Lakótársak 13. rész

Ronda, esős hajnal van. Az eső órák óta kopog a lakókocsi tetején, mintha jég verné, de nem ettől nem tudok aludni. Annak lett igaza, aki azt mondta, amikor nyafogtam a nagy meleg és az aszaló napsütés miatt, hogy fogok még sírni egy kis nyárért. Jelentem, sírok. :) De bizakodom, lesz még indián-nyár (hogy azt ne mondjam, vénasszonyok nyara ;) ). Jobb dolgom nem lévén, felrakom most a frisst. Reggelre ugyanis lehet, megint elmegy a net.

*** 

Connor eközben a szobájában Rachel karját cirógatta. A lány az egyetemen volt a tanulmányi osztály titkárnője és már régen összebarátkoztak. A barátságból aztán észrevétlenül lett több, de ezt egyikük sem vallotta volna be soha. A fiú annyit már észrevett, hogy ha időnként más lányok társaságát is kereste, nem tagadva... a szexre hajtva, Rachel arca hívatlanul fel-felbukkant, és megkeserítette a pajzán órákat. Ma este, miután Roberttel összeakaszkodtak, Amandával akarta száműzni a veszekedés miatti rossz kedvét, de aztán be kellett ismerje, igazából nem akar semmit a dögös vöröstől. Kifizette a lányok italát, aztán hazafelé indult ő is, de a bejáratnál Rachelbe botlott. Beültek egy egész éjjel nyitva tartó kis kávézóba és beszélgettek. Rachellel olyan sok mindenről lehetett beszélgetni! Aztán valahogy szótlanul, közös megegyezéssel, együtt indultak haza. Tudta, hogy Emma ma éjjel a barátnőjénél alszik, így aztán reménykedve várta, hogy ez az éjszaka egészen új mederbe terelje a kapcsolatukat Rachellel. 

Amikor hazaért, hallotta Rob szobájából a zenét. Gondolta, hogy egy könyvbe mélyedve hever az ágyán, így aztán halkan kacarászva beterelte Rachelt a szobájába. A konyhapulton megtalálta a nehezebb időkre őrizgetett ginjét, a hűtőből kivett egy palack tonicot, néhány lime-ot, aztán odabent kavart két koktélt és kényelembe helyezkedve folytatták a beszélgetést. Amikor végre elszánta magát és magához húzta a lányt egy igazi, Connor Bradshow-féle csókra, ami a tapasztalatai szerint képes volt levarázsolni a lányokról a bugyit, néhány pityegés hallatszott az íróasztala felől. Emma telefonja.

Bocsánatkérően kibontakozott a csókból és elolvasta az üzenetet. Aztán fejében elszabadultak a gondolatok. Jobb ötlete nem lévén, berontott Roberthez, aki valahogy mindig olyan tapasztaltnak tűnt, ha vészhelyzetet kellett elhárítani. A többi pedig innen már megállíthatatlanul következett. 

Végül is… Emma rosszabbat is kifoghatott volna. Robert jó fej, a nyugodt családi háttere a szülei különélése ellenére pedig szinte ritkaságszámba megy manapság. Connor szerette Rob mamáját, sokszor ebédelt ott hétvégenként, amikor meglátogatták Carot, hogy valami kirándulásra vigyék Rob húgát. Keserűen gondolt rá, hogy az ő életéből mennyire hiányzott ez a melegség egész gyerekkorában. Mindent megkapott a szüleitől, csak éppen a társaságukat nem tudták neki nyújtani. Gyerekként fel sem fogta, mi az a furcsaság a szülei kapcsolatában, amikor pedig megértette, ösztönösen lázadt ellene, ettől pedig ő lett a nehezen kezelhető kamasz. Az anyja halála már csak egy újabb keserű pillanat volt az életében. Az apja magányos volt és a munkája rabja, nem igazán tudott mit kezdeni az örökös gyerekes lázadásával. De néhány nehéz év után beállított Viviennel, akinek az egész lényéből valami anyás szeretet sugárzott, és egy kis szöszke békával, Emmával, akinek nem került öt percébe, hogy levegye őt a lábáról. 

Annyi magányos év után hirtelen egy szerető család vette körül. Imádta Emmát, amióta csak zavartan ránevetett az előszobában az első találkozáskor. Számára attól a pillanattól fogva ő jelentette a családot és szinte fizikai fájdalmat jelentett, ha nem láthatta, ha nem tudott róla. Tényleg elüldözött mindenkit a közeléből, mert egyszerűen féltékeny volt minden pillanatra, amit Emma nem vele töltött. Talán éppen ezért nem mutatta be sosem Robertnek sem. Valahol a szíve mélyén talán megérezte, hogy a barátja és Emma pontosan az a páros lenne, akiket egymásnak teremtettek; és egész egyszerűen félt, hogy azzal, hogy egymásra találnak, ő elveszíti mindkettőjüket. 

Annak a két lököttnek, akik most a fürdőszobában gyógykezelés címszó alatt alighanem vadul csókolóznak, nem is a fizikai kapcsolata érintette rosszul. A testiség a számára olyan természetes volt, mint másnak a levegővétel, és biztos volt benne, hogy az emberek többsége ugyanígy tekint a dologra. Attól félt, hogy ha mégsem horgonyoznak le egymás mellett, akkor a számára két legfontosabb ember fájdalmával kell megküzdenie, és egyiküket óhatatlanul el fogja veszíteni. Szinte mindegy is volt, hogy a mostohatestvérét vagy az egyetlen igazi barátját. A veszteség mindenképpen pótolhatatlan lesz. Az érzelmek még mindig kihívást jelentettek Connornak, ezért is volt zavarban, amikor Rachel gyengéden magához húzta, és megtette az első lépést egy, eddig a fiú számára ismeretlen úton. Aztán agyából száműzte a keserédes gondolatokat és hagyta, hogy egy új érzés, a másikkal való törődés igénye felülírja a rutint, és Rachel arcát a kezébe fogva, édes csókban forrtak össze.

A Másnap Reggel kínosan kellemetlen helyzete – jutott eszébe Robertnek, ahogy kipattant a szeme és megérezte a hozzá simuló női testet. De akkor megérezte Emma rózsaillatát és a mellkasán keresztbe fekvő karját, és elmosolyodott. Ez határozottan nem olyan másnap reggelnek ígérkezett, amitől régebben többnyire a víz is kiverte. Sosem vette félvállról még a reménytelenül egy éjszakás eseteket sem, amikbe néha Connor társaságában keveredett, de most mégis határozottan érezte, hogy a mai reggel más, sokkal több és sokkal kellemesebb. Óvatosan, hogy meg se rezdüljön, végignézett Emma hozzá simuló testén, a mellkasára boruló göndör fürtöktől, a hóna alatt szuszogó szeplős orrocskáig, és a testére folyondárként tekeredő formás combokig. Emma éppen olyan adakozó és vad volt, mint amilyennek álmai asszonyát képzelte a sok magányos, fantáziálgatós éjszakán. Nagyon tetszett, hogy még így, eltelten a szerelmeskedésüktől, még így is a közelségét keresi, átöleli, szinte rácsimpaszkodik. Volt ebben a meghitt közelségben valami, ami hízelgő volt a számára, és amiben a bizonyítékát látta, hogy nemcsak ő van megveszve ezért a kócos amazonért, de az sem közömbös iránta. Emmát a sors különleges ajándékának érezte, bár, még fogalma sem volt róla, mivel érdemelhette ki.  A szemlélődéstől nemcsak a szíve váltott gyorsabb ritmusra, de a teste is éledezni kezdett. 

Emma az álom és ébrenlét határán álmosan nyitotta ki a szemét és először szinte ijedten nézte az orra előtt göndörödő szőrszálakat. Aztán megérezte a füle alatt dörömbölő szívverést és elmosolyodott.  Felnézett, egyenesen Robert vágytól égő szürke szemébe, és az ébredés ködéből elővillantak az éjszaka tűzijáték szerű pillanatai. A tekintete elhomályosodott, ahogy szinte újra érezni vélte a simogatásokat és csókokat, ahogy fülébe csengett a fiú karcos hangja, ahogy arról beszél, milyen szépnek látja és mennyire kívánja.

-Szia! – lehelte szégyenlősen.

-Szia! – nyomott egy csókot Robert az orrára, aztán csak nézte tovább megfejthetetlen tekintettel. –Hogy aludtál?

-Hát, biztosan jól, mert fantasztikus álmom volt – kuncogott a lány, miközben ujjaival a fiú száját rajzolta körbe.

-Miért érzem úgy, hogy ugyanazt álmodtuk? – mormolta Robert, és  játékosan ráharapott a kalandozó ujjacskára, aztán fél szemmel az órára sandított. Még éppen elég idejük van, hogy annak az álomnak néhány vérforraló részletét felidézzék. Egy hirtelen mozdulattal maga alá fordította Emmát és keményen megcsókolta. Amikor már egyikük sem bírta tovább levegővétel nélkül, elszakadt a lány szájáról és hosszú pillanatokig csak nézte, ahogy kipirultan levegő után kapkod. 

-Azt hittem, könnyebb lesz, ha lefekszünk végre egymással... – suttogta talányosan, mire Emma összevonta a szemöldökét.

-Könnyebb? Mi lesz könnyebb?

-Reggel kipattanni az ágyból, a munkára koncentrálni és nem azzal foglalkozni, hogy hogyan tudnálak lecsapni Connor kezéről anélkül, hogy a barátságát elveszteném. De egyetlen kérdésemre sem kaptam kielégítő választ. Telhetetlen lettem, ha Rólad van szó.

-Mindent tudsz már rólam, amit tudni érdemes. – vont vállat a lány, aztán elvigyorodott.

-Én úgy látszik, nem vagyok ilyen nagy igényű, mert bátran állíthatom, hogy a kíváncsiságom kielégítést nyert. – azzal megemelte a csípőjét, hogy a mondatnak új értelmet adjon. Robert vette  a lapot.

-Úgy, kielégítő volt? És már nem is vágysz többre, hm? Hát, akkor van egy rossz hírem, ebben a kérdésben nem egyezik a véleményünk. Én határozottan érzem, hogy itt még újabb magyarázattal kell szolgáljak – helyezkedett a lány lábai között. –Olyasmire is választ akarok adni neked, amit eszedbe sem jutott megkérdezni.

-Általában nem csípem, ha egy pasi magyarázkodni akar, de most talán kivételt teszek. Vezesd elő az érveidet nagyfiú, aztán majd eldöntöm, hogy milyen ki nem mondott kérdésemre fogadom el válaszként – suttogta a fiú szemébe mélyedve, és a levegő benne akadt, ahogy Robert szót fogadott neki.

A szenvedély elcsitultálval Emma az ajtó felé lesett. -Felderítem a terepet, mert most már halaszthatatlan dolgom van a fürdőszobában.

Az ágy szélén ülve egy mély sóhajtás kíséretében felállt, és elég bizonytalan lábakon elindult. -Jézusom, minden erőmet kiszívtad!

Robert nevetve kapott utána és visszarántotta az ágyra. -Nem szívtam ki semmidet, még a csábos kis nyakadat sem, pedig elhiheted, elég nagy volt a kísértés. Amúgy az a póz, amivel éjjel elkápráztattál, még tornagyakorlatnak is tíz pontos lett volna, úgyhogy csak magadra vethetsz, bűnre csábító nőszemély. Ha valaki itt panaszkodhat, az csakis én lehetek, te kis energiavámpír. Na, menj, nem merlek elkísérni, mert akkor a következő órára garantáltan kisajátítjuk a fürdőszobát. Ráadásul még a pillanatnyilag csak rád fókuszáló gondolataimat is meg kell rendszabályoznom, mert Connor szemébe kell néznem, és igazából fogalmam sincs, hogy nem szeretne-e kiherélni, amiért éppen veled bújtam ágyba. Próbáltam neki már este is elmagyarázni, de akkor egyikünk sem volt igazán abban a formában, amikor képes észérveket megfogalmazni és elfogadni. – simított végig a még érzékeny szemhéján és a szája szélén.

Emma kikukkantott az ajtón aztán vigyorogva visszanézett: -Tiszta a levegő, ha esetleg mégis meg akarnád mosni a hátam.

Robert felpattant, aztán amikor a lány ijedten becsapta az ajtót, még a fürdőszobánál is hallotta, ahogy a fiú nevetése elkíséri.  Aztán a nevetés elhalt, ahogy Connor bukkant fel a szobája ajtajában. Nem volt haragos és nem volt számonkérő sem. Valami lefoglalta a gondolatait, és Robert nem tudhatta, hogy a barátja egy maga eszkábálta csapda foglya, és lázasan igyekszik megérteni, mi is történt vele az éjszaka. 

Rachel  és a vele töltött éjjel felülírt Connorban minden eddig fennen hirdetett szabályt. Pedig még azt sem merné állítani, hogy élete legmámorosabb éjszakája lett volna. Valami váratlan és meglepő félénkség kerítette hatalmába őt, a nagy nőfalót. Minden érintését kétszer meggondolta, mintha attól tartana, hogy a mohóságával elijeszti a lányt, aki bár nem volt már szűz, de nem volt túl tapasztalt sem. Nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ilyen visszafogott, mikor gondolkodott egyáltalán szeretkezés közben. Egyszerűen képtelen volt magát a szokásos elevenséggel elengedni, folyamatosan Rachelre, a reakcióira koncentrált és valahol a szíve mélyén attól a pillanattól rettegett, amikor a lány leállítja és visszakozót fúj. De Rachel nem állította meg, csak hagyta, hogy az önkívületbe sodorja, hogy aztán az extázis pillanatában a nevét suttogja. Connor meg mert volna esküdni rá, hogy a nevét még soha senki ilyen édesen nem ejtette ki. Amikor hajnalban felriadt és az üres ágyat tapintotta maga mellett, szabályosan  megrémült, hogy a lány elment, aztán észrevette, hogy csak az ágy szélére húzódva, hason fekve alszik, karja lelóg az ágy mellé. Sosem érzett gyöngédséggel cirógatta meg a hátát. Nem igazán akarta felébreszteni, csak annyit szeretett volna elérni, hogy feléje forduljon, hogy belé kapaszkodjon, ne zsibbadjon el az a lefelé lógó kar. A számítása bevált. Érzékeit lángra gyújtó kis nyögéssel Rachel megfordult és álmában is engedékenyen hagyta, hogy magához húzza, a karjaiba zárja. Utána a fiú olyan mély álomba süppedt, mint még talán soha. A lány még aludt, amikor felébredt és óvatosan kisomfordált a szobából, hogy csapongó gondolataival magára maradjon.

Robert nézte a barátját, aki hümmögésbe merülve masszírozta a nyakát, aztán a fejét hátra hajtva, csukott szemmel, némán a kanapén üldögélt.

-Neked is jó reggelt! – vigyorgott rá vidáman, de Connor olyan mogorván nézett fel rá, hogy lelkiekben felkészült az éjszakai vitájuk folytatására.

-Legalább ne nekem büszkélkedj el vele, milyen fantasztikus éjszakád volt! – dünnyögte Connor összehúzott szemöldökkel.

-Egy szót sem szóltam! – emelte meg Robert a szemöldökét, aztán ahogy nyílt a fürdőszoba ajtaja, mindketten odakapták a fejüket. Connor kicsit zavaros érzéssel konstatálta, hogy hugicája arcán pontosan a Robéhoz hasonló elégedett, szerelmes mosoly villant fel, ahogy ezt a melegítőnadrágos daliát meglátta, aztán némi szégyenlős mosoly, ahogy őrá tekintett. Aha, dúl a szerelem! – gondolta mogorván, ahogy arra gondolt, bárcsak a saját érzéseivel lenne ennyire tisztában.

Robert akaratlanul is megnyalta a szája szélét, ahogy arra  gondolt, ez az apró, karcsú test micsoda odaadással szerette őt az éjjel, aztán elvigyorodott, ahogy Emma az ajkába harapva rajta felejtette a szemét. A tűz benne is lobog! Megköszörülte a torkát. 

-Mindjárt jövök, leugrok valami reggeliért. Addig Emma, főzhetnél egy kávét, Connor, te teríts meg és kérdezd meg a leányzót odabent, hogy velünk tart-e. Egyik lábam itt, a másik ott, máris itt vagyok. – bohóckodott, miközben zokni nélkül próbált belebújni az edzőcipőjébe.

Emma a szemét forgatva fenyegette meg az ujjával, amiért máris osztja mindenkinek az utasításokat. Rob visszalépett és megharapta a fenyegető ujjacskát, aztán vigyorogva az ajtó felé slisszolt. A lány mosolya Connor számára mindennél beszédesebb volt. A két mafla mégiscsak egymásra talált, és ahogy ezeket a reggeli vidám pillanatokat elnézi, nem okoztak csalódást egymásnak.

Ebben a pillanatban kinyílt Connor ajtaja és teljesen felöltözve, de kicsit kócosan Rachel lépett ki rajta. -Sziasztok! Én kérhetek inkább egy teát? Meg egy túrós batyut, ha a pékhez mész… - mosolygott Robertre, aki pillanatnyilag – magáról megfeledkezve - tátott szájjal nézte a lányt. Azt a mindenit, Connor… egy értelmes, klasszikusan elegáns nő? Ráadásul Rachel McAdams, az egyetemről? Érdeklődve pislogott a barátjára, aki kicsit zavartan, de ritkán látható gyengédséggel nézett a lányra. Aztán lerázta magáról a döbbenetet és dudorászva útnak indult.

A reggeli jó hangulatban, viccelődve telt el, aztán Rachel elbúcsúzott és távoztával Connor szótlanul visszavonult a szobájába. Robert az asztal fölött Emma kezéért nyúlt.

-Kisasszony, megengedi, hogy ebben a késő őszi ragyogó napsütésben egy kis andalgásra csábítsam a parkba? …Hozd magaddal a reggeli maradékát és akkor megetethetjük a kacsákat is. – mondta vidáman, aztán halkabban hozzátette: -Szeretném megbeszélni veled, hogy akkor hogyan tovább, de őszintén szólva nem Connor füle hallatára. Bár, ahogy elnézem, most eléggé a maga gondolataival van elfoglalva, lehet, hogy nem szólna bele a mi dolgunkba, mert úgy látom, elkapták Don Juan tökét rendesen. Már bocs – sandított Emmára, aki nevetve bökte oldalba.

-Ha kicsit magához tér, feltétlenül megérdeklődöm majd tőle, hogy a tiedet mikor és ki kapta el utoljára, hm?