Robert óvatosan a tv mellé állította a szobrot, aztán
megdörzsölte befeszült izmait. Dean felajánlotta, hogy hozza, de ki nem engedte
volna a kezéből, csak éppen azzal nem számolt, hogy a bronz szobrocska a
márvány alapzattal meglehetősen súlyos darab lesz. A hangulatvilágítás
sejtelmesen ölelte körbe az ölelkező párost, és a nő mozdulatáról eszébe
jutott, hogy szomjas. A minibárból kikapott egy üveg vizet és Kate felé
kínálta. A lány álmodozva táncolta éppen körbe a szobát, észre sem véve a kérdéssel
felérő mozdulatot. Robert mosolyogva nézte, miközben meghúzta az üveget, aztán
amikor Kate a közelébe ért, letette a félig üres üveget és a karjaiba zárta a
lányt. A bal kezéért nyúlt és az arcuk közé emelte. A tompa fényben lilás
szikrázással ragyogott fel a csodásan csiszolt drágakő, ezernyi apró irányba
szórva a fényt.
-Ez kedves gesztus volt Justintól. – nézett a lány szemébe.
-Kedves, váratlan és túlzó… - válaszolt Kate. –Ha sikere
lesz és befutott művész lesz, ez a szobor egy vagyont érhet majd.
-Számomra már most sokat ér. Még talán közös fotónk se
nagyon van, erre máris van egy közös szobrunk. A hálószobánkba tehetnénk.
-Hol lesz az a hálószoba? – nézett rá Kate hirtelen
kijózanodva. Eddig a percig csak elméletben játszottak el a gondolattal, hogy
London vagy Los Angeles.
-Most két munka között vagyok, és ezek Los Angeleshez
kötnek. De utána lesz egy hosszabb szünetem. Akkor átjöhetnénk és nézhetnénk
valahol egy házat. Komolyan gondoltam, hogy visszaköltöznék. – simogatta a
hüvelykujjával Robert a lány száját.
-Még bele sem gondoltam, ez mit jelenthet. …Nem lesz itt
egyetlen barátom sem. – ráncolta Kate a homlokát.
-Most sem lógtok állandóan együtt. És lenne lehetőséged rá,
hogy találkozz velük. Akár te jössz velem LA-be, akár ők jönnek Európába. –
vonta meg a vállát Robert.
-Azért lassíts, nem mindenki engedheti meg magának, hogy
akár havonta átszelje az óceánt! – húzta fel a szemöldökét a lány.
-Kate! … Meggondoltad magad? – sóhajtott a férfi, mire a
lány egy csókot lehet az ajkára.
-A lényeget tekintve nem, csak … nem tudom, ez a költözés… annyira
nem tudom elképzelni, milyen lenne…. Ideköltöznénk, te járnád a világot, én meg
tök egyedül lennék.
-Itt is szerezhetnél barátokat.
-Már vannak barátaim. Régi, gyerekkori barátaim… akiket itt
szerezhetnék, azok már tudnák, hogy együtt vagyunk, és én sose lehetnék benne
biztos, nem csak azért állnak-e szóba velem, hogy rajtam keresztül jussanak közel
hozzád.
Robert elgyötörten sóhajtott. Kate láthatóan nem határozta
még el magát. De talán még nem is kell, hogy ezen vitázzanak, hiszen még ő maga
sem tudta, hogy mikor és hogyan bonyolítsa le a dolgot. És persze, nem is csak
rajta múlik. Szép dolog, hogy ő mit szeretne, de Steph és Nick majd úgyis
felnyitják a szemét, hogy mi a jól felfogott érdeke. Nem mintha feladta volna
az elképzelését, de most talán még tényleg nem volt itt az ideje… annak, hogy
vitatkozzanak rajta, semmiképpen.
-Az én barátaim sincsenek velem, mégis találunk rá módot,
hogy találkozzunk. Úgyis olyan kevés időnk van, ne vesztegessük el most ilyen
elméleti kérdésekre… gyere, bújjunk ágyba!
-Végre, ez a mai nap legjobb ajánlata – vigyorgott fel rá a
lány. …–Aranyosak voltak a szüleid, amikor észrevették a gyűrűt –
nyújtózkodott, hogy elérje a cipzárt a ruha hátulján. Robert félresöpörte a
kezét és ő maga kezdett bele a felelősségteljes munkába. Óvatosan lehúzta a
cipzárt és úgy simogatta le Kate-ről, mintha egy bőrréteg lenne.
Én nem nevezném aranyosnak, hogy anyám egy társaság közepén
majdnem visszaköpte a pezsgőt a poharába. – mormolta, miközben a szája égő
nyomott hagyott a ruhából kiszabadított puha vállon. -Pedig ő volt az egyetlen,
aki valamennyire be is volt avatva. Mondjuk azt nem tudta, hogy máris, de neki
legalább beszéltem már róla… gondolom, az lepte meg, hogy már az ujjadra is
húztam. Biztos azt hitte, majd a család előtt, vagy ilyesmi… - mormolta, ahogy
a lefelé csúszó selyem útját követte a szájával.
-Nem hiszem, hogy azt várta volna, hogy előtte kérd meg a
kezem. …Az apám viszont talán annál jobban. Ritkán látom ilyen paprikavörösnek
a fejét – sóhajtott Kate, bár ez a sóhaj nem az apja színe változásának szólt,
sokkal inkább a borzongató érzéseknek, amik a férfi csókjainak nyomán öntötték
el.
-Apád tudja, mibe rángatlak bele ezzel – hullott le róla a
férfi keze és mélyről jövő sóhaj kíséretében.
-Annyira nem lehet rossz. – vonta meg a vállát a lány. –Oké,
tudom, állandóan agyalnom kell majd, hogy ez egy filmes csók volt, vagy
valóságos, hogy mit írnak a rajongók rólad… és majd rólam is. Biztos megkapom,
hogy nálam ezerszer jobbat is kifoghattál volna. Ezeket tudom… és azt hiszem,
majd kezelni is tudom. ...Hiszen csak az a fontos, hogy együtt leszünk.
-Oké, ez egy értelmes végszó volt, kicsim, úgyhogy ezzel
bújjunk is az ágyba – terelgette a vetetlen ágy irányába Robert a lányt.
–Holnap úgyis nehéz napunk lesz. Anyámék várnak vacsorára, és ott egészen
biztosan ez lesz a téma. Anyut ismerve már a ma éjszakát is álmatlanul tölti és
az esküvőt szervezi. Pedig még mi sem beszéltünk róla, mikor lenne jó
megtartani.
-Hagyom, hogy befolyásolj… ha most a kedvemre teszel, talán
sürgetni fogom a dolgot – húzta magához Kate a férfit, aztán hamarosan már
egyiküknek sem voltak szabad és tiszta gondolataik, amiket az együttlétükön túl
bármire pazarolhattak volna.
*
-Claire, ne hívd fel a rokonokat! …Nem, nem azért, mert
Maryt ki nem állhatom, csak hát… tudod jól, hogy a gyerekek nem akarják még
nagydobra verni a dolgot, de ha Mary tudja, akkor az olyan, mintha feladnánk az
újságban egy hirdetést.És ez most nem egy olyan alkalom lesz, amikor a gyerek
maga mellett akarja tudni az egész rokonságot. Éppen elég lesz majd az esküvőn.
…Láttad, még Dean sem sejtette, hogy ilyesmin törik a fejüket, ő is eléggé
megdöbbent. Lehet, nem is akarja, hogy Rob elvegye a lányát.
-Jézusom, Richard… miért ne akarná? Rob egy főnyeremény.
Sikeres, gazdag és gyönyörű férfi, az én fiam. Minden lánynak főnyeremény
lenne. – merengett el egy pillanatra az asszony.
-Még szerencse, hogy nem nézel rá elfogultan – forgatta a
szemét a férje.
-Miért, talán nincs igazam? – csattant fel az asszony,
miközben a keze szinte önálló életre kelve, a másnapi vacsora összetevőit
vetette papírra.
-De, persze… igazad van, csak tudod… van valami fura
előérzetem ezzel az egésszel kapcsolatban. Látszott, hogy most boldogok, de
olyan hirtelen jött az egész. Még egy éve sincs, hogy ismerik egymást, és ez
alatt az idő alatt jócskán tépték egymás idegeit. Még abban sem vagyok biztos,
hogy az eljegyzést esküvő is követi majd… nem kell, hogy itt legyen a sok
pletykaéhes rokon.
-Richard, az én rokonaim nem pletykaéhesek. Másrészt neked
sem kellett sok idő, hogy eldöntsd, el akarsz venni. Azt meg már említésre se
tartom érdemesnek, hogy azt gondolod, nem lesz esküvő. Rob nem jegyezte volna
el, ha nem gondolta volna végig a dolgot.
-De mi lesz, ha Kate hátrál meg? – kérdezte csendesen a
férfi. –Rob beszélt nekem róla, hogy vissza akar jönni Londonba… mi lesz, ha
Kate nem akar, vagy megteszi a kedvéért, de bebizonyosodik, hogy ez neki nem
jó? Úgyhogy szerintem hagyd, hogy a dolgok menjenek a maguk útján, aztán ha már
ők maguk biztosak lesznek a döntéseikben, akkor ráérünk az unokatesókat is
összetrombitálni.
*
Dean álmatlanul feküdt a szállodai szoba ágyán. Az biztos,
hogy az élet furcsa dolgokat képes produkálni. Amikor pár éve megkapta az első
megbízását e mellé a srác mellé, még a legvadabb álmaiban sem gondolta volna,
hogy egyszer az apósa lehet. Kate-et direkt próbálta távol tartani az egész showbiznisztől,
erre tessék, az egyik legfelkapottabb arccal futott össze és ha már, akkor már
el is jegyezték egymást. Ez pedig egyenes út a rivaldafénybe, amitől világ
életében próbálta megvédeni a lányát. Attól tartott, hogy a lányát elvakítják
az érzelmei és emiatt az ébredés majd fájdalmas lesz, amikor rájön, hogy Robert
sem az a hétköznapi fickó, akinek látni szeretné. Túl sok tönkrement házasságot
látott a munkája során… híres emberrel együtt élni nem könnyű megpróbáltatás
még szakmabelinek sem, de egy civilnek … majdnem lehetetlen – sóhajtott.
Persze, mit tud ő ezekről a dolgokról. Ő sem volt képes megőrizni a házasságát,
pedig korántsem szólt ellene ennyi dolog, mint most a lánya esetében. Úgy
döntött, mivel úgyis csak egy lehetősége van, igyekszik a lehető
legoptimistábban állni a kérdéshez. Robert jó fej, az utóbbi időben eléggé le
is higgadt ahhoz, hogy bízni tudjon benne, talán működni fog a dolog.
*
A fiatal riporternő csillogó szemekkel bólogatott, ahogy
Justin a kiállítás anyagának válogatásáról mesélt. Persze, nem kerülhették ki a
különleges sorsú szobor történetét sem, amely a megnyitót követően el is tűnt a
bemutatóteremből. Beszélt Kate munkájáról, arról, hogy Robert is meglátogatta
őt az otthonában, aztán fejét csóválva válaszolgatott a szobor születésének
körülményeiről.
-És megszokott dolog, hogy a vendégei meztelenül ülnek
modellt egy-egy készülő munkájához? – kérdezte a nő, mire Justin nagyot
sóhajtott.
-Általában nem is fogadok vendégeket, de ebben az esetben
tény, hogy mindketten jártak a házamban, viszont szó sem volt arról, hogy ők modellt ülnének. Egy
reggel tanuja voltam, ahogy egymás ölében ülve beszélgetnek, természetesen nem
ruhátlanul… a lelkük volt meztelen, és a szobor ezt akarta kifejezni.
A nő elégedetten nyomta ki a kis diktafont. Tökéletes
végszó! Ő pedig még nagyobb hírt tud kreálni belőle, mert kristálytisztán
látta, ahogy Kate Hollins múzeumi kurátor ujján egy nem hétköznapi gyémánt
gyűrű csillan meg a terem fényei közepette, miközben az ismert színész mellett
álldogált, aki nyilván a kísérője volt, és akit nem is kell különösebben
bemutasson az olvasóknak. Les, a fotósa
hunyorogva bólogatott neki, amikor felhívta a figyelmét az árulkodó
ékszerre és sikerült is néhány közelit készítenie róla. Justin Doran megkapja a
nyilvánosságot, de valószínűleg nem ez a hír fogja felrobbantani a holnapi
híreket.
2 megjegyzés:
Les, a fotós XDDDDDDD
Bocs, hogy nem vagyok ma (sem) mélyenszántó :P
Tetszett, jucus! Csak ez a sok kétkedő felhang......?!?
K&P
Uhh...tetszett a lánykérés /előző fejezet
A mai rész viszont merő bizonytalanság.:o
Kate kezd visszatáncolni a költözést illetően, Richard bizalma is meginog a párosban, Dean sem ad egy fabatkát sem kettősüknek... Hééékás!
Remélem az írónő azért bízik bennük! *.*
A szobor szép ajándék és gesztus volt Justintól.
Riporternő meg hozta a formáját *facepalm
Az egész hacacáréból rácuppant a számára legfontosabb infóra. :/
Ez annyira szomorú! :(
De hát ilyen a (sztár) élet...
Megjegyzés küldése