"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. április 11., péntek

Vigyázok rád 48.



Robert ült és kissé bambán nézte a telefont a kezében, mintha az tehetne róla, hogy idehívta Katyt. Egy reggeli – nyugtatta meg magát, amikor a gondolatai kezdtek elszabadulni. Nyilván Kate sem egyedül reggelizik – ráncolta össze a homlokát, aztán lerázta magáról a dermedtséget és betámolygott a házba. Ledobálta magáról a ruháit és beállt a zuhany alá. Kicsi hűvösebbre állította, mint ahogy kellemes lett volna, aztán huhogva, szentségelve lezuhanyozott. Mire a derekára tekerte a törülközőt, már józanabb volt, mint mikor elindult a tegnap esti programra. Stephnél van a szmokingja – ez volt az első gondolta, ahogy eszébe jutott, a díjátadó után a nő lakásán öltözött át. Katy mindjárt itt lesz. – jutott eszébe hirtelen, ahogy a hálószobában az összetúrt ágyra nézett és kicsit eligazgatta a takarót. Aztán a szekrényből kikapott egy farmert és egy  fehér inget. Észre sem vette, hogy félregombolta azt a néhány gombot, amit egyáltalán begombolt rajta. Amikor megszólalt a csengő, ujjaival átkotorta még mindig vizes haját és kitrappolt a bejárathoz. 

-Szia! – mosolygott a lányra, aki még ugyanúgy festett, mint amikor elbúcsúztak. –Gondoltam, úgysem tudsz te sem aludni, miért ne legyünk együtt ébren… - vonta meg a vállát játékosan, mire Katy előrehajolt és üdvözlésképpen szájon csókolta.
-Csak virrasztani akarsz? – súgta neki érzékien, mire Robert nagyot nyelve kicsit eltolta magától.
-Beszélgetni.
-Beszélgetni? – vékonyodott el Katy hangja hitetlenkedve, aztán bólintott. –Oké, beszélgessünk! Én kiöntöttem neked a lelkemet, itt az ideje,hogy te is megtedd! Miért velem akarsz …beszélgetni, amikor állítólag boldog párkapcsolatban éldegélsz a titokzatos kis barátnőddel, hm? – emelte fel a férfi fejét. –Összevesztetek? – kérdezte, miközben a járást már jól ismerve, a konyha felé vette az irányt.

-Nem, dehogy… csak néha jó valaki más szemével is látni a kapcsolatunkat. Te sosem érezted így? – ballagott mögötte a férfi.
-Nem, soha. Azóta nem, mióta Russel pont azt a lotyót dugta meg, akiről azt hittem, az egyik legjobb barátnőm, és aki folyamatosan párkapcsolati tanácsokat osztogatott. Jobb lett volna, ha a saját belső sugallataimra hallgatok és még idejekorán elzavarom mind a kettőjüket a fenébe.
-Még mindig szereted. – mormolta halkan Robert, mire Katy elgyötört tekintettel nézett rá.
-Johnnal szakítottam, hogyan szerethetném Russelt?
-Pontosan azért szakítottál Johnnal, mert még mindig azt a hülyét szereted. És valahol ő is téged, csak nem képes a monogám kapcsolatra.
-Igen, ezt ő is mondta. – horgasztotta le a fejét a lány. –De tudod mit? Ha igazán szeretne, akkor nem kéne neki senki más. … Igyunk valamit!

-Azt hiszem, eleget ittunk az éjjel. Ha most megint innánk, annak csak fejfájás és valami orbitális meggondolatlanság lenne a vége. – motyogta Robert.
-Aha, akkor te is érezted, igaz? – sandított fel rá a lány. –Amikor énekeltünk, te is úgy érezted, hogy ez szívből jön és egymásnak szól, igaz? … Igazából azt hittem, azért is hívtál át, hogy befejezzük, amit ott azon a kis színpadon elkezdtünk.
-Katy, ne! – tette fel a kezét Robert, miközben egy újabb vizet halászott ki a hűtőből és a lány hevesen gesztikuláló kezébe nyomta. –Hazudnék, ha azt mondanám, nem futott át a fejemen, de rossz ötlet lenne. Véget vetne a barátságunknak, és nekem az sokkal fontosabb.
-Igazad van! – kortyolt bele a hideg vízbe a lány. –Egy  rossz numera vs jó barátság… nem jó üzlet.
-Na, azért az a numera nem biztos, hogy olyan rossz lenne… csak az ötlet az – igazította ki Robert, mire Katy elnevette magát.

-Hah, a férfias önérzet… ezt nem hagyhattad annyiban, mi? Na, majd hazatér a te kis madárkád, aztán őt kifaggatom, mennyire vagy beképzelt. –kacsintott Robertre, aki  a fejét csóválva  húzta meg a maga üvegét.
Nem sokkal később Katy sorra nyitogatta a konyhai szekrény ajtóit. Amikor mindent megtalált, ami egy jó reggelihez kellhet, felsorakoztatta maga előtt a pulton, aztán amíg a kávé lefőtt, gusztusos kis szendvicseket készített. Robert a pultnál ülve kedvtelve nézte.
-Hülye az a Russel! – szólalt meg vidáman és bocsánatkérően vállat vont, ahogy a lány szúrós tekintettel ránézett. Russel valóban hülye, de ezt csak ő állíthatja róla, mindenki mással szemben megvédte volna. Robertnek igaza lehet, még mindig szereti. 
-De akkor is – tiltakozott a férfi. –Csodás csaj vagy, nagyon jó barát és igazán jó nő… amit meg a konyhában művelsz … ép eszű pasi két kézzel kapna utánad.
-De a te két kezed már tele van – mutatott rá a lány a hámozó késsel, amivel éppen egy mangót hámozott.
-Azt hiszem – sóhajtott Robert és Kate-re gondolt, meg arra, hogy  lassan huszonnégy órája fogalma sincs, mit csinálhat. … 

-Hol akarsz enni? Itt vagy odakint? – intett fejével a terasz felé és Katy a terasz felé intett az édes létől csöpögő kezével.
-Egyértelmű… Napfelkelte Rob Pattinsonnal, soha vissza nem térő alkalom…terasz …  - amíg ezt befejezem, vigyél ki pár dolgot… tudod, csészék, cukortartó, tej… ilyenek – magyarázta fejcsóválva a férfi tanácstalan kérdő tekintetét látva. Robert engedelmesen szedte elő a szekrényből a kért dolgokat, aztán néhány kör után jelentette, hogy elkészült.
-Megetetem a kutyákat is, mindjárt itt vagyok - indult a kennel felé… ahonnan aztán nem sokkal később heves szentségeléssel tért vissza. –Ezek meg vannak veszve. Úgy összeugráltak, mintha én is velük henteregtem volna a fűben – mutatott végi sáros tappancsokkal dekorált ingén. Katy éppen befejezte a gyümölcsök darabolását és kezét megmosva a férfihoz lépett.
-Akkor jó lesz kéztörlőnek – kuncogott a valaha fehér ing gombjait gombolgatva. –Úgyis le akartam szedni rólad – nézett a férfi szemébe, aki nagyot nyelt. Most mi van? –Ugyanis félre volt gombolva – ráncigálta meg Katy játékosan a férfi hasán a szőrt, aztán felkapta az egyik tálcát a szendvicsekkel, nehogy Robert revansot vehessen rajta a viccelődésért. Robert még a szobájában is hallotta a lány nevetését és önkéntelenül neki is mosolyra húzódott a szája. Katy jó barát. Huncut, játékos, de sosem térítené le a helyes útról. A következő pillanatban a telefonja csörgését hallotta. A francba, a konyhában maradt – gondolta grimaszolva, miközben a keze elakadt a pólóban, amit éppen át akart húzni a fején. De már hallotta is, ahogy Katy belecsicsereg a telefonba.
-Rob máris jön, csak magára kap valamit.
*
-Ki volt az? – nézett a már néma telefonra, ami újra a pulton hevert.
-Nem mutatkozott be, de abból ítélve, hogy azt mondta, hogy „A világért sem akarok zavarni, nyugodtan pucérkodjon csak tovább!” Bummm! – utánozta a lány fintorogva a hangot, ahogy a vonal túlsó végén valaki lecsaphatta… - szóval, szerintem a barátnőd volt. Azt hiszem, nem örült, hogy egy nő vette fel a telefonod.
*
Kate szeme égett a visszatartott könnyektől. Hazaérve első dolga volt töltőre tenni a telefont, aztán gyorsan átöltözött és egy taxival még éppen időre beért a múzeumba. A szobájában pedig végre kényelmesen nekikészülve, Robert számát hívta. Elég sokáig kicsöngött, aztán végre felvette… egy nő! „Rob máris jön, csak magára kap valamit!” ??? Bírt annyira úrinő maradni, hogy nem kérdezett vissza, hogy „te mégis ki a franc vagy, ribi?”. Persze, az sem volt sokkal elegánsabb, ahogy lecsapta a telefont. De a döbbenettől nem nagyon tudta kontrollálni a viselkedését. Amikor az első könnycsepp feltartóztathatatlanul kibukkant a szeme sarkán, akkor jutott eszébe, hogy talán nevetségesen egyszerű magyarázat van a történtekre. Talán Lizzy, esetleg Victoria, legrosszabb esetben is Stephanie… igen, csak ez lehetett – nyelt nagyot, ahogy reménykedni kezdett. 

Az optimizmusa egészen délig kitartott, akkor Claire telefonált. Megkérdezte, hogy időben beért-e, és hogy lenne-e kedve átköltözni hozzájuk a hátralévő időre. Lett volna kedve, nagyon is, de ugyanakkor az önállóságra is vágyott volna. Nem mintha annyi programja lett volna, hogy a folytonos jövés-menéssel zavarta volna a férfi szüleit, csak hát már elég régen elköltözött otthonról, furcsa lett volna megint úgyszólván „szülői felügyelet” alatt állni. Ráadásul a szállodában, munkája végeztével feltehette a lábait, filmet nézett, chipset rágcsált, Robert szüleinél pedig nem élhetett úgy, mint egy szállodában. Már csak az illem miatt is ki kellett volna vennie a részét a házimunkákból. Úgyhogy némi szabadkozás után végül visszautasította az ajánlatot, arra hivatkozva, hogy hamarosan úgyis véget ér a londoni kiruccanás és visszautazik Los Angelesbe.
Már majdnem elbúcsúztak, amikor feltette a félénk kérdést.
-Nem tudod, Claire, Lizzy vagy Vic látogatta meg Robertet mostanában?
Az asszony csodálkozva, kissé értetlenül válaszolt.
-Nem hiszem, drágám! Ha jól tudom, Lizzy valahol Stockholmban van pillanatnyilag, Vic meg New Yorkban, és nem hiszem, hogy egyikük is Los Angeles felé vette volna váratlanul az irányt. Miért kérdezed?
-Á, nem érdekes, csak eszembe jutott – motyogta Kate, aztán elbúcsúzott és a székébe süppedve újra a fülébe csengett a vidám, fiatal női hang: „Rob máris jön, csak magára kap valamit”.
*
Robert bosszúsan dobta vissza a pultra a telefont. Tuti, hogy félreértette és most nem akar vele beszélni, azért jelez folyamatosan foglaltat ez az átkozott. Mást nem tehetett, várnia kellett, hogy Kate lecsillapodjon és fogadja végre a hívását. Kiültek a teraszra a reggeli mellé, de az előbbi jó hangulat és az étvágyuk is elszállt a kellemetlen közjátékkal. Katy próbálta fenntartani a társalgást, mert a magába roskadás csak és kizárólag akkor jellemezte, ha Russellel való kapcsolatáról elmélkedett otthon, egyedül elbújva a hálószobájában. 

-Hallom, kihúztad a gyufát Martineznél. – grimaszolt. –Ne is kérdezd, honnan tudom, vannak ügyek, amik szájról szájra járnak. Egyébként én is majdnem… még régen. Megkért, hogy legyek a barátnője, vagyis inkább felszólított. Csak az védett meg, hogy akkor mentem hozzá Russelhez. És mire elváltunk, már új kedvencet talált magának. Őrült pasi. Szenvedélyesen ragaszkodik a művészvilághoz, énekesnők, színésznők váltogatják egymást az oldalán.
-Hát, volt egy vitánk, és én futamodtam meg, ha őszinte akarok lenni. Ez nem az a pasi, akinél hősies gesztusokkal sokra megy az ember. És a franc akarta, hogy esetleg kicsinálja a kutyákat vagy eltörje a kezem. Az embernek fel kell ismernie, ha nem a saját súlycsoportjából van az ellenfele. Egyébként ő szponzorálja a filmet, amit forgatunk, úgyhogy már csak ezért is engednem kellett. De kurvára rosszul esett, hidd el!

-Ezt ismerem. Nálam vissza is vonta a támogatását a világ-turnéhoz. Szerencsére Russel szerzett mást helyette, igaz, cserébe végig filmezték az egészet. Naná, a legjobban azt a részt imádták, amikor padlóra kerültem. Russel is akkor jelentette be, hogy el akar válni. Egy csomó felvételen olyan vagyok, mint a mosott szar.
-Az kizárt. Te mindig jól nézel ki. – mosolygott rá Robert.
-Igen? Na, akkor figyelj! – pattant fel Katy és eltűnt a fürdőszobában. Hosszú percek múlva egy teljesen idegen, smink nélküli, hétköznapi arc keveredett elő. –Na, most is ellenállhatatlan vagyok? – nézett rá a lány óriási, kétségbeesett szemekkel, amelyeknek mélyén ott csillogott a bizonytalanság és a magánytól való félelem. Borzasztóan nézett ki, de Robert úgy érezte, hogy még sosem állt hozzá ilyen közel, mint  most, amikor a sminkkel együtt minden álarcától megszabadult és önmagát adta.

4 megjegyzés:

csez írta...

Ez a legszebb: mikor mindenki kiakad! XDDDD
Katy-ért azért néha fájt a szívem. Elég élethűre sikeredett a helyzete. Bár sztem ebben mindig nagyon jó voltál / hihetően ábrázolni a hétköznapi oldalát ennek az életnek.
A többit meg oldják meg :P
Tetszett, jucus!
K&P

rhea írta...

Ezt sosem értettem....miért éreznek az emberek késztetést arra, hogy felvegyék a másik telefonját?? Meg nem tudta hogy ki volt? Hát nem írja ki a teló?Pfff..... Kate meg nem veszi fel? Hát persze, nehogy már felnőttek legyünk!
Bocsi de ez a rész most dünnyögést hozott ki belőlem :))

Golden írta...

rhea, ez (is) volt a cél XD ... bárcsak sokkal többen dünnyögnének itt ;)

zso írta...

... hát, igen...nem...fekete, meg fehér és társai. Kicsit nekem Kate ezt a játékot játssza.
Őszintén szólva, kicsit már kezdtem örülni, hogy Katy ennyire rámenős... ,Rob meg dühös és talán feléled benne a régi, Kate előtti Rob. Azt hiszem jó kis csavar lett volna, legalább is jobban belemenve a "játékba", ami nyilván csak nekem lett volna az, és Katy-nek. Gondolom, nem is arattam volna osztatlan sikert a happy rajongók táborában. Bocsika. <3
Amúgy nagyon jó volt. Szeretem, hogy minden manír nélkül tudod tálalni azt az általam is túlképzelt világot, pedig valszeg ennyire egyszerű lehet, csak én gondolom, hogy ők annyira mások.
Mea Culpa/jobbulást <3 A tegnapi a rossz napjaim egyike volt...