Vigyázok rád 6.

Kate a menekülést választotta. A kesztyűjét gyűrögetve várta, hogy a taxi megérkezzen a szálloda elé, Robert mellette feszengett. Már nem volt mit mondaniuk egymásnak. Legalábbis, ha nem akartak fájdalmas, csalódott, vagy éppenséggel gőgös, sértődött vonásokat látni a másik  arcán. Nem beszéltek meg másnapra semmit. A férfi elutazik, neki pedig még dolga lesz a városban. Ennyit tudtak egymás programjáról. Meg sem kísérelték megtalálni benne a maguk helyét. Találkoztak, megismerkedtek, ennyi történt. Ahogy a férfi rácsapta a kocsiajtót, Kate igyekezett mereven előre nézni, de szerencsétlenségére az út úgy fordult, hogy látnia kellett, ahogy a férfi hosszú léptekkel visszasiet a szállodába, utána sem nézve a taxinak. Mélyeket lélegzett és lassan kezdett megnyugodni, bár a csomó a gyomrában még ült, mint egy lomha kő.

Amikor Robert fizetett, utána arra számított, hogy kedélyesen búcsút vesznek egymástól, talán még megbeszélik a londoni találkozó részleteit, esetleg holnapra még valami programot, de a férfi csak rárakta a kezét az övére. Meleg tenyere beborította a lány kezét, amely idegesen megrebbent alatta. Annyira csak a furcsa érzésre koncentrált, amely megborzongatta a bensőjét, hogy nem is gondolt rá, ez a meghitt mozdulat vajon minek az előfutára lehet. 

-Nos, döntöttél? – nézett a szemébe a férfi. A pillantásában nem volt semmi hipnotikus, rábeszélő, ami figyelmeztethette volna a közelgő katasztrófára. Nem. Úgy nézett rá, mint aki egy korábbi kérdésre vár választ, de a lány nem emlékezett, mi lehet az. Értetlenül összevonta a szemöldökét.

-Mivel kapcsolatban?

­-Feljössz?

Az egyszerű kérdést hallva Kate-ben bent szorult a levegő. Jaj, istenem! Robert egész nap erre a kérdésre készült? Azért volt látszólag figyelmes hallgatója, mert közben azon törte a fejét, hogy hogyan csomagolja be ezt az invitálást? Nos, akkor még agyalhatott volna rajta egy kicsit. Vagy talán nem is stílusa körülményeskedni? Csak félreértésekhez vezet, ha valaki túl finomkodó. Így kell ezt! Egyenesen bele a másik arcába, áttolni rá a döntés felelősségét és súlyát.

-Komolyan kérdezed? – pislogott idegesen a lány. Naná, hogy komolyan kérdezi. Még a szeme színe is megváltozott. Eddig a szürke világosnak hatott, mostanra olyan volt, mint a sötéten gomolygó füst az alkonyatban. 

Robert nem válaszolt a kérdésre, és a némasága maga volt a válasz. Csak ült és őt nézte, így aztán Kate megrázta a fejét.

-Nem tehetem.

-Rendben! Egy próbálkozást megért. – bólintott a férfi mosolytalanul, és Kate ezt a kijelentést most határozottan bántónak érezte. Legalább egy miért?-et tett volna fel cserébe. Hát, annyit nem ért neki az egész, hogy egy kicsit győzködje? Valamiért biztos volt benne, hogy Robert nem fog összeomlani az elutasítástól. Önmagában már korántsem volt ennyire biztos. Felállt és a kabátjáért nyúlt, de a férfi megelőzte és előzékenyen tartotta, hogy beledughassa a karjait. Mire kiértek az épületből a taxi már ott állt járó motorral a főbejárat előtt.

-Akkor Londonban. – motyogta Kate.

-Oké! Aludj jól! – mondta a férfi, aztán rácsukta az ajtót és a kocsi elindult. 

A taxiban aztán azonnal agyalni kezdett a történteken. Egyrészt ez a búcsúzkodás… olyan volt, mint valami rejtett gúnyolódás. Aludj jól! Nahiszen! Ezek után? Tulajdonképpen abban sem volt biztos, hogy jól döntött. Nem értette magát. Hazudna, ha azt mondaná, hogy nem érintette meg az érzékeit a férfi, miért ne érezhette volna jól magát egy éjszakára? A világban nők milliói ölnének egy ilyen lehetőségért, amit ő játszva engedett ki a kezei közül. És miért? Robert biztosan nem mondta volna el soha senkinek. És az apja sem tudta volna meg, még talán azt sem, hogy egyáltalán találkoztak. Nem áltatta magát azzal, hogy egy hosszú kapcsolat első lépése lehetett volna ez az éjszaka, de végül is, ha már álmodozik, még az is lehetett volna, hiszen olyan jól megértették egymást.

És mi van a szerelemmel? – tette fel magának a kérdést, ami ezidáig irányította a párkapcsolatokban. A kívánás már majdnem az… egy kis barátsággal megfűszerezve pedig talán még több is – győzködte önmagát, miközben látta, hogy megérkezett. Hirtelen elhatározással döntött, éppen itt az ideje, hogy megengedjen magának egy vad kalandot, és akkor nem kell úgy élnie tovább, hogy azon agyaljon, mi lett volna, ha…  Előrenyúlt a sofőrhöz és megkopogtatta a vállát:

-Bocsánat! Ott felejtettem valamit. Menjünk vissza! 

A sofőr vállat vont. Neki aztán édes mindegy, merre furikázik az éjszakában. Lassan besorolt újra a forgalomba és egy cseppet sem siettetve a dolgot átvágott újra a folyón átívelő hídon, hogy felkaptasson a Várba vezető kanyargós úton.  

A recepciós éppen a monitoron figyelt valamit, de nem is volt szüksége a segítségére, tudta, hogy Robert az 313-as szobában lakik. Felment a lifttel és aztán kicsit elbizonytalanodva, egyre lassuló léptekkel megindult a férfi szobája felé. Csizmasarka kopogását elnyelte a puha szőnyeg, ő pedig mély levegőt vett, hogy izgatottan dörömbölő szívverését lecsillapítsa. Amikor már úgy érezte, kap annyi levegőt, hogy mondani is képes legyen valamit, halkan bekopogott. Nem érkezett válasz, ezért tett még egy kísérletet. Semmi. Talán fel sem jött. Talán még ott ücsörög a bárban. Talán elment sétálni, hogy kiszellőztesse a fejét. Neki is ezt kellett volna tennie, ahelyett, hogy itt ácsorog egy csukott ajtó előtt, mint egy kislány, aki szeretné is meglesni a Mikulást, de tart is a vele való találkozástól. Megrettenve meggondolatlan bátorságától tétován elindult a lift felé, ám ebben a pillanatban kinyílt mögötte az ajtó és ott állt mezítláb, egy szál farmerben a férfi, pontosan úgy, mint akit az ágyból ugrasztottak ki éppen. A lányt meglátva, arcán meglepett csodálkozással mélyet sóhajtott, hangja pedig olyan mély volt, mintha az elválásuk óta berekedt volna.

-Hát te?

Kate ennél azért nagyobb lelkesedésre számított. Most egy kicsit olyan volt a helyzet, mintha Robert tulajdonképpen nem is akarta volna az ágyába csábítani, csak ő tukmálja rá magát. Zavarában érezte, ahogy a pír elönti az arcát és a nyakán át kúszik lefelé. Karjai a puha kasmír pulóverben libabőrösek lettek az izgalomtól. Nagyot nyelt és megpróbálta érthetően kifejezni magát, …és lehetőség szerint a legkevésbé megalázkodni.

-Lehet, hogy igazad volt azzal a kapitulációval kapcsolatban. – motyogta, és magában azért rimánkodott, hogy Robert könyörüljön már meg rajta és rántsa be a szobába, aztán feledtessen el vele minden okoskodást és észérvet. Csókolja meg és segítsen, hogy maga mögött hagyja a gátlásait! De a férfi nem hátrált be a szobába őt hívogatva, nem nyúlt a keze után, hogy magához rántsa, sőt… nem törődve hiányos ruházatával, kilépett a folyosóra és behúzta maga mögött az ajtót. …Jézusom, ő itt valamit nagyon félreértett! – nézte Kate a szája szélét harapdálva, ahogy Robert kínosan feszengve kereste a szavakat:

-Nézd, sajnálom, most nem jó … szóval … arról volt szó, hogy Londonban találkozunk, nem?

Mielőtt egyáltalán végiggondolhatta volna, hogy most miért nem jó, ha fél órával ezelőtt jó lett volna, odabentről halk zeneszó hallatszott, ahogy az ajtó kitárult és a férfi mögött egy fiatal nő bukkant fel. Kate a döbbenettől némán nézte, aztán már csak egy csöppnyi önuralomért rimánkodott az égiekhez. Már éppen eléggé lejáratta magát, legalább most ne omoljon össze! Honnan kerített Robert ilyen gyorsan egy nőt? Mert ez itt aligha egy szerencsés rajongó, aki autogramot kért tőle, aztán kicsivel többet kapott. Nem, ez a nő sokkal inkább úgy festett, mint egy profi. Csinos, fiatal és szolgálatkész, egy hivatásos. Nyilván nem kellett a férfinak messzire mennie, hogy rátaláljon, hiszen ezekben a szállodákban ezeknek a lányoknak a szolgáltatása úgyszólván a csomag részét képezte, persze némi készpénz ellenében. Mindenesetre a tény, hogy a távozása után alig fél órával Robert már ennek a ribancnak vetkőzött le, felért egy kemény gyomrossal. Abba pedig végképp nem akart belegondolni, hogy ha ő itt maradt volna, akkor ő is ezt a személytelen szerepet kapta volna?

-Bocsáss meg, nem kellett volna idejönnöm! Hiba volt. Szia! – dadogta, aztán sietve hátat fordított és szinte menekült a lift felé. Robert nem futott utána, csak állt az ajtaja előtt és a hajába túrt. 

-Bassza meg! – hallotta még a férfi ingerült hangját és ahogy tenyerével a falra csap, amint a fülke ajtaja lassan becsukódott előtte. Csak akkor mert felnézni és a résen át még éppen elkapta a pillanatot, ahogy az a vékony női kéz kinyúl a szobából és a farmer korcába akaszkodva behúzza a dühösen álló férfit a folyosóról. Robert nem rázta le magáról.

Odabent a magát Mayának mondó lány felé fordult. Csinos volt és tulajdonképpen Kate-re hasonlított, bár amikor őt választotta, nem igazán gondolt erre. Tudatosan egészen biztosan nem. Fiatal volt, talán húsz éves, csak a smink öregített rajta egy picit, … és tette nagyon mássá, mint az a lány, aki egy világfájdalommal a szemében valószínűleg most ül be egy taxiba odalent.

-Most nagyot kell alakítanod kislány, ha el akarod feledtetni velem ezt a rohadt közjátékot – morogta éhesen. A lány mindenesetre igazat mondhatott, amikor azt mesélte, hogy az egyetemi tanulmányaira gyűjti ily módon a pénzt, mert minden szavát értette és kacér pillantással, valamint tökéletes oxfordi angollal biztosította a férfit róla, hogy elégedett lesz vele.

*

Kate egészen addig tudta tartani magát, amíg kifizette a taxist és átvette a szobakulcsát. A liftben csak abban reménykedett, hogy a barátnői még valahol a városban mulatnak és nem fut velük össze, de nem volt szerencséje, mert az ajtaja előtt találta őket azon tanakodva, hogy vajon merre járhat. Ahogy a könnyeit kitörölte a szeméből, bele sem gondolt, hogy pandásra mázolta a szemfestékét. A lányok ijedt tekintete volt az utolsó csepp a pohárban, a visszafojtott feszültség zokogásban tört ki belőle. Bailey kivette a kezéből a kulcsot és kinyitotta az ajtót, aztán belökdöste a barátnőjét. Lorna pedig visszament a saját szobájukba, hogy hamarosan egy üveg barack pálinkával kerüljön elő, amit ugyan szuvenírnek szánt, de az ilyen vészhelyzetekre éppen olyan tökéletesnek tűnt.

Amikor belépett a szobába, Bailey éppen Kate-et rázta. 

-Megfektetett?

-Jézusom! Hagyd! Szerinted úgy néz ki, mint aki lazán lefeküdt a legszexisebb pasival, akivel csak találkoztunk? Ez a hülye beleszeretett! ...Már akkor gyanús volt, amikor első este állandóan szúrós pillantásokkal méregetett bennünket, aztán most az egész napot együtt töltötték. Akár lefeküdt vele, akár nem, a szíve szakad meg, mert látja, hogy ez nem fog működni. – töltött a poharakba Lorna.

-Miért ne működne? – horkant fel Bailey.

-Mert a pasi egy sztár, ő meg egy múzeumi moly és az ilyenek nem egy irányba szoktak haladni, azért. Csak a hülye nem méri ezt fel előre. Meg aki szerelmes. És csak remélni merem, hogy legalább lefeküdt vele, akkor legalább lesz egy szép emléke, amit majd nem mesélhet el ugyan az unokáknak, de mi majd kötögetés közben felidézzük a legemlékezetesebb pillanatait, ha az érelmeszesedésünk nem feledteti el örökre..

-Annyira hülye tudsz lenni! – sóhajtott Bailey fáradtan, aztán visszafordult Kate-hez és a szájához tartotta a pálinkás poharat. –Ezt kapd be kicsim, jót fog tenni!

Kate engedelmesen belekortyolt a maró italba, aztán köhögve eltolta a barátnője kezét.

-Kösz lányok, de most inkább egyedül szeretnék lenni. – suttogta halkan, mire Bailey tanácstalanul nézett Lornára, aki jó szokása szerint nem fojtotta magába a véleményét.

-Azt nem, kispofám! Ha ennyire kiakadtál, akkor nem megyünk mi innen sehova, amíg ki nem dumálod magadból, mi a baj. Aztán meg azért nem, mert meg kell beszéljük a történteket, úgyhogy jobb is, ha belekezdesz, mert vihargyorsan reggel lesz és három ilyen nap, vagy inkább éjszaka egymás után már megárt a szépségünknek. Valamikor pihenni is kéne, mert a végén úgy megyünk vissza Los Angelesbe, mint a mosogatórongy.

-Lefeküdtél vele? – kérdezte újra Bailey, és momentán úgy érezte, ha igen lesz a válasz, akkor sem fog irigykedni, ha ez ilyen felzaklató élmény.

-Nem. – szipogta Kate, mire a lányok összenéztek.

-Ő nem is akarta?

-De igen.

-Te nem akartad?

-Igen. Nem.

-Most mi van? – tette szét a kezét Lorna.

-Előbb nem akartam, de aztán visszamentem, és …  - csuklott el Kate hangja a visszaemlékezéstől.

-És….????

-Nő volt nála.

-Milyen nő? – néztek egymásra zavarodottan a lányok.

-Egy kurva.

-Na persze, minden nő kurva, aki az általunk kinézett pasival lefekszik, de mégis, ki volt az?

-Mondom, egy hivatásos.

-És, hármasban akarta? – forgatta a szemét értetlenül Lorna, de Bailey már értette a lényeget.

-Felhúztad, ezért aztán szerzett valakit, akivel levezetheti a feszkót és nem számított rá, hogy te időközben meggondoltad magad. Kínos. 

-Olyan hülye vagyok! Nem kellett volna visszamennem! – sóhajtott Kate.

-El sem kellett volna jönnöd, ott voltál hülye. – szögezte le határozottan Bailey.

-Kösz, Bai, ezzel  most nem segítesz! És csak, hogy tudd… egyáltalán nem szerettem bele. – trombitált Kate egy újabb zsebkendőbe.

-Jó, ezen nem fogok vitatkozni veled, de sokat elmond a dologról, hogy visszamentél… mert ugye ismerjük Ms. Kate Hollins hozzáállását a dologhoz… szerelem nélkül csak egy üres baszás … - utánozta Kate legutóbbi nagyhangú kijelentését, amit még Los Angelesben, egy pizsamapartin tett a lányok előtt. –Szóval, döntöttél – először szerintem rosszul, másodjára pedig megkésve – úgyhogy most már ne sírasd a dolgot, mert nem tudsz változtatni rajta. Egyúttal kiderült, a gáncsnélküli lovag annyira azért nem hófehér paripán ül, ...mondjuk úgy, görény módjára viselkedett. A fene se gondolta volna róla, hogy úgy is tud viselkedni, mint egy bagzó kandúr. Minket például milyen simán ott tudott hagyni – vágott grimaszt, mire Lorna a szemét forgatva mutatta neki, hogy szerinte nincs ki a négy kereke, minek hozakodik éppen most elő ezzel a dologgal. -Vagy tényleg csak te élted bele magad valamibe, ami nem is létezett, akkor meg nem hibáztathatjuk. Melyik variációt szeretnéd? – folytatta Bailey az elemzést.

-Most utálni akarom! – morgott Kate, de a szája sarkában már egy keserű mosoly is életrekelt, ahogy a barátnőjét hallgatta. Igen, ennyi történt: ő túlságosan beleélte magát valamibe. Vagy abba, hogy Robert egy gáncsnélküli lovag, vagy abba, hogy a férfi őt akarta. Egyik sem volt igaz. A fickó nőt akart. Bárkit. Bántó gondolat volt, de legalább jó magyarázat. Egyszer majd biztosan túl tudja tenni magát ezen a kínos estén, addig meg jól jön majd Lorna pálinkája, úgyhogy felhajtotta, ami még a pohárban volt, aztán egy újabb adagért nyújtotta a poharát. A barátnői megkönnyebbülten töltötték újra.

*

Robert egy fájdalmas grimasszal búcsúzott a gép személyzetétől, miután a lábát úgy beverte az egyik ülés aljába, hogy csak remélni merte, hogy nem repedt el a nagylábujja. Londonba érve az első arc, amit meglátott a reptéren, Dean volt. …Legszívesebben visszamászott volna a gép belsejébe. Már akkor sem volt egészen józan, amikor elindult, aztán a gépen bekapott még két vodkát. A leszállás előtti kis légörvény pedig majdnem csúffá tette a többi utas előtt. A rosszulléte most Dean derűs pofázmányát látva tetőzött. Bassza meg! Miért kellett találkoznia Kate-tel? És hogy fogja ezt az apja előtt titokban tartani? Mert azok után, ami történt, a lány aligha fogja őt megkeresni, hogy eltöltsenek egy estét. Nyilván kerülni fogja, mint a pestisest, úgyhogy kár lenne Dean-ben felpiszkálni az apatigrist. 

Maya igazán tehetséges volt. Ha az agyát ki tudta kapcsolni és csak a teste emlékezett, akkor még érezte is a ruganyos, fiatal testet a kezei között, ahogy egy kígyó hajlékonyságával fonja körül, miközben a kedvét keresi. Miután Kate elment, ő úgy érezte, már nem sokat tud hozzátenni az este érdemi részéhez, de a lány nem adta fel. Látta, hogy a kellemetlen közjáték a kedvét szegte, de tetszett neki a kuncsaft, ezért aztán nem érte be a súlyos százasokkal, amiket a táskájába gyűrt még az érkezésekor. Megtehette volna, hogy ott hagyja, oldja meg magának a kínlódását, ahogy akarja, de Maya élvezte a kihívást, hogy a hirtelen magába borult fickót kirángassa a fénybe, és ő hamarosan megadta magát ennek az akaratnak. A lány érintései, provokatív vadsága, ami még véletlenül sem a szelíd szemű lányt juttatta eszébe, gyógyírként hatottak éppen lelkiismeret furdalással küzdő lelkére. Egy kis időre elfelejtette Kate-et és csak az örömre figyelt, amit ez az idegen, mégis kívánatos test adott meg neki. Egy olyan test, amely nem vágyott szép szavakra, amely munkaként fogta fel a szexet, és mégis közelebb engedte magához, mint az a lány, akitől ezt várta volna.

Dean megcsóvált a fejét, ahogy a kissé koordinálatlan mozgását figyelte, aztán a vállára kapta a poggyászát.

-Jól sikerült a buli? – kérdezte barátságosan. –Én azt hittem, pénteken volt. Ma meg már vasárnap van. Ennyire elhúzódott?

-Nem, a buli pénteken lement. Ez most más. Az este egy kicsit furán alakult, aztán nem nagyon tudtam kezdeni magammal semmit az indulásig, és rátöltöttem. Nem kellett volna!

-Nem volt nálad könyv? – kérdezte a férfi, miközben egy laza csuklómozdulattal bedobta a súlyos csomagot a csomagtérbe.

-Dean! Most ne, kérlek! – sóhajtott a fiú. Nem tudott most mit kezdeni a testőre szarkazmusával.

-Apádékhoz vagy a szállodába? – nézett rá a férfi a visszapillantó tükörben.

-Szállodába. Ma nem akarok találkozni senkivel! – morogta Robert és lehunyta a szemét, ahogy az ismerős útra fordult a kocsi, amely a reptérről a belvárosba vitte.

-A találkozásról jut eszembe. Szerdán szükséged lesz rám? – szólalt meg Dean és a hangja furcsán vidám volt.

-Fogalmam sincs, Dean, komolyan, nem tudom. Miért? Mi van szerdán? – masszírozta meg a halántékát Robert. Szerda. Valami volt szerdán, neki is rémlett.

-Találkoznom kéne valakivel. – válaszolt neki a testőr derűsen.

A csendes kijelentés úgy hatott Robertre, mintha Dean a lábára taposott volna. Két lábbal. Önkéntelenül is felszisszent. Kate! Jön Londonba, találkozni az apjával, …az apjával, akit ő már-már a barátjának tekinthetett, és akinek fogalma sincs róla, hogy huszonnégy órával ezelőtt keményen dolgozott rajta, hogy megfektesse a lányát, végül pedig sikerült vérig sértenie.