"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2013. augusztus 19., hétfő

Perlekedők 88.



A Salzburg és a Bécs közti út úgy múlt el, mint egy pillanat. Az autópályán suhanva Anna kicsit sajnálkozva gondolt rá, hogy a kettesben töltött időnek hamarosan vége. Bár a kórházi közjáték kellemetlen napja még  nem merült teljesen feledésbe, összességében azért egy feledhetetlen nyaralás volt mögöttük. Talán még sosem volt alkalmuk ennyi időt kettesben, zavartalanul eltölteni, rengeteg beszélgetésre vagy éppen csendes összebújásra volt lehetőségük, és ezek a percek, órák elmélyítették a korábban talán csak a szenvedélyükön nyugvó kapcsolatot. Alkalmuk nyílt nemcsak egy apró betekintést nyerni, de igazán mélyen megismerni a másik legbensőbb gondolatait, a világról, családról, egymásról alkotott véleményét. És ez az új tudás megerősítette mindkettőjük hitét, hogy létezik közös jövő számukra. 


Bécsben egy Dunaparti kis szállodában szálltak meg,ahol bicigliket béreltek és két keréken járták be a várost. A kötelező látnivalókkal viszonylag kevés időt töltöttek, annál többet  olyan helyeken, ahol ennek a pezsgő városnak a nyugodtabb oldalát ismerhették meg. Anna fáradhatatlanul mesélt, mert úgy tűnt, Robert életéből mintha pont ezek a könnyed, szinte már-már felesleges tudnivalók maradtak volna ki. De ők éltek itt néhány évig, és az akkor felfedezett érdekességeket szerette volna megosztani a férfival. Már tudta róla, hogy amiket ő órákon át képes darálni a fülébe, az nem száll el a szélbe. Lehet, hogy  nem fogja tudni visszamondani, de a számára lényeges információk megragadnak a fejében, és egyszer, teljesen váratlanul majd jó szolgálatot tesznek akár egy karakter, akár egy történet alakításakor. 

Egész egyszerűen imádott a férfi hóna alá befészkelődve mesélni neki, élvezve közben a lágyan cirógató ujjakat, melyeknek rezdüléséből is megérezte, hogy az adott történet mennyire fogta meg, érdeklődve vagy éppen unottan csaponganak a gondolatai. Nem tudta elvenni a lelkesedését ez az utóbbi sem.  Most éppen arról beszélt neki, honnan eredeztetik a város nevét, miközben a férfi egy tekintélyes fagylaltkelyhet kanalazott elmélyülten.

Maga a „Wien” név több ezer éves folyamat során alakult ki, egy kelta település nevéből. Vedunia, azaz „erdei patak” elnevezésből vezethető le. A gondolatmenetet folytatva a Vedunia elnevezésből alakult ki a Veidina név, majd ebből a későbbi  Wenia, és végül Wienne. A másik magyarázat ennek némiképp ellentmond, hiszen azt állítja, hogy a Leopold-hegyen lévő kelta kisváros viselte a Vindobona nevet, melynek jelentése „fehér föld” vagy „fehér birtok”, és amely több névváltozáson ment keresztül. Wien nevén csak 1030-ban említik először. Bécs természetes utak csomópontjában alakult ki. A Duna menti Pannonia-limes, valamint a Borostyánút csatlakozási pontjaként hadászati jelentősége mellett politikai, közlekedési, kereskedelmi jelentősége révén folyamatosan lakott polgári településsé fejlődött.

Amíg Anna a kellemes kapuzienert kortyolgatta, szeme a Stephansdom magas tornyát pásztázta. Amikor itt éltek, minden évben elment az édesanyja születésnapján és gyújtott egy gyertyát az emlékére. Az apja nem tudott róla, csak Adéllal kettesben, titokban hódoltak ennek a hagyománynak, amely az egész világot beutazva a kettőjük kis titka maradt. Oly annyira, hogy most még Robertnek sem mesélt róla, elkapta a tekintetét, és inkább a Kapuzinerkirche történelmi sírokat rejtő szerény templomáról mesélt neki. A Habsburgok kriptája császárok és császárnék temetkezési helye volt.

A  Ringen végigkarikázva az Operaház előtt álltak csak meg, amely a lány egyik kedvenc helye volt a városban. Részben az itt zajló zenei élet kapcsán, de legalább ennyire az épülethez fűződő hátborzongató történet miatt.  Történt ugyanis, hogy Ferenc József a nyitóceremónián megkritizálta az épület homlokzatát, ezért a tervezője felakasztotta magát.
De most a nyomasztó múlt helyett inkább a boldog mára koncentráltak és feltűnés nélkül beleolvadtak a hozzájuk hasonló csókolózó fiatal párok sokaságába, ami könnyedén ment, hiszen a színház két oldalán látható szökőkutak a turisták és szerelmesek találkozóhelye. 

Mire a Schönbrunni kastélyhoz elgurultak, Annának már feltörte a nyereg a fenekét és tiltakozva kötötte ki a kétkerekűt a parkolóban.
-Én innen csak taxival vagyok hajlandó továbbmenni! – jelentette ki harciasan, mire Robert az orra alatt somolyogva csendesen szöszmötölt tovább. Már ismerte annyira a lányt, hogy tudja, egy óra múlva az újabb látnivalóra éhesen pattan majd nyeregbe, feledve a mostani nyűglődést. A bejárat melletti kis büfében vettek két üveg ásványvizet, jelképesen adózva a ténynek, hogy a kastély egy közeli jó vízű forrásról kapta a nevét, aztán elvesztek a Habsburgok nyári rezidenciájának varázsában.
A túra végeztével Anna valóban zokszó nélkül pattant nyeregbe, hogy a Gasometerhez karikázzanak. Az 1896-ban épült négy, a városi gáz tárolására szolgáló gáztartályt használaton kívül helyezték, revitalizálták, belsejükben szórakoztató- és üzletközpontot, lakásokat, diákszállásokat és irodákat alakítottak ki.

-Itt is rendeznek filmfesztivált – hunyorgott Robert a napfényben, ahogy a bejárat melletti oszlopokon kiragasztott plakátokat olvasgatta. –Nem is tudok szinte semmit az osztrák filmesekről, csak azt, hogy egyikőjük, Michael Haneke lenyúlta előlünk az Arany Pálmát – mormolta az orra alatt. Igazából már attól boldog volt, hogy Cronenberggel ott lehettek Cannesban a Cosmopolis-szal,  eszébe sem jutott, hogy valamelyik díjat is elhozhatnák, de amikor a gálán ez az ősz hajú pasi vitte el szó szerint is a pálmát, akkor kicsit igazságtalannak érezte a zsűri döntését.

-Én se tudok róla többet – vonta vállat Anna, csak azt, hogy itt forgatták a Rex felügyelő sorozatot, tudod, azt a kutyást… - tette hozzá magyarázatként,  látva a férfi értetlen tekintetét. –Ne már, nem ismered Rex filmjeit? – bokszolt bele könnyedén a férfi vállába, megfeledkezve a tetoválás és a tetanusz oltás okozta fájdalomról. Robert óvatosságra intve húzódott el előle.
-Csak óvatosan, még mindig érzékeny!
-Az nem lehet Ennyi idő alatt már el is kellett volna felejtened. Mutasd! – nyújtotta feléje a kezét.
Az iránytű környéke bíbor színben égett.
-Ez begyulladt. – állapította meg a lány a nyilvánvalót. –Gyere, keressünk egy kórházat és mutassuk meg! – fogta kézen a férfit, miközben agyában már a régi ismerős orvosokat próbálta felidézni. Robert azonban visszatartotta.
-Itt is van egy orvos… - mutatott bizonytalanul a lány háta mögé, a kapualjra kifüggesztett díszes táblára. Dr.Anton Schwarzberg – állt a táblán. A lány gurgulázó nevetése ragályosan varázsolt mosolyt a férfi arcára is.
-Mi van?


-Ez egy gyerekorvos.
-És? … Elég gyerekes dolog, amit műveltem, úgyhogy igazán ő az illetékes. – vont vállat Robert és kikötötte a bicigliket a ház előtti oszlophoz, aztán nagy levegőt véve becsöngetett. Anna felé visszafordulva pedig esedezőn nézett rá: -Ugye bejössz velem?
*
-Ez nem is te lettél volna… - kuncogott Anna, ahogy lefelé baktattak a lépcsőházban. Az orvos némi csodálkozás után egy mély sóhajjal engedett a kérésüknek és vetett egy pillantást a tetoválásra, aztán hadarva kisebb előadásba kezdett az ilyesmi veszélyeiről meg arról, hogy milyen idétlenül fog festeni ez a kis ábra, majd egy nyolcvanéves szottyadt bőrön. Anna meg sem próbálta elrejteni a mosolyát. Az orvos azt hitte azért, hogy ő is megerősíti a lány korábbi véleményét, holott ő csak azt próbálta maga elé képzelni, milyen lesz Rob szottyadt bőre… nem volt ehhez elég élénk a fantáziája, ahogy a mostani, apró szeplőkkel is tarkított, feszes izmokon tapadó, enyhén lebarnult széles férfi hátat csodálta.A férfi színe az ájulás közeli állapotból kezdett normálisra váltani.
-Én nem tudom, miért mindenki az injekciókban látja a megváltást? Idejétmúlt, középkori inkvizíciós eszköz. – szögezte le a férfi, ahogy a karján a szúrás helyét masszírozta. 
-Sokkal egyszerűbb és hatékonyabb, mintha napokig antibiotikumot szedegetnél. És a gyomrodat is kíméli – tromfolt a lány. –Amit most beléd döfött, három nap alatt szívódik fel teljesen és utána elfelejtheted az egész kényelmetlenséget.
-Segíthetnél felejteni! – bűvölte forró tekintettel a férfi, mire Anna elnevette magát: -Itt?
-Nem, nem itt, de otth… akarom mondani, a szállodában. 

-A szállodában énrám is rám fér egy kis bűvölés – fintorodott el a lány. –A fenekem teljesen kivan. Szerintem már egy székre se tudok leülni, nemhogy erre a nyeregre – nézte a maga kínzóeszközét.
-Hívjunk egy taxit? – nézett rá a férfi komolyan.
-És a cajgák? Itt hagyjuk őket? – forgatta a szemét a lány.
-Londonban lehet hívni olyan taxit, aminek van speciális csomagtartója, mondjuk biciglikhez vont vállat Robert.
-Londonban lehet – hagyta rá a lány, de most Bécsben vagyunk.
-Azért megpróbálhatnád! – nyújtotta felé a férfi a telefonját. Anna egy közeli taxiról leolvasta a telefonszámot, aztán a központossal egyezkedve hamarosan megkönnyebbülve nyomta ki a készüléket.
-Itt is lehet... Azt mondta, tíz percen belül itt lesznek értünk. 

-Na, látod… csak próbálkozni kell… ez is olyan, mint a velem való együttélés… ha meg sem próbálod, most nem lenne az ujjadon ez a csodás kavics, és hamarosan nem úgy köszönnének neked, hogy Jó estét, Mrs. Pattinson… - mormolta neki halkan a férfi
-Mrs. Pattinson a mamád – grimaszolt Anna, mire Robert kutatva nézett rá.
-Neked nem kell a nevem?
-Még nem tudom, de majd ha aktuális lesz, addigra eldöntöm. Semmi bajom a neveddel, de ha önálló karriert akarok, ahhoz önálló név is kell.
-De ha a feleségem  leszel, akkor azért csak jelezni kéne az összetartozásunkat, nem? Attól a színpadon lehetsz simán Anna is.
-Azért lesz egyforma gyűrűnk. – mondta a lány, de igazából már fogalma sem volt, miért kötözködik Roberttel. Ha egyszer összeházasodnak, úgyis fel fogja venni a nevét, nem is akarta másként soha, de mégis képtelen volt simán beleegyezni, amikor a férfi olyan magától értetődőnek vette ezt a gesztust.

-Anna! Én szeretném, ha felvennéd a nevem! – emelte meg a lány állát a férfi, hogy ki se kerülhesse a szemkontaktust. … A taxi abban a pillanatban állt meg előttük, ahogy Anna válaszolni akart volna, így aztán csak rántott a vállán és a kiszálló sofőr felé indult a biciglivel. Robert durcásan ácsorgott a járda szélénél. Amikor őrá került volna a sor, előkotort néhány bankjegyet és a sofőr kezébe nyomta.
-Vigye a hölgyet, ahova kéri, én inkább biciglivel megyek. Azzal felült és találomra elindult az egyik irányba. Fogalma sem volt róla, hogy a szállodához így fél Bécs megkerülésével jut-e el, de most nem is érdekelte. Sértődött volt, hogy Anna ebben a kérdésben is ilyen makacs, nem érti, nem érzi, hogy ez neki milyen fontos. A lány elképedve ült be a taxiba, aztán egy hirtelen ötlettel csak annyit mondott a sofőrnek: -Kérem, kövesse ezt az őrültet!

4 megjegyzés:

zs írta...

Óoo és itt van újra a mi Annácskánk...már kezdtem azt hinni, hogy főhősünk elhagyta valahol az Alpokban...de nem. Itt van teljes életnagyságban...
/Megjegyzem, én is használom a lánykori nevemet. Simán. / XD <33:)

csez írta...

XDDDDDDDDDD
Én meg csak azt ;) bár, ha valakinek ilyen fontos lett volna?!?! Hmmm.... ;) XD
Tetszett! Főleg a gyerekorvos ;)
K&P

Edina írta...

:DD aranyosak!
Az utikalauzok csodásak, minden percüket élvezettel olvastam:)

Edina

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon tetszett! A kedvenc mondataim:
"Ugye bejössz velem?" :)
és a
"Kérem, kövesse ezt az őrültet!" :).
An