Ahogy a kikötő felé közelítettek, Harry jobbra mutatott,
ahol a La Lanterna, a világ legrégebbi működő világítótornya
magasodott.
-Régen csak egy kikötője volt a városnak, a Porto Vecchio, a
régi kikötő – magyarázta. Először csak tíz mólója volt, de ez kevésnek
bizonyult és szükségessé vált egy új kikötő építése is. Itt kötjük ki mi is a
hajónkat. – mutatott maga elé és bekormányozta a méltóságteljesen sikló hajót a
bójákkal kijelölt úton a stéghez.
A kikötőben elbúcsúztak egymástól. Gabriela és Vicky megköszönték
neki a fantasztikus kirándulást, a férfiak némi hátveregetéssel megölelték
egymást, aztán Harry ment, hogy a hajóval kapcsolatos ügyeit elintézze. Közben
megérkezett a taxi és ők hárman bezsúfolódtak a hátsó ülésre. Útközben
megcsodáltak a Via San Lorenzon álló székesegyházat, a Cathedrale San Lorenzot,
aztán a Le Strade Nuoven sorakozó 16. századi palotákat, végül kiszálltak a
szálloda előtt.
-Minden, amit ma még meg akarhatunk nézni, itt áll a
közelben – mutatott körbe Rowan. -A Piazza de Ferrari a modern és az ősi Genova
találkozási pontja.Északi végében a Carlo Felice Színház, azaz az Opera
magasodik, a nyugati szegletében a Palazzo Ducale, és ott van az a ház, ahol
állítólag Kolumbusz Kristóf született. – mutatta a látnivalókat a szálloda
lépcsőjéről, miután a kosarat a boy kivette a kezéből, és bevitte az épületbe.
-Nos, hölgyeim… akkor merre induljunk?
-Én vacsorázni szeretnék. – szólalt meg Vicky, mire a
felnőttek nevetésben törtek ki. A kislány étvágya szemlátomást megjavult, de
ami a legfeltűnőbb volt, hogy egész nap még csak el sem köhintette magát.
-Oké, akkor irány Don Francesco pizzériája, itt a szomszéd
utcában – ölelte át Gabriela derekát a férfi, és a kezét a gyereknek nyújtotta.
Vicky szökdécselve kapaszkodott belé.
Mire a hármas eltűnt a sarkon, Flavia
szomorú arccal lépdelt lefelé a lépcsőn. Megígérte Chantallnak, az egyik
recepciós lánynak, hogy hoz Rosanna nénikéje olívaolajából, és már hazafelé
tartott, amikor az előtérből meglátta a kis társaságot a szálloda lépcsőjén.
Pontosan látta Rowan Marshall pillantását, ahogy a vendégeire néz, a
természetességet, amivel a nő derekát ölelte, a gyengéd mozdulatot, ahogyan
csak szerető nyúl az asszonyához. És látta a gyerekarcot, amely rajongva néz
fel rá. Most már egészen biztos volt benne, hogy a főnökének mindenkinél
fontosabb ez a nő és a kisgyerek, még ha a bejelentkezéskor más nevet is írtak
a nyomtatványra. A szemei előtt egy kis család kapaszkodott össze, ő pedig
sosem lett volna képes egy ilyen kapcsolatba belepiszkítani. Az álmai apró
darabkákra törtek és fogalma sem volt, hogyan tudná valaha is összeragasztani,
ahhoz túlságosan sokat ábrándozott a férfi magas alakjáról és igéző szemeiről,
hogy egyszer majd őrá néz ilyen hihetetlenül kedvesen, mégis borzongatóan. Elgondolkodva
fordult a másik irányba, egyenesen neki egy kemény férfimellkasnak.
-Bocsánat! – dadogott önkéntelenül is angolul, mert az
idegennek szőke haja és kék szeme volt. Biztosan egy német turista, vagy talán
skandináv, futott át az agyán. A férfi ijedten kapott utána, kicsit hosszan
tartva kezei között a karcsú testet. Aztán kedvesen rámosolygott, miközben
érezhetően nehezen, de elengedte őt.
-Oh,nem, én kérek bocsánatot, amiért majdnem letapostam
ezeket az apró kis lábakat. Tudom, hogy amilyen nagy darab vagyok, egy velem
való ütközés alighanem olyan végzetes, mint a Titanic találkozása a jégheggyel.
Remélem, én nem tettem akkora kárt Önben? – bohóckodott a férfi. Flavia
önkéntelenül is elmosolyodott.
-Tudja, hogy gyönyörű mosolya van? – kérdezte halkan a
férfi. Flavia arcán a pír úgy kúszott felfelé, mint az ég alján a nap vöröse
hajnalonként. Menni akart, kikerülni a férfit, de az a kék szempár szinte
megbénította.
–Bocsánat, itt teszem magának a szépet, holott még be sem
mutatkoztam. Harold Glockhart vagyok, a barátaimnak csak Harry. Itt lakik? –
mutatott a szálloda felé, amelynek lépcsőjéről eléje lépett a lány.
-Nem, itt dolgozom. – nyelt nagyot Flavia, ahogy a férfi
éhes tekintete végigsöpört rajta. Ismerte ezt a nézést, főleg a külföldiek
engedték meg maguknak, hogy szexuális éhségüket megmutassák a tekintetükben,
bár itt északon az olasz férfiak sem sokat teketóriáztak, ha felfigyeltek rá. Mégsem
érzett most ellenkezést, inkább csak valami kába örömet, amiért ilyen hatással
volt a férfira.
-Oh, ez remek, akkor talán ismeri a barátomat, Rowan
Marshallt. Ő itt az igazgató. – folytatta a fickó, kimondva talán az egyetlen
nevet, ami visszarántotta a lányt a földre.
-Igen, ismerem, a titkárnője vagyok. – pislogott Flavia
zavartan.
-Véletlenül nem látta mostanában? Nemrég váltunk el és abban
bíztam, visszajöttek ide, mert a hajón felejtették ezt – lóbálta meg a lány
előtt Rowan mágneskártyáját, ami nyilván kieshetett a zsebéből.
-Arrafelé indultak el pár perccel ezelőtt. Azt hiszem, a
kislány pizzát szeretett volna enni és itt van közel a Don Francesco. – mutatott
a lány a sarok felé.
-Oh, ez tökéletes. Nem mutatná meg, hol? És ha van kedve,
szívesen meghívnám vacsorára, amiért ilyen kedvesen útba igazított. –
villantotta meg ellenállhatatlan mosolyát a férfi. Flavia pedig nagyot nyelve
bólintott. Csábító volt a gondolat, egy kicsit udvaroltatni magának ezzel a
szőke óriással, és ha Rowan Marshall is ott lesz a közelben, akkor nagy baja
nem is lehet ebből a találkozásból.
*
-Én még mindig alig bírok enni – nyögött fel Gabriela, ahogy
a lányát és Rowant nézte, akik egy méretes pizzán osztoztak. –De egy kávét
szívesen innék – nézett segélykérőn a férfira, aki máris magához intette a
pincért és kért egy kapucsínót, aztán pergő szavakkal még magyarázott valamit,
-Süteményt nem kérek! – tiltakozott Gabriela, ahogy a szózuhatagból
kivette a mandorla (mandula) szót.
-Ez nem kifejezetten sütemény, csak pár apró falatka,
kifejezetten kávéhoz, bár sokan még a tiramisut is ezzel készítik. Ha megkóstolód, majd rájössz, hogy
miért. – kacsintott rá a férfi és nevetve nézte, ahogy a nő és Vicky is
bizalmatlanul méregetik az apró száraz süteményfalatokat, amit a pincér egy kis
tányérkán letett eléjük.
-Ez a Cantucci d’Abruzzo alla mandorla. – mondta a férfi és
elnevette magát, ahogy Vicky beleharapva elfintorodott. –Ez kemény!
-Prego! – szólt a picérlány után és kért még egy kis kakaót
is. Amikor meghozták, felemelt egy kis süteményt és Gabriela kávéjába mártotta.
Aztán a nő ajkához érintette, aki a meghitt mozdulattól megbűvölve kóstolt bele
a süteménybe, amely most puhán, a kávétól átitatva omlott el a nyelvén.
-Ez isteni! – sóhajtott csodálkozva és máris felkapta a
következő kis száraz szeletkét. Vicky az anyját utánozva a kakaójába mártotta
bele, aztán óvatosan ismerkedve, majd mind lelkesebben szopogatta ő is a
magáét. –Ez tényleg finom! – csillogott a szeme, de ezt a felnőttek nem is
látták, mert elmerültek egymás érzéki etetésében. A Cantucci d’Abruzzo alla
mandorla a gasztronómiai élvezet mellett kávézás ürügyén sosem sejtett erotikus
gondolatokat indított útjára.
-Bocsánat, zavarhatunk!? – szólalt meg mellettük egy vidám,
ingerkedő hang, mire mindketten úgy zuhantak vissza a földre képzelgéseik
mennyországából, hogy szinte hallani vélték a puffanást. Ez utóbbiról később
kiderült, valóságos hang volt, amikor az egyik francia vendég kis ölebe
elrántotta a fogast, amelyhez a pórázát kikötötték és az hangos puffanással
vágódott el két asztal között. De akkor ők ketten egyelőre még annak örültek,
hogy egyáltalán képesek voltak kiszakadni a varázslatból és az újonnan
érkezettekre koncentrálni.
-Flavia! – hörrent fel Rowan, ahogy a titkárnőjét meglátta
és összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a lány Harry takarásában pirulva
ácsorog. –Harry! Mit kerestek ti itt… együtt? – tette fel végül a kérdést,
amitől az olasz lány még jobban elpirult.
-A szálloda előtt futottunk össze, és a gyönyörű Flavia volt
olyan kedves és megmutatta, hogy szerinte hova mehettetek. Ezt ugyanis a hajón
felejtetted, és mégiscsak kínos lett volna, ha a szálloda igazgatójának a saját
ajtaját kell feltörnie, ha a szobájába akar jutni. – lóbálta meg barátja arca
előtt a mágneskártyát a férfi.
-Van másik – vont vállat Rowan és nem kötötte a barátja
orrára, hogy egyébként is Gabriela szobáján keresztül szándékozott a sajátjába
bejutni.
-Hát, mindegy, én jó voltam hozzád, úgyhogy akár meg is
hívhatsz minket egy pizzára – húzta ki az egyik széket Harry és a tétován
ácsorgó lány felé mosolygott: -Foglaljon helyet!
-Nem akarok zavarni! – toporgott Flavia, de Rowan felállt.
-Szó sincs róla, nem zavarnak. Foglaljanak csak helyet! … -
aztán Harryhoz fordulva halkan, hogy csak ő hallja, megjegyezte: –Elég hülye
helyzetbe hozol már megint. Itt magázódok a titkárnőmmel, mintha hivatalos
dolgunk lenne, de hogy lehet együtt pizzázni ilyen mereven? Ugyanakkor a
szállodában nézne ki furcsán, ha tegeződnénk.
-Volt már ilyen – vont vállat a barátja és a szeme
Gabrielára villant.
-Az más! – horkant fel Rowan, aztán egy mosolyt erőltetett az
arcára és a nők felé fordult.
-Gaby, a hölgy az asszisztensem, Flavia Bertucci… Flavia, ő
Gabriela Harmon és a kislánya, Vicky.
Gabriela barátságosan biccentve köszöntötte a szépséges
olasz lányt, miközben felmérte a figyelemre méltó külsejét. A megjelenése
egyszerre volt kihívó és ártatlan. Félelmetes és ellenállhatatlan keverék,
amire a férfiak garantáltan ráharapnak. Vajon Rowant nem kísértette meg egy
könnyed kaland lehetősége ezzel a gyönyörű, fiatal lánnyal? Merthogy Harry első
látásra szerelmes lett, ez nagyjából látszott is a férfin. Úgy nézte a szende
olasz leányzót, mintha jelenést látna, a lány zavartan üldögélt, Rowan kínosan
hallgatott, ő mit is mondhatott volna, ami nem hat kínosan, Vicky pedig
malackodva szopogatta a maradék süteményeket; és ettől az összképtől az egész
asztaltársaság egyre inkább kezdett bohózatba illő kis csoportnak tűnni. Egyetlen
aprócska bökkenő volt az egészben, amit az agya nem tudott hova tenni… ahogy
Rowan bemutatta őket. … ő Gabriela és a
kislánya, Vicky … a kicsodáim, micsodáim… ezt valahogy nem tette világossá
a titkárnője előtt, és Gabrielának ez határozottan rosszul esett. De hát mégis
mit várt? Mit mondhatott volna a férfi? A barátnőm? A szerelmem? Ő vajon, hogy
mutatná be Rowant hasonló helyzetben? Az egyik minősítés túl keveset, a másik
talán túl sokat árul el a kapcsolatukról.
-Gaby! Indulhatunk? – ért a combjához a férfi keze, hogy
felhívja magára a figyelmet, és ő hirtelen azt sem tudta, mit kellene erre
válaszolnia. Aztán Vicky oldotta meg a problémáját, ahogy a fülébe súgott:
-Pisilni kel!
-Bocsánat, előbb ki kell menjünk a mosdóba! – mosolygott az
asztal körül ülőkre és fenekének izgató ringásával kinavigálta a lányát a szűk
helyen. Rowan aprót sóhajtott,ahogy elkapta róla a tekintetét és a többiekhez
fordult.
-Aranyos kislány. – szólalt meg Flavia.
-Igen, az.- bólintott rá Rowan, de a lány hiába várta, nem
fűzött hozzá további információt.
-Nem Rowan gyereke, de a kislány legalább annyira szereti,
mintha az édesapja lenne. Nem is csoda. Ha látná, milyen jól tud bánni a
gyerekekkel! – kotyogott kéretlenül Harry, de legalább választ adva a lány ki
nem mondott kérdésére. Flavia egy halvány mosollyal csak annyit válaszolt:
-Oh, abban egészen biztos vagyok. – merengett el egy
pillanatra, aztán elpirulva lehajtotta a fejét. Harry mélyet sóhajtott, ahogy a megvilágosodás
utolérte. Ez a lány bele van esve a barátjába! Ő meg azt hitte, hogy … de hát nyilván Flavia
csak a lehetőséget ragadta meg, hogy láthatja Rowant, nem őmiatta jött el
vacsorázni. Vajon volt is köztük valami? – futott át rajta a gondolat és
megmagyarázhatatlan módon tiltakozott is ellene azonnal. Oké, Rowan nem az a
rárepülős típus, és hát fontos neki Gabriela, de itt volt hetekig magányosan,
őrlődve… ki tudja, talán ez a barna hajú déli szépség vigasztalta. …Kedvetlenül
forgatta az étlapot a kezében, hirtelen az étvágya is elmúlt.
-Éhes? Enne valamit? – nyújtotta a lány felé a kis
brossúrát, mire az megrázta a fejét.
-Nem igazán, talán csak egy kávét innék.
-Rendben, akkor két kávét kérünk! – szólt oda a pincérnek
Harry. Közben Gabriela és a kislány már visszafelé igyekeztek az asztalok között.
-Akkor … indulunk? – nézett a nő Rowanra, aki felállt és a barátjára
nézett.
-Kösz a kártyát, akkor mi most megyünk, Vickynek hosszú volt
ez a nap, ideje ágyba dugni. – és minden erejével próbált nem reagálni Harry
gúnyos tekintetére, amiből világosan kiolvasható volt: Barátocskám, te valaki mást akarsz sürgősen ágyba dugni. Még egy mosolyt is ki tudott csikarni magából:
-Holnap még biztosan találkozunk a reptéren, de tudod, ha itt jársz,
feltétlenül ugorj be!...és Flavia, a hétfői viszontlátásra! – búcsúzott tőlük.
Gabriela pedig Vicky vékony kis vállába kapaszkodva mosolygott az asztalnál
ülőkre.
-Örülök, hogy találkoztunk, Flavia! Viszontlátásra! …Harry! Csodás
nap volt, nem tudom neked eléggé meghálálni. Melyik géppel jössz vissza
Londonba? Mi ebéd után indulunk.
-Akkor azt hiszem, a reptéren megint összefutunk. –
mosolygott rá a férfi, s ők végül túl esve a búcsúzkodáson, kifelé indultak.
5 megjegyzés:
Ezek a futkosó gondolatok?! :P ;)
Lehet nekik kellemetlen volt, de én jól mulattam ;)
K&P
Magam előtt láttam az asztaltársaságot, ahol egyik erre, másik arra néz, Vicky meg csak tömi magába az édességet. :D Hmmmm.
Jaj, Gabriela már megint kombinál. És most jobb lenne, ha előbb gondolkodna mint beszélne. :)
És még a nők pletykásak! :D Hah!
A továbbiakban is szívesen olvasnám a Flavia-Harry szálat, néhanapján. Azért Harry hogy levette a szitut. Kíváncsi vagyok, hogyan tovább. :D Pussz, Porcica
A bohózatba illő asztaltársaság nagyon vicces volt. XDDD
Flaviát meg tudom érteni, nehéz lesz a reménytelen szerelem után továbblépni, de biztos lesz rá jelentkező, aki segítsen. ;)
Az ágyba...dugni mondatocskát meg majd valahogy megbosszulom rajtad, valahol máshol, egy váratlan pillanatban, ahogy szoktam! ;)
XDDDDD *sátáni kacaj
Élveztem... mondanom sem kell! :P
Hehe jókat kuncorásztam magamba. :))
Harry-Flavia? Jó páros lehet, bár gondolom Harrynek nem lesz könnyű dolga. XDD
Tetszett, élveztem, köszönöm.
pusza
Így van ez, ha nagy szellemek találkoznak.... XD
Ha már ennyit beszéltél arról a finomságról, a legkevesebb az, hogy nekünk is hozol a legközelebbi bulira... Előre is köszönöm, és nem fogadom el a nálunk nem kapható szöveget!Ügyes vagy te Juci, megoldod! <3
Megjegyzés küldése