Lakótársak 19. rész

Amikor Robert felébredt, az első gondolata az volt, hogy annyit nem ihatott, hogy ruhában feküdjön le. Aztán mint egy villámlás, eszébe jutott minden, a vacsora az apjával, a feszültség, ami majdnem szétfeszítette, és az az eszelős vadulás, ahogy Emmának esett. Szégyenében  legszívesebben elbujdosott volna, de egyszerűen nem tehette, mert a karja a lány nyaka alatt volt. Óvatosan végig nézett a kettősükön. Ziláltak voltak, de teljesen felöltözöttek. Aztán egy újabb emlék jutott eszébe, a dőlő lámpa képe, a csörömpölés, a pultról lesöpört gyümölcsös tál, a falról lehulló képkeret, ahogy hangos csattanással törik szét a padlón. Uramisten, micsoda kupleráj lehet odakint!

Emma megmoccant a karjában, erre a másik kezével óvatosan megcirógatta az arcát. Olyan megértő volt a lány, pedig akár pánikba is eshetett volna, hiszen vele korábban már viselkedett erőszakosan egy férfi. Lehunyta a szemét az önutálattól, ami elöntötte. 

Emma szeme kipattant, ahogy a fiú elvette az arcáról az ujjait. Vele szemben Robert gyönyörű szempillái söpörték a fiú arcát, és mintha még nedvesek lettek volna. Felemelte a fejét és csókot nyomott a lehunyt szemekre. Abban a pillanatban  szürke szemek komoly, lélekbe látó tekintetével találta szembe magát.

-Bocsáss meg nekem! – suttogta halkan a fiú.

-Semmi baj, nem ijesztettél meg. – mosolygott rá halványan Emma.

-Szeretlek! Olyan nagyon szeretlek! – fogta kezei közé a lány arcát.

-Tudom, és én is nagyon szeretlek! – nyújtotta csókra a lány az ajkát, és Robert szíve újra békés, nyugodt tempóra váltott. A világ mégis szép, és amíg Emma vele van, nem is lehetne szebb!

A napfényben fürdő ablakra nézve felült. -Gyere, szedjük rendbe magunkat, és ha jól emlékszem, a lakásra is ráfér egy nagyobb takarítás. 

A szobából kilépve meglepő rend fogadta őket. Connor a konyhában kavargatott valamit, ami a szaga alapján odakozmált tojásrántottának tűnt. Feléjük sem fordulva megszólalt: -Akartok beszélni róla?

-Most inkább nem, de köszönöm, hogy rendet raktál – motyogta Robert.

-Nem nagy ügy, a három év alatt úgyis most történt először. – rántotta meg a vállát Connor.

A történtekről többé nem beszéltek. A következő este Robert olyan gyengéden húzta magához Emmát, hogy annak szinte hiányozni kezdett az előző este vad szenvedélye. De aztán ahogy  belefeledkeztek  a szerelembe, a lányban nem maradt hiányérzet.

A karácsonyi  partira együtt mentek, ami a kollégák között nem kis meglepetést keltett. A sok léhűtő, akik az elmúlt hetekben igyekeztek felhívni magukra Emma figyelmét, savanyú arccal figyelték, ahogy egész este egymás kezét szorongatva szinte egy pillanatra sem engedik el egymást.  Jenna az arcára merevedett mosollyal beszélgetett a kollégákkal, miközben fél szemmel Robertet leste. Amikor a fiú az egyetemen töltötte az utóbbi heteket, titkon abban reménykedett, hogy majd pont ez az alkalom lesz az, amikor magába szédítheti végre. Nem tekintette Emmát vetélytársnak, mivel fogalma sem volt róla, hogy azok ketten már megismerkedtek. De ma este be kellett lássa, hogy esélye sincs a göndör szőke lánnyal szemben, akinek minden szavára úgy figyelt a fiú, mintha misztikus kinyilatkoztatást hallgatna. 

A harmadik vagy negyedik gin-tonicot hajtotta fel, és tulajdonképpen már azon gondolkozott, hogy hív egy taxit, amikor a DJ egy andalító lassú karácsonyi számot tett fel. Poharát a legközelebbi asztalra lecsapva, kissé imbolygó léptekkel a pároshoz lépett és csábosnak szánt mosollyal elvihogta magát. –Hölgyválasz! – és azzal a mozdulattal már húzta is a fiút a táncolók közé. Robert tehetetlenül hagyta magát. Nem akarta, hogy Jennát másnap cikizzék a többiek, ezért nem utasította el, de szemével a menekülés lehetőségét kutatta.  A segítség Peter, Robert volt csoporttársa és egyik legközelebbi kollégája személyében érkezett. 

Peter már régen felfedezte magának Jennát, de nyílt titok volt, hogy a lány Robertet nézte ki magának, ezért csak csendben figyelte a távolból a már-már kínos próbálkozást. Néha legszívesebben megrázta volna a lányt, amiért ilyen eltökélten igyekszik felszállni egy olyan szekérre, amely még lassítani sem hajlandó a közelében. De Robertre sem tudott haragudni, mert teljesen nyilvánvaló volt, hogy a fiúnak éppen annyira kínos ez a rajongás, mint amennyire ő haragudott saját magára, amiért tehetetlenül figyeli, ahogy a lány kicsúszik a kezei közül. De a mai este új reményt adott, amikor Robert megérkezett a karján a csoportjuk újdonsült titkárnőjével. Ha ettől a nyilvánvalóan szerelmes párostól sem nyílik fel Jenna szeme, akkor már soha semmitől. 

Az első néhány taktus után odalépett az egy helyben toporgó pároshoz és Robert vállára tette a kezét. -Lekérés, szabad?

Robert megkönnyebbülten engedte el Jenna derekát és egy mozdulattal máris Peter felé fordította a lányt. Mire Jenna tiltakozhatott volna, Peter átölelte és már forgatta is tovább a zene ritmusára. Robert szégyenlős mosollyal ballagott vissza Emmához, aki éppen Bryan Thomson feleségével beszélgetett. Az asszony kedvesen rámosolygott, aztán a poharát megemelve a férje keresésére indult.

-Bocsáss meg, kicsit sokat ivott! – mentegette Robert lovagiasan Jennát, aki zavarodottan kukucskált Peter válla mellett. –Te viszont alig ittál valamit – nézett a pohár pezsgőre, amit még érkezéskor nyomtak a kezükbe.

-Nem akartam, hogy miután megtéptem ezt a libát, azt mondhassák, hogy részeg voltam. – fintorgott Emma, aztán egy hajtásra felhajtotta a pezsgő maradékát.  –Ha én is felkérlek, akkor engem is lepasszolsz az első arrajárónak? – nézett vidáman a fiúra, aki máris magához húzta.

-Soha!

A DJ felmérve a társaság hangulatát, egymás után több lassú, összebújós számot is lejátszott. Az érzéki ringatózás egyikőjüket sem hagyta hidegen, és Emma egyszer csak azt vette észre, hogy Robert lassan, de biztosan belavírozza a kis teakonyhába. Az ajtót behúzta maga mögött, az ajtó fölötti résen beszűrődő félhomályban felültette Emmát a pultra és a szájára tapadt. Kezei felfedezőútra indultak, és hamarosan már a lány combján tolta felfelé a ruhát. Odakintről újra Bon Jovi rekedt hangja szűrődött be, Rob a refrént dúdolva csókolta végig a szabaddá vált bőrt.

-Édes istenem, Rob, legalább ne dúdolj, mert azonnal elmegyek! – nyögdécselt Emma, mire a fiú elnevette magát és megemelte a lányt, hogy lehúzza róla az apró csipkeremeket, amit azonnal zsebre is vágott.

-Mr.Palmer, mit képzel? Én nem olyan lány vagyok! – sóhajtott Emma játékos műfelháborodással, ahogy a kutató ujjak égő, borzongató nyomott hagyva maguk után, egyre merészebben kalandoztak a testén. … -Ó, igen, ott, ez az, most tökéletes – nyögdécselt elhaló hangon, aztán szerencsére Robert a legjobbkor csókolta szájon, hogy elfojtsa a halk sikkantást, ami előtört a torkából.

-Ó, istenem, ez még nekem is jó volt – vigyorgott bele a csókba a fiú, aztán az ajtónak dőlve magához húzta a lányt, hogy lehiggadjanak.

-Jézusom, akkor hogy fogunk innen előbújni? Van váltónacid a fiókodban? – kacarászott Emma, mire a fiú a fejét csóválva eltolta magától.

-Nem úgy értettem. De jó volt átélni az örömödet. Tudod, hogy ilyenkor egészen más illatod lesz? Szinte megrészegít, ahogy felerősödik az egyébként is már csak téged eszembe juttató rózsaillat, amibe valami egészen egyéni aroma vegyül. A szerelemnek illata van! Na, erre most jöttem rá. – mormolta Emma arcát simogatva. A lány megbűvölve hallgatta.

-Ilyen szépet még nem mondott nekem senki. … Legalábbis teakonyhában nem – tette hozzá gonoszkodva, ahogy a fiú önelégült arcát nézte. –Na, gyere, menjünk ki, mert már biztosan észrevették, hogy eltűntünk, és nem kell nagy ész hozzá, hogy kitalálják hol vagyunk és mit művelünk. Csak kérem  vissza … - nyújtotta a kezét, de Robert vigyorogva megrázta a fejét és hátrább lépett.

-Zálogba az enyém, rajtad áll, hogy mikor és miért cserébe szeretnéd visszakapni – kacsintott, majd  résnyire nyitotta az ajtót, aztán egy elszánt mozdulattal sarkig tárta. Odakint javában tartott a buli, senki nem foglalkozott vele, hogy honnan bukkantak fel. Egyedül egy arc meredt rájuk hitetlenkedve, Bryan Thomson izzadtságban fürdő, petyhüdt vonásai tapadtak elgondolkodva kettősükre. 

-Szerintem menjünk haza! – hajolt Emma a fiú füléhez, aki a forró lélegzetet megérezve máris indult a kabátokért. Jó ötlet! Az estét méltóképpen befejezni úgyis csak otthon lehet.