Gépelési hiba 31. fejezet

Selena aggodalommal vegyes elismeréssel nézte a férfit, aki nem törődve a dermesztően hideg vízzel, egy gyerek játékosságával lapátolta a paddleboard mellett a vizet. Ő maga megfutamodott, amikor először tapicskolt bele a partmenti bokáig érő vízbe, és most itt üldögélt a saját hatalmas deszkáján. Az oktató, lábait a vízbe lógatva ringatózott a szelíd hullámokon és Jash mozgását figyelte, néhány utasítást kiáltva neki. Látszott rajta, hogy szívesebben magyarázott volna a formás szőkeségnek, aki  már járt nála korábban, és ma végül kint maradt a parton, de azért láthatóan elégedett volt a teljesen tapasztalatlan másik tanítvány első próbálkozásaival is. Selena az ideköltözése első napjaiban már kipróbálta ezt, és rá kellett jöjjön, cseppet sem egyszerű a svert nélküli deszkán megőriznie az egyensúlyát, így aztán most elismeréssel nézte, ahogy Jash még a kisebb hullámok hátán is fent marad a deszkán. Hideg volt a víz és nem szívesen szedett volna össze egy felfázást a nemrég lezajlott műtét után. Igazság szerint a parti fövenyt nyaldosó hullámokon érkező zöld nyálkás tengeri saláta már önmagában elvette a kedvét attól, hogy átgázoljon rajta a mélyebb és tisztább víz felé, de mindezeken túl igazán élvezetes mulatság volt Jash próbálkozását figyelnie.

Körbenézett a parton. A kaliforniaiak nem hazudtolták meg önmagukat, aki csak élt és mozgott a városban, lent volt a parton ezen a kora délutáni órán. Elmerengett, ahogy arra gondolt, nem is olyan régen még ő is köztük volt. Túl egy zűrös héten, felkapott kamaszok és már nem is olyan fiatal előadók hisztériáját pihente ki a meleg napsütésben. Aztán teljesült a vágya, rájött, hogy terhes, és titokzatos mosollyal cirógatta a hasát a napfényben, míg rá nem döbbent, hogy micsoda csapda helyzetbe kormányozta önmagát. De akkor jött a hős lovag, és ha nem is fehér lóháton, de még csak nem is a halványkék szörfdeszka hátán, de eljött érte és magával ragadta a valaha álmosnak ható Kansasba. De Wichita nem volt álmos kisváros többé, ó nem. Amióta együtt élt Jash-al, a városka maga volt a nyüzsgő metropolisz, amely zöldellő erdők és aranysárga mezők közül nőtt ki. Beleszeretett újra, és boldog volt, hogy hazatért. Elmosolyodott a túlzó megfogalmazáson, mert Wichitát metropolisznak nevezni olyan túlzás volt, mintha azt mondta volna önmagára, hogy érett és megfontolt személyiség.  A városka éppen olyan barátságos volt, mint gyermekkorában, és éppen olyan csendes és nyugodt, mint amikor a főiskoláról kikerülve álmosító langyos víznek érezte az izgalmas nagyvárosok mellett. Talán éppen az kellett, hogy kipróbálja azt a másik életet… így most mindenféle hiányérzet nélkül örült a korábban unalmasnak tartott hétköznapoknak. Nem mintha az élet Jash mellett valaha is unalmas lett volna. Még akkor sem, ha a társasági életük néhány színházi estéből, Ericáékkal elköltött vacsorából, vagy az anyjánál tett látogatásból állt csak. 

Jash éppen egy valószínűtlenül kecses mozdulattal eltűnt a hullámok között, hogy aztán prüszkölve, a hajából rázva a vizet kapaszkodjon vissza az ingatag lélekvesztőre, miközben az oktatója kihalászta a vízbe esett hosszú szárú evezőt. Selena nevetve kattintott el újra és újra egy-egy jól sikerült felvételt. Éppen elmerült a férfi kidolgozott izmainak csodálatában,  a víztől csöpögő rugalmasságában, amikor váratlanul árnyék vetült rá, és egy gyerek állta el előle a nyálcsordító panorámát. Egy két év körüli kisfiú állt előtte pucéron. Még életében nem látott ilyen maszatos apróságot. Egy olvadozó  csokoládés jégkrémet szorongatott homokos kis kezében, és a ragacsos édesség nyomai ott virítottak dundi ujjain, kerek kis pocakján és az arcán, a szája körül, barna csíkban az álla felé igyekezve. A gyerek láthatóan barátkozni akart, de a látványa olyan veszteséget juttatott eszébe, amin a szíve mélyén a mai napig nem tudta túltenni magát. A sötét haj és a napsütötte tengert idéző mélykék szemek feltépték az épp csak beheggedt sebet és az lüktetve, hasogatva rántotta fájdalomba az egész bensőjét. Felpattant és zokogva rohanni kezdett. Nem tudta, hova, miért, csak egyszerűen el akart menekülni a látomás elől, amely egy kudarcba fulladt álmot juttatott az eszébe. Ha valaha álmodozott is róla, milyen lesz majd a gyereke… a gyerekük Jash-al, pontosan egy ilyen kis lurkót képzelt maga elé. Olyan volt ez a kis maszatgombóc, mint egy életrekelt álomkép, és láttára a fájdalom soha nem érzett erővel juttatta eszébe a közelmúlt veszteségét. Futott, mintha el tudna futni a múlt kísértő árnyai elől; aztán rájött, hogy képtelenség, mert a világból úgysem futhat ki, és mert ha mégis sikerülne, akkor csak egy újabb árny kísértené, a szeretett férfi fájdalmas, csalódott tekintete, amiért képes lenne őt cserbenhagyni. Megtorpant és leroskadt a homokra. Neoprén ruhája félig legyűrve ott lifegett a csípője körül, de nem is törődött vele, hogy az ujjába, sőt még a fürdőruhája alá is homok pereg. Nem érezte az apró kagylótöredékek szúró, dörzsölő karistolását, csak a szíve zakatolását hallotta, ahogy keserűen emlékezik egy meg nem született apró kis sötét hajú babára. 

Jash éppen kiköhögte az előbbi csobbanás során lenyelt tengervizet, amely sósan marta végig nemcsak a torkát, de úgy érezte, még a tüdejét is.  Integetni akart Selenának, hívogatni, hogy próbálja ki ő is, mert az erőlködés és az időnkénti önkéntelen sós kortyok, és a deszka tagadhatatlanul kemény ütései ellenére ritka jó mulatság volt küzdeni a víz erejével és a saját egyensúlyával, de akkor megpillantotta az apró figurát a lány előtt és kíváncsian hunyorgott, hogy lássa, mit kezd Selena a szinte a semmiből előtűnt apró kis lovaggal. De a lány a következő pillanatban felpattant és rohanni kezdett. Jash zavarodottan bámult utána. Mi baja? Már éppen eldöntötte, hogy a part felé indul, amikor Selena megállt és leroskadt a homokba. Jash kapkodta a tekintetét a kis kölyök és a lány között. Szegény gyerek! Valószínűleg a frászt hozhatta rá ezzel a hirtelen levágott sprinttel. De a gyerek közben már újabb barátot talált magának, aki láthatóan kétségbeesetten kereste a kicsi anyját, hogy megszabadítsa tőle.

Jeremy, az oktató kiáltott oda neki, hogy elfáradt-e, mire a gondolataiból felrezzenve kapva kapott az alkalmon, hogy a part felé indulhasson. Kihúzta a hatalmas deszkát a homokra, amely úgy feküdt ott, mint egy partra vetett bálna, ő pedig időt kérve a másik férfitól, Selena után indult. Amikor már elég közel volt, látta, ahogy a lány válla meg-megrázkódik a sírástól. Letottyant mellé a homokra, lábujjait belefúrva a szürkés nedves anyagba, és önkéntelenül is lesöpörve a vizes anyagra tapadó homokot. Nem szólította meg, csak ültek ott egymás mellett és amíg a lány a szemét törölgette, ő a távolban megtörő hullámokat figyelte. Időt adott a sírásra, lehetőséget a magyarázatra. Végül nem bírta tovább.

-Tudok segíteni? – kérdezte halkan, mire Selena belekarolt. Megborzongott a hűvös, nedves ruha érintésétől, de továbbra is úgy kapaszkodott bele, mint fuldokló a mentőövbe a háborgó tengeren.

-Már tudtál. Azzal, hogy utánam jöttél. – motyogta halkan. Tényleg jó volt maga mellett tudni a férfit, még ha ez a korábbi érzelmi kitörésére valójában nem is szolgált gyógyírként. De itt volt mellette, és ettől máris könnyebb volt a lélegzés, és kevésbé súlyos a teher, ami a lelkét nyomta.

-Mi zaklatott fel? – kíváncsiskodott a férfi, érezve, hogy a dolog összefüggésben lehetett a kiskölyökkel, ugyanakkor nem értve a tönténteket.

-Selena sejtette, hogy a férfi látta a gyereket is, meg az ő esztelen rohanását is, ezért aztán úgy döntött, nem kezdi a magyarázkodást mindenféle mellékes információval, hanem egyenesen a lényegre tér.

-Pont ilyennek képzeltem a fiunkat. Annyira édes pofa volt. Sötét haj, gyönyörű kék szemek, akár a tied is lehetett volna. …És hirtelen túl sok volt, hogy már nincs.

Jash megrándult a fájdalmasan vágyakozó hangtól, miközben egyszerre élte meg a hallottak felett érzett határtalan örömöt és a veszteség ürességét, amely azon a szörnyű napon ott a kórház felé száguldva egyszer már eltöltötte; aztán úgy döntött, a múlton már nem érdemes rágódnia, de az, hogy Selena nem csupán egy gyereket gyászol, hanem az Ő gyerekét, örömként lobbant fel a lelkében. Sötét hajú, kék szemű… ilyennek képzelte hát el… őt látta abban az álomképben, amit színezgetett magának.  Vallomás volt ez, önkéntelenül kimondott, őszinte és a lelke mélyig hatoló.…Lassan hozzáhajolt és a kezei közé fogta a sírástól még maszatos arcot, ledöntötte a homokra és megcsókolta. Ebben a csókban pedig benne volt az ígéret, hogy Selena egyszer majd magához ölelheti azt a kis sötét hajú, kék szemű gyereket, erről gondoskodni fog.

*                                                                           

Üres volt a ház a két mihaszna nélkül – erről egyikük sem beszélt, de az a néhány tétova mozdulat, ahogy a kennel ajtaját zárták be, ahogy elpakolták a kutyák edényeit, a fűben megbújó kötélcsomót, amin annyit huzakodtak, magáért beszélt. Jash  szíve minden kutya láttán megdobbant, akit behoztak a rendelőbe, és üres perceiben menhelyek hirdetményeit böngészte. Most is éppen egy kajla kis szőrmók  előéletéről olvasta a szívszorító sorokat, amikor minden előzetes figyelmeztetés nélkül kivágódott az ajtó és egy arany színű bundást cipelve, egy nő tört előre feltartóztathatatlanul. Selena!

-Jézusom, Sel! Mi ez? – pattant fel Jash a monitor elől. Az ajtóban Martha állt bocsánatkérő pillantással, mintha fel kellett volna tartóztatnia Selenát, de nyilván nem merte az orvoshoz fűződő viszonya miatt. Jash biztos volt benne, hogy nem is tudta volna.

-Egy golden retriver – nézett rá lesújtóan a lány, mintha a nyilvánvaló fajtajegyek ellenére a férfi nem ismerte volna fel a kutyát.

-Azt tudom. – horkant fel bosszúsan Jash, amiért Selena láthatóan gyengeelméjűnek nézte. -De honnan szedted? És mi a baja? – sietett elé a férfi.

-A kertészetbe tartottam és a városon kívül találtam az út mellett. Eszméletlen volt. Valaki elüthette. – hadarta a lány, s kicsit fújtatva a megerőltetéstől, de láthatóan lassan megnyugodva, hogy a kis sérült végre jó kezekbe került, megsimogatta a kutya fejét.

A vizsgálat alapos volt, minden eshetőségre kiterjedő, és a végén mindketten megnyugodva sóhajtottak fel, amikor a kutya szemhéja megrebbent. Óriási szerencséje volt, semmije nem tört el. Nyilván sokkot kapott az ütközéstől, de ez volt a legnagyobb gondja. Chippet azonban nem találtak benne, nyakörve sem volt, ezért Jash tanácstalanul nézett Selenára.

-És most hogyan tovább? Nincs kit értesíteni. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy megunt kedvenc lenne, akit kiraktak az út mellett. Sajnos még mindig vannak ilyen felelőtlen gazdák, akik nemcsak az állat, de az arra közlekedők biztonságát is veszélyeztetik a lelketlen tettükkel. – morogta haragosan. Nem volt ismerős a praxisából sem, pedig korábban nyilván jó körülmények között élt, mert jól tápláltnak és ápoltnak tűnt. Ivaros kan kutya volt. Egy újabb szökevény? – komorodott el a férfi, ahogy Sherlock és Watson jutottak az eszébe.

-Hazaviszem. – simogatta meg Selena az állatot. –Aztán majd csinálok kis plakátokat és kirakok néhányat a környéken, ahol találtam, hátha valaki felismeri. Vagy feltehetjük a netre is.

-Sel! Lehet, hogy senki nem fog jelentkezni érte. – sóhajtott az orvos. –Csak a nyakadba veszel egy gondot, aztán úgy járunk vele is, mint Sherlockékkal. Vagy idővel megjelenik valaki, és nehéz szívvel fogod visszaadni az eredeti gazdájának.

-A nyakunkba vesszük… - javította ki Selena, jelezve, hogy a gondoskodás terhét vele kívánja megosztani. –Amúgy meg, én megszoktam, hogy a védenceimnek idővel gazdát találjak, ne aggódj, simán meg tudnék válni tőle. – bizonygatta gyerekesen elkerekített nagy szemekkel. Jash áthajolt a kutya fölött és megcsókolta.

-Oké, vidd haza! És adj neki valami találó nevet addig is, amíg valaki magához nem veszi…

A retriever, mint aki eddig figyelmesen hallgatta a beszélgetésüket, egyetértése jeleként hálásan megnyalta a férfi kezét. Jash ránézett és tudta, ez a kutya valószínűleg élete végéig velük marad.

Bónusz: http://youtu.be/5hkGXrZz57U