkozva.

-Majd meglátod, de ha még sokáig lamentálsz itt, akkor olyan sötét lesz, hogy nem találjuk meg azt a helyet, ahol be tudunk menni.

*

Robert leterítette a nádas közelében a vastag takarót, amit a szekrény aljából emelt el, aztán letolta a rövidnadrágját és

lekapta a pólóját. Anna egy könnyed mozdulattal kibújt a ruhájából, aztán egymás kezét fogva a víz felé óvakodtak. Kellemesen meleg volt. Játékosan fröcskölték egymást, aztán Robert egy fejessel eltűnt a lány szeme elől. Anna forgolódva kereste, a támadás mégis váratlanul érte. A férfi elkapta a derekát és a vállára vetve a mélyebb víz felé indult vele. Amikor elég mélyre ért ahhoz, hogy a nála jóval alacsonyabb lány kénytelen legyen belekapaszkodni, elengedte, és a lábait a derekára vonta. Anna megborzongott a sokat ígérő helyzettől, aztán a férfi vizes hajába kapaszkodva magához húzta a fejét és megcsókolta. Robertnek csak ennyi biztatás kellett… rövidesen mindketten megszabadultak a fürdőruháiktól és összetapadva hajszolták egymást a beteljesülés felé. Amikor Anna megfeszült a férfi körül, Robert csak annyit tudott a fülébe nyögni:

-A takarón akartam, de így volt tökéletes.