Perlekedők 84. 2. rész

-Nem gondoltam volna, hogy ki tudod cserélni a kereket. – jegyezte meg Anna, és bár a hangjában egy csepp gunyorosság sem volt, Robert még a két órás tököléstől idegesen válaszolt vissza.

-Vettem észre! Akkor mi a fenének kellett leintened azt a kocsit?

-Életem, nem tudom, észrevetted-e, de hagytalak bűvészkedni a kerékcserével, és amikor kiderült, hogy a pótkerék csak egy vékony virsli, amivel csak lépésben gurulhattunk volna tovább, akkor gondoltam, hogy egyszerűbb, ha én előremegyek a lyukas kerékkel egy szervízbe, te meg lassan utánunk csorogsz és mire megérkezel, jó esetben már készen is lesz a gumijavítás. Csak időt akartam spórolni, nem pedig dugni egyet a következő bokorban. – fortyant fel a végére a lány, nem értve, hogy lehet ilyen értetlenül fogadni a segítőkészségét. 

-Egy szóval sem mondtam, hogy … - védekezett a férfi, de mostanra Anna már annyira felhúzta magát az igazságtalanságán, hogy nem érdekelte a mentegetőzése.

-Oké, éppenséggel nem mondtad ki, de csodáltam, hogy nem ellenőrizted le azonnal a dolgot, ahogy megláttál. Úgy villogtattad a szemeid, mint aki ökölre akar kelni mindenkivel, aki a műhelyben van. Pedig szegény pasi miattam került arra, aztán húzott is tovább… nyilván őt meg egy ilyen féltékeny Signora várta odahaza. Aki meg ott maradt, nem is tudom… szerinted melyiküket kellett volna elcsábítanom, az öreg Sandro-t mind az öt fogával, vagy inkább Pietro-t, aki jó, ha 16 éves volt? Komolyan Robert, néha nem értelek. … Kedves dolog lehet, ha egy kicsit féltékeny vagy, bár én inkább a bizalmad teljes hiányának érzem.

-Nem vagyok bizalmatlan – morgott élete párja az orra alatt, és a frissen felszerelt kerékkel jó tempóban gurulva próbálta behozni a kiesett időt. 

-Sandro azt mondta, az első öt kilométer után húzzuk meg a kereket… -mormolta Anna, mire Robert leállt az út szélén és az ülése alól kikotorta a neonsárga csíkos mellényt. Még a bérelt autó telepen figyelmeztették, hogy az autópályán csak ebben szállhat ki a kocsiból, különben az első arra járó rendőr alaposan megbünteti. Szó nélkül kiszállt, kinyitotta a hátsó ajtót, némi csörömpölés után pedig Anna összerezzent, ahogy a férfi bevágta hátul a már amúgy is kaotikus kuplerájba a kerékkulcsot, és rácsapta az ajtót. Amikor beült, leráncigálta magáról a csíkos mellényt és csomóba gyűrve az ülés alá készült gyűrni, amikor Anna kikapta a kezéből, kinyitotta az ajtót és kiszállt.

Robert mély sóhajjal igyekezett visszafojtani az idegességét, de mire utána szólt, hogy „Vedd fel azt a kurva mellényt!”, addigra a lány már a búzatáblában trappolt befelé. Lehunyta a szemét és hátradőlt az ülésen, majd addig kotorászott, amíg megtalálta a másik ruhadarabot is. Feltépte a még bontatlan zacskót és magára húzta a napfényben csillogó vacakot, aztán az indítókulcsot kivéve a lány után indult.

-Most megint mi van? – kapta el Anna karját. –Gyere vissza a kocsihoz, mielőtt valaki elviszi! – nézett idegesen a magára hagyott lakóautóra. 

-Robert! Csak időt akartam hagyni neked, hogy lehiggadj, mert nekem semmi kedvem végig asszisztálni, amíg idegesen csapkodod az ajtót, aztán úgy vezetsz, mint egy őrült. Kirándulunk, basszus, nem időre megyünk sehova, ha itt alszunk az út mellett, akkor se történt semmi baj. De ma egész nap csak azt látom rajtad, hogy ideges vagy. Már reggel kiborultál, hogy a recepció miért nem nyitja korábban ki a kapukat, aztán a kerék, most meg fél perces megállás miatt káromkodtál… azt meg már nem is mondom, ha ilyen ütemben vered szét a berendezést, akkor az út végén megveheted ezt a kocsit, mert nem veszik vissza. Higgadj le, és addig hagyj engem is békén, mert én nem akarom felhúzni magam!

-Ne haragudj! Nem tudom, mi a fene bajom van. Nem aludtam jól. – mentegetőzött sután a férfi.

-Az is csak a te hibád! Menstruálok, de nem vagyok fertőző… te meg úgy húzódtál a kocsi falához, hogy csoda, hogy nem estél ki az ablakon. Én sem aludtam sokkal jobban, hiányzott, hogy nem öleltél magadhoz, de attól még nem ordítottam le senkinek a fejét.

-Jól van na, csak … - kezdett bele Robert, aztán még önmaga előtt is annyira nevetségesnek érezte a magyarázatot, amit kibökni készült, hogy inkább elhallgatott.

-Csak?... – állt vele szemben karba tett kézzel a lány és a férfi háta mögött lebukni készülő napba hunyorogva várta a folytatást.

-Csak … tegnap megvettük a gyűrűket, aztán úgy terveztem, hogy este összebújunk, de akkor benyögted, hogy megjött, és gondoltam, ilyenkor jobb, ha békén hagylak… szóval azért… 

-Édes.Jó.Istenem! Te Pasi! Mondtam én egy szóval is, hogy hagyj békén? – sóhajtott a lány.

-Az előbb mondtad… - motyogott a férfi.

-De tegnap este szerintem egy árva szóval sem. És az előbb sem mondtam volna, ha nem hisztiznél itt össze-vissza. Csak szóltam, hogy megjött, de egyébként egy árva szóval sem utaltam rá, hogy menj a közelemből. Persze, ha neked ez kellemetlen… az már más ügy.

-Dehogy kellemetlen. Ez egy kapcsolattal éppen úgy együtt jár, mint a lábszag – kúszott vigyor a férfi arcára, és Anna tehetetlennek bizonyult a férfi egyébként kritizálható humorával szemben. A szemét forgatva rázta meg a fejét.

-Na kösz… azért a lábszag egy kicsit más tészta, de ha már így szoba hoztad… - tartott egy kis hatásszünetet, mire a vigyor lehervadt a férfi arcáról. 

-Nehogy azt mondd, hogy büdös a lábam!

-Ha megmosod … soha! De ha csak lerúgod azt a francos cipőt, aminek lassan már nem lesz orra, és reggel elfelejtettél hozzá zoknit húzni, akkor … - billentette félre a fejét várakozóan, aztán már csak azt érezte, hogy kiszalad a lába alól a talaj és hanyatt fekszik a cseppet sem selymes kalászosban. Felkészült a játékos birkózásra és a teste várakozóan megfeszült, mert ugyanúgy éhes volt a férfi érintésére, ahogy ő az övére, de Robert csak ült mellette a földön és a cipőjét bogozta ki éppen.

-Te meg mi a fenét csinálsz? – könyökölt fel mellette elképedten, mire Robert lekapta a cipőt és beleszagolt, aztán a lány orra alá dugta.

-Tessék! Nem büdös!

-Jézusom! Ezt nem hiszem el! Panaszkodtam én emiatt valaha is? Különben is azt mondtam, ha nem veszel hozzá zoknit. Ma pedig vettél.

-De ha valaha is büdös lett volna, akkor mindig az lenne, akkor is, ha éppen zokni van rajtam.

-Robert! – csattant fel megunva a zokni és a büdös cipő összefüggéseinek taglalását. Kikapta a férfi cipőjét a kezéből és egy lendületes mozdulattal messzire eldobta, aztán megragadt a pólójánál fogva és lerántotta magához. -Utolsó felszólítás! – figyelmeztette, aztán Robert tiltakozásával nem törődve keményen megcsókolta. Amikor a férfi érintése lágy viszonzásból hasonlóan követelőzővé vált, hagyta magát sodorni a szenvedély hullámán, mígnem a tudatukat beborító ködön át mindketten meghallották a rendőrsziréna hangját.

*

A visszafojtott vihogástól még mindig fulladozva, a csíkos mellényben kötötték be magukat a biztonsági övvel, miután a rendőrök az igazoltatás után a segítségükre voltak Robert cipőjének felkutatásában. Amikor a rendőrkutya megjelent szájában a leharcolt cipővel, a rendőr kétkedőn mutatta Robertnek, mint aki el sem tudja hinni, hogy ez az ócskaság volt a keresés tárgya. Mivel még szerencsére időben hallották meg a szirénát, volt idejük úgy tenni, mintha az inkriminált cipőt keresnék négykézláb, bár a szerv kérdésére, hogy hogy is került a mezőre, nem tudtak igazán érdemleges választ adni.

Az irataik láttán a fiatalabb szemében felismerés villant, aztán visszaadták a papírokat és figyelmeztették őket, hogy legközelebb a kocsi mögött ne felejtsék el kirakni az elakadást jelző háromszöget, majd kiengedték a hatalmas németjuhászt a csomagtérből és Jafar pillanatok alatt előkerítette Robert cipőjét, amiről nekik fogalmuk sem volt, merre keressék. A segítséget megköszönve beültek a kocsiba és látva, hogy a rendőrök továbbhajtanak, megnyugodva adták át magukat a féktelen nevetésnek.

*

Már sötét volt, amikor elérték Rómát és letáboroztak a város feletti kemping remek panorámát nyújtó helyeinek egyikén. Anna elballagott a kemping éttermébe és becsomagoltatott két adag spagettit és némi salátát, vett egy üveg chiantit, és mire visszasétált a lakóautóhoz, addigra Robert kiszerelte a kis asztalt és a kocsi mellett két székkel kényelmes étkezőt alakított ki, majd megterített; sőt a kocsi melletti bokorról egy virágzó leander ágacskát is letört, hogy a legnagyobb bögrében az asztal közepére helyezze. Előkotorta a kocsi mélyéről a gázlámpát és teljes hangulatvilágításban, a részéről nyújtható legromantikusabb körítéssel várta vissza a lányt és a vacsorát. Kis tanakodás után úgy döntöttek, nem használnak tányérokat, hanem a dobozokból fogyasztják el a finom vacsorát, és mivel a papírpoharaknak is lába kelt valamikor az út során, hát, csak az üvegből kortyolták el a nemes italt. 

-Azt hittem, ma éjjel valami fogdában alszunk – mormolta Robert, ahogy ujjait összefonta Annáéval és a város csillogó fényeit nézték a magasból. –Akkor pedig ugrott volna ez a csodás panoráma.

-Viszont cserébe óriási sajtóvisszhangot kaptál volna… meg a büdös cipőd is – kuncogott a lány, mire a férfi megcsóválta a fejét.

-Ne kezdd már megint! … Különben is, ha őszinte akarok lenni, már egy kicsit megbántam ezt a fene nagy pionír romantikát. Azért egy szállodában nem kéne ennyit logisztikázni a fürdés körül, mint egy zsúfolt kempingben. Bár, a pasik … eddig úgy tűnik, nem rohannak elmesélni az asszonynak, hogy találkoztak velem a fürdőben.

-Vagy fel sem ismernek – vont vállat Anna.

-Az is lehet… bár, kaptam én már néhány levelet manusoktól, akik mindenféle életveszélyes fenyegetéssel próbáltak befenyíteni, amiért anyu otthon velem van a hitvesi ágyban, nem velük.

-Jellemző pasi-hozzáállás – húzta el a száját Anna. –Ahelyett, hogy magukba néznének, mit csinálnak rosszul, azonnal az asszony hibás, vagy éppenséggel te. … Hm, ezek után érdekes kérdés lenne, hogy én vajon kit képzeljek el, ha a sors pont veled viccelt meg? – nézett huncut szemekkel a férfira, aki lassan letette a borosüveget az asztalra, felállt és felhúzta magához a lányt. 

-Úgy érzem, bizonyítanom kell! – mormolta halkan, de mielőtt szája a lányéhoz ért volna, halkan elkáromkodta magát.

-Már megint mi van? – hördült fel csalódottan Anna, aki már a csókra teljességgel ráhangolódva várta az ölelést.

-Hány napig szokott meglenni? Isten bizony fogalmam sincs. Otthon valahogy nem volt ez akkora probléma. Itt meg még fürdőszobánk sincs… tudhattam volna, hogy hülye ötlet ez az egész. – morgott a férfi, mire Anna a két keze közé fogta a fejét.

-Lazíts nagyfiú! Ahogy mondod, otthon sem volt ez soha probléma, itt se csinálj belőle, mert néhány napon belül valamelyikünk becsavarodik. Mindent meg lehet oldani… különben is annyi minden van, most én kezdjek neked tanácsokat adni?

-Lehet, hogy nem ártana – kacsintott rá a férfi, amit a lány csak azért látott, mert közben már végre a karjába húzta és forogni kezdett vele az étterem felől odahallatszó zenére. A vidáman csillogó szemek szerencsére nem a napközbeni feszültségtől, hanem valóban szerelemtől szikráztak. Később, a lakóautó védelmében Anna elégedett fáradtsággal bújt a verejtéktől nedves férfitesthez, és elalvás előtt csak annyit suttogott:

-Ősteheség vagy, Robert!