A forró augusztus úgy köszöntött be, hogy lassan már maguk
mögött hagyták a zsarolási botrányt, a munkát és leginkább a sajtó időnként
zaklatással felérő érdeklődését. Anna ötlete volt a dél-európai kirándulás, de
előtte mindenképpen meg akartak állni a szülőknél Londonban, hogy megnyugtassák
őket az elmúlt hetek őrülete után.
Richard és Claire kissé talán visszafogottabban fogadta
őket, Anna apja viszont túláradó lelkesedéssel. Robert nem hibáztatta a
szüleit, tudta jól, hogy a távolból nehezebb megítélni a körülötte zajló
hírverést, csak abban bízhatott, hogy ismerik és bíznak benne annyira, hogy tudják,
nem készül a saját sírját ásni holmi meggondolatlan cselekedetekkel.
Kihasználva, hogy az anyja elérkezettnek látta az időt gyerekkori
fényképalbumok fellapozására, és ezzel Annát hosszabb ideig lekötötte, az apját
elhívta az utca végén álló hangulatos sörözőbe, ahol az első önálló keresetét
ünnepelték – most már úgy tűnt – ezer évvel ezelőtt.
Óvatosan egyensúlyozva a csordultig telt korsókat, kerestek
egy csendes zugot, és az első korty után Robert belekezdett, hogy megossza az
apjával a tervet, amit egy ideje már dédelgett magában.
-Apa, meg akarom kérni Anna kezét. – bökte ki a lényeget,
mire az apja kortyolt még egyet, aztán a fia szemébe nézve megszólalt.
-Hát, azt hiszem, ez várható volt. Anyád kicsit tart is
tőle, szerinte még korai, de ne is foglalkozz vele, majd megszokja a
gondolatot. És mikorra tervezed az esküvőt?
-Minél hamarabb! – vigyorgott bele a fia a sörébe, mire
Richardnak felszaladt a szemöldöke.
-Nagypapa leszek?
-Egyszer biztosan, de nem ez a sietség oka. Csak nem akarok
várni, mert minek… tudom, hogy őt akarom… hogy csak őt tudom elképzelni a
gyerekeim anyjaként… úgyhogy mire várjak?
-És szerinted neki ez nem lesz túl gyors? Hiszen talán egy
éve ismeritek még csak egymást.
-Jövő héten lesz egy éve, igen; de apa… többet éltünk meg együtt
ez alatt az egy év alatt, mint sokan egy életen át…
-Ez igaz. De nem válaszoltál… szerinted igent fog mondani?
-Szeret. Miért ne mondana? – kérdezett vissza Robert olyan
magabiztosan, hogy az apja elmosolyodott.
-Én is azt mondtam anyádnak, hogy okos lány, nem hagy futni
egy ilyen jó partit, mint te vagy.
-Apa! Én nem hiszem, hogy Annának ez szempont lenne. Soha
nem esett hasra attól, hogy ki vagyok, vagy mim van. Az elején nem is akarta
ezt az egészet, emlékezz vissza! De a sors is azt akarta, hogy újra megtaláljuk
egymást.
-Jól van fiam, ha biztos vagy benne, hogy ezt akarod, akkor
részemről a legjobbakat kívánom nektek! És mikorra tervezed az esküvőt? Vagy
ezt még meg kell beszéljétek?
-Meglepetés lesz neki, mert egy hónap múlva úgy akarok visszamenni
az Államokba, hogy már a feleségemként ül mellettem a repülőn.
-Jesszus, te gyerek, ennyi idő alatt nem lehet összecsapni
egy lagzit!
-Nem lesz lagzi. Tudom, hogy ő sem vágyna rá, én meg végképp
nem, szóval úgy gondoltam, hogy Magyarországon veszem el, ahol találkoztunk. A
testvérével már beszéltem, és ő megkezdte az előkészületeket.
-És ha nemet mond?
-Nem fog nemet mondani!
-Nagyon biztos vagy a dolgodban.
-Hát, egyszer már megkérdeztem, hogy szeretne-e a feleségem
lenni, amire azt válaszolta, hogy ha majd egyszer komolyan kérdezem meg, akkor
igennel fog válaszolni.
-Anyádnak mikor fogod elmondani?
-Hát, igazából azt akartam kérni, hogy majd te mondd el
neki, ha elutaztunk. Előtte nem akarom, mert akkor tuti lelőné a
meglepetésemet. És ha Adél küldi majd a repülőjegyeket meg a szállásfoglalást,
akkor Te már tudni fogod, hogy miről van… addigra pedig én is Anna válaszát,
úgyhogy ha jön a csomag, akkor kezdhettek is csomagolni.
Megittak még egy sört, aztán hazasétáltak, ahol Claire
Annával már a konyhában szorgoskodott, hogy a vacsorát elkészítsék.
-Fiam, ez a lány nem egy konyhatündér, de ha úgy döntötök,
hogy egyszer összeházasodtok, akkor azért nem lesz reménytelen eset. Ügyesen
dolgozik a kezem alá, már elmondtam neki, hogy mik a kedvenceid, úgyhogy ha
időszerű lesz a dolog, majd átküldöd ide egy-két hétre és tökéletes
háziasszonyt varázsolok belőle. – mondta
a fiának, miközben törölközőt vitt be neki a fürdőszobába, és nem értette, hogy
ez a bejelentés miért csalt idétlen vigyort a fia arcára.
*
Másnap Anna a városban járva felhívta a nővérét.
-Szia! Lenne egy óriási kérésem, de Robnak ne szólj róla!
Hazamegyünk néhány napra, és onnan indulunk egy dél-európai túrára, de előtte
ki akarom vinni a Szigetre. Próbálj meg szerezni nekem két jegyet arra a napra,
amikor a Blur játszik, oké?
Adél nagyot nyelve válaszolt, miközben az járt a fejében,
hogy ezeknek még a meglepetés-szervezésben is egy rugóra jár az agyuk. Mind a
ketten őt találták meg, hogy a másik háta mögött segítséget kérjenek. Bár,
Robert ötletét aligha tudná felülmúlni bármi is. Megígérte, hogy Anna lakása
kitakarítva várja őket és mire megérkeznek, a két Sziget-belépő is ott lesz
majd, de sajnálkozva hárította el, hogy személyesen is találkozzanak. Sok a
dolga mostanában – mentegetőzött, és Anna kicsit szomorúan gondolt arra, hogy
Adél talán soha nem fogja túltenni magát a tényen, hogy ő Robert párja,
biztosan ezért nem akar velük találkozni.
Eközben Robert mély levegőt véve Anna apja előtt toporgott
és a lehető legtiszteletteljesebb hangján elmondta a férfinak, hogy szereti a
lányát és feleségül szeretné venni. George néhány hosszú percig a fiatal férfi
vonásait vizsgálta. Az őszinte szürke tekintet rezzenéstelenül állta a
vizsgálódást.
-Nem mondom, hogy meglepett a bejelentése fiatalember,
hiszen egész idő alatt reménykedtem benne, hogy hosszú távon gondolkodik,
amikor kicsábította a lányomat az Államokba. De azért egy kicsit korainak érzem
ezt a lépést. Bár, egy hosszú jegyesség jó alkalom a másik megismerésére.
-Nem akarok tiszteletlen lenni, uram, de ennél jobban már
nem is ismerhetnénk egymást; nem hiszem, hogy néhány hónap múlva többet tudnánk
egymásról, mint ma… úgyhogy nem szándékozom hosszú ideig várni az esküvővel.
-De talán Anna…
-Uram, a beleegyezését kérem, mert azt akarom, hogy Anna az
édesapja karján léphessen a pap elé, de az esküvő legkésőbb egy hónapon belül
meglesz… ha áldását adja rá, ha nem.
-Oh, hát ha ennyire sürgős, akkor nyilván jó okuk van rá…
-Anna nem terhes! – jelentette ki Robert és nem kerülte el a
figyelmét, ahogy a másik férfi testtartása kicsit felenged. –Az apám is azt
hitte, ez az oka a sietségnek, de nem… egyszerűen csak azt akarom, hogy a
feleségem legyen és nem hiszem, hogy néhány hónappal később jobb alkalmat
találhatnánk, mint a megismerkedésünk első évfordulója. De arra szeretném
kérni, hogy ne szóljon Annának erről a beszélgetésről. A nővérével már szervezzük az esküvőt, de
neki meglepetést szeretnék szerezni a hellyel és az időponttal is.
-Adéllal szervezkednek? – hűlt el a férfi a meglepő
információ hallatán, és Robert akaratlanul is elmosolyodott. Hát, igen… nem
hétköznapi a kapcsolata a testvérekkel, de ez az esemény végképp nyilvánvalóvá
teszi majd mindenki előtt, hogy történt, ami történt, de az igazit Anna
személyében találta meg.
-Nagyszerű lányai vannak, uram! – mondta végül halkan, mire
a férfi ránézett és csak annyit válaszolt:
-Tudom fiam, és remélem, hogy maga is tisztában van ezzel.
Az egyik legnagyobb kincsemet bízom magára… de … mintha már megegyeztünk volna
abban, hogy ezentúl … George..
-Köszönöm, uram! – szakadt fel a mély megkönnyebbült sóhaj Robertből, aztán zavartan
hozzátette: …George…
*
A taxi késő délután állt meg a Pozsonyi úti lakás előtt, és
amíg Robert fizetett, Anna kíváncsian nézett szét. A környék szinte semmit nem
változott, a sarki kávézó teraszán most is élénk társasági élet zajlott, a
környékbeli kis üzletek tulajdonosai megbeszélték a nap történéseit,
felhörpintették a kávéjukat vagy egy sört a nagy melegben, a kisgyerekes anyák
letörölték a fagylalttól maszatos kis arcokat. Az első meglepetés akkor érte,
amikor az első emeleten lakó fiatal lány lépett ki a kapun, kezét óvón a hasán
nyugtatva. Legalább hét-nyolc hónapos terhes volt, holott, amikor elutazott még
fiuja sem volt, ő legalábbis nem tudott róla. Egy szakállas fickó lépett ki
utána a kapun és azonnal a derekára fonta a karját, szeretetteljes mozdulattal
simítva ki egy fürtöt a lány arcából. Andrea észrevette és ráköszönt:
-Szia! De régen láttalak! Azt beszélték, Amerikába
költöztél.
-Igen, egy ideje ott élek, most csak látogatóba jöttünk
haza. – nézett önkéntelenül a taxi felé, ahol Robert a szemébe húzott
baseballsapkában még a taxissal beszélt. –De, ez … igazi meglepetés – intett a
lány pocakja felé, mire az a terhes anyák legszebb mosolyával végigsimított a
pocaklakón.
-Hát igen. … Jaj, hadd mutassam be a férjem, … ő Zoli… és ő
meg Zalán lesz, ha egyszer kibújik innen.
-Férjhez mentél? De hát hogyan?
-Van ilyen. Meglátni és megszeretni. A harmadik hónapos
évfordulónkon Zoli megkérte a kezem, én meg igent mondtam, aztán mire az esküvő
is meglett, Zalán már ott mocorgott a szívem alatt. Mire vártunk volna, ha
egyszer megtaláltuk az igazit, nem igaz? – nézett szerelmesen a férjére, aki
kedvesen magához húzta.
-Hát, gratulálok nektek! Remélem, még találkozunk, mielőtt
visszamegyünk… de most gyorsan lepakolunk, aztán ki akarom vinni Robot a
Szigetre. Meglepetés lesz neki, hogy egy angol banda koncertjét láthassa, meg
persze a hangulatot, ami ilyenkor odakint van. – mondta, miközben a közeledő
férfi előtt kinyitotta a kaput, hogy a csomagokkal be tudjon lavírozni, aztán
búcsút intve a többieknek a liftnél érte utol.
4 megjegyzés:
Szia!
Izgalmasak lesznek a meglepik! :) Kíváncsi leszek a reakciókra! :D
Nagyon tetszett, várom a folytatást!
An
Hűha! ez aztán izgi lesz!!! valaki nagyon biztos a dolgában! Remélem Anna (amint túl lesz az első sokkon) gyorsan igent mond majd...
nagyon jó rész volt, köszönöm!
Laura
Szia Jucus. gyorsan kalózkodtam egyet, de nem volt időm minden részhez külön írni. Nagyon felgyorsultak itt a dolgok! XD Én is úgy látom, hogy jók együtt. Kicsit nekem is gyors volt ez az egész szervezés meg minden.XD De a melegre fogva elfogadom.XD Most mennem kell, pusza.
Az igaz szerelemnek lehetetlen útját állni ;)
Tetszett!
K&P
Megjegyzés küldése