Perlekedők 26.

Reggel Robert kábán ébredt. Erősek ezek a magyar borok! – hunyorgott kicsit, várva az ismerős fájfájást, de igazából nem volt semmi baja, csak fáradtnak érezte magát, ami tekintve a tegnapi programját, nem is volt csoda. Az első gondolata az volt, hogy fogalma sincs, most éppen hol van. Aztán megérezte maga mellett a lány meleg testét és már nem volt kétsége, hogy ott, ahol lennie kell. Annánál. A lány már ébren volt, de jólesően kucorgott az ölelésében. Az esti fürdőzés, aztán a zuhany alatti játszadozás alaposan kivette az erejüket és szinte azonnal álomba merültek, ahogy ágyba kerültek. És a reggel abban az ölelésben talált rájuk, ahogy elaludtak. 

Szia! – suttogta Anna sötét fürtjeibe és félrevonta egy tincset, hogy a vállára és a nyakára csókokat adhasson. Teste azonnal ébren reagált, amihez alighanem jócskán hozzájárult az is, hogy a lány a csókokat azonnal azzal honorálta, hogy  a fenekét a férfi ágyékához nyomta. Nem is kellett több biztatás ahhoz, hogy összeolvadjanak, miközben a férfi egyik keze beborította a lány mellét, aztán elindult lefelé, hogy megtalálja azt az apró kis gombot, ami garantálja majd a lány örömét. Anna belehomorított a rátörő gyönyörbe, aztán kicsit csalódottan morrantott, ahogy érezte, hogy a férfi nem tart vele, sőt kihúzódik belőle. Ezt játszották el már éjjel a tóparton is… Feléje fordult és kérdőn nézett rá, mire a férfi elmosolyodott, és bocsánatkérőn megrántotta a vállát.

-Semmi baj, csak … kifogyott a készletem. Tegnap kevesebb bort kellett volna innunk, akkor nem felejtek el utánpótlásról gondoskodni. 

­Ó, istenem! Nekem eszembe sem jutott! – hunyta le a szemét a lány, ahogy egy pillanatra átfutott a fején, hogy micsoda malőr lenne, ha … A leggyönyörűbb malőr – vágott apró grimaszt… és egy pillanatra megkísértette a gondolat, hogy megnyugtatja a férfit, hogy ő védekezik. Aztán még időben visszatért a józan esze és nem kezdte a napot egy hazugsággal. Tudta, hogy az többet ártana a kapcsolatuknak, mint egy véletlenül összekalapált kis szürkeszemű.

-Éhes vagyok! – szólalt meg kicsivel később a férfi, mire Anna elvigyorodott. A követelőző nagyfiú! 

-Oké, akkor kapjuk össze magunkat, majd útközben reggelizünk valahol! – pattant ki az ágyból. Nem sokkal később pedig már úton voltak Nagyvázsony felé. Leparkoltak, aztán Anna kézenfogva vezette a férfit a Vár felé. Mielőtt elérték volna, befordult vele egy kis utcába, és megállt a Kemencés udvar feliratú szépen faragott tábla előtt.

-Remélem, ízleni fog! Itt reggelizünk! – vigyorgott a férfira, aki az utolsó kilométereken már türelmetlenül kérdezgette, hogy messze mennek-e még, mert farkaséhes. … Tamás bácsi felesége, Ilonka néni már befűtötte a búbos kemencét és az első adagok is illatozóan sültek. Szerencséjük volt, hogy az elsők között értek ide, mert nem kellett sokat várniuk az éppen elkészült langallókra. Robert érdeklődve szaglászta a majd huszonöt centi átmérőjű pizzára hasonlító ételt. A forró burgonyás, kovászos házi kenyér tésztából készült korongon hagyma, húsos szalonna darabkák és rengeteg sajt illatozott ínycsiklandóan. Óvatosan beleharapott, aztán a forró tésztát lehelve feltartotta a hüvelykujját. –Ez fantasztikus!

Jóllakottan, egymást átölelve sétáltak el a 15. századból itt maradt várhoz. Anna mesélt Kinizsi Pálról, Mátyás király idejének nagyerejű, péklegényből lett várkapitányáról, aztán elsétáltak a közeli Szent Mihály kolostor romjaihoz, amelynek templomában temették el a vár urát is, akinek vörösmárvány sírköve összetörve és hiányosan, de nagyobb részben megkerült a török hódítók elől lerombolt kolostor romjai közül, miként megkerült az egykor vele eltemetett sodronyos páncéling, sisak és a kétélű pallos is.

Robert már az idejére sem emlékezett, amikor utoljára múzeumokat, várromokat járt volna és úgy élvezte a kirándulást, mint egy kamasz. Megsimogatott minden történelmi falat, amely őrizte a valaha élt hősök emlékét és szinte szégyellte, hogy micsoda paródiáját adja ő a valamikori lovagok egyik alakjának. Nézte a vár alatti lovardában nyugodtan legelésző pompás lovakat és szilárdan eltökélte, hogy a forgatásra visszatérve megpróbálja sokkal több korhűséget és ügyességet belecsempészve hozni a saját figuráját is. Nem azért, mert így a film jobb lehet, nem azért, mert a nézők jobban szórakoznak… azért, mert ezek az emberek, akik évszázadokkal korábban éltek, szerettek és harcoltak, egész egyszerűen megérdemlik, hogy az utódaik ne űzzenek gúnyt belőlük a maguk sutaságával. 

Az északi partra visszatérve autóztak tovább Badacsony felé, ahol a kocsit a parkolóban hagyva, nekivágtak a meredek

emelkedőnek, fel a Kisfaludy ház felé. A mellettük elsuhanó régi, kiszuperált dzsippekből vidáman integettek a turisták, nem is sejtve, hogy a tűző napon bandukoló páros férfi tagjáról most akár vagyonokat érő fotókat készíthetnének. Az utolsó kanyarnál Anna végül mégsem a híres vendéglő felé vette az irányt, hiszen még csak nemrég ettek, hanem letért a Laposa Pincéhez vezető kis útra. Robert engedelmesen, a tájban gyönyörködve követte. Tetszett neki ez a kirándulás, a normál életnek olyan illúzióját keltette, amit szinte már el is felejtett az elmúlt években. A gondolataiban elmerülve fogta a lány kezét és csak arra tért vissza a jelenbe, hogy Anna mérgesen

füstölögve morgolódik.

-Mi a baj? – nézett körül. A látvány nem volt különösebben régi borospincéhez illő, valami modern csupa beton-csupa króm terasz terült el előttük, ahonnan viszont fantasztikus panoráma nyílt a tóra. A távolban vitorlások egész serege szelte a habokat, és erről eszébe jutott  a tegnapi hajózás azzal az operatőr gyerekkel. Igazán szerencsés találkozás volt.

-Az a baj – füstölgött még mindig a lány – hogy amikor legutóbb itt jártam, itt szőlőlugas alatt árnyékos asztalok és padok várták a kirándulókat, most meg nézz körül, minden csupa szürke meg króm, meg beton… perzsel a nap és sehol egy kis árnyék, oké vannak napernyők, de csukva; szerintem, ha le akarnék ülni, rásülne a fenekem a székre… ááá, ezzel a modern dizájnnal teljesen elvesztette a vonzerejét, pedig az egyik kedvenc helyem volt, de ide semmi kedvem leülni, hiába isteni a boruk… 

Robert együttérzően nézte az isteni popsit, amit az a veszély fenyeget, hogy rá találna sülni a fém-műanyag kombó formatervezett székre, aztán a vállát megrántva visszafelé húzta a lányt az út felé.

-Akkor menjünk tovább… szerintem találunk még éppen elég más látnivalót menetközben, te úgyis vezetsz, csak vizet ihatnál, én sem akarok egyedül inni, a borukból meg kaphatunk az üzletekben is, nem?

A kocsihoz visszafelé sétálva megálltak az Egry József Emlékmúzeum előtt. Anna kérdőn nézett a férfira, aki a vállát

megvonva a bejárat felé indult. Egy kis művészet, miért is ne? Ha már úgyis itt vannak, akkor ne hagyják ki! A balatoni fények és színek mesterének egykori műteremházában a festőművész képei és grafikái mellett ráadásul Toulouse-Lautrec időszakos kiállítás is volt éppen, így aztán az elégedettnél is elégedettebben távoztak a tárlatlátogatás után.

*

Már Szigligetre értek, amikor Anna még mindig morcos volt a pincebeli kudarc miatt. De aztán bekanyarodott a várhoz vezető útra, és a felfelé vezető ösvényt elérve leparkolt. Robert kicsit kedvetlenül nézte a tűző napon felfelé vezető meredek utat. Egy újabb várrom, úgy látszik, ilyenből bőven akad errefelé. Odahaza a legtöbb kastélyt, régi várat helyreállították, ilyen romokat talán csak Skóciában látott. De ha Annának ennyire fontos, hogy ő lássa ezeket a régi köveket, akkor jó képet fog vágni a dologhoz, ha itt köpi ki a tüdejét, akkor is. A lány máris csillogó szemekkel indult felfelé, miközben a szája be nem állt.

-Ez egy 750 éves vár, amit úgy is hívnak, hogy a Balaton vára, majd meglátod, miért. 

Néhány perces ziháló hegymászás után, amikor is játékosan tolták-húzták egymást felfelé, ott álltak a vár bástyáján és Robertnek elállt a szava. Ahogy körbeforgott, tökéletes körpanoráma tárult elé, aminek egy jelentős része a csillogó tavat foglalta magába. Magához húzta a lányt és együtt nézték a lélegzetelállító látványt. Aztán Annához hajolt és egy csókot nyomott a szájára: -Köszönöm!

A következő állomás Sümeg volt. A szabálytalan sokszög alaprajzú vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A várat 1713-ban hadgyakorlat ürügyén felgyújtották és használhatatlanná tették. Ettől kezdve a tető nélküli falak pusztulásnak indultak. A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása, melynek eredményeképpen napjainkra már a Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővára lett, melyben minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az
egykori vitézek életét.

Anna kicsit csalódottan könyvelte el, hogy erről a látványosságról most lemaradnak éppen, de aztán annál nagyobb várakozással indult útnak, hogy mielőbb Tapolcára érjenek. 

A Malom-tó partján először megebédeltek, egymás tányérjáról lopkodva a finom falatokat, aztán hallgatták még egy kicsit a vízimalom kerekének jellegzetes hangját, majd Anna titokzatoskodva nógatni kezdte Robertet, hogy a következő látványossággal elkápráztathassa.  A normál utcai házsorban viccesen hatott a tábla, amely a ház falán egy tavasbarlangot hirdetett, de aztán a kapun belépve Robertnek ma már sokadszor tátva maradt a szája. Anna lelkesen kezdett bele a barlang történetébe. 

- Közép-Európában egyedülálló látványosság. A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel kútásás közben, amelyet tíz évvel később már a látogatók számára is megnyitottak. Ez volt az első villanyvilágítással ellátott, és az idegenforgalom céljára is használt barlang. A barlang vízutánpótlása két úton történik, amiknek a geológiai rejtelmeibe most inkább nem mélyednék bele, de a lényeg, hogy az egyik helyről a napjainkra kihunyt tűzhányók utóvulkáni működésének köszönhetően az oda lejutó víz kb. 40 oC-ra felmelegszik, majd repedéseken keresztül feláramlik és keveredik a hideg karsztvizekkel. E két forrásból származó, egymással keveredve immár 18-20 oC-os víz alakította ki a járatokat, amely a mára már nagyrészt száraz Kórház-barlang felől, északi irányból áramlik lassan a Malom-tó forrásai felé. A számos forrásszájon - a jégkorszakok óta - feltörő víz összefolyva a Tapolca-patakot táplálja. Az 1800-as évek végén medrét a felső szakaszon duzzasztással szélesítették ki. Így jött létre maga a Malom-tó, és a duzzasztás következtében csónakázhatóvá vált a tavasbarlang. Ezt a mintegy 300 méteres szakaszt csónakkal lehet körbejárni. A változó mélységű, tiszta vízben jól láthatók az alsó termekbe vezető lejáratok is. A barlang különleges klímájának gyógyhatását régóta ismerik, a közel 100 %-os relatív páratartalom és a rendkívül tiszta levegő az allergiás, asztmás és egyéb légzőszervi megbetegedésben nyújt segítséget. Erre a célra a másik ágat, az 1925-ben felfedezett kórházbarlangot használják.

Robert zúgó fejjel tapasztotta a tenyerét Anna be nem álló szájára, aztán amikor elhallgatott, nevetve hozzáhajolt.

-Ne mondj többet, mert már a felét elfelejtettem annak is, amit eddig mondtál. Csónakázzunk körbe, hagyd, hogy a látvány magáért beszéljen, és a szádat inkább arra használd, hogy megcsókolsz – suttogta a szájába.

A csónakázás viszont nagy élmény volt, már csak azért is, mert nem a férfinak kellett eveznie és mindkét kezét arra használhatta, amire egy ideje különösen szerette, Annát ölelte. 

A túra végén ismét kocsiba ültek és most már megállás nélkül robogtak egészen Herendig. A több mint 185 éves porcelánmanufaktúra múzeumát végigjárva, csodás alkotásokban gyönyörködhettek, és a programot az a néhány perc koronázta meg, amikor a készítés folyamatába is bepillantást nyerhettek. Robert megbűvölten figyelte a magabiztos asszonykezet, ahogy a tökéletes mintát a tálra rajzolja és érzett némi lelkiismeret-furdalást, amiért nyilvánvalóan aprópénzre váltott művészi teljesítményt lát, s közben ő maga meg

vagyonokat vihet haza egy összehasonlíthatatlanul könnyebb élet ajándékaként. Bár Anna már türelmetlenül indult volna vissza Tihanyba, végül még majd egy órát töltöttek azzal, hogy a Porcelángyár üzletében kiválasszák Robert édesanyjának a tökéletes teás-készletet.

Mire hazaértek, már rájuk esteledett, de a Ferenc pincénél még ettek egy könnyű halvacsorát, aztán lezuhanyoztak és  meztelenül leheveredtek az ágyra. A pőreségük ellenére nem nyúltak azonnal egymás után, csak beszélgettek a nap élményeiről, Robert visszakérdezett pár dologra, aztán amikor elfogytak a kérdései, az éjjeli szekrényről felemelte a kis kötetet, amit magával hurcolt mindenhova, amióta csak az eladónő a kezébe nyomta. Az angol nyelvű versek sokszor segítették már át Anna hiányán, máskor pedig még égetőbbé tették a magányát. Még a hortobágyi álmatlan éjszakák egyikén talált egyet, ami különösen megfogta és most fellapozta, hogy Annával felváltva felolvassák a  versszakokat. Annyira a saját vágyairól szólt, mintha az írója kileste volna titkon az álmait. Rábökött az első versszakra:

-Kezdd te!

Anna kételkedve egyezett bele az ötletbe, imádta Robert hangját, már az a Kosztolányi vers is valóságos érzéki élmény volt, nem akart ő ezzel vetélkedni, de aztán az első pár sor után rájött, hogy ez nem vetélkedés, ez vallomás és képtelen lett volna megtenni, hogy nem olvassa fel a saját gondolatait, amit egy ismeretlen vetett papírra. Így aztán egyre inkább elszoruló torokkal és remegő szívvel, egymást ölelve, kölcsönvéve a rímeket meséltek egymásnak az érzelmeikről.

Álmodj velem   -   Gary Hun

Anna:

Álmodj velem egy éjszakán, Ha gond gyötör, ha bánt magány,

Álmodj, ha szíved összetört, Hogyha a bánat meggyötört,

Rob:

Álmodjál velem, és ne félj, Bújj közel hozzám és mesélj,

Mondd el, mi lelkeden a súly, Ha a rosszkedved szele fúj,

Anna

Álmodj velem, ha üres az ágy, Álmodj velem, ha kínoz a vágy,

Álmodj, ha szerelemtűz éget, S álmodban átölellek Téged,

Rob:

Álmodd, hogy kebled csókolom, Álmodd hasadra homlokom,

S hogy tárt combodon két kezem, Mert tested ízét élvezem,

Anna:

Álmodd, hogy szerelem éhe hajszol, Eperszín ajkaiddal felajzol,

Térdelsz, s karom magamhoz láncol, Ujjbegyem a hajadban táncol,

Rob:

Álmodd azt, hogy forr a vérem, Hogy szerelemittasan kérem,

Nyílj meg nekem, és úgy szeress, S álmodj magadba engemet!

Anna:

Álmodd kezedet a karomra. Álmodd fejed a mellkasomra,

És a csendben hallhatod, Hogy szívem érted dobog!

Rob:

Álmodd, Benned feszülök, várva, Hogy körbefonsz, magadba zárva,

És elkap a vágy újra meg újra, Vonaglunk ketten egybeforrva,

Anna:

Álmodd, hogy álmod véget ér, Felébredsz, s szíved arra kér,

Váltsam valóra álmaid!

Ahogy Anna az utolsó szót kiejtette, Robert félredobta a könyvet, hogy aztán valóra váltsák a vers minden sorát.