Perlekedők 31.

Robert a hallba lépve azonnal megpillantotta Katyt, aki Adél és egy nagy darab fickó társaságában beszélgetett. Kedvetlenül vette feléjük az irányt, mert ha valakivel most nem akart találkozni, az éppen Adél volt. Azóta nem találkozott vele, amióta Anna tetőteraszán olyan keményen helyretette a múlttal és az Annához fűződő érzéseivel kapcsolatban. De a kellemetlen találkozásról egy pillanat alatt feledkezett meg, ahogy a háttal ülő férfit felismerte. Dean!

A nőkkel kicsit udvariatlanul ugyan, de a régi jó barátnak kijáró szeretettel először a férfi vállára csapott, aki mosolyogva nézett fel rá, aztán kutatva vizsgálta a vonásait. Istenem, mennyi időt töltöttek együtt! Néha már úgy érezte, nem is egy fizetett testőr, hanem egy barát, egy nagybácsi kíséri, óvja a lépteit. Senki nem is sejtette, a férfi mennyi titkát ismeri, és benne még sosem csalódott, Dean soha nem élt vissza ezzel a bizalommal. Most is egy pillanat alatt levette, hogy valami nyomasztja, ezt jelezte a férfi felhúzott szemöldöke, de mivel nem voltak egyedül, meg sem szólalt. 

Üdvözölte Katyt is, aztán egy tartózkodó jó estéttel Adélt is köszöntötte, aki kissé felhúzott szemöldökkel, de fogadta a köszönését. Katy a maga néha szeleburdi módján a nyakába borult, majd egy csicsergős csókot nyomott a szájára. Ez volt a mániája, távolságtartó angol énje eleinte nem tudta hova tenni a dolgot, később megszokta, Katy ilyen. A csóknak émelyítő eper íze volt, de ezen már nem is csodálkozott. El sem tudta képzelni, hogy a lány smink nélkül hogy nézhet  ki egy álmos reggelen, mert bár sokan gondolták, hogy vannak erről közvetlen tapasztalatai, de az igazság más volt. Katy azon kevesek egyike volt, akikkel Hollywoodban igazi barátságot kötött és ápolt,mert  bár a felszínen különbözőek voltak, de a mélyben olyan sok közös vonásuk volt, mintha testvérek lettek volna. 

-Szerencsés vagy, hogy a jó öreg Dean vigyáz rád! – mosolygott mindkettőjükre, figyelmen kívül hagyva Adél szúrós tekintetét, amivel a csókot követte.

-Rám ugyan nem… - nevetett Katy és a szomszéd asztalnál kávézó kétajtós ruhásszekrény felé intett. -Bryan az én hűséges őrangyalom, csak most egy kávényi szusszanást engedélyeztünk neki, hiszen itt van a barátod, szükség esetére.

-De hát hogyan… akkor te…? – nézett kérdőn a testőrre, aki csak egy szót formált a szájával: Stephanie. Így már minden világos volt. Steph nyilván tud a show-ról, és nem kellett sok hozzá neki sem, hogy elképzelje, mi indulhat el napokon belül. Hálás volt a figyelmességéért, mert Dean mellett soha nem érezte korlátozva magát és tényleg adott valami megfoghatatlan biztonságérzetet a jelenléte.

-Nem vacsorázunk együtt? – fordult a barát

nője felé, aki sajnálkozva tárta szét a kezét:

-Oh, édes, én mennék veled bárhová, de ma este megjelenésem van valami partyn, mint díszvendég… Viva Comet vagy mi a bánat… bár, megegyeztünk, hogy nem énekelek, de azért emelem majd a show fényét a jelenlétemmel – vágott játékos grimaszt. Robert szerette benne ezt az öniróniát, amit csak nagyon kevesen tudtak a lányról, a többség beérte a felszín csillogásával és extravaganciájával. –Tényleg, nincs kedvem velem jönni? A szervezők biztos, hogy nem akadnának ki, ha pont téged vinnélek magammal, sőt… azt hiszem, hosszú időre a lekötelezettjeim lennének – kacsintott Robertre, aki most kivételesen nem volt nevetgélős hangulatban. Persze Katy  is hallott  a balul sikerült show-műsorról, és kíváncsi is volt a valóságra a háttérben, de ez az este most nem volt alkalmas egy baráti beszélgetésre.

-Nem, inkább nem… - hárította el Robert az ötletet, de tudod, hol találsz, ha ráérsz, egyik este leülhetnénk beszélgetni.

-Igen, hallottam, hogy lenne miről – kacsintott újra az a hatalmas műszempilla és Robert végre elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy lehet,hogy meg se ismerné a lányt, ha a maga természetességében jelenne meg egyszer előtte.

A szomszéd asztalnál Bryan felállt és szinte láthatatlanul jelzett a nőnek, hogy indulniuk kell, Katy pedig engedelmesen követte a finom jelzést. Jól összeszokott páros képét mutatták, Dean is elismerően hunyorított a kollégája akciójára, aztán ő is felállt és a kölcsönös búcsúzkodás után, ahogy Katy elindult a kijárat felé, Robertre nézett: -Mehetünk?

-Egy pillanatot tudsz várni? Nekem még beszélnem kell a hölggyel – biccentett Robert a fejével Adél irányába, mire Deannek alig láthatóan megemelkedett a szemöldöke. –Nyugi, nem lesz hosszú, csak négyszemközt szeretnék mondani neki valamit. – motyogta Robert, ahogy rádöbbent, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, mit akart mondani Anna testvérének. Talán csak annyit, hogy próbálja megbékíteni, mert a lánynak most mindenki másnál nagyobb szüksége lesz a családjára. Dean szófogadóan átült Bryan helyére, Robert pedig a nőhöz fordult és halkan, hogy még a szomszéd asztalhoz se hallatszódjon át, beszélni kezdett.

-Próbálj beszélni vele! Nagyon egyedül van és ebben a helyzetben nagy szüksége lesz a testvérére.

-Mármint úgy érted, amikor elutazol? – nézett rá a nő szúrósan.

-Akkor is, de addig is… most, hogy Katy itt van, egy csomó hülyeség megint napvilágot lát majd és nem akarom, hogy azt higgye, egyetlen egy sornak is van alapja. Katy nagyon jó barátom. Ennyi.

Adél felnézett és Jos tekintetét elkapva, a száját húzva válaszolt:

-Azt hiszem, Josh eléggé kiakadna, ha én úgy üdvözölnélek, mint Katy tette.

-Katy ilyen, ez a stílusa, ő lesmárolná még az elnököt is, az sem zavarja, ha akkor találkoztak először. – rántotta meg a vállát a férfi. –Egyszerűen csak nem kell mögé többet képzelni, mint ami a valóságban van. Basszus, nem is értem, mi a fenének mentegetőzöm itt, miért nem lehet rólam néha valami jót is feltételezni? 

-Oké! … És mit vársz tőlem? Nem fogadja a hívásaimat, szerintem olvasatlanul törli az üzeneteimet, mit kéne még tennem, hogy a hugocskám szóba álljon velem?

-Nézd, nem tudom, te ismered… de menj el hozzá és érd el, hogy meghallgasson! Nem buta lány ő, csak most nagyon sok minden zúdult a nyakába. Meg fogja érteni a döntésedet is és leginkább azt, hogy miért nem beszéltél róla senkinek. Most kezdi ő is érezni, hogy néha az embernek akaratlanul is lesznek titkai. Egész egyszerűen azért, mert úgy a legegyszerűbb.

-Neked is vannak? - kapta fel a fejét a nő.

-Olyan, ami őt érintené, egy sincs. – nézett a szemébe egyenesen a férfi és Adél úgy döntött, hisz az őszinte szürke szemeknek. 

-Majd megérdeklődöm, mikor dolgozik…

-Nem dolgozik, felmondott… mert a kollégák… szóval, beindultak a beszólogatások és lehetetlenné tették a helyzetét. Azért mondom, most nagyon egyedül van, kell valaki, aki mellette áll akkor is, ha én éppen nem tudok.

-És aki segít átvészelni azt a pár hónapot, amíg túlteszi magát azon, hogy valaha azt hitte, melletted megtalálta a boldogságot? – szúrta tövig a kést Adél és Robert akkorát nyögött, hogy Dean ijedten kapta oda a tekintetét.

-Nekem se lesz könnyebb. – hajtotta le a fejét a férfi, mire a nő egy gúnyos kis hanggal lebiggyesztette a szája szélét.

-Na, persze…. neked sem…  Mennyi idő alatt felejtetted el azt a délutánt, hm? Egy nap, egy hét, egy hónap?

-Ez azért nem ugyanaz! – csattant fel a férfi. Aztán a nő szemébe nézve halkan, hogy csak ő hallja, szenvedélyesen suttogni kezdett. –Adél! Az a nap a szexről szólt, azt elfelejti az ember, legkésőbb abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz. A hugodba szerelmes vagyok, úgyhogy mindenkinek jobb, ha azt a napot te is törlöd az emlékezetedből, ha már a következményét olyan könnyedén tudtad. 

-Nem volt könnyű döntés, de mit tehettem volna? Várjam meg, amíg szánakozóan rám nézel és megkérdezed, hogy mégis mit gondolok, te nem akarsz gyereket… ?

-Nem tudhatod, hogy mit mondtam volna, úgyhogy ne add a számba a szavakat! Azt biztosan nem mondtam volna, hogy menj és vetesd el.

-De nem is vállaltad volna… apjaként…

-Nem, valószínűleg nem.

-Hát, legalább őszinte vagy. Kár, hogy pont a hugommal jöttél össze… csak túlságosan bonyolulttá teszi a dolgokat…

-Nem bonyolult. Csak legyél mellette, amíg kitalálom, hogy mi legyen a megoldás…

-Én… mellette leszek, akkor is, amikor Te rájössz, hogy nincs megoldás erre a helyzetre. Csak nem biztos, hogy akkor majd maga mellett akar-e tudni egyáltalán bárkit is.

-Oké, nekem most mennem kell. Olyan fura hangulatban volt reggel, beszélni akarok vele – állt fel a férfi, és Adél ott maradt a gondolataival, amelyekben mostanra már csak a színtiszta aggódás maradt a kishuga iránt.

*

Robert ingerülten csapta le a telefont. Nem igaz, hogy mostanában képtelenség Annával beszélni! Pedig el kell mondja neki, hogy váratlanul megváltozott az időbeosztásuk és a hét végén már véget ér az itteni munka, Londonba mennek egy stúdióba, ahol felveszik a hiányzó jeleneteket. Nem telefonon akarta ezt megbeszélni, találkozni akart Annával, hiszen annyira kevés idejük maradt. … De hol a fenében lehet, hiszen ő maga mondta, hogy felmondott, akkor nem a munka miatt van kikapcsolva?