"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2014. augusztus 10., vasárnap

Robert



Robert a szemét forgatva zárta el a szállodai szobában a tv-t, amelyben a legfrissebb Dior-reklám ment éppen. A francba! Ez a szar fogja most kísérteni, mint annak idején a Twilight? Oké, nem szar… - gondolta bűnbánóan, ahogy a vidám és izgalmas forgatásra gondolt. Romain és Nan tényleg nagyot alkottak, neki legalábbis nagyon tetszett a szenvedélytől átitatott forgatókönyv. Camille pedig remek partner volt a megvalósításban. Az anyja ugyan forgatta a szemét, hogy kinek volt az az agyalágyult elképzelése, hogy egy férfi parfümöt csak ennyi csókolózással lehet eladni; de hát mit tud ő a marketingről, s közben az apja csak csendesen bólogatott, hogy részéről megvette az ezer élet egyetlen illatban szlogent. Fülledt és érzéki, írták az újságok a megjelent fotókról meg a reklámfilmről, és akkor, ott, annak is érezte Camille-val. Profizmus ide vagy oda, de érzéketlen hülyének kellett volna lennie, ha nem ragadta volna magával az a néhány nap, amely mostanra már csak életének egy szép és izgalmas fejezete volt. Kár, hogy nem folytatódott! – sóhajtott vágyakozva a karcsú, vidám, kedves lányra gondolva, akinek a barátja összevont szemöldökkel figyelt a háttérben, mint egy féltékeny férj… aki talán lesz is nemsokára. Kár! Camille pontosan az a lány lenne, akivel szívesen összebútorozna ő maga is. 

Így utólag kicsit már bánta, hogy ezzel a munkával egy ilyen oldalát is kiadta, mert semmit sem szeretett volna jobban, mint hogy megszabaduljon az ábrándos vámpír bélyegétől, erre tessék, most meg emiatt a másfél perc miatt kiáltották ki két lábon járó szexszimbólumnak. Aki azt hiszi, ez mennyire hízelgő, annak nyilván nem volt még dolga rajongókkal és ellenségekkel. Ezzel a két táborral bírni pontosan az a helyzet, mint nyuszika helyzete… ha van rajta kalap, ha nincs… mindenképpen el fogja verni a róka, jelen esetben a „közvélemény”, amelynek úgysem lehet egyformán megfelelni. Mindamellett pedig totális hülyeség. Ő, mint szexszimbólum? Sose fogja megérteni, mit látnak benne, amikor ilyen agyament kijelentésekre ragadtatják magukat. Másrészt tavaly szeptember 1. óta mást sem tesz a világ, mint azt találgatja, Camille megvolt-e neki, és vajon az alakítása a Kristennek történő visszavágás miatt lett olyan hiteles? Hát, ez is egy olyan kérdés lesz, amire nem fog válaszolni, gondoljon mindenki, amit akar.
…Jó lenne végre megint munkával foglalkozni, mert a pihenés hetei kezdenek túl hosszúra nyúlni, és mint minden ilyen alkalommal, most sem menekült meg a folyamatos agyalástól és önmarcangolástól. Legalább kimozdulhatna, de a Saga befejeződése óta sem lett egyszerűbb e tekintetben az élete.

Végre itthon van Londonban, de már itt sem olyan minden, mint régen. Már ugyanúgy nem mehet ki az utcára egy kicsit lődörögni, a St.James parkban üldögélni kicsit, nem simogathat meg egy helyes kutyát és nem beszélgethet a gazdájával, mert azonnal mindenkinek elakad a levegője, ha ránéz. Vagy nekiáll sikítozni, mintha ölnék, mint tegnap az a két tinilány a 12 klub előtt. Egyáltalán mit kerestek ezek éjnek évadján egy olyan környéken? Úgy néztek ki, mint két utcalány és meztelen lábuk csupa libabőr volt a borzongató hidegben. Hülye libák, ez azért nem változott, az angol lányok mindig hírhedtek voltak arról, hogy képtelenek az alkalomnak és az időjárásnak megfelelően öltözködni. 

A reklámot a tv-ben időközben egy Armani Si reklám követte Cate Blanchettel. Milyen szép ez a nő! – sóhajtott fel elismerően a 44 éves színésznő láttán. Csitrik, ezt tanuljátok inkább el! De nem, a sok kis tyúk azt hiszi, hogy Kris mindenkinek bemutató stílusa, szakadt külseje az utánzásra méltó. Pedig ha jó napja volt, tudott ő is helyes lány lenni, de még mennyire, hogy tudott. Csakhogy idővel egyre kevésbé akart. Mintha eldöntötte volna, hogy csak és kizárólag a reklámfilmjei felvételein akar nőnek látszani, a köztes időben pedig inkább ágról szakadt kissrácot alakított. Megőrült tőle, amikor hordani kezdte a cuccait, néma üzeneteket küldve a világnak, hogy igen, van köztük valami. Persze, szigorúan a Ruperttel történt affér után. Addig úgy ácsorogtak egymás mellett még egy bemutatón is, mint távoli ismerősök. Most meg… bár, lehet, nem is Krist kéne hibáztatnia a sok sületlenségért, ami a hírportálokon megjelenik. 

Naponta szembesült újabb és újabb kitalációkkal. Tegnap például állítólag felhívta és gratulált neki, amiért a filmje részt vesz a Sundence fesztiválon, és ha már, akkor már rögtön meg is hívta, hogy karácsonyozzanak együtt. Mivel senki nem látta, hogy Kris nekiindult volna, erre máris jött a következő spekuláció, hogy Kris nem akarja őt összeugrasztani a nővéreivel. Oké, Vicky és Lizzy tényleg elég sarkosan fogalmaztak annak idején, de arról szó nincs, hogy beleszólnának a magánéletébe. Ha úgy akarná, hazavihetné a lányt karácsonyra. De nem akarja, és ez az, amit sokan képtelenek elfogadni.

Napok kérdése, hogy a világ lássa, a világ két felén ünnepelnek a családjaikkal, erre ma reggel már azt olvasta – mert mazochista módon még mindig elolvasott egy csomó mindent, amit vele kapcsolatban írtak -, hogy a karácsonyt ugyan nem töltik együtt, de majd a szilvesztert együtt köszöntik Wight szigetén. Az idén nem is akart elmenni oda, ezek után meg pláne nem fog. Tényleg, fel kéne hívni Tomot és Siennát, meddig maradnak… és a srácok, Sam, Bobby és Marcus… valaki csak itt marad Londonban, hogy ne egyedül kelljen ünnepelnie. A forgatás hamarosan kezdődik, és már nem akart visszamenni a kezdésig LA-be. Ott úgyis csak egy csomó olyan ismerős venné körül, akiknél még egy „álarcos” sörözés egy külvárosi londoni pubban is jobb program lenne. 

Szar volt így egyedül, ezt senki sem tudhatta nála jobban! De mi a fenét csináljon, ha a sajtó csírájában fojtja el a próbálkozásait. Szegény Dylan, egyszer beszéltek, aztán máris velük volt tele minden. Még Sean is felhívta és figyelmeztette, hogy nem szeretné, ha palira venné a lányát, nem győzte bizonygatni neki, hogy az ég világon nincs köztük semmi. Igazán csinos lány, ismeri is a felhajtást, ami a sztárokat körülveszi, mégsem akarta volna kitenni őt annak a fajta figyelemnek, ami őt magát üldözi. Aki pedig nem is ismeri ezt az életet, azt ez a világ simán bedarálná… a megoldást nem nagyon látta, és ez a kilátástalanság időnként elkeseredetté tette. Mint az olyan pillanatokban, mint ez a mostani. Magányra lenne kárhoztatva?

Talán otthon kellett volna inkább laknia a régi szobájában, nem ebben a személytelen szállodai szobában? Csak hát … ott az anyja…az ő kényeztetése is a sírba vinné egy idő után. Ráadásul nem akarta a hektikus időbeosztásával megzavarni a szülei nyugodt életét. Karácsonyi ünneplés, rokonok, barátok. Igazából inkább lemondott a velük való találkozásról is. Amennyire élvezte gyerekként, most pedig az év egyik legkínosabb időszaka volt. Mindenkit az érdekelt, ismeri-e X-et és igaz-e, hogy együtt van Y-al? És a szembesülés a valósággal, hogy mindenki olvassa azokat a rohadt bulvár lapokat, így aztán mindenkinek van is véleménye a soha meg nem történt, de valóságosnak hitt sztorikról. A legjobb az volt, ha csak a szűk család ülte körül az ünnepi asztalt. Nem az ajándékok voltak a lényegesek. Ha akarná, toronyórát vehetne lánccal, de mi értelme lenne? Sokkal többet jelentett a régi meghitt napokat idéző teázgatás, és az apjával folytatott beszélgetések.

Az apja komolyan rákérdezett – biztosítva róla, hogy bármi legyen a válasza, ő bízik benne -, hogy mivel tölti a napjait, és ő  tudta, hogy az újságokban megjelent extrém kitalációk valódiságát akarja megtudni. Kicsit meg is sértődött, hogy már nem bízik benne fenntartások nélkül, ugyanakkor meg is értette, hiszen ő maga is képes volt hetekre, jó, ha nem hónapokra eltűnni még a saját szülei elől is. Mesélt hát róla, hogy mióta vége a Twilight őrületnek, leforgatott két filmet, készül a továbbiakra, edzésekre jár vagy csak napokig próbál azonosulni egy karakterrrel. Bezárt ajtók mögött, magányosan próbál átvedleni országúti gengszterré, vagy éppen egy ikonikus figurává. Senki se tudja előre megjósolni, mit fognak mondani az emberek, ha E.T.Lawrenceként jelenik meg a vásznon, még ha nem is főszerep, de mégis csak szegény megboldogult Petert O’Toole leghíresebb szerepében. Nagy égés lenne, ha azzal jönne a kritika, hogy a lába nyomába sem léphetett. 

A legironikusabb a legújabb szerepe, sztárfotós lesz… éppen ő. Ha van ember a földön, akit utál, az egészen biztosan egy fotós lehet. Persze, nincs baja azokkal, akikkel dolgozik, Caitlint például kifejezetten kedveli, ha nem David lenne az apja, megpróbálna mindent, hogy kiszabadítsa abból az elcseszett házasságból, amibe ki tudja miért lavírozta magát. Nem létezik, hogy valaha is szerelemmel nézett volna arra a balfaszra, aki a férjének mondhatja magát. De így túl veszélyes ügy ez is. Mert mi van, ha nem jön össze? Nem akar egyszerre elveszíteni egy jó barátnőt és egy atyai barátot, a világszerte elismert rendezőt. …Az a baj ezzel a világgal, hogy túlságosan belterjes. Esély sincs valami külsős civillel komoly kapcsolatba kerülni, mert egy idő után ugyanúgy részévé válna ő is a diliháznak. 

És igen, időnként partykon vesz részt, mert abban a városban, és általában a film világában semmi semmi fontosabb, mint a pofavizit. Los Angeles nemcsak a film fővárosa, de a partyk és paparazzik földje, ahol a legnagyobb elismerést színészként előbb egy tiniket megbolondító franchise sorozat hozta el neki, aztán ez a kurva reklám. Komolyan… itt senki nem néz normális filmeket? Ez a reklám… úgy érezte, Gavras-szal forgatni mindent megér, de most, hogy mindenhonnan a szexuális felhangot hallja vissza… leesett egyáltalán valakinek, hogy milyen parfümöt próbálnak eladni vele? Merthogy nem őt személy szerint… bár, egyelőre inkább úgy tűnik. 

Jamie vajon tudja, hogy mit vállalt Mr. Grey szerepével? Nemrégiben találkoztak egy partyn, be is mutatták egymásnak őket, és csak remélni tudta, hogy az együttérző tekintetét a másik srác nem az irigysége rovására írta. Az a tyúk, aki írta az Universum Urát, még a forgatások kezdete előtt jóval, egy partyn, amit ő maga rendezett Nick születésnapja alkalmából, mélyen a szemébe nézett és megkérdezte, be merné-e vállalni? Nemet mondott. Egy három kötetes regény, amit nyilván nem tudnak le egyetlen filmben, ha háromszor lehet lehúzni a bőrt róla. Ezt a játékot soha többé nem akarja eljátszani. De neki úgy tűnt, a nő megkönnyebbült, mint aki csak kötelességtudatból ajánlotta fel. Bármennyire is az a nyomorult Bella és Edward kapcsolat lebegett a szeme előtt  a történet írásakor, a Cullen klán összes többi szereplőjével, nyilván felismerte időközben a kényszert, hogy eltávolodjon a szűzies tapogatózástól. Kőkemény szex volt ez, már-már pornó, amire önmagát képtelennek érezte volna. Tolta már le a gatyáját kamera előtt, de egyszer sem érezte, hogy felszabadultan, önmagát adva tudott volna játszani. És számára ez volt a fontos, nem a kassza csilingelése. Mit csináljon, ha a Jóisten prűd angolnak pottyantotta a földi létbe, nem pedig latin szeretőnek? Persze, hazudna, ha nem vallaná be, igenis érdekli, mekkorát kasználna megint, ha Mr. Greyként oldozná le magáról a szürke nyakkendőt. Talán még a Twilightot is túlszárnyalná. Ezt azért sejtette a szíve mélyén. 

De akkor talán megint Kristennel kellett volna a kamera elé állni, és ha valamit, hát ezt inkább nem erőltette volna. Végre vége annak a felemás kapcsolatnak, amit éveken át rejtegettek a közvélemény előtt. Néha bánta, amiért megesküdött rá, hogy az életben soha nem nyilatkozik erről. Talán mindenkinek jobb lenne, ha végre tisztába tennék a helyzetet. Legalább megszűnnének a találgatások, amelyek annyira megalázóak tudnak lenni, hogy a kitalálóik nem is sejtik. Vajon mit érezne bárki a földön, ha boldog és boldogtalan azt kutatná, ő szereti a fiúkat, netán Kristen a lányokat, esetleg egymást, vagy csak önmagukat…  a variációk számtalan formában merültek fel nap mint nap, és tisztában volt vele, hogy sokan a hallgatást beismerésként értelmezik, de tudta, hogy az egyenes válasz is csak újabb találgatások táptalaja lenne. Ezen a terepen képtelenség volt mindenki kedvére tenni, így aztán nem is erőltette meg magát. Mindenki higgyen, amit akar!

Ő a maga részéről már rég nem érzett sértettséget. Azon a nyáron majd belepusztult, de mostanra már túl volt rajta. Nem a tény bántotta, hogy megcsalták, hiszen Tommal együtt ők maguk is sokszor nézegették a csinos lányokat a londoni utcákon, mondván, őket is unja valaki. Hát, őt is megunták, van ilyen. Nem tartotta magát főnyereménynek, egy életre szóló bónusznak. Ami fájt, az a megaláztatás volt, és ezt csak részben Kristen okozta. A kurva sajtó fújta fel a dolgot, mert milyen csiklandós kis hír volt, hogy őt is dobni lehet, akár egy hétköznapi srácot a szomszéd utcából. Mert senki nem hiszi el, hogy ő még mindig annak látja önmagát.Egy hétköznapi srácnak, akinek nem hétköznapi élet jutott. De attól még szeretné, ha valaki, egy lány, egy kedves lány várná otthon, kézenfogva sétálhatna vele a tengerparton, vagy beülhetnének egy moziba… és ezt az egészet nem a másnapi újságban vagy interneten kéne viszontlátnia. 

De mintha normális lányok nem is lennének a világon. Akikkel összefut, akikkel összefuthat… mind ugyanolyanok, a pillanatnyi hírnévért bármit feláldozóak; és talán ők maguk sem érzik ezt áldozatnak. Ettől viszolygott, és ha bele is ment alkalomadtán egy-egy ilyen találkozásba, a dolog nem érte meg, hogy kapcsolatnak nevezhesse. Mivel nem kürtölhették világgá, hogy X-el jár vagy Y-al, így aztán rásütötték, hogy meleg… vagy annyira a kábítószer rabja, hogy képtelenség kibírni mellette. Istenem, kit kell megdugjon, hogy a gyanú sötét felhője eloszoljon a feje fölül? Ha nem lennének a régi barátai, akiket ismer, és akik ismerik őt és ismerik a világot is, amiben mozognak… a védelmező összetartásuk nélkül már rég bedobta volna a törülközőt. A világ azt hiszi, tele van barátokkal… de ez is éppen olyan hamis kép, mint amit a lányokkal kapcsolatban hisznek róla. Ha egy partyn szóba áll valakivel, akkor azonnal vagy a barátjának nevezik az illetőt, vagy a szerelmének. Már lassan azt sem meri megkérdezni, merre találja a mellékhelyiséget, mert ha épp ezt a pillanatot választja valaki egy lesifotó elkészítésére, perceken belül azon csámcsog a világ, hogy vajon együtt távoztak-e az este végén.

Szakmabeliekkel is nehéz, mert idővel mindig kiderül, annyi új behatás éri az embert a forgatások során, hogy óhatatlanul kételkedni kezd a korábbi elköteleződése helyességében. Bár, ez leginkább eddig még csak a lányokban merült fel, ő jól ellett volna az érzelmileg biztonságos kis kikötőjében. Vagy későn kapcsol, mint Holly esetében. Amikor a Bel Amit forgatták, felszínre került a múltbeli rezgés, aztán a lány gyorsan le is hűtötte a kedélyeit, amikor bemutatta neki a vőlegényét. Más vízein kavarni pedig, ez nem az ő stílusa volt, ráadásul a srác kifejezetten szimpatikus volt, így aztán kissé keserűen nézte, ahogy a promo-körút végén Holly boldogan repül a karjaiba a Heathrow-n.

Emily meg… nem jókor találkoztak… ennyi történt. Kristennel ugyan akkoriban éppen fasírtban voltak valami kis hülyeség miatt, de a legkínosabb pillanatban mégis az ő neve csúszott ki a száján, így aztán a dolog megmaradt annál az egyetlen rossz emlékű alkalomnál, mert a lány már esélyt sem adott neki a csorba kiköszörülésére. Pedig, ha akkor … talán elkerülhette volna az évekkel későbbi kínlódást és a nyögve nyelős szakítást. Igaz, akkor talán a Sagát is nehezebb lett volna befejezni. Á, a francba! Semmi értelme ha-val és talán-nal kezdődő gondolatokon rágódnia. Így alakult, ez van, meg kell tanulnia túllépni a dolgokon és nem leragadni, agyalni azon, amin már úgysem tud változtatni. 

A tv-ben közben már újra reklámok mentek. Basszus, ha egyáltalán figyelni tudna, akkor is a halálba idegelné a sok butyuta reklám, amely összességében lassan hosszabb lesz, mint maga a film. Ha nem csaponganának a gondolatai, akkor nem is nézné szélütötten a hatalmas képernyőt, hanem kiválasztana valami normális filmet és próbálna ellesni néhány szakmai fogást, de ez nem az ő napja volt, így aztán nem akarta megerőszakolni a filmművészet egyetlen felkent apostolát sem, maradt a kommersznél. Háttérzajnak az is megteszi. 

Nehéz kivárni, hogy mások döntsék el, mikor dolgozhatsz. Ennél már csak az keményebb, amikor beleszeretsz egy szerepbe, de nem kapod meg. Amikor hiába akarod, valaki más ránéz a portfoliódra és azt mondja, nem ilyennek képzeltem el. Vagy csak elhúzza a száját, hogy unalomig ismert figura, valami frisset akarok…  Néha elbizonytalanodott, amikor a naptárban még nem látta előre beírva legalább három évre a forgatási terveket, és bánta, hogy meggondolatlanul leszólta az angol filmipart. A tojáshéj még ott volt a seggén, fogalma sem volt róla, hogy a nyilatkozatainak olyanoknak kell lenniük, mintha a brit külügyminiszter nyitná szólásra a száját. Minden mondatot megrágni, aztán vagy lenyelni, vagy kiköpni, de azt is úgy, hogy abba ne köthessen bele senki. Naná, hogy a sajtó meg még fel is nagyította a kijelentéseit, úgyhogy az élete mostanában másról sem szólt, mint a korai hibáinak a feledtetéséről. Mert az ipar nem felejt könnyedén, és ő vágyódott utánuk, a hazai légkör után, a forgatások szüneteiben zajló vidám beszélgetések, az esti sörözések után, a terepre kilátogató barátok után. 

Talán ez a legnehezebb ebben a világban… mindig más emberek kényének-kedvének kiszolgáltatva lenni. És ez nyugodtan érthető az élet valamennyi területére. Mit vegyél fel – mint egy gyerek, mit egyél, nehogy elhízz ebben a kockahas orientált világban; mit mondj, hogy ne hozd zavarba azokat, akik veled dolgoznak, most vagy régen, esetleg a jövőben számítasz rájuk… Hogy feledtesd a kollégákkal, ha a te nevedet visítja a kordon mögött álló rajongók hada, holott csak biológiai díszlet vagy a filmben, ahol a másik lenne a sztár. Diplomácia az egész. És tehetsz bármit, egy ellopott pillanatkép úgyis többet „mond” rólad azoknak, akik nem ismernek, mint a mindennapi viselkedésed. Nem ereszthetsz le, mert azonnal rád sütik, részeges disznó vagy, drogozol, falod a nőket. Mindezt egy üveg ásványvízzel a kezedben, ahogy lenyeled a fejfájás elleni tablettádat tök magányosan a szobádban. 

Senkit nem érdekel, hogy ha vége a forgatásnak, fogalmad sincs, a közönség hogyan fogadja majd, és ettől a zabszem a seggedbe szorul. Ráadásul azonnal érzed, ahogy a rendeződ leinti a forgatást, hogy mit csinálhattál volna másként és egész biztosan jobban. Mert sosem lehetsz elégedett magaddal, az ugyanis a munkád halála. Ezért is utálta végigülni a bemutatót, mert az olyan volt a számára, mint egy vesszőfutás. Nagyobb stressz, mint maga a forgatás. Mert már tehetetlen vagy, az irányítás végképp kikerült a kezed alól, kiszolgáltatottá váltál és várod a pofont, mert mindig van, aki oda tud ütni. Oda akar ütni, ahol a legjobban fáj.


Az az igazság, hogy bár nyilatkozik az ember mindenfélét, amit elvárnak tőle, próbál lezsernek, magabiztosnak tűnni, de igazából retteg legbelül, hogy egy napon majd nem kell senkinek. És ha ennek vége, légüres térbe kerül, mert nem is ért máshoz, egyszerűen nincs B-terve. Ha valaki megélte a népszerűség hihetetlen magaslatait, az onnan óriásit tud zuhanni. És akkor még szerencsésnek mondhatja magát, ha a folyamat lassú, mert történhet szinte egyik napról a másikra is. Ehhez nem is kell nagyot vétkezni. Egyszerűen nem történik más, minthogy felbukkan valaki új, friss, mint amilyen te voltál évekkel ezelőtt, valaki, aki még nagyobb közönséget vonz. Mert minden hullám tetejéről törvényszerűen vezet lefelé az út. Ezért veszélyes, ha elhiszed magadról, hogy te vagy a világ legszexibb pasija. Egyrészt biztos, hogy nem, másrészt, ha komolyan veszed ezeket a játékokat, akkor óhatatlanul olyanná akarsz válni, nevetséges leszel, és szép lassan elveszted önmagad. Onnantól pedig már semmi értelme az egésznek. 

És akkor óhatatlanul jön a lejtő… színészként, emberként. Ez a magányosság velejárója, úgyhogy ő nem akarja ezt megvárni, meg fogja találni azt a társat, aki segít majd a földön maradni a sikerben és a szűkösebb időkben egyaránt. De azt a társat itt a négy fal között képtelenség megtalálni, úgyhogy most fogja magát, lezuhanyozik, megpróbál átlagfigurának tűnni és leballag a szomszéd utcába, abba a hangulatos kis csehóba, ahol néhány évvel ezelőtt még törzsvendégnek számított. Közben talán benéz a könyvesboltba is. És egyszerűen nem létezik, hogy útközben bele ne fusson valakibe, aki nem felcsillanó, hanem sokkal inkább kíváncsi szemmel pillant majd rá, és akinek szép lassan fel is akarja majd fedni a titkait.

5 megjegyzés:

rhea írta...

Nagyon köszönöm Jutkám <3

Unknown írta...

Huhh.Csak olvastam és olvastam.
Ha annyit megengedsz....nekem ennek a hangulata inkább olyan volt, mint aki eléggé benyomva ül egyedűl a pultnàl, és csapossal beszèlget, aki egy szó nélkül végighallgatja, legceljebb azt gondolja magàban: - szegeny ördog...
Köszönöm Juci.

zso írta...

Zso voltam...XD puszi

csez írta...

NAGYON JÓ!
Szívesen olvasnám angol fordításban is ;)
K&P

Golden írta...

csez, csak annyit kell tenned, hogy lefordítod... mi is elolvasnánk angolul... és ha előbb jutott volna eszedbe, még a robsessed-nek is elküldhettük volna :P
Tudom, másét cirógassam csalánnal :)