Perlekedők 39.

Anna számára a hét úgy telt el, mint egy valóra vált álom. Minden napján vigyorogva ébredt és szerelmesen mosolyogva aludt el. Azokon a napokon, amikor beszélni is tudtak, nemcsak egymás vágytól sistergő leveleit olvasgatni, akkor még szerelmesebben. Az élet ennél már csak akkor lehetett volna szebb, ha Robert itt van mellette, de már a gondolat, hogy ez a pasi hozzá tartozik, róla álmodik, megédesítette a mindennapjait. A másik pasi, Jamie pedig a másik csoda volt az életében, amely az utóbbi hónapokban villámcsapásszerű fordulatot vett. 

A fickó maga volt a két lábon járó zene és  ugyanakkor hihetetlen jó arc, aki türelmesen és sokat viccelődve segítette át a kezdeti nehézségeken. Három napjuk volt rá, hogy Anna megtanulja, amit meg kell és elhiggye, hogy menni fog minden, mint a karikacsapás. A zenészek segítőkészek voltak, és a szemük sem rebbent, amikor Jamie végül egy duettet is berakott a

műsorba. Ha ő bízott a lányban, részükről is rendben volt a dolog. A férfi felesége, Sophie lehengerlően kedves volt vele, a két kislány pedig, Lyra és Margot olyanok voltak, mint két tündéri picurka angyal. Az egész családot valami hihetetlen pozitív aura vette körül, aminek jótékony hatása most őrá is kiterjedt, ami egyértelműen a gyakorlást segítette. Az első találkozáskor a meglepettségtől levegőt sem kapott, az asszony ugyanis majd húsz centivel magasabb volt a férjénél, de aztán a köztük lévő harmónia hamar feledtette vele, hogy mennyire nem szokványos párost alkotnak.

A repülőn az izgatottságtól alig bírt aludni, csak az zakatolt a fejében, hogy vajon Tom rá tudja-e beszélni Robertet, hogy eljöjjön a koncertre? Hirtelen ötlet volt, hogy írt neki, George-tól kapta meg a címét, és már meg sem lepődött rajta, hogy Tom Jamietől már mindenről tudott. Hiába na, ha az angolok be akarják venni New Yorkot, megtalálják egymást hamar – mondta neki George, aki egészen megrészegült a szerdai fellépésétől, ahol Jamievel élesben is kipróbálták, hogy szól a duettjük.

És most elérkezett a nagy pillanat, percek kérdése és felmegy a színpadra a világ egyik legnagyobb metropoliszában és egy befutott zenész mellett énekelhet. Mint a mesében. És valahol a nézőtér sötétjében ott ül majd álmai férfija és leesett állal hallgatja majd, hogy mire képes a szerelmükért.

*

-Most akkor menjek el? – nézett Robertre a szőke lány, és nem lehetett nem észrevenni a tekintetén és a hangján, hogy megsértődött. Oké, jó néhány hónapja történt, ami történt köztük, de azt hitte, azért annál többet jelentett a férfinak, mint egy néhány napig tartó szextúrát New Yorkban. Amikor felhívta, hogy ma a városban lesz és szívesen elhívná magával erre a koncertre, még a levegőbe is bokszolt, amiért szép türelmesen ki tudta várni, hogy ez a hol szégyenlős, hol szenvedélyes pasi végre dűlőre jusson önmagával és visszataláljon hozzá. 

A közös reklámfilmforgatás óta párszor találkoztak, többnyire az ágyban kötöttek ki, bár az utolsó alkalommal a férfi mintha már visszakozott volna. Talán mégsem volt jó ötlet dumálni az együtt töltött időről, de hát végül is, egy rossz szava nem volt, sőt... olyan referenciát adott a pasiról, aminek bárki csak örülhet. De Robert mostani idegessége, ahogy arról beszélt, hogy a koncert végén majd találkoznak a barátnőjével, egyértelműen arról árulkodott, hogy nagyon nem szeretné, ha ezek a múltbéli dolgok itt most felemlegetésre kerülnének. Elég mellbe vágó volt értesülni róla, hogy a férfi tényleg csak a régi ismerősnek akart kedveskedni a meghívással, de sem a szíve, sem egyéb szervei nem kívánták a társaságát. Még nem döntötte el, hogy csalódott és rosszindulatú legyen, esetleg úrinőként engedje át a terepet...

-Nem, dehogy! ... Csak... szóval, nem kell régi dolgokról mesélni neki... Igaz, hogy akkoriban nem ismertük még egymást, de azt hiszem érthető, ha ... szóval, én se örülnék, ha egy volt pasijával sztorizgatnának mellettem... Érted?

-Jah, értem ... – dünnyögte Camille, aztán a kisördög lázadozni kezdett benne. –Akkor ne nagyon dumáljak vele arról, hogy nem olyan régen még velem dugtál?

-Cam! Az istenit! – nyögött fel Robert, ahogy a jelenetet, melyben a két lány egymásnak esik, az agya máris vizualizálta.

-Nyugi! ... Rég volt, szép volt, tán igaz se volt... hm? De most komolyan, ha tudtad, hogy itt lesz, akkor mi a fenének hívtál el?

-Nem tudtam, hogy itt lesz – bökte ki a férfi és belepirult, ahogy ráeszmélt, ez már megint milyen hülyén hangzik. –Persze, ez nem jelenti azt, hogy a háta mögött arra gondoltam, hogy ... szóval, csak gondoltam, szívesen eljönnél erre a koncertre... ennyi. Végül is, barátok vagyunk, vagy nem?

-Jah, barátok... akik azért rendesen összegyűrték a lepedőt is – grimaszolt a lány és nem törődve a férfi szemforgatásával, belekarolt, hogy lábujjhegyre állhasson és körülnézhessen a tömegben.

*

A műsor utolsó száma következett. Anna zakatoló szívvel lépett előre a rivaldafénybe és a gitárját a nyakába akasztva a mikrofonhoz lépett. Jamie még utoljára biztatóan rámosolygott, aztán már nem is volt ideje izgulni, mert a férfi belekezdett a számba és ő azonnal csatlakozott hozzá. A hatalmas macskaszemek a háttérben vidáman villogtak, de ezt Anna nem láthatta, mint ahogy sajnos azt sem, hogy a pasi, akiért ezt az egészet vállalta, hasonlóan villogó tekintettel mered a színpadra. Méghogy szerelmes macskák... ezek a macskák most már állandóan kísérteni fogják őket? Még jó, hogy ő nem is kedveli a macskákat... De ez a kölyökképű fickó mit vigyorog úgy Annára, mint egy macska egy tányér tejszínre, és leginkább úgy, mint akinek joga van hozzá?

Észre sem vette, de a kezdeti büszkeséget, hogy az a gyönyörűség ott a színpadon az övé, valami mélyen gyökerező indulat váltja fel. Legszívesebben lerángatta volna Annát, mielőtt még túlságosan beleéli magát a szerelmes kóbor macska szerepébe. És ebben a pillanatban a szám véget ért és Jamie a lányhoz lépve megölelte és egy puszit adott neki. Robertben itt robbant a petárda.

-Elmegyünk! – kiabált oda a tapsviharban Tomnak és Camille kezéért nyúlva már indult volna, amikor Tom két hosszú lépéssel utolérte és a lányra egy bocsánatkérő grimaszt vetve, elkapta a barátja karját.

-Egy nagy lószart mész el! Most meg mi a franc bajod van? ... – nézte kutatva a barátja dühös arcát. –Anna azt a pillanatot várja, hogy odamenj hozzá, te meg le akarsz lépni? Hülye vagy?

-Kurvára várja – bökött a dühtől merev állával a színpad felé, ahol Jamie még mindig a lányt átölelve vigyorgott a tapsorkánba. Anna ragyogó szemekkel kapaszkodott a férfiba, és egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki szabadulni akarna ebből a szoros ölelésből.

-Jézusom! Te tényleg szerelmes vagy! És kurvára féltékeny! – röhögött Tom. –Sikerük van, örülnek, ennyi. Szerinted Sophie nem herélné ki Jamiet, ha csak rákacsintana Annára? Ráadásul te vagy itt egy másik csajjal, szóval elég gáz, ha ezek után még te adod a féltékenyt. Inkább azon agyalj, mivel magyarázod Camille társaságát! – biccentett a lány felé, aki már-már unottan ácsorgott mellettük. Aztán kézenfogta Siennát és a többieket maga előtt terelve mindannyian az öltözők felé indultak.

*

Anna a föld felett tíz centivel  lebegve várta a pillanatot, amikor Tomék végre rányitják az ajtót. Itt van! Látta! Hallotta! – csak ez dübörgött a szívében és az izgatottságtól alig kapott levegőt. Jamie és a többiek már megölelgették, ismeretlenek gratuláltak neki, Sophie is lenyomott két óriási puszit, hogy a füle majd belecsengett, de akiért ez az egész este szólt, az még nem bukkant fel. Aztán kinyílt az ajtó és a keretben ott somolygott Tom fecskefészkes feje. Innen már csak egy pillanat volt, hogy Rob kissé borostás arcát, a fejébe fordítva nyomott baseballsapkát meglássa.  Úgy repült feléje, hogy a férfinak

alaposan meg kellett vetnie a lábát, ha nem akarta, hogy elsodorja ez a szélvész. Egy gyengéd csók után, amit Anna kissé visszafogottnak érzett a nagy örömben, Robert óvatosan eltolta magától, aztán az egész társaság benyomakodott az öltözőbe, hogy a kinti kíváncsi tekintetek elől elbújjanak.

Tomon, Siennán és Roberten kívül még valaki belépett és rosszul leplezett idegenkedéssel méregette őt. Szőke volt, karcsú és magas, igazi manökenalkat, és nyilvánvalóan nem dobta fel a gondolat, hogy megismerkedjenek, csak akkor azt nem értette, ki ő és mit keres itt? Miután Robert barátai is megölelgették, a férfi kissé zavartan bemutatta őket egymásnak. 

-Ő Anna… és ő Camille, egy kedves, régi barátom, akivel dolgoztunk együtt.

-Szia! – motyogták a lányok, miközben az egyikük kíváncsian, a másikuk inkább döbbenten fürkészte a másikat. Ez utóbbi Anna volt. Ki ez a lány, és miért van itt? – csak ez a kérdés foglalkoztatta, így aztán alig hallotta Tomot, aki a helyzetet akarta menteni az ötletével:

-Menjünk el együtt vacsorázni, ha már bébiszitter vigyáz a lányunkra! Megkérdezem Jamiet és Sophiet, szerintem ők is szívesen velünk tartanának…  - Azt már nem kötötte a többiek orrára, hogy Jamietől egy egészen más jellegű szívessséget is kérni akar. 

Hamarosan a házaspárral és egy jóképű, magas fickóval tért vissza, a dobossal, Roddal, aki vállalkozott Camille mellé kísérőnek, bár erről az érintett nyilván nem tudott, de most úgy tűnt, hajlandó lesz elfogadni az alkalmi kísérőt.

Az este a kíváló étterem ellenére kezdett katasztrofális fordulatot venni. Robert a két lány között ült, és Camille eleinte nem sok figyelmet szentelt újdonsült kísérőjének, annál inkább részese próbált lenni a férfi és barátnője beszélgetésének. A helyzet több,mint kínos volt, és ezt érezték az asztalnál ülők közül mindannyian. Robert tudta, hogy Anna nem érti, ki ez a lány, de Camille-vel sem akart szemét módon viselkedni, hogy csak úgy átpasszolja a dobosnak, így aztán a figyelme többnyire megoszlott közöttük, és ettől a lányok egyre idegesebbek lettek. Aztán Camille megkegyelmezett. 

Amikor Robert megkérdezte a vacsora végén, hogy hazavigyék-e, rámosolygott a túloldalon egykedvűen üldögélő fickóra:

-Nem, kösz, Roddal még elmegyünk egy klubba. Kösz a meghívást, mi már megyünk is. Élmény volt, mint mindig, vagy majdnem mindig… – kacsintott Robertre, aztán a többiektől elköszönve az éppen érkező taxiba ültek. Anna szó nélkül hagyta a közjátékot, de Robert tudta, hogy csak a pillanatot várja, hogy kettesben legyenek, és aprólékos magyarázatot vár majd a történtekre. Most legszívesebben ő is beült volna egy taxiba és egyenesen a reptérre hajtatott volna, mert fogalma sem volt, mit mondhatna, ami nem hangzik túl rosszul. 

-Hol szálltál meg? – kérdezte éppen a lány, és Robert megrántotta a vállát:

-Sehol. Azt hittem, Toméknál meghúzhatom magam, de ha jobb ajánlatod van, én nyitott vagyok…

-Igen, azt láttam. Tudsz élni a jobb ajánlatokkal – dünnyögte Anna, akinek a fülében ott csengett a nővére gúnyos hangja: a munkája  révén szebbnél szebb nőkkel találkozik, és Te nem vagy ott, ahol a kísértés…

-Anna! Nem is akarom tudni, hogy ezzel mit akartál mondani… - morogta halkan. –De nem válaszoltál… hozzád mehetek?

-Nem vagyok egyedül – emelte rá a lány a szemeit, mire Robert azonnal felkapta a vízet:

-Ezt mégis hogy kell értsem?

-Nellyvel osztozunk a szobán, a másik vokalistával – forgatta meg a szemét Anna. Mégis, mit hitt ez a hólyag, hogy valamelyik pasival van közös szobája?

-Akkor kiveszek én is egy szobát. Melyik szállodában vagytok?

-A Waldorfban.

-Húha, nem aprózzátok el! … És… szerinted leléphetünk már? – biccentett a kissé távolabb beszélgető két páros irányába.

-Nem vagyunk összekötve, úgyhogy … szerintem simán. – motyogta Anna, és önmagát is meglepte, hogy semmi  izgatott várakozás nincs benne, pedig egy órával korábban még egy merő vágyakozás volt, ahogy a közelgő találkozásukra gondolt. Most inkább valami zavart tétovázás volt benne, és nehezen tudott túllépni a Camille megjelenése okozta sokkon. Vett egy mély levegőt, aztán rámosolygott Robertre:

-Itt vagyok én, itt vagy te, most csak ez a fontos, és még fizetnem sem kellett a jegyért – húzta grimaszra a száját. –A többi meg majdcsak kialakul. 

-Meddig maradsz? – kérdezte Robert.

-Holnapután megyünk vissza, mert Jamienek tárgyalása lesz holnap délelőtt, és én velük utazom… a többiek már holnap hazamennek.

-Te miért vagy ilyen kivételes helyzetben?

-Mert én vagyok a megmentő, a friss felfedezés, a kezdő, aki tanul minden együtt töltött órából… és leginkább mert vállaltam a kislányokat, hogy vigyázok rájuk, amíg ők holnap Sophieval a várost járják.  Te meddig maradsz?

-Én meg akartam nézni holnap este Tomot az új darabjában. Holnapután viszont nekem is mennem kell vissza. 

A beszélgetés itt megint elakadt. Egyikük sem tudta, hogy hogyan lendüljenek túl a rossz indításon, a felemásra sikerült meglepetésen. Anna a kezét tördelve csalódottan nézte maga előtt a foltos aszfaltot. Mégis meddig fognak itt még kínosan  toporogni, ahelyett, hogy már régen egy zárt ajtó mögött ölelnék egymást? Nem egészen így képzelte a meglepetést, meg egyáltalán az egész viszontlátást oly hosszú  idő után. A várakozás izgalmát megkeserítette ez a nyögve nyelős este, a szőke lány fürkésző tekintete és a magabiztos, ösztönös mozdulat, amivel Robert karjára tette a kezét, ha fel akarta hívni magára a figyelmét. Nem számított, hogy már elment, az árnya itt maradt és Adél gunyoros figyelmeztetésének különös hangsúlyt adott. 

Nézte Robertet, ahogy elköszön a többiektől, aztán végre olyan mozdulattal húzza a hóna alá, ahogy az első pillanatban vágyott rá és egy halvány megkönnyebbülés futott át rajta. Talán nincs semmi baj, csak fáradt, csak túl sok volt az izgalom… talán csak túl nagy jelentőséget tulajdonít apró, semmitmondó gesztusoknak és szavaknak, talán csak egy kis csendes zugra van szükségük mindkettőjüknek, hogy visszazökkenjenek a legutóbbi londoni éjszaka mámoros hangulatába. Talán…