Perlekedők 90. 3. rész

-Sok boldogságot, srácok! – telepedett le melléjük Tom és a telefonját mutatta, ahol Sienna és Marlowe dobott puszit a sebtében összemontírozott képen az ifjú párnak. –A lányok üdvözletüket küldik és nagyon remélik, hogy hamarosan személyesen is átadhatják a puszijaikat.

-Ó jaj, most olyan lelkiismeret furdalásom van – sóhajtott Anna. –Marlowe igazán csodás kis koszorúslány lehetett volna.

-Az lehetett volna, de ők most New Yorkban vannak, mert Siennát oda szólítja a kötelesség; én viszont nem voltam hajlandó még heteket vagy hónapokat várni az esküvővel. Ráadásul akkor már csak korcsolyában mondhattuk volna ki a boldogító igent. – nyomott Robert egy puszit a lány szabadon hagyott nyakára. A könnyű kis borzongást, amit kiváltott, mindketten érezték és egymásra mosolyogtak. Ebben a mosolyban olyan ígéret volt, aminek a hevét még Tom is megérezte. 

-Hééé, csak lassan gyerekek… én facér vagyok és irigy… szóval ne piszkáljátok fel bennem az alvó oroszlánt! – vigyorgott rájuk, mire Anna szégyenlősen odébb húzódott, de Robert a pillanat tört része alatt húzta vissza magához.

-Nehogy komolyan vedd! Amikor az ő esküvőjük volt, nagyjából onnantól nem hagyták abba a csókolózást, ahogy a pap felszólította őket. Már a fák levelei is belepirultak abba, amit műveltek. Mi kifejezetten szolidak vagyunk hozzájuk képest.

-Jah, mert ősz volt. – vont vállat Tom és elmerengett azon a napon… az emlékek nyilvánvalóan kellemes házimozit jelentettek. –De azt azért remélem tudjátok, hogy odahaza kaptok majd hideget-meleget ezért a titkon lebonyolított esküvőért.

-Az már nem izgat. – vont vállat Robert. A lényeg, hogy ez tökéletes volt, Adélnak még külön meg kell köszönnünk, hogy végig tudta csinálni anélkül, hogy híre ment volna a dolognak.

-Már nem haragszol, hogy a lényeget kikotyogta? – simogatta meg Anna a férfi állát, aztán a szájához érve csillogó szemekkel nézte, ahogy a férfi nyelve végigsiklik az ujján, aztán finoman ráharap.

-Talán még reméltem is, hogy megteszi. Mert belőled kinéztem, hogy ha teljesen váratlanul ér a dolog, még képes vagy és nem-et mondasz – kacsintott rá a férfi.

Hááát, lehet, hogy megizzasztottalak volna, de a végén hagytam volna magam meggyőzni. –mosolygott Anna és Tom fején átfutott, hogy még a legmerészebb álmaiban sem gondolta volna, hogy a barátjának ilyen romantikus, játékosan felszabadult oldala is van nők közelében. Mindig kicsit félénk volt, aztán ezt a félénkséget bénasággal vagy idétlenséggel próbálta leplezni. Most azonban tisztán csak szerelmes férfi benyomását keltette, aki nem fél az érzelmeit kimutatni.  

Jó hatással van rá Anna, ez nem is kérdés. Persze, a java még előttük van. Ha megkezdődnek a hétköznapok, még új és valószínűleg kevésbé szimpatikus vonásaik is felszínre kerülnek majd. Zengett a ház náluk is otthon eleinte, amikor Sienna olyan nevetséges dolgokhoz kezdett ragaszkodni, mint a lehajtott wc-fedél és a cipősszekrénybe elrakott cipők. Mert ezek az apróságok klasszul lapítanak a kezdeti együttéléseknél, valahogy csak az a francos házassági papír hozza felszínre őket. Nem is értette miért.

Amíg ő a gondolataival volt elfoglalva, a másik kettő újra elmerült a maga kis világában, Anna szőlőszemekkel etette a férjét, egy-egy nagyobb szemet csókolózva roppantottak szét és osztoztak meg rajta. A szájában összefutott a nyál, ahogy arra gondolt, ezt ők Siennával még sosem csinálták. Hát, hiába, jó pap is holtig tanul, tartja a mondás és csendben felkelt, hogy a többiekkel megbeszélje a másnapi indulást. 

Marcus az egyik asztalnál könyökölve nézte az ifjú párt a távolból. Látta, hogy Tom ott hagyja őket és magában epésen meg is jegyezte, hogy éppen ideje volt, mert innen már úgy nézett ki, mintha harmadiknak akarna beszállni a buliba. Nem tudta volna megmondani, mi a baja tulajdonképpen, de nem érezte magát jól a bőrében. Ha nagyon nevén akarta volna nevezni a dolgot, talán az irigység lett volna a jó kifejezés rá. Igen, irigy volt. És ez meglepte, mert szakmailag sosem érzett ilyet. Robert a zenét félretéve a filmre koncentrált, ami nem az ő közege volt, így színtiszta örömmel gratulált neki minden újabb siker után, de ez a pillanat most más volt. És teljesen irreális, ezzel tisztában volt. 

A nőknél sikere volt, úgy váltogatta a barátnőit, mint más férfiak a fehérneműjüket, és eddig a percig ez így is felelt meg neki. De most látva annak a kettőnek a külön kis világát, amiben elmerültek és kívül rekesztettek mindenki mást, most irigyelni kezdte ezt a különleges kötődést, ami feledtetni tudta a barátjával, hogy innentől nem létezik majd más nő, csak Anna. Hogy tudja ilyen könnyedén és önként elfogadni ezt a csapdát? És ő miért nem képes erre az érzésre?

Tom zökkent le mellé a padra, és ő a sörébe bambulva nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy megkérdezze tőle: -Hogy tudtok egyetlen nő mellett lehorgonyozni? Nem hiányzik, hogy néha egy másik test, más színű haj, más ízű száj feküdjön mellettetek az ágyban? Hogy mást mondjon, másként érjen hozzád? Hogyhogy nem unjátok meg egy idő után?

Tom töltött magának egy barackpálinkát, amit egyetlen nyelettel leküldött a torkán.

-Őszinte legyek? Néha hiányzik. A férfi vadásznak született. … De vannak dolgok az életben, amik megérik az áldozatot, ha ez a jó szó a házasságra. Gondolj bele, az egészet azért találták ki, hogy a férfiak elvileg biztosak legyenek benne, az utódaik tényleg az övéik. Oké, erről az idők folyamán bebizonyosodott, hogy erre nem lehet garancia egy házasságlevél, de azért ideális esetben a párokat bizonyos határok közé szorítja. Az ember akaratlanul is meg akar felelni évszázados, évezredes elvárásoknak is, azon túl, hogy egy legbelső kényszernek, amit úgy hívnak becsület. Persze, ez igaz lehet akkor is, ha nincs papírod arról a kapcsolatról, de valahogy a papír hangsúlyosabbá teszi. Nem tudom, de valahogy így érzem. De hogy visszatérjek az eredeti kérdésedre… a hűség nem olyan rossz dolog, mint képzeled. Évek múlva is fel lehet fedezni valami újat, valami izgalmasat… persze, talán tudatosan kell is törekedni erre a vágyra és nem szabad hagyni, hogy unalomba fúljon az egész. Az ember idővel átértékel dogokat. Egy olyan meghittség alakul ki, ami többet ér annál az izgalomnál, ami kezdetekben jellemezte a kapcsolatot. … Hát, szóval ilyen az, amikor megtalálod azt a nőt, akivel vágyni kezdesz erre a nyugalomra… De amíg a nő nem jön, addig nyilván a vadász-ösztön az erősebb. 

Marcus elképedve nézett rá. Örökké ökörködő barátjától ennyi komoly gondolatot az elmúlt sok-sok évben összesen nem hallott. Talán tényleg van benne valami, ha a megfelelő nő mellett kiköt az ember, akkor az esze is megjön idővel? Vagy csak a kor tenné? Á, az biztos nem, mert akkor neki kéne itt okosakat mondania, nem pedig összezavarodva ülni és hülyeségeket kérdezni. Nagyon sóhajtott, és rámutatott a hosszú nyakú muris üvegre, amiből Tom az előbb töltött.

-Tölts nekem is egyet, ha attól a cucctól lettél ilyen okos! … és ha már a kezedben van, tölts a többieknek is, mert ahogy elnézem, mindannyiunkra ráfér, hogy egy kicsit más szemmel kezdjünk szétnézni a világban. Túlságosan is irigylésre méltónak tűntök Robbal egy ideje. Itt az ideje, hogy kipróbáljuk, tényleg így van-e.

*

A délután úgy szaladt el, mint egy pillanat. A társaság felszabadultan heverészett a fűbe terített takarókon, a fiúk néha zenéltek kicsit, Lizzy és Anna is bekapcsolódott az éneklésbe, aztán mindenki legnagyobb elképedésére Richard is dúdolgatni kezdett. Claire nevetve csókolta szájon, hogy elhallgattassa. Dean és Steph tátott szájjal nézte a máskor összegubancolódott idegcsomóként viselkedő Robertet, ahogy ellazultan, a nadrágszárat felcsavarva bóklászott a tóparton Annával, aki a drága ruhát felcsippentve tocsogott mellette a bokáig érő vízben. Kis kavicsokat szedegettek, aztán nagy nevetések mellett kacsáztatni próbálták a víz színén. Egy-egy sikeresebb próbálkozást boldog csókkal ünnepeltek meg, végül visszasétáltak hozzájuk és lerogyva a takaróra belefolytak az éppen zajló beszélgetésbe. 

Idővel meggyújtották a fáklyákat, Robert nővérei összeszedegették a papírtányérokat és poharakat, aztán lassan szállingózni kezdtek vissza a ház felé. Claire Richardot ébresztgette, aki halkan hortyogva feküdt mellette. Sam és Bobby a gitárokkal a kezükben ballagtak fel a házhoz. Josh George-ot átölelve magyarázott valamit kissé pityókás hangulatban, aminek láttán többen vigyorogva tették fel a kérdést, hogy netán újabb esküvő van-e a láthatáron. Adél a szemét forgatva karolt bele a barátjába, aztán úgy döntött, ha Claire-nél bevált, akkor ő is csókkal fojtja bele a pasijába a megállíthatatlanul ömlő szövegáradatot.

Az egész társaság az ifjú párból sugárzó boldogság ködében, jó hangulatban készülődött az esti pihenéshez. Ők ketten pedig lassan magukra maradtak a parton. Senki nem búcsúzkodott tőlük, csak csendben, szinte észrevétlenül hagyták, hogy a kellemes délután után végre zavartalanul övék lehessen az este és az éjszaka.

-Ez jobban sikerült, mint ahogy álmodoztam róla. – sóhajtott Anna a csillagos égboltot nézve.

-Idáig. De most valami úgy tűnik, belekavar a terveimbe – mormogott Robert, mire a lány meglepve nézett rá.

-Micsoda?

-Ez… - simított végig a férfi a lány kissé libabőrös bőrén. –Ezt nem kalkuláltam bele, hogy ilyenkor már hűvösek az esték és az éjszakák, bármilyen szép napos idő volt.

-Tényleg. – borzongott meg könnyedén a lány, bár ő a maga részéről betudta volna az enyhe remegést a férfi közelségének, de most, hogy Robert felhívta a figyelmét rá, már ő is érezte, ahogy a levegő kissé nyirkosra hűl és beszivárog a vékony ruha alá. –Hát, akkor a nászéjszakánkat kénytelenek leszünk ágyban, puha párnák között, teljesen konvencionálisan eltölteni – vigyorgott a férjére, akinek felcsillant a szeme.

-Hát, talán a konvenciók ellen tehetünk valamit. … De gyere, mert a végén még megfázol! – húzta fel a lányt, aztán amikor Anna felszisszent, ahogy vékony kis cipőjében rálépett valami keményre, a férfi az ölébe kapta és úgy vitte a ház felé.

-Hát ti? – nézett rájuk csodálkozva Adél, amikor megjelentek a hallban.

-Nagyon lehűlt az idő, nem akarom, hogy megfázzon a feleségem. – csókolta meg Annát a férfi, és a szobájuk felé indult vele. Adél titokzatos kis mosollyal nézett utánuk, aztán ment, hogy intézkedjen, nyugodtan felpakolhatnak mindent a partról.

*

-Nem láttad Annát? - kapott Adél karja után Robert, aki nyitott, lobogó inggel és mezítláb bukkant fel egy fél óra elteltével. A lány már éppen indult volna a saját szállásukra, ahol a szülők és Josh már nyilván lepihentek.

-Az előbb itt vitted a karodban. Talán gondold végig, hol tetted le… nyilván ott kéne keresned. – vigyorgott rá a sógornője, de aztán az ideges szemrebbenésre komolyságot erőltetett magára. –Nem, nem láttam. De nyilván nem lógott meg a nászéjszakájáról. Biztos a fürdőszobában van.

A férfi egy elmegyógyász pillantásával mérte végig. –Sejted, hogy ott néztem meg először, már csak azért is, mert … szóval… ott már néztem. – harapta el a mondatot.

-Akkor nem lehet más, mint hogy megszöktették… - vigyorgott még mindig Adél. Délután Robert barátainak mesélt mindenfélét a hagyományos magyar lagzikról… sejthette volna, hogy ezeknek az őrülteknek pont a legvadabb dolgok ragadnak meg a fejükben. A részletekbe nem avatták be, de annyit sustorogtak összedugott fejjel, hogy nyilván megszültek egy nagy és feltehetően otromba viccet. Már amennyire az eltelt néhány órában megismerte őket, nem hagynak ki egy ilyen alkalmat, hogy meg ne szívassák a barátjukat.

-Megszöktették? Mégis ki a franc szöktette volna meg? És miért ment volna az illetővel? – nézett a lányra Robert olyan pillantással, amibe akár egy verés is belefért volna. Ajaj, akkor most neki is mesélnie kell az itteni hagyományokról, mielőtt a rendőrségre rohan ijedtében.- gondolta a lány.

-Tudod, itt egy igazi lagzin a nagy eszem-iszom után lett volna menyasszonytánc is, amikor a vendégek pénzt dobálnak egy kosárba azért, hogy egy-egy fordulóra megforgathassák az új asszonyt, aztán a végén az ifjú férj fogja a kosarat és az asszonyt is, és megszökteti a mulatságból. Én ezt meséltem el a fiúknak, de azt hiszem, a barátaid kitaláltak egy másik verziót. A szöktetés szó tetszhetett meg nekik. Lehet, hogy úgy gondolták, ha nem is gyűjtöttetek pénzt a tánccal, azért fizethetnél nekik érte, hogy visszaadják neked az asszonyt. Egy nászéjszaka végül is – azt mondják – minden pénzt megér.

-Micsoda??? – kerekedett el Robert szeme. –Azt akarod mondani, hogy a haverjaim lenyúlták a feleségem, és ha azt akarom, hogy ma éjjel az ágyamban tudhassam, akkor fizetnem kell nekik érte?

-Hát, szerintem valami ilyesmi történt, de nyilván hamarosan tudni fogod, mit találtak ki. Én a helyedben nem izgatnám magam.

-Oké, de ha tíz percen belül nem jelentkeznek, akkor utánuk megyek, mert ez nekem így elsőre túlmegy a vicces játszadozáson. Annát akarom, nem a hülyeségüket!

Adél kicsit szorongva gondolt rá, hogy úgy tűnik, a barátai nem jól mérték fel, a viccelődésben meddig mehetnek el. Anna kapcsán Robert nem ismert tréfát. Aztán megzizzent a telefon a zsebében és bocsánatkérően a férfira nézett. A hívó azonban nem az apja volt, még csak nem is Josh, hanem az a borzas srác, Marcus.

-Téged keresnek – nyújtotta a sógora felé a készüléket és a férfi némi szemforgatás kíséretében a telefon után nyúlt.

-Hova tüntettétek? - morrant bele a telefonba, aztán elképedten hallgatta a barátja útmutatásait.

*

-Azt hiszem, sikerült kiakasztani. – motyogott Marcus, ahogy kinyomta a telefont és a többiekre nézett. –Ennél már csak akkor lesz pipább, ha a számlát is megkapja – vigyorodott el, ahogy a sötét vízen a távolban ringatózó hajóra nézett. Anna nővérének meséjéből jött az ötlet, és még mielőtt mindannyian kiütötték volna magukat, sikerült is villámgyorsan megszervezni a dolgot. Ahogy a világ számtalan pontján, úgy itt is igaznak bizonyult a mondás, hogy pénzért bárkit és bármit meg lehet vásárolni, az sem gond, ha hirtelen kell cselekedni. A kényelmes vitorlást kibérelni meglepően simán ment, egy megfelelő méretű szörfdeszkát szerezni már bonyolultabb volt. A vitorlást az utasításaiknak megfelelően a parttól távol horgonyozta le a tulajdonos, aztán egy kis motorcsónakkal visszahozta őket a partra, Annát a hajón hagyva. Arról pedig Marcus gondoskodott, hogy a lány ne szökhessen meg a hajóról. Csak reménykedni mert benne, hogy az ötletnek ez a része nem volt-e csúnya melléfogás.

*

Robert hátán a finom anyag izzadt rongyként tapadt, mire futva a kikötőhöz ért. Egy narancsszínű folt ringatózott a vízen, rajta egy hosszú lapáttal. Akkor ezzel a kis lélekvesztővel kell a feleségéért mennie? A szemét meresztve felfedezte a sötét foltot a vízen, ezért aztán óvatosan a part mellé húzta a szörfdeszkát és átmászott rá. Pár pillanatig az egyensúlyát próbálgatta rajta, aztán az evezőért nyúlt és lassan a távoli hajó felé kezdett lapátolni. Szerencsére a víz sima volt, mint a tükör, így viszonylag jó tempóban haladt. A hajó mellé érve elkapta a hajó faráról lógó kötelet és hozzákötötte a deszkát, aztán felmászott a fedélzetre, ahol kísérteties csend honolt. Ezektől a hülyéktől kitelik, hogy Anna nincs is itt, ő meg lapátolhat vissza a partra. Kinyitotta a kajüt ajtaját és lemászott, aztán elkerekedett szemekkel és egyre növekvő dühvel pislogott a gyertyafényben az ágyon heverő lányra, akinek a kezeit valamelyik marha kikötötte az ágy felett futó csőhöz. 

-Szia! – súgta halkan Annának, aki egy grimasz kíséretében biccentett neki, de szólni nem tudott, mert a száját egy kendővel bekötötték. Először ezt vette le róla, aztán a csuklója felé nyúlt, de egy hirtelen ötletre megállt a mozdulat közben.

-Megijedtél? – simogatta meg a lány arcát, aki végre normálisan vehette a levegőt.

-Hát, igazából csak akkor, amikor Marcus bekötötte a számat. Még jó, hogy nem vagyok náthás, mert akkor nehezen kaptam volna levegőt, de így is nagyon kiszáradt a szám. Bár pezsgőt hagytak itt – grimaszolt. …-Tom nyitott be a szobába, hogy Te hívsz, én meg pattantam azonnal, eszembe se jutott, hogy mire készülhetnek. Aztán villámgyorsan betuszkoltak egy taxiba. Útközben elmesélték, hogy Adéltól jött az ötlet, amit nyilván egy kicsit továbbfejlesztettek, mert az kizárt, hogy a nővérem ilyet mesélt volna nekik – mozgatta meg a csuklóját, de a férje egyelőre úgy tűnt, nem vesz tudomást a szabadulási vágyáról. –Aztán egy motorcsónakkal idehoztak mindannyiunkat a hajóra, engem Marcus behozott ide, és már csak azt hallottam, hogy távolodik a csónak. Aztán csak vártam és vártam, hogy a megmentőm megérkezzen. De úgy látom, az én hercegem ki sem akar szabadítani. – húzta meg újra a kötelet.

Robert nézte, arcán a korábbi feszültség már eloszlott, helyét egy farkasvigyor vette át, ahogy a lányhoz hajolt.

-De most már nem félsz, ugye?

-Kellene? – nézett rá összehúzott szemekkel a lány, mire a férfi megcsóválta fejét.

-Tőlem? Soha!

-Akkor… most hogyan tovább? – nézett rá a lány mosolyogva, mire a férfi felállt és vetkőzni kezdett.

-Azt hiszem, a nászéjszakánkat ezen az úszó börtönön töltjük, mert az kizárt, hogy ezt a hajót én épségben a kikötőbe vigyem, főleg a sötétben; a szörfdeszkáról meg inkább ne boruljunk be mind a ketten. De talán nem is baj, itt legfeljebb a halak hallják, miféle konvenciómentes dolgokkal múlatjuk majd az időt. Első lépésként nem is olyan rossz ötlet ez a kötél. Tetszik nekem a gondolat, hogy a foglyom vagy, szépségem. – mire a mondandója végére ért, már megszabadult minden ruhájától és férfias szépségében a lány mellé mászott a keskeny franciaágyra. –Lehetne nagyobb itt a hely, de majd találékonyak leszünk – simított végig Anna testén.

-Hát, arra szükségünk is lesz, tengerészem, mert ezt a ruhát le nem húzod rólam, amíg a kezem ide van kötve. – nyögte a lány vágyódóan feszülve a férfi meleget sugárzó teste felé. 

-Ha az ember valamit annyira akar, mint én most téged, akkor mindenre talál megoldást – suttogta a férfi, miközben a vékony anyagot centről centire húzta egyre feljebb, felkorbácsolva vele mindkettőjük vágyát. Amikor már a lány fején is átbújtatta a ruhát, a drága, díszes hímzés a csuklói körül csavarodott egy csomóba gyűrve. A vékony csipke fehérnemű már nem jelentett problémát és hamarosan a lány meztelen teste derengett a gyertya rebbenő fényében.

-Csodaszép, mrs. Pattinson! – suttogta elismerően a férfi, aztán a lány lábujjaitól indulva araszolt egyre feljebb és ujjainak leheletfinom érintéseit a szája forrósága követte. Anna szinte már öntudatlanul adta át magát a kényeztetésnek és a csuklóit fogva tartó kötél szorításában vonagló testtel veszett el újra és újra az extázisban, észre sem véve, hogy közben a férfi nemcsak az érzékeit szabadította fel, hanem őt magát is. De amikor végre Robert elmerült a testében, karjaival szorosan ölelte át, és az őket körbevevő víz locsogásában elveszve sóhajtotta bele az éjszakába: szeretlek!