Szürkeszem 38.

Ahogy a kikötő felé közelítettek, Harry jobbra mutatott, ahol a La Lanterna, a világ legrégebbi működő világítótornya

magasodott.

-Régen csak egy kikötője volt a városnak, a Porto Vecchio, a régi kikötő – magyarázta. Először csak tíz mólója volt, de ez kevésnek bizonyult és szükségessé vált egy új kikötő építése is. Itt kötjük ki mi is a hajónkat. – mutatott maga elé és bekormányozta a méltóságteljesen sikló hajót a bójákkal kijelölt úton a stéghez.

A kikötőben elbúcsúztak egymástól. Gabriela és Vicky megköszönték neki a fantasztikus kirándulást, a férfiak némi hátveregetéssel megölelték egymást, aztán Harry ment, hogy a hajóval kapcsolatos ügyeit elintézze. Közben megérkezett a taxi és ők hárman bezsúfolódtak a hátsó ülésre. Útközben megcsodáltak a Via San Lorenzon álló székesegyházat, a Cathedrale San Lorenzot, aztán a Le Strade Nuoven sorakozó 16. századi palotákat, végül kiszálltak a szálloda előtt. 

-Minden, amit ma még meg akarhatunk nézni, itt áll a közelben – mutatott körbe Rowan. -A Piazza de Ferrari a modern és az ősi Genova találkozási pontja.Északi végében a Carlo Felice Színház, azaz az Opera magasodik, a nyugati szegletében a Palazzo Ducale, és ott van az a ház, ahol állítólag Kolumbusz Kristóf született. – mutatta a látnivalókat a szálloda lépcsőjéről, miután a kosarat a boy kivette a kezéből, és bevitte az épületbe. -Nos, hölgyeim… akkor merre induljunk?

-Én vacsorázni szeretnék. – szólalt meg Vicky, mire a felnőttek nevetésben törtek ki. A kislány étvágya szemlátomást megjavult, de ami a legfeltűnőbb volt, hogy egész nap még csak el sem köhintette magát.

-Oké, akkor irány Don Francesco pizzériája, itt a szomszéd utcában – ölelte át Gabriela derekát a férfi, és a kezét a gyereknek nyújtotta. Vicky szökdécselve kapaszkodott belé. 

Mire a hármas eltűnt a sarkon, Flavia szomorú arccal lépdelt lefelé a lépcsőn. Megígérte Chantallnak, az egyik recepciós lánynak, hogy hoz Rosanna nénikéje olívaolajából, és már hazafelé tartott, amikor az előtérből meglátta a kis társaságot a szálloda lépcsőjén. Pontosan látta Rowan Marshall pillantását, ahogy a vendégeire néz, a természetességet, amivel a nő derekát ölelte, a gyengéd mozdulatot, ahogyan csak szerető nyúl az asszonyához. És látta a gyerekarcot, amely rajongva néz fel rá. Most már egészen biztos volt benne, hogy a főnökének mindenkinél fontosabb ez a nő és a kisgyerek, még ha a bejelentkezéskor más nevet is írtak a nyomtatványra. A szemei előtt egy kis család kapaszkodott össze, ő pedig sosem lett volna képes egy ilyen kapcsolatba belepiszkítani. Az álmai apró darabkákra törtek és fogalma sem volt, hogyan tudná valaha is összeragasztani, ahhoz túlságosan sokat ábrándozott a férfi magas alakjáról és igéző szemeiről, hogy egyszer majd őrá néz ilyen hihetetlenül kedvesen, mégis borzongatóan. Elgondolkodva fordult a másik irányba, egyenesen neki egy kemény férfimellkasnak. 

-Bocsánat! – dadogott önkéntelenül is angolul, mert az idegennek szőke haja és kék szeme volt. Biztosan egy német turista, vagy talán skandináv, futott át az agyán. A férfi ijedten kapott utána, kicsit hosszan tartva kezei között a karcsú testet. Aztán kedvesen rámosolygott, miközben érezhetően nehezen, de elengedte őt.

-Oh,nem, én kérek bocsánatot, amiért majdnem letapostam ezeket az apró kis lábakat. Tudom, hogy amilyen nagy darab vagyok, egy velem való ütközés alighanem olyan végzetes, mint a Titanic találkozása a jégheggyel. Remélem, én nem tettem akkora kárt Önben? – bohóckodott a férfi. Flavia önkéntelenül is elmosolyodott.

-Tudja, hogy gyönyörű mosolya van? – kérdezte halkan a férfi. Flavia arcán a pír úgy kúszott felfelé, mint az ég alján a nap vöröse hajnalonként. Menni akart, kikerülni a férfit, de az a kék szempár szinte megbénította.

–Bocsánat, itt teszem magának a szépet, holott még be sem mutatkoztam. Harold Glockhart vagyok, a barátaimnak csak Harry. Itt lakik? – mutatott a szálloda felé, amelynek lépcsőjéről eléje lépett a lány.

-Nem, itt dolgozom. – nyelt nagyot Flavia, ahogy a férfi éhes tekintete végigsöpört rajta. Ismerte ezt a nézést, főleg a külföldiek engedték meg maguknak, hogy szexuális éhségüket megmutassák a tekintetükben, bár itt északon az olasz férfiak sem sokat teketóriáztak, ha felfigyeltek rá. Mégsem érzett most ellenkezést, inkább csak valami kába örömet, amiért ilyen hatással volt a férfira.

-Oh, ez remek, akkor talán ismeri a barátomat, Rowan Marshallt. Ő itt az igazgató. – folytatta a fickó, kimondva talán az egyetlen nevet, ami visszarántotta a lányt a földre.

-Igen, ismerem, a titkárnője vagyok. – pislogott Flavia zavartan.

-Véletlenül nem látta mostanában? Nemrég váltunk el és abban bíztam, visszajöttek ide, mert a hajón felejtették ezt – lóbálta meg a lány előtt Rowan mágneskártyáját, ami nyilván kieshetett a zsebéből.

-Arrafelé indultak el pár perccel ezelőtt. Azt hiszem, a kislány pizzát szeretett volna enni és itt van közel a Don Francesco. – mutatott a lány a sarok felé.

-Oh, ez tökéletes. Nem mutatná meg, hol? És ha van kedve, szívesen meghívnám vacsorára, amiért ilyen kedvesen útba igazított. – villantotta meg ellenállhatatlan mosolyát a férfi. Flavia pedig nagyot nyelve bólintott. Csábító volt a gondolat, egy kicsit udvaroltatni magának ezzel a szőke óriással, és ha Rowan Marshall is ott lesz a közelben, akkor nagy baja nem is lehet ebből a találkozásból.

*

-Én még mindig alig bírok enni – nyögött fel Gabriela, ahogy a lányát és Rowant nézte, akik egy méretes pizzán osztoztak. –De egy kávét szívesen innék – nézett segélykérőn a férfira, aki máris magához intette a pincért és kért egy kapucsínót, aztán pergő szavakkal még magyarázott valamit,

-Süteményt nem kérek! – tiltakozott Gabriela, ahogy a szózuhatagból kivette a mandorla (mandula) szót.

-Ez nem kifejezetten sütemény, csak pár apró falatka, kifejezetten kávéhoz, bár sokan még a tiramisut is ezzel  készítik. Ha megkóstolód, majd rájössz, hogy miért. – kacsintott rá a férfi és nevetve nézte, ahogy a nő és Vicky is bizalmatlanul méregetik az apró száraz süteményfalatokat, amit a pincér egy kis tányérkán letett eléjük.

-Ez a Cantucci d’Abruzzo alla mandorla. – mondta a férfi és elnevette magát, ahogy Vicky beleharapva elfintorodott. –Ez kemény!

-Prego! – szólt a picérlány után és kért még egy kis kakaót is. Amikor meghozták, felemelt egy kis süteményt és Gabriela kávéjába mártotta. Aztán a nő ajkához érintette, aki a meghitt mozdulattól megbűvölve kóstolt bele a süteménybe, amely most puhán, a kávétól átitatva omlott el a nyelvén.

-Ez isteni! – sóhajtott csodálkozva és máris felkapta a következő kis száraz szeletkét. Vicky az anyját utánozva a kakaójába mártotta bele, aztán óvatosan ismerkedve, majd mind lelkesebben szopogatta ő is a magáét. –Ez tényleg finom! – csillogott a szeme, de ezt a felnőttek nem is látták, mert elmerültek egymás érzéki etetésében. A Cantucci d’Abruzzo alla mandorla a gasztronómiai élvezet mellett kávézás ürügyén sosem sejtett erotikus gondolatokat indított útjára.

-Bocsánat, zavarhatunk!? – szólalt meg mellettük egy vidám, ingerkedő hang, mire mindketten úgy zuhantak vissza a földre képzelgéseik mennyországából, hogy szinte hallani vélték a puffanást. Ez utóbbiról később kiderült, valóságos hang volt, amikor az egyik francia vendég kis ölebe elrántotta a fogast, amelyhez a pórázát kikötötték és az hangos puffanással vágódott el két asztal között. De akkor ők ketten egyelőre még annak örültek, hogy egyáltalán képesek voltak kiszakadni a varázslatból és az újonnan érkezettekre koncentrálni.

-Flavia! – hörrent fel Rowan, ahogy a titkárnőjét meglátta és összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a lány Harry takarásában pirulva ácsorog. –Harry! Mit kerestek ti itt… együtt? – tette fel végül a kérdést, amitől az olasz lány még jobban elpirult.

-A szálloda előtt futottunk össze, és a gyönyörű Flavia volt olyan kedves és megmutatta, hogy szerinte hova mehettetek. Ezt ugyanis a hajón felejtetted, és mégiscsak kínos lett volna, ha a szálloda igazgatójának a saját ajtaját kell feltörnie, ha a szobájába akar jutni. – lóbálta meg barátja arca előtt a mágneskártyát a férfi.

-Van másik – vont vállat Rowan és nem kötötte a barátja orrára, hogy egyébként is Gabriela szobáján keresztül szándékozott a sajátjába bejutni. 

-Hát, mindegy, én jó voltam hozzád, úgyhogy akár meg is hívhatsz minket egy pizzára – húzta ki az egyik széket Harry és a tétován ácsorgó lány felé mosolygott: -Foglaljon helyet!

-Nem akarok zavarni! – toporgott Flavia, de Rowan felállt.

-Szó sincs róla, nem zavarnak. Foglaljanak csak helyet! … - aztán Harryhoz fordulva halkan, hogy csak ő hallja, megjegyezte: –Elég hülye helyzetbe hozol már megint. Itt magázódok a titkárnőmmel, mintha hivatalos dolgunk lenne, de hogy lehet együtt pizzázni ilyen mereven? Ugyanakkor a szállodában nézne ki furcsán, ha tegeződnénk.

-Volt már ilyen – vont vállat a barátja és a szeme Gabrielára villant.

-Az más! – horkant fel Rowan, aztán egy mosolyt erőltetett az arcára és a nők felé fordult.

-Gaby, a hölgy az asszisztensem, Flavia Bertucci… Flavia, ő Gabriela Harmon és a kislánya, Vicky. 

Gabriela barátságosan biccentve köszöntötte a szépséges olasz lányt, miközben felmérte a figyelemre méltó külsejét. A megjelenése egyszerre volt kihívó és ártatlan. Félelmetes és ellenállhatatlan keverék, amire a férfiak garantáltan ráharapnak. Vajon Rowant nem kísértette meg egy könnyed kaland lehetősége ezzel a gyönyörű, fiatal lánnyal? Merthogy Harry első látásra szerelmes lett, ez nagyjából látszott is a férfin. Úgy nézte a szende olasz leányzót, mintha jelenést látna, a lány zavartan üldögélt, Rowan kínosan hallgatott, ő mit is mondhatott volna, ami nem hat kínosan, Vicky pedig malackodva szopogatta a maradék süteményeket; és ettől az összképtől az egész asztaltársaság egyre inkább kezdett bohózatba illő kis csoportnak tűnni. Egyetlen aprócska bökkenő volt az egészben, amit az agya nem tudott hova tenni… ahogy Rowan bemutatta őket. … ő Gabriela és a kislánya, Vicky … a kicsodáim, micsodáim… ezt valahogy nem tette világossá a titkárnője előtt, és Gabrielának ez határozottan rosszul esett. De hát mégis mit várt? Mit mondhatott volna a férfi? A barátnőm? A szerelmem? Ő vajon, hogy mutatná be Rowant hasonló helyzetben? Az egyik minősítés túl keveset, a másik talán túl sokat árul el a kapcsolatukról.

-Gaby! Indulhatunk? – ért a combjához a férfi keze, hogy felhívja magára a figyelmet, és ő hirtelen azt sem tudta, mit kellene erre válaszolnia. Aztán Vicky oldotta meg a problémáját, ahogy a fülébe súgott: -Pisilni kel!

-Bocsánat, előbb ki kell menjünk a mosdóba! – mosolygott az asztal körül ülőkre és fenekének izgató ringásával kinavigálta a lányát a szűk helyen. Rowan aprót sóhajtott,ahogy elkapta róla a tekintetét és a többiekhez fordult.

-Aranyos kislány. – szólalt meg Flavia.

-Igen, az.- bólintott rá Rowan, de a lány hiába várta, nem fűzött hozzá további információt.

-Nem Rowan gyereke, de a kislány legalább annyira szereti, mintha az édesapja lenne. Nem is csoda. Ha látná, milyen jól tud bánni a gyerekekkel! – kotyogott kéretlenül Harry, de legalább választ adva a lány ki nem mondott kérdésére. Flavia egy halvány mosollyal csak annyit válaszolt:

-Oh, abban egészen biztos vagyok. – merengett el egy pillanatra, aztán elpirulva lehajtotta a fejét. Harry  mélyet sóhajtott, ahogy a megvilágosodás utolérte. Ez a lány bele van esve a barátjába!  Ő meg azt hitte, hogy … de hát nyilván Flavia csak a lehetőséget ragadta meg, hogy láthatja Rowant, nem őmiatta jött el vacsorázni. Vajon volt is köztük valami? – futott át rajta a gondolat és megmagyarázhatatlan módon tiltakozott is ellene azonnal. Oké, Rowan nem az a rárepülős típus, és hát fontos neki Gabriela, de itt volt hetekig magányosan, őrlődve… ki tudja, talán ez a barna hajú déli szépség vigasztalta. …Kedvetlenül forgatta az étlapot a kezében, hirtelen az étvágya is elmúlt. 

-Éhes? Enne valamit? – nyújtotta a lány felé a kis brossúrát, mire az megrázta a fejét.

-Nem igazán, talán csak egy kávét innék.

-Rendben, akkor két kávét kérünk! – szólt oda a pincérnek Harry. Közben Gabriela és a kislány már visszafelé igyekeztek az asztalok között.

-Akkor … indulunk? – nézett  a nő Rowanra, aki felállt és a barátjára nézett.

-Kösz a kártyát, akkor mi most megyünk, Vickynek hosszú volt ez a nap, ideje ágyba dugni. – és minden erejével próbált nem reagálni Harry gúnyos tekintetére, amiből világosan kiolvasható volt: Barátocskám, te valaki mást akarsz sürgősen ágyba dugni.  Még egy mosolyt is ki tudott csikarni magából: -Holnap még biztosan találkozunk a reptéren, de tudod, ha itt jársz, feltétlenül ugorj be!...és Flavia, a hétfői viszontlátásra! – búcsúzott tőlük. Gabriela pedig Vicky vékony kis vállába kapaszkodva mosolygott az asztalnál ülőkre.

-Örülök, hogy találkoztunk, Flavia! Viszontlátásra! …Harry! Csodás nap volt, nem tudom neked eléggé meghálálni. Melyik géppel jössz vissza Londonba? Mi ebéd után indulunk.

-Akkor azt hiszem, a reptéren megint összefutunk. – mosolygott rá a férfi, s ők végül túl esve a búcsúzkodáson, kifelé indultak.