Vigyázok rád 51.

Robert óvatosan a tv mellé állította a szobrot, aztán megdörzsölte befeszült izmait. Dean felajánlotta, hogy hozza, de ki nem engedte volna a kezéből, csak éppen azzal nem számolt, hogy a bronz szobrocska a márvány alapzattal meglehetősen súlyos darab lesz. A hangulatvilágítás sejtelmesen ölelte körbe az ölelkező párost, és a nő mozdulatáról eszébe jutott, hogy szomjas. A minibárból kikapott egy üveg vizet és Kate felé kínálta. A lány álmodozva táncolta éppen körbe a szobát, észre sem véve a kérdéssel felérő mozdulatot. Robert mosolyogva nézte, miközben meghúzta az üveget, aztán amikor Kate a közelébe ért, letette a félig üres üveget és a karjaiba zárta a lányt. A bal kezéért nyúlt és az arcuk közé emelte. A tompa fényben lilás szikrázással ragyogott fel a csodásan csiszolt drágakő, ezernyi apró irányba szórva a fényt. 

-Ez kedves gesztus volt Justintól. – nézett a lány szemébe.

-Kedves, váratlan és túlzó… - válaszolt Kate. –Ha sikere lesz és befutott művész lesz, ez a szobor egy vagyont érhet majd.

-Számomra már most sokat ér. Még talán közös fotónk se nagyon van, erre máris van egy közös szobrunk. A hálószobánkba tehetnénk.

-Hol lesz az a hálószoba? – nézett rá Kate hirtelen kijózanodva. Eddig a percig csak elméletben játszottak el a gondolattal, hogy London vagy Los Angeles.

-Most két munka között vagyok, és ezek Los Angeleshez kötnek. De utána lesz egy hosszabb szünetem. Akkor átjöhetnénk és nézhetnénk valahol egy házat. Komolyan gondoltam, hogy visszaköltöznék. – simogatta a hüvelykujjával Robert a lány száját.

-Még bele sem gondoltam, ez mit jelenthet. …Nem lesz itt egyetlen barátom sem. – ráncolta Kate a homlokát.

-Most sem lógtok állandóan együtt. És lenne lehetőséged rá, hogy találkozz velük. Akár te jössz velem LA-be, akár ők jönnek Európába. – vonta meg a vállát Robert.

-Azért lassíts, nem mindenki engedheti meg magának, hogy akár havonta átszelje az óceánt! – húzta fel a szemöldökét a lány.

-Kate! … Meggondoltad magad? – sóhajtott a férfi, mire a lány egy csókot lehet az ajkára.

-A lényeget tekintve nem, csak … nem tudom, ez a költözés… annyira nem tudom elképzelni, milyen lenne…. Ideköltöznénk, te járnád a világot, én meg tök egyedül lennék.

-Itt is szerezhetnél barátokat.

-Már vannak barátaim. Régi, gyerekkori barátaim… akiket itt szerezhetnék, azok már tudnák, hogy együtt vagyunk, és én sose lehetnék benne biztos, nem csak azért állnak-e szóba velem, hogy rajtam keresztül jussanak közel hozzád.

Robert elgyötörten sóhajtott. Kate láthatóan nem határozta még el magát. De talán még nem is kell, hogy ezen vitázzanak, hiszen még ő maga sem tudta, hogy mikor és hogyan bonyolítsa le a dolgot. És persze, nem is csak rajta múlik. Szép dolog, hogy ő mit szeretne, de Steph és Nick majd úgyis felnyitják a szemét, hogy mi a jól felfogott érdeke. Nem mintha feladta volna az elképzelését, de most talán még tényleg nem volt itt az ideje… annak, hogy vitatkozzanak rajta, semmiképpen.

-Az én barátaim sincsenek velem, mégis találunk rá módot, hogy találkozzunk. Úgyis olyan kevés időnk van, ne vesztegessük el most ilyen elméleti kérdésekre… gyere, bújjunk ágyba!

-Végre, ez a mai nap legjobb ajánlata – vigyorgott fel rá a lány. …–Aranyosak voltak a szüleid, amikor észrevették a gyűrűt – nyújtózkodott, hogy elérje a cipzárt a ruha hátulján. Robert félresöpörte a kezét és ő maga kezdett bele a felelősségteljes munkába. Óvatosan lehúzta a cipzárt és úgy simogatta le Kate-ről, mintha egy bőrréteg lenne.

Én nem nevezném aranyosnak, hogy anyám egy társaság közepén majdnem visszaköpte a pezsgőt a poharába. – mormolta, miközben a szája égő nyomott hagyott a ruhából kiszabadított puha vállon. -Pedig ő volt az egyetlen, aki valamennyire be is volt avatva. Mondjuk azt nem tudta, hogy máris, de neki legalább beszéltem már róla… gondolom, az lepte meg, hogy már az ujjadra is húztam. Biztos azt hitte, majd a család előtt, vagy ilyesmi… - mormolta, ahogy a lefelé csúszó selyem útját követte a szájával.

-Nem hiszem, hogy azt várta volna, hogy előtte kérd meg a kezem. …Az apám viszont talán annál jobban. Ritkán látom ilyen paprikavörösnek a fejét – sóhajtott Kate, bár ez a sóhaj nem az apja színe változásának szólt, sokkal inkább a borzongató érzéseknek, amik a férfi csókjainak nyomán öntötték el.

-Apád tudja, mibe rángatlak bele ezzel – hullott le róla a férfi keze és mélyről jövő sóhaj kíséretében.

-Annyira nem lehet rossz. – vonta meg a vállát a lány. –Oké, tudom, állandóan agyalnom kell majd, hogy ez egy filmes csók volt, vagy valóságos, hogy mit írnak a rajongók rólad… és majd rólam is. Biztos megkapom, hogy nálam ezerszer jobbat is kifoghattál volna. Ezeket tudom… és azt hiszem, majd kezelni is tudom. ...Hiszen csak az a fontos, hogy együtt leszünk.

-Oké, ez egy értelmes végszó volt, kicsim, úgyhogy ezzel bújjunk is az ágyba – terelgette a vetetlen ágy irányába Robert a lányt. –Holnap úgyis nehéz napunk lesz. Anyámék várnak vacsorára, és ott egészen biztosan ez lesz a téma. Anyut ismerve már a ma éjszakát is álmatlanul tölti és az esküvőt szervezi. Pedig még mi sem beszéltünk róla, mikor lenne jó megtartani.

-Hagyom, hogy befolyásolj… ha most a kedvemre teszel, talán sürgetni fogom a dolgot – húzta magához Kate a férfit, aztán hamarosan már egyiküknek sem voltak szabad és tiszta gondolataik, amiket az együttlétükön túl bármire pazarolhattak volna.

*

-Claire, ne hívd fel a rokonokat! …Nem, nem azért, mert Maryt ki nem állhatom, csak hát… tudod jól, hogy a gyerekek nem akarják még nagydobra verni a dolgot, de ha Mary tudja, akkor az olyan, mintha feladnánk az újságban egy hirdetést.És ez most nem egy olyan alkalom lesz, amikor a gyerek maga mellett akarja tudni az egész rokonságot. Éppen elég lesz majd az esküvőn. …Láttad, még Dean sem sejtette, hogy ilyesmin törik a fejüket, ő is eléggé megdöbbent. Lehet, nem is akarja, hogy Rob elvegye a lányát.

-Jézusom, Richard… miért ne akarná? Rob egy főnyeremény. Sikeres, gazdag és gyönyörű férfi, az én fiam. Minden lánynak főnyeremény lenne. – merengett el egy pillanatra az asszony.

-Még szerencse, hogy nem nézel rá elfogultan – forgatta a szemét a férje.

-Miért, talán nincs igazam? – csattant fel az asszony, miközben a keze szinte önálló életre kelve, a másnapi vacsora összetevőit vetette papírra.

-De, persze… igazad van, csak tudod… van valami fura előérzetem ezzel az egésszel kapcsolatban. Látszott, hogy most boldogok, de olyan hirtelen jött az egész. Még egy éve sincs, hogy ismerik egymást, és ez alatt az idő alatt jócskán tépték egymás idegeit. Még abban sem vagyok biztos, hogy az eljegyzést esküvő is követi majd… nem kell, hogy itt legyen a sok pletykaéhes rokon.

-Richard, az én rokonaim nem pletykaéhesek. Másrészt neked sem kellett sok idő, hogy eldöntsd, el akarsz venni. Azt meg már említésre se tartom érdemesnek, hogy azt gondolod, nem lesz esküvő. Rob nem jegyezte volna el, ha nem gondolta volna végig a dolgot.

-De mi lesz, ha Kate hátrál meg? – kérdezte csendesen a férfi. –Rob beszélt nekem róla, hogy vissza akar jönni Londonba… mi lesz, ha Kate nem akar, vagy megteszi a kedvéért, de bebizonyosodik, hogy ez neki nem jó? Úgyhogy szerintem hagyd, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, aztán ha már ők maguk biztosak lesznek a döntéseikben, akkor ráérünk az unokatesókat is összetrombitálni.

*

Dean álmatlanul feküdt a szállodai szoba ágyán. Az biztos, hogy az élet furcsa dolgokat képes produkálni. Amikor pár éve megkapta az első megbízását e mellé a srác mellé, még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna, hogy egyszer az apósa lehet. Kate-et direkt próbálta távol tartani az egész showbiznisztől, erre tessék, az egyik legfelkapottabb arccal futott össze és ha már, akkor már el is jegyezték egymást. Ez pedig egyenes út a rivaldafénybe, amitől világ életében próbálta megvédeni a lányát. Attól tartott, hogy a lányát elvakítják az érzelmei és emiatt az ébredés majd fájdalmas lesz, amikor rájön, hogy Robert sem az a hétköznapi fickó, akinek látni szeretné. Túl sok tönkrement házasságot látott a munkája során… híres emberrel együtt élni nem könnyű megpróbáltatás még szakmabelinek sem, de egy civilnek … majdnem lehetetlen – sóhajtott. Persze, mit tud ő ezekről a dolgokról. Ő sem volt képes megőrizni a házasságát, pedig korántsem szólt ellene ennyi dolog, mint most a lánya esetében. Úgy döntött, mivel úgyis csak egy lehetősége van, igyekszik a lehető legoptimistábban állni a kérdéshez. Robert jó fej, az utóbbi időben eléggé le is higgadt ahhoz, hogy bízni tudjon benne, talán működni fog a dolog.

*

A fiatal riporternő csillogó szemekkel bólogatott, ahogy Justin a kiállítás anyagának válogatásáról mesélt. Persze, nem kerülhették ki a különleges sorsú szobor történetét sem, amely a megnyitót követően el is tűnt a bemutatóteremből. Beszélt Kate munkájáról, arról, hogy Robert is meglátogatta őt az otthonában, aztán fejét csóválva válaszolgatott a szobor születésének körülményeiről.

-És megszokott dolog, hogy a vendégei meztelenül ülnek modellt egy-egy készülő munkájához? – kérdezte a nő, mire Justin nagyot sóhajtott.

-Általában nem is fogadok vendégeket, de ebben az esetben tény, hogy mindketten jártak a házamban, viszont  szó sem volt arról, hogy ők modellt ülnének. Egy reggel tanuja voltam, ahogy egymás ölében ülve beszélgetnek, természetesen nem ruhátlanul… a lelkük volt meztelen, és a szobor ezt akarta kifejezni.

A nő elégedetten nyomta ki a kis diktafont. Tökéletes végszó! Ő pedig még nagyobb hírt tud kreálni belőle, mert kristálytisztán látta, ahogy Kate Hollins múzeumi kurátor ujján egy nem hétköznapi gyémánt gyűrű csillan meg a terem fényei közepette, miközben az ismert színész mellett álldogált, aki nyilván a kísérője volt, és akit nem is kell különösebben bemutasson az olvasóknak. Les, a fotósa  hunyorogva bólogatott neki, amikor felhívta a figyelmét az árulkodó ékszerre és sikerült is néhány közelit készítenie róla. Justin Doran megkapja a nyilvánosságot, de valószínűleg nem ez a hír fogja felrobbantani a holnapi híreket.