Lakótársak 4. rész

Másnap reggel Robert kifacsarva ébredt. Kamaszkora óta nem voltak ilyen zavaros, erotikus álmai. Ráadásul most még a tudatalattija is küzdött a dolgok ellen, és az álmai ettől a pihenés helyett a káoszt hozták el. Már elaludni is alig tudott, mert azt figyelte, milyen hangokat hall a falon túlról. Aztán amikor nem hallott semmit, akkor azon agyalt, hogy vajon miért nem.

A tegnapi vacsora minden önuralmát felemésztette. Ült szemben Emmával és jóformán fizikai fájdalmat jelentett levenni a tekintetét a lány halvány rózsaszín ajkairól, ahogy mohón falatozott. 

Képtelen volt kordában tartani a gondolatait, így aztán amíg azok ketten valami régi közös történeten kacarásztak, neki csak az járt a fejében, hogy vajon a lány a szexben is olyan mohó-e, mint az evésben, ha kellőképpen kiéhezett? Amikor Connor bokán rúgta az asztal alatt, először megijedt, hogy talán mégiscsak kimondta hangosan a gondolatait, és fogalma sem volt róla, vajon miről volt éppen szó az asztalnál, így aztán önkéntelenül szaladt ki a száján:

-Oké, rendben.

-Mi van rendben, te kótyagos? – nézett rá a barátja gunyoros kíváncsisággal.

-Ja... semmi... csak egy benti problémán gondolkodtam, és azt hiszem, megvan rá a válasz ... – dünnyögte lesütött szemekkel. Ahogy bízott is benne, Connort egyetlen dolog biztosan nem érdekelte, a szakmai problémák, így aztán nem is gyötörte további kérdésekkel. Robert felállt, a tányérját a mosogatóba tette, aztán mosolyt erőltetett az arcára és feléjük fordult. Emma éppen Connor fülébe súgott valamit, amin a barátja nagyot nevetett. Neki minden idegszála kiegyenesedett ettől a nevetéstől, és leginkább attól a gondolattól, hogy jó lenne minél előbb elaludni, mielőtt ezek ketten egymásnak esnek a fal túloldalán. Talán el is kéne mennie itthonról, hogy mire hazaér, már aludjanak. Igen, ez lesz a megoldás – döntötte el magában, bár fogalma sem volt, hogy hova menjen. Egyedül egyébként se sok kedve volt hozzá. 

Aztán eszébe jutott Freya és a közeledési kísérletei. Talán az lenne a legjobb, ha vele... aztán elszégyellte magát. Nem használhatja ki a lány vonzódását, amikor tulajdonképpen csak búfelejtőnek használná. Nagyot fújtatott és elindult a szobája felé. Aztán győzött a jólneveltsége és visszafordult. Még éppen elkapta Emma pillantását, ahogy őt figyelte.

-Köszönöm a vacsorát! Isteni volt. – mondta, aztán becsukta maga mögött az ajtót.

Odabent nekidőlt a helyenként lepattogzott festésnek. Utálta, hogy nem engedheti szabadjára az érzelmeit. Most a legjobb lenne egy oltári nagyot csapni az ajtóra, nem is egyet, hanem egy egész sorozatot, de akkor alighanem magyarázkodnia kéne a kintieknek, szóval inkább mégse. Vagy legalább a falhoz vágni az éjjeli lámpát, bármit, ami zajos és feszültségoldó. Erről az utolsó szóról aztán eszébe jutott valami, ami végre nem volt összefüggésben a nadrágjával. Feszültségoldás, ez az! A szekrény mélyéről előráncigálta a falmászó felszerelését, belegyömöszölte a sporttáskájába és magára kapott egy dzsekit. 

Connorék még mindig az asztalnál ültek és beszélgettek. Ez annyira nem vallott a barátjára! Ez a lány igazán sokat jelenthet neki, ha nem csak hanyatt akarja dönteni. Megköszörülte a torkát:

-Legyetek jól, én elugrom a falmászó terembe, mert lassan lejár a bérletem és nem akarom, hogy kárba menjen. Ne várjatok rám, majd jövök! Sziasztok! – azzal választ sem várva kiviharzott az ajtón.

Connor töprengve nézett utána.  -Annyira nem vall rá, ahogy ma viselkedik. Teljesen meg van kergülve. Az előbb még hozzám is bejött, hogy megkérdezze, költözzön-e el, ha te itt fogsz lakni. Nem is értem, olyan fura gyerek, de jó srác; bírom a humorát, bár most valahol elhagyta. Én személy szerint nem is boldogulnék nélküle, úgyhogy ha már maradsz, levehetnél egy kis terhet a válláról, mert ő főz, rendezi a számlákat, takarít, még mos is, ha azt annak lehet nevezni, hogy az én cuccomat is ő hordja le a mosodába. Lehet, hogy becsajozott, és azért ilyen agyatlan? 

Emma nagyon remélte, hogy erre a kérdésre nem a válasz. Ő sokkal inkább úgy érezte, vagy inkább csak remélte, hogy a srác zavarodottsága az önmagában is érzett zavarra rezonál, hogy ők ketten kölcsönösen éreznek valamit, valami kimondhatatlan, megfejthetetlen érzést, amit remélhetőleg lesz még idejük tisztázni, mielőtt ő talál egy másik lakást és kénytelen lesz lelépni a színről.

Robert remegő lábakkal állt a fal tövében leterített vastag szivacson, ami a nagyobb sérülésektől volt hivatott megvédeni azt, aki egy-egy fogást elvétett. Nem ez volt a környék legjobb klubja, de ez volt a legközelebb. Bérlete momentán egyikbe se volt, csak azért mondta Connorék előtt, hogy hihető magyarázatot adjon a szinte menekülésszerű távozásra;  így aztán vett egy egy alkalomra szóló belépőt. Hónapokkal ezelőtt mászott utoljára és a fogások már kimentek a kezéből. Mert most csak a keze emlékeire hagyatkozhatott, a feje teljességgel használhatatlan volt. Ráadásul a kemény irodai munkával töltött hetek az erőnlétét is aláásták, mert korábban ennyi megerőltetés meg sem kottyant neki, most pedig remegtek az izmai a karjában, lábában egyaránt. Még a legkönnyebb feladatra sem tudott koncentrálni, nemhogy a bonyolultabbakra, mert állandóan Emmához és Connorhoz tértek vissza a gondolatai. Szinte pánikba esett, hogy egy nő, ráadásul Connor nője, így kibillentette a lelki egyensúlyából. Ilyen hülye helyzetben még az életben nem volt, és fogalma sem volt róla, hogyan tudna a legkevesebb fájdalommal kikeveredni belőle. 

Aztán egy ismerős lobogó fekete sörényre lett figyelmes. Már éppen megjegyzést akart tenni, hogy a csaj jobban tette volna, ha összefogja a haját, amikor rájött, hogy Freya tincseit és feszes fenekét stíröli alulról. A nő meglepően ügyesen és fürgén mászott, már éppen a csúcshoz ért, és a kötélen hirtelen aláereszkedett. Robert éppen csak odébb tudott lépni előle.

-Szia! – köszönt a lányra őszinte érdeklődéssel, és végre elszakadva az agyát gúzsba kötő gondolataitól. Freya pedig nem törődve a testére izzadtan tapadó pólóval, kacéran rámosolygott.

-Nocsak! Milyen kicsi a világ? Nem is tudtam, hogy te is lejársz... – kente be a tenyerét síkporral, miközben a fiúra mosolygott.

-Már egy jó ideje nem voltam, túl sok volt a meló és jól esett otthon leereszteni, de most Connornak vendége van és úgy gondoltam, mindenkinek jobb, ha nem fülelek a szomszéd szobában. – Rob keserűen ébredt rá, hogy a témaváltás alig pár percig működött.

-Az a kis szöszi, aki patkánynak nézte Jonast? Helyes kis tyúk, de nekem nem úgy tűnt, mintha valami nagy szerelem lobogna köztük. Igaz, mit tudok én a szerelemről? – komorodott el Freya. –Még sosem láttam, valami friss hódítás?

-Nem tudom, olyan ... meghitten tudnak beszélgetni, mintha régi lenne már ez a kapcsolat, tudod,... amikor nem feltétlenül az ágyban akarsz kikötni az első mondat után. – motyogta a fiú és Freya egy beszédes grimasszal nyugtázta az észrevételt. -De még sosem láttam, nem is hallottam róla. Connort ismerve, tényleg elég fura – nevette el magát Robert, de a nevetés nem volt egészen őszinte és ez még a lánynak is feltűnt.

-Te, ne haragudj, ha kérdezek valamit. ...Valami bizalmasat. – suttogta Freya, miközben a fiú karja után nyúlva lehúzta Robertet a tatamiról, hogy a többi mászónak ne legyenek útban. –Szóval, de tényleg... ne haragudj meg érte, tudom, semmi közöm hozzá, csak gondolkodtam rajtad, rajtatok és óhatatlanul eszembe jutott valami...

-Mondd már! – bíztatta a fiú, mert fogalma sem volt, hova akar kilyukadni a szomszéd lány ezzel a nehézkes felvezetéssel.

-Szóval, arra gondoltam, hogy biztosan észrevetted, hogy érdeklődöm irántad – forgatta a szemét a lány zavartan, -szóval, ...te meg annyira nem akartad venni a lapot, viszont Connorral meg olyan jól megvagytok, a múltkor is olyan háziasan tologattad a porszívót, amikor ott jártam, ...meg tudom, hogy te szoktál főzni, meg lejárni a mosodába, szóval, ... nem vagy te féltékeny Connorra?

Robert kistányérnyira tágult szemekkel nézte a nőt. Nem látta őket pár percnél tovább és máris rájött? Akkor ezek szerint Connorék előtt is ilyen nyílt titok a problémája? De Freya falkan suttogva folytatta:

-Tudod, nem gáz, én megértem, de tényleg. Vannak srácok, akik ilyen érzékenyebbek, talán egy kicsit nőiesebbek is, és manapság már tényleg nem probléma, ha két pasi együtt él. Csak elég fura lehet, ha egyikőjük a másik nemhez is vonzódik. Tulajdonképpen csodállak is, hogy ilyen jól tűrted eddig is a konkurenciát. Még ha egyéjszakás kalandok is, azért biztosan rosszul érintettek.

Robertnek végre leesett, hogy miről beszél a lány. Jézusom, ezek szerint azt hiszi róluk, hogy ők ketten melegek? És, hogy ő Emmára féltékeny, amiért kettőjük közé akar állni? – a gondolat olyan nevetséges volt, hogy hangosan felröhögött. 

-Freya! Állj! Teljesen félreérted ezt az egészet. – mindenfelől érdeklődő tekintetek követték kettősüket, hogy vajon mi fakasztotta ilyen önfeledt nevetésre, ezért aztán kicsit elkomolyodva nézett a szomszédasszonyra.

-Van kedved meginni egy turmixot vagy egy gyümölcslevet? Én meg közben helyreteszem ezt az egész dolgot, mert nagyon mellélőttél. De valakivel úgyis beszélnem kéne róla, mielőtt becsavarodok, és azt hiszem, ezek után te vagy erre a legalkalmasabb. Vállalod?

Freya a fiú reakciójától elbizonytalanodva bólintott, de aztán győzött a kíváncsisága, és követte az öltözők felé. Negyed óra múlva lezuhanyozva, felöltözve találkoztak a büfé előtt és Robert két banánshaket rendelt. Aztán letelepedtek a legtávolabbi asztalhoz és a pohár fölött Freya szemébe nézve beszélni kezdett.

-Freya, hogy a lényeggel kezdjem, az a helyzet, hogy nem vagyunk melegek. Connor ugyebár nyilvánvalóan nem, de én sem. Amiért nem vettem a jelzéseidet, az pusztán – ne haragudj rám ezért – a kölcsönös érdeklődés hiánya volt. Bírlak nagyon, mert jó nő vagy, igazán lelkiismeretes anya és jó barát, de ennyi; minden szimpátiám ellenére nem rezonálok rád, sajnálom. Anélkül meg nem sok értelme lenne, nem?  Nem hiányzik a Te életedből sem egy újabb link pasi, aki csak a testedet akarná. Nekem mostanában nem volt szerencsém a lányokkal, vagy csak nem a megfelelő csajjal hozott össze a sors, de azért remélem, hogy ez a félig-meddig önkéntes cölibátus nem tart már túl sokáig, bár őszintén szólva nem túl jók a kilátásaim – húzta el a száját.  -Szóval, Connor a legjobb barátom, de egy hihetetlen link srác, és ha én nem venném kezembe a hétköznapjainkat, akkor nemcsak Jonas látogatna meg minket időnként, hanem olyan pályatársai is, akiket a közegészségügy inkább irtani akarna. A szülei finanszírozzák nagyrészt ezt a kellemes lakást és cserébe a legkevesebb, ha én meg az életünket menedzselem.  Connor nagyon rendes, de vannak dolgok, amik egész egyszerűen nem érdeklik. Például a számlák és határidők, no, meg az sem, ha egy buli után üres üvegek és papírtányérok borítanak mindent, csikkekkel a kupi tetején. Én viszont jobban szeretem, ha rend van körülöttem. Ennyi.  

… Viszont most történt valami... - vett nagy levegőt a folytatáshoz - Connor barátnője, akit te is láttál, szóval neki kulcsot adott, és ebből arra következtetek, hogy ez valami komoly dolog, és hamarosan lehet, hogy szétválnak majd az útjaink. Ez önmagában is elég rossz lenne, mert utálnék esténként egy üres lakásba hazamenni, de ez a lány... az az igazság, hogy amióta megláttam, nem tudom kiverni a fejemből, és ez rossz, mivel a legjobb barátom nője, még gondolnom se lenne szabad rá, de egyszerűen képtelen vagyok nem tenni. Azért vagyok most is itt, mert nem tudnám elviselni, ha a mellettem levő szobában ölelnék egymást. 

-Hát, ez szívás! – foglalta össze röviden az elhangzottakat a nő. Számára ugyan semmi biztató nem hangzott el, de legalább tisztán látja most már a szomszédai ügyeit, talán tisztábban is, mint szeretné.

-Hát, ez tényleg szívás. – értett egyet vele a fiú és lehörpintette a maradék italt. –Ugye, nem kell kérnem, hogy ez maradjon szigorúan köztünk? – nézett aggódóan Freyára, aki megnyugtatóan mosolygott rá.

-Nyugi, nálam jó helyen van a titkod, de tudod, én azt hiszem, nem reménytelen az ügy. Connort ismerve, ez sem lesz egy hosszú életű kapcsolat, és akkor lehet, hogy éppen a te vállaidra lesz szüksége annak a szerencsés lánynak.